A jelen írás célja az Európai Unió szerzői jogi reformcsomagján nyugvó jogharmonizációs folyamat jelenlegi állásának bemutatása, valamint az Európai Tanács és Parlament által 2018 tavaszán elfogadott irányelvek 2021-re tervezett, folyamatban lévő átültetésével kapcsolatos egyes lényegi kérdések feltárása. A csomag[1] egyes szabályozási területeivel kapcsolatban jelentek már meg a magyar irodalomban is elemzések.[2] A DSM irányelv egyes cikkeit a Copy21 blogon egy több szerző által jegyzett, CDSM-napló névre keresztelt sorozat mutatta be.
Az alábbi szöveg nem az egyes irányelvek cikkeinek átültetésével kapcsolatos kérdéseket vizsgálja, erre a tanulmány születése idején megfelelő alkalmat szolgáltatnak azok a műhelybeszélgetések és az alapozásukként, illetve nyomukban megszülető háttéranyagok, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: SZTNH) szervezett és készített a reformcsomag átültetésének előkészítéseként.[3] Nem is az uniós szabályok átültetésének konkrét megoldásaival foglalkozom, ezek elemzésére a jogalkotási folyamat lezárultát követően bőséggel lesz még lehetőség.
Írásom azokra a főbb kérdésekre koncentrál, amelyek azáltal merülnek fel, hogy a csomag több olyan elemet tartalmaz, amelyek a szerzői jogi engedélyezési rendszer működési anomáliáira igyekeznek reagálni, azonban az ígért és elvárt egyszerűsítés helyett a magyar szerzői jogi szabályozás mély szövetét, tisztább dogmatikai rendjét, vagy akár a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) szerkezetét is tovább bonyolíthatják. Ehhez a prognózishoz immár alapul szolgálhat az a széles körű társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet is, amely az Szjt. módosításának útján kívánja átültetni a fent említett irányelvi rendelkezéseket.
Az Európai Unió a szerzői kizárólagos jogokkal kapcsolatban a tagállamok által bevezethető kivételek és korlátozások átfogó szabályozását nem először tűzte ki célul akkor, amikor az aktuális reformcsomagba beillesztette a kivételeket, korlátozásokat. A 2001/29/EK (a továbbiakban: Infosoc) irányelvet megelőzően csak eshetőlegesen szabályoztak szerzői jogi tárgyú irányelvek különböző, harmonizálni kívánt vagyoni jogokhoz kapcsolódóan kivételeket és korlátozásokat.
E tekintetben az Európai Unió sokáig nem kívánta jelentős mértékben meghaladni a nemzetközi keretet adó szabályokat, azaz hogy elsődlegesen a háromlépcsős teszt határozza meg a kivételek és korlátozások terjedelmét, de ezen belül a nemzeti és regionális szabályozók a saját kulturális, gazdasági, szociális viszonyaikhoz igazítva alakítják ki a maguk kivételeit és korlátozásait. Az Infosoc irányelv eredeti célkitűzése szerint teljes harmonizációt kívánt megvalósítani a többszörözés, terjesztés és nyilvánossághoz közvetítés joga alóli kivételek és korlátozások tekintetében. Ezt a harmonizációs célkitűzést végül a kivételek és korlátozások felsorolásának nyílttá tétele, illetve az, hogy a tagállamok az irányelvi rendelkezéseknél szigorúbb szabályokat is megállapíthattak, valamint hogy a tagállamok végül az 5. cikkben lévő 22 elemű felsorolásból - egyetlen kivétellel - szabadon válogathattak, jelentősen lerontotta. Az Infosoc irányelv részben kötelezően, részben a tagállamok által eldönthetően rendelkezett arról is, hogy melyek azok a kivételek és korlátozások, amelyek bevezetése esetén a tagállamnak akkor is biztosítania kell azok érvényesülését, ha a jogosult - érdekei védelmében esetleg - hatásos műszaki intézkedés alkalmazása mellett döntene.
