A tanulmány célja annak bemutatása, hogy az amerikai közigazgatási bíráskodás gyakorlatában milyen alapvető tesztek alakultak ki a közigazgatási aktusok felülvizsgálatára. A tanulmány ennek keretében röviden kitér az amerikai közigazgatási bíráskodás néhány sajátosságára, így például a bírói felülvizsgálat körébe eső közigazgatási döntések típusaira, a közigazgatási bírói felülvizsgálat terjedelmére. Végezetül pedig röviden vizsgálja azt, hogy az amerikai rendszer milyen vonatkozásaiban hasonlítható össze a magyar közigazgatási jog hasonló intézményeivel.
Amerikai közigazgatási jog alatt többnyire a szövetségi közigazgatási szervezetrendszert és közigazgatási jogot értjük, mivel a közigazgatási jogi rendszerek államról államra változnak, így ezek átfogó áttekintése szinte lehetetlen lenne. Az amerikai Alkotmány értelmében a szövetségi kormányzat csak korlátozott jogosítványokkal rendelkezik, amelyeket az Alkotmány I. cikkének 8. §-a sorol fel. Minden egyéb hatáskör a X. alkotmány-kiegészítés értelmében a tagállamok számára van fenntartva. Ennek megfelelően az egyes tagállamok szabadon határozhatják meg közigazgatási rendszerüket, így a szövetségi közigazgatási jogban kialakított alapelvek egy része más tartalommal jelenik meg a tagállami közigazgatási jogokban. A szövetségi közigazgatási jog alapvető forrásai a szövetségi Alkotmány, az 1946. évi Közigazgatási Eljárási Törvény (Administrative Procedure Act, a továbbiakban: APA),[1] illetve a szövetségi Legfelsőbb Bíróság vonatkozó esetjoga.
Az amerikai közigazgatás központi szereplői az ügynökségek. Az Alkotmány nem szól az ügynökségekről, annak ellenére, hogy már az első Kongresszus is létrehozott ügynökségeket külügyi, hadi és költségvetési tárcák formájában.[2] Az Alkotmány három intézmény között osztja meg az államhatalmat, amelyeket "alkotmányos szervek"-ként is szoktak említeni: ezek a Kongresszus, az elnök, illetve a bíróságok.[3] Ügynökségek alatt általában olyan szerveket értenek, amelyek magukban foglalnak "minden hatóságot és kormányzati működési egységet, kivéve az Alkotmány által létrehozott szerveket".[4] Látható, hogy ez a definíció nagyon tág, és sok különböző szervtípust ölel fel, köztük az elnök alá rendelt minisztériumokat, központi hivatalokat és az elnöktől független autonóm szerveket is. Hasonlóan fogalmaz az APA is, bár a törvényi fogalom nem mentes a bizonytalanságoktól. Az APA 551. §-a értelmében ügynökség "az Egyesült Államok kormányzatának bármely hatósága, függetlenül attól, hogy más ügynökség felügyelete alatt áll, ide nem értve a Kongresszust, és a bíróságokat…". Meglepő módon az APA 551. §-a nem tesz említést az elnökről. Fontos ezen a ponton hangsúlyozni, hogy az amerikai ügynökségfogalom lényegesen különbözik az európai fogalomtól. Míg Európában az ügynökségi típusú szervek általában csak a közigazgatás egy alkotóelemét jelentik,[5] addig az Egyesült Államokban minden közigazgatási szervet ügynökségnek tekintenek. A fenti definíció negatív meghatározás, amely nem sokat árul el az ügynökségekről, mindössze elhatárolja azokat az alkotmányos intézményektől.
A Kongresszus két módon alakíthat ügynökségeket. Egyrészt létrehozhat független ügynökségeket, mint például a különböző szabályozó hatóságok (pl.: Federal Trade Commission - Szövetségi Kereskedelmi Bizottság), amelyek bizonyos függetlenséget élveznek a végrehajtó hatalmat megtestesítő elnökkel szemben, másrészt alapíthat végrehajtó ügynökségeket, amelyek jobban integráltak a végrehajtó hatalomba (pl.: Department of Health and Human Services - Egészségügyi és Szociális Minisztérium).[6] A két ügynökségtípus közötti különbségek - többek között - az elnök kinevezési és felmentési jogköreiben fejeződnek ki. Ugyanakkor a független ügynökségek sincsenek hermetikusan elválasztva az elnöki hatalomtól, és viszont: a végrehajtó ügynökségek felett is létezik kongresszusi felügyelet. A jogállásbeli különbségeknek azonban sem jogalkotási eljárási, sem jogalkalmazási szempontból nincs jelentősége.[7] Az APA és az ügynökségi aktusok bírói felülvizsgálata nem tesz különbséget a kétféle ügynökségtípus között.
