Az új polgári perrendtartás évtizedes kodifikációs folyamata befejeződött, amelynek eredményeként megszületett a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: új Pp.).[1] A jogalkotó a magyar perjogi hagyományokra és az európai jogfejlődés vívmányaira építő, a felek felelős pervitelén illetve a bíróság aktív pervezetésén alapuló polgári perrendtartást kívánt alkotni.
Az új Pp. nem csupán szerkezeti változásokat tartalmaz, hanem régi jogintézmények átgondolásával, újraszabályozásával és új jogintézmények bevezetésével kívánja megteremteni a perhatékonyság rendszerszintű biztosítását az anyagi jog érvényesítése érdekében. Az új polgári perrendtartás kialakításával elérni kívánt közpolitikai cél "a magyar polgári igazságszolgáltatás Magyarország Alaptörvényének megfelelő, magas színvonalú, korszerű, az eljárások gyors lezárását és az időszerűséget biztosító hatékony, átlátható és kiszámítható működéséhez szükséges perjogi keretek megteremtése."[2]
Megállapítható, hogy az új Pp. szemléletváltozást hoz mind a bíróság, mind a perbeli felek viszonylatában. Ami a polgári eljárás alapelveit illeti, a jogalkotó a gyors és hatékony eljárás biztosításának szolgálatába állítja az alapelveket.
Jelen tanulmány igyekszik összehasonlító elemzést nyújtani a régi és az új Pp. alapelvi struktúrája között, részletesen vizsgálva az egyes alapelveket. A tanulmány két kutatási módszert alkalmaz: elsősorban a történeti módszert, másodsorban az összehasonlító módszert, amely a külföldi perrendtartási kódexek tekintetében vizsgálja a megváltozott magyar szabályozást.
- 13/14 -
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) alapelvi rendszere az idők során jelentős változáson ment keresztül. Ennek oka, hogy a szocialista polgári eljárásjog szellemében készült. A régi Pp. megalkotása idején a polgári eljárás alapelveinek normatív jellege megkérdőjelezhetetlen volt, amelyek két irányba is hatottak: követelményeket támasztottak mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás vonalára.[3]
A jogalkotás tekintetében az alapelvek egyrészt megszabták az eljárás egész felépítését, szerkezetét, rendszerét és "konkrét formát" öltöttek például a néprészvétel elve, a rendelkezési elv, a tárgyalási elv eljárási törvényben való rögzítésével.[4] Másrészt pedig iránymutatásul szolgáltak a jövőbeli kodifikáció számára is. A jogalkalmazás vonalán jogértelmezési és hézagkitöltő szerepet szántak az alapelveknek. A szocialista jogirodalom alakította ki az alapelvek két nagy csoportját: szervezeti és működési alapelvekre osztva azokat.[5]
A régi Pp. "végleges" alapelvi berendezkedését a VIII. Ppn. hatályba lépésével nyerte el.[6] A VIII. Ppn. átalakította az eljárási kódex I. fejezetét, amely az alapelvek tartalmi megújításával járt. A módosítás legfőbb eredménye, hogy "végérvényesen lezárult a szocialista polgári eljárásjog korszaka".[7] Az új alapelvek megfogalmazása összhangba került a rendszerváltozást követő új társadalmi, gazdasági berendezkedéssel. A módosítás újszerű megközelítést alkalmazott, miszerint az alapelvek rendeltetését is megfogalmazta. A régi Pp. 1. § kimondta, hogy "[e]nnek a törvénynek az a célja, hogy a természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntését az e fejezetben meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa." E rendelkezés megerősítette az alapelvek normatív jellegét.
A régi Pp. alapelvi berendezkedésének legfőbb kritikájaként fogalmazható meg, hogy egyrészt nem kizárólag a polgári per sajátos alapelveit rögzítette, hanem számos ún. igazságszolgáltatási alapelvet is tartalmazott, mint például a nyilvánosság elve, az anyanyelv használatának elve. Másrészt pedig, ha már igazságszolgáltatási alapelvek kerültek szabályozásra, úgy a polgári per szempontjából lényeges elveket, mint például a képviselethez vagy a jogorvoslathoz való jogot is nevesíteni lehetett volna.[8]
- 14/15 -
A polgári és büntető eljárásjogi kodifikáció során kiemelkedő jogértelmező funkciója és jelentősége van az alapelveknek, hiszen az új eljárásjogi kódex a jogalkalmazók számára bizonytalanságot okozhat addig, amíg nem tisztul le az egyes új jogintézmények pontos tartalma. Ebben az esetben lehet segítségül hívni az alapelvek joghézag kitöltő és iránymutató szerepét.
