Az SARS-CoV-2 vírus ("koronavírus") által előidézett pusztítás példa nélküli a 21. században. Az elvesztett életek és a súlyos egészségügyi szövődmények mellett[1] a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásáról sem feledkezhetünk mely, amely végzetes lehet az elmúlt évek ütemes fejlődésére.[2] A világjárvány megfékezése kizárólag széles nemzetközi együttműködéssel érhető el, ezután viszont kötelességünk feltenni magunknak azon nehéz kérdéseket, amelyek megválaszolásával talán elkerülhető a következő katasztrófa.[3] A tanulmány egy ilyen kérdést jár körbe, bemutatva a nemzetközi jogban alkalmazott károkozás tilalmának elvét, amely segítségével megelőzhetők vagy enyhíthetők a koronavírus által okozott károk, azok megtörténte esetén pedig elbírálható az államok felelőssége. Először ezen elv koronavírus-világjárvány kontextusában való alkalmazhatóságát vizsgálom, majd a kár fennállásának feltételeit és a kár elhárításának kötelezettségét járom körbe. Végül ezek alapján összegzem, hogy miért a károkozás tilalma jelenleg a leghatékonyabb szabály a koronavírus általi pusztításhoz kapcsolódó államfelelősség elbírálására.
A szabály, amely szerint az államok nem használhatják a területüket más államok jogainak, területi szuverenitásának megsértésével, már az 1940-es években ismert volt. Latinul sic utere tuo ut alienum non laedas elvként,[4] manapság pedig a károkozás tilalmaként ("no-harm rule") vagy sic utere elvként használja azt a szakirodalom.[5] Bár a károkozás tilalmának gyökerei nem ismertek pontosan, azt a jogtudósok a római jogban kialakult jószomszédi kapcsolatok kívánalmára,[6] vagy a joggal való visszaélésre vezetik vissza.[7]
A károkozás tilalma koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos államfelelősségi kérdésekben való alkalmazhatóságának vizsgálatakor elengedhetetlen kitérni annak jogforrási besorolására. Bár a károkozás tilalma számos egyezményben szerepel, ezen egyezmények tárgyi hatálya nem terjed ki a zoonotikus, azaz emberről állatra terjedő vírusok által okozott kárra. Így ezek nem alkalmazhatók a koronavírus-világjárvány kontextusában. A károkozás tilalmából fakadó egyes kötelezettségek tüzetesebb vizsgálata előtt ezért két kérdést kell megválaszolni. Elsőként azt, hogy a károkozás tilalma része-e a nemzetközi szokásjognak. Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén azt is meg kell vizsgálni, hogy hol helyezkednek el a károkozás tilalmának határai, pontosabban, kiterjed-e annak alkalmazhatósága a vírusok által, emberek testi épségében és életében okozott kárra.
A Nemzetközi Bíróság először 1949-ben, a Corfu Channel ügyben,[8] majd 1996-ban, a Nuclear Weapons tanácsadó véleményében tett említést a károkozás tilalmáról.[9] Bár több szkeptikus jogtudós úgy vélekedett, hogy amennyiben a károkozás tilalma valóban nemzetközi szokásjogi erővel bírna, arra már bizonyosan számtalan esetben hivatkoztak volna,[10] a Pulp Mills-ügyben a Nemzetközi Bíróság egyértelműen kijelentette , hogy a károkozás tilalma része a nemzetközi szokásjognak.[11] A Nemzetközi Bíróság a Corfu Channel-ügyben hozott ítéletére, illetve a Nuclear Weapons tanácsadó véleményére támaszkodott az elv szokásjogi besorolásának alátámasztása érdekében, bizonyítva ezzel, hogy a szabály szokásjogként való elismerése nem a tanács bírói aktivizmusának szülöttje, hanem annak széles körben való ismertsége és elfogadottsága alapján hozott megalapozott döntés.[12]
Bár már a 20. században is számos jogtudós egyetértett a károkozás tilalmának nemzetközi szokásjogi besorolásával, többük ezen megállapítást a nemzetközi környezetjog területére szűkítette.[13] Ezt a véleményt a gyakorlat is alátámasztotta, mivel a nemzetközi közjog fejlődésére legnagyobb befolyással bíró vitarendezési fórum, a Nemzetközi Bíróság eddig kizárólag a nemzetközi környezetjoggal kapcsolatos ügyekben alkalmazta a károkozás tilalmát nemzetközi szokásjogi szabályként. A Pulp Mills-ügy, majd később a Costa Rica és Nicaragua között folyó két eljárás egyesítéséből keletkezett San Juan-ügy középpontjában is a környezetkár állt.
