Rixer Ádám: A roma érdekek megjelenítése a jogalkotásban. Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely Vitasorozat III, Károli Gáspár Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest 2013
A jogalkotás elengedhetetlen eleme egy állam működésének, mióta az olyan szervezettségi szinten működik, amely szükségessé teszi a szabályozást. Már Hammurappi törvényoszlopa is példája annak a regulációs szándéknak, amely azóta is csak növekszik. Napjaink jogalkotási tempója egyre gyorsul és a megalkotott jogszabályok mennyisége folyamatosan gyarapszik, ahogy a társadalmi viszonyok is egyre összetettebbé válnak.
A jogalkotás manapság nemcsak a törvényalkotó testület által alkotott jogszabályokra terjed ki, amelyek a legfontosabb társadalmi viszonyokat befolyásolják, hanem a törvényalkotó részletekre kiterjedő szabályokkal irányítja a társadalmi élet legkülönfélébb mozzanatait. A liberális államok időszakában elképzelhetetlennek tűnt példának okáért állam által szabályozni az állattartást vagy a horgászatot.1 Így még fontosabbá vált a jó jogalkotás kérdése, hiszen minél nagyobb területét fogják át a jogszabályok életünknek, annál fontosabbnak érezzük azok minőségét. Az állami szabályozás egyre nagyobb térnyerésének és a magánszféra emiatt növekvő védelmi igényének kérdése külön tanulmány tárgyát is képezhetné, de most csak abból a szempontból releváns számunkra, hogy a növekvő szabályozási mennyiség nagyobb odafigyelést igényel, nemcsak a jogalkotók és a jogalkalmazók részéről, hanem a jogszabályok címzettjei részéről is.
A civil szektor szerepe is jelentős ebben a kérdésben, hiszen akik a "saját bőrükön" tapasztalják a jogszabályok valódi hatását, tudják leginkább gyakorlati szempontból értékelni azt. Kiemelkedően fontos szerep jut ezen a területen a civil szervezeteknek, különös tekintettel a jogvédő civil szervezetekre. Ha ők észlelik valamely jogszabály negatív hatását, szélesebb körben tudják hallatni a hangjukat, különös tekintettel a nemzetközi fórumokra. Az olyan szervezetek, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság, a Transparency International és a Human Rights Initiative azért dolgoznak, hogy az emberi jogok maradéktalanul érvényesülhessenek, és ennek fontos része a megfelelő jogalkotási folyamat.
A jó jogalkotási folyamat során nemcsak az elfogadásnak kell egy formalizált eljárási renddel összhangban lévőnek lennie, hanem az eljárást megelőző előkészítő, valamint az eljárást követő utófolyamatoknak is. Lényeges, hogy miképpen történik a jogszabályalkotás egyes lépcsőinek összehangolása is, hiszen hiába tűnik elsőre megfelelőnek egy jogszabály, ha a kötelező egyeztetések elmaradtak, illetve a szükséges egyetértés nem született meg.2
A növekvő mennyiséggel párhuzamosan növekszik a jogalkotás sebessége is.3 Az egyre több jogszabály egyre gyorsabb elfogadásához egyre több előzetes munkára van szükség, hiszen kevesebb ideje van magának a döntéshozónak a jogszabály értékelésére, ellenőrzésére. Ezért hárul nagyobb szerep a jogszabály-tervezetek előkészítőire, akik munkája nagy felkészültséget és egyre
- 79/80 -
több hozzáértést követel, amellett, hogy a személyi állomány növekedése is cél a kodifikációval professzionálisan foglalkozó testületekben. A jogszabály-tervezetek kidolgozóinak minőségi tudása, megfelelő képesítése esszenciális a megfelelő minőség garantálásához.4
Továbbá a jó jogalkotás elengedhetetlen eleme a különböző érdekek adekvát - és a társadalmi szükséghelyzeteket tükröző, azokra reagáló - megjelenítése. A különböző csoportok igyekeznek érdekeiket érvényesíteni, amelyek kollízióhoz is vezethetnek. Ezek egy jól bevált kezelési módja a lobbitevékenység. Ennek a lehetőségét hazánkban azonban sajnálatosan megszüntették, pedig törvényi szintű szabályozás tette azt lehetővé (2006. évi XLIX. törvény a lobbitevékenységről). A vonatkozó törvényt 2011. január 1-jével hatályon kívül helyezték. Való igaz, hogy nem volt olyan erős a lobbitevékenység Magyarországon, mint például az Európai Parlamentben,5 de van igény arra, hogy ismét szabályozva legyen ez a terület, hiszen a jelen állapotban lehetőség sincs arra, hogy a döntéssel érintettek részt vehessenek az általános egyeztetési eljáráson felül szabályozott módon a jogszabály-alkotási eljárásban,6 vagy a társadalom megfelelően tájékozódhasson.7
A jogszabály megalkotása és elfogadása után következik annak igazi próbája, az általa kiváltott gyakorlati hatások kvalitatív értékelése, mivel a jogalkotás következményei központi szerepet töltenek be egy társadalom működésében.
