A természet- és társadalomtudósok körében már régóta vita tárgyát képezi az emberek faji alapú csoportosítása. E jelenség jogszerűségéről zajló diskurzus úgy tűnik, hogy a közeljövőben sem tér nyugvópontra. Ennek oka többek között az, hogy a faji kategóriák teljes nélkülözéséért komoly árat fizethet a társadalom. Azok ugyanis meghatározó szerepet játszhatnak például az eredményes bűnfelderítés folyamatában. A bűnelkövető faji leszármazását érzékelheti a szemtanú, rögzítheti a biztonsági kamera, vagy éppenséggel valószínűsítheti az igazságügyi szakértő.[1] Jelen tanulmány keretében az utóbbi eshetőséget vizsgálom arra a kérdésre fókuszálva, hogy a forenzikus DNS-fenotipizálás gyakorlatában hol van a legnagyobb szükség az etnicitás jogi operacionalizálására.
A büntetőjog a legrégebbi és a legbiztosabb alapokon nyugvó jogág, amelyből a filozófia faragott egységes rendszert. A XVIII. századi büntetőjog tárgyalása Európában még bölcsészeti alapokon zajlott, ahol minden előadó a saját bölcseleti álláspontjából vezette le a büntető jogrendszer gondolatát. A XIX. században megjelenő anyagi és eljárásjogi kódexek hatására viszont a pozitivizmus vált uralkodóvá. A tételes büntetőjog ennek ellenére nem szakított a filozófiával, sőt ahhoz rendszeresen visszatér azokért az eszmékért, amelyek az idők folyamán több irodalmi iskola formájában is megreformálták a szabályait.[2]
A büntetőjogi felelősség megállapításánál napjainkban nem csupán a külvilágban megjelenő cselekményt tesszük a vizsgálatunk tárgyává, hanem annak belső okait, vagyis magát a cselekvő alanyt is. A klasszikus büntetőjog az alanyi bűnösség jelenségét kezdetben az indeterminizmus megdönthetetlen vélelmével kívánta megmagyarázni: "a tettes [...] felelősségre vonható a bűnös eredményért, mert maga tökélte el magát, szabad akarattal cselekedett s így csakis ő a bűn okozója, mert nem cselekedett másképen, mikor másként is cselekedhetett volna".[3] Ebben kétségkívül a biológiai determinizmus eszméje hozott változást: "Vajjon az, a ki bűnt követ el, csak abban különbözik-e a többi emberektől, hogy bűnt követett el vagy pedig különbözik-e tőlük egyéb sajátságokban, a melyeknek a bűnelkövetés már csak eredménye?"[4]
A természettudományok - különösen az antropológia és a statisztika - fejlődése új utakat nyitott a bűnösség kérdését vizsgáló tudósok előtt. Közülük a torinói egyetem igazságügyi orvostan tanárát, Cesare Lombrosót szokás az antropológiai büntetőjogi iskola alapítójaként említeni. Az 1876-ban megjelent L'Uomo delinquente (A bűnöző ember) című művében Lombroso az emberi faj kategorizálásában határozta meg az irányzat alapértékeit. Úgy vizsgálta a bűnöző embert, mint ahogy az elmeorvos az epilepsziában szenvedőket.[5] Járta a fegyházakat, ahol szomatológiai és pszichológiai vizsgálatokat végzett az elítélteken. Lemérte és összehasonlította csontvázaikat, izmaikat és idegeiket, ezenfelül szorosan megfigyelte érzelmeiket, vágyaikat és szokásaikat. Éveken át tartó kutatásainak eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy létezik az embereknek egy olyan sajátos, bűnöző csoportja, amely az örökölhető vagy betegségből származó fizikai és lelki anomáliák egyedi kombinációja révén megkülönböztethető a nem bűnöző emberek csoportjától.[6]
Lombroso szerint a bűnöző ember testmagassága és súlya nagyobb, a koponyaűrtartalma viszont kisebb az átlagosnál. A tolvajok arca eleven, a szemük kicsi és zaklatott, a fülük elálló és a szakálluk ritka. A gyilkosok tekintete ezzel szemben üveges és rezzenéstelen, a szemük bevérzett, a fülük hosszú, az állkapcsuk erős és a hajuk sűrű. A bűnöző ember öntelt és nyugtalan, akinek az elkövetési módját sokszor a különös kegyetlenség és a tervszerűtlenség jellemzi, ráadásul hajlamos a visszaesésre, és gyakran a bűnelkövetés iránti büszkesége az, ami leleplezi. A differentia specificát Lombroso mégis a koponyán előforduló anomáliák sorozatában látta. A vizsgálat tárgyát képező rendellenességeket ugyanis a koponyák 40%-ában tudta kimutatni.[7]
