Ha bárkit megkérdeznének arról, hogy a környezetvédelemhez fűződő érdek közérdek-e, alighanem gondolkodás nélkül azt válaszolná rá, hogy "hát persze, mi az, ha nem ez? És természetesen igaza lenne, pedig valójában a válasz nem is olyan egyszerű. A közérdek ugyanis nem definiálható egyértelműen: nem a többség érdeke, nem az egyén vagy egy csoport érdeke, nem azonos a nemzeti vagy állami érdekkel, nem azonos az absztrakt közjóval. A közérdek a társadalom egészének közös érdeke,1 vagy ahogyan e tanulmány megkísérli bizonyítani, még ezen is túlterjeszkedő fogalom, hisz a környezetügy egy olyan közérdeket vetít elénk, mely globális jelentőségű, túlmutat az emberiség közös érdekén is, amikor védendő tárgyának magát az élő, mi több, élettelen természetet tekinti, természetesen abból a humán aspektusból, hogy a minket körülvevő világot annak alapján ítéli meg, hogy e világ mennyire őrizhető meg, illetve fordítható (vissza) abba az állapotába, amely a jövendő generációk számára is egy még élhető világot biztosít.
A közérdek, vagy ha tetszik: közjó a jog történetének központi kategóriája, amely köré az egész jogrend szerveződik. Filozófiai alapkérdés is egyben, mint válaszkeresés arra, hogy a hatalom, az uralom miként tehető legitimmé2, s hogy annak - mintegy az emberi együttélés kereteit biztosítandóan - mik a normái, leírható sajátosságai, mozgatói.
Ebben az értelemben a társadalomtudományok számos ága (politikatudomány, szociológia, szociálpszichológia, pszichológia) szempontjából alapvető kérdéseket érintő kategóriájáról van szó. Furcsa, hogy miközben valamennyi társadalommal foglalkozó tudomány arra kereste és keresi a választ, hogy a társadalmi viszonyok egyre differenciáltabbá válásával, amit a jog egyre szélesebb területen való beavatkozása is előidéz, illetve követ, épp e beavatkozást megalapozó, legközpontibb kategória egyértelmű definiálásával maradtak adósok a tudományos diszciplínák.
A jogtudomány és a jogi gyakorlat egyaránt kvázi axiómaként kezeli e fogalmat, miközben jogi intézmények sokaságát hozza létre annak érdekében, hogy az egymással ütköző érdekek tengerében rendet teremtsen. Minden jogterület a maga sajátos eszközeivel teszi ezt. A magánjog például alapideológiáját tekintve a szerződési szabadságban megnyilvánuló, tehát elvben az egyén magánérdekének érvényesíthetőségére alapít, miközben evidens, hogy ez nem lehetséges maradéktalanul.
A magánérdekek maradéktalan érvényesülésének tarthatatlansága nyilvánul meg a tudománytörténetbe a "Fogolydilemma"3 néven közismertté vált problémában, mely szerint: ha mindenki magánérdekének (hasznának) maximalizálására törekszik, úgy előbb-utóbb annak csökkenését fogja előidézni, hisz az erőforrások végessége olyan korlátot jelent, mely nem tesz mást lehetővé, mint épp azt, hogy az egyéni, magán-haszonszerzési szándékot ésszerű korlátok közé kell szorítani. Épp ez az alapdilemma hozta létre az olyan jogi intézményeket, mint amilyen a közérdekű kereset (már a római jogban), vagy a semmisség megállapíthatóságát ugyancsak a köz érdekében, de végső soron azt is, hogy a verseny fenntarthatósága érdekében versenykorlátozó intézkedéseket kell hozni. A legeklatánsabban és legszélesebb-körűen azonban épp a környezetvédelem által felszínre került egyre súlyosbodó problémák vetették fel a közérdek nevében a magánérdek rovására is megvalósítható közérdek-érvényesítés jogi megjelenítését.