Az új Pp. alapelvi fejezete teljes megújuláson ment keresztül. A törvény elején található fejezetben csak azok az alapelvek jelennek meg, amelyeknek az egész polgári perrendtartáson keresztül átható hatásuk van. Érdemes párhuzamot vonni az anyagi jog kodifikálása során megalkotott alapelvi fejezettel, mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény első könyvének bevezető rendelkezései is hasonló rövid, tömör alapelvi tételeket tartalmaznak.[9]
Első vizsgálatra is megállapítható, hogy az alapelvi lista nem lett hosszú, az alapelvek koncentráltak, magas absztrakciós szintet képviselnek és szoros kölcsönhatásban állnak egymással. Az alapelvi fejezet egyik legfontosabb újítása, hogy kizárólag a polgári eljárás sajátos alapelveit tartalmazza. A jogalkotó szükségtelennek látta más jogszabályokban - Alaptörvény, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény - rögzített alapelvek megismétlését, amely a régi Pp. alapelvei kapcsán megfogalmazott kritika fényében mindenképpen helyeselhető és kedvező változást eredményez.
Szükséges megjegyezni, hogy a kódex elején lévő alapelvi fejezet nem taxatív felsorolást tartalmaz az alapelvekkel kapcsolatban. Az alapelveket nem kizárólag a kódex alapelvi fejezete foglalja össze, az egyes további fejezetek is megfogalmaznak jelentős alapelvi tételeket. Például az új Pp. 263. § rögzíti a bizonyítás körében a tényállás szabad megállapításának elvét, amely a szabad bizonyítási rendszeren alapszik.
Az anyagi és eljárásjogi törvénykönyvek kodifikációja során szükségszerű kérdésként merült fel, hogy az új kódex tartalmazzon-e önálló alapelvi fejezetet. Sok esetben ez csupán jogtechnikai vagy szerkesztési megoldásnak tűnik, viszont nagy jelentőséggel bírhat, hiszen az alapelvek mint a jogtudomány által megalkotott tételek, nem öncélúak. Az alapelvek rövid, tételszerű megfogalmazása és elhelyezése a törvény elején azt a célt szolgálja, hogy legyen néhány olyan kiemelkedő szereppel bíró vezérlő elv, amely a polgári perrendtartás egészét áthatja, vagyis az eljárás egésze során érvényesül.
Ha visszatekintünk a régi perrendtartási kódexeinkre, az alapelvi fejezet témakörében ellentétes megoldásokkal találkozunk. Az 1911. évi 1. törvénycikk (a továbbiakban: Plósz-féle Pp.) első fejezete nem a törvény céljáról, vagy valamilyen általánosan elfogadott elvekről szól, hanem a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyeket sorolja fel. Tehát külön alapelvi
- 15/16 -
fejezetet nem kodifikáltak. Fontos leszögezni, attól még, hogy a Plósz-féle Pp. nem tartalmazott alapelvi fejezet, ez nem jelentette azt, hogy az eljárási alapelvek háttérbe szorultak volna. Az alapelvek az egyes eljárásoknál, a részletszabályokban keresendőek. Jó példa erre a rendelkezési elv megnyilvánulása. A Plósz-féle Pp. a rendelkezési elvet nem nevesítette, viszont a 394. §-a kimondta: "a marasztalás a kérelmen túl nem terjedhet. Ez a szabály a kamatra, gyümölcsre és más mellékkövetelésre is alkalmazandó".
Az 1953. január 1-én hatályba lépett régi Pp. szakított a korábbi megoldással. A korabeli szocialista törvénykönyvek egyik sajátosságának tekinthető, hogy a törvénykönyv elején összefoglalt, a kódex egészét átható alapvető elveket határoztak meg, amelyek politikai és erkölcsi szabályokat tartalmaztak. Mintaadó kódexként az 1923. évi szovjet Pp. szolgált. A régi Pp. módosításai során bár sokat változott az alapelvi fejezetbe foglalt alapelvek tartalma, azonban magát az alapelvi fejezetet a törvény sosem veszítette el.
Másik kodifikációs megoldás szerint a perrendtartási törvényben nem szükséges alapelvi fejezetet beemelni, elegendő az egyes eljárási szakasznál, a részletszabályokba beépíteni az alapelvek tartalmát. Megvizsgálva a külföldi perrendtartási kódexeket, mindkét modellre találunk jól működő példákat.
A Code de Procedure Civile, vagyis a hatályos francia perrendtartási törvény I. Könyv ("A bíróságokra vonatkozó közös szabályok") I. Cím ("Előzetes szabályok") 1. fejezete ("A perek általános alapelvei", 1-24. §) alatt rendelkezik alapelvi fejezettel, amelyben a polgári perre vonatkozó alapelvek kerültek kodifikálásra.
Ellentétben a francia perrendtartással, a magyar perrendtartás számára sok esetben mintaadónak tekintett német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung, ZPO) alapelvei nem alkotnak egy külön fejezetet, hanem azok az eljárás különböző szakaszaihoz kapcsolódóan épülnek be a törvény szerkezetébe. A német szabályozás egyik jellemzője, hogy nem is beszélhetünk igazán alapelvekről, hanem az egyes részletszabályokban ölt testet az alapelvek tartalma. Így például a rendelkezési elv részét képező kérelemre történő eljárás több helyen jelenik meg a ZPO-ban.[10] További példaként hozható fel a ZPO 355. §, amely a közvetlenség elvét deklarálja: "A bizonyítékot az eljáró bíróság elé kell terjeszteni. Csak a jelen törvényben meghatározott esetekben zajlik a bizonyítás-felvétel az eljáró bíróság egy tagja, vagy egy másik bíróság előtt."[11]
A német hagyományokat követő osztrák perrendtartási törvényben (oZPO) nincs külön alapelvi fejezet.
