Az orosz-georgiai konfliktusnak terjedelmes irodalma keletkezett. A rövid nemzetközi fegyveres összeütközést értekezések hosszú sora próbálta magyarázni, ideológiai tartalommal megtölteni, vagy éppen elferdíteni. A következő gondolatsor igyekszik kompakt egészként kezelni a kialakult konfliktus földrajzi, történelmi, vallási, politikai gyökereit. A háború lefolyását nem önálló pontban tárgyalom, hogy elkerüljem a szubjektív értékítélet látszatát, hanem a konfliktussal kapcsolatban megfogalmazott magyar, nyugati és orosz tanulmányokon keresztül mutatom be, hogy ezek, valamint saját tapasztalataim alapján értékeljem az eseményeket. A tanulmány nem az események leírására, hanem a rendelkezésre álló adatok feldolgozására koncentrál.
A Szovjetunió széthullásával, Georgia függetlenségének kikiáltását követően Eduard Sevardnadze személye csodákat tett Georgia külföldi elismertsége terén, ám az országon belüli problémák nem zárultak le. 1992 júniusában fegyverszüneti megállapodás született: a dél-oszét területek (amelyek már 1989-ben határozottan kijelentették az orosz területen lévő Észak-Oszétiával való egyesülési szándékukat) georgiai erők fennhatósága alatt maradtak. Abházia szintén még a Szovjetunió széthullását megelőzően függetlenedni akart Georgiától. Bár ebben a konfliktusban a jelentősége kisebb, mégis a rend kedvéért a vallási dimenzió ismertetésére is szánnék egyetlen mondatot: a grúz/georgiai, az oszét és az abház önálló etnikumnak tekinthető, előbbiek keleti keresztény vallásúak, míg az abházok az iszlám mérsékelt szunnita vonalát követik.[1] Kissé aggályosnak tartom, ezért fenntartásokkal fogadom Vizi (2008) politikailag megkérdőjelezhető, sommás megállapítását, miszerint az adzsárok "etnikailag is grúznak tekinthetők, mivel ők iszlamizált grúzok".[2] Az abházok nyelvileg is teljesen elkülönülnek a georgiaiaktól (egy északnyugat-kaukázusi nyelvjárást beszélnek, bár jelenleg az orosz az általánosan használt nyelv), a középkorban Abházia a georgiai területek egyik legfontosabb keresztény királysága volt, jóllehet az oszmán megszállás idején, a XVI-XIX. században lakóinak jelentős része - ugyanúgy, mint Bosznia-Hercegovina esetében, többnyire gazdasági megfontolásból - áttért az iszlám hitre. 1921-ben, a szovjet megszállás idején Abházia a Szovjetunió független tagköztársasága lett, majd 1936-ban beolvasztották a Grúz Szovjet Szövetségi Köztársaságba.[3] 1930-tól a georgiai hatóságok határozottan támogatták a georgiai lakosság betelepülését a területre, így 1989-re Abházia lakosságának 46%-a már georgiai volt, s csak 18%-a született abház.
Gorbacsov reformjainak idején Abházia egyre több autonómiát kapott. Az Abház Legfelső Tanács 1990-ben bejelentette, hogy Abházia önálló, Grúziától független és teljes jogú tagja az uniónak, majd fegyveres konfliktus tört ki, amikor 1992-ben a Georgiai Nemzetőrség behatolt Abházia területére és elfoglalta fővárosát, Szuhumit. Egy éven keresztül harcok dúltak Abháziában, a georgiai erők azzal vádolták az orosz felet, hogy fizikai segítséget nyújtottak az abházoknak egy - szerintük - georgiai belpolitikai konfliktusban.
A georgiai-dél-oszét polgárháborút lezáró, 1992. június 24-én aláírt "Szocsi egyezmény" értelmében létrejött egy biztonsági sáv, amelynek ellenőrzésére orosz, georgiai és oszét békefenntartókat jelöltek ki, mivel azonban Dél-Oszétia önálló félként nem szerepelhetett az egyezményben, így Észak-Oszétia képviselte az oszét érdekeket.[4] 1993 augusztusában az abházok megszegve a tűzszüneti megállapodást, megtámadták Szuhumit és kiűzték a georgiai hadsereget (és velük a georgiai lakosságot) Abházia területéről. A georgiaiak a Svaneti- és a Samegrelo- hegyeken át menekültek, de rengeteg civil meghalt a hegyek között. 1994-ben az újabb tűzszüneti megállapodást követően a Független Államok Közössége (valójában az Oroszországi Föderáció) békefenntartó katonákat telepített Abháziába. A békefenntartó tevékenység mandátuma azonban a nemzetközi közösség által többször megkérdőjeleződött, mert úgy tűnt, az orosz fél katonai és polgári eszközökkel is segíteni igyekezett Abháziát, amikor orosz útlevelet biztosított az abházoknak, megnyitotta a Szocsi-Szuhumi közvetlen vasútvonalat és csökkentette a határellenőrzést a de facto abház-orosz, de iure georgiai-orosz határon. 2008 májusában, tehát az orosz-georgiai-dél-oszét-abház konfliktus "előestéjén" még mindig 250 000 "belső menekült" (Abháziából menekült georgiai) élt nagyon nehéz körülmények között Georgia más területein.
- 85/86 -
1993 és 2003 között Georgiában sorra váltották egymást a feszült és békésebb periódusok. A korrupció növekedése, a lassú gazdasági fejlődés Sevardnadze karrierjébe került. 2003-ban a parlamenti választások tisztaságának megkérdőjelezése miatt szervezett tömegtüntetés végül államcsínybe csapott át, ami a Rózsás Forradalom néven került a médiába és a történelemkönyvekbe. Sevardnadze távozni kényszerült, helyére korábbi pártfogoltja, az Amerikai Egyesült Államokban tanult ügyvéd, Mihail Szaakasvili, az ellenzéki Georgiai Nemzeti Mozgalom vezetője került. 2004 januárjában, az akkor 36 éves Szaakasvili megnyerte az elnökválasztást, s friss, energikus minisztereket nevezett ki, majd meghirdette korrupcióellenes harcát. Szaakasvili támogatottsága nem volt egyöntetű: hosszú ideig úgy tűnt, a délnyugati területekről származó Aszlan Abasidzével való konfliktusa újabb polgárháborúba sodorja az országot, de Abassidze végül Oroszországba emigrált.
A regionális hatalmi és biztonsági egyensúly veszélyeztetése megállapítható a georgiai-orosz konfliktus kapcsán. A Tagliavini-jelentés 2. kötete tartalmazza az orosz, georgiai, dél-oszét és abház véleményeket is.[5] A jelentés szerint 2008 júniusának közepén fokozódott a feszültség a dél-oszétok és a georgiaiak között. A körzetben több robbanást jelentettek, aknabaleseteket, illetve kézifegyveres összecsapásokat a georgiaiak lakta Sveri és Prisi, valamint az oszétok lakta Andziri és Zuro Privi falvainak lakói között.[6] 2008. július 3-án egy robbanásban életét vesztette Dmenisi oszét milíciájának vezetője, néhány órával később támadás érte a georgiai vezetéshez húzó, Dél-oszétiai Ideiglenes Közigazgatás Egység vezetőjét, majd szórványos kézifegyveres összecsapások kezdődtek az oszétok és a georgiaiak között. Az összecsapások kirobbanásával mindkét fél a másikat vádolta. 2008. augusztus 6-án a georgiai és dél-oszét adminisztratív határ több pontján is kézifegyveres összecsapások zajlottak.[7] A jelentés szerint "egyes szakértők ezt a periódust már alacsony intenzitású háborúként értékelik".[8] 2008. augusztus 7-én 23:35-kor a georgiai tüzérség füstbombákkal kezdte lőni a dél-oszét célpontokat, majd 23:50-től tüzérségi össztüzet zúdított a területre. A georgiai fél szerint a füstbombák és az éles tüzérségi lövedékek becsapódása között eltelt 15 percnek elégségesnek kellett lennie ahhoz, hogy a civil lakosság fedezékbe vonuljon.[9] Másnap reggel a georgiai szárazföldi csapatok behatoltak Chinvaliba, majd észak felé tartva a stratégiai fontosságú Gupta-híd felé tartottak, hogy elzárják a Roki-alagút felől az orosz csapatok útját, s számos kisebb falut elfoglaltak. A híd elérése azonban nem sikerült, a georgiai fél erős orosz tüzérségi tűzbe ütközött, ezért megpróbálkozott a híd lerombolásával (tüzérségi tűzzel és négy Szu-25 típusú csatarepülőgéppel támadták azt), ám az orosz és dél-oszét csapatok hamar elhárították az okozott károkat. Az orosz légierő augusztus 8-án reggel mért először légicsapást georgiai célpontokra.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
