Az Európa Tanács (a továbbiakban ET) 12 tagja, közöttük Magyarország, 2009. június 18-án a norvégiai Tromsóban írták alá a közérdekű adatot tartalmazó iratokhoz való hozzáférésről szóló egyezményt (a továbbiakban Egyezmény),1 amely mint ilyen, jelenleg teljesen egyedülálló a megannyi nemzetközi szerződés között. A kézirat leadásának időpontjában (2010. január) még csak két állam, Norvégia és Magyarország ismerte el az Egyezmény kötelező hatályát.2
Habár az ET Egyezménye a világon az első, az információszabadságot szabályozó nemzetközi szerződés, mégsem előzmények nélküli, hiszen tizenegy évvel korábban a dániai Aarhus adott otthont egy részben hasonló témájú szerződés aláírásának. A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló 1998. évi egyezmény3 azonban részben tágabb, részben szűkebb, mint az ET-egyezmény. Szűkebb, mivel csak a környezeti információkra terjed ki, viszont tágabb is, amennyiben az információhoz való hozzáférésen túl a részvételi jogok más aspektusaival is foglalkozik, így a döntéshozatalban való részvétellel, valamint az igazságszolgáltatáshoz való joggal - környezetvédelmi ügyekben.
Az Európai Unió keretei között is születettek a hozzáférést szabályozó jogforrások: így pl. az Európai Parlament és a Tanács 2003/4/EK irányelve a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről,4 amely a tagállamok számára ír elő kötelezettséget; az 1049/2001. sz. rendelet, amely az Unió három intézményének (Tanács, Parlament és Bizottság) dokumentumainak nyilvánosságáról szól5; valamint az Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról szóló 1367/2006/EK rendelet6.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni, hogy az Európa Tanács soft law dokumentumokat is elfogadott a témában.7 Az Egyezmény úttörő jellege azonban nem feledteti el az Egyezmény gyenge pontjait, legfőképpen azt, hogy a végső változat indokolatlanul tág mozgásteret biztosít a részes feleknek. A várakozások ellenére a szabályok eléggé "puhára" sikerültek: az államok túlságosan is nagy kompromisszumkészséget tanúsítottak annak érdekében, hogy a minél nagyobb mértékű részvételt biztosítsák.8 A tanulmány az alábbiakban az Egyezmény anyagi és eljárási jellegű rendelkezéseit (II. és III. fejezet), majd az Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos szabályokat (IV. fejezet) ismerteti, amit az Egyezmény záró rendelkezéseinek elemzése (V. fejezet), majd a konklúziók (VI. fejezet) követnek.
Érdekes módon az Egyezmény nem a hozzáférési jog deklarálásával kezdődik, hanem annak leszögezésével, hogy az Egyezmény nem érinti azokat a nemzeti szabályokat és nemzetközi egyezményeket, amelyek az irat-hozzáférési jogot szélesebb körben ismerik el;9 ezt a rendelkezést pedig a definíciók követik.10 Csak az Egyezmény preambulumában szerepel a nyilvánosság vélelme, amelynek értelmében fő szabály szerint minden közérdekű adatot tartalmazó irat nyilvános, és ez csak más jogokra és jogos érdekekre való tekintettel korlátozható. Meglátásunk szerint helyesebb lenne és az Egyezmény céljai melletti nagyobb elkötelezettséget mutatna, ha ez a bekezdés a kötelező rendelkezések között szerepelne, méghozzá mindjárt az első cikkben, és kiegészülne az Egyezményben biztosított jog deklarálásával.11 Az információszabadság deklarálása a 2. cikk (1) bekezdésében található. E rendelkezés értelmében a szerződő felek megkülönböztetés nélkül mindenki számára biztosítják a közhatalmi szervek dokumentumaihoz való hozzáférést.
Röviden visszatérve az 1. cikk (1) bekezdésére: e rendelkezésből és az Egyezmény Kommentárjából egyértelműen kiderül, hogy az Egyezmény csak minimumstandardokat tartalmaz: ezektől az alapvető elvektől pozitív irányban el lehet térni, azaz nem ellentétes az Egyezménnyel, ha a részes felek több jogot biztosítanak a kérelmezőknek. A Kommentár magyarázata szerint azért választották ezt a kompromisszumos megoldást, mert ennél szigorúbb szabályok végrehajtása számos ország számára nehézséget okozott volna.12 Így azonban olyan szöveg született, amely a nagy nyitottsági kultúrával rendelkező országok számára semmi többletkötelezettséget nem teremt, viszont sajnálatos módon a puha szabályok következtében ugyanez igaz a kevésbé "átlátható" államok esetében is. Hozzá kell azonban tenni, hogy semmi akadálya nincs, hogy a későbbiekben a részes felek módosítsák az Egyezményt, és szigorítsák a szabályokat.
Ahogy az korábban szerepelt, a 2. cikk (1) bekezdése értelmében a szerződő felek megkülönböztetés nélkül mindenki számára biztosítják a közhatalmi szervek kezelésében levő iratokhoz való hozzáférést. A kedvezményezettek természetes és jogi személyek egyaránt lehetnek. Bár való igaz, hogy az egyik fő csoportot az újságírók jelentik, természetesen bárki más is élhet az Egyezményben biztosított joggal. Az igénylő nem köteles megindokolni a kérelmet.13 Az információszabadság lényegét képezi, hogy nem szükséges valamiféle speciális, a dokumentum megismeréséhez fűződő érdek, avagy különleges érintettség bizonyítása. Ha a közhatalmi szerv megtagadja a hozzáférést, a kérelmező ezen ténynél fogva jogosult az elutasító határozat felülvizsgálatát kérelmezni. A kérelmező az információt bármely törvényes célra felhasználhatja, pl. szabadon terjesztheti vagy publikálhatja.14
A megkülönböztetés tilalma az információszabadság vonatkozásában kissé nehezen értelmezhető; a Kommentár példaként a nemzetiségi alapú diszkrimináció tilalmát említi, továbbá azt, hogy akár az érintett állam területén kívül (!) élő külföldiek is élhetnek a joggal.15
A kedvezményezettekre vonatkozó szabályok nagyon pozitívak. Ez azonban már nem mondható el a kötelezetti körrel, azaz a közhatalmi szervekkel kapcsolatos rendelkezésekre.16 Elsőként is le kell szögezni, hogy az Egyezmény a kormányzat és a közigazgatás központi, regionális és helyi szintű szerveinek (pl. a kormány, a helyi önkormányzatok, a rendőrség, a közegészségügyi és oktatási szervek) dokumentumaira, továbbá a jogalkotó és igazságügyi szervek, valamint a természetes vagy jogi személyek irataira terjed ki. Azonban az Egyezmény különbséget tesz ezen szervek, ill. személyek funkciói között, és csak bizonyos tevékenységekkel kapcsolatos iratok tartoznak fő szabály szerint az Egyezmény hatálya alá.
Örvendetes, hogy a kormányzat és a közigazgatási szervek esetében az Egyezmény hatálya automatikusan kiterjed azok minden tevékenységére. A jogalkotó és az igazságügyi szervek esetében azonban csak a hatósági vagy igazgatási feladatok tartoznak az Egyezmény hatálya alá. Itt azonnal felmerül a kérdés, hogy mi tekinthető hatósági vagy igazgatási feladatnak, illetve hogy azt mennyiben lehet elválasztani ezen szervek más irányú tevékenységétől. Természetes és jogi személyek esetében az a megkötés szerepel, hogy dokumentumaikra csak annyiban terjed ki az Egyezmény hatálya, amennyiben hatósági vagy igazgatási jogkört gyakorolnak.17
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