A magyar jogalkotó a kodifikációja során a 2011. január 1-én hatályba lépett svájci szövetségi Perrendtartás (schweizerische Zivilprozessordnung, schZPO) mintáját vette alapul, amely 3-4 alapelvet tartalmazó alapelvi fejezettel rendelkezik. A schZPO összesen négy részből áll, amelynek első részében 3- és 4. cím alatt, az 5-58. cikk között rögzíti az eljárási alapelveket. Az eljárási alapelvek a tárgyalási és a rendelkezési elvből indulnak ki,
- 16/17 -
viszont a bírói kérdezési kötelezettség - ami az új Pp.-ben a bíróság közrehatási kötelezettségével társítható - korlátozza a tárgyalási elvet és a rendelkezési elvet.[12]
A jogalkotó igyekezett leszűkíteni az alapelvek számát, illetve tartalmukat is. Az új Pp. törekszik elkerülni, hogy más jogforrásokban rögzített elveket megismételjen. Az alapelvi fejezet ezért csak a polgári eljárás sajátos elveit tartalmazza és a következő elvekből épül fel:
• a rendelkezési elv (új Pp. 2. §),
• a perkoncentráció elve (új Pp. 3. §),
• a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettsége (új Pp. 4. §),
• a jóhiszeműség elve (új Pp. 5. §),
• a bíróság közrehatási tevékenysége (új Pp. 6. §).
Az alapelvi fejezeten kívül is találunk további elveket, mint például a nyelvhasználathoz való jog[13], a bíróság tájékoztatási kötelezettsége[14], vagy a tárgyalás nyilvánossága.[15] Ezek közös jellemzője, hogy azoknak az eljárási szakaszoknak a szabályai közé kerültek, amelyre vonatkozóan tartalmaznak előírásokat. Látható, hogy egyes alapelvek rögzítése nem indokolt az új Pp.-ben. Ennek egyik magyarázata az, hogy ezekben az esetekben olyan igazságszolgáltatási alapelvekről beszélünk, amelyeknek mind a polgári, mind a büntetőeljárás során érvényesülniük kell. Ide sorolható a tisztességes eljáráshoz és az észszerű időn belüli eljáráshoz való jog elve[16], a nyilvánosság elve[17] és az anyanyelv használatának elve[18]. A másik indoka pedig, hogy az eljárási kódexet nem kell alkotmányos és emberi jogi alapelvekkel terhelni.
A rendelkezési elv a polgári perjog legfontosabb rendező elve. A rendelkezési elv tartalma az elmúlt évtizedekben sokat változott, azonban lényegére továbbra is helytálló megállapítás, hogy a felek szabadon rendelkezhetnek perbevitt anyagi jogaikkal és a védelmükhöz szükséges eljárási eszközökkel.[19] A felek magánjogi cselekvési autonómiájának folytán
- 17/18 -
az anyagi jogok perbevitele semmilyen formában nem korlátozza a felek anyagi jog feletti szabad rendelkezését.
A rendelkezési jog tehát a "per tárgya feletti uralmat jelenti", amennyiben az a feleket illeti meg.[20] Eszerint a felperes nemcsak a kereset benyújtásakor, hanem a per során mindvégig rendelkezhet a per tárgya felett, például egyezségkötés, elismerés vagy lemondás esetén. E rendelkezési jog azonban nem korlátlan, hiszen a felperes az eljárás bizonyos szakaszaiban már csak az alperes hozzájárulásával állhat el a keresetétől.
Az új Pp. 2. § (1) bekezdése szerint: a felek szabadon rendelkeznek perbe vitt jogaikkal. A 2. § (2) bekezdés pedig rögzíti a rendelkezési elvhez szorosan kapcsolódó kérelemhez kötöttség elvét, amikor kimondja, hogy a bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van.
A rendelkezési elv alkotmányjogi értelmezése nem változott, a rendelkezési jog továbbra is az önrendelkezési jog egyik aspektusának tekinthető.[21] A fentiekből látjuk, hogy az új perrendtartás a rendelkezési elvből irányuló kérelemhez kötöttség elvét jeleníti meg önállóan ugyanezen §-on belül. A kérelemhez kötöttség elvéhez hasonlóan a rendelkezési elvből következik a kérelemre történő eljárás elve is, amely azonban nem az alapelvi fejezetben jelenik meg, hanem a törvény hatályát meghatározó szakaszban szerepel.[22] A bíróság kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz való kötöttsége egyrészt jelenti a túlterjeszkedés tilalmát, másrészt pedig, hogy a bíróság döntésének ki kell merítenie a perben érvényesített összes kereseti kérelmet.[23]
Új alapelv, viszont a magyar polgári eljárásjogban nem minden előzmény nélküli a perkoncentráció elve, hiszen már a Plósz-féle Pp.-ben is követelményként jelent meg. A kodifikáció során ez az alapelv váltotta ki a legnagyobb vitát, megkérdőjelezve az alapelvi szinten történő megfogalmazását is.
