Napjainkban számtalan igazolványt hordunk magunknál, amelyek különböző funkciókkal vannak ellátva, ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, mi szükség van ennyi igazolványra, azon túl, hogy mindegyik más-más jogosultságot tanúsít. Hipotetikusan feltehetjük ezek után a kérdést: milyen volna egyetlen igazolvánnyal, egyetlen kártyával élni? Erre kínál megoldást az "egy kártya" koncepció.
A közigazgatás működése, a back és a front office szolgáltatások a rendszerváltás óta gyökeresen átalakultak. A papíralapú közigazgatás mára digitalizálódott, egyre több állami szolgáltatás érhető el interneten vagy más platformokon keresztül, azonban a technikai fejlődés egyre inkább azt kívánja meg, hogy a digitalizáció minél szélesebb körben való elterjedésével a közigazgatás-fejlesztés is felvegye a lépést. A digitális közigazgatás fejlesztésében jelentős szerepet játszanak az egyes nyilvántartások. Ezek összehangolásának folyamata kiemelkedően fontos szereppel bír, hiszen nemcsak a közigazgatás egységesítését segítené elő, hanem az állampolgároknak is könnyebbségként szolgálna, ha adott esetben nem hat kártyával kellene járniuk, hanem csak eggyel, ami tartalmaz minden személyes adatot és személyhez köthető információt, ugyanakkor azzal a feltétellel, hogy minden szerv számára, amely bármilyen módon érintkezik a személynek ezzel az integrált e-személyi igazolványával, az adatvédelmi előírásoknak megfelelően csak azok az adatok legyenek megismerhetőek, amelyekre az adott szervnek jogosultsága van. Egy egyszerű példával élve: a háziorvos csak azokat az adatokat látja, amelyek az alapellátáshoz fontosak, viszont például az adóazonosítót nem látja, mivel az számára nem megismerhető adat, így ehhez hozzáférés nem biztosítható neki.
Emögött azonban számos olyan kérdés merül fel, amit fel kell oldani annak érdekében, hogy a koncepció megvalósulhasson. Elsődleges kérdés az adatvédelmi feltételek kiépítése, illetve a jelenlegi adatvédelmi szabályozás vizsgálata. Abból az alapvető szabályból kell kiindulni, hogy az adatvédelmi előírásoknak megfelelően csak azok az adatok legyenek megismerhetőek, amelyekre az adott szervnek jogosultsága van. További kérdéseket vet fel a közigazgatási nyilvántartások rendszerének vizsgálata, lényegében annak a kérdése, hogy az egyes állami nyilvántartásokat lehet-e egységesíteni, elsősorban jogi, továbbá technikai szempontból is.
Összegezve a tanulmány elsődleges célja az "egy kártya" koncepció bemutatása, azon belül is elsősorban koncentrálva a megvalósítás alapvető technikai és jogi feltételeinek feltérképezésére, illetve megoldást keresve arra a kérdésre, hogy adatvédelmi és közigazgatási jogalkalmazói szempontból megvalósítható-e a felvázolt koncepció, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár együtt annak megvalósítása.
Az "egy kártya" koncepció egy elég szerteágazó és interdiszciplináris kérdés, kezdve annak törvényi megvalósítási feltételeitől az emberi bizalmi kérdéseken át a kártya fizikai megjelenéséig. Mint ahogy arra már kitértem, a koncepciónak elsődlegesen a jogi és technológiai oldalát szeretném bemutatni, amely alapvetően négy fő pillérre épít: (1) a nyilvántartásokra, (2) az interoperabilitásra, (3) a technológiai lehetőségekre és (4) az adatvédelmi szabályozási feltételek kialakítására. Mindezek előtt azonban azt kell megvizsgálni, amire építjük a koncepciót, ez pedig az e-személyi igazolvány.