- 74/75 -
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Nemzetközi Bíróság elutasítaná a szabály kiterjesztőbb értelmezését és alkalmazását, mivel a Nemzetközi Bíróság már a Corfu Channel-ügyben is univerzálisan alkalmazta azt a határon átnyúló károkra, nem kizárólag a környezeti károkra.[14] Későbbi ítéleteiben, amelyekben a nemzetközi szokásjog körébe sorolta a sic utere elvet, ezért rendre visszautalt a Corfu Channel-ügyre, megerősítette azt, hogy bár a felmerült jogvitákban környezeti kár vonatkozásában merült fel a szabály, annak alkalmazhatósága ennél bizonyosan tágabb.[15] Kiemelendő viszont, hogy a károk azon fajtái esetén, amelyeket nemzetközi egyezmények szabályoznak (pl. terrorizmus,[16] drogcsempészet,[17] nukleáris fegyverek tilalma[18]), a tagállamok vonatkozásában nem a károkozás tilalmának nemzetközi szokásjogi vetülete lenne alkalmazandó a lex specialis derogat legi generali elv okán.
A Nemzetközi Jogi Egyesület (International Law Association) tovább megy; úgy vélekedik, hogy a károkozás tilalmának Corfu Channel-ügyben szereplő általános fogalma, és annak különböző jogterületeken való speciális megjelenései között sem ellentét, sem lex specialis - legi generali kapcsolat nem áll fenn. Véleményük szerint az általános, elvi élű fogalom csak akkor válik a gyakorlatban alkalmazhatóvá, ha azt az adott vitarendezési fórum eseti jelleggel alakítja az ügy tényállásához, így valójában több, a jogterületek szerint különálló szabályról beszélünk.[19] Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Jogi Egyesület elismeri, hogy a károkozás tilalma és az ahhoz kapcsolódó gondossági kötelezettség eddig főként a nemzetközi környezetjog területén került alkalmazásra, egyetért abban, hogy a szabály alkalmazhatósága ezen túlmutat és kiterjed többek között az emberi jogok védelmére.[20]
A Nemzetközi Jogi Bizottság által 2001-ben kidolgozott, részben szokásjogot kodifikáló nemzetközi szerződéstervezet ("Szerződéstervezet") - amelyben a Bizottság a károkozás tilalmát és az abból levezethető gondossági kötelmet kívánta szabályozni - szintén elkerüli a tilalom megszorító, kizárólag a környezetre kiterjedő értelmezését. A Szerződéstervezet tárgyi hatályát meghatározó 1. cikke alapján az olyan, nemzetközi jog által nem tiltott tevékenységekre terjed ki, amelyek fizikai kárt okozhatnak más államok területén.[21] A Szerződéstervezet kommentárja rámutat arra, hogy a fizikai kár magában foglalja mind az emberi egészségben, mind a környezetben, iparban vagy mezőgazdaságban okozott kárt.[22]
A sic utere elv térnyerésének egyik fontos bizonyítéka annak emberi jogok területén megfigyelhető hatása. Az elv alapját képező, megelőzésen alapuló gondossági kötelezettségnek az emberi jogok védelmében prominens szerepe van.[23] Az emberi jogi egyezmények az emberi jogok tiszteletben tartása és érvényre juttatása mellett azt is elvárják a tagállamoktól, hogy védelmezzék azokat, azaz előzzék meg az emberi jogok sérelme által a sérelem alanyainak okozott kárt.[24] Kijelenthető tehát, hogy az emberi jogi egyezményekben szereplő, emberi jogok védelmére irányuló kötelezettség a sic utere elv egyik leképeződése.[25]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