A perkoncentráció lényege, hogy a jogvita elbírálása szempontjából releváns tények a polgári perben a lehető legkorábban rögzüljenek és a felek valamint a bíróság rendelkezésére álljanak, amivel elősegíthetik a per észszerű időn belüli befejezését. Ilyen értelemben az alapelv a tisztességes eljáráshoz való jogon nyugszik.
A perkoncentráció gondolata a XIX. századra nyúlik vissza: az 1895. évi osztrák polgári perrendtartásból eredeztethető, innen vált a későbbi eljárási törvények - így a Plósz-féle Pp. - részére mintaadóvá. Az alapgondolat szerint az egyszerű, gyors és olcsó eljárás érdekében hangsúlyozni kell a bíróság pervezetését, erősíteni kell a hivatalbóliság elvét, akár a felek rendelkezési jogának korlátozásával. A perkoncentráció a bíróságot a tényállás megállapítása és a felek által előadott jognyilatkozatok tartalmának tisztázása
- 18/19 -
érdekében aktívabb szerepbe hozta és ennek érdekében erős pervezetési jogosítványokkal ruházza fel az eljáró bírót.[24]
A perkoncentráció azt a kívánalmat igyekszik teljesíteni, hogy a felek közötti jogvita egy ún. főtárgyaláson elbírálható legyen. Ezt fejezi ki az Európa Tanács ajánlása is, amely szerint az eljárásoknak a lehető legkoncentráltabbnak kell lenniük, mert így lehetséges elérni a hatékonyságukat. Az ajánlás megfogalmazása szerint egy átlagos eljárást két tárgyaláson be kellene fejezni, melyből az első egyfajta előkészítő tárgyalás, míg a második a bizonyítás lefolytatást és az érdemi döntést, vagyis a jogvita eldöntését célozza meg.[25] Az új Pp. által bevezetett osztott perszerkezet modelljében az előbbi, "első" tárgyalás lényegében a perfelvételi szakasznak, a "második" az érdemi tárgyalásnak feleltethető meg.
A kodifikáció során készített Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára[26] (továbbiakban: Szakértői Javaslat) úgy foglalt állást, hogy nem indokolt a perkoncentrációt tételesen, alapelvként megfogalmazni a kódex elején, hiszen "a perkoncentráció lényegében nem határozható meg alapelvként [...], hanem az a törvény teljes szabályrendszerén keresztül érvényesülhet."[27]
Megvizsgálva a perkoncentráció alapelvi létjogosultságát az egyes külföldi polgári perrendtartási kódexekben, arra a következtetésre juthatunk, hogy megítélése nem egységes. A litván polgári perrendtartásban és a német polgári perrendtartásban külön alapelvként fogalmazódik meg.[28] Ellenpéldaként az osztrák perrendtartás és az új, 2011-ben elfogadott schZPO. hozható fel, amelyek közvetlenül nem tartalmazzák alapelvként. Ettől függetlenül mind az osztrák, mind a svájci perrendtartásban érvényesül a perkoncentráció elve a bíróság anyagi pervezetése tekintetében.[29]
Az alapelvi fogalmi elemeket kevésbé magában hordozó perkoncentráció bekerülése az alapelvi fejezetbe azzal indokolható, hogy egyrészt az egész polgári eljárásra kisugárzó hatással bír, másrészt pedig az új Pp. megalkotása során kiemelt jogalkotói célkitűzésként jelent meg a perhatékonyság rendszerszintű biztosítása.[30]
- 19/20 -
Az új Pp. alapelvi fejezete további új alapelvet nevesít a perhatékonyság rendszerszintű elérése érdekében. Az alapelv a felek tekintetében ír elő két jelentős kötelezettséget: az eljárás támogatását és az igazmondást.
Az eljárástámogatási kötelezettség új követelmény perrendtartásunkban.[31] Az eljárástámogatási kötelezettség tartalmának meghatározása - legalábbis annak a határai tekintetében - első megközelítésben problémát jelenthet. A felperes oldaláról ugyanis az eljárás támogatásával kapcsolatos kötelezettség értelmezése kézenfekvő, hiszen ő dönt arról, hogy a vitát jogi útra tereli, érdeke annak kedvező kimenetele, és ebből következően mindent megtesz a pernyertessé válás érdekében. Az alperes tekintetében azonban ez már korántsem magától értetődő: ő perre kényszerített fél, ellentétes perbeli érdekkel, fő szabályként nem feltételezhető, hogy állami fórumot kívánt a jogvita rendezéséhez igénybe venni.
