Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata során az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. Törvény (LSztv.) egésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Az indítványozó az LSztv. alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezte, mivel álláspontja szerint e szerződés egyes rendelkezései olyan mértékben korlátozzák a Magyar Köztársaság szuverenitását, hogy az "a továbbiakban már nem tekinthető független jogállamnak". Az indítványozó szerint egyrészt a tagállamok Unióból történő kilépésének szabályozása sérti Magyarország szuverenitását, másrészt a Lisszaboni Szerződés (LSz) "pontatlan" rendelkezései alapján az EU kizárólagos hatásköreinek, illetve a megosztott hatásköreinek értelmezése nem behatárolható. Az új hatáskört és anyagi jogi szabályokat magában foglaló LSz kötelező hatályának elismerésével az Országgyűlés az Alkotmány 2/A. § (1) bekezdését átértelmezte, mivel az Unióhoz való csatlakozáshoz az azt megelőző népszavazás az akkor érvényes feltételek ismeretében és keretei között adott felhatalmazás, ezért az LSztv. az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdésébe ütközik.
Ami a kilépés szabályozását illeti, az AB rámutatott: nem helytálló az indítványozó azon álláspontja, hogy az LSz kötelező hatályának elismerésével Magyarország többé nem dönthet önállóan az Unióból való kilépésről, csak javaslatot tehet arra, és meg kell szereznie a Tanács minősített többségétnek támogatását és az Európai Parlament egyetértését. Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkének módosított szövege ugyanis éppen azt garantálja, hogy a bejelentéstől számított két év után - kivéve ha a kilépni óhajtó állam eltérően állapodik meg az Unióval - az uniós szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók.
Az AB megállapította, hogy a 2/A. § (1) bekezdése nemcsak a csatlakozási szerződés viszonylatában volt releváns. Okszerűen következik e rendelkezésből, hogy amennyiben az EU továbbfejlődése során további hatáskörök "közösen", illetve az EU "intézményei útján" történő gyakorlása tűnik szükségesnek, akkor e hatáskörök átruházása a szükséges mértékig, újabb szerződés alapján alkotmányosan lehetséges. Ez esetben a törvényhozó hatalom, mint az állami szuverenitás gyakorlója, a tárgyalásokat folytató kormány ellenőrzésével, illetve a ratifikációs eljárás útján dönthet arról, hogy az adott intézményi reformot az állam nevében el tudja-e fogadni.
Az AB leszögezte, hogy az LSz nem európai szuperállamot hozott létre: a szerződést szuverén tagállamok fogadták el és erősítették meg, megállapodva abban, hogy szuverenitásuk egy részét nemzetek feletti együttműködésben megosztják egymással. Az LSz nem változtatja meg alapjaiban az Uniót, azonban bevezet néhány komoly intézményi újítást, miáltal az EU erősebbé és hatékonyabbá válik. Ezek közé tartozik, hogy tagállamai az EU-t önálló jogi személyiséggel ruházzák fel, amelynek tevékenységét azonban a tagállamok kormányai továbbra is irányítani és ellenőrizni tudják. Az AB utalt továbbá az LSz által a nemzeti parlamenteknek biztosított új lehetőségekre, az Alapjogi Charta jogi kötőerővel történő felruházására, és az európai polgári kezdeményezésre, mint az átruházott szuverenitás gyakorlásának új kontrollmechanizmusaira és a jogállamiság további biztosítékaira.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
