A tanulmány a munkajogviszony munkáltató általi megszüntetésével szembeni védelem egyes elméleti kérdéseit vizsgálja. Arra kíván választ találni, hogy melyek a munkáltató általi önkényes megszüntetéssel szembeni védelem elvi alapjai. Következtetései értelmében a védelem a munkához való jogból és az emberi méltósághoz való jogból vezethető le, az önkényes megszüntetéssel szembeni védelem pedig emberi jogként alapjogi védelmet igényel.
1. Problémafelvetés
2. A munkajogviszony megszüntetésével szembeni védelem szükségtelenségét támogató elméleti megfontolások
3. A munkajogviszony munkáltató általi önkényes megszüntetésével szembeni védelem elméleti megalapozása
3.1. A munkavállaló egzisztenciális védelmi igénye
3.2. A munkajogviszony munkáltató általi önkényes megszüntetésével szembeni védelmet megalapozó elméleti megfontolások
3.2.1. Állás és tulajdon analógiája
3.2.2. Emberi méltóság és személyes autonómia
3.3. A munkajogviszony önkényes megszüntetése elleni védelem mint emberi jog
3.3.1. A munkához való jog mint emberi jog
3.3.2. Az önkényes elbocsátás elleni védelem mint a munkához való jog lényegi tartalmi eleme
4. Záró gondolatok
Amint azt Otto Kahn-Freund írja, a munkajog lényege, hogy kiegyenlítse a felek alkupozíciójának egyenlőtlenségét.[1] Ezt a célt elsődlegesen a munkavállalókat védő szabályok révén lehetséges elérni, a munkajog azonban nem pusztán a munkavállaló védelmére szolgáló szabályok összessége, ugyanis számos esetben a munkáltatók érdekeinek fokozott figyelembevételére van szükség. A munkajogviszony megszüntetésének rendszerét is ugyanezen megfontolásokból kiindulva indokolt megközelíteni. A fő kérdés e tekintetben az, hogy a munkajogi szabályozás miképpen képes kiegyenlíteni a felek érdekeit, illetve hogyan tudja helyrebillenteni a közöttük fennálló hatalmi egyenlőtlenséget az olyan helyzetekben, amelyekben az egyik fél oldalán megszűnt a munkajogviszony fenntartásához fűződő érdek. Míg a munkajogviszony megszüntetése a munkavállalót alapvető anyagi és szellemi javak birtoklásától és élvezetétől fosztja meg, saját, illetve közvetlen környezete mindennapi megélhetését is veszélybe sodorhatja, addig a munkáltatót ez a helyzet kisebb eséllyel fenyegeti, a megszüntetés hatásai azonban esetében is túlmutathatnak a távozó munkavállaló által ellátott munkakör átmeneti megüresedésén, és bizonyos esetekben veszélybe kerülhet akár a működése is. Kétségtelen, hogy napjainkban egyre élesebben vetődik fel a munkaerő megtartásának fontossága, ezért a munkajogviszony stabilitása a munkáltató számára is különös érték.
Vizsgálódásaim középpontjában ugyanakkor a munkavállaló áll, a munkajogviszony munkáltató általi megszüntetése következtében ugyanis elsődlegesen ő az, aki a munkáltatói intézkedés anyagi és szociális kockázatát viseli.[2] Az egyén számára a munka, az álláshoz való jog jelentős mértékben felértékelődött, mivel a társadalmi javak jelentős részét (jövedelem, megbecsülés, önkiteljesítés, szociális kapcsolatok) a munkahely biztosítja. A munkajogviszony megszüntetése következtében e javak "elapadnak" vagy csak nehézségek árán válnak ismét hozzáférhetővé, ezért a megszüntetés jogát indokolt észszerű korlátok közé szorítani a munkavállaló önkényes megszüntetéssel szembeni védelemben részesítése révén.[3] Jelen tanulmányban azokat a munkáltató általi munkajogviszony-megszüntetéseket tekintem önkényesnek[4], amelyek nem támaszthatók alá észszerű indokolással,
- 4/5 -
és amelyek esetében nem igazolható, hogy a munkajogviszony elvesztette volna rendeltetését.
A tanulmányban éppen ezért elsődlegesen arra a kérdésre keresem a választ, hogy melyek a munkáltató általi önkényes megszüntetéssel szembeni védelem elméleti alapjai. Feltételezésem, hogy az önkényes megszüntetéssel szembeni védelemhez való jog a munkához való jogból és az emberi méltósághoz való jogból levezethető emberi jognak minősül, mely ebből következően alapjogi védelmet igényel.
A tanulmány elsőként a védelemmel szembeni ellenérveket veszi sorra. Ezt követően néhány olyan elméletet mutatok be, amely a védelem biztosításának szükségességét támasztja alá: az állás és a tulajdon analógiáján nyugvó gondolatokat, valamint az emberi méltóság és a személyes autonómia kettősén nyugvó elméleteket. Végül a munkajogviszony önkényes megszüntetésével szembeni védelem mint emberi jog megalapozását a munkához való jog részeként vizsgálom.
A globalizáció következtében fokozódó gazdasági verseny állandó nyomás alatt tartja a munkajogi szabályozást, melynek következtében azt hol gyengébb, hol erősebb "eróziós hatások" érik. E folyamatok egyik tipikus célterülete a munkajogviszonyok megszüntetésének rendszere. A gazdasági válságok közepette különösen élesen merül fel a munkavállalókat védő szabályok csökkentésének szükségessége, így a munkajogviszony megszüntetésére vonatkozó szabályok rugalmasabbá tételének gondolata is. Az utóbbi négy évtizedben - kezdve az 1970-es évek gazdasági válságától - Európában általános tendencia a meglévő megszüntetési szabályok befagyasztása vagy lassú eróziója.[5] Az 1980-as évektől fogva egyre több jogrendszer igyekszik "lefaragni" a megszüntetéssel kapcsolatos költségeket oly módon, hogy az állásbiztonság meglévő szintjét csökkenti, illetve a jogellenes munkajogviszony-megszüntetés esetén alkalmazandó, munkáltatókat sújtó szankciókat enyhíti.[6] Úgy tűnik, hogy a "rugalmasítási verseny"[7] általános jelenséggé vált.[8]
A munkajogviszony megszüntetésének szabályozása elleni érvek közös kiindulópontja a klasszikus liberális felfogás, miszerint a szerződési szabadság alapján a munkavállaló munkaerejét szabadon bocsáthatja "áruba", és azt bárki szabadon "megveheti". Ennek a csereügyletnek a kifejeződése a munkaszerződés, mely olyan magánjogi kontraktus, ami szükségképpen érdektelen a közjog számára, ezért nincs alkotmányos alapja annak, hogy az állam bármilyen módon is beavatkozzék a két fél szabad megállapodáson nyugvó viszonyába.[9] A munkáltatók és a munkavállalók ugyanis elég "érettek" ahhoz, hogy jogviszonyukat úgy alakítsák, ahogyan az számukra a legideálisabb.[10]
Richard A. Epstein a fentiekkel összhangban az employment at will elve mellett tör lándzsát. Az elv az Amerikai Egyesült Államok 18-19. századi esetjogában formálódott doktrínává, és kivételekkel ugyan, de mind a mai napig általános szabályként érvényesül a tagállamok többségében. Lényege, hogy a munkáltató és a munkavállaló bármikor felmondási idő nélkül akár indokkal, akár morálisan védhető indok nélkül is megszüntetheti a munkajogviszonyt.[11] Epstein az elv védelmében elutasítja a megszüntetés korlátok közé szorítását, mondván a felek a munkaszerződés megkötésének pillanatában nem láthatják a jövőt, éppen ezért a kötetlen megszüntetés lehetősége az előre nem látható helyzetekre is megoldást jelenthet. Epstein szerint azért sincs szükség az önkényes megszüntetés elleni védelemre, mert az önkényes munkáltatói magatartásokat a piaci szereplők maguk szankcionálják. Azok a munkáltatók ugyanis, akik önkényesen járnak el, képtelenek lesznek magukhoz vonzani, illetve megtartani az értékes munkaerőt, és versenyhátrányba kerülnek a munkaerőpiacon.[12]
Richard A. Posner szerint a munkajogviszony megszüntetésének jogos vagy észszerű indokoláshoz kötése a jogorvoslathoz való jog miatt sem lehet hatékony. Az eljárás - akár bíróság, akár döntőbíró elé kerül az ügy - ugyanis költséges, a költségeket pedig a munkáltató amúgy is a fogyasztókra hárítaná, illetve a béreket csökkentené, ami végső soron a munkavállalók helyzetét rontaná.[13]
- 5/6 -
A munkajogviszony munkáltató általi megszüntetése átmeneti vagy tartós "reprodukciós zavart"[14] idéz elő a munkavállaló életében. A munkajogviszony-megszüntetés az azonnal jelentkező érdeksérelmen túl a munkavállaló és családja életkörülményeinek drasztikus romlását idézheti elő, közvetlen kihatással lehet addigi életvitelére, és akár a létfenntartását is veszélyeztetheti.[15] A munka azonban nem csupán az egyén létének, önmeghatározásának és önbecsülésének lényeges faktora, hanem egyben a társadalomhoz való kötődését is kifejező objektivizáció is. Ebből következően a közösségnek is jelentős érdeke fűződik a munkavégzés kereteit adó viszonyrendszer védelméhez. Mindezekre tekintettel az állás elveszítésének időpontjában a munkavállalónak egzisztenciális védelmi igénye keletkezik, melyet valamilyen módon szükséges kezelnie a jogrendszernek.
Napjainkban az emberek túlnyomó többsége nem rendelkezik azokkal a javakkal, amelyek révén munkavégzés nélkül is kielégíthetők lennének szükségletei. A munkavállaló számára az egyéni képességek, kompetenciák és tulajdonságok egyfajta immateriális elegye teszi lehetővé, hogy munkaszerződést köthessen, és az így létesített munkajogviszony segítségével fedezni tudja a megélhetését. Ebből a felismerésből is táplálkozik az ún. new property gondolata. Az elméletet kidolgozó Charles A. Reich az állam és az egyén viszonyát elemezve abból indult ki, hogy az egyén vagyonát napjainkban egyre kevésbé a kézzelfogható javak alkotják; helyettük az egyén által megszerzett jogok és társadalmi státusz az, ami felváltotta a tradicionális értelemben vett vagyon funkcióját, melyet Reich az új tulajdon, a new property körébe sorol. Reich többek között a hivatást, illetve a munkajogviszonyt (állást) hozza fel példaként, melyeknek az egyén általi megítélése az esetek többségében sokkal értékesebb lehet, mint az ingatlan vagy a bankszámla feletti tulajdonjog.[16] Ebből arra következet, hogy a szerzett jogokat, illetve státuszokat - így például magát az állást is - a tulajdonjoghoz hasonló védelemben kell részesíteni.[17] Ezt a relációt érzékletesen fejezi ki Clyde W. Summers megfogalmazása, miszerint a legtöbb munkavállaló számára a legértékesebb dolog, amit csak "birtokolhat", maga az állása.[18]
Reich évekkel később a new property gondolatát a szabadság eszméjének kontextusába helyezve rámutatott arra, hogy nem valósulhat meg valódi szabadság anélkül, hogy az egyén gazdasági biztonsága ne részesülne védelemben. Napjainkban az egyén számára értékes társadalmi javak többségében szervezetektől, illetve az államtól származnak, azok elsődlegesen ezektől a szervezetektől függenek.[19] Mivel az egyén a szervezetekhez való kötődése révén képes fenntartani egzisztenciáját, azoktól függetlenül erre egyáltalán nem vagy nem azonos színvonalon képes. Ez az egyén szervezetektől való gazdasági függését eredményezheti.[20] Az egyén szabadsága éppen ezért e gazdasági függésen is múlik, melyet szükséges észszerű korlátok közé szorítani.[21] A fentiekkel párhuzamba lehet állítani Amartya Sen gondolatait, aki kifejti, hogy a gazdasági szabadság hiánya (economic unfreedom) az ember egyéb szabadságjogait is veszélyezteti, mivel ezek könnyen a gazdasági kiszolgáltatottság áldozatául eshetnek.[22] Charles Reich éppen ezért amellett érvel, hogy a meglévő állás bizonyos munkajogviszonyban töltött idő után anyagi jog általi védelmet és eljárásjogi garanciákat igényel: a munkavállalót csak abban az esetben lehesen megfosztani az állásától, ha azt egyúttal nyomós közérdek is megköveteli, és az csak megfelelő kompenzáció mellett történhet.[23]
Frederic Meyers a fentiekhez hasonló módon közelíti meg a kérdést az "ownership of jobs" analógiáján keresztül. Abból
- 6/7 -
indul ki, hogy a munkavállaló általában nem akként gondol a munkájára mint a munkáltató és közötte fennálló szerződés által létrehozott jogviszonyra, hanem egészen egyszerűen úgy, hogy az "én munkám".[24] Ebben az értelemben napjainkra az "állás" fogalma függetlenedett a munkajogviszonytól[25], és önálló életre kelt. Meyers úgy véli, amennyiben a munkajogviszony tulajdonjog tárgya lehet - vagy legalábbis egy azzal analóg szerkezetű kapcsolatot feltételezünk a munkavállaló és az állás között -, úgy annak zavartalan birtoklását meg kell védeni az önkényes elbocsátással szemben.[26]
Wanjiru Njoya szintén úgy véli, hogy a tulajdonjog és a munkajogviszony fogalma egymásra vetíthető[27], a munkavállalót a munkájával összefüggésben pedig tulajdonosi jogok illethetik meg.[28] Igaz ugyan, hogy a munkavállaló nem adhatja el, illetve nem vásárolhatja meg a munkáját, ám ilyen helyzetekre a klasszikus tulajdonjog tekintetében is van példa, hiába rendelkezik valaki a puszta tulajdonjoggal. Ez a helyzet nem jelenti azonban azt, hogy a munkavállaló az élete végéig igényt tarthat a munkájára, mint ahogy a tulajdonjog is korlátozható, illetve jól körülhatárolt feltételek mellett attól a tulajdonos is megfosztható.[29]
A munka tulajdonszerű védelme jól bekapcsolható abba a gondolatkörbe is, mely a felvilágosodás korától fogva a szabadság és tulajdon egymással való szoros összefonódását vallja.[30] Amint azt Walter Leisner találóan megjegyzi, a polgári jogok a tulajdon garantálása nélkül "haszontalan szabadságok" maradnak csupán.[31] Az egyén szabadsága is voltaképpen ugyanilyen haszontalan, kiüresedett frázis marad akkor, ha hiányoznak a munkajogviszony védelmét biztosító garanciák. Ha elfogadjuk azt, hogy a tulajdon az egyéni lét és önkifejeződés materiális alapjainak elosztását biztosító jogintézmény[32], a munka, mely ugyanezt a funkciót tölti be a modern társadalmakban, kétségtelenül hasonló védelemért kiált.
Szükségesnek tartom ugyanakkor kiemelni, hogy sem Reich, sem a többi, fentiekben idézett szerző nem állítja azt, hogy a munkavállalónak a szó szoros értelemében véve a "tulajdonában" lenne az adott állás. Csupán arra utalnak, hogy a munkavállaló és az állása közötti relációra, vagyis a meglévő állás "birtoklására" egyfajta jogként kell tekinteni, és - éppúgy, mint a tulajdonjoggal kapcsolatos szabályozás esetében - megfelelő szankciókkal kell körülbástyázni arra az esetre, ha a jogszerű "birtoklás" során megsértik azt.
A fentiektől eltérően Hugh Collins nem tartja alkalmasnak a tulajdonjogi analógiát arra, hogy megalapozza a megszüntetés elleni védelmet. Úgy véli, hogy a tulajdonszerű védelem következetes érvényesítése esetén valójában nem is lehetne megszünteti a munkajogviszonyt, ami rendkívül káros lenne, mivel lehetetlenné tenné az alkalmatlan munkavállalók kiszűrését, ezáltal a gazdaság hatékony működése válna lehetetlenné.[33]
A munkajogviszony elvesztésének munkavállalót érintő következményei[34] Collins szerint két - a háttérben meghúzódó, és védelmet igénylő - személyiségi jogra irányítják rá a figyelmet. Egyfelől a személy - önmagában is értéket képviselő - emberi méltóságára, másfelől a személyes autonómiára, amely annak tiszteletben tartását követeli meg, hogy az egyén a munkáján keresztül értelemmel tölthesse meg életét. Az emberi méltóság és az autonómia kettőse igazolhatja a munkáltató megszüntetési jogának kontroll alá vonását.[35]
Hugh Collins nem állítja azt, hogy valamennyi munkajogviszony-megszüntetés sérti az ember méltósághoz való jogát, hiszen ebben az esetben a munkavállalót semmilyen körülmények között nem lehetne megfosztani az állásától. Ha azonban a munkáltató eljárása nélkülözi a minden embernek kijáró kellő tiszteletet, olyan "áruként" kezeli a munkavállalót, mint amelytől - ha nincs már rá szüksége - egyik pillanatról a másikra megszabadulhat, fennáll ez a sérelem.[36] Collins szerint amennyiben a megszüntetés indoka kellően megalapozott, és összhangban áll a munkáltató gazdasági céljainak észszerű elérésével, nem beszélhetünk az emberi méltóság megsértéséről.[37]
Collins a személyes autonómiát vizsgálva mutat rá arra, hogy az emberek jelentős része számára a munka nem csupán szükségszerűség, hanem az értelmes emberi lét azon közege, ahol megtalálják mindazokat a szellemi és fizikai kihívásokat, melyek az életüket értelemmel töltik meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ember a munkáján kívül ne találhatna ilyen kihívásokat, és annak lehetőségét is el kell ismerni, hogy egyesek a munkájukat unalmasnak, kihívásokat nélkülözőnek találják, és csupán kereseti forrásként
- 7/8 -
tekintenek arra. Collins - Joseph Raz autonómiáról alkotott gondolatait alapul véve[38] - azon a véleményen van, hogy mivel a társadalom egyik elsődleges feladata megteremteni azokat a lehetőségeket, melyek segítségével az emberek elérhetik személyes céljaikat annak érdekében, hogy növeljék autonómiájukat, a munkajogviszony védelme ezen az alapon szintén igazolható.
A munkajog emberi jogi kontextusba helyezését és ezen belül az emberi méltóság és az autonómia mint a munkajog lehetséges megalapozásának jelentőségét hangsúlyozza Mark Freedland és Nicola Kountouris is a személyiségre (personality in work) vonatkozó elméletében.[39] Szerintük az autonómia egyfelől az élettel együtt járó - így a munkával is kapcsolatos - döntések meghozatalára való képességet, másfelől e döntések külső kényszerektől való mentességét is jelenti. Mivel az emberi méltóság (human dignity) a munkavállalót munkateljesítményének különös körülményeire tekintet nélkül illeti meg[40], a munkajog elsődleges funkciója pedig az, hogy az emberi képességek (capabilities) kiteljesítését segítse elő az emberi autonómia és az egyenlőség érdekében, mindebből levezethetőnek tartják a jogellenes megszüntetés elleni védelmet is, mely megköveteli, hogy a jogi szabályozás szigorú korlátokat állítson a felek szerződéses autonómiája számára.[41]
Megjegyzendő, hogy a fentiekhez hasonlóan Bihari Mihály alkotmánybíró a 8/2011. (II. 18.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásában a kormánytisztviselők indokolás nélküli felmentése kapcsán szintén felveti az emberi méltóság sérelmét. Álláspontja szerint - melyet magam is osztok - az indokolás hiánya súlyosan sérti a felmentett általános személyiségi jogból levezethető cselekvési szabadságát, és ennek részeként a hatékony, érdemi jogorvoslat igénybevételét is. A munkáltatói döntés mögött álló konkrét indok ismeretének hiánya olyan mérvű jogbizonytalanságot és kiszolgáltatottságot idéz elő, amely az érintett emberi méltóságát, egyéni autonómiáját és cselekvési szabadságát súlyosan sérti.[42]
Az egyén emberi méltóságából és a személyes autonómiából levezetett védelem szükségessége összhangban áll a korábban vizsgált egzisztenciális védelmi igénnyel. Az önkényes megszüntetéssel szembeni védelem emberi méltósággal és az ember ebből levezethető személyes autonómiájával való összefüggése egyúttal annak az elismerését is jelenti, hogy a munka az egyén létének egyik legfontosabb közege, az emberi autonómiájának forrása. Az önkényes megszüntetéssel szembeni védelem e megalapozása közvetlen érveket szolgáltat a védelem emberi jogi természetéhez.
A munkavállaló munkajogviszonyának önkényes megszüntetése elleni védelem emberi jog, mely alapjogi szintű szabályozást igényel. Erre engednek következtetni az előzőekben bemutatott megfontolások is, melyeket az alábbiakban további érvekkel egészítek ki. Feltételezésem szerint az önkényes elbocsátás elleni védelem a munkához való jogból közvetlenül levezethető olyan emberi jog, amely minden munkajogviszonyban álló személyt megillet.
Guy Mundlak találóan jellemzi a munkához való jog helyzetét napjainkban: mindenhol ott van, de még sincs sehol. A munkához való jog ugyan számos nemzetközi dokumentumban, egyezményben, deklarációban szerepel, jó néhány ország alkotmányában helyet kap, ám kevéssé befolyásolja az alkotmányos diskurzust. Amint arra Mundlak rámutat, a munkához való jog sokszor lakonikus megfogalmazása a felszín alatt többrétegű: több, egymással egybefonódó és elválaszthatatlan jogot takar.[43]
A munkához való jog egyik lehetséges értelmezése kizárólag a jog negatív oldalára reflektál. E felfogás alapján a munkához való jog csupán azt jelenti, hogy az állam köteles tiszteletben tartani minden ember azon jogát, hogy a foglalkozását, munkáját, vagyis fő jövedelmi forrását szabadon megválaszthassa. Ebben az értelemben a munkához való jog szűken értelmezendő szabadság, az államot pusztán tartózkodásra kötelezi. E jog "komplementer joga" a rabszolgaság, illetve a kényszermunka tilalma, vagyis nem csupán azt kell biztosítani az egyének számára, hogy saját maguk választhassák meg megélhetésük fő forrását képező tevékenységüket, hanem azt is meg kell tiltani, hogy őket meghatározott munka elvégzésére - akár ellenérték fejében, akár anélkül - akaratuk ellenére kényszerítsék.[44]
A munkához való jog "klasszikus alkotmányjogi" értelmezése ennél egy lépéssel tovább merészkedik. Eszerint a munkához való jog a munka, a foglalkozás, a hivatás szabad megválasztásának és gyakorlásának szabadságát jelenti.[45] Ennek érdekében - kissé leegyszerűsítve - az államnak elegendő a jog gyakorlásához szükséges feltételrendszert, a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika intézményeit, az oktatási rendszert, a képzés és a szakképzés intézményes kereteit fenntartania, melyek minden munkavállaló számára garantálják annak lehetőségét, hogy az általa szabadon választott foglalkozás útján megélhetése biztosított legyen.[46] A munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog azonban nem jelenti egyben azt is, hogy az egyén tetszőlegesen vagy bármely kö-
- 8/9 -
töttség nélkül folytathatná az általa kiválasztott foglalkozást, sem pedig azt, hogy az állam köteles lenne mindenki számára munkát biztosítani.[47] E felfogás a munkához való jog tekintetében az egyéni alanyi jogot csak mint az egyén - kényszertől és diszkriminációtól mentes - szabad választáshoz való jogát ismeri el.
A munkajogviszony tulajdonszerű védelmének korábban ismertetett elméletei a munkához való jog értelmezésének egy további dimenzióját tárják fel, melyben a munkához való jog elsősorban nem mint állampolgári jog, hanem a konkrét, meglevő álláshoz való jogként jelenik meg. E megközelítés értelmében az állam feladatai közé nem csupán a munka megválasztásának és gyakorlásának szabadságát biztosító feltételrendszer kiépítése és működtetése tartozik, hanem a már meglévő foglalkozás zavartalan birtoklásának biztosítása is, ami elsősorban a munkajogviszony megszüntetésének rendszerén keresztül garantálható, és amelynek alapkövetelménye a munkáltató általi megszüntetés önkényességének kizárása.
Lehoczkyné Kollonay Csilla a munkához való jog pozitív oldalát, és egyben a munkához való jog és a tulajdonhoz való jog közötti analógiát hangsúlyozva helyesen mutat rá arra, hogy a munkához való jog pozitív tartalma nem jelent egyet azzal, hogy bárki bíróság előtt követelhetné egy bármely, általa kiválasztott állásba helyezését, vagy egyébként a munkahely biztosítását. Mint ahogyan a tulajdonhoz való jog sem jelenti azt, hogy bárki bármilyen neki tetsző dolog tulajdonjogát, vagy általában véve a tulajdont követelhetné. Ennek az abszurditása - folytatja Lehoczkyné - teljesen nyilvánvaló, mégsem jut eszébe senkinek sem megkérdőjelezni a tulajdonhoz való jog emberi jogként való meghatározását.[48] A munkához való jog pozitív tartalmával kapcsolatos - ehhez hasonló - aggályok hangoztatása során figyelmen kívül maradni látszik az, hogy sem a "tulajdon", sem a "munka mint tulajdon" nem jog abban az értelemben, hogy bárkinek igénye lehetne arra, hogy egyéni jogérvényesítés útján - akár közigazgatási, akár bírói eljárásban - tulajdonhoz vagy munkához jusson. Ugyanakkor mindkettő, így a munkához való jog is kikényszeríthető jog abban az értelemben, hogy a "tulajdont" (legyen az egy állás vagy egy vállalkozás), ha már megszerezték, és azt valaki bírja, egy felsőbb hatalom - az állam vagy a munkáltató - nem veheti el, csakis a megfelelő eljárásban: megfelelő, törvényben szabályozott indok (adekvát érdek) alapján, írásba foglalt indokolással, meghallgatási jog, a jogorvoslatra való figyelmeztetés, megfelelő kompenzáció és bírói felülvizsgálat lehetősége mellett.[49]
Ezzel összefüggésben indokolt röviden utalni a tulajdonhoz való jog és a szociális jogok - így a munkához való jog - funkcionális összefüggéseire is. Funkcionális értelemben mind a munka, mind pedig a tulajdon lényegében a személyes autonómia biztosítékául szolgál. A személyes autonómiát nem csupán közvetlenül a tulajdon tárgya - mint az egyén cselekvési autonómiájának hagyományos anyagi bázisa - képes garantálni, hanem közvetetten a tulajdon szerepét átvevő vagyoni jogok, illetve közjogi alapú jogosítványok is. Ebből következik, hogy az alkotmányos védelemnek is követnie kell a tulajdon társadalmi szerepének változását.[50] Amint az korábban az állás és a tulajdon analógiáját felvető elméletek kapcsán kifejtésre került, napjainkban az ember álláshoz való viszonya megváltozott, és olybá tűnik, hogy az egyre inkább átvette a klasszikus tulajdon szerepét. Mivel olyan tevékenység is alkotmányos tulajdonvédelem tárgya lehet, amely rendszeres jövedelemforrást jelent[51], ez magyarázatot adhat a munkához való jog fentiekben vázolt tulajdonszerű védelmére is.
Megjegyzendő, hogy Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) ma már látszólag kevésbé támasztja alá e következtetést, ugyanis a XII. cikk (1) bekezdése azt rögzíti csupán (a képességeknek és lehetőségeknek megfelelő munkavégzés "kötelessége" mellett), hogy a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz van joga mindenkinek. A "munkához való jog" expressis verbis nem jelenik meg az Alaptörvény szövegében. Az Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdése is csupán a munkaalkalmak lehetőségének megteremtésére - mint pozitív állami kötelezettségre - utalva fogalmazza meg, hogy Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson. Kétségtelen, hogy a szabályozásban nem jelenik meg sem a munkavállalói státuszvédelem, sem a megszüntetéssel szembeni védelem.[52] A munkához való jognak a munka és a foglalkoztatás szabad megválasztására - mint alanyi jogra -, valamint a munkaalkalmak megteremtésére vonatkozó állami törekvésre - mint szociális jogra - történt leszűkítése meglehetősen aggályos. Pusztán e rendelkezésekből éppen ezért - a fentiekben vázoltak szerint - nyilvánvaló módon problematikusnak tűnik levezetni a munkához való jog pozitív oldalát.
Mindazonáltal ebből álláspontom szerint nem következik az, hogy - összhangban Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel - a munkához való jogból, valamint az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdéséből, mely szerint minden munkavállalónak joga van az emberi méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, ne lehetne levezetni a munkajogviszony önkényes megszüntetése elleni védelmet. Álláspontom szerint az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdéséből közvetlenül is levezethető a munkajogviszony megszüntetésének önkényességét kizáró szabályozás szükségessége, melynek értelmében az államnak a munkavállaló munkajogviszonyát - mint az emberi autonómiájának anyagi forrását - feltétlenül védelemben kell részesítenie az önkényes
- 9/10 -
megszüntetésekkel szemben. Az emberi méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételek közé a munkajogviszony utolsó mozzanata, az emberi méltóságot nem sértő megszüntetés is nyilvánvaló módon hozzátartozik. Összhangban a magyar Alkotmánybíróság határozataival, a jogi korlátok nélküli, önkényes megszüntetés ugyanis sértené az emberi méltóságot, és kiszámíthatatlanná tenné az alkalmazottnak és családjának létfenntartását, feltétlen alárendeltséget és kiszolgáltatott helyzetet teremtene a felek között, ami pedig ellentétes lenne az emberi méltósággal.[53] Az Alkotmánybíróság olvasatában a "munka az egyén létének, emberi autonómiájának anyagi forrása".[54]
A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának munkához való jogról szóló 18. számú általános megjegyzése szerint a munkához való jog nem áll meg a kényszermunka tilalmánál és a munka szabad választásánál: az magában foglalja a munkától való jogellenes megfosztás elleni védelemhez való jogot is.[55] Mint minden emberi jog, a munkához való jog is háromirányú kötelezettséget ró az államra: a jog tiszteletben tartását, védelmét, valamint tényleges megvalósítását. A munkához való jog tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség értelmében az államnak tartózkodnia kell attól, hogy akár közvetlenül, akár közvetetten beavatkozzék a jog élvezetébe. A védelem biztosításának kötelezettsége az államot tevőleges intézkedésekre kötelezi annak érdekében, hogy harmadik személyeket meggátoljon abban, hogy megakadályozzák a jog élvezetét. Végül ahhoz, hogy a jog ténylegesen is megvalósuljon, az államnak megfelelő jogi, adminisztratív, költségvetési, igazságszolgáltatási és egyéb intézkedések foganatosításával kell gondoskodnia a jog érvényesüléséről.[56]
A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága a fentiekben kifejtettekkel összhangban különösen fontos összefüggésekre mutat rá akkor, amikor a munkához való jogot más emberi jogok érvényesítésében nélkülözhetetlen jogként jellemzi, valamint azt az emberi méltóság elválaszthatatlan és természeténél fogva benne rejlő részének tekinti. A szabadon választott vagy elfogadott munkavégzés ugyanis a méltóságteljes emberi élet egyik alapfeltétele, amely nem pusztán az egyén és családja fizikai létének egyik biztosítéka, hanem a közösségbeli kitejesedésének és elismerésének záloga is.[57] Az egyén és az egyén emberi méltóságának tiszteletben tartása elképzelhetetlen a munkához való jog dimenziójának ilyen irányú kiterjesztése nélkül: a munka az egyén személyes kibontakozásának, társadalomban és gazdaságban való jelenlétének egyik legfontosabb mozzanata.[58] A munkához való jog lényegi tartalmi eleme az önkényes elbocsátás elleni védelem, a kettejük közötti kapocs pedig az ember méltóságának védelme.
Az önkényes megszüntetés elleni védelem nemcsak a gazdaság szereplőit, a magánmunkajog alanyait kötelezi, hanem az államot mint szabályozót és mint munkáltatót is. Amennyiben az állam nem akadályozza meg az önkényes megszüntetéseket, illetve maga folytat ilyen gyakorlatot, vagy ha nem biztosítja minden megfelelő eszközzel - köztük mindenekelőtt a jogszabályi intézkedésekkel -, hogy a joghatósága alatt védelemben részesítse az egyéneket az önkényes megszüntetéssel szemben, megsérti a munkához való jogot is. Amint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága rámutat, az államok ugyan széles mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek a tekintetben, hogy melyek azok az intézkedések, amik a leginkább összhangban állnak a fennálló sajátos körülményeikkel, ugyanakkor a lehető leghamarabb szükséges lépéseket tenniük annak érdekében, hogy mindenki számára biztosítsák a munkanélküliség elleni védelmet és az állásbiztonságot.[59] A jogellenes elbocsátás tilalmának megsértését jelenti az is, ha valamely részes állam nem alakítja ki a védelmet biztosító intézményrendszert.[60] Az effajta jogsértésnek azonban csak meglehetősen korlátozott következményei vannak.[61]
AA munkához való jog biztosítása magában foglalja továbbá azt is, hogy az e jogában megsértett személy számára (így az önkényesen elbocsátott munkavállaló számára is) hatékony bírói, illetve egyéb megfelelő jogorvoslat álljon rendelkezésre nemzeti szinten is. Ennek megfelelő reparációt kell biztosítania, melynek magában kell foglalnia a munkajogviszony helyreállítását vagy a megszüntetéssel okozott károk megtérítését is.[62] Ezzel összefüggésben indokolt utalni Pinto de Albuquerque bíró, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt fekvő K. M. C. kontra Magyarország ügy[63] ítéletéhez fűzött párhuzamos véleményére is. Pinto de Albuquerque kifejti, hogy a munkajogviszony megszüntetésével szembeni védelemhez való jognak létezik egy minimális tartalma, amely négy sarkalatos követelményből áll. Ezek a munkajogviszonyt megszüntető írásba foglalt felmondás, a megszüntetést megelőzően a munkavállaló számára biztosított vá-
- 10/11 -
laszadási lehetőség, az érvényes megszüntetési ok, valamint a független szerv általi felülvizsgálat lehetősége. Ez utóbbi azt is feltételezi, hogy a jogorvoslat során eljáró szerv rendelkezzék hatáskörrel a megszüntetés ténybeli és jogi elemeinek felülvizsgálatára, valamint az önkényes megszüntetés orvoslására.
A munkajogviszony munkáltató általi önkényes megszüntetésével szembeni védelem elméleti alapjait kutatva levonható a következtetés, hogy a védelem közvetlen alapja a munkavállaló egzisztenciális védelmi igényéhez kötődik. A védelem indokoltságára választ kereső egyes elméletek arra engednek következtetni, hogy a védelem az emberi mivolthoz kapcsolódó, külső elismeréstől függetlenül is létező, általános érvényesülésre törő emberi jognak tekinthető. A munkához való jog - melynek részeleme a munkától való jogellenes megfosztás elleni védelemhez való jog is -, e kontextusban az emberi méltóság elválaszthatatlan része.
Ebből következően a jogi korlátok nélküli, észszerű és alapos indokolással nem alátámasztható önkényes megszüntetés sérti az emberi méltóságot. A munkajogviszony önkényes megszüntetése elleni védelem nemcsak az állam munkához való joghoz kapcsolódó intézményvédelmi kötelezettsége körébe, hanem az emberi méltóság védelmével összefüggő kötelezettsége körébe is tartozik. A munkajogviszony munkáltató általi önkényes megszüntetésével szembeni védelem a munkához való jogból és az emberi méltósághoz való jogból levezethető emberi jognak tekinthető. ■
JEGYZETEK
[1] Otto Kahn-Freund: Labour and the Law. Stevens and Sons, London, 1977. 6. o.
[2] Vö. Kiss György: Munkajog. Osiris, Budapest, 2005. 257. o., ILO Termination of Employment Digest. International Labour Office, Geneva, 2000. 14. o.
[3] Megjegyzendő a munkáltató ugyancsak védelemre szorul a munkavállaló önkényes megszüntetésével szemben, ám ez a kérdés nem tárgya jelen tanulmánynak.
[4] Az önkényes megszüntetésre nézve l. például Wanjiru Njoya: Property at Work: the employment relationship in the Anglo-American firm. Ashgate Publishing, Aldershot and Burlington, 2007. 6., 62., 200. o., Jeremy Sarkin - Mark Koenig: Developing the Right to Work: Intersecting and Dialoguing Human Rights and Economic Policy. Human Rights Quaterly. 2011. Volume 33. 19. o., Virginia Mantouvalou: Are Labour Rights Human Rights? European Labour Law Journal, 2012, Volume 3, Number 2, 152. o., Manfred Weiss: Job security: a challenge for EU social policy. In: Nicola Countouris - Mark Freedland (szerk.): Resocialising Europe in a Time of Crisis. Cambridge University Press. New York, 2013. 279. o., Guy Davidov - Edo Eshet: Intermediate Approaches to Unfair Dismissal Protection. Industrial Law Journal. July 2015, Volume 44. Number 2. 167-169., 175., 178., 181-182., 191-192. o.
[5] Joanna Howe-Esther Sánchez-Andrew Stewart: Job loss. In: Mat-thew W. Finkin - Guy Mundlak (szerk.): Comparative Labor Law. Edward Elgar Publishing, Cheltenham and Northampton, 2015. 268. o., Bob Hepple: Flexibility and Security of Employment. In: Roger Blanpain - Christian Engels (eds.): Comparative Labour Law and Industrial Relations in Industrialized Market Economies. Kluwer Law International, The Hague, London, Boston, 1998. 279. o., Bob Hepple: Dismissal Law in Context. European Labour Law Journal. 2012. Volume 3, Number 3, 210. o.
[6] L. például Howe-Sánchez-Stewart: i. m. 269-271., 274., 290. o., Hepple: i. m. 2012. 211. o., Robert Rebhahn: Economic Dismissals - A Comparative Look with a Focus on Significant Changes Since 2006. European Labour Law Journal. 2012. Volume 3, Number 3, 244-245. o., Jeremias Prassl: Contingent crises, permanent reforms: rationalising labour market reforms in the European Union. European Labour Law Journal. 2014, Volume 5, Number 3-4. 220-223. o., Sylvaine Laulom: Dismissal law under challenge: new risk for workers. Which securities for workers in time of crisis? CERCRID (UMR 5137) - ASTREES. Labour Law and Financial Crises: Contingent Responses? Conference paper. 2013. 4-21. o.
[7] Pierre Cahuc megállapítja, hogy az 1980-as évek közepétől az euroszklerózis eliminálását célzó több mint kétszáz európai reformintézkedés közül hozzávetőlegesen a fele kifejezetten a munkaerőpiacok rugalmasítását célozta (Pierre Cahuc: For a Unified Contract. European Labour Law Journal. 2012. Volume 3, Number 3, 191. o.).
[8] A legújabb fejleményekre nézve l. Erika Kovács: Individual dismissal law and the financial crisis: An evaluation of recent developments. European Labor Law Journal. 2016. Volume 7, Number 3. 368-386. o.
[9] Takács Albert: A szociális jogok. In: Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok. Osiris, Budapest, 2003. 838. o.
[10] Hugh Collins: Theories of Rights as Justifications for Labour Law. In: Guy Davidov - Brian Langille (eds.): The Idea of Labour Law. Oxford University Press, Oxford, New York, 2011. 138. o.
[11] Boyer v. Western Union Telegraph Company, 124 F. 246 (C.C.D. Mo. 1903) http://www.forgottenbooks.com/readbook_text/Law_and_Business_v3_1000065605/277 (2016. május 19.).
[12] Richard A. Epstein: In Defence of the Contract At Will. The University of Chicago Law Review. 1984. Volume 51, 947-948. o.
[13] Richard A. Posner: Overcoming Law. Harvard University Press, Cambridge, 1995. 308-310. o.
[14] Czúcz Ottó: Szociális jog I. Unió, Budapest, é. n. 10-11. o.
[15] Bob Hepple: European Rules on Dismissal Law? Comparative Labour Law Journal. 1996-1997. Volume 18. 204. o. Vö. Frank Hendrickx: Flexicurity and the EU Approach to the Law in Dismissal. Tilburg Law Review. 2007-2008. Volume 14. 91. o., Robert M. Bastress: A synthesis and a proposal for reform of the employment at-will doctrine. West Virginia Law Review. Winter 1988. Volume 90, Number 2. 342. o.
[16] Charles A. Reich: The New Property. Yale Law Journal, 1964. Volume 73, Number 5, 738. o.
[17] Uo. 785. o. A munkaerő tulajdonként történő felfogása már jóval korábban megjelent: John Locke szerint az ember tulajdonosa saját személyének, testének és keze munkájának. L., John Locke: The Second Treatise of Government, http://history.hanover.edu/texts/locke/j-l2-007.html (2017. szeptember 1.).
[18] Clyde W. Summers: Individual Protection against Unjust Dismissal: Time for a Statute. Virginia Law Review, In Memoriam: Bernard Dunau: Contemporary Problems in Labor Law, April 1976. Volume 62, Number 3. 532. o.
[19] Charles A. Reich: The liberty impact of the new property. William and Mary Law Review, 1989-1990, Volume 31, 295. o. Hugh Collins párhuzamot von a munkáltató általi megszüntetés és az állami büntetőhatalom gyakorlása között: a munkajogviszony-megszüntetés hatásait tekintve bizonyos esetekben azonos vagy még jelentősebb hátrányokkal jár a munkavállaló számára, mint a büntetőjogi szankciók. L. Collins: i. m. 1992. 2. o. A büntetőjogi analógiát egyébként Charles A. Reich is említi (l. Reich: i. m. 1989-1990. 302. o.).
[20] Reich: i. m. 1989-1990. 297. o.
[21] Uo. 296. o.
[22] Amartya Sen: Development as Freedom. Anchor Books, New York, 2000. 8. o.
[23] Reich: i. m. 1964. 785. o. Ezzel összhangban Lehoczkyné Kollonay Csilla kifejti: a munkajogviszonyától a munkavállaló sem az állam, sem a munkáltató által nem fosztható meg, csakis a megfelelő eljárásban: törvényben szabályozott indokok alapján, kompenzáció és bírói felülvizsgálat lehetősége mellett. L. Csilla Kollonay Lehoczky: The Hungarian Constitutional Court and Social Protection. In: Studi sul Lavoro. Scritti in Onore di Gino Giugni. Tom. II., Cacucci, Bari, 1999. 1471. o.
[24] Frederic Meyers: Ownerships of Jobs: A Comparative Study. Monograph Series II., Institute of Industrial Relations, University of California, Los Angeles, 1964. 3. o.
[25] Uo. 98. o.
[26] E körben Meyers hivatkozik az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának ötödik kiegészítésére, mely szerint egyetlen személy sem fosztható meg többek között tulajdonától megfelelő eljárás nélkül. Meyers: i. m. 1-2., 15. o. Vö. Thomas Gelb: Non-statutory causes of action for an employer's termination of an "at will" employment relationship: a possible solution to the economic imbalance in the employer-employee relationship. New York Law School Law Review. 1979. Volume 24. 768-769. o., Hepple, 1998. 279-280. o.
[27] Njoya: i. m. 2007. 1-21. o.
[28] Wanjiru Njoya: Job Security in a Flexible Labour Market: Challenges and Possibilities for Worker Voice. Comparative Labour Law & Policy Journal. 2012. Volume 33. 474. o.
[29] Njoya: i. m. 2007. 1-2. o.
[30] Menyhárd Attila: A tulajdon alkotmányos védelme. Polgári Jogi Kodifikáció, 2004. VI. évfolyam, 5-6. szám. 24. o.
[31] Walter Leisner: Eigentum. In: Isensee, Josef - Kirchhof, Paul: Handbuch des Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. Band VI Freiheitsrechte. C. F. Müller Juristischer Verlag, Heidelberg, 1989. 1024. o. (idézi: Menyhárd: i. m. 25. o.).
[32] Menyhárd: i. m. 27. o.
[33] Collins: i. m. 1992. 10-12. o.
[34] Uo. 15. o. Vö. Spéder Zsolt - Paksi Borbála - Elekes Zsuzsanna: Anómia és elégedettség a 90-es évek elején. In: Kolosi Tamás - Tóth István György - Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 1998, TÁRKI, Budapest, 1998. 504. o., Carrie R. Leana - John M. Ivancevich: Involuntary Job Loss: Institutional Interventions and a Research Agenda. The Academy of Management Review. April 1987. Volume 12, Number 2. 302-304. o.
[35] Collins: i. m. 1992. 16. o. L. még Howe-Sánchez-Stewart: i. m. 286. o.
[36] Uo. 16. o. Vö. Catherine Dupré: Az emberi méltóság a 2011-es magyar alaptörvényben. Fundamentum. 2011. 4. szám. 28. o., 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990. 42. o.
[37] Collins i. m. 1992. 17. o.
[38] Collins: i. m. 1992. 18. o., Joseph Raz: The Morality of Freedom. Clarendon Press, Oxford, 1986. 369-373. o.
[39] L. Mark Freedland - Nicola Kountouris: The Legal Construction of Personal Work Relations. Oxford University Press, Oxford, New York, 2011. 372-382. o.
[40] Uo. 374. o.
[41] Uo. 378. o.
[42] 8/2011. (II. 18.) AB határozat, ABH 2011., 49. o.
[43] Guy Mundlak: The right to work: Linking human rights and employment policy. International Labour Review, 2007. Volume 146, Number 3-4. 192. o., Sarkin-Koenig: i. m. 8. o.
[44] Mundlak: i. m. 192-193. o., Hugh Collins: Is there a Human Right to Work? In: Virginia Mantouvalou (eds.): The Right to Work: Legal and Philosophical Perspectives. Hart Publishing, Oxford and Portland, Oregon, 2015. 21. o.
[45] 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994., 121. o. Takács: i. m. 846. o. Az Alkotmánybíróság munkához való joggal kapcsolatos döntéseinek kritikájáról l. Kollonay Lehoczky: i. m. 1999. 1453-1472. o.
[46] Hepple: i. m. 1998. 277. o.
[47] Holló András - Balogh Zsolt (szerk.): Az értelmezett Alkotmány. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2000. 684. o., illetve 327/B/1992. AB határozat, ABH 1995., 610. Bob Hepple: A Right to Work? Industrial Law Journal. 1981. Volume 10. 68. o.
[48] Lehoczkyné Kollonay: i. m. 2002. 291-292. o.
[49] Uo. 292. o., Kollonay Lehoczky: i. m. 1999. 1471. o.
[50] Drinóczi Tímea: A tulajdonhoz való jog a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny, 2004. 2. szám, 51. o.
[51] 40/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997. 286-287. o., Drinóczi Tímea: A tulajdonhoz való jog a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. 55., Rab Henriett: A nyugdíjbiztosítási ellátások fenntarthatóságának jogi garanciái. HVG-ORAC, Budapest, 2012. 83. o.
[52] Vö. Juhász Gábor: A gazdasági és szociális jogok védelme az alkotmányban és az alaptörvényben. Fundamentum, 2012. 1. szám. 37. o.
[53] 8/2011. (II. 18.) AB határozat, ABH 2011. 82-83. o., 29/2011. (IV. 7.) AB határozat, ABH 2011. 196. o.
[54] 8/2011. (II. 18.) AB határozat, ABH 2011. 49. o., 29/2011. (IV. 7.) AB határozat, ABH 2011., 181. o. Vö. Collins: i. m. 1992. 9-21. o. L. Anne C. L. Davies: Perspective on Labour Law. Cambridge, Cambridge University Press, 2004. 162-163. o.
[55] Committee on Economic, Social and Cultural Rights: The right to work, General comment No. 18. 6., 9. bekezdés.
[56] Uo. 22. bekezdés.
[57] Uo. 1. bekezdés, Sarkin-Koenig: i. m. 3. o. Vö. Hugh Collins: Employment Law. Oxford University Press, London, 2003. 253. o., Collins: i. m. 2015. 29. o., James W. Nickel: Is there a Human Right to Employment? Philosophical Forum 1978-1979. Winter-Summer, Volume 10, Number 2. 149. o.
[58] The right to work, General comment No. 18. Uo. 4. bekezdés. L. még Nicola Gundt: The Right to Work vesus the EU activation policy: Effects on national social benefits. Which securities for workers in time of crisis? CERCRID (UMR 5137) - ASTREES. Labour Law and Financial Crises: Contingent Responses? Conference paper. 2013. 2. o., Sarkin-Koenig: i. m. 3. o.
[59] Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya 4. cikk 1. bekezdés. The right to work, General comment No. 18. 34-35. és 37. bekezdés.
[60] The right to work, General comment No. 18. 35. bekezdés.
[61] Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya 16-17. cikk.
[62] The right to work, General comment No. 18. 48. bekezdés.
[63] Emberi Jogok Európai Bírósága Második Szekció K. M. C. kontra Magyarország ügy (19554/11. sz. kérelem) ítélet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék, ORCID szerzői azonosító: orcid. org/0000-0001-5683-3624.
Visszaugrás