Az eljárástámogatási kötelezettség a fél fokozott eljárási felelősségét foglalja magában, amely tevőleges és aktív szerepet jelent. Feltételezhetnénk, hogy ez az aktív szerep az alperes vonatkozásában kétséges, hiszen az aktív szerep az alperes részéről a védekezés lenne, méghozzá a felperes által előterjesztett kereseti kérelemmel szemben. Fontos kiemelni, hogy ez nem így van, az alperes a kereseti kérelemmel szemben nem köteles védekezni, ez az ő saját magán-autonómiája, vagyis döntése.
Lényeges kihangsúlyozni, hogy az alapelv mint kötelezettség nem akkor kezdődik, amikor a per hárompólusúvá válik, vagyis a keresetlevél alperes részére történő kézbesítésétől, hanem már a per megindításával, ezért támaszt a törvény fokozott elvárásokat a pert kezdeményező fél keresetével szemben is.
Az eljárástámogatási kötelezettség körébe tartozó előírásnak tekinthetjük a feleket terhelő azokat a szabályokat, hogy a nyilatkozatokat, bizonyítékokat vagy indítványokat kellő időben kell előterjeszteni, mert ha a fél azokkal késedelembe esik, egyedül az önhiba hiánya esetén lesznek figyelembe vehetőek.[32]
Érdemes megvizsgálni az alapelv "alanyait", vagyis, hogy kikre vonatkozhat az alapelv előírása. Az alapelv kötelezettsége a felekre, tehát a beavatkozóra is kiterjed, illetve a fél képviselőjére is, aki a fél nevében teszi meg a jognyilatkozatokat. Az alanyi kör ezzel bezárul, a peres eljárás további résztvevőire - a szakértőre, illetve a tanúra - nem vonatkozik, hiszen rájuk vonatkozó kötelezettségeket a Pp. külön nevesíti és megsértésüket szankcionálja.[33]
- 20/21 -
Az alapelv fogalmi elemei közé tartozik a felek peranyag-szolgáltatási kötelezettsége. Az új Pp. 4. § (2) bekezdésében jelenik meg a peranyag szolgáltatására vonatkozó, alapelvi jelentőségű tétel. E szabály a felek kötelezettségévé teszi a per eldöntéséhez szükséges tények előadását és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök megjelölését, valamint a bizonyítékok rendelkezésre bocsátását.
Mint ahogy arra Wopera Zsuzsa is rámutat, az igazmondási kötelezettség meghatározása szemléletváltozást tükröz.[34] A szemléletváltozást két irányból lehet megközelíteni: egyfelől a törvény külön nevesíti az igazmondási kötelezettséget és nem beágyazza a jóhiszeműség elve körébe, másfelől nem negatív, hanem pozitív módon határozza meg.
Az igazmondási kötelezettség sem előzmény nélküli a magyar polgári perjogban. "Elődjének" tekinthető a perbeli hazugság tilalma és annak jogkövetkezményei, amelynek első megjelenése a Plósz-féle Pp.-ben nyert megfogalmazást, majd továbbélt a régi Pp.-ben is.[35]
A törvény által előírt igazmondási kötelezettség nem abszolút, hiszen a felek csak annyiban kötelesek annak eleget tenni, amennyiben nyilatkozatot tesznek. Azon tények feltárására nem lehet kötelezni a feleket, amelyek perbeli érdekeikkel nyilvánvalóan ellentétesek. A törvény indokolása kiemeli, hogy a polgári per társadalmi költségei is szükségessé teszik a fél felelősségének hangsúlyozását a tényállítások, és az általa megtett nyilatkozatok valóságtartalma tekintetében.
Hasonlóan a felek eljárástámogatási kötelezettségéhez, érdemes itt is megvizsgálni milyen alanyi körre vonatkozik az alapelv hatóköre. Az igazmondási kötelezettség a felperesre és az alperesre vonatkozik, és irányadó a képviselőre és a beavatkozóra is, abban az esetben, ha tényállítást vagy nyilatkozatot tesznek. Ugyanúgy helytálló a megállapítás - mint az eljárástámogatási kötelezettség elvénél -, hogy az eljárás egyéb résztvevőire nem terjed ki, amelynek dogmatikai indoka van: a szakértőre és a tanúra szintén a speciális szabályok és azok jogkövetkezményei alkalmazandóak.[36]
Az európai perjogi kódexekben szintén láthatjuk, hogy az igazmondási kötelezettséget a közelmúltban kodifikált kódexek is tartalmazzák. A ZPO 138. § (1) bekezdése szerint "a felek ténybeli nyilatkozataikat teljes körűen és a valóságnak megfelelően kötelesek előadni." Az oZPO 178. § (1) és (2) bekezdése szabályozza a fél igazmondási kötelezettségét, valamint megszegésének következményeit. A szlovén polgári perrendtartás a 9. §-ában foglalja össze az igazmondásra vonatkozó szabályokat.
