Az általánosan elfogadott becslések szerint kb. 15 000 prostituált tevékenykedik Magyarországon.[1] Ezzel szemben az ún. türelmi zóna, amely bizonyos értelemben egyfajta legális mederbe csatornázná a - nem elhanyagolható mértékű "utcai" (helyesebben: közterületi) - prostitúciót,[2] napjainkban is negatív konnotációval kísért lakossági, illetve sajtóvisszhanggal terhes. Így érthetően az önkormányzatok vonakodnak kijelölni ilyen területet, területeket, ezzel fenntartva egy igen "érdekesnek" mondható szabályozási űrt.
Jelen tanulmány célja, hogy körüljárja a türelmi zónákat övező több évtizedes - eddig megoldatlan - problémákat, és igyekezzen megalapozott érvekkel alátámasztani magának a jogintézménynek a létjogosultságát vagy annak meghaladottságát.
Mindehhez szükséges a hazai jogforrások értelmezése - különösen a jogalkotó akarata/szándéka szerinti értelmezés szempontjából -, valamint a rendelkezésre álló magyar, továbbá nemzetközi szakirodalom és gyakorlat áttekintése, elemzése.
Érzékelhetően a prostitúció a legkomplikáltabb társadalmi kérdések közé sorolható, mivel az uralkodó felfogás szerint a bűnözésnek - mint tömegjelenségnek - része és táptalaja az említett tevékenység, amely komoly negatív hatást gyakorol a társadalom morális fejlődésére, a közrendre, valamint az összbűnözés alakulására.[3] Éppen ezért az államok a történelem során a prostitúciót igyekeztek mindig szabályozott keretek közé szorítani.[4]
Magyarországon a jogalkotó is tett ez irányú lépéseket, amikor megalkotta a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvényt (a továbbiakban: Szbt.), amely maffiatörvény néven épült be a köztudatba.[5] A szabályozás kiindulópontját a New York-i Egyezmény jelentette, amely kategorikusan nem tiltja meg a(z egyéni) prostitúciót, de azt egyértelműen negatív értékítélet alá vonja.[6]
A magyar szabályozási megoldás a félreglementációs és a korlátozott abolicionista felfogást tükrözi.[7] Ennek megfelelően az állam nem tiltja az egyéni prostitúciót, azonban azt hatósági engedélyhez, illetve egészségügyi kontrollhoz kapcsolja azzal, hogy kategorikusan megtiltja a kiskorúak ez irányú tevékenységét. E modell sajátja továbbá az, hogy földrajzilag determinálja a prostitúciós tereket, amely miatt zónásítási modellnek is nevezik.[8] A magyar szabályozás az alábbiak szerint különbséget tesz védett övezetek és türelmi zónák között. Védett övezet a közterületnek az Szbt.-ben, illetve a települési (Budapesten a fővárosi) önkormányzat képviselő-testülete rendeletében meghatározott azon része, ahol a prostituált a szexuális szolgáltatásra nem ajánlkozhat fel, szexuális szolgáltatást nem nyújthat. A védett övezetre vonatkozó tilalmakat a közterület e részén fekvő nyilvános helyre is alkalmazni kell.[9] Ezzel szemben türelmi zónának minősül a közterületnek az önkormányzat rendeletében a prostitúció tömeges megjelenése esetén kijelölt azon körzete, ahol a prostituált szexuális szolgáltatásra felajánlkozhat vagy a szexuális szolgáltatására irányuló kezdeményezést elfogadhatja.[10]
Az Szbt. tehát kimondottan nem tiltja a prostitúciót,[11] viszont egzakt módon törekszik meghatározni, hogy hol nem folytatható (negatív megközelítés). Így az nem folytatható a közútnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló területén; az autópályától, az autóúttól, a gyorsúttól, illetve lakott területen kívül az egy, illetve két számjegyű főútvonaltól számított 100 méteren belüli területén; lakott területen a főútvonaltól számított 50 méteren belüli területén; valamint bizonyos intézmények (a népképviseleti, közigazgatási, bírósági, ügyészi szervek, valamint diplomáciai és konzuli képviseletek és az ezzel egy tekintet alá eső nemzetközi szervezetek és tagjaik elhelyezésére szolgáló épületek, köznevelési intézmények, a szakképző intézmények és a felsőoktatási intézmények alapfeladat-ellátását szolgáló épületek, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi, szociális, közművelődési feladatok ellátására rendelt épületek, a személyforgalom célját szolgáló terminálok [repülőtér, pályaudvar, hajóállomások], a templomok és a vallásgyakorlásra rendelt más helyek, a temetők, valamint a Magyar Honvédség objektumai) területén, illetve a közterületen azoktól számított 300 m távolságon belüli területén; továbbá az olyan mellékutcák, ahol a kiskorúak oktatását, nevelését, gyógyítását, tartós elhelyezését szolgáló, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény működik. Ugyancsak nem folytathat ez irányú tevékenységet a prostituált a többlakásos ház közös tulajdonban vagy használatban álló területén, közterületen elhelyezett létesítményekben, ille-
- 91/92 -
tőleg járműben, valamint a védett övezeten belül a nem lakás céljára szolgáló helyiségben.[12] Ennek éppen az inverzét jelenti a türelmi zónák kijelölése (pozitív megközelítés).
Sascha Finger gondolataival summázva ez egyfajta "patchwork", amely találóan utal arra, hogy a szabályozás tulajdonképpen kriminalizált és nem kriminalizált területi egységek ("foltok") váltakozása, amely végső soron kontrollfunkciót tölt be meghatározott személyek, csoportok felett.[13]
A türelmi zónák kijelölésének kérdéskörét több lényeges csomópont köré tanácsos rendezni. Ennek megfelelően elsőként magának a kijelölésnek a dilemmáival kell foglalkozni az önkormányzatok szemszögéből. E körben nélkülözhetetlen megjeleníteni a jogi aspektusokon túlmenően a társadalmi, gazdasági és közegészségügyi szempontokat. Ezt követően a szabályozásban megjelenő kollíziókkal kapcsolatban szükséges áttekinteni az ombudsman és az Alkotmánybíróság gyakorlatát. Végezetül nem maradhat el a jelenlegi helyzet értékelése sem. Mindezek után külön rész foglalkozik a türelmi zóna nemzetközi aspektusaival.
Az idevonatkozó törvény, az Szbt. 8. §-a alapján azok az önkormányzatok, amelyek területén a prostitúció megjelenése tömegessé válik, opcionálisan - egy, illetőleg több - türelmi zónát jelölhetnek ki. Ezzel szemben azokon a településeken, ahol a közterületi prostitúció észlelése folyamatos és a település lélekszáma eléri az 50 000 főt, az adott településen "nem mellőzhető" a türelmi zóna/zónák kijelölése. Ez előbbihez kapcsolódik az Szbt. 62. § (4) bekezdése is, amely értelmében, ha a prostitúció tömeges, az 50 000 fő feletti település önkormányzatának képviselő-testülete - a főváros esetében a fővárosi közgyűlés - az Szbt. hatálybalépésétől számított hat hónapon belül, amennyiben pedig a jelenség az Szbt. hatálybalépése után válik tömegessé, ennek megállapításától számított kilencven napon belül köteles a türelmi zóna kijelöléséről rendeletet megalkotni. (A türelmi zóna helyének kijelölése tekintetében egyetértési jogot gyakorolnak azok a kerületi önkormányzatok, amelyek az egyeztetés során vállalják, hogy a saját területükön türelmi zónát alakítanak ki.)[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