A kortárs büntetőjog-tudomány hevesen reagált Lombroso elméletére annak statisztikai megalapozatlansága és ellentmondásossága következtében. Az általa legfontosabbnak vélt tézisét voltaképpen 383 koponya vizsgálata alapján hozta 30-féle anomália után kutatva,
- 37/38 -
és csupán az esetek 40%-ában tudta rögzíteni a rendellenességek bizonyos halmazát ugyanazon a koponyán.[8] Saját faji alapú rendszerében Lombroso valamennyi bűnöző emberre, legyen szó született, szenvedély-, alkalmi vagy politikai bűnözőről, abnormálisként tekintett. "Ime, ez a Lombrosóék büntetőjoga - tébolydába, örökös száműzetésbe vagy dologházba küldeni egy teljesen ártatlan egyént csak azért, mert a törvényszéki orvos valami abnormitást fedezett fel az illető koponyáján s ennek alapján a bűnös typust constatálta rajta."[9]
Lombroso érdeme nem a kérdés helyes megválaszolásában, hanem a kérdés helyes feltevésében rejlett, ami elég volt arra, hogy a kriminológia tudományának utat törjön. Hisz végső soron a bűnöző emberek nem csupán a bűnelkövetés tényében különbözhetnek a nem-bűnöző emberektől. És ennek az igazságnak a felismerése a büntetőjog tudományának fejlődése szempontjából fontosabbnak bizonyult annál, hogy vajon Lombrosónak helyesen sikerült-e felépítenie faji alapú csoportosítását.[10] "Az emberben megvan a rendfentartás érdeke iránti érzék. [...] ha a polgárok látják, hogy az államhatalom mezavarja nyugalmában azon egyént is, a ki semmi rendellenest nem tett, jogérzetök felháborodik s az államhatalom nekik nem a békés együttlét fentartásának eszközeként, hanem mint nyers erőszak tűnik fel, s ez a polgárokban épúgy táplálja a makacs ellentállást, mint másoknak büntetlen garázdálkodása. Innen származik az, hogy a cselekmény és a büntetés közti okozati viszony bármily csekély meglazítása: a köztudatban igazságtalannak fog feltűnni."[11]
A bűnözők faji alapú csoportosításának kérdése napjainkban a forenzikus DNS-fenotipizálás (a továbbiakban: FDP) révén tér vissza a tudományos diskurzusba. Az FDP az igazságügyi genetika új és kialakulóban lévő technológiája, amely az ismeretlen elkövető fenotípusának (fizikai megjelenésének) az előrejelzésével kívánja előmozdítani a felderítést.[12] Jóllehet a technológia fejlesztői Lombrosóhoz hasonlóan az emberi arcra helyezik a hangsúlyt, azt immáron nem a kriminológia "Miért?", hanem a kriminalisztika "Ki?" alapkérdésének a megválaszolása érdekében teszik. A két gondolkodásmód között lényegi eltérés van, hiszen "a kriminológiát elsősorban a bűnözés természete és oksági folyamatai érdeklik, a kriminalisztika a nyomozás tudománya, amely mindenekelőtt a büntetőjogi felelősségrevonás realizálását elősegítő ismereteket gyűjti."[13]
Az emberi fenotípus tanulmányozása végigvonul a kriminalisztika tudományának történetén, melynek első, általánosan elfogadott rendszerével Alphonse Bertillon, a párizsi rendőrprefektúra segédjegyzője állt elő 1879-ben. A Bertillon-féle antropometriai rendszer lényegében egy olyan testmérték-nyilvántartáson alapuló személyazonosítási módszer volt, ami a személyleírás szabvány szerinti felvételén, az ember különös ismertetőjegyeinek szabatos leírásán, továbbá azon az orvosi feltételezésen alapult, hogy "az emberi test egyes részei a 21-ik életkortól kezdve, a kor előrehaladása daczára többé nem változnak, s így annak méretei az egyén felismerésére alapul szolgálhatnak".[14] A testmérésen alapuló rovatos kartonra a büntetendő cselekményt, a beszállított személy bemondott nevét, megállapított valódi nevét, születési helyét, foglalkozását, testmagasságát, feje hosszát és szélességét, továbbá lába, középujja, gyűrűsujja és kinyújtott karja hosszát, szemeinek színét, korát, sebhelyeit és egyéb ismertető jeleit kellett feljegyezni.[15] Bertillon az emberi hajszín osztályozásával is foglalkozott, melynek érdekében "a világ minden részéből az összes emberfajoktól hajpróbákat hozatott és most ezt a sokféle hajat ugy rendezi, hogy egy hosszu sorozatban a legsötétebb barnától a legvilágosabb szőkéig képviselve legyen a haj minden szinárnyalata. Az egész sorozatot azután bizonyos számu területekre fogja beosztani és a hajnak a szinét egyszerü számokkal jelölni."[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