Külön kiemelést érdemel az igazmondási kötelezettség megsértésének szankcionálása. Az új Pp. 4. § (4) bekezdése alapján a bíróság az igazmondási kötelezettségét megsértő felet pénzbírság megfizetésére kötelezi, vagy más jogkövetkezménnyel sújtja. Összehason-
- 21/22 -
lítva a régi Pp. által alkalmazott szabályrendszerrel, nem kizárólag az indokolatlan késedelem, a felesleges költségokozás esetére helyezi kilátásba a pénzbírságon kívüli, a törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel való sújtást, hanem a kifejezetten a perbeli hazugság esetköreire is. A kötelezettség megsértése esetén kiszabható pénzbírság összege is emelkedett, legmagasabb összege egymillió forint.[37]
Az új Pp. kimondja, hogy "a felek és más perbeli személyek eljárási jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése során jóhiszeműen kötelesek eljárni".[38]
Az alapelv már létezett a korábbi perrendtartásunkban is, viszont a kodifikáció eredményeként tartalma lényeges változáson ment keresztül. A perrendtartásban a jóhiszeműség nem szubjektív, hanem objektív kategória, mely az eljárási jogok gyakorlása és a perbeli kötelezettségek teljesítése tekintetében is objektív zsinórmértékül szolgál. Az objektivitás alatt azt értjük, hogy a jóhiszemű eljárással ellentétes magatartások, cselekmények megállapíthatósága független a jogalany szubjektív tudatától, annak megítélése körében a magatartás szubjektív oldalának nincs relevanciája.[39]
Ha megvizsgáljuk, miként változott az alapelv a korábbi szabályozáshoz képest, azt látjuk, az új Pp. eltér attól a megközelítéstől, hogy a jóhiszeműséget a rosszhiszemű pervitel oldaláról közelíti meg és fogalmaz meg elvárásokat. Az új Pp. 5. § nem a bíróság szemszögéből, vagyis a pervezetési kötelezettségei felől közelít, hanem a felek és más perbeli személyek egyfajta általános kötelezettségeként fogalmazza meg a jóhiszemű eljárást.
Új alapelvként jelenik meg perrendtartásunkban a bíróság közrehatási tevékenysége. Az új Pp. 6. § szerint: "A bíróság a perkoncentráció érvényesülése érdekében az e törvényben meghatározott módon és eszközökkel hozzájárul ahhoz, hogy a felek eljárási kötelezettségeiket teljesíthessék".
Különös jelentősége van ennek az alapelvnek, hiszen ez az alapelv nem a felekre, hanem a bíróságra ró kötelezettséget. Ha megvizsgáljuk a polgári eljárás sajátos alapelveit, nem találkozunk olyan alapelvvel, amely kifejezetten a bíróságra vonatkozik és az ügyben eljáró bíróra szab kötelezettségeket. Ez az alapelv sem minden előzmény nélküli, hiszen a régi Pp.-ben is találunk a bíróságra vonatkozó ilyen tartalmú kötelezettségeket.[40] A bíróság e kötelezettségét a felek eljárási kötelezettségeik teljesítése érdekében határozza meg a törvény, az eljárás egészét átható perkoncentráció érvényesülése miatt. Ez az alapelv
- 22/23 -
a régi Pp.-ben lévő jogérvényesítés segítésének elvével és a tájékoztatási kötelezettség elvével rokonítható, azonban egyikkel sem azonosítható teljes mértékben.
A bíróság közrehatási kötelezettségének tartalma többet jelent, mint az eddigi tájékoztatást kötelezettség: a közrehatás természetszerűleg magában foglalja a tájékoztatási kötelezettséget is, amely azonban nem azonos annak a régi Pp.-ben szereplő 3. § (3) bekezdés szerinti tájékoztatással. Lényegi különbség, hogy a tájékoztatási kötelezettség a bíróságot általánosságban terheli, ellentétben a közrehatási kötelezettséggel, amely a bizonyítás körében felmerülő tényekről, a bizonyíték rendelkezésre bocsátásáról, a bizonyítási teherről, a bizonyítás esetleges sikertelenségének következményeiről szóló tájékoztatást is magába foglalja.[41] További különbség a két alapelv között, hogy a tájékoztatási kötelezettség kizárólag az eljárási jogok vonatkozásában terhelte a bíróságot, míg az anyagi pervezetésben érvényesülő közrehatásnak arra kell kiterjednie, hogy a felek a nyilatkozataikat anyagi jogi szempontból is helyesen tegyék meg.
A közrehatási kötelezettség középpontjában a pervezetési eszközök megváltozása és erősödése áll. A bíróság közrehatási tevékenysége körében az új kódex megerősítette a bíróság kezében lévő per vezetésére vonatkozó jogosítványokat. Ezek a jogosítványok az alaki és anyagi pervezetési eszközökben öltenek testet. Az alaki pervezetési eszközök az eljárás törvényességének fenntartását biztosítják. Ide sorolhatóak az idézés szabályai, a tárgyalási időköz betartása, valamint a tárgyalás menetének és rendjének fenntartása.
