Talán némileg meglepőnek tűnhet, de a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet nem az első volt Magyarországon - annyira nem, hogy a Kormány a rendszerváltás óta nem kevesebb, mint 16 alkalommal hozott már ilyen döntést (15 esetben árvíz és/vagy belvíz miatt,[1] egyszer pedig - a 2010-es kolontári iszapkatasztrófa nyomán - ipari baleset okán). Annak, hogy a médiában - és esetenként a szakirodalomban is[2] - találkozhattunk olyan állításokkal, hogy ez volt az első kihirdetett veszélyhelyzet - vagy általában különleges jogrend -, valószínűleg az lehet az oka, hogy a COVID-19 miatti veszélyhelyzet a jelentőségét, a következményeit és nem utolsósorban az általa kiváltott közjogi-politikai vitákat tekintve eddig egyedülálló fejleménynek bizonyult hazánkban, és természetesen gyökeresen különbözik a korábbiaktól.
Egyrészt a 2020 előtti veszélyhelyzetek területi hatálya minden esetben egy-egy körülhatárolt földrajzi egységre (többnyire egy vagy több megyére vagy járásra) terjedt ki, azonban a COVID-19 miatti veszélyhelyzet országos hatállyal került kihirdetésre, azaz egyfajta "általános veszélyhelyzet"[3] volt. Másrészt a korábbi veszélyhelyzetek - a kolontári iszapkatasztrófa kivételével - jóval rövidebb időtartamra korlátozódtak, míg a járvány miatti veszélyhelyzet 99 napig tartott. A harmadik - és a legfontosabb - különbség a veszélyhelyzettel járó intézkedésekhez kötődik. A korábbi kihirdető rendeletek által bevezetett rendkívüli intézkedések értelemszerűen az árvíz/belvíz veszéllyel szembeni védekezéshez - mint egy lokális problémához - kapcsolódó rendelkezések voltak (így pl. közlekedés korlátozása, kitelepítés, közterületi rendezvény vagy nyilvános gyűlés megtiltása, szabad mozgás korlátozása), amelyek ugyan mutatnak részbeni átfedést a 2020-as rendkívüli intézkedésekkel, azonban a lakosságnak egy viszonylag szűk körét érintették. A vírus miatti veszélyhelyzet viszont az állampolgárok széles körének mindennapjait, az állam és a gazdaság működését alapvetően befolyásoló, hosszú távú hatásokkal járó időszaknak bizonyult - és bizonyul napjainkban is.
A veszélyhelyzet és annak életünk szinte minden szegmensére kiható következményei természetesen rövidesen tudományos vizsgálatok tárgyává is váltak. A veszélyhelyzet értelemszerűen ezer szállal kötődik a joghoz, így a jogtudomány művelői is látványosan növekvő érdeklődést tanúsítanak a korábban talán némileg elhanyagolt témakör iránt.[4] Jelen tanulmány a veszélyhelyzettel kapcsolatos tudományos-szakmai diskurzushoz kíván hozzájárulni az elmúlt mintegy kilenc hónap közjogi és jogalkotási dilemmáira fókuszálva, különös tekintettel az Alaptörvény veszélyhelyzetet szabályozó 53. cikkére. A veszélyhelyzet bevezetésének és a veszélyhelyzeti jogalkotásnak jóval több alkotmányjogi problémája van, mint amennyire ki fogok térni, így az írásom természetesen nem minősül egy teljes körű áttekintésnek.
A következőkben elsőként az Alaptörvény, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat.) kapcsolatát és valószínűsíthető ütközését tárgyalom; ezt követően pedig a veszélyhelyzeteket kihirdető rendeleteket vizsgálom. A tanulmány negyedik pontja az Alaptörvény veszélyhelyzetet szabályozó 53. cikkének belső koherenciáját elemzi, majd a veszélyhelyzet(i kormányrendeletek) meghosszabbításával kapcsolatban felmerülő értelmezési problémákat vázolom fel. Az összegzést követően röviden kitérek az Alaptörvény kilencedik módosítására irányuló javaslatra is, amely a kézirat lezárásakor vált ismertté, és amely gyökeresen átalakítja a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást, és egyben - amint látni fogjuk - a tanulmány által felvetett problémák egy részére is megoldást kínál.
A veszélyhelyzet 2020. március 11-i bevezetését követően rövidesen megjelentek azok a szakmai álláspontok, amelyek szerint a Kormánynak a járványra hivatkozva nem lett volna lehetősége a különleges jogrend kihirdetésére,[5] ugyanis az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdése csak két esetben teszi lehetővé a veszélyhelyzet kihirdetését: az egyik az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, a másik pedig - értelemszerűen az élet- és vagyonbiztonságot szintén veszélyeztető - ipari szerencsétlenség.
Az Alaptörvény és a Kat. kapcsolatát illusztrálja a következő táblázat, amely mintegy összekapcsolja az alaptörvényi és a törvényi rendelkezéseket:
- 17/18 -
A Kat. 44. §-át alaposabban megvizsgálva két - egymással szorosan összefüggő - aggály merülhet fel. Egyrészt a szakasz felvezető szövege a következő: "A veszélyhelyzet az Alaptörvény 53. cikkében meghatározott olyan helyzet, amelyet különösen a következő események válthatnak ki:". A különösen kifejezés használata egyértelműsíti, hogy a jogalkotó a 44. § három fő elemből [a)-c) pontok] álló felsorolását nem tekinti taxatívnak, noha az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdése kizárólag az elemi csapás és az ipari szerencsétlenség esetén teszi lehetővé a veszélyhelyzet kihirdetését. A különösen kitétel visszaköszön az a)-c) pontok mindegyikében, vagyis ezek a felsorolások sem taxatívak, hanem pusztán példálózó jellegűek. Az utóbbi megoldás azonban álláspontunk szerint nem kifogásolható, ugyanis célszerűtlen lenne elvárni a jogalkotótól, hogy pl. az elemi csapások összes lehetséges megnyilvánulási formáját számba vegye. [Egy hipotetikus - Magyarországon persze meglehetősen valószínűtlen - példával megvilágítva: egy több megyére kiterjedő tűzvész esetén az a) pont annak ellenére is alkalmazható lenne, hogy az alpontokban nincs megemlítve a tűzvész.]
A másik probléma a Kat. 44. § c) pontja, amely az egyéb eredetű veszélyek kategóriáját megalkotva mintegy kiegészíti az Alaptörvény kapcsolódó rendelkezését. Ebben a pontban kapott helyett a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó ca) alpont is (tömeges megbetegedést okozó humán járvány vagy járványveszély). Szente szerint a c) pont "az Alaptörvény által a veszélyhelyzetre vonatkozó tényállások önkényes kiterjesztése, amelyre az Országgyűlésnek nem volt felhatalmazása", és így az "alaptörvény-ellenes módon terjeszkedik túl az Alaptörvény szövegén".[6] Hasonlóan érvel Mészáros, rámutatva egyúttal arra is, hogy a Kat.-nak eleve nem lenne feladata a veszélyhelyzetet előidéző körülmények pontos meghatározása, ugyanis az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdése értelmében a Kat.-nak csak a rendkívüli intézkedések törvényi meghatározására kellene szorítkoznia.[7] Szemben az előbbi álláspontokkal, Balázs és Hoffman nem utalt az alaptörvény-ellenességre: a szerzők mindenfajta értékelés nélkül rögzítették, hogy a Kat. 44. § c) pontja "[a]z Alaptörvény szabályát tágan értelmezve, annak szó szerinti értelmezéséhez képest, azt bővítve" nevesíti a humán járványt.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