A köz és privát érdekek közötti egyensúlykeresés elsősorban a jogi szabályozásra háruló feladat, amely alkalmasint nem csak a köz érdekében előírandó fő-szabályokat állapít meg, hanem - főleg egyes csoportok érdekében - az az alóli kivételeket is (hisz azok figyelmen kívül hagyása társadalmilag legalább olyan veszélyes, mint korlátlan érvényesülésük engedélyezése). Úgy tűnik azonban, hogy a jogalkotás nem vállalja magára kizárólagosan e feladat betöltését, legfeljebb csak törekedhet a minél nagyobb fokú precizitásra. Valójában ezt az űrt kell a jogalkalmazóknak kitölteniük, amikor az egyedi eset eldöntésekor kell egyben az alapdilemmára is, (hogy tudniillik mi is az a közérdek) választ adniuk.
Kétségtelen tény, hogy a közérdek érvényesítése érdekében fellépő legfőbb társadalmi alrendszer a közigazgatás, pontosabban a modern korban immáron alkotmányos keretek között működő állam. A XIX. század végtől kezdődően a liberális (beavatkozásmentes) állam feladja korábbi álláspontját, s állami eszközökkel próbál meg a nagyobb társadalmi megrázkódtatások elkerülése érdekében fellépni. Ebben a korszakban válik meghatározó jelentőségűvé közigazgatási apparátusa, amely a társadalmi élet újabb és újabb területeit vonja fennhatósága alá, s lép föl azokon előbb jogi szabályozóként, majd annak alapján olyan legfőbb hatóságként, amely tilt, engedélyez, feltételekhez köt. Beavatkozása újabb, korábban nem létezett szükségleteket hív életre, s öngerjesztő voltánál fogva ezek kielégítésnek megszervezésére irányuló törekvése egyre jelentősebbé duzzasztja társadalmi befolyását és hatalmát. Érthető, ha ilyen körülmények között e növekvő hatalom láttán a társadalom igényelni kezdi ezen újabb hatalmi góc hatalmának korlátozását is, vagyis azon garanciák megteremtését, melyek a döntéshozóval szemben azoknak is garanciát igyekszik nyújtani, akikre nézve a döntések megszületnek.
A köz érdekében korlátozó hatalomként fellépő állam tehát maga is egyre inkább korlátok közé kényszerül, megpróbálja működését objektív alapokra helyezni, vagyis döntéseit tudományos alapokon racionalizálni, majd mikor végül ennek lehetetlensége nyilvánvalóvá válik, kénytelen feladni azt az elvet, mely a közérdeket objektivizálhatóként kívánja megragadni. Belátja hogy az egyensúlyt nem felsőbbséggel, hanem az érdekeltek illetve érintettek olykor nagyon is szubjektív értékeléseinek figyelembevételével kell megteremtenie, vagyis a közérdeket megtestesítő jogi keretek között maradva maximálisan törekednie kell az egyének, csoportok, illetve a magánszféra maximális tiszteletben tartására.
A jogalkotás hiányosságait igyekeznek pótolni az államhatalom korlátozását megtestesítő alkotmányjogi intézmények, az olyanok, mint az Alkotmánybíróságok, ombudsmanok, a közigazgatás működésének bírói kontroll alá helyezése, az ügyész közérdek képviseletében játszott szerepe, mi több egyes résztvevő csoportok számára biztosított olyan jogi lehetőségek, amelyek a szélesebb értelemben vett, csoportérdekek fölé igyekeznek emelni a nemzeti határokon is túlmutató, tehát az alkalmasint az egész emberiség ügyét megtestesítő közérdeket, vagy annak érvényesíthetőségét.
Hagyományosan mindez állami keretek között valósult meg, a jog egészében azonban egyre jelentősebb közérdeket megtestesítő elemként jön számításba a nemzetközi jog, amely az állammal szemben is korlátozó tényezőként lép fel, az állami szuverenitást is keretek közé szorítja (igaz önkéntes alapon). Ez új dimenziókat nyit a közérdek felfogásában is, mert államnál nagyobb közösségek érdekeit is érvényesíteni törekszik, s ezzel nagyon is jelentékeny lépést tesz a globális érdekek érvényesítése felé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