A kódexben hangsúlyosabb szerepet kap a bíróság anyagi pervezetése. A Szakértői Javaslat szerint a bíróság anyagi pervezetése "azt célozza, hogy a bíró a jelenleginél hatékonyabb eszközökkel rendelkezzen a joganyag ténybeli és jogi megvitatásával kapcsolatban."[42] Az anyagi pervezetés a bíró részére hatékony eszközként szolgál, hogy csökkentse az eljárás költségét, valamint idejét, ezáltal a per elhúzódását meggátolja. Ennek eredményeképpen pedig jogbiztonságot és pergazdaságosságot szolgál.
Az anyagi pervezetés fogalmi elemei a szociális polgári perjogi modellre és főként Franz Kleinre vezethetőek vissza. Tartalmi elemeiként a bíróság kitanítási, kérdezési és nyilatkozattételre felhívó feladatait határozza meg.[43] Ha közelebbről megvizsgáljuk az anyagi pervezetést, elmondhatjuk, hogy az osztott perszerkezet mindkét eljárási szakaszában érvényesül, sőt a bíróság már a tárgyalást megelőzően is gyakorolhatja e jogosítványait. A perfelvételi szakaszban széles jogkörrel rendelkezik a bíróság: a felek által szolgáltatott peranyag, a perfelvételi nyilatkozatok vonatkozásában intézkedik, amennyiben a felektől további nyilatkozatokra van szükség.
Az anyagi pervezetés a jogvita tárgyi kereteinek meghatározása érdekében aktív közreműködési kötelezettséget telepít a bíróságra. A közrehatási kötelezettség tehát nem azonosítható sem a jogérvényesítés segítésének elvével, sem a bíróság tájékoztatási kötelezettségével.
Kérdésként merülhet fel, hogy a bíróság közrehatási kötelezettsége nem sérti-e a felek rendelkezési jogát? Elmondható, hogy az alapelv nem áll ellentétben a rendelkezési elvvel,
- 23/24 -
mivel a fél ezt követően is szabadon dönthet arról, hogy a bíróság esetleges felhívásának eleget tesz, vagy nem. A bíróság közrehatási kötelezettségének további korlátja maga a kereseti kérelem és az ellenkérelem, valamint az érvényesített jog és annak a megjelölt jogalapja.
A tanulmányban az új polgári perrendtartás kodifikációja kapcsán megváltozott alapelveket elemeztem oly módon, hogy összehasonlítottam a régi szabályozással, kitérve nemzetközi példákra is.
Összefoglalóan megállapítható, hogy teljesen megújult a perrendtartás alapelvi rendszere. Az új szabályozást áttekintve arra a következtetésre juthatunk, hogy a jogalkotó kiemelkedő szerepet szán az alapelveknek a polgári peres és nemperes eljárások hatékonyságának előmozdítása érdekében.
Fontos annak kiemelése, hogy az alapelvek normatív jellege tovább erősödött, amelyek nem csak a felekre, de a bíróságra is komoly kötelezettségeket tartalmaznak az aktív bírói attitűd megváltozása révén. Az alapelvek tartalma és meghatározása során a jogalkotó a Plósz-féle Pp. szabályaihoz - tradícióhoz - nyúlt vissza, felvértezve a modern európai polgári eljárásjog vívmányaival. Arra a kérdésre, hogy az új Pp. alapelvei megfelelően képesek-e majd szolgálni a perek gyors és hatékony befejezését, az elkövetkezendő évek gyakorlata adja meg a választ. ■
JEGYZETEK
[1] Az évtizedes kodifikációs folyamatról lásd bővebben: Wopera Zsuzsa, Az új polgári perrendtartás elvi alapjai, Jogtudományi közlöny, 2017. évi 4. szám 153., 154. o.
[2] A Kormány 2015. január 14. napján megtartott ülésén elfogadott "Az új polgári perrendtartás koncepciója" 3. o. http://www.kormany.hu/download/f/ca/30000/20150128%20Az%20%C3%BAj%20polg%C3%A1ri%20perrendtart%C3%A1s%20koncepci%C3%B3ja.pdf (letöltve 2017. november 13. napján).
[3] Névai László, Szilbereky Jenő, Polgári eljárásjog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1977. 64. o.
[4] A hatályba lépő régi Pp. eredeti szöveg 11. § tartalmazza a néprészvétel elvét, 2. § és 4. § a rendelkezési elvet, 121. § (1) bekezdése és 164. § a tárgyalási elvet.
[5] Névai László, A magyar polgári perjog főbb kérdései, Jogi- és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó, Budapest, 1953. 12. o.
[6] Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény (továbbiakban: VIII. Ppn.).
[7] Kengyel Miklós, Magyar polgári eljárásjog, Osiris Kiadó, Budapest, 2014. 12. kiad. 71. o.
