A jövő útja a negyedik ipari forradalom irányába vezet, ahol a technológiai változások már nemcsak az iparban, hanem a közigazgatásban is megjelennek.[1] Az Európai Unió digitális átállást hirdetett, és ez magában foglalja a modern, hatékony közszolgáltatásokat, az adminisztratív terhek csökkentését és a döntéshozatal automatizálását, az automatikus döntéshozatali eljárások keretében született automatikus döntések elterjedését. Ideális esetben ez utóbbi vitathatatlan előnyei közé tartozik az emberi tényezőben rejlő hibák csökkentése, a gyors és költséghatékony eljárás, az objektív és jogszerű döntések, és ezeken keresztül az egységes joggyakorlat.[2] Csekély azonban az információnk jelen pillanatban az automatikus döntésekről, a jogszabályok ugyanis nem foglalkoznak a részletekkel, a rendszerbeállítás pedig teljes mértékben technikai jellegű, ennek dokumentációja pedig inkább használati utasítás, mintsem eljárásjogi norma. A keletkező joggyakorlatban ugyanakkor már találkozhatunk ilyen kreációkkal, és lévén vannak egyfajta elvárásaink a klasszikus hatósági határozatok alakszerűségére és tartalmára tekintettel, érdeklődve és kérdéseket megfogalmazva forgatjuk a rendszer által generált dokumentumokat. A kérdések közös nevezője pedig, hogy olyan jelenségről van szó, amely lényegében ugyanazt az eredményt tudja produkálni a technológiai vívmányok kiaknázása révén, tehát tényleg egyfajta, a humán erőforrás tehermentesítéséről van szó, vagy új jogi problémákat teremt, amelyet meg kell tanulni kezelni. A digitalizáció világában az automatikus döntéshozatali eljárást sok esetben azonosítják a mesterséges intelligencia (MI) által generált, profilalkotással született döntésekkel, és ennek veszélyeire összpontosítanak, de nem kell ilyen messzire menni az IT világában, hogy az automatizmusban rejlő gyakorlati jogi problémákkal találkozzunk.
A legegyszerűbb esetekben is, ami a hatóság részéről egy pozitív fejlődési irányvonal, az a rendszer másik oldalán gócpontokat indukálhat abban az esetben, ha az ügyfél negatív tartalmú döntéssel szembesül - hiszen ez is előfordulhat -, amelynek orvoslását a jogorvoslati fórumrendszerünk okán jobbára a bíróságtól várja.[3] Nem biztos ugyanakkor, hogy a bíróság olyan helyzetben van, hogy a hatékony jogvédelmi feladatát gyakorolni tudja, nem mindegy ugyanis, hogy mit egyszerűsítünk és minek a kárára; az automatikus döntéshozatali eljárás nemcsak a sablonos - mondhatni - egyszerű, tucatügyek terepe, hanem az ugyanilyen jellegű indokolással ellátott döntéseké is. A közigazgatási jogvita tárgya viszont a közigazgatási tevékenység jogszerűsége,[4] amelynek tükre és narrátora maga a hatósági döntés indokolása,[5] ennek csökevényes volta ugyanakkor nemcsak az ügyfél számára képez akadályt abban, hogy megértse és érdemben vitassa a döntésben foglaltakat, hanem az ennek alapján a döntés felülvizsgálatát eljáró bíróságnak is kihívást jelent.
Az alábbiakban a tanulmány a Szegedi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumának gyakorlatában felbukkanó esetekre épülő primer kutatás[6] tapasztalatait felhasználva igyekszik szűk körű betekintést adni arról, hogy mi az automatikus döntéshozatal, és milyen kihívások azok, amelyek a jogalkalmazási gyakorlatot övezik. A megállapítások a komplett iratanyag ismeretében születtek: az automatikus döntéshozatali eljárásban született hatósági határozat, az ellene érkezett jogorvoslati kérelem, valamint a bírósági eljárásban keletkezett iratanyag, illetve esetenként ítélet ismeretében. A tanulmány tartózkodik attól, hogy általános értelemben foglaljon állást az automatikus döntéshozatali eljárásról, hiszen az ügytípusok sokszínűsége miatt a megoldások és döntéshozatali eljárások is különböző minőségűek;[7] pusztán arra szorítkozik, hogy néhány kurrens példán keresztül felhívja a figyelmet pár aggodalomra okot adó körülményre.