A reformcsomag előkészítéséig eltelt időben elfogadott, 2012/28/EU irányelv (a továbbiakban: Árvamű-irányelv) már előre vetítette a szabályozási koncepció megváltozását. Az Árvamű-irányelv ugyanis egyrészt egy kivételt kezelt "fő témaként", nem is szabályozva semmi mást, ami az ügy jelentőssé tételének szándékát - ha nem is feltétlenül a tényleges jelentőségét - hivatott jelképezni. Másrészt az árva művek közgyűjteményi hozzáférhetővé tétele mint kivétel bevezetését kötelezően írta elő a tagállamok számára a 6. cikkben, igen kevés menekülő útvonalat hagyva a tagállami szabályozóknak. Az Árvamű-irányelv megengedve azt a lehetőséget, hogy a tagállamok már fennálló árvamű-kezelési rezsimjei fennmaradjanak,[4] azt is rögzítette, hogy ahol egyébként az árva mű adott jogosítása közös jogkezelésbe tartozna, ott ezt is fenn kell tartani.[5] Újdonságként hatott az is, amit mára tendenciának kell tekintenünk, hogy az Árvamű-irányelv kiemelkedő részletességgel szabályozta e kivétel feltételeit, így nem meglepő, hogy a tagállamok többsége a verbatim átültetés mellett döntött. Nem jelentéktelen az Árvamű-irányelv azon újítása sem, miszerint 4. cikkében kifejezetten rendelkezett a határokon átnyúló felhasználások megengedéséről is, a kölcsönös elismerés elve útján.
A széles értelemben vett reformcsomag keretében elfogadott, a látási képességükben korlátozott személyek szerzői művekhez való hozzáférését könnyíteni kívánó VIP rendelet és VIP irányelv[6] ezt az új tendenciát követi, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (a továbbiakban: WIPO) vonatkozó új szerződésének az uniós jogba való implementálása okán.[7] A VIP irányelvben szabályozott kivétel átültetése szintén kötelező a tagállamok számá-
- 1/2 -
ra, ami egy, az árvamű-kivételhez hasonló részletezettségű szabályozás, és úgyszintén igen szűk az eltérési lehetőség a tagállamok számára, valamint - a WIPO szerződésből fakadó kényszerűségből - a tagállamoknak ugyanúgy a határon átnyúló hozzáférés tekintetében is ki kell alakítaniuk önálló rezsimet. E szabályozás az Európai Unión kívüli harmadik országok irányába és irányából történő felhasználásokra is kiterjed, ami indokolja a rendeleti szabályozást is.
Mindezek után a reformcsomag DSM irányelve két olyan kivétel tekintetében szűkíti le a tagállamok korábbi mérlegelési lehetőségeit, amelyek már az Infosoc irányelvben is szerepeltek, de nem váltottak ki elégséges szintű harmonizációt: az achiválási célú többszörözés, valamint az oktatási célú felhasználás tekintetében írja elő a tagállamok számára a kivétel kötelező bevezetését és adja meg ehhez a részletszabályokat. Ezen túlmenően a harmonizáció mindegyik, fent jelzett irányban halad tovább a megkezdett úton: rendelkezik a határon átnyúló felhasználások lehetővé tételéről (értelemszerűen csak az utóbbi kivétel esetében), méghozzá a felhasználás helyének meghatározásával, az Árvamű-irányelv mintájára. A DSM irányelv 7. cikke rögzíti azt is, hogy ezen kivételek akkor is alkalmazandók, ha egyébként a jogosult érdekeit hatásos műszaki intézkedés bevezetésével kívánná védeni, továbbá szerződéses úton sem lehet az érvényesülésüket korlátozni.
A DSM irányelv 3-4. cikkében megjelent, adatbányászatot könnyítő páros kivétel szintén halad az előbb bemutatott irányba, de több szempontból új megközelítést jelent még a fentiekhez képest is. Az adatbányászati kivételek ugyanis olyan tevékenységek "kifehérítését" eredményezik, amelyek eddig is legfeljebb szürkének minősültek, hiszen a legtöbb tagállamban az adatbányászat legtöbb módját nem is kezelték szerzői jogi értelemben felhasználásként még akkor sem, ha egyébként az adatbányászat forrása szerzői mű volt. Az adatbányászat igen jelentős részben továbbra is olyan adatokra irányul, amelyek nem állnak szerzői jogi védelem alatt. Kétségtelen azonban, hogy a jogbizonytalanság éppen az adatbányászatra épülő, viharos gyorsasággal fejlődő iparágak esetében jelenthet olyan akadályt, amely érdemes a ledöntésre.