A hatásvizsgálat ebben nyújthat segítséget, hiszen előzetes hatásbecsléssel felmérhetővé válik, "hogy a tervezett szabályozás milyen módon gyakorol hatást a szabályozandó életviszonyra".8 Az Európai Unióban már az 1990-es évek közepén foglalkoztak a minőségi jogalkotás kérdésével, amelynek része volt az ezredforduló után a hatásvizsgálat bevezetése.9 Hazánkban ennek a hatása később érződött, az első módszertani szabályozás a 8001/2006. (I. 30.) IM tájékoztatóban került elfogadásra, majd az új jogalkotási törvény kötelezővé tette az előzetes hatásvizsgálatot a jogszabályokra,10 amelynek részletszabályait a 24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelet tartalmazza, bevezetve a hatásvizsgálati lapot. A hatásvizsgálati lap magában foglal egy részt, amely a társadalmi felzárkózással foglalkozik, csoportokra bontva, valamint az érintett csoportokra vonatkozó részt is tartalmaz.11 Így válik a jogalkotást megelőző hatásvizsgálat eszközzé ahhoz, hogy kimutatható legyen, milyen csoportok érdekei jelennek meg egy jogszabály elfogadása során.
Egy átfogó jogszabály, amely akár az egész társadalomra hatással van, mondhatjuk, hogy általános érdekeket jelenít meg. Azonban a demokrácia nem lehet a többség egyoldalú akaratkijelentésének megvalósítója, hanem meg kell jelennie a kisebbség érdekeinek is. Ilyen érdek lehet például a környezetvédelem és a nemzetiségek érdekeinek megjelenítése. Ezek az érdekek ütközhetnek is, hiszen nem biztos, hogy ami az egyik csoport számára előnyös, az a másiknak nem válik éppen a hátrányára. Épp ezért nem elhanyagolható a különböző csoportérdekek figyelembevétele és ezek összehangolása a jogalkotás folyamatában, különösen azoknak a jogszabályoknak az esetében, amelyeknek ők (is) a címzettjei.
Ha ilyen csoportnak tekintjük a Magyarországon élő nemzetiségeket, még akkor is igen vegyes képet kapunk, mivel a 2011. évi CLXXIX. törvény 1. melléklete szerint tizenhárom nemzetiség van hazánkban.12 Újdonság a 2011-es nemzetiségi törvényben, hogy az eddigi nemzeti és etnikai kisebbség fogalom helyett bevezeti a nemzetiség fogalmat, amely már nem tesz különbséget a nemzeti és az etnikai kisebbség között aszerint, hogy az utóbbi nem rendelkezik anyaországgal.13
Ha ebből a most már "egységes" kategóriából kiemeljük a legnagyobb létszámú csoportot, a roma népcsoportot, azt már hipotetikusan tekinthetjük homogén csoportnak. Ebben az esetben a 2001-es népszámlálási adatok szerint körülbelül 190 000 fő14 a létszáma a roma nemzetiséghez tartozóknak, bár a kutatók véleménye szerint valójában többen tartoznak a roma népcsoporthoz, mint ahányan ezen identitásukat a népszámláláson ténylegesen vállalták,15 érdekeik mindenféleképpen figyelmet érdemelnek a jogalkotás során.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