[8] Lásd bővebben: Wopera Zsuzsa, Előzetes megfontolások egy új polgári perrendtartás alapelveihez, In. Kodifikációs tanulmányok a polgári jog és a polgári eljárásjog témakörében (szerk: Barta Judit és Wopera Zsuzsa) a Magánjogot Oktató Fiatal Jogászok és a Polgári Jogot Oktatók Országos Találkozóján, 2010. június 3-4-én elhangzott előadások alapján készült tanulmányok gyűjteménye, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2011. 219. o.
[9] Az új Ptk. törvényi indokolása szerint: "A törvény a Bevezető rendelkezések között csak a törvénykönyv egészére vonatkozó elveket jeleníti meg, és tudatosan csökkenti a törvénykönyv alapelveinek számát".
[10] ZPO 253. § A keresetlevél, 269. § A keresetlevél visszavonása, 519. § Fellebbezés, 549. § Felülvizsgálat,
[11] A Kormány 2015. január 14. napján megtartott ülésén elfogadott "Az új polgári perrendtartás koncepciója" 11. számú melléklete, 103. o.
http://www.kormany.hU/download/f/ca/30000/20150128%20Az%20%C3%BAj%20polg%C3%A1ri%20perrendtart%C3%A1s%20koncepci%C3%B3ja.pdf (letöltve 2017. november 12. napján).
[12] Harsági Viktória (szerk), Közép-európai polgári perjogi reformok és kodifikációk az elmúlt negyedszázadban - Tradíció és megújulás, HVG Orac Lap- és könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. 231. o.
[13] Új Pp. 113. §.
[14] Új Pp. 111. §.
[15] Új Pp. 231. §.
[17] Régi Pp. 5. §.
[19] Novák István, A keresetindítás eljárásjogi felelőssége, Jogtudományi Közlöny, 1988. 4. szám 214. o.
[20] Kengyel Miklós, A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben, Osiris kiadó, Budapest, 2003. 8. o.
[21] 1/1994. (I. 7.) AB határozat.
[22] Új Pp. 1. § (2) bek.
[23] Az ítélet teljességéről és fajtáiról lásd bővebben: új Pp. 341. § (1) bek.
[24] Kengyel Miklós i.m. 110. o.
[25] CEPEJ (European Commission for the Efficiency of Justice) 2006. évi ajánlása (Strasbourg, 8. December 2006 CEPEJ (2006) 13, Compendium of "best practices" on time management of judicial proceedings).
[26] Varga István, Éless Tamás (szerk.), Németh János (lektor), Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára, HVG-ORAC és Magyar Közlöny Lap- és könyvkiadó Kft., Budapest, 2016.
[27] Szakértői Javaslat 46. o.
[28] A litván polgári perrendtartás 7. §, illetve a ZPO 272. § (1) bek.
[29] Lásd bővebben: öZPO 182. §.
[30] Lásd bővebben: A T/11900. törvényjavaslat 3. §-hoz fűzött részletes indokolás, 242. o.
[31] Az alapelv nem minden előzmény nélküli. A régi Pp. is tartalmaz a feleket terhelő kötelezettséget a per előre vitele érdekében, például a 141. § (2) bekezdése alatt, amikor előírja, hogy a fél tényállításait, nyilatkozatait, bizonyítékait a per állása szerint a "gondos és az eljárást elősegítő" pervitelnek megfelelő időben köteles előadni. Ezt emeli alapelvi szintre a törvény.
[32] Eljárástámogatási kötelezettségként említhető még, hogy a perfelvételi tárgyaláson a fél köteles gondoskodni arról, hogy tény- és bizonyítási kérdésekben nyilatkozatot tudjon tenni. Továbbá e körbe sorolható az írásbeli ellenkérelem elmulasztásának következménye is.
[33] A tanú meg nem jelenése, valamint a perben felkért szakértő szakértői véleményének késedelmes benyújtása nem tartozik az alapelv "hatókörébe".
[34] Wopera Zsuzsa, Az új polgári perrendtartás elvi alapjai, Jogtudományi Közlöny, 2017. évi 4. szám 158. o.
[35] A régi Pp. 8. § (3) bekezdése a Plósz-féle Pp. 222. §-ához hasonlóan határozta meg azt, hogy milyen cselekményekkel valósul meg a perbeli hazugság.
[36] Kiemelendő, hogy a felek és a tanú igazmondási kötelezettsége nem esik egy tekintet alá. A tanú igazmondásra köteles és az általa ismert tények feltárására és előadására is, amire a bíró külön is figyelmezteti.
[38] Új Pp. 5. § (1) bek.
[39] Gáspárdy László, Alapvető elvek In: Polgári eljárásjog - Kommentár a gyakorlat számára (szerk: Petrik Ferenc), HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 1994. 21. o.
[40] Régi Pp. 3. § (3)-(6) bekezdés, a 7. § (2) bekezdés és a 8. § (1)-(2) bek.
[41] Új Pp. 237. § (1) és (2) bek.
[42] Szakértői Javaslat 42. o.
[43] Szakértői Javaslat 43. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, abszolvált PhD hallgató.
Visszaugrás