Az elektronikus kártyák koncepcióját a 428/2009/EK rendelet alapozta meg, amely már elektronikusan leolvasható személyes okmányokról beszél és részletes jellemzői kört határoz meg arról, hogy mit tekinthetünk annak. Kisebb részben ennek hatására, nagyobb részben pedig az eIDAS, azaz a 910/2014/EU rendelet elfogadása miatt alkották meg a 2014. évi LXXXIII. törvényt az egységes elektronikuskártya-kibocsátási rendszerről (továbbiakban: NEK tv.). 2014-ben az már európai szinten nem volt újdonság, hogy eIDAS rendeletnek megfelelő igazolványokat alkalmazzanak az államok: Észtország és Finnország 1999-től, Svájc 2010-től, Szlovákia 2013-tól alkalmazta az e-kártyát, Dániában pedig 2014-ben már a lakosság 73%-a rendelkezett e-személyivel, 76%-a pedig igénybe is vette a kártyához kapcsolódó elektronikus közszolgáltatásokat.[1] Magyarországon 2016-ban bocsátották ki az első új típusú személyi igazolványt.
A NEK keretrendszer megalkotásával egyidejűleg az 1743/2014. (XII. 15.) Korm. határozat 9. pontja előírta egy elektronikus tároló elemet (chipet) tartalmazó vi-
- 66/67 -
zuális és elektronikus aláírásra alkalmas okmány létrehozását, amivel az állampolgárok hivatalos ügyeiket egyetlen kártya használatával intézhetik. A koncepció annyiban egészítené ki a Korm. határozatban előírtakat, hogy nemcsak az adóazonosítóra és a tajkártyára célozza kiterjeszteni az e-személyi tartalmi körét, hanem annál szélesebb körben, erre a későbbiekben részletesebben kitérek.
Kiss Tibor és Szegő Tamás megfogalmazásában "az e-kártya olyan okmány, amely a funkciók lépcsőzetes bővítését követően, biztonságos módon egyesít különböző virtuális és elektronikus személyazonosításhoz kapcsolódó elemeket".[2] Jelenleg négy funkcióval van ellátva az e-személyi: az eSign (e-aláírás), eID (e-azonosítás), e-PASS (e-útiokmány) és az e-NEK (e-közlekedési szolgáltatások). A NEK tv.-ből két dolgot érdemes kiemelni az "egy kártya" szempontjából. A NEK tv. elsődleges és másodlagos kártyáról beszél. A lényegi differencia a kettő között, hogy míg az elsődleges kártya egy fizikai kártya, addig a másodlagos kártya az elsődleges kártya virtuális kiterjedése. Míg elsődleges kártyából értelemszerűen csak egy bocsátható ki, másodlagos kártya több is lehet, ezek adatkezelése azonban külön-külön korlátozható a kártyatulajdonos kérésére.[3] Ebből fakadhat kérdésként, hogy lehet-e a másodlagos kártyát pl. egy mobilalkalmazásban használni. Azt gondolom, hogy távlati célként mindenképp megjelölhető és abszolút támogatnám a kezdeményezést, az e-Covid-igazolvány is pont egy ilyen célt szolgál, azonban amíg a teljes átállás meg nem történik, vagyis mindenki "egy kártyához" nem jut, addig nem tartom célszerűnek, továbbá a társadalom bizalma is szükséges ahhoz, hogy az e-személyiben való megbízás után a digitális technológiáknak még nagyobb teret adjanak. Az persze minden állam érdeke, hogy az állampolgárok megbízzanak az általuk fejlesztett technológiákban. A NEK tv. rendelkezik továbbá a NEK központi nyilvántartásról. A NEK tv. 8. §-a részletesen rendezi azokat az adatköröket, amelyeket a nyilvántartás kezel és látszik, hogy ez a nyilvántartás aktív összeköttetésben van a személyiadat- és lakcímnyilvántartással. Számos további részletszabályt is ad a törvény pl. a kártyaelfogadókkal kapcsolatban, aminek azért van a koncepció tekintetében relevanciája, mivel már szinte minden területen szükség lesz kártyaelfogadókra, a bevezetés után pedig biztosítania kell az államnak, hogy minden lehetséges helyen legyen kártyaolvasó rendszer, legyenek kihasználva az "egy kártya" által megteremtett funkciók.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