A DSM irányelv 3. cikke alapján bevezetésre kerülő kivétel a tudományos célra folytatott adatbányászat körében zajló többszörözést és nyilvánossághoz közvetítést teszi szabaddá, azt korlátozni szerződéses úton sem lehet. Ugyanakkor a jogosultak felhatalmazást kaptak arra, hogy megtegyenek olyan intézkedéseket, amelyek a műveket tároló hálózatok vagy adatbázisok biztonságát és sértetlenségét megőrzik. Ez a kivétel sem korlátozható hatásos műszaki intézkedés által. E két rendelkezésnek összhangban való értelmezése minden bizonnyal további kihívásokat rejteget. A hatásos műszaki intézkedés alkalmazásának lehetősége és az, hogy ennek ellenére a kivétel gyakorolhatóságát biztosítani kell, mára elfogadott és megoldható feladat a jogosultak számára. Ennek a kivitelezése azonban úgy, hogy a jogosultak ezen túlmenően is biztosítsák a hálózatok és adatbázisok biztonságát és sértetlenségét, egyelőre inkább csak elvnek, nem tartalmi előírásnak tűnik. Hiszen nehéz elképzelni azt, hogy ne maga a hatásos műszaki intézkedés szolgálja a biztonság és sértetlenség megőrzését. Ha ez így lenne, akkor azonban aligha lenne hozzáadott értéke az új szabálynak. Álláspontom szerint itt olyan, inkább technológiai követelmény került be a jogszabályba, amely hűen mutatja meg azt is, mennyire nehéz az adatbányászattal kapcsolatos gyakorlati szempontokat a szerzői jog nyelvére lefordítani.
A DSM irányelv 4. cikke az adatbányászatot üzleti szereplők részére is lehetővé teszi azzal az egyetlen megkötéssel, hogy az adatbányászat célpontjául szolgáló mű jogosultja kizárhatja az adatbányászatot. Figyelemmel viszont arra, hogy lényegében bármely mű lehet az adatbányászat tárgya, és a legtöbb műtípus jogosultja nem is gondol erre, várhatóan csak egyes, jobban fókuszban lévő műtípusok esetében fog elterjedni az a gyakorlat, hogy a jogosult egyáltalán mérlegeli műve tekintetében az adatbányászatot. Mindenesetre megállapítható, hogy ez a szabály olyan tágra nyitja a szabad felhasználás hatályát, ami lényegében bármely esetben lehetővé teszi az adatbányászati célú felhasználást a szerzői jogosult hozzájárulása nélkül.
A közös jogkezelés harmonizációjának szükségessége azóta nyilvánvaló, amióta egyáltalán felmerült az a kérdés, hogy a szerzői jog befolyásolhatja-e a belső piac működését.[8] Ennek az igénynek a kielégítésében jelentős mérföldkő volt a Kjk irányelv[9] elfogadása és átültetése, aminek folytán a legtöbb tagállamban nagymértékben nőtt a közös jogkezelő szervezetek tevékenységének szabályozottsága is. A rendszernek egy több tagállamban is meghatározó jelentőségű eleme viszont nem került a harmonizációs eszközbe, lényegében teljes körben szabályozatlan maradt a kiterjesztett közös jogkezelés feltételrendszerének és lehetőségeinek szabályozása. A kiterjesztett közös jogkezelés, ami lehetővé teszi a közös jogkezelő szervezeteknek, hogy ne csak az egyébként tagjaikká váló jogosultakat, hanem az azonos jogosulti csoportba tartozó, azonos jogokkal rendelkező jogosultakat is képviseljék jogszabályi felhatalmazás alapján. Ez a legtöbb territoriális hatályú, tömeges volumenű jogkezelési tevékenység tekintetében kulcsfontosságú - ahogy a DSM irányelv (44)-(45) preambulumbekezdései is kiemelik ezt az aspektust -, de a határon átnyúló tömeges felhasználások esetében az erre való igény még erősebben merül fel.