Függetlenül attól, hogy milyen típusú ügynökségekről van szó, az ügynökségi feladat- és hatáskörök jellege is nagyjából azonos.[8] Az ügynökségek rengeteg különböző feladatot látnak el, kezdve az információgyűjtéstől, az engedélyezésen át, a bírságok kiszabásáig. Ezzel együtt, a joghatás kiváltására alkalmas ügynökségi aktusok mindegyike besorolható vagy a jogalkotás, vagy a hatósági jogalkalmazás kategóriájába.[9] Bár ez a két kategória könnyen megkülönböztethetőnek tűnik, gyakran csak nagyon kevés választja el őket egymástól.[10] A megkülönböztethetőség látszólag nem lényeges, hiszen ugyanaz az ügynökség alkothat jogot vagy végzi a jogalkalmazói munkát, azonban az érintett személyek szempontjából ez a különbségtétel dönti el az eljárási jogaikat. A hatósági jogalkalmazás során az ügyfeleket megilleti a tisztességes eljáráshoz való jog (right to due
- 29/30 -
process), amely magában foglalja az egyéni meghallgatás jogát, míg ugyanez nem alkalmazható a jogalkotási eljárásban.[11] Az APA az 551. §-ban definiálja a két kategóriát. Ennek alapján jogalkotásnak minősül minden "ügynökségi eljárás, amely szabályt alakít, módosít vagy visszavon", míg jogalkalmazás minden "ügynökségi eljárás, amely határozat kiadására irányul". A szabály (rendelet) és a határozat fogalma egymásra tekintettel lett kialakítva ugyanebben a rendelkezésben. Az APA értelmében szabálynak (rendeletnek) minősül "egy általános vagy egyedi ügynökségi aktus egésze vagy a része, amely jogot vagy policyt jövőbeli jogkövetkezménnyel végrehajt, értelmez, vagy előír, vagy ügynökségi szervezetet, eljárást vagy gyakorlatot leír". Ezzel ellentétben a határozat "maradék-kategória", amely magában foglal mindent, ami nem szabályalkotás, de "egésze vagy része egy favorábilis, onerózus, megállapító végleges aktusnak, beleértve az engedélyezést".
Az Egyesült Államokban a közigazgatási aktusok bírói felülvizsgálata - hasonlóan a magyar modellhez - nem teljes körű felülvizsgálat, hanem az ún. "appellate review" (fellebbviteli eljárási) modellt követi.[12] Ennek lényege, hogy a bíróságok alapvetően a közigazgatási eljárás során megállapított tényállásra hagyatkoznak, és csak jogkérdésekben vizsgálják felül a döntést. Ebben a körben viszont a felülvizsgálat ún. de novo kontroll, vagyis a bíróságot elméletben semmilyen szempontból nem köti az ügynökség jogértelmezése, a közigazgatási iratokat megvizsgálva szabadon dönt a jogkérdésekben. Ezt jeleníti meg az APA 706. §-a, amely a perjogi tesztek felvezetése kapcsán úgy rendelkezik, hogy a bíróság dönt minden releváns jogi kérdésben, értelmezi az alkotmányt és a törvényi rendelkezéseket, és magának az ügynökségi aktusnak az alkalmazási körét. A közigazgatási eljárás során megállapított tények és tényállás kapcsán viszont a bíróság főszabály szerint az ügynökség által megállapítottakra hagyatkozik, azt csak akkor vizsgálhatja felül, ha nem találja kellő mértékben bizonyítottnak ("if not supported by substantial evidence"). Ilyenkor sincs azonban a bíróságnak lehetősége bizonyítást lefolytatni, hanem ebben az esetben hatályon kívül helyezi a közigazgatási döntést és az ügynökséget új eljárás lefolytatására utasítja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
