A kínzás, kegyetlen, embertelen megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát az összes alapvető jelentőségű emberi jogi egyezmény tartalmazza. Az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának (a továbbiakban: Nyilatkozat) 5. cikke szerint "Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni."
Miközben Magyarország a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: PPJNE)[1] megerősítő okiratát 1974. január 17-én, majd a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény (a továbbiakban: UNCAT)[2] megerősítő okiratát 1987. április 15-én az ENSZ főtitkáránál letétbe helyezte, a "kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás" és büntetés tilalma csak a rendszerváltás vívmányaként,[3] lényegében a PPJNE 7. cikkét átemelve lett alkotmányos alapjog.[4]
A 2011 tavaszán elfogadott Alaptörvény a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE)[5] 3. cikkét szinte szó szerint megismételve szabályozza.[6] Az ENSZ keretében megalkotott dokumentumoktól, valamint az Alkotmánytól eltérően, a "kegyetlen" kifejezés az Alaptörvény III. cikkének szövegében nem szerepel, amelyből nem következik, hogy az Alaptörvény a kegyetlen bánásmód vagy büntetés ellen ne nyújtana védelmet. Az Alkotmánybíróság értelmezésében a "3. cikkben felsorolt tilalmak közös vonása, hogy mindegyik bizonyos fokú testi és/vagy lelki gyötrelmet, szenvedést, illetve fájdalmat okoz az érintett egyén számára."[7] A testület az EJEE 3. cikkében foglaltakat a "...demokratikus társadalom legalapvetőbb értékei egyik biztosítékának tekinti..." amely nemcsak a kínzás, hanem az "[...] embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés abszolút tilalmát" is előírja.[8]
Sem az Alaptörvény, sem az alapvető jelentőségű emberi jogi egyezmények nem nyújtanak eligazítást arra vonatkozóan, hogy mit kell kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek tekinteni.
A rossz bánásmód tilalmát kimondó egyezmények bizottságokat, illetve bírói testületeket állítanak fel annak ellenőrzésére, hogy a részes államok vállalt kötelezettségeiket teljesítik-e.
Az Alkotmánybíróság az EJEE és az Alaptörvény III. cikke embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve büntetés tilalmának szinte azonos szövegezésére, továbbá a saját gyakorlatára hivatkozva, miszerint az alapjogok érvényesülésének minimális mércéjeként fogadja el a nemzetközi szerződésekben foglalt, illetve az ahhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatban kibontott jogvédelmi szintet, az eljárása tárgyát képező jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálata során az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Emberi Jogi Bíróság) az EJEE 3. cikkét értelmező joggyakorlatát "hangsúlyozottan irányadónak" tekintette.[9]
Magyarország 2011-ben csatlakozott az UNCAT kiegészítő jegyzőkönyvéhez (a továbbiakban: OPCAT).[10] Az OPCAT 1. cikke szerint a szabadságuktól megfosztott személyeknek a kínzás és más, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni védelmét nem bírósági, hanem a fogva tartási helyek rendszeres, megelőző jellegű látogatásán alapuló eszközökkel lehet megerősíteni. A hazai fogva tartási helyeken tartózkodó személyekkel való bánásmódot rendszeresen vizsgáló, az OPCAT 3. cikke szerinti nemzeti megelőző mechanizmus feladatait 2015. január 1-től az alapvető jogok biztosa köteles ellátni.[11] A nemzeti megelőző mechanizmust, az OPCAT-ból fakadó feladatai ellátása érdekében fel kell hatalmazni arra, hogy "figyelembe véve az Egyesült Nemzetek Szervezetének vonatkozó normáit"[12], a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés hatékony megelőzéséhez ajánlásokat fogalmazzon meg az illetékes hatóságok számára.
A tanulmány célja annak áttekintése, hogy az alapvető jelentőségű emberi jogi egyezmények végrehajtását ellenőrző nemzetközi testületek az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés fogalmát hogyan értelmezték. Bár Magyarország sem az emberi jogok védelmének Amerika-közi, sem az afrikai rendszer alapját képező nemzetközi egyezményekhez nem csatlakozott, a tanulmány a dokumentumokból fakadó állami kötelezettségek megvalósulását ellenőrző testületek joggyakorlata közötti kölcsönhatásokra,[13] továbbá az Európán kívüli földrészekről érkező, nemzetközi védelemért folyamodó külföldiekre figyelemmel,[14] a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés az ezekben megfogalmazott értelmezésének irányait is érinti.
- 1/2 -
Miközben az első globális szintű, jogilag kötelező emberi jogi egyezmény, a PPJNE 7. cikke értelmében "Senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni", a dokumentum a tilalom fogalmi meghatározását mellőzi.
A PPJNE által biztosított jogok érvényesülését vizsgáló "treaty body"[15] az Emberi Jogi Bizottság a 7. cikk alkalmazásához kiadott általános magyarázatában[16] kifejtette, hogy a tilalom nemcsak a testi, hanem az áldozatnak lelki szenvedést okozó cselekményekre is kiterjed.[17] A testület nem látta szükségét annak, hogy akár a tilalom körébe tartozó bánásmódokat vagy büntetéseket fogalmilag élesen elhatárolja, akár az említett körbe tartozó cselekményeket felsorolja,[18] vagyis a PPJNE 7. cikkét generális tilalomnak tekinti. Az Emberi Jogi Bizottság szerint az esetleges fogalmi elhatárolásokat az alkalmazott bánásmód természetétől, céljától és súlyosságától függően lehet elvégezni.[19] Mindazonáltal a testület Giri kontra Nepál ügyben az UNCAT 1. cikkében szereplő definíciót idézve kifejtette, hogy a kínzás, valamint a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés közötti "kritikus különbség" a szándékosság elemének megléte.[20]
A tilalom generális értelmezésből fakad, hogy a testület a 7. cikk megsértésének megállapítását követően általában nem részletezi, hogy az állam a kegyetlen, az embertelen vagy a megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát sértette meg. Mindezek ellenére időnként előfordul, hogy az Emberi Jogi Bizottság azt is megállapítja, hogy az áldozat nemcsak kínzást, de kegyetlen és megalázó bánásmódot is elszenvedett. Ilyen eset volt, amikor a testület az elektrosokk alkalmazását kínzásnak, míg az áldozat további kínzással történő megfenyegetését és lemeztelenítését kegyetlen és embertelen bánásmódnak minősítette.[21] Az Emberi Jogi Bizottság szerint a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód tilalmába ütköző volt, amikor a fogvatartott napi 23 órát volt kénytelen egy matrac és ágynemű nélküli, villanyvilágítással, folyóvízzel, és központi szennyvízelvezetéssel nem rendelkező zárkában tölteni, továbbá sem megfelelő élelmet, orvosi ellátást, sem rekreációt nem biztosították számára.[22] A testület egy másik döntése szerint a börtönszemélyzet megsértette a kegyetlen és embertelen bánásmód tilalmát, amikor egy elítéltet színlelt kivégzésnek vetett alá, továbbá a börtönőrök által a szökésének megakadályozása céljából lőfegyverrel okozott sebesülései ellátásához szükséges orvosi kezelést nem kapta meg.[23] Hasonlóan vélekedett az Emberi Jogi Bizottság annak a börtönőrök által karóval, fémcsővel és gumibottal többször bántalmazott fogvatartottnak az ügyében is, akit a fején, valamint a kezein található sérülések ellátásához nem kapott semmiféle orvosi segítséget.[24]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
