A jelen cikk gerincét az Európai Unió Bíróságának a C-403/08. és a C-429/08. sz. Premier League-ügyben hozott döntése (ECLI:EU:C:2011:631) adja. Az írás elsősorban a döntés szerzői jogi aspektusait és azoknak a sportközvetítések területi szempontból jellemzően kizárólagos licencszekre épülő piacára gyakorolt hatását vizsgálja meg, de figyelemmel van az eset versenyjogi vonatkozásaira is, amelyekkel a szerzői jogi kérdések szoros összefüggésben állnak.
Az EuB a Premier League-ügyet megelőzően is több döntésében vizsgálta azt, hogy a szellemi tulajdonjogok (ezen belül például a szerzői és szomszédos jog) territorialitása, és a jogok hatékony (rendszerint területileg darabolt) gyakorlásának elsődleges eszköze, az - akár egyedileg, akár közös jogkezelés útján adott - felhasználási engedély országhatárokhoz igazodó területi hatálya, vagy adott esetben az engedély kizárólagossága miként fér össze a versenyjoggal, illetve hogyan egyeztethető össze az egységes belső piac elvével. A territoriális engedélyadást igen gyakran a fogyasztási szokások sajátosságai is indokolják: a nyelvi korlátok, a kulturális érdeklődés szükségessé és indokolttá tehetik azt, hogy a jogosult csak bizonyos földrajzi területre kiterjedően biztosítson hozzáférést a műhöz.
Az elemzett döntés elsősorban nem szerzői jog által védett művek, hanem a nem védett futballmeccsek közvetítését tartalmazó, "csupán" szomszédos (vagy éppen semmilyen) jogi védelem alá (nem) tartozó műsorszámok nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételének feltételeiről szólt és ráadásul nem is a szerzői/szomszédos jogi rezsimet alkalmazta rá az EuB teljes egészében.
Vizsgálatunk - a korábbi és jelenleg is alakuló, releváns esetjog áttekintését követően - elsősorban arra irányul, hogy elvégezze az eset és a szerzői jogi szabályok/esetjog "összeolvasását", figyelemmel a döntést megelőző főtanácsnoki vélemény és a döntés viszonyára is. E körben különös tekintettel vagyunk arra, hogy az EuB miként kapcsolta össze a szellemi tulajdonjog sajátos tárgyának kritériumrendszerét a kizárólagos felhasználási szerződések megengedettségének feltételeivel. Mindezek fényében áttekintjük azt, hogy vajon mennyiben hozott volna eltérő döntést az EuB abban az esetben, ha nem futball-meccs lett volna a műsorszám tartalma, hanem szerzői mű, illetve ha nem csak a feltételes hozzáférési szabályok alapján lehetett volna megítélni az érintett technikai eszközöket, hanem azok akár szerzői jogi szempontból, azaz hatásos műszaki intézkedésként is értelmezhetők lettek volna.
A szerzői jogi védelem elmélete, filozófiai, gazdasági megalapozása általában két olyan célt jelenít meg a szerző oldalán, amelyet az oltalom biztosításával a jogalkotó el kíván érni: az első az alkotó erkölcsi elismerése annak fejében, hogy az valamilyen addig még nem volt, egyedi, eredeti szellemi termékkel járul hozzá a kultúrához, gazdagítja a társadalmat, a második pedig az alkotó anyagi elismerése a saját korábbi szellemi, anyagi befektetéséért.
Az EuB sem tudta megkerülni már korai gyakorlatában sem, hogy megfogalmazza, miben látja az Európai Unió (akkor még Európai Közösségek) a szerzői jogi védelem (és egy tágabb aspektusból: általában a szellemi tulajdonjogi védelem) unió működésében megvalósuló célját. Erre több ügyben is sor került. Ez amiatt történt, mert a szolgáltatások szabad áramlása, illetve az áruk szabad mozgása körében az EKSz. is lehetőséget adott arra, hogy a szellemi tulajdonjogok védelmére hivatkozva korlátozzák az alapvető szabadságokat. (A releváns ügyek többségét még az EKSz. alapján bírálta el az EuB, de ma, az EUMSz. alapján is ugyanezek a korlátozás feltételei.) A kérdés tehát - ritka kivétellel - mindig arra irányult, hogy meddig terjedhet a szellemi tulajdonjogok azon esszenciális védelme, ami alapot adhat az alapszabadságok korlátozására.
Az első ilyen ügy a C-78/70 sz. Deutsche Grammophon-eset volt, amelyben azonban az EuB nem jutott tovább annál, mint hogy azt rögzítse, hogy az áruk szabad mozgásának korlátozása indokolt lehet akkor, ha azt a szellemi tulajdonjog sajátos tárgya indokolja. Azt viszont az EuB nem definiálta, hogy mit is ért e fogalom alatt. Az ügyben a Deutsche Grammophon kizárólagos felhasználási jogot adott a tagállami forgalmazók számára a zeneművek fizikai hordozóinak forgalmazására, amelyet az EuB a közösségi alapelvekkel önmagában összhangban állónak ítélt. Ugyanakkor ellentétesnek tekintette az áruk szabad mozgásával az EuB az olyan típusú területi korlátozást, amely gyakorlatilag felszámolta a versenyt az érintett piacon azáltal, hogy megtiltotta más tagállami forgalmazók számára az érintett tagállamba irányuló speciális terjesztési magatartást, a párhuzamos importot. A közösségi/uniós hatályú jogkimerülés elvének későbbi alapjául is szolgáló esetből azt a következtetést lehetett levonni, hogy a kizárólagos hatályú engedélyezést a szerzői jog sajátos tárgyának, vagy legalábbis a sajátos tárgy részének
- 16/17 -
kell tekinteni, ez tehát megengedett és nincs ellentétben az alapszabadságokkal.
Ugyan a C-92/92. és C-326/92. sz. Phil Collins-ügyig több főtanácsnoki vélemény is érintette a szerzői jog sajátos tárgyának fogalmát, az EuB legközelebb mégis csak ebben az ügyében foglalkozott vele újra érdemben. A döntésnek - a személyhez fűződő jogok kifejezett említése miatt is - sokat idézett 20. pontja szerint a (szerző jog és a szomszédos jogok) sajátos tárgya a jogosultak számára személyhez fűződő és a vagyoni jogok biztosítása a nemzeti szabályok szerint. A személyhez fűződő jogok védelme különösen azt biztosítja a szerzők és az előadók számára, hogy fellépjenek a művet érő bármilyen torzítás, megcsonkítás vagy más módosítás ellen, amely sérelmes a jóhírnevükre vagy a becsületükre. A szerzői és szomszédos jogok természetüknél fogva vagyoni jelleggel is bírnak, aminek körében a jogosultak rendelkeznek azzal a joggal, hogy kereskedelmileg kiaknázzák a védett művek piaci megjelenését, különösen olyan formában, hogy engedélyeket adnak jogdíj fizetése ellenében.[1] A döntés idején az is nehezítette az EuB dolgát, hogy a szerzői vagyoni jogokat még csak kis részben harmonizálta a Közösség, így annak sajátos tárgyát lényegében teljes terjedelemben a tagállamok definiálták, vagyis nemzeti hatáskörre maradt a fogalom tartalommal való megtöltése. Mivel ebben az ügyben nem az alapszabadságok körében merült fel a kérdés (alapvetően a diszkrimináció-tilalom és a nemzeti elbánás elve alóli kivételek közötti ütközés feloldásáról szólt), emiatt a fogalom definíciója nem is vált a döntés következtetéseinek részévé.
