A határokon túlnyúló hitelügyletek egyre tovább szaporodóban vannak. Az ilyen ügyleteknél vita esetében döntő az alkalmazandó jog megállapítása. A jogválasztás alapvetően szabad; különösképpen nem terjed ki az egyszerű fogyasztói hitelre az EGBGB 29. cikkelye értelmében a fogyasztói szerződésekre vonatkozó különös kapcsolás, és a Fogyasztói hitelekről szóló törvény (VerbKrG) mint korábbi szabály nem foglal magában kollíziós normát. A jelenlegi jogpolitikai feltevések azonban megkívánják az elért fogyasztóvédelmi színvonal nemzetközi magánjogi biztosítottságát is. Az alábbi tanulmány azt vizsgálja, hogy vajon ennek a jogpolitikailag nem kielégítő védelmi hézagnak a betöltésére elképzelhető-e az EGBGB 34. cikkelye szerinti különös kapcsolás. A szerző arra az eredményre jut, hogy a VerbrKrG-nek az EGBGB 34. cikkelye alá szubszumálását az EGBGB-nek sem a szóhangzata, sem rendszertana nem támasztja alá. Megoldás csupán az Európai Szerződési jogi Egyezmény (EVÜ) 5. cikkelyének módosításával érhető el.
Határokon túlra terjedő hitelügyletek magánemberek számára is könnyebbek lettek az utóbbi években. Az európai térségben az euro bevezetése folytán a beváltási árfolyamok kiküszöbölődése hozzájárul ahhoz, hogy hitelek iránt magánszemélyek részéről is kockázatmentesebben alakulhat ki kereslet. A kereslet nagyobb mobilitását mozdítja elő egész világot átfogó ügyletekre lehetőségeket nyújtó eszközeivel az Internet is - így lehetőség van Interneten keresztül értékpapír-lombardhitelek nyújtására is.
Az ilyen ügyleteknél gyakran döntő a vita kimenetelének szempontjából az alkalmazandó jog megállapítása. Ez különösen nehéz az Interneten keresztül kötött ügyleteknél, például, ha az ügylet helyét kell meghatározni. Nem utolsó sorban ezért fognak az ajánlattevők az Általános Ügyleti Feltételekben (AGB) saját hazai jogukat vagy legalább is olyan jogot előirányzó jogválasztási klauzulát bevenni, ami a magán hiteladós számára kevésbé szigorú oltalmi előírásokat foglal magában, mint a német jog. Különösen nem terjed ki az egyszerű fogyasztói hitelre az EGBGB 29. cikkelye értelmében a fogyasztói szerződésekre vonatkozó különös kapcsolás, e cikkelyben csupán áruk és szolgáltatások finanszírozásának szabályozása szerepel. A VerbrKrG mint régebbi szabályozás nem tartalmaz kollíziós szabályt sem, és ennek folytán nem terjed ki reá az EGBGB új 29a. cikkelye sem. A dolgok mai állása szerint tehát: a VerbrKrG mint központi oltalmi szabály hitelügyleteknél nincsen nemzetközi magánjogi oldalról biztosítva.
A mai jogpolitikai felfogás megkívánja az elért fogyasztói színvonal nemzetközi magánjogi biztosítottságát is. Ezért tartalmaznak a fogyasztói szerződési jogot érintő újabb irányelvek (IE) kivétel nélkül kifejezett kollíziós szabályokat, mint például a Távközlési forgalmi IE. 12. cikkelye vagy a Timesharing - (Ingatlan időben megosztott használata) - IE. 9. cikkelye.
E jogpolitikailag ki nem elégítő oltalmi hézag kitöltésére több út képzelhető el: pl. az EGBGB 29. cikkelyének analóg alkalmazása vagy az EGBGB 34. cikkelye szerinti különös kapcsolás.