A DSM irányelv Európai Bizottság által benyújtott eredeti szövege mégsem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az elfogadott szövegben azonban a kiterjesztett közös jogkezelés önálló és részletes szabályozást kapott, mintegy pótolva a Kjk irányelv nyilvánvaló hiányosságát.
A kiterjesztett közös jogkezelés szabályozásának egyik kulcseleme, hogy az egyáltalán milyen garan-
- 2/3 -
ciákkal vezethető be. Amíg pedig fennáll, addig lehet-e bármilyen megkülönböztetést alkalmazni azon jogosultak között, akik egyébként is tagjai a szervezetnek, illetve azok között, akik csak a kiterjesztés elve alapján kerülnek be a jogkezelés hatálya alá. További kulcskérdés, hogy az ebben nem érdekelt jogosultak milyen feltételek esetén kerülhetnek ki a kiterjesztett közös jogkezelés hatálya alól.
A kiterjesztett közös jogkezelés uniós szabályozásának szükségességére egy konkrétabb ok is rámutatott a Kjk irányelv elfogadása óta. Az Európai Bíróság a C-301/15. számú Soulier és Doke ügyben ugyanis az out-of-commerce művek tekintetében a francia szabályozásba bevezetett kiterjesztett közös jogkezelési szabályozást több ponton értékelte problematikusnak, ami viszont az out-of-commerce művek felhasználhatóságát nagyban megnehezítette. Ennek köszönhetően pedig a DSM irányelv nemcsak hogy a kiterjesztett hatályú közös jogkezelés általános szabályait fektette le, de rögtön az out-of-commerce művek tekintetében elő is írta a tagállamok számára ennek bevezetését, kötelező módon. Habár a jogosultak számára lehetőség van a közös jogkezelés alóli kibújásra, és arra is, hogy megakadályozzák a műveik szabad felhasználás útján való felhasználását, azaz visszaszerezhetik a jogi uralmat kereskedelmi forgalomból kikerült műveik felhasználása felett, e szabályok bevezetése mégis jelentős változásokat hoz, hiszen ez az első eset, amikor a kiterjesztett közös jogkezelést kötelezően írta elő az uniós jog és az out-of-commerce művek eddigi egyedi engedélyezését felváltotta a közös jogkezelés.
Az uniós szerzői jog szinte kezdettől fogva figyelmet fordít arra, hogy a szomszédos jogi jogosultak harmonizációja lépést tartson a szerzői jogosultak jogainak harmonizációjával, aminek könnyen belátható oka, hogy a szerzői jogra épülő gyakorlat nehezen tűrné a jelentősen eltérő védelmi megoldásokat, az érdemben eltérő harmonizációs szintet. A harmonizáció immáron több mint húsz éve alatt még az is előadódott, hogy a szomszédos jogi jogosultak védelmének közelítése - a sugárzási jog harmonizációja terén - előbbre szaladt, mint a szerzőké. Mindenképpen el lehet azonban mondani, hogy ahol van szerzői vagyoni jogi harmonizáció, ott annak a szomszédos jogi párja is létezik, méghozzá jellemzően az összes szomszédos jogi jogosultra kiterjedő homogén módon.
Habár a szakirodalomban korábban is fogalmaztak meg igényt a szerződési harmonizáció tekintetében, valójában érdemben korábban csak olyan szabályozás született, amely közvetve hatott a tagállami szerződési jogokra.
A DSM irányelv 18-23. cikke egy új területen, a szerződési jog tekintetében erősíti a szerzők és - a szomszédos jogi jogosultak közül - az előadóművészek védelmét, elválasztva lényegében a természetes személy jogosultakat a nem természetes személy jogosultaktól, és új területet nyitva a harmonizációban. Ennek a szabálycsomagnak a célja a felhasználókkal szembeni asszimmetrikus szerződési pozíciók kiegyensúlyozása, akik esetlegesen éppen maguk is jogosultnak minősülnek - lásd különösen a hangfelvétel-előállítókat - és akik erősebb tárgyalási pozícióban lévén a szolgáltatás értékénél adott esetben akár nagyobb előnyhöz is juthatnak.