Időközben a 62/79. sz. Coditel I ügyben az EuB a vagyoni jogi vonatkozások és a sajátos tárgy viszonyát tovább is bontotta, kimondva, hogy a szerzői jogi jogosultnak és az engedélyeseinek az a joga, hogy díjat (itt: fee) követeljenek a film bármely vetítéséért, része a szerzői jog lényegi funkciójának (essential function) az irodalmi és művészeti alkotások ezen típusában. A döntés egyébként kimondta, hogy az EKSz. szolgáltatások nyújtására vonatkozó szabályai nem zárják ki azt, hogy egy filmalkotásban egy előadóművészi jog jogosultja erre a jogára hivatkozva megtiltsa a film bemutatását egy olyan államban, ahol az ő engedélye nélkül történik a kábeles továbbközvetítése, ha a filmnek egyébként egy harmadik tagállamban történt - jogszerű - sugárzása a forrása a kábeles továbbközvetítésnek. Érdemi eltérést jelent a C-78/70. sz. Deutsche Grammophon-ügyben hozott döntéstől, hogy ott egyetlen felhasználási mód (a terjesztés) határon átnyúló megvalósulása esetén nem engedte az EuB fragmentálni a piacot, itt viszont két különböző felhasználási mód gyakorlásáról volt szó.[2] (Hasonló döntést hozott az EuB a 158/86. sz. Metronome-ügyben, valamint a C-200/96. sz. Metronome-ügyben, továbbá a C-479/04. sz. Laserdisken-ügyben.)
Bár az EuB itt új fogalmat vezetett be, az oltalom sajátos tárgya tekintetében az a következtetés is levonható, hogy az EuB ennek a részének tekinti azt, hogy a jogosult a jogait kiaknázhatja a felhasználási módok szerinti elválasztással. A C-241/91. és C-242/91. sz. Magill-ügyben aztán az EuB kifejtette a lényegi funkció tartalmát is, kimondva, hogy ez alatt a személyhez fűződő jogok védelmét és a kreatív erőfeszítés díjazását kell érteni.[3] Ebben az ügyben Gulmann főtanácsnok azt az álláspontot foglalta el, hogy a két koncepciót össze kell olvasztani, méghozzá a következőképpen: előbb meg kell állapítani azt a jogot, amely a védelem sajátos tárgya (amelyeket nem érinthet korlátozólag az EK joga), és ezt követően a lényegi funkciót, amelyet aztán kiegészítő elvként alkalmazhat az EuB, hogy meghatározza, hogy vajon a jog gyakorlása a sajátos tárgyhoz tartozik-e és összeegyeztethető-e az EKSz. szabályaival.[4] (Ez a vélemény kissé túl szofisztikáltnak tűnhet, gyakorlatilag aligha lehet elhatárolni egymástól a sajátos tárgy és a lényegi funkció fogalmát: a definíciók átfedik egymást.[5])
Időközben az EuB a joggyakorlata fejlődésének egy másik "vágányán" foglalkozni kezdett azzal is, hogy a területi hatályú engedélyezés, amely a fentiek szerint a szerzői jog sajátos tárgyát (vagy legalábbis annak részét) képezi, milyen terjedelemben megengedett. Ezekben az ügyekben a vizsgálat nem is az alapszabadságokkal való összeütközés megállapítására irányult, hanem a versenyjogi szabályokkal való összhang hiányára.
A 262/81. sz. Coditel II ügyben[6] az EuB kifejtette (és ezt azóta több ügyben is megismételte), hogy önmagában a territoriálisan korlátozott kizárólagos engedély nem ellentétes per se az EKSz. 81. cikk (1) bekezdésével (sem), kivéve, ha vannak olyan, ezek következményeként létrejövő, vagy ezt kiegészítő gazdasági vagy jogi körülmények, amelyeknek a hatása az, hogy értékelhető mértékben korlátozódik vagy torzul a piaci verseny. Ilyen kiegészítő feltételnek tekinti az EuB általánosságban a kizárólagos engedélyt kísérő mesterséges és indokolatlan feltételeket, vagy a beruházások tisztességes megtérülésével nem arányos díjazást, illetve az időbeli kizárólagosságot.[7]
A RAI/Unitel európai bizottsági ügyben[8] szintén ilyen kiegészítő feltételnek tekintették a kizárólagosságot és a szerződés szokatlanul hosszú idejét. Ebben az ügyben az Unitel München meg kívánta akadályozni
- 17/18 -
egy operaelőadás élő televíziós sugárzását a milánói Scala fennállásának kétszázadik évfordulóján egy olyan szerződésre hivatkozva, amelyben a négy szólista vállalta, hogy csak olyan operaelőadás felvételben vesznek részt, amelyet az Unitel engedélyez. Figyelemre méltó következetése a Bizottságnak, hogy csak azért volt sérelmes a szerződés, mert ismert (ebből fakadóan "nem helyettesíthető") előadókról=szolgáltatásról volt szó, ráadásul ha egyetlen mű egyetlen formában való terjesztéséről lett volna szó, akkor ez nem sértette volna a versenyszabályokat.
A már említett C-241/91. és C-242/91. sz. Magill-ügyben az EuB a másodlagos piacokra ható megállapodások, pontosabban az engedély megtagadása tekintetében mondta ki azt, hogy a jog negatív tartalmú gyakorlása nem irányulhat arra, hogy megakadályozza egy új termék létrejöttét úgy, hogy ezzel a szerzői jogi jogosult a művei elsődleges piacán túl is fenntartja a saját monopolhelyzetét, mivel ezzel "nyilvánvalóan túlmegy azon, ami ahhoz szükséges, hogy teljesítse a szerzői jog közösségi jognak megfelelő lényegi funkcióját". Ebben az ügyben tehát az EuB egyértelműen összekapcsolta a szerzői jog lényegi funkcióját a versenyszabályozással.
A másodlagos piacokra ható, szerzői jogi tárgyú megállapodások tekintetében a két legfontosabb, újabb ügy az C-418/01. sz. IMS Health-ügy[9] és a T-201/04. sz. Microsoft-ügy[10]. Az előbbi, egy adatbázis felhasználásával kapcsolatos esetben az EuB a C-241/91. és C-242/91. sz. Magill-ügyben hozott döntésből eredeztetett három feltételből álló kritériumrendszert állított fel, amelynek megsértése a domináns pozícióval való visszaélést jelent és emiatt a kizárólagos engedélyezési jog ilyen módon nem gyakorolható. Ezek pedig a következők: (1) a felhasználási engedélyt szerezni kívánó vállalkozás új terméket vagy szolgáltatást kínál egy másodlagos piacon, amelyet a szellemi tulajdonjog jogosultja nem nyújt, amelyre viszont van fogyasztói igény. A felhasználási engedély megtagadása ilyen módon blokkolja a másodlagos piac fejlődését. (2) A megtagadás nem indokolható objektív megfontolásokkal. (3) A megtagadás alkalmas a másodlagos piacon való verseny teljes felszámolására.
Az Elsőfokú Bíróság a Microsoft-ügyben is arra a következtetésre jutott, hogy ha egy szellemi tulajdonjogi jogosultként domináns pozícióban lévő vállalkozás megtagadja másoktól a hozzáférést a saját szoftvere bizonyos interfészeihez olyan célból, hogy ezek a vállalkozások az övével kompatibilis programokat tudjanak készíteni, ráadásul ezt úgy teszi, hogy indokolható felhasználási díjat is fizetnének ezért, ez sem megengedhető a versenykorlátozás miatt. Itt is másodlagos piacon megjelenő termékek létrejöttét akadályozta az engedély megtagadása.
E körben végül figyelmet kell szentelni a CISAC-ügyben hozott, mindezidáig még csak európai bizottsági határozatra is,[11] amely a zenei közös jogkezelő szervezetek kölcsönös képviseleti szerződési rendszerét és annak az uniós versenyjoggal való összeegyeztethetőségét vizsgálta. A magyar irodalomban Faludi Gábor hívja fel a figyelmet arra,[12] hogy ebben az ügyben a Bizottság (egyelőre az EuB megerősítése nélkül) újabb - egyelőre meglehetősen mesterségesnek tűnő - leválasztással élt: a közös jogkezelési piacot értékelte, elválasztva az engedélyezési piactól, és csak a jogkezelési piacon vizsgálta a mintaszerződés alapján létrehozott szerződési hálózatot, mint összehangolt magatartást. Az ügyben végül a Bizottság álláspontját nem osztó döntés(sor) született.
A fentiekből úgy tűnik, hogy kiterjedt uniós esetjog írja körül azt, hogy mi tartozik a szellemi tulajdonjogok sajátos tárgya körébe, ami teljes védelmet is élvez és melyek a jognak azok a gyakorlási formái, amelyek adott esetben nem összeegyeztethetők az alapszabadságokkal vagy a versenyjoggal. Egyértelműnek tűnik a joggyakorlatból, hogy a sajátos tárgy körébe tartozik az engedélyezés lehetősége, amely lehet kizárólagos hatályú és történhet a földrajzi határok mentén is, ugyanakkor ez nem célozhatja a piacok hermetikus blokkolását sem földrajzilag, sem az elsődleges-másodlagos piacok között.
A C-403/08. és a C-429/08. sz. Premier League-ügyben az EuB a feltételes hozzáférési irányelvet,[13] a műhold irányelvet,[14] a határon átnyúló televíziózásról szóló irányelvet,[15] az információs társadalomról szóló irányelvet,[16] valamint az EUMSz. egyes cikkeit (EUMSz. 34., EUMSz. 36., EUMSz. 56. és az EUMSz. 101. cikk) vizsgálta a feltett kérdések fényében. Az alapul fekvő két jogvita tárgya valamely műsorszolgáltató szervezet közvetítési szolgáltatásaihoz hozzáférést biztosító, e szervezet engedélyével gyártott és forgalomba hozott, azonban e szervezet akaratával ellentétesen a kibocsátás szerinti földrajzi területen kívül használt dekódoló eszközök (a továbbiakban: külföldi dekódoló eszközök)
- 18/19 -
egyesült királysági forgalomba hozatala és használatának megengedhetősége volt.
Az ügy háttere az, hogy a Football Association Premier League (PL) az említett élő közvetítésekre vonatkozó felhasználási jogokat területi alapon és hároméves időszakokra engedte át. A terület lehetett több országra, de lehetett egy konkrét országra kiterjedő is, hogy mekkora volt, azt a kereslet döntötte el, de a műsorsugárzó szervezetek által lefedett piacok mérete miatt jellemzően nemzeti hatályú, amin belül a bevételek optimalizálásának célja miatt kizárólagos jogszerzés valósult meg, amiért a jogszerző szervezetek rendszerint többlet-összeget is fizettek. Tekintettel arra, hogy ezek rendszerint műholdas szolgáltatások voltak, ami több országban is lehetővé tenné a műsor vételét, ezért mind a PL bevételeinek növelése, mind a szerződő műsorsugárzó szervezetek szerzett joga leghatékonyabb kiaknázása érdekében a területi kizárólagosságot és a közönség feltételes hozzáférését szerződésben vállalt módon technikai eszközökkel is biztosították. A tárgyalt előzetes döntéshozatal iránti kérelmek szerinti alapügyek az e kizárólagosság kikerülésére tett kísérletet érintették.
A PL más feltételekkel értékesítette a dekódoló kártyát különböző országokban. Az Egyesült Királyságban volt a legdrágább a kártya érthető módon, mert ott a legnagyobb az érdeklődés a PL meccsek iránt. (A PL Nagy-Britanniában évi 1,78 milliárd font bevételt generált a műsorok közvetítéséből, míg az európai szolgáltatók összesen 350 millió fontot fizettek.) Az ügyben a forgalmazó Nagy-Britannián kívül, olcsóbban értékesített dekódoló kártyákat értékesítette a brit felhasználók és a közönség számára, akik így viszont a területi korlátozást megkerülve jutottak olcsóbban a dekódoló eszközhöz. A PL szerint a pubok megsértették a szerzői jogaikat a műholdas dekódoló egység működése során a művekről másolatok készítésével és a műveknek a képernyőn való megjelenítésével, valamint a művek nyilvános előadásával, közvetítésével és bemutatásával, és azoknak a nyilvánossággal való közlésével.
A jogvitákat elbíráló angol és walesi bíróságok végül 18 külön kérdést, és ezeken belül számos részkérdést terjesztettek az EuB elé.
Julianne Kokott német főtanácsnok 2011. február 3-án hozta nyilvánosságra a véleményét, amely több szempontból is figyelemreméltó, avantgárd értelmezést tartalmazott (különösen amiatt érdemelnek kiemelést, mivel ezeken a pontokon az EuB végül nem osztotta a főtanácsnok véleményét.)
A feltételes hozzáférési irányelvre vonatkozó kérdéseket a főtanácsnok egyszerűnek tekintette és ennek megfelelően a megválaszolásukat sem bontotta ki részleteiben: a dekódoló kártyák attól még, hogy a rendeltetési országtól eltérő országban kerülnek használatra, az uniós jog alapján nem minősülnek jogsértő eszköznek. Ezek az eszközök ugyanis nem tartoznak a feltételes hozzáférési irányelv jogellenes eszköz-fogalma körébe. Ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem ellentétes a feltételes hozzáférési irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével, ha egy tagállam nemzeti joga tiltja a feltételes hozzáférést biztosító eszközök használatát a műsorok bizonyos tagállamokban való hozzáférhetőségére vonatkozó szerződéses megállapodások megsértése esetén, a hozzáférést biztosító eszköz beszerzése során hamis nevek és/vagy címek megadását, illetve a magán vagy belföldi célú használatra szánt hozzáférést biztosító eszköz kereskedelmi célú használatát követően.
Önmagában a feltételes hozzáférési irányelvet az EuB maga is úgy értelmezte, hogy nem minősül az irányelv szerinti jogellenes eszköznek az a dekóder, amelyet más tagállamban hoztak forgalomba, de egyébként nem módosítottak rajta. Az irányelv preambuluma is utal arra, hogy a jogellenes eszköz fogalmába azok az eszközök tartoznak, amelyek a védett szolgáltatásokhoz való "díjmentes hozzáférést segítik, illetve amelyek lehetségessé vagy könnyebbé teszik a jogszerűen nyújtott szolgáltatások díjazását védő "technológiai intézkedések [engedély nélküli] megkerülését". Ezen kategóriák egyikébe sem tartoznak a külföldi dekódoló eszközök, sem azok az eszközök, amelyeket hamis név és hamis cím megadásával szereztek be és/vagy hoztak működésbe, sem azok, amelyeket a kizárólag magáncélú használatra vonatkozó szerződéses korlátozás megsértésével használnak. Ezeket az eszközöket ugyanis a szolgáltató engedélyével gyártották és hozták forgalomba, azok nem biztosítják a védett szolgáltatásokhoz való díjmentes hozzáférést, és nem teszik lehetővé vagy könnyebbé a jogszerűen nyújtott szolgáltatások díjazását védő technológiai intézkedések megkerülését, mivel a forgalomba hozatal szerinti tagállamban kifizették a díjazást.
A külföldi dekódoló eszközök tekintetében merült fel az a kérdés is, hogy - ha önmagában a külföldi dekódoló eszköz nem is jelent jogellenes eszközt, mégis ellentétes a feltételes hozzáférési irányelv 3. cikkének (2) bekezdésével az a nemzeti szabályozás, amely megakadályozza a külföldi dekódoló eszközök használatát, beleértve azokat az eszközöket is, amelyeket hamis név és hamis cím megadásával szereztek be és/vagy hoztak működésbe, vagy azokat, amelyeket kizárólag magáncélú használatra vonatkozó szerződéses korlátozás megsértésével használtak. (Ezt a főtanácsnok összeegyeztethetőnek tartotta az uniós joggal.) Mivel pedig az irányelv csak a jogellenes eszközökkel kapcsolatos egyes magatartásokat tiltja, ezért a külföldi dekódoló eszközökkel kapcsolatos szabályozás nem is tartozik a hatálya alá, tehát a vonatkozó rendelkezések bevezetése nemzeti hatáskörben van. Ez azonban még felvetheti az elsődleges joggal való összhangjuk kérdését.
Mivel a főtanácsnok az alapkérdést támogatólag válaszolta meg, ezért nem is vizsgálta a további alkérdéseket. Az EuB viszont vizsgálta az eszközök behozatalát,
- 19/20 -
értékesítését és használatát tiltó nemzeti szabályozásnak az áruk szabad mozgásának, illetve a szolgáltatások szabadságának alapelvével való összhangját.
Az EuB mindenekelőtt leszögezte, hogy ebben az ügyben a szolgáltatások és az áruk szabad mozgásának érintettsége is felmerül, de ilyen esetben a gyakorlat rendszerint csak azt az alapszabadságot vizsgálja, amely elsődlegesen érintett.[17] Itt mindenekelőtt a szolgáltatásnyújtás szabadsága jön szóba, mivel maguk a dekódoló eszközök is csak a műsorszolgáltatáshoz adott területen való hozzáférést, illetve a hozzáférés területi lehatárolását szolgálják, vagyis a kérdést EUMSz. 56. cikke alapján kell megvizsgálni.
A szolgáltatásnyújtás szabadságának érvényesülése értelmezést igényel mind a dekódoló kártyák használatát a sugárzás kibocsátása szerinti tagállamon kívül tiltó szerződések, mind az ilyen szerződési rendelkezések betartását polgári és büntetőjogi szankciókkal kikényszerítő nemzeti szabályozás tekintetében. Az EuB evidensnek tekintve azt, megállapítja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását, és megvizsgálja, hogy a korlátozás igazolható-e és így végső soron megengedett-e. A szerződésekben garantált alapvető szabadságok korlátozása csak akkor igazolható, ha közérdeken alapuló kényszerítő oknak felel meg, alkalmas az általa kitűzött cél elérésének biztosítására, és nem lép túl az annak eléréséhez szükséges mértéken.
Az EuB mindezek után azt a kérdést is megvizsgálta, hogy egyáltalán fennállhat-e olyan szellemi tulajdonjog, mint közérdeken alapuló kényszerítő ok (ezen elsősorban szerző jogot ért az EuB, de érintettek lehetnek a műsorban természetesen szomszédos jogok, illetve védjegyjogok is), amely a korlátozás lehetőségét megteremti. Az EuB abból indul ki (ez az ügy egyik döntő eleme), hogy a PL mérkőzései az uniós jog alapján nem minősíthetők szerzői műnek, mivel nem felelnek meg az egyéniség, eredetiség kritériumának.
Az uniós jog által biztosított védelem hiánya azonban azt nem zárja ki, hogy a nemzeti jogrendszerek a szerzői joghoz hasonló védelemre érdemesnek tekintsék ezeket a teljesítményeket, illetve hogy magánszemélyek abszolút hatályú oltalom nélkül is, kontraktuális úton védelmet biztosítsanak a számukra. (A sui generis védelem egyetlen uniós forrása az EuB szerint ez esetben a határon átnyúló televíziózásról szóló irányelv lehet, amely a társadalmilag kiemelkedő jelentőségű/társadalmilag széles körben érdeklődésre számot tartó események közvetítésére vonatkozik,[18] és ezek körébe értjük általában a kiemelkedő jelentőségű futballmérkőzéseket is.) Ez más szóval annyit jelent, hogy mód van kizárólagos közvetítési jogok létesítésére és alkalmazására médiajogi alapon.
Következésképpen abban az esetben, ha az érintett nemzeti szabályozás arra irányul, hogy a sportmérkőzések sui generis védelmét biztosítsa - amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia - főszabály szerint ez a védelem nem ellentétes az uniós joggal, sőt akár uniós jogi alapját is meg lehet találni. Egy ilyen szabályozás tehát alkalmas lehet a szolgáltatások szabad mozgásának az alapeljárásokban szóban forgóhoz hasonló korlátozásának igazolására.
Itt azt meg kell jegyezni, hogy mindebből az is következik, hogy abban az esetben viszont, ha az érintett tagállam nem biztosít valamely személyi kör javára szellemi tulajdonjogot a futballmérkőzések tekintetében, akkor a korlátozás indokoltsága eleve fel sem merülhet a szellemi tulajdonjog védelmére hivatkozva. Tehát ha csak szerződési úton rendezik a felek a kizárólagosságot, az nem sorolható a szolgáltatásnyújtás szabadságát megengedett módon korlátozó esetkörökbe. Más, egyébként az EuB joggyakorlatában elismert ok még megalapozhatja a korlátozást.
Ebben az esetben tehát az EuB számára a szellemi tulajdonjogi oltalom fennállása vitathatónak látszott, és ennek köszönhetően végül meglehetősen különös módon is intézte el ezt a kérdést: egy részletes érvelést követően, hogy miért hiányzik az egyéni-eredeti jelleg a futballmérkőzések esetében, végül mégis fennállónak minősítette a szellemi tulajdoni védelmet.[19]
Ráadásul az EuB elfelejtette, hogy itt fel lehetett volna lelni egy olyan szomszédos jogi védelemre érdemes teljesítményt is, amely védett uniós szinten: ez pedig a rádió- és televíziószervezet által előállított műsorszám, amelyen a szerzőéhez hasonló, kizárólagos jogok illethetik meg a szervezetet. A műsorszámok védelmének pedig nem feltétele az egyéni-eredetiség, így azt nem is kellett volna keresni a futballmeccsben.
A szabadság korlátozása mindazonáltal csak akkor lehet indokolt, ha az a szellemi tulajdoni oltalom sajátos tárgyát képező jogok védelmének célja igazolja. Az EuB itt - a korábbi ügyekben alkotott definíciók figyelembevételével - ezt úgy definiálta, hogy a védelem sajátos tárgyát képező jogok az érintett jogok jogosultjai számára a védelem alatt álló művek forgalomba hozatalának vagy - díjfizetés ellenében felhasználási engedély adása útján való - rendelkezésre bocsátásának kereskedelmi kiaknázására vonatkozó jog védelmét is jelentik. Az EuB a sajátos tárgy tekintetében egy korábban részletesen még ki nem bontott elemet jár körbe: ez pedig a felhasználás fejében a megfelelő díjazáshoz való jog.
A díjazás tekintetében az uniós jog a "megfelelő díjazáshoz való jogot" biztosítja az információs társadalmi irányelv (10) preambulumbekezdése és a szomszédos jogokról szóló irányelv (5) preambulumbekezdése, továbbá a műhold irányelv (17) preambulumbekezdése szerint. A megfelelőséget az EuB a szolgáltatás gazdasági értékével észszerű arányban állóként értelmezi, ezt pedig az azt igénybe vevő vagy igénybe venni kívá-
- 20/21 -
nó személyek tényleges és potenciális száma, valamint a nyelvi változatok száma határozza meg.
Ebben az esetben a megfelelő díjazás beszámítási pontja a műholdas sugárzás felhasználása, az erre vonatkozó engedély fejében a védelem alatt álló művek jogosultjai a sugárzás kibocsátása szerinti tagállamból való közvetítéséért részesülnek díjazásban. Ezt a tagállamot úgy kell tekinteni, hogy a sugárzási cselekményre ott került sor, amelyben a megfelelő díjazás megfizetendő. Ez - erősíti meg az EuB - természetesen nem zárja azt ki, hogy a díjazás figyelembe vegye azt is, ha más tagállamokban is van a sugárzáshoz hozzáférő közönség. Mivel ráadásul a vizsgált esetben dekódoló eszköz szükséges a hozzáféréshez, ezek számából meg lehet állapítani a hozzáférő közönség számát is. Viszont az ügyben egy kiegészítő eleme is van a díjazásnak, ez pedig a teljes területi kizárólagosságért fizetett többletdíj, ami - együtt a technikai támogatással - ráadásul a nemzeti piacok közti mesterséges árkülönbségeket is keletkeztet.
Mindezekből az EuB azt a következtetést vonja le, hogy a külföldi dekódoló eszközök használatának tilalmából álló korlátozás nem igazolható a szellemi tulajdonjogok védelmének céljára tekintettel. Tehát még ha fenn is áll olyan szellemi tulajdoni oltalmi forma, amely védi a sportközvetítéseket, önmagában a dekódoló eszközöknek a díj maximalizálásának céljára való alkalmazása nem egyeztethető össze a szolgáltatások szabad mozgásával, ez nem tartozik a szellemi tulajdonjog különleges tárgya körébe. (Ebből fakadóan tehát végső soron ugyanoda jut az EuB, mintha eleve nem tekintette volna futballmeccseket szellemi tulajdoni védelem alatt állható tárgynak.)
Amellett, hogy a dekódoló kártyák területkorlátozó használatát nem tartja a szolgáltatások szabad mozgásával összeegyeztethetőnek az EuB, a főtanácsnok és az EuB azonos következtetésre jut a PL gyakorlatának versenyjogi megítélése tekintetében is, végső soron a szerződési korlátozásokat is ellentétesnek tekintve az uniós versenyjoggal.
A főtanácsnok szerint ha a műsortartalom-szolgáltató egy vagy több tagállam területére nézve kizárólagos felhasználási engedélyeket ad, amelyek értelmében a műsorszolgáltató csak a műsortartalom adott területen belüli sugárzására jogosult (ideértve a műholdas műsorszórást is), és valamennyi engedély olyan szerződéses kötelezettséget tartalmaz, amelynek értelmében a műsorszolgáltatónak meg kell akadályoznia, hogy az engedély alá tartozó műsor vételét lehetővé tevő műholdas dekódoló kártyáját az engedély által lefedett területen kívül használják, e felhasználási szerződések alkalmasak a verseny megakadályozására, korlátozására vagy torzítására.
A főtanácsnok véleménye tehát - a korábbi esetjogból fakadóan is - nem önmagában a kizárólagos területi hatályú felhasználási engedélyeket önmagukban, hanem azokat a kikötéseket tartja a versenyszabályokkal összeegyeztethetetlennek, amelyek ezen túlmutatóan olyan kötelezettséget is keletkeztetnek, amelynek alapján a műsorszolgáltatónak aktívan fel kell lépnie az ellen, hogy a területi kizárólagosságot biztosító eszközt az érintett területen kívül használják.
A felhasználási engedély területi kizárólagossága tekintetében az EuB is megerősíti, hogy ez önmagában nem ütközik az uniós jogba, mivel a korábbi ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy önmagában valamely arra utaló körülmény, hogy valamely tagállamban a jogosult a védelem alatt álló mű közvetítésének kizárólagos jogát egyetlen engedélyesnek engedte át, és ezáltal egy meghatározott időszak vonatkozásában mások számára megtiltotta a közvetítést, nem elegendő e megállapodás versenyellenes céljának megállapításához. Ezt egyébként az alapul fekvő jogvitákban a felek nem is vitatták. (Az önmagában valóban nem akadályozza azt, hogy ebben az esetben más szolgáltató szolgáltatása is elérhető legyen az érintett területen, ha a konkrét területen csak egy társaságnak van szolgáltatási engedélye, viszont technikailag lehetséges, hogy e másik szolgáltatótól is hozzájusson a fogyasztó a tartalomhoz.)
Az alapeljárások csak a jogosultak és a műsorsugárzó szervezetek közötti szerződések rendelkezéseiben foglalt és ezen engedélyek felhasználása területi korlátai betartásának biztosítására irányuló kiegészítő kötelezettségekre vonatkoznak, azaz e szervezetek azon kötelezettségére, hogy ne értékesítsenek olyan dekódoló eszközöket, amelyek a felhasználási szerződéssel lefedett területen kívül való felhasználás céljából lehetővé teszik a védelem alatt álló művekhez való hozzáférést. Ezáltal alkalmasak arra, hogy az említett szolgáltatások területén teljesen megszüntessék a műsorszolgáltatók közötti versenyt. Vagyis az EuB a verseny szabadsága szempontjából is a dekódoló eszközökre vonatkozó extra kötelezettségek miatt tekintette jogsértőnek a megállapodásokat. Ez más szóval annyit jelent, hogy ha eleve területi korlátozás nélkül érhető el egy szolgáltatás (műholdas sugárzás a teljes lefedettségi területen), akkor a dekódoló kártyák mesterséges forgalmazási korlátozásával érvényesen nem lehet területi korlátozást alkalmazni.
A vizsgált tényállások körében megvalósuló felhasználási cselekmények minősítése vonatkozásában a főtanácsnok a többszörözési jog keretében értelmezte azt, hogy a közvetített alkotások megjelennek a pubokban működő televíziók képernyőjén. Szerinte a dekódoló egység memóriájában létrejövő másolatok nem bírnak ugyan önálló gazdasági jelentőséggel, ezek a cselekmények szabad
- 21/22 -
felhasználásnak minősülnek, ugyanakkor a képernyőn megvalósuló többszörözés önálló gazdasági jelentőséggel bír, ez pedig engedélyköteles cselekmény.
Mivel a főtanácsnok a megvalósuló cselekményeket a többszörözési jog körében értelmezte, nála nem is minősült vezetékes vagy vezeték nélküli úton nyilvánossághoz közvetítettnek az a szerzői jogi védelem alatt álló mű, amelyet vendéglátó-ipari egységben (például bárban) műholdas közvetítés részeként fognak, és azt ezekben a létesítményekben a jelenlevő közönség számára képernyő és hangszórók segítségével térítésmentesen közvetítik, illetve mutatják be. Álláspontja szerint ezekben az esetekben a közvetítő és közönség egy helyen van, így a cselekmény nem tartozik az információs társadalmi irányelv 3. cikke alá. Azt elismeri, hogy alkalmasint másként alakulna a helyzet akkor, ha a jelet nem csupán egyetlen vevőkészüléken közvetítenék, hanem azt - miként az EuB által korábban vizsgált ún. szálloda-ügyekben[21] - különböző további vevőkészülékekre osztanák el. Az elosztókészüléket ebben az esetben e közvetítés kiindulópontjának lehetne tekinteni, és a vételre más helyszínen kerülne sor, vagyis akkor nyilvánossághoz közvetítés történne (ezt az EuB későbbi gyakorlata részleteiben tárgyalja).
Ugyanakkor számára mindezeken túlmutatóan a kérdés sokkal inkább az volt, hogy lehetővé teszi-e a szolgáltatásnyújtás szabadsága a műholdas műsorokon fennálló jogok elismerését és érvényesítését, amelyek alapján e jogok jogosultjai a velük szerződéses kapcsolatban nem álló harmadik személyeket megakadályozhatják e műsoroknak a rendeltetési helytől eltérő tagállamokban történő megtekintésében és bemutatásában. Az "efféle" jogok ugyanis véleménye szerint megakadályoznák a szolgáltatások más tagállamokból történő igénybevételét, mégpedig a televíziós műsorokhoz való hozzáférést. (A gondolatot a főtanácsnok nem vitte végig, bár nyilvánvalóan érdekes lenne, milyen következtetésre jutott volna, ha nem veszi figyelembe a szerzői jogok territorialitásából fakadó következményeket.)
A főtanácsnok a tekintetben is figyelemreméltó következtetésre jutott, hogy milyen jelentősége van annak, hogy a sportműsorok esetében csak azok jelentéktelen része áll szerzői jogi védelem alatt: eszerint pedig mivel következtetése arra vonatkozott, hogy a sport-elemek tekintetében nem lehet megakadályozni a vetítést, aránytalan lenne a műsor egésze vételének megtiltása a szerzői jog által védett elemek felhasználásának engedélykötelessége (és ennek elmaradása) miatt. Ugyanakkor fenntartotta, hogy ez a jelentéktelen arány nem zárja ki a megfelelő díjazás más módon történő biztosítását. Kompenzációként elképzelhetőnek tartotta volna például a televíziós műsort vetítő pubüzemeltetők által egy jogkezelő szervezet részére fizetendő átalánydíj bevezetését (ennek a konkrét jogalapját nem jelöli meg). Ugyanakkor mivel azt korábban leszögezte, hogy nyilvánossághoz közvetítés itt nem valósul meg, ezért - ezt már csak a magunk következtetése szerint tesszük hozzá - nyilvánvalóan csak a többszörözés tekintetében lehetne értelmezni a díjigényt, amely viszont kizárólagos engedélyezési jog, díjigényre csak egyes olyan esetekben korlátozható, amelyek az információs társadalomról szóló irányelv 5. cikkében vannak megjelölve: a jelen esetre alkalmazható lehetőség itt nincs.
A főtanácsnok véleményének további figyelemre méltó vonulata volt a szerzői jogot is érintő, korábbi áruk szabad mozgásával és szolgáltatások szabadságával kapcsolatos ügyek és a jelen ügy összevetése. Érvelése abból indult ki, hogy az EuB korábban több esetben is kimondta (és azóta ezt a jogalkotás is megerősítette), hogy a terjesztési jog kimerül a jogszerűen forgalomba hozott műpéldányok tekintetében. Ugyanakkor azonban az immateriális felhasználásokkal kapcsolatban az esetjog - különösen a 62/79. sz. Coditel I ügyben hozott döntés - fenntartotta a piac feloszthatóságának lehetőségét, igaz, hogy ott az EuB abból indult ki, hogy a televíziós vetítés korlátozhatja a moziban történő vetítésen fennálló jogok hasznosítását, és ezért indokoltnak tűnik a televíziós vetítés csupán némi késéssel történő lehetővé tétele. Az akkori televíziós és mozipiac sajátos viszonyai alapján az EuB a 62/79. sz. Coditel I ügyben arra a következtetésre jutott, hogy igazolt volt a televíziós jogok területi felosztása. A főtanácsnok szerint a jelenlegi tényállás azonban nem hasonlítható össze a 62/79. sz. Coditel I üggyel, ugyanis a belső piacnak az élő labdarúgóközvetítések tekintetében történő felosztása éppen nem a közvetített labdarúgómérkőzés hasznosítása valamely más formájának védelmére irányult. Sokkal inkább közvetlenül ugyanazon mű különböző részpiacokon történő optimális hasznosításáról volt szó a piacok felosztása révén. (Emiatt persze az üggyel párhuzamba állítható eset inkább a 78/70. sz. Deutsche Grammophon-ügy lehetett volna.) Mivel viszont az áruk szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága alapvetően ugyanazon teszt mentén korlátozható, ezért a fizikai műpéldányt nem jelentő felhasználások esetében ugyanezen irányba kell haladnia a jogfejlődésnek. Úgy tűnik, a főtanácsnok szívesen vont volna le olyan következtetést, hogy az immateriális felhasználások esetében is valamiféle jogkimerülést kellene rögzíteni. Ugyanakkor idáig nem jut el az érvelése, mondhatni, a levegőben hagyta ezt a következtetést. Ez a következtetés igen fontos, ugyanis ha a jogi érvelés idáig nem is juthat el, a dekódoló kártya használata esetén a kártyaforgalmazás korlátozásának tiltásával mégis el lehet jutni egyfajta immateriális jogi jogkimerüléshez (ezt az EuB a most vizsgált döntést követően megtette szoftveres ügyben.)[22]
A főtanácsnok azzal zárja le a gondolatmenetét, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának [technikai eszközök útján való] korlátozása különösen intenzív, mivel a szóban forgó jogok a szolgáltatásnyújtás szabadságának igénybevételét nem csupán megnehezítik, hanem a
- 22/23 -
belső piac egymástól elkülönült nemzeti piacokra történő felosztását idézik elő. E körben végül arra utal, hogy hasonló problémák állnak fenn az egyéb szolgáltatásokhoz való hozzáférés vonatkozásában, például a számítógépes programok, zeneszámok, elektronikus könyvek vagy filmek interneten történő terjesztése esetében.
Az EuB is értelmezte a szerzői jogi kérdéseket, és ezeket szélesebb spektrumon közelítette meg: érvelésében a többszörözésre és a műholdas műsorsugárzásra, illetve a nyilvánossághoz közvetítésre is kitért. Míg a felhasználási módok tekintetében körültekintően járt el, úgy tűnik, az érintett jogosultak körét azonban emellett szűken határozta meg, a szerzőket és a műsorsugárzó szervezeteket említve csak. Az ügyben érintett művek a nyitó képsorok, a "Premier League" főcímzenéje, a "Premier League" közelmúltbeli mérkőzéseinek legjelentősebb pillanatait bemutató előre rögzített filmek vagy különböző grafikák. (Vagyis az EUB már nem tekinti áttételesen sem a meccsközvetítést valamilyen szerzői jogi védelmi tárgynak.)
Az EuB megállapította, hogy a műveken fennálló, egységesen értelmezett többszörözési jog kiterjed a műholdas dekódoló egység memóriájában és a televízió képernyőjén egymást követően, ideiglenesen megjelenő - önmagukban is szerzői műként értelmezhető - részletek létrehozására, amelyeket azonnal törölnek, és helyükbe az azt követő részletek lépnek. Az értelmezés szempontjából mindig az egy időben megjelenő egységeket kell vizsgálni. Ugyanakkor az EuB csak a dekódoló egység memóriájában történő többszörözést tekintette olyannak, amely az információs társadalomról szóló irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szabályozott, ideiglenes többszörözési szabad felhasználás alá esik, mivel ennek esetében áll csak fenn az a kritérium, hogy a cselekménynek nincs önálló gazdasági jelentősége.
Véleménye szerint azonban a képernyőn megjelenő többszörözés is a kivétel alá esik, mivel ennek sincs önálló gazdasági jelentősége. Ha ugyanis a szóban forgó cselekményeket nem lehetne a szerzői jogi irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében rögzített feltételeknek megfelelőnek tekinteni, az összes televíziónéző, aki olyan modern készüléket használ, amelynek működéséhez az említett többszörözési cselekmények megvalósulására van szükség, a szerzői jogok jogosultjától származó engedély hiányában akadályoztatva volna a sugárzott műveket tartalmazó műsorok vételében. A felhasználásnak ugyanakkor meg kell felelnie az 5. cikk (5) bekezdése háromlépcsős tesztjének is, ennek fennállását azonban adottnak veszi az ítélet, nem vizsgálja külön. Ezt az érvelést később a C-5/08. Infopaq I. és a C-302/10. Infopaq III. ügyekben is megerősítette az EuB.
Az EuB mindazonáltal a pubokban jelen lévő vendégek számára történő közvetítést az információs társadalomról szóló irányelv 3. cikke szerinti, immáron több ügyben is értelmezett nyilvánossághoz közvetítési felhasználás alá sorolja, azonosnak tekintve a pubokban való hozzáférhetővé tételt a korábbi ügyben vizsgált szállodai közvetítéssel. A szálloda tulajdonosa azonos közvetítési cselekményt végez, amikor a vendégeinek a televíziókészülékek segítségével lehetővé teszi a sugárzott műsorokhoz való hozzáférést, és a hotelszobákban teljesen tudatosan terjeszti az általa vett, védelem alatt álló műveket hordozó jeleket, mint a pub tulajdonosa, amikor tudatosan teszi lehetővé, hogy az e létesítményben jelen lévő vendégek a televíziókészülék és hangszórók segítségével hozzáférjenek a védelem alatt álló műveket tartalmazó műsorokhoz. Ez az ő oldalán kifejezetten és egyértelműen értéknövelő szolgáltatás, teljes nyilvánosság számára nyújtja.
Az EuB szerint a közvetítés mindkét esetben nem pusztán az eredeti műsor vételét - annak kiterjedési területén - biztosító vagy javító technikai módszer, hanem olyan eljárás, amely nélkül a vendégek nem élvezhetnék a sugárzott műsorokat annak ellenére, hogy az említett területen belül vannak. E körülmények között a pub tulajdonosa közvetítési cselekményt végez azáltal, hogy a sugárzott műveket az e létesítményben jelen lévő vendégek számára televízió-képernyő és hangszórók segítségével tudatosan továbbítja. A pub tulajdonosa ráadásul olyan nyilvánosság számára is hozzáférhetővé teszi a művet, amely az eredetileg szándékolthoz képest új, mivel a szerzők a sugárzás esetén csak a televíziókészülékek birtokosait és azok magánkörét veszik figyelembe, ehhez képest, ha a televíziókészülék tulajdonosa megengedi a mű meghallgatását vagy megtekintését, ezt a tudatos eljárást olyan cselekménynek kell tekinteni, amellyel a kérdéses művet egy új nyilvánosságnak közvetítik. Ezenkívül ahhoz, hogy a nyilvánossághoz közvetítés létrejöjjön, a sugárzott művet úgy kell továbbítani, hogy "a nyilvánosság [nincs] jelen a közvetítés kiindulópontjául szolgáló helyszínen". E tekintetben az EuB megállapította, hogy a közvetlenségnek nem a televíziókészülék és a közönség között kell fennállnia (ez egyébként minden esetben megvalósul), hanem az eredeti közvetítéssel kell a közönségnek érintkeznie. Ha ez utóbbi valósul meg, akkor nincs nyilvánossághoz közvetítés, hanem nyilvános előadás történik. Végül az EuB e tekintetben megállapítja azt is, hogy a közvetítés haszonszerzési céllal történik, hiszen ez alkalmas arra, hogy új vendégeket szerezzen a pub számára. Így a döntés az EuB korábbi és a vizsgált ügyet követő esetjogába is teljes mértékben illeszkedik (C-283/10. Circul Globus Bucuresti ügy, C-162/10. Phonographic Performance ügy, C-135/10. "görög hotelszoba"-ügy, C-306/05. Rafael Hoteles ügy).
Abban az esetben, ha a hasznosítás tárgya szellemi alkotás, ezen belül is szerzői mű, és a felhasználás jogszerűségét hatásos műszaki intézkedés is védi, illetve a
- 23/24 -
felhasználási engedély megsértését hatásos műszaki intézkedés is akadályozza, ennek a műszaki intézkedésnek a megkerülését az információs társadalomról szóló irányelv szankcionálja.
A szerzői művek jogszerű felhasználása vonatkozásában az uniós jog lehetővé teszi a területi hatályú engedélyezést, ami egybeeshet az országhatárokkal, lehetséges ezen belül a kizárólagos területi hatályú engedélyek adása is, ahogy ez már több idézett ügyből is következik.
Az uniós jog biztosítja egyúttal a szerzői művek felhasználásainak jogszerűségét garantáló műszaki intézkedések védelmét is. Az információs társadalomról szóló irányelv 6. cikke (3) bekezdése szerint hatásos műszaki intézkedésnek minősül minden olyan technológia, eszköz vagy alkatrész, amely rendes működése során alapvetően arra szolgál, hogy a művek és más, jogi védelem alatt álló teljesítmények tekintetében megelőzze, illetve megakadályozza a jogszabályban meghatározott szerzői jog vagy szomszédos jogok, illetve a 96/9/EK irányelv III. fejezetében foglalt sui generis jog jogosultja által nem engedélyezett cselekményeket. A műszaki intézkedés akkor minősül "hatásosnak", ha a jogi védelem alatt álló mű vagy más teljesítmény felhasználását a jogosult valamely hozzáférés-ellenőrzési vagy védelmet nyújtó eljárással - így például kódolással, titkosítással vagy a mű vagy más teljesítmény egyéb átalakításával - vagy olyan másolatkészítést ellenőrző mechanizmus útján ellenőrzi, amely a védelem célját megvalósítja.
A hatásos műszaki intézkedés tehát használható arra, hogy a területi alapon biztosított felhasználási engedély hatályán kívül eső, emiatt jogsértő felhasználásokat megakadályozza, vagyis akadályozza a műholdas műsor vételét a földrajzi területen kívül.
Az uniós jog azonban a védelmet a hatásos műszaki intézkedés ellen intézett egyes cselekmények tekintetében biztosítja. Ezek a következők: a) a hatásos műszaki intézkedés megkerülése céljából kínált, reklámozott, illetve forgalmazott, vagy b) a hatásos műszaki intézkedés megkerülésén kívül számottevő gazdasági jelentőséggel vagy céllal nem rendelkező, vagy c) elsősorban a hatásos műszaki intézkedés megkerülésének lehetővé tétele, illetve megkönnyítése céljából tervezett, gyártott, átalakított, vagy szolgáltatott eszközök, termékek vagy alkatrészek, illetve ilyen tartalmú szolgáltatások előállítása, behozatala, terjesztése, eladása, bérbeadása, értékesítési vagy bérbeadási célú reklámozása, valamint kereskedelmi célú birtoklása ellen.
Az irányelv nem definiálja a "megkerülés" magatartását, de ide tartozhat minden olyan aktív vagy passzív magatartás, amely a tartalomhoz való jogszerűtlen hozzáférést célozza és amelyben érintett a hatásos műszaki intézkedés. (Nem megkerülés, ha valaki úgy jut hozzá az engedély nélkül a tartalomhoz, hogy a hatásos műszaki intézkedés érintetlen marad.) Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az irányelv nem is önmagában a megkerülést, hanem a megkerüléssel kapcsolatos, üzleti, gyártási, kereskedelmi jellegű tevékenységek elleni fellépést tesz lehetővé.
Kérdés tehát, hogy a dekódoló eszköznek a felhasználási engedély földrajzi hatályán kívül eső területre történő eladása beletartozhat-e a felsorolt kategóriákba. Álláspontunk szerint, ha a dekódoló eszközt egyébként jogszerűen forgalmazza az erre jogosult személy, csak a végfogyasztó használja fel azt az eredeti felhasználási engedély földrajzi hatályán kívül eső területen, az nem esik bele egyik, az irányelv által felsorolt, tiltott magatartási körbe sem, mivel ezek esetében a forgalmazási cselekmény teljesen jogszerű, a gyártó/forgalmazó célja nem a megkerülés. (Ebből a szempontból a helyzet analóg a PL esetben megismerttel.) Itt tehát szintén legfeljebb szerződésszegésről, de nem az abszolút, kizárólagos jog megsértéséről lehet szó.
Ebből fakadóan pedig hiába erősebb a területi hatályú védelem a szerzői művek esetében, és lehet a technikai védelmük is erősebb (sui generis oltalom alatt álló), a technikai védelemnek a dekódoló eszköz területi hatályon kívül eső földrajzi területen való használata itt sem sértheti az uniós jogot.
Az egyébként nem engedélyezett dekódoló eszköz gyártása, forgalmazása ugyanakkor más megítélés alá eshet, ha kizárólag, vagy meghatározó mértékben a jogellenes hozzáférés lenne a célja.
Itt érdemes kitérni arra a kérdésre is, hogy az olyan hatásos műszaki intézkedés, amely alkalmas annak a beazonosítására is, hogy honnan (mely földrajzi területről) férnek hozzá a tartalomhoz, védelmet élvez-e.
Itt azt kell megvizsgálni, hogy a műszaki intézkedés védelmének célja miben áll. E tekintetben fogódzót jelent, hogy az irányelv szerint az a műszaki intézkedés védett, amely "a védelem célját megvalósítja" (angol fordítása: "which achieves the protection objective"). Vagyis a műszaki intézkedés mindaddig élvez védelmet, amíg alkalmazása védelem céljához igazodik. Kérdéses itt tehát újfent, hogy mi a védelem célja. E tekintetben mindenképp irányadó az, amit az EuB a korábbi ügyekben és a Premier League ügyben is kifejtett, miszerint a védelemnek a megfelelő díjazás lehet a célja, de ez nem terjed ki a díj tökéletes maximalizálására.
Ha itt megáll az érvelésünk, akkor abból az következik, hogy a teljes tilalmat megvalósító műszaki intézkedés nem megengedett.
Ha tovább lehet menni a célok tekintetében - hiszen a szerzői jogi védelemnek nem kizárólagos célja, hiszen maguk az irányelvek is több esetben egyéb célokat is megfogalmaznak, akkor esetlegesen nyílhat esély arra, hogy szerzői jogi tartalmak ilyen típusú védelme esetén megállapítsa az EuB a műszaki intézkedés jogszerűségét. Ugyanakkor a korábbi esetjog arra utal, hogy más, szűkebb értelemben vett kulturális javak körébe tartozó műveken fennálló szerzői jogok vonatkozásában sem állapította meg a korlátozás jogszerűségét az EuB.
Mindebből pedig az következik, hogy a műszaki védelem alkalmazása sem feltételes hozzáférést biztosító eszköz útján, sem hatásos műszaki intézkedés útján nem tartozik a szellemi tulajdon sajátos tárgyához, és az oltalom tartalmához. Ebből fakadóan pedig ezeknek az eszközöknek az alkalmazása útján bekövetkező korlátozás nem tartozik a szellemi tulajdonjogok által indokolható korlátozások körébe: azaz ezek vonatkozásában az EuB itt érvényesíti és érvényesítheti mind a szolgáltatásnyújtás szabadságát, mind a versenytilalmat.
- 24/25 -
A Premier League-ügyben hozott döntés az EuB felfogása szerint alapvetően nem szerzői jogi tárgyú tartalmakkal kapcsolatban vizsgálta az áruk szabad mozgása, a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának lehetőségét. Ugyanakkor az esetből levonhatók arra nézve következtetések, hogy ha a felhasználás tárgya jogvédett tartalom lett volna, az oltalmat pedig hatásos műszaki intézkedés útján kívánták volna erősíteni, ott is hasonló következtetésre jutott volna az EuB, hiszen ezekben az esetekben is az uniós jog az oltalom céljához szükséges mértékben védelmezi csak a műszaki megoldásokat. A műszaki oltalom eszköze (hatásos műszaki intézkedésként) sem képezi a szellemi tulajdoni oltalom olyan lényegi részét, aminek következtében a sajátos tárgyra vonatkozó elsődlegesség illethetné az alapszabadságokkal szemben. Ilyen módon az EuB újabb ponton állta útját a piacok hermetikus lezárásának, aminek mára nyilvánvaló hatása van a piaci gyakorlatokra is.
Érdemes szólni arról, hogy az EuB nyomán a High Court of Justice még a 2013-16-os szerződési periódust megelőzően döntött az EuB döntésének alapul szolgáló nemzeti ügyekben, kimondva, hogy a görög dekóderek alkalmazása jogszerű volt, majd a licenszelési kérdésekben is megszületett a döntés, amely - némi meglepetéssel - azt a döntést tartalmazta, hogy a szerzői jog értelemben vett műveket is tartalmazó mérkőzések felvételének nyilvános helyen való sugárzása nem sérti az angol szerzői jogot, amennyiben az azt megtekintő közönség nem fizetett a mérkőzés megtekintéséért. A bíróság kimondta továbbá, hogy a PL-nek a műsorsugárzókkal kötött olyan szerződései, melyek kifejezetten megtiltják az érintett műsorsugárzó-szervezet nemzeti határain kívüli közvetítéseket, jogellenesnek minősülnek. Ezzel a nemzeti döntések a pubokban (és más nyilvános helyeken) megvalósuló közvetítés tekintetében nem egészen arra a következtetésre jutottak, mint az EuB, amivel nem hogy pontot tettek volna a történet végére, hanem új frontot nyitottak az üzleti modell átalakításáért folyó háborúban, hiszen végső soron a pubokat mentesítették a díjfizetési kötelezettség alól, ami az EuB későbbi fent említett esetjogával egyértelműen ellentétes. ■
JEGYZETEK
[1] A szöveg nem áll rendelkezésre magyarul hivatalos fordításban.
[2] Hasonló döntést hozott az EuB a 158/86. sz. Warner Brothers Inc. és Metronome Video ApS kontra Erik Viuff Christiansen ügyben 1988. május 17-én hozott ítéletében [EBHT 1988., 02605. o.]; a C-200/96. sz. Metronome Musik GmbH kontra Music Point Hokamp GmbH ügyben 1998. április 28-án hozott ítéletében [EBHT 1998., I-01953. o.]; a C-479/04. sz. Laserdisken ApS kontra Kulturministeriet ügyben 2006. szeptember 12-én hozott ítéletében [EBHT 2006., I-08089. o.]
[3] A C-241/91 és C-242/91 Radio Telefis Eireann (RTE) és Independent Television Publications Ltd (ITP) kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben 1995. április 6-án hozott ítélet. [EBHT 1995., I-00743. o.] 28. pont.
[4] A főtanácsnok érveit idézi a döntés a 10. pontjában.
[5] Lásd KEELING (6. lj.) 269.
[6] A 262/81. sz. Coditel SA, Compagnie générale pour la diffusion de la télévision, és társai kontra Ciné-Vog Films SA és társai ügyben 1982. október 6-án hozott ítélet [EBHT 1982., 03381. o.]
[7] 19. pont.
[8] 78/516/EGK sz. RAI/UNITEL ügyben 1978. május 26-án hozott európai bizottsági határozat [HL 1978., L157/39.]
[9] A C-418/01. sz. IMS Health GmbH & Co. OHG kontra NDC Health GmbH & Co. KG. ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5039. o.]
[10] A T-201/04. sz. Microsoft kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 17-én hozott ítélete [HL C-269/45.]
[11] A COMP/C2/38.698 - CISAC C(2008) 3435 végl. sz. az EKSz. 81. cikke és az EGTSz. 53. cikke szerinti eljárásban 2008. július 16-án hozott határozata; A Bizottság határozata ellen valamennyi zenei közös jogkezelő szervezet jogorvoslatért fordult az EuB-hez. A magyar jogkezelő által indított eljárás a T-411/08. sz. Artisjus kontra Bizottság ügy.
[13] Az Európai Parlament és a Tanács 98/84/EK irányelve (1998. november 20.) a feltételes hozzáférésen alapuló, vagy abból álló szolgáltatások jogi védelméről.
[14] A Tanács 93/83/EGK irányelve (1993. szeptember 27.) a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról
[15] Az Európai Parlament és a Tanács 97/36/EK irányelve (1997. június 30.) a Tanácsnak a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló 89/552/EGK irányelve (1989. október 3.) módosításáról
[17] A C-275/92. ügy, C-108/09. ügy.
[18] 3j. cikk.
[19] (96)-(100) pontok.
[20] Az ügy versenyjogi aspektusait összefoglalja Tóth András: "Az európai sportközvetítési jogok engedélyezési rendszerét átalakító európai bírósági ítélet" Versenytükör 2011/2. 55-58.
[21] Faludi Gábor - Grad-Gyenge Anikó: "A nyilvánossághoz közvetítési (előadási) jog értelmezése az EU Bíróság gyakorlatában" Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2012/1. 77-93. o.
[22] A digitális jogkimerülés kérdését kimerítően elemzi: Mezei Péter: Jogkimerülés a szerzői jogban. Médiatudományi Intézet, 2016.
Visszaugrás