Az a gondolat, hogy az EGBGB 34. cikkelyén felül, külföldi jog érvényesítendőségének esetén is német fogyasztói oltalmi jogot alkalmazzanak, nem új. Ez különösen az ún. Gran-Canaria-ügyekben vált vita tárgyává. Ezekben szabadságukat Spanyolországban töltő németek eladási rendezvényeken kedvet kaptak arra, hogy később Németországba termékeket szállítsanak. A házalói ajánlat visszavonására vonatkozó Irányelv átültetése Spanyolországban akkor még nem történt meg, úgyhogy egy nem kívánatos oltalmi hézag állott fenn. Későbbi esetekben aztán a szabadságukat töltő személyek az ilyen rendezvényeken Time Sharing-részesedéseket szereztek. Hogy az időközben Spanyolországban hatályossá vált visszavonási jogot megkerüljék, a Man-sziget jogát választották. Az egyszerű fogyasztói hitelhez hasonlóan, önmagában véve a német fogyasztóvédelmi jog ott is alkalmazhatatlan volt tehát.
A bíróságok joggyakorlatában a vita végeredményben nem tisztázódott.
Ez a cikkely azoknak a szabályoknak az alkalmazásáról rendelkezik, amelyek kogens jelleggel akarják szabályozni a tényállást, és így beleavatkoznak a szerződési statútumba (a kötelem jogába); ezek az ún. beavatkozási szabályok. Ezek a normák tehát önmaguktól alkalmazhatók a tényállásra, holott az alkalmazhatóság egyébként a kollíziós jogi kapcsolásból folyik; ebből adódik a nemzetközi magánjog kétpólusossága. A "nemzetközileg kötelező" szabályszituációt vagy kifejezetten a törvény rögzíti, vagy ez a norma értelméből és céljából vehető ki, a hazai jogban lefektetett puszta kogencia ehhez nem elegendő.
A beavatkozási norma célja követeli meg a szerződésre irányuló statútummal szemben a feltétlen alkalmazást. A beavatkozási normák klasszikus példái közjogi jellegűek: példák erre a kiviteli és deviza-tilalmak, hozzájárulástól való függővé tétel szerződéseknél vagy kartelljogi előírásoknál. A megkülönböztetés a közjogi és polgári jogi szabályok között már nem irányadó, minthogy a megkülönböztetés kritériumai ismeretesen homályosak, és ezért nem tesznek lehetővé megfelelő elhatárolást.
A közjogi és magánjogi szabályok közötti régi megkülönböztetés egyebekben annyiban érvényesül továbbra is, ahol a beavatkozási normák klasszikus értelemben az individuálist meghaladó érdekeket szolgálnak, és nem egyedül a felek viszonyát érintik. Ezt a korlátozást az igazolja, hogy az EGBGB 27. cikkelye a nemzetközi kötelmi szerződési jog középpontjába a szabad jogválasztást helyezi és az EGBGB 34. cikkelye más oldalról ezt az elvet a szerződő államok rendelkezése alá rendelte, amelyek aztán a felek beavatkozási normákra vonatkozó viszonyát kogensen tudnák szabályozni, és képesek volnának a feleket megillető autonómiát üres járatra állítani.
Kérdéses tehát, hogy a VerbrKrG a beavatkozási norma ilyen felfogása szerint az EGBGB 34. cikkelye alá esik-e. Ennek kérdése felettébb vitatott. A vita főként a körül forog, hogy vajon a 34. cikkely tényállás szempontjából kiterjed-e a VerbrKrG-re, és hogy vajon e törvénynek az EGBGB 34. cikkelye alá szub-szumálása összeegyeztethető-e a törvényi szisztematikával.
A bírósági joggyakorlatban és az irodalomban elterjedt egyik nézet az EGBGB 34. cikkelyét alkalmazza a fogyasztóvédelmi törvényekre, mint amilyen a Házalói ügyletektől való visszalépést szabályozó törvény (HTWG) és a VerbrKrG. Tényállás szempontjából ezekre a törvényekre az EGBGB 34. cikkelye kiterjed; az EGBGB 29. cikkelye ugyan elsődleges speciális szabály, semmiképpen sem fejt ki azonban az EGBGB 34. cikkelyére nézve kiszorító hatást, feltéve, ha az EGBGB 29. cikkelyének 1-3. pontjaiban szabályozott szerződéstípusok közül egy sem vonatkoztatható ide.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