A harmonizáció az iparági szereplők közül tehát a tipikusan gyengébb pozícióban lévőket igyekszik segíteni, elvként kimondva, hogy ha felhasználás céljából kizárólagos jogaik gyakorlását másoknak engedélyezik vagy azokat másra átruházzák, megfelelő és arányos díjazásra lesznek jogosultak (DSM irányelv 18. cikk); továbbá a felhasználási szerződés alapján történő felhasználásokkal kapcsolatban részletes tájékoztatási kötelezettséget telepít a felhasználókra, bevezet egy bestseller-klauzulát (DSM irányelv 20. cikk); valamint rendelkezik az alternatív vitarendezési eljárásokról (DSM irányelv 21. cikk); illetve a visszavonás jogáról, valójában felmondási jogról (DSM irányelv 22. cikk). A szabályozás így lényegesen beavatkozik a tagállamok szerződési szabályozásába és lényegi pontokon ír elő olyan szabályozási megoldásokat, amelyek a nemzeti jogban egyébként meglévő szabályokat érintenek. A szabályozás ugyanakkor jelentősen erősít a gyengébb szerződő félnek tekintetett, természetes személy jogosultak szerződési lehetőségein, törekedve a kiegyensúlyozottabb szerződési viszonyokra.
Az Európai Unió acquis-ában már elismert és szabályozott szomszédos jogi jogosultak pozícióinak további erősítésén túlmenően a DSM irányelvnek az Európai Bizottság által benyújtott javaslata szerint a sajtókiadványok kiadói új szomszédos jogot szereznek. Az új jog bevezetésének kettős célja van, egyrészt a sajtótermékek megbízhatóságának fenntartása, másrészt pedig a híraggregátorok tevékenysége miatt kieső kiadói (reklám)bevételek visszapótlása. A két, nemzeti szerzői jogban fellelhető, kudarcosnak mondható szabályozási előképet a bevezetőben említett irodalom is részletesen elemezte.
A sajtókiadványok kiadóit a kiadványaikon a kiadást követő két évig kizárólagos jog illeti meg a gyűjtemény többszörözése és nyilvánossághoz közvetítése tekintetében.
Ez a jog attól függetlenül megilleti őket, hogy egyébként a saját nemzeti joguk alapján lehetnek-e eredeti szerzői jogi jogosultak - azaz keletkezhet-e a kiadónak a kiadvány cikkein szerzői joga -, esetleg egyébként átruházható-e rájuk a teljes szerzői jog akkor, ha az a természetes személy újságíróknál keletkezik, vagy bár-
- 3/4 -
mely más jogátszállási egyszerűsítő eszköz - ahogy például a magyar jogban a felhasználási szerződés írásbelisége alóli kivétel - segíti-e a tevékenységüket. Néhány tagállamban eleve létezik kiadói szomszédos jog - igaz, jellemzően nem a sajtókiadványok kiadói, hanem - az irodalmi kiadók javára, azoknak a könyvekhez adott értéknövelő szolgáltatásai elismeréseként. A DSM irányelv preambuluma szerint ebben az esetben is éppen a sajtókiadványok előállításáért tett szervezeti és pénzügyi erőfeszítéseket kell elismerni. Ugyan a DSM irányelv nem kötelezi a tagállamokat a már kialakított, a saját szerzői jogi rendszerükbe jobban simuló szabályozásaik felszámolására, az új szabályok bevezetését kötelezővé teszi. Nincs a tagállamoknak tehát lehetősége arra, hogy az uniós jogénál tisztább dogmatikai rendjüket megtartsák, ezt az eszközt mindenképp be kell vezetniük.
Az újonnan biztosított jog azonban rendkívül erősen korlátozott, a sajtókiadványok kiadásától számított mindössze két évig áll fenn, így a legrövidebb időre biztosított szomszédos jog lett. Emellett pedig kizárólag a többszörözésre és a lehívásra történő nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozóan kapták meg a jogosultak, emiatt terjedelmében is a legszűkebb jog. További meghatározó sajátossága, hogy csak az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltatókkal szemben érvényesíthető, azaz nem minden felhasználóval szemben áll fenn.[10]
A tárgyalások során egy jóval szélesebb körű, "igazi" szomszédos jog létrehozása volt az ambíció. Végső soron azonban egy kevésbé szomszédos, inkább kapcsolódó jogi teljesítményként definiálható jogot kaptak a sajtókiadványok kiadói, szaporítva azon jogosultak számát, akik nem egyéni, eredeti teljesítményükkel, hanem inkább a gazdasági, emberi erőforrásaikkal járulnak hozzá kreatív tartalmak létrehozásához, tovább erősítve az "ipari szerzői jogot".
Az európai szerzői jogi keret egyik legfontosabb eleme az Eker irányelvnek[11] a közvetítő szolgáltatók felelősségére vonatkozó rendelkezései, az ún. safe harbour szabályok. Ezek alapján a közvetítő szolgáltatók különböző, rájuk szabott elvárhatósági rendelkezések alapján mentesülnek a rajtuk keresztülmenő forgalomért való felelősség egyes, jellemzően anyagi következményei alól. Ez a szabályozás a 2000-es évek elején nem csupán az egyes szolgáltatók, hanem a teljes online ipar felfutásának záloga volt, az eltelt időben azonban olyan egyensúlytalanságokat teremtett a piaci szereplők jogai és kötelezettségei, és ebből következően üzleti lehetőségei között, amelyet szerzői jogi szempontok alapján "value gap"-ként írtak le. E szabályoknak köszönhetően ugyanis, amíg a hagyományos tartalomszolgáltatók az általános szerzői jogi rendelkezések mentén voltak kénytelenek a tartalmak hozzáférhetővé tételéért felhasználási engedélyt kérni a szerzői jogosultaktól, addig a közvetítő szolgáltatói létet már jócskán kinőtt ún. online tartalommegosztó szolgáltatók - elsősorban a YouTube és a Facebook - a safe harbour szabályok mögé bújva legfeljebb a jogosulti felszólítások nyomán távolították el a jogosultak által jogsértőnek mondott tartalmakat, a további anyagi felelősségre vonás alól azonban mentesültek. Így a jogosultak kára ez utóbbi esetben kompenzáció nélkül maradt, az előbbi körbe tartozó szolgáltatók számára pedig a kifizetett jogdíj versenyhátrányként jelent meg.
Uniós jogalkotói nyomás nélkül a közvetítő szolgáltatók üzleti modellje csak igen nehezen mozdult el abba az irányba, hogy elkezdjenek szerződni a jogosultakkal - a felhasználásra vonatkozó jogalap hiánya, de legalábbis kétségbe vonhatósága miatt - elsősorban a kényszerű eltávolítások kiváltására. Ezt a helyzetet az Európai Bíróság a maga jogfejlesztő gyakorlatával sem tudta teljes körben feloldani, bár kétségtelen, hogy jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a különböző közvetítői tevékenységeket végző szolgáltatók felelősségre vonhatók legyenek és szép lassan kikerüljenek a biztonságos kikötőből.[12]
A DSM irányelv 17. cikke jelentős előrelépés ebben a bizonytalan piaci helyzetben. A rendelkezés mindenekelőtt egyértelművé tette, hogy a YouTube-típusú platformok szerzői jogi értelemben felhasználást, méghozzá lehívásra hozzáférhetővé tételt végeznek, és ebből kifolyólag nem is hivatkozhatnak a továbbiakban a safe harbour szabályokra. Ez nemcsak a szolgáltatókkal kötött szerződéseknek ad egyértelmű jogalapot, de az üzleti problémát is megoldhatja, a value gap betömését is elérheti.
A DSM irányelv 17. cikkének felvállalt célja a value gap felszámolása, a különböző szolgáltatások útján a közönségnek szolgáltatott tartalmak értékének kiegyenlítése, méghozzá annak tisztázásával, hogy az online tartalommegosztó szolgáltatók felhasználást valósítanak meg. Viszont egyúttal a kizárólagos jog hatályának egyértelműsítésével két irányban is gyengíti e törekvést.
A DSM irányelv rögzíti, hogy az online tartalommegosztó szolgáltató nyilvánossághoz való közvetítést vagy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételt valósít meg, és ehhez engedélyt kell kérnie, ha a nem kereskedelmi céllal tevékenykedő végfelhasználói által feltöltött, szerzői jogi védelem alatt álló művekhez vagy más védelem alatt álló teljesítményekhez hozzáférést biztosít a nyilvánosság számára. Vagyis egyértelművé tette, hogy egyes, korábban bizonytalan besorolású szolgáltatók felhasználónak minősülnek. Mégis, csak azt lehet mondani, hogy e szolgáltatók kikerültek az Eker irányelv szerinti közvetítő szolgáltatók köréből, de nem tekinthetők az Eker-szabályok logikája szerint "egyszerű" szolgáltatónak.
Azt a helyzetet ugyanis, amikor a szolgáltató a felhasználáshoz nem kér engedélyt, a DSM irányelv nem minősítette automatikusan jogsértésnek, hanem hasonlóan a közvetítő szolgáltatói safe harbour rezsimek-
- 4/5 -
hez, szűkre szabott kimentési alapon megengedte mentesülésüket a jogsértésért való felelősség alól. Ennek feltétele, ha egyrészt a szolgáltatók minden tőlük telhetőt megtettek az engedély megszerzése érdekében, és a szakmai gondosság magas szintű ágazati normáinak megfelelően minden tőlük telhetőt megtettek annak biztosítása érdekében is, hogy azon konkrét műveket és más védelem alatt álló teljesítményeket, amelyekre vonatkozóan a jogosultak megadták a szolgáltatóknak a lényeges és szükséges információkat, elérhetetlenné tegyék. Továbbá minden esetben a jogosultak megfelelően indokolt értesítésének kézhezvételét követően haladéktalanul intézkedniük kell az értesítés tárgyát képező művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetetlenné tétele vagy honlapjaikról történő eltávolítása érdekében, valamint minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azok jövőbeli feltöltésének megakadályozására. A DSM irányelv ezen túlmenően egyes kisebb szolgáltatók esetében ezt a kimentési feltételrendszert is tovább könnyítette.
A DSM irányelv alapján, ha a jogosult kéri a tartalom hozzáférhetetlenné tételét vagy eltávolítását, az közel sem lesz olyan automatikus, mintha a közvetítő szolgáltatóval szemben járnának el. A szabályozásban egy többszintű jogorvoslati mechanizmus jelenik meg a különböző lehetséges sérelmek orvoslására. A DSM irányelv 17. cikkének (9) bekezdése szerint ugyanis a jogosultaknak a kérelmüket megfelelően indokolniuk kell, amit ugyan késedelem nélkül kell feldolgoznia a szolgáltatónak, de a döntést emberi felülvizsgálatnak kell alávetni. Továbbá az ellenkező irányban az online tartalommegosztó szolgáltatóknak hatékony és gyors panasztételi és jogorvoslati mechanizmust kell bevezetniük a szolgáltatás felhasználóinak rendelkezésére is, az általuk feltöltött művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények hozzáférhetetlenné tételével vagy eltávolításával kapcsolatos viták esetén. A tagállamoknak ezen, a felek közötti, közvetlen mechanizmuson túlmenően továbbá biztosítaniuk kell, hogy a viták rendezéséhez rendelkezésre álljanak peren kívüli jogorvoslati mechanizmusok, amelyek jellemzően a feleken kívüli, harmadik személyek bevonását teszik szükségessé, de a bíróságon kívül. E mechanizmusoknak lehetővé kell tenniük a viták pártatlan módon történő rendezését, és a DSM irányelv szövege külön kiemeli, hogy ezek a mechanizmusok nem foszthatják meg a felhasználót a nemzeti jog értelmében őt megillető jogi védelemtől, nem sérthetik a felhasználók hatékony bírósági jogorvoslatok igénybevételéhez való jogát. Figyelemmel pedig arra, hogy az irányelv szerint mindez nem vezethet a szabad felhasználások gyakorlati érvényesülésének megakadályozásához, a tagállamok azt is biztosítják, hogy a felhasználók a szerzői jogi és szomszédos jogi kivétel vagy korlátozás alkalmazásának elbírálása céljából bírósághoz vagy más illetékes igazságügyi hatósághoz fordulhassanak. Az, hogy e körben az irányelvi szabályozás minden szereplő jogorvoslati jogának korlátozhatatlanságát rögzíti, kivéve a szerzői jogi jogosultakét, véleményünk szerint nem jelentheti azt, hogy e jogok érvényesítésének lehetőségei azon túlmenően, mint amit az irányelv 17. cikke már önmagában is tartalmaz, tovább szűkíthetők lennének.
Mindezek alapján álláspontom szerint kisebb eredménynek tekinthető az, hogy az irányelv egyértelművé tette, hogy az online tartalommegosztó szolgáltatók nem minősülnek többé közvetítő szolgáltatónak. Felelősségkorlátozási és jogorvoslati mechanizmusokkal való körbepárnázásuk azonban sokkal inkább a kizárólagos jog ideájának komoly lerontása, ami hosszú távon a szerzői jog dogmatikai alapjait is kikezdheti. ■
JEGYZETEK
[1] Jelen cikkben csomag alatt szűken véve a jelenleg átültetés alatt álló két irányelvet értjük, így a 789/2019/EU (a továbbiakban: SatCab irányelv) és a 790/2019/EU irányelvet (a továbbiakban: DSM irányelv).
[2] Nemessányi Zoltán - Ujhelyi Dávid: Breaking the news? A kiegészítő szerzői jog szerepe és megítélése. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2016/6. 30-54.; Szalay Klára - Polyák Gábor: Sajtókiadók szomszédos joga. A tagállami átültetés kérdőjelei, jövőbeni szabályozási irányok. In: Polyák Gábor (szerk.): Algoritmusok, keresők, közösségi oldalak és a jog. A forgalomirányító szolgáltatások szabályozása. HVG-ORAC, Budapest, 2020. 234-254.; Sándor Eszter Anita: Az e-könyvek és az e-kölcsönzés megítélése. Magyar jog, 2018/6. 362-369.; Tóth Andrea Katalin: Szerzői jogi reform az Európai Unióban: a 2016. szeptemberi javaslatcsomag. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2017/4. 7-30.; Lábody Péter: Az uniós audiovizuális politika és a szerzői jog egyik metszéspontjáról, avagy miért nem érhetők el ugyanazok a televízió-műsorok minden tagállamban? In Medias Res, 2019/2. 187-209.; Grad-Gyenge Anikó: A szerződési jog harmonizációja rendelettel: új utak a szerzői jogi harmonizációban. In: Grad-Gyenge Anikó - Kabai Eszter - Menyhárd Attila (szerk.): Liber Amicorum Studia G. Faludi dedicata. ELTE Eötvös, Budapest, 2018. 122-138.
[3] Az Igazságügyi Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal közös felhívása a szerzői jogi irányelvek átültetését érintő konzultációban való részvételre. www.kormany.hu/download/7/2a/a1000/%C3%81ltal%C3%A1nos%20t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3_DSM_SatCab.pdf#!DocumentBrowse.
[4] Így maradhatott hatályban az Szjt. által az SZTNH-nak biztosított hatósági engedélyezési rezsim.
[5] Árvamű-irányelv 1. cikk (5) bek.; (24) preambulumbek.
[6] 2017/1563/EU rendelet és 2017/1564/EU irányelv.
[7] WIPO Marrakesh Treaty to facilitate access to publishhed works for persons who are blind, visually impaired or otherwise print disabled, 2013. június 27. Az Európai Unió tekintetében hatályba lépett 2019. január 1-jén. A továbbiakban: WIPO szerződés.
[8] 71/224/EGK határozat.
[9] 2014/26/EU irányelv.
[10] DSM irányelv 15. cikk (1) és (4) bek.
[11] 2000/31/EK irányelv.
[12] Ld. itt elsősorban a közvetítő szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségével kapcsolatos ügyeket, valamint a szűrés, blokkolás megengedésének feltételeivel kapcsolatos eseteket, továbbá a szolgáltatók felhasználóvá minősítésével kapcsolatos ügyeket. Ezek legfrissebb összefoglalását ld. Grad-Gyenge Anikó: A szerzői jogi jogérvényesítés. In: Legeza Dénes (szerk.): Szerzői jog mindenkinek. SZTNH, Budapest, 2017. 246-271.
Visszaugrás
