A fogorvos-beteg jogviszonyban megjelenő egyes polgári jogi felelősségi kérdések új megközelítésbe kerültek a kurrens joggyakorlatot követő jogtudományban. A fogászati kezelési szerződés az egészségügyi kezelési szerződés lex specialisaként működik. Az egészségügyi törvény rendelkezéseiből a polgári törvénykönyvvel koherens egészségügyi kezelési szerződés bontakozik ki, amely alapvetően meghatározza a fogorvos-beteg jogviszonyt is. Azonban a fogorvosi jogi gyakorlat sokszor olyan ÁSZF-et kapcsol a kezelési tervhez, amely nemegyszer kógens szabályokba ütközik.
Az orvos-beteg kapcsolatról már Hammurabi 1901/1902 telén felfedezett törvénykönyvében is találunk rendelkezéseket. Többek között az eredményes orvos díjazásáról és az orvosi kezelési hiba szankcionálásáról olvashatunk a Kr. e. II. évezredben keletkezett törvényoszlopon. Az orvost egyértelműen eredménykötelem terhelte. Eredmény nélkül nem járt anyagi ellentételezés a szolgáltatásáért. Továbbá az orvos által esetleg okozott egészségsértés büntetést vont maga után. Az orvos eredménykötelme megfelelt a korai emberi civilizáció jogi működési módjának. Ezzel szemben mára a több évezredes társadalmi és jogi fejlődés a gondos kezelés zsinórmértékét helyezte előtérbe. A meggyógyulás mint eredmény elérése ma már nem az orvos felelőssége. Az orvos diagnosztizál és kezel, de nem biztos, hogy a gondos kezelésnek meglesz a páciens és hozzátartozói által várt pozitív eredménye. Ugyanakkor például a fogászati kezelési szerződésekben gondossággal vegyes eredménykötelem jelenik meg, ahogy ezt lentebb részletesen látni fogjuk. Egészen a fejlett, 20. századi diagnosztikai technikák és módszerek megjelenéséig az időben fel nem ismert betegség nem vagy csak kivételes esetben vont maga után jogkövetkezményt. Az akkoriban használt orvosi műhiba fogalma nagyrészt szűkebb értelemben vett kezelési hibát jelentett.
Magyarországon az egészségügyi kezelési szerződés Ptk.-ba illesztésére mind több kezdeményezés lát napvilágot a jogtudományban. Az orvos-beteg jogviszony szerződésként történő definiálása mind a jogtudományban, mind a jog gyakorlatában helyes és követendő. Mégis látszik, hogy ez a szerződéstípus a magyar jogszabályokból hiányzik. Sem a polgári törvénykönyvünkben, sem az egészségügyi törvényünkben nem jelenik meg szó szerint egészségügyi kezelési szerződésként. Ezt a hiányosságot a jogalkotás előbb-utóbb várhatóan pótolni fogja. A jogalkotás folyamatára jelentős hatást gyakorolnak a jogtudomány képviselői. Éppen ezért a tudományos megoldások sokaságát a kodifikációval foglalkozó jogászok és egészségügyi szakemberek figyelembe veszik. Hosszabb távon az egészségügyi kezelési szerződés gyakorlata törvényalkotási aktushoz vezethet. Addig is minél több, jogszabály-módosításra irányuló tudományos javaslatra van szükség. Ezekből bontakozhