A hírtartalmak fogyasztása, a mindennapi eseményekről történő tudósításokhoz való hozzájutás és a tömegtájékoztatás az internet korában alapjaiban változott meg. Megkerülhetetlen szerepre tettek szert a különféle híraggregátor és gyűjtő szolgáltatások, illetve közösségi média oldalak, amelyek a sajtókiadók által előállított híreket a nyilvánosság tagjai számára a felhasználói szokásokra támaszkodva összegyűjtik és hozzáférhetővé teszik. A végfelhasználók szempontjából ez egy kényelmi szolgáltatás, hiszen a kedvelt weboldalukon keresztül tudnak hozzáférni az általuk érdekesnek és hitelesnek tartott hírekhez. Ugyanakkor az objektív tömegtájékoztatás szempontjából árnyoldala is van a híraggregátor szolgáltatásoknak. A végfelhasználók a keresési és tartalomfogyasztási előzményeik alapján információs buborékokba kerülnek, amely torzítják a közvélemény szerkezetét. Ez akár olyan kritikus, valóban történelmi eseményekhez is vezethet, mint a Brexit, vagy Donald Trump megválasztása, illetve hatalomból való távozása nyomán kialakult események. A platformoknak tehát a hírközlésben is meghatározó szerepe alakult ki. Jelen tanulmány ezt a szerepet kívánja körbe járni, kiegészítve azzal a kérdéssel, hogy a hírek vajon szerzői jogi oltalomban részesíthetők-e, és ha nem, milyen módon lehet a sajtókiadók hírközlésbe történt befektetéseit a platformgazdaságban megvédeni.
A sajtókiadványok nyilvánossághoz közvetítésében szerepet játszó platformok és a sajtókiadók viszonyát a CDSM-irányelv 15. cikkének elfogadását és átültetését megelőzően is igyekeztek valamilyen formában szabályozni, tagállamonként eltérő kísérletekkel és még inkább változó sikerrel.[1] Angliában például az 1806-ban született Matthewson vs.
- 95/96 -
Stockdale-ügyben[2] az eljáró bíróság kimondta, hogy minden emberi esemény szabadon felhasználható, kiegészíthető vagy javítható, sőt, amelynek eredményeképpen új szerzői mű jöhet létre.[3] Az angol esetjog fejlődése a századfordulóra eltávolodott a szerzői jogi védelemtől, és inkább piaci és tulajdoni alapon közelítette meg a kérdést. A "tisztességtelen verseny doktrínája" (Doctrine of Unfair Competition with Respect to News)[4] szerint a hírügynökségek az általuk gyűjtött hírek felett tulajdont szerezhetnek, amely forgalomképes, amelynek a tovább értékesítését más versenytársaknak meg lehet tiltani. Sőt, még akár büntetőjogi felelősségre vonást is kockáztatott az, aki a gyűjteményeket titokban megszerezte vagy másolta.[5]
Az Egyesült Államokban a Clayton vs. Stone-ügy[6] 1835-ben kifejezetten kizárta az újságokat az 1790-es szerzői jogi törvény hatálya alól.[7] 1900-ban a Tribune Co. of Chicago vs. Associated Press-ügyben[8] megállapítást nyert, hogy a napilapok egésze nem állhat szerzői jogi védelem alatt, mert olyan tartalmakat közölnek, amelyek önmagukban nem védettek, hanem a közkincs részét képezik.[9] Az ügy hátterében álló jogvita egyébként akár a napjainkban is lejátszódhatott volna. A felperes a londoni Times-szal kötött megállapodást arról, hogy a búr háborúról szóló Times-levéltudósításokat válogatott formában Chicagóba táviratozza, és a nyilvánosság elé tárja. Ezzel párhuzamosan egy másik amerikai hírügynökség is átvette a Times levelezések részleteit, amelyeket a Tribune-tól függetlenül terjesztett az Egyesült Államokban.[10] Swindler a hírek védelem köréből történő kizárásának logikáját ott találta meg, hogy "a demokratikus társadalomnak jobb szolgálatot tesz, ha elismeri, hogy az általános tények a közkincs részét képzeik, és mindenki számára hozzáférhetőek."[11]
Az ugyanakkor már a 19-20. század fordulóján[12] is világos volt, hogy a hírek összegyűjtése és rendszerezése többletmunkát és gyakran befektetést igényel, amely védelem nélkül
- 96/97 -
ki van téve ellenőrizetlen felhasználásoknak. Az amerikai szerzői jogi rendszer 1909-es felülvizsgálata során ezt a problémát úgy oldották meg, hogy az időszaki kiadványokat és újságokat bevonták a szerzői jogi védelem körébe azon részek tekintetében, amelyek egyéni, eredeti jellegű irodalmi alkotásnak voltak tekinthetők. A napi hírek azonban továbbra is kívül maradtak a védelem körén, amelyeket bármely versenytárs hírügynökség szabadon felhasználhatott. 1916-ban egy újabb törvényjavaslatban azt javasolták, hogy biztosítsanak a híreknek huszonnégyórás védelmet, ám a kezdeményezés nem emelkedett törvényerőre.[13] 1918-ban[14] a Legfelsőbb Bíróság elé került az International News Service vs. Associated Press ügy.[15] A jogvitában az Associated Press (AP) sikerrel bizonyította, hogy az International News Service (INS) híreket vett át az AP-től, amelyeket az előfizetői között terjesztett. Ugyanakkor szerzői jogsértés nem történt, hiszen az INS átfogalmazta a híreket, mielőtt azokat az előfizetőihez terjesztette volna. Az AP vitatta az INS tisztességtelen piaci magatartását, mivel szerinte az jogellenesen használta fel azokat a híreket, amelyeket az AP saját tudosítói hálózatának erőfeszítése révén szerzett be. Ugyan az eset több mint százéves, mégis van egy technológiailag megragadható aspektusa. Az INS a híreket az AP hirdetőtábláiról és a keleti parton nyomtatott újságokból szerezte be, amelyeket ezután táviratként továbbított a nyugati partra. Mivel a két térség között akár háromórás időeltolódás is lehetséges, ezért a nyugati parton a hírek a keleti parton történő megjelenéssel egy időben, vagy akár még hamarabb is napvilágot láthattak.[16] A Legfelsőbb Bíróság végül az AP-nek adott igazat. Ha ugyanis az INS szabadon gyűjthette és használhatta volna fel az AP által előállított hírtartalmakat, akkor a hírügynökségek számára megszűnt volna az ösztönző, hogy a tudósítói hálózat fenntartásába és a hírek előállításába fektessen, amely végső soron az állampolgárok információhoz jutását gátolná. A Legfelsőbb Bíróság kimondta azt is, hogy az AP-t megilleti egy ún. "kizárólagossági időszak" (period of exclusivity), amely alatt csak az AP jogosult az általa begyűjtött és előállított hírtartalmak felhasználására. Vagyis lényegében nem a hírekhez való hozzáférést korlátozta a bíróság, hanem az adott hírügynökség által begyűjtött és feldolgozott tudósításokat. Ezek felhasználásától eltekintve minden hírügynökség szabadon hozzáférhet a világban történő eseményekhez, azokat szabadon interpretálhatja, de a saját tudósítói és újságírói hálózatára kell támaszkodnia.[17] Ugyanakkor nem monopolizálhatja hírek gyűjtésének és terjesztésének folyamatát, sem pedig a puszta tények többszörözését.[18] Már csak azért sem, mivel a hírek hagyományosan egy nyomtatvány - újság - formájában manifesztálódtak, amely a forgalom tárgyát képezve bárki által megvásárolható volt, így a piacon rivális sajtókiadóknak is, amelyek a tranzakció megtörténtét követően a saját tulajdonukként tekintettek az adott műpéldányra. Erre tekintettel pedig annak tartalmát is szabadon felhasználhatóként értékelték.[19] Vagyis lényegében elválik egymástól a hír, mint szerzői jogi védelemben nem részesített tény, a szerzői
- 97/98 -
jogi oltalomban részesülő újságcikk és kiadvány, valamint ez utóbbihoz kapcsolódó azon tulajdonosi szemlélet, amely figyelmen kívül hagyja a középső fázist, vagyis az újságírói alkotói tevékenység szerzői jogi oltalmát. Swindler úgy látja, hogy a hírgyűjtők "egyfajta tulajdonnal rendelkeznek" az összegyűjtött kortárs történelmi események tekintetében.[20]
Egy másik, szintén az AP-t érintő ügyben[21] a bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy az ellenérdekű fél, a KVOS a hírek rádiós sugárzásával és az azokból származó reklámbevételek realizálásával tisztességtelen versenypiaci magatartást tanúsított-e. Az eljáró fórum érvelésében kiemelte, hogy az Egyesült Államok Alkotmányához fűzött első alkotmánykiegészítés egyik legfőbb törekvése a sajtószabadság és a sajtó közfunkciójának védelemben részesítése. A sajtószabadság körébe kell érteni a hírgyűjtéssel és terjesztéssel foglalkozó tevékenységet, amely magánszemélyek és társaságok által végezhető, mindenféle kormányzati beavatkozástól mentesen. Mivel a hírek gyűjtését és terjesztését magán társaságok végzik, ezért az ilyen jellegű üzleti tevékenységbe történő befektetés és annak megtérülése közérdek, amely, ha sérül, az a szolgáltatás minőségének romlásához vezethet. Másképpen fogalmazva, az AP-nek jogot kell biztosítani arra, hogy az általa gyűjtött és hozzáférhetővé tett hírekből származó gazdasági hasznot realizálja, ezáltal védve nem csak az üzleti érdekeket, hanem egy fontos közfeladat ellátásának zavartalanságát is.[22] Már csak azért is, mert az ügy relációjában első között fordult elő két hírközlő médium versengése, és annak piacra gyakorolt hatása. Az AP hírei ugyanis a rádiós sugárzás révén még azt megelőzően jutottak el a nyilvánossághoz, hogy a felperes kiadványában azok megjelenhettek volna, ez pedig érezhető visszaesést produkált az előfizetői díjakban, az eladott példányszámokban, sőt a reklámbevételekben is.[23] Az ügyben végül a Legfelsőbb Bíróság arra kötelezte a korábban eljáró kerületi bíróságot, hogy bocsásson ki ideiglenes végzést, amelyben megtiltja a KVOS-nak az AP által gyűjtött hírek engedély nélküli felhasználását, tekintettel arra, hogy a hírek rádiós sugárzása hátrányos helyzetbe hozza a felperest az előfizetői és hirdetési piacon.[24]
A digitális híraggregátorokkal kapcsolatos jogvita közvetlen előfutárának tekinthető a Los Angeles Times és a Washington Post által a Free Republic és társai ellen indított per is.[25] Az ügy két felperese nyomtatásban és online is terjesztette az előállított hírtartalmakat, amelyeket a Free Republic faliújságként alkalmanként akár teljes szöveggel is átvett. Az alperesi érvelés is meglehetősen hasonlóan cseng. A Free Republic érvelése szerint a tevékenysége előnyös volt a felpereseknek, hiszen plusz forgalmat generált azok weboldalain.[26] Az eljáró bíróság azonban ezt a felvetést nem találta megalapozottnak. Nem állt ugyanis rendelkezésre megfelelő adat arra vontatkozóan, hogy valójában hány végfelhasználó érte el a felperesek weboldalait a Free Republic felületén keresztül.[27] A Washington Post Inc. és mások vs. Totalnews Inc.[28] és az Algemen Dagblad BV és mások vs. Eureka Internetdiensten[29] ügyekben az alperesek tevékenysége ugyancsak híroldalakhoz nyújtott
- 98/99 -
linkek szolgáltatására irányult, amelynek segítségével a tudósítások között böngésző végfelhasználó egyszerre tekinthetett meg több forrásból származó hírtartalmat ugyanabban a témában. Az előbbi esetben a Totalnews reklámbevételekre tett szert a tevékenységhez kapcsolódóan, a másik esetben viszont a végfelhasználók csak egy, a megtekinteni kívánt hírtartalomra mutató linket kaptak.[30] A Total News-ügyben a felek egyezségre jutottak, azonban a másik ügyben a bíróság úgy látta, hogy az alperes tevékenységével magához vonzotta a végfelhasználókat, megkerülve az eredeti híroldalt, bevételkiesést eredményezve az érintett sajtókiadó oldalán.[31]
A Feist Publication Inc. vs. Rural Telephone Service Co.-ügyben[32] az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy minden tény, tudományos, történelmi, életrajzi és napi hír a mindenki számára hozzáférhető közkincs része.[33] Diane Rowland szerint ezzel a Legfelsőbb Bíróság a napi híreket kivette a szerzői jogi védelem köréből, kivéve, ha azok kifejezésmódja egyéni, eredeti jelleget tükröz.[34]
Az Egyesült Királyságban a Pro Sieben Media AG vs. Carlton UK Television-ügyben[35] Robert Walker bíró akként érvelt, hogy az aktuális eseményekről szóló tudósítás kifejezés széles hatókörű fogalom. Ehhez képest az aktuális ügy vagy a hír szűkebb, nem összehasonlítható az aktuális eseményekről szóló tudosítással. A hírek szabad felhasználása mögötti jogpolitikai indok a szólásszabadsághoz való jog tiszteletben tartásához fűződik.[36] Ugyanez a logika tűnik ki a Newspaper Licensing Agency vs. Marks and Spencer Plc. -ügyben[37] is, amelyben megállapítást nyert, hogy az "aktuális esemény" kifejezés szűkebb a hír kifejezésnél. Az aktuális esemény olyan nyilvános tudósítás, amely egy hírértékkel bíró közelmúltbeli eseményről szól, a róla való nyilvános tudósítás pedig közérdek.[38]
A sajtókiadványokba foglalt hírek szerzői jogi védelme Will Slauter szerint is ellentmondásos, hiszen elválik egymástól a puszta hír és az irodalmi műként oltalomra számot tartó újságírói alkotás.[39] Ezen felül pedig további korlátot jelent a szerzői jog szempontjából a véleménynyilvánítás szabadsága, mint alapjog, amely mintegy kiemeli a puszta hírt, mint objektív tények összességét az újságírói szerzői mű szövetéből.[40] Sajátos üzleti modellt jelentenek a hírek köré épített kiadói konstrukciók, ahol a hír kereskedelmi értékét a "rendkívüli időérzékenység" méri.[41] Elválik továbbá egymástól az "újságírás írói formája"[42] vagyis az a tevékenység, amelyet a riporterek és a rovatvezetők végeznek. Ezen tevékenységnek egyértelműen irodalmi alkotás az eredménye, amely önmagában szerzői műnek tekintendő. Ezzel szemben a közelmúlt eseményeiről szóló tudósítások egyéni, eredeti jellege legalábbis megkérdőjelezhető.[43]
- 99/100 -
Az amerikai hot news-doktrína[44] a modern, európai sajtókiadó joghoz képest eltérő vonásokat mutat. Míg előbbi magát a sajtókiadványt védi annak nyilvánosságra hozatalától kezdődően, addig az utóbbi a hírgyűjtésre és előállításra fordított erőfeszítést. Ez a tevékenység nem csak magát a hírelőállítást és közreadást, hanem a riporteri munkát is magában foglalja, amelyet gyakran szabadúszók végeznek.[45] Ezen a ponton a híraggregátor oldalak mind a sajtókiadók, mind a független tudósítók érdekeit sértik, hiszen közvetlenül sem a hírgyűjtésből, sem a hírelőállításból nem veszik ki a részüket.[46] A független tudósítók gazdasági érdekei egyébként a platformok tevékenysége által csak közvetetten szenvedhetnek sérelmet, hiszen az ő történetüket a kiadó korábban már megvásárolta, vagyis megfizette a felhasználásért járó szükséges díjakat.[47]
A hírek valódi értékét a frissességük adja, vagyis az, hogy a világ eseményeiről történő, lehetőség szerint első kézből való beszámoló minél gyorsabban a hírfogyasztók tudomására jusson. A hírek ebben a tekintetben akár amolyan köztulajdonként is felfoghatók, ugyanakkor azok rendszerezett gyűjtése és a nyilvánossághoz juttatása olyan többlet befektetést és tevékenységet feltételez, amely indokolhat valamilyen védelmet.[48]
A hírek védelmének problémája felmerült a BUE[49] felülvizsgálatát célzó tárgyalások során, az 1961-es Római Egyezmény[50] elfogadását megelőzően. Végül elvetették, hogy a hírek bárminemű oltalmának lehetőségét.[51] A BUE 2. cikk (8) bekezdése ki is mondja, hogy a szerzői jogi oltalom "(...) nem áll fenn az egyszerű sajtóközlemény jellegű napi hírekre." A sajtóban megjelenő cikkek szerzőit, mint irodalmi alkotások alkotóit ettől még természetesen megilleti a szerzői jogi védelem, ugyanakkor a jogalkotó az információhoz jutás jogára tekintettel a puszta híreket kiemelte a szerzői jog védelmi köréből. A BUE berlini felülvizsgálata eredményeként azt is kimondták, hogy a kiadók kereskedelmi érdekeit nem lehet a szerzői jog eszköztárával védeni.[52] A sajtóorgánumok tevékenységéről a berlini felülvizsgálat során akként vélekedtek, hogy az nem éri el még a kapcsolódó jogi jogosultként való elismerés küszöbét sem, amely küszöböt az előadóművészek és hangfelvétel-előállítók ugyanakkor átléptek.[53]
A sajtókiadók és az általuk előállított tartalom nyilvánossághoz közvetítésében fontos szerepet játszó platformok tehát egyfajta egymásra utalt viszonyban állnak egymással.
- 100/101 -
Hírtartalmak nélkül nem lenne mit indexálni, a médiafigyelő és híraggregátor szolgáltatások nélkül pedig sokkal kisebb lenne az online hírportálok elérése.[54] Ezt alátámasztják azok a példák, amelyeket a spanyol és német[55] kapcsolódó jogi védelem létrehozása után tapasztalhatott a piac. A kiadóknak fizetendő jogdíj bevezetését követően a közvetítők beszüntették indexáló tevékenységüket, mert nem akarták a meghatározott jogdíjat kifizetni. 2015-ben Spanyolországban a Google bezárta a Google News szolgáltatását, amelynek következtében 6,1%-kal visszaesett a híroldalak látogatottsága. A nagy hírportáloknál 5,8%-os, az átlagosaknál 7,1%-kos, a kicsiknél pedig 13,5%-os visszaesést mértek. Németországban[56] hasonló következményekkel járt a sajtókiadói jog bevezetése. A Google nem jelenítette meg a VG Media kiadványaihoz kapcsolódó keresési eredményeket, vagy elrejtette azokat.[57] A negatív következményeket látva a VG Media a törvény által biztosított kapcsolódó jogi védelem ellenére adott ingyenesen felhasználási engedélyt. A Google piaci erőfölényét mutatja, hogy a kisebb aggregátor oldalak, mint például a GMX, a Web.de és a T-Online, csak a felhasználási díj megfizetése ellenében kaptak volna felhasználási engedélyt, ezért előbb csökkentették, majd meg is szüntették a szolgáltatásaikat.[58] A német és spanyol példák előre vetítik, hogy azok a sajtókiadók, akik az egyébként jogos érdekeikre hivatkozva fel kívánnak lépni a közvetítő szolgáltatókkal szemben, versenyhátrányba kerülnek azokkal a vetélytársakkal szemben, akiknek viszont sikerült az aggregátorokkal megegyezni.[59] Ez tovább növeli az esélyét annak is, hogy a kiadók a sajtókiadványaikat vagy azok egy meghatározott részét fizetőfal (paywall) mögé rejtik,[60] vagy az egyedi szerkesztői tartalmakért külön-külön kell fizetni (click-per-view).[61]
Az európai megoldási variációk között találunk olyat is, amely nem jogalkotási eszközökkel, hanem más módon próbálta meg a felbillent egyensúlyt kezelni. A Google 2012-ben a francia nyelvű belga kiadókkal kötött megállapodást, amelytől azt várták, hogy majd
- 101/102 -
hozzájárul az üzleti együttműködés elmélyítéséhez és a hirdetési megoldások szélesebb alkalmazásához, miközben növelnék az olvasók elkötelezettségét a Google+ közösségi eszközök iránt. Franciaországban 2013-ban ugyancsak a Google 60 millió Eurót fektetett a Digital Publishing Innovation Fund alapba, amellyel a francia digitális kiadói szcénát kívánta támogatni. 2016-ban Olaszországban a Federazione Italiani Editori Giornale (FIEG) részére irányzott elő a Google 12 millió eurós befektetést három évre, aminek keretében a FIEG tagjai lehetőséget kaptak a tartalmaik Google Play újságon keresztül történő terjesztésére, illetve arra, hogy használhassák a Google Analytics és a YouTube szolgáltatásait.[62] 2021-ben a Google több évre szóló, globális felhasználási szerződést kötött a News Corp-pal. A megállapodás értelmében a Google a hírtartalmak felhasználásáért "jelentős összeget" fizet többek között a The Wall Street Journal-nek, a Barron's-nak, a MarketWatch-nak, a New York Post-nak, a brit The Times-nak, a The Sunday Times-nak és a The Sun-nak. A felhasználási díjon felül a Google vállalta egy előfizetői platform, illetve az audio és audiovizuális újságírás fejlesztését, a reklámbevételekből való részesedés fizetését.[63] Ha pedig kitekintünk az Európai Unióból, akkor érdemes szemügyre venni a brit példát, amelyet egyébként az uniós jogalkotó is figyelembe vett. Az Egyesült Királyságban 1956 óta biztosítanak kizárólagos jogot a kiadóknak, amelyek egy engedélyezhetik vagy megtilthatják, hogy egy vagy több irodalmi, színpadi vagy zenemű egészéről vagy bármely részéről, illetve "egy kiadott kiadás tipográfiai elrendezéséről'" telefax másolatot készítsenek.[64] A védelem az első kiadás naptári évétől számított huszonöt évig áll fenn. A védelem célja, hogy más kiadókkal szemben oltalomban részesítse a kiadók tipográfiai tervezésbe fektetett munkáját.[65]
A CDSM-irányelv[66] célul tűzte ki a sokszínű sajtó védelmét, amely nélkülözhetetlen eleme a minőségi újságírásnak és a polgárok információhoz való hozzáférésének. Elősegíti a nyilvános vitát és a demokratikus társadalom megfelelő működését. Elismeri azt is, hogy az online tartalompiacon a hirdetési felületekért és a felhasználói figyelemért és adatokért folyó versenyben a kiadók engedélyezési problémákkal kell, hogy szembe nézzenek. Szükségszerű tehát a sajtókiadók jogosulti elismerésére a kiadványaik online felhasználása tekintetében.[67]
A védelem egyik fontos alapja a sajtókiadványok előállításába fektetett szervezetépítési és pénzügyi erőforrások elismerése. Ez ugyanakkor nem érinti az egyéni felhasználók által magáncélra vagy nem kereskedelmi célra történő felhasználást, beleértve az
- 102/103 -
online megosztást[68] és az internetes hiperhivatkozást (linkelést), illetve a kiadványokban közzétett puszta tényeket.[69] A puszta tények védelem köréből való kizárása összhangban van a szerzői jog alapvető természetével, amely csak az egyéni, eredeti jellegű műveket védi. Ezek közé nem tartoznak a tények, ahogy például az ötlet, elv, elgondolás, matematikai művelet sem.[70] A tények sajtókiadói jog köréből történő kizárása már csak azért is indokolt, mert a hír alapját képező tény a sajtókiadvány keletkezését megelőzően jön létre, és kívül esik az előállítás folyamatán, amelyre a sajtókiadó befektetése irányul.[71] A sajtókiadók kapcsolódó jogi védelme kiterjed a kiadványok online környezetben történő többszörözésére és nyilvánossághoz közvetítésére. E két vagyoni jog terjedelme megfelel az InfoSoc-irányelvben foglalt többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogok terjedelmének, és az ott meghatározott korlátozásokat és kivételeket is megfelelően alkalmazni kell, különös tekintettel a kritikai vagy ismertetési céllal történő idézésre,[72] illetve az időleges többszörözési kivételre.[73]
A CDSM-irányelv 2. cikk 4. pontja meghatározza a sajtókiadvány fogalmát, amely alatt újságírói jellegű irodalmi művekből[74] álló gyűjteményt kell érteni, amely tartalmazhat egyéb műveket vagy más védelem alatt álló teljesítményeket, és amely lehet egy azonos cím alatt megjelenő időszakos kiadvány vagy rendszeresen aktualizált kiadvány, például újság, illetve általános vagy szakfolyóirat különálló példánya, és amelynek célja a nyilvánosság tájékoztatása hírekről vagy más témákról, illetve valamely szolgáltató kezdeményezésére, szerkesztői felelősségére és ellenőrzése mellett jelenik meg tetszőleges tömegtájékoztatási eszközben. Az uniós szerzői jogban autonómnak tekinthető fogalomban meghatározott követelmények kumulatívak, amelyeket az egész Unióban egységesen kell alkalmazni.[75] A sajtókiadványokban jellemzően irodalmi művek, fényképészeti alkotások, videófelvételek és más védett teljesítmények, például hangfelvételek és előadóművészi teljesítmények is megtalálhatók.[76] A jog nem terjed ki a tudományos folyóiratokra, illetve olyan weboldalakra, blogokra, amelyek tevékenységüket nem egy szolgáltató kezdeményezése, szerkesztői felelőssége és ellenőrzése mellett végzik.[77] Kiterjed ugyanakkor a sajtókiadványok teljes felhasználására és bizonyos részeinek hasznosítására is, amely
- 103/104 -
alól kivételt képez az egyes szavak vagy nagyon rövid részletek felhasználása.[78] Nem érinti továbbá a szerzők és más kapcsolódó jogi jogosultak kiadványokban foglalt művekhez és más teljesítményekhez fűződő szerzői és szomszédos jogait. Velük szemben a kiadók sem hivatkozhatnak a számukra biztosított kapcsolódó jogi védelemre, kivéve, ha a felek között létrejött szerződéses megállapodás másként nem rendelkezik. A sajtókidványokba foglalt művek szerzőit részeltetni kell azokból a bevételekből, amelyek a kiadóhoz az online tartalomszolgáltatókkal kötött felhasználási szerződések alapján folynak be.[79] E garancia biztosítása szükséges volt ahhoz, hogy az egyébként bizonytalan újságírói érdekképviseleti szervezeteket meggyőzzék a sajtókiadói jog fontosságáról.[80]
A 15. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamoknak a kiadók számára biztosítaniuk kell az InfoSoc-irányelvben meghatározott többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogát az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltatók általi online felhasználás esetére. Ez a kötelezettség csak az információs társadalommal összefüggő szolgáltatók körére vonatkozik.[81] A sajtókiadói jog hatálya alól kivételt képeznek az egyéni felhasználók általi magáncélú vagy nem kereskedelmi célú felhasználások, valamint a hiperhivatkozás és a kiadványok egyes szavainak vagy rövid részleteinek felhasználása. A magáncélú felhasználás kiterjedhet a kiadványokról készült másolatok más felhasználókkal történő átadására, megosztására, akik szintén magáncélból veszik igénybe a megosztott tartalmakat.[82] A védelmi időt a 15. cikk (4) bekezdése a kiadástól számított két évben maximalizálja, amelyet a kiadást követő év január 1. napjától kell számítani. Ezek a rendelkezések nem alkalmazhatók olyan kiadványok esetében, amelyek első alkalommal 2019. június 6. előtt jelentek meg.
Az új kapcsolódó jogi védelmet már az előkészítési fázisban sok kritika érte. Újságírói részről az a félelem fogalmazódott meg, hogy romolhat a kiadókkal szembeni alkupozíciójuk. A végfelhasználók úgy látták, hogy csökkenhet az ingyenesen hozzáférhető információk köre, és növekedni a fizetős tartalmak száma. A közvetítő szolgáltatók a jogbizonytalanság növekedésére, a tranzakciós költségek emelkedésére és a piacra való belépés új korlátaira panaszkodtak.[83] A sajtókiadói műhelyek fenntartható finanszírozás elengedhetetlen az információs pluralizmus megteremtése szempontjából, ennek azonban fenntartható módon kellene megtörténnie.
A sajtókiadók befektetéseit és érdekeit védő kapcsolódó jogi védelem legfőbb jogpolitikai indoka, hogy a többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogainak kiadók számára történő garantálásával megkönnyítse a kiadványok tömeges, engedély nélküli online felhasználásával szembeni fellépést. A német és a spanyol gyakorlati példa
- 104/105 -
azt mutatja, hogy a sajtókiadókat védő kapcsolódó jogi konstrukció a valóságban alig-alig kikényszeríthető, mivel a közvetítő szolgáltatók inkább eltekintettek a védett kiadványok felhasználásától.[84] Az új kapcsolódó jog konstrukció mellett szól ugyanakkor hogy a védelem a kiadvány céljától és formájától, nem pedig annak minőségétől, egyéni, eredeti jellegétől függ.[85] A 15. cikk mindazonáltal nem teremt az InfoSoc-irányelvhez hasonló maximális harmonizációt, a (3) bekezdésben foglalt kivételek átültetése pedig nem kötelező a tagállamok számára.[86]
Az új konstrukció nem áll kritika nélkül az újságíró szerzők körében sem, akiknek a cikkeik olvasottságának növelése áll érdekében.[87] Az Újságírók Európai Szövetsége (European Federation of Journalists) szerint az újságírók által létrehozott cikkek nehezebben jutnak majd el a nyilvánossághoz, a kiadók pedig anélkül tesznek szerint vagyoni jogokra, hogy az alkotás folyamatában tevékenyen részt vettek volna.[88] Kérdéses továbbá az is, hogy az esetlegesen befolyó jogdíjbevételekből miként fogják részeltetni az újságíró szerzőket. A sajtókiadói jog megszületése azt eredményezheti, hogy a jövőben esetleg nem lesz szükség az újságírók és más szerzők műveinek sajtókiadványokban történő felhasználására irányuló felhasználási szerződések megkötésére, amelyek eddig védték a szerzők érdekeit.[89] Az új kapcsolódó jog inkább a már meglévő piaci szereplőknek kedvez, miközben gátolja az új versenytársak piacra lépését. Ez fenyegetheti a média pluralizmust, hiszen piaci koncentrációt okoz.[90] Ezen felül pedig a hatóköre is túl tág. Ha csak az (54) preambulumbekezdésben nevesített jogalkotói célokat (nyilvános vita, demokratikus társadalom megfelelő működése) vesszük figyelembe, akkor a védelemnek csak a demokrácia fejlődése szempontjából fontos információkat kellene lefednie, egyéb más hírtartalmakat, például bulvárhíreket, nem.[91]
A sajtókiadói jog egyik jogpolitikai indoka a nyilvánosság tájékoztatásának, illetve tájékozottságának elősegítése, biztosítása. Ennek tükrében kizárhatók a sajtókiadói jog köréből azok a mesterségesen előállított tartalmak, amelyek nem tényszerűek, vagy a létrehozásuk célja nem a nyilvánosság tájékoztatása, vagy esetleg egyenesen annak félretájékoztatása volt. Ezen tartalmak körébe tartoznak például a dezinformációs célt szolgáló álhírek.[92]
Az új kapcsolódó jogi védelem célja a befektetői érdekek védelme.[93] Ezt abban az internetes, online környezetben, ahol a sajtókiadványok platformok általi gyűjtése és indexálása történik, a leghatékonyabban a többszörözés és nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogainak garantálásával lehetett biztosítani. Ezzel egy időben az uniós jogalkotó figyelemmel volt az Európai Unió Bíróságának kialakult esetjogára, különös tekintettel a linkeléses[94] joge-
- 105/106 -
setekre.[95] A két vagyoni jog esetében ugyanúgy érvényesülnek a korlátozások és kivételek. A jogalkotónak figyelemmel kellett továbbá lennie a véleménynyilvánítás szabadságára, a sajtószabadságra,[96] az informáicóhoz jutás szabadságára, a vállalkozás szabadságára, valamint a szellemi tulajdon védelmének fontosságára. Az uniós jogalkotónak reagálnia kellett valamilyen módon a sajtókiadókat érő kihívásokra.[97] A cél az volt, hogy a sajtókiadókat döntési pozícióba juttassa a kiadványaik közvetítő szolgáltatók általi felhasználása tekintetében. Az átültetést követő időszak fontos kérdése, hogy a biztosított vagyoni jogokat milyen konstrukcióban fogják gyakorolni, létre fog-e jönni a közös jogkezelés valamilyen formája, és milyen szerepe lesz a versenyjognak, amennyiben a hírszolgáltatásban is kapuőrré váló közvetítő szolgáltatók visszaélnek a piaci erőfölényükkel.[98]
Consumption of news, access to coverage of everyday events and mass media have been fundamentally changed in the age of the Internet. Various news aggregator and aggregation services, as well as social media sites, have become indispensable in gathering and making news produced by media publishers available to members of the public. For end users, this means convenience, as they can access news through their favourite websites.
However, news aggregator services face a setback in terms of objective mass information. End-users are exposed to information bubbles based on their search and content consumption history, which distort the structure of public opinion. Platforms have therefore developed a dominant role in the news media. This paper aims to explore this role, complemented by the question of whether news can be protected by copyright and, if not, how press publishers' investment in news can be protected in the platform economy. ■
JEGYZETEK
[1] Swindler, William F.: Problems of Law in Journalism. McMillan. New York, 1955. 312. p. Vö. Harkai István - Cross, John: Comparative Analysis of the New EU Press Publishers' Right. Anales de la Facultad de Derecho 2022/39. 9. p. Eleonora Rosati a televíziózás megjelenését és elterjedését is a kiadói szektort ért kihívások egyikeként említi, amelynek következtében jelentősen csökkentek a hirdetési és előfizetési bevételek. Lásd Rosati, Eleonora: Copyright in the Digital Single Market. Article-by-Article Commentary to the Provisions of Directive 2019/790. Oxford University Press. Oxford, 2021. 253-254. pp.
[2] Matthewson vs. Stockdale, 33. E.R. 103.
[3] Swindler 1955, 312. p.
[4] Swindler 1955, 313-314. pp.
[5] Lásd például az Exchange Telegraph ügyeket (1896, 1 Q.B. 147; 1897, 2 Ch. 48, 1906, z2 T.L.R.). Swindler 1955, 313-314. pp.
[6] Clayton vs. Stone, 2. Paine 382, Fed. Gas. No. 2872.
[7] Swindler 1955, 312. p.
[8] Tribune Co. of Chicago vs. Associated Press, 116 Fed. 126.
[9] Swindler 1955, 312. p.
[10] Swindler 1955, 312. p.
[11] Swindler 1955, 313. p.
[12] Technológiatörténeti érdekesség, hogy a századfordulós Egyesült Államokban a világ hírei a keleti partvidékre, elsősorban New Yorkba futottak be. Innen vagy távíró, vagy telefonvonalak segítségével továbbították a nyugati part felé. Mivel a Föld lassabban forog, mint az információ áramlása a telefon- és távíróhálózatokon, ezért gyakran előfordult, hogy a keleti partra beérkező hírekről szóló tudósításokat nyugati parti lapkiadók egyszerűen átvették, majd saját költségre, az említett hálózatokat használva a nyugati partra továbbítottak, ahol a keleti megjelenéssel egyidőben ki is adtak. Ez meglehetősen költséghatékonynak bizonyult, hiszen a hírek gyűjtését és publikálását, illetve az ehhez szükséges befektetést a keleti parti sajtókiadók állták, ám gyakran a nyugati lapok olvasói még hamarabb is értesülhettek a hírekről, mint a keleti part előfizetői. Lásd Swindler 1955, 324. p. Vö. Slauter, Will: Taking the Long View. The Business of News and the Limits of Copyright. Critical Analysis of Law. An International & Interdisciplinary Law Review 2019/2. 271. p.
[13] Swindler 1955, 313. p.
[14] 1918-ban az Egyesült Államokban 2500 újságot adtak ki. Közel egy évszázaddal később, 2003-ban ez a szám 1400 napilapra és 8000 egyéb lapra növekedett. Lásd Rowland, Diane: Whose News? Copyright and the Dissemination of News on the Internet. International Review of Law Computers & Technology 2003/2. 163-164. pp.
[15] International News Service v. Associated Press, 248 U.S. 215 (1918).
[16] Harkai - Cross 2023, 17. p. Vö. Rowland 2003, 166-167. pp.
[17] Harkai - Cross 2023, 18. p.
[18] Swindler 1955, 325. p.
[19] Swindler 1955, 326. p.
[20] Swindler 1955, 328. p.
[21] Associated Press vs. KVOS, Inc., 9 F. Supp. 279 (W.D. Wash. 1934).
[22] Swindler 1955, 333. p.
[23] Swindler 1955, 334. p.
[24] Swindler 1955, 335. p.
[25] Los Angeles Times and Washington Post vs. Free Republic, Case No. CV 98-7840 MMM (AJWx).
[26] Rowland 2003, 168. p.
[27] Rowland 2003, 168. p.
[28] Washington Post Inc. és mások vs. Totalnews Inc. 97, Civ. 1190 (PKL) SDNY (1997).
[29] Algemen Dagblad BV és mások vs. Eureka Internetdiensten, Case 139609/K GZA 00-846 22 August 2000.
[30] Rowland 2003, 169. p.
[31] Rowland 2003, 169. p.
[32] Feist Publications Inc. vs. Rural Telephone Service Co., 499. U.S. 340, 1991.
[33] Rowland 2003, 169. p.
[34] Rowland 2003, 169. p.
[35] Pro Sieben Media AG vs. Carlton UK Television, [1999] 1 WLR 605, [1999] FSR 610.
[36] VS. Rowland 2003, 169-170. pp.
[37] Newspaper Licensing Agency vs. Marks and Spencer Plc., [2003] 1 A.C. 551.
[38] VS. Rowland 2003, 170. p.
[39] Slauter 2019, 264. p.
[40] Slauter 2019, 266. p.
[41] Slauter 2019, 268. p.
[42] Slauter 2019, 269. p.
[43] Slauter 2019, 269. p. Vö. Rowland 2003, 166. p.
[44] A "forró hírek" doktrína neve felettébb beszédes. A bírósági esetjog csak arra az időtartamra biztosít védelmet, ami elegendő ahhoz, hogy a hírügynökség biztosítsa a hírek begyűjtésére fordított befektetéseinek megtérülését. Az időtartam a hír típusától függ. Sporthírek, tőzsdei hírek, árfolyamok esetében igen rövid, mindössze néhány óra. Egy tényfeltáró cikk esetében azonban hosszabb idővel, akár hónapokkal is számolhatunk. Lásd: Harkai - Cross 2023, 20. p.
[45] Harkai - Cross 2023, 20. p.
[46] Harkai - Cross 2023, 21. p.
[47] Harkai - Cross 2023, 21. p.
[48] Swindler 1955, 322-323. pp. Vö. Rowland 2003, 165-166. pp.
[49] 1886. évi berni egyezmény az irodalmi és a művészeti művek védelméről.
[51] Moscon, Valentina: Neighbouring rights. In search of a dogmatic foundation. The press publishers' case. In: Pihlajarinne, Taina - Vesala, Juha - Honkkila, Oli (szerk.): Online Distribution of Content in the EU, Edward Elgar Publishing. Cheltenham, 2019. 41. p.; Knapstad, Tone: Fighting the tech giants. News edition, competition law's (un)suitability to safeguard the press publishers' right and the quest for a regulatory approach. Journal of Intellectual Property Law & Practice 2021/12. 1322. p.
[52] Moscon 2018, 42-43. pp.
[53] Moscon 2018, 45. p.
[54] Senftleben, Martin et al.: New Rights or New Business Models? An Inquiry into the Future of Publishing in the Digital Era. International Review of Intellectual Property and Competition Law 2017/5. 553. p.
[55] Az egyes tagállami szabályozási kísérletekhez lásd: Rosati, Eleonóra: Neighbouring Rights for Publishers. Are National and (Possible) EU Initiatives Lawful? International Review of Intellectual Property and Competition 2016/5. 571-574. pp.; Rosati 2021, 254. p.; Stamatoudi, Irini - Torremans, Paul: The Digital Single Market Directive. In: Stamatoudi, Irini - Torremans, Paul (szerk.): EU Copyright Law. A Commentary. 2. ed. Edward Elgar. Cheltenham, 2021. 723-724. pp.
[56] Németországban már 2009-ben lobbitevékenységet folytattak annak érdekében, hogy a törvényhozó alkosson kapcsolódó jogi védelmi konstrukciót a sajtókiadók számára. A törekvés szerzői jogi és alkotmányossági aggályokat is felvetett. Ütközne például a keresőmotor-üzemeltetők szabad foglalkozásuk gyakorlásához való jogával, az információ szabad terjesztésének jogával és az újságírók személyiségi jogaival. Érvként merült fel a konstrukció ellen, hogy az ütközne az egyedi esetekre vonatkozó jogalkotás alkotmányos tilalmával, mert a szabályozás kifejezetten a Google-t célozta. Lásd Westkamp, Guido: The new German publisher's right. A violation of European Law? A comment. Queen Mary Journal of Intellectual Property 2013/3. 241-243. pp.
[57] Senftleben et al. 2017, 554-555. pp.; Matanovac Vučković, Romana: The Effectiveness of the Press Publishers 'Related Right. International Review of Intellectual Property and Competition Law 2021/8. 1060. p.; Peukert, Alexander: An EU related right for press publishers concerning digital uses. A legal analysis. Goethe Universität Frankfurt am Main. Faculty of Law Research Paper 2016/22. 47-48. pp.
[58] Matanovac Vučković 2021, 1059. p. A német versenyjogi kérdésekről lásd Lampecco, Nora: EU competition law to the rescue of press publishers' ancillary rights. EU Law Live. Weekend Edition 2021/55. 10-11. pp.
[59] Höppner, Thomas: EU Copyright Reform. The Case for a Publisher's Right. Intellectual Property Quarterly 2018/1. 13. p.
[60] Höppner 2018, 17. p.
[61] Bencze Máté Imre: A CDSM irányelv sajtókiadványok védelmével kapcsolatos szabályozása és hazai implementációja. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2023/3. 35. p.
[62] Rosati 2016, 572. p.
[63] News Corp and Google Agree To Global Partnership On News - Press Releases.
[64] Copyright, Designs, and Patents Act 1988, 8, 9(2)(d), 15, 17(5) cikkek.
[65] Peukert ugyanakkor megjegyzi, hogy az újságkiadók megpróbáltak hivatkozni erre a jogra a sajtómetszési szolgáltatásokkal szemben, azonban a Lordok Háza úgy ítélte, hogy a "fakszimile másolat csak akkor tulajdonítja el egy újság megjelenését és elrendezését, ha az legalább egy teljes újságoldalt tartalmaz." Lásd Peukert 2016, 73. p.
[66] Az Európai Parlament és a Tanács 2019/790 irányelve a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK irányelv módosításáról.
[67] CDSM-irányelv, (54) preambulumbekezdés.
[68] CDSM-irányelv, (55) preambulumbekezdés.
[69] Papadopoulou, Maria-Daphne - Moustaka, Evanthia-Maria: Copyright and the Press Publishers Right on the Internet. Evolution and Perspectives. In: Synodinou, Tatiana-Eleni et al. (szerk.): EU Internet Law in the Digital Era. Regulation and Enforcement. Springer. Cham, 2020. 113. p.; Stamatoudi - Torremans 2021, 727. p.
[70] Rosati 2021, 285-286. pp.
[71] Rosati 2021, 285-286. pp.
[72] CDSM-irányelv (57) preambulumbekezdés.
[73] Furgał, Ula: The EU press publishers' right. Where do Member States stand? Journal of Intellectual Property Law & Practice 2021/8. 889. p.; Szalay Klára - Polyák Gábor: Sajtókiadók szomszédos joga. A tagállami átültetés kérdőjelei. Pro Futuro 2019/2. 13-14. pp.
[74] Az újságírói tevékenységgel az EUB is foglalkozott. A Satamedia-ügyben ilyennek kell tekinteni a nyilvános dokumentumokból származó adatokat érintő tevékenységet, amelynek célja az információk, vélemények vagy eszmék nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele, függetlenül a továbbítás módjától. E tevékenységet nem csak médiavállalkozás formájában lehet végezni, és irányulhat nyereségszerzési célra is. Lásd: C-73/07. Tietosuojavaltuutettu és társai kontra Satamedia Oy, ECLI:EU:C:2008:727, 61. pont. A kérdésről bővebben lásd Danbury, Richard: The EU's Press Publisher's Right is too broad. What can be done about it? European Intellectual Property Review 2022/1. 23. p.
[75] Rosati 2021, 261. p.
[76] Rosati 2021, 260-262. pp.
[77] CDSM-irányelv (56) preambulumbekezdés.
[78] CDSM-irányelv (58) preambulumbekezdés.
[79] CDSM-irányelv (59) preambulumbekezdés, 15. cikk (2), (5) bekezdés.
[80] Furgał 2021, 891. p.
[81] Angelopoulos, Christina: Articles 15 & 17 of the Directive on Copyright in the Digital Single Market. Comparative National Implementation Report. CIPIL 2022. 16. p. https://informationlabs.org/wp-content/uploads/2022/09/Angelopoulos-Report-Full-Report.pdf.
[82] Angelopoulos 2022, 16. p.
[83] Sganga 2021, 825. p.; Stamatoudi - Torremans 2021, 723. p.
[84] Peukert 2016, 64-65. pp.
[85] Pihlajarinne - Vesala 2018, 293. p.
[86] Sganga 2021, 826. p.; Matanovac Vučković 2021, 1052. p.
[87] Moscon 2018, 58. p.
[88] Papadopoulou - Moustaka 2020, 127. p.
[89] Senftleben et al. 2017, 553. p.
[90] Danbury 2022, 24-25. p.
[91] Danbury 2022, 11. p.
[92] Danbury 2022, 257. p.
[93] Papadopoulou - Moustaka 2020, 121. p.
[94] Lásd különösen: C-466/12. Nils Svensson és társai kontra Retriever Sverige AB, ECLI:EU:C:2014:76; C-348/13. BestWater International GmbH kontra Michael Mebes és Stefan Potsch, ECLI:EU:C:2014:2315; C-160/15. GSMedia BV kontra Sanoma Media Netherlands BV és társai, ECLI:EU:C:2016:644. Kapcsolódó jogi jogosultak vagyoni jogait, illetve azok határát illetően: C-279/13. C More Entertainment AB kontra Linus Sandberg, ECLI:EU:C:2015:199. A magáncélú másolásra való tekintettel a szerzői jogi jogosultaknak fizetendő méltányos díjazás tekintetében lásd: C-572/13. Hewlett-Packard Belgium SPRL kontra Reprobel SCRL, ECLI:EU:C:2015:389.
[95] Pihlajarinne - Vesala 2018, 293. p.; Rosati 2021, 276-285. pp.; Harkai István: Érvek a sajtókiadványok kiadóinak uniós védelme mellett és ellen. Európai Jog 2021/6. 17-21. pp.
[96] A sajtószabadság egyes funkcióihoz lásd: Harkai István: A sajtószabadság, mint a bírói függetlenség külső garanciája. Jogelméleti Szemle 2022/1. 186-194. pp. http://jesz.ajk.elte.hu/2022_1.pdf
[97] Pihlajarinne - Vesala 2018, 295. p.
[98] Matanovac Vučković 2021, 1064-1065. pp.; Sganga, Caterina - Contardi, Magali: The new Italian press publishers' right. Creative, fairness-oriented... and invalid? Journal of Intellectual Property Law & Practice 2022/5. 421-428. pp.; Martial-Braz, Nathalie: The Related Right of News Publishers. Or Biased Negotiations. Revue International Du Droit D'Auteur 2020/264. 163-179. pp.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, SZTE ÁJTK.
Visszaugrás
