Az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos élet szabadságát, valamint a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) gyakorlatában a felsőoktatási intézmények működése és autonómiája az Alkotmány 70/F. § és 70/G. §-ával összefüggő szabályként szerepel.1 A testület megállapította, hogy a felsőoktatási intézmények önkormányzata az Alkotmány "e két szakaszában rögzített alapjogokat valósítja meg".2 Másutt rögzítette, hogy "a felsőoktatási intézmények önkormányzata (autonómiája) (…) az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdésében foglalt alkotmányos jogokat valósítja meg". Kijelentette továbbá, hogy a tudományos és művészeti élet szabadsága, a tanszabadság és a tanítás szabadsága érvényesülésének alapvető biztosítéka a felsőoktatási intézmény autonómiája.3 Az intézmények létére vonatkozóan az AB rögzítette, hogy a felsőoktatási intézmények léte az Alkotmány 70/F. §-ából, szervezeti, működési, gazdálkodási önállósága az intézményi autonómiából, az Alkotmány 70/G. §-ából eredő követelmény. Az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-a garantálja a felsőoktatási intézmények autonóm működését,4 az autonómia védelme a hivatkozott határozatok alapján tehát e szakaszokból ered.
Az Alkotmányból következő és az AB által tartalommal megtöltött, eredendően tudományfilozófiai-tudományszociológiai felsőoktatási autonómia-fogalom a fenti folyamat mentén - Magyarországon is - közjogiasodott. Ennek következtében a releváns alapjogokra irányuló kutatások során nem lehet eltekinteni a felsőoktatási autonómia fogalmának (köz)jogtudományi vizsgálatától.
A felsőoktatásban az elmúlt években - a világ fejlettebb részein: évtizedek alatt - lezajlott nagyarányú változások következtében világszerte radikálisan megváltoztak az oktatás céljairól és feladatairól vallott elképzelések. A változások ugyan az egész oktatási szférát érintették, ugyanakkor leglátványosabb módon a felsőoktatás területén figyelhetőek meg (az okokat lásd alább). A legmarkánsabb - és minden további tényezőre kiható - változást a felsőoktatás expanziója jelenti, ami jelentős mértékű társadalmi átalakulásokhoz vezet, és ekként a felsőoktatásnak, mint társadalmi alrendszernek komplex vizsgálatát teszi szükségessé. A változások a felsőoktatás majdnem minden szegmensét áthatották; a szakirodalomban több értekezés is született, amely a modern egyetem ésszerű struktúráiról, betöltendő funkcióiról és hatékony működéséről, a felsőoktatás szereplőiről és ezek életmódjáról kialakult újszerű nézetek bemutatására, valamint a tendenciák felvázolására vállalkozik.5 A kérdést a felsőoktatás-kutatók rendkívül sok szempontból körüljárták, és - saját tudományterületük legjobb ismerőiként - adekvát válaszokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban: az "európai egyetem" kérdéskörének történeti, elméleti és gyakorlati szempontokat egyaránt figyelembe vevő feldolgozása során a kutató rendkívül gazdag nemzetközi és hazai szakirodalomra támaszkodhat.6 A "felsőoktatás-kutatók" összefoglaló megnevezés több tudományterület szakértőit magában foglalja, mivel az emberi természet velejárója, hogy mindenki reflektál arra, amit csinál; a kérdés csupán az, hogy mikor lesz ebből rendszerezett, tudományos igényű vizsgálódás.7 E kutatások egymásra hatása, interdiszciplinárissá válása révén a felsőoktatás-kutatás a "segédtudományi" jellegből egyre inkább önálló diszciplínává nőtte-nőheti ki magát.
Az oktatáspolitikai alapkérdések talán leglényegesebb tartalmi eleme maga az autonómia; ez egyike a legtöbbet használt, de ennek ellenére a legkevésbé megértett fogalmainknak. Barakonyi Károly megfogalmazása szerint "a szenvedélyes megnyilatkozások alapján a szemlélő néha azt hiszi, hogy valamilyen szent, parttalan egyetemi szabadságról van szó, aminek a magasztossága a keresztes háborúk céljaival vagy Petőfi lángoló szabadságszeretetével áll közeli rokonságban".8 Maga a fogalom egyidős az első egyetemek megalakulásával, és napjainkig is a felsőoktatás egyik központi problémájaként jelentkezik, mert az autonómia korlátozása az egyetemi polgárok számára - érthető okokból - mindig is érzékeny pont volt és az is maradt.9 Az autonómia és a privilégiumok kivívásának illetve megőrzésének állandó törekvése elválaszthatatlan minden egyetemi institúciótól.10
Az autonómiára irányuló kutatások fő kérdése napjainkban kétséget kizáróan az, hogy az említett társadalmi méretű változásokra milyen felsőoktatás-irányítási reakciók születnek, és ezek a reakciók mennyiben befolyásolják az autonómia terjedelmét és megjelenési formáit. Ennek kapcsán további (rész)kérdésként merül fel, hogy ez az irányítási változás milyen szinteken vizsgálandó. Megállapítható, hogy a változások értelmezhetőek egyrészt intézményi, másrészt kormányzati szinten, harmadrészt pedig azoknak a szervezeteknek szintjén, amelyek az intézményi és kormányzati tevékenység kölcsönhatásának eredményeképpen, e szintek között jöttek létre egyfelől azért, hogy az állam igazgatási funkcióinak jelentős részét átvállalják, másfelől azért, hogy az intézmények autonóm működését mintegy "előszűrőként" védelmezzék.
A közjogiasodott felsőoktatási autonómia-fogalom a felsőoktatási jog körébe tartozó vizsgálatok talán legkézenfekvőbb kiindulási pontja. Megállapítható, hogy a felsőoktatási autonómia funkcionálása - az egyes országok alkotmányában garantált alapvető szabadságjogok és kötelességek mellett - fontos biztosítéka a felsőoktatási autonómia alanyai egyéni és kollektív jogai biztosításának. A felsőoktatási autonómia valóra váltásában részt vevő szervezetek nélkülözhetetlen elemei a felsőoktatás mint társadalmi alrendszer szerves működésének-működtetésének11, s mint ilyenek, kiegészítik vagy szükség szerint részterületenként és részfeladatokban helyettesítik az állam végső soron ugyanilyen funkciójának megvalósulását. Anélkül, hogy ehelyütt az autonómia fogalmának érdemi elemzésére sor kerülne12, szükséges utalni arra, hogy az autonómia nem tekinthető önmagáért való értéknek: funkciója szűkebb értelemben az akadémiai szabadság őrzése, tágabb értelemben pedig a kulturális jogok érvényre juttatása. A felsőoktatási jog elméletének e felfogás szerint nem az a kulcskérdése, hogy van-e autonómiája az egyénnek vagy az intézménynek, hanem egyrészt az, hogy ez az autonómia meddig terjed, másrészt - legfőképpen - pedig az, hogy milyen mértékű autonómia szükséges ahhoz, hogy az akadémiai szabadság, illetőleg a kulturális jogok érvényre juthassanak.
A felsőoktatási autonómia tartalmának megismerésére irányuló vizsgálatok tágabb kereteit a felsőoktatási jogra irányuló komplex kutatások jelenthetik. A felsőoktatási jog fejlődési tendenciái nem választhatóak el a felsőoktatás mint társadalmi alrendszer fejlődési tendenciáitól, azonban néhány distinkció megtétele elengedhetetlennek tűnik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