Az automatikus döntéshozatalt 2017. január 1-jétől az elektronikus ügyintézésről szóló törvény tette először
- 27/28 -
lehetővé az elektronikus ügyintézést biztosító szervek részére,[8] illetve a bürokráciacsökkentésről szóló módosítás vezette be az akkori hatósági eljárásjogi törvénybe, a Ket.-be, és ezzel a hatóságok jogalkalmazói gyakorlatába.[9] Az eljárástípus alkalmazásának feltételei abban a tekintetben alig változtak, hogy az egyszerű, sablonos ügyekre kínál elsősorban költséghatékony és gyors megoldást: ahol az adatok már rendelkezésre állnak vagy átvétel útján megszerezhetőek, nincs ellenérdekű fél, és a jogszabályok nem adnak lehetőséget mérlegelésre vagy méltányosságra, a hatóság emberi beavatkozás nélkül, programozott logika alapján hoz döntést.[10] Az Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) Rendszer kialakítása kapcsán a projektzáró dokumentum 2023-as adatai szerint az automatikus döntéshozatali eljárás keretében intézhető ügyek döntő többsége egyszerű elbírálású, amelyek leginkább a közigazgatási szervek által vezetett nyilvántartások adatai alapján történő hatósági igazolvány vagy hatósági bizonyítvány kiállítására adnak lehetőséget, illetve, amikor valamilyen tény, információ nyilvántartásba való bejegyzésére irányul az eljárás, illetve bizonyos nyilvántartás adataiból adatszolgáltatás igénylésére van lehetősége az ügyfélnek; sőt hivatalbóli eljárásokra is van példa.[11] Mindezek az összes automatikus döntéshozatalba bevont ügytípus 85%-át teszik ki. Ezekben az ügyekben az algoritmus - egy előre meghatározott lépések sorozata - meghatározott szabályok alapján von le következtetéseket az adatokból: ha egy feltétel teljesül, az ügy A, ha nem teljesül, akkor B módon rendezhető, vagyis olyan ügytípusok ezek, amikor egyféle jogszerű döntés hozható, kötött a jogalkalmazás, ekként az emberi közrehatás teljes mértékben mellőzhető a rendelkezésre álló digitális adatok és az algoritmusok munkája révén.[12]
Az eljárás kulcseleme tehát az adat, és eljárás indításakor az adatvezérlés már jelen van: a kérelem sok esetben elektronikus úton történő leadásával vagy egy másik szerv megkeresése révén keletkezik az eljárási kötelezettség. A döntések alapját - azt, aminek a megállapításáról egyébként a hivatalbóliság elve okán a hatóság dönt - ilyenkor a már rendelkezésre álló vagy automatikusan továbbított adatok adják, amelyeket a jogalkalmazás szempontjából kötött jogszabályok alapján dolgoz fel a rendszer. Ezek az adatok gyakran közhiteles nyilvántartásokból származnak, amelyek valósághűségét törvényi garanciák biztosítják.[13] Sőt jogrendszerünkben jelen van már a hitelesített mérőeszközök által szolgáltatott eredményekre épülő bírságolási gyakorlat is, azaz olyan eset, amikor a tényeket nem valamely korábbi eljárásban született döntés alapozza meg (mint jellemzően a közhiteles nyilvántartások adattartamát), hanem digitálisan előállított és jobbára vitathatatlan bizonyítékok alapján generál a rendszer automatikus döntéseket. Ha az ügy egyszerű, és a döntés az ügyfél számára kedvező, az eljárás gyors és problémamentes Ilyenkor a döntés is egyszerűsített, és az indokolás vagy a jogorvoslati tájékoztatás az Ákr. szabályai szerint is mellőzhető.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
