Naszladi Georgina: Az állam(i szervek) alapjogi jogalanyisága az alkotmánybíróság értelmezésében (KJSZ 2016/3., 65-66. o.)

A 3091/2016. (V. 12.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdését úgy értelmezte, hogy azok az alapjogok, amelyek természetüknél fogva nemcsak a természetes személyekre vonatkoznak, ugyan nagyon szűk körben, de az államot, az állami szerveket, és az önkormányzatokat is megillethetik.

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben egy házaspár gyermeke kórházi kezelés során elhunyt, ami a szülők szerint orvosi műhibára volt visszavezethető, ezért nem vagyoni kár egyetemleges megfizetésére kérték kötelezni mások mellett a Magyar Honvédség Egészségügyi Központot, az alkotmányjogi panasz indítványozóját (a továbbiakban: Indítványozó). Az Indítványozó az egyetemleges kártérítési felelősségét megállapító bírósági határozatokat a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmére alapítva kérte megsemmisíteni valódi alkotmányjogi panaszindtívány keretében, de hivatkozott az Alaptörvény egyéb, alapvető jognak nem minősülő rendelkezéseire is.

Az Alkotmánybíróság az indítvány befogadása során elsősorban azt vizsgálta, hogy az Indítványozó mint állami szerv jogosult-e alkotmányjogi panasz előterjesztésére. A testület áttekintette a korábbi gyakorlatát, amelyből olyan ügyeket emelt ki, ahol az állami szervek indítványozói jogosultságát azért tagadta meg, mert azok közhatalmi jogosítvánnyal rendelkeztek. Az Alkotmánybíróság szerint azonban abban az esetben, ha az állam nem közjogi, hanem magánjogi jogalanyként vesz részt az adott jogviszonyban, akkor megilletik azok az alapjogok - és nyilván azok védelme is -, amelyek természetüknél fogva nemcsak a természetes személyekre vonatkoznak. Tipikusan azokat az alapvető jogokat sorolja ide, amelyek az állam és állami szerv mint magánjogi jogalany vonatkozásában értelmezhetőek (elsősorban azokat az alapjogokat, amelyek a vagyonjogi viszonyok alkotmányos kereteit jelenítik meg).[1] Az alapjogi jogosultság létét vagy hiányát az Alkotmánybíróság szerint tehát az alapozza meg, hogy az alapul fekvő jogviszonyban az állam, az állami szerv magánjogi jogalanyként, vagy közhatalmi szervként járt-e el. Amennyiben kétség merül fel az indítványozói jogosultság fennállását illetően, az Alkotmánybíróságnak - esetről esetre - kell megvizsgálnia, hogy az állam, az állami szerv az adott ügyben magánjogi jogalanyként járt-e el, azaz e minőségében jelent-e meg félként az alapul fekvő jogviszonyban, és ehhez képest kell dönteni az indítvány befogadhatóságáról. E vizsgálat során figyelemmel kell továbbá lenni az indítványozó szerv alkotmányos szerepére és ebből fakadó alapjogvédelmi funkciójára is.

Az Alkotmánybíróság a vizsgált ügyben arra a következtetésre jutott, hogy a polgári jogviszonyban félként fellépő állami szervet megilletik azok az alkotmányos jogok, amelyek mindenki számára biztosítják a bírói jogvédelmet, eljárási garanciákat, így az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó tisztességes eljárás, illetve a jogorvoslathoz való jog. A testület az alkotmányjogi panasz befogadása során tehát elismerte az Indítványozó alapjogi jogalanyiságát, a bírói döntések megsemmisítésétől az alkotmányjogi panasz megalapozatlansága miatt azonban tartózkodott.

A döntéshez Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Stumpf István és Dienes-Oehm Egon alkotmánybírák közös különvéleményt fűztek. A különvélemény - helyeselhető módon - élesen bírálja a többségi határozatot és a panasz befogadását, mert megítélésük szerint nem az a döntő, hogy az állam, állami szerv közjogi vagy magánjogi jogalanyként vesz-e részt egy adott jogviszonyban. Ellenérveikben kiindulópontként áttekintették a Német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatát, amely szerint az állam alapjogvédelmi kötelezettsége nem korlátozható bizonyos területekre, funkciókra vagy tevékenységi formákra; az az államhatalmat teljesen és egészében kötelezi. Az alapjogvédelmi kötelezettség kiterjed az állami szervek vagy szervezetek minden cselekményére, mert ezek révén valósul meg a közjó szolgálatára irányuló kötelező (köz)feladat teljesítése. Az államot feladatai teljesítésénél kötelezik az alapjogok, függetlenül attól, hogy milyen jogi formában cselekszik. Ez érvényes azokra az esetekre is, amikor feladatát a magánjog eszközeivel teljesíti. Az alapjogokból származó kötelezettsége elől a magánjog világába menekülni nincs lehetősége, legalábbis olyan módon nem, hogy az elsődleges alkotmányi kötelezettsége alól mentesített magánjogi jogalannyá váljon. A különvélemény szerint, ha tehát az állam (állami szerv, állami szervezet) nem mentesülhet az elsődleges alkotmányi kötelezettsége alól, még magánjogi jogviszonyokba lépve sem, s e szempontból nem tehető különbség az állam cselekményei, megnyilvánulásai között, akkor az Al-

- 65/66 -

kotmánybírósághoz előterjesztett és az Alaptörvényben biztosított jog védelmére irányuló alkotmányjogi panaszát sem lehet attól függően befogadni, hogy magánjogi jogviszonyhoz kapcsolódóan választotta-e a jogérvényesítésnek ezt a formáját. A német gyakorlat szerint az alapjogoknak állami szervek, közjogi jogi személyek, állami kézben lévő jogi személyek alapvetően nem lehetnek az alanyai, kivételesen megengedik azonban, hogy még ilyen indítványozók is hivatkozhassanak (saját védelmükben) alapjogokra (1 BvR 2142/11). A különvélemény szerint az Alkotmánybíróságnak ki kellene dolgoznia azt az összetett szempontrendszert, ami alapján az alapjogi jogalanyiság kérdése megítélhető, és így az indítványozói jogosultság az adott ügy körülményeit értékelve eldönthető. Ebből a szempontból, véleményük szerint alapvető, de nem kizárólagos jelentőséget kell kapnia többek között annak is, hogy az indítványozó (adott esetben közfeladatot ellátó jogalany) rendelkezik-e egy bizonyos alapjog érvényesítésére vonatkozó speciális funkcióval, és e funkció ellátásánál milyen önállóságot kapott a közhatalmi hatáskört gyakorló (központi) szervek viszonyában.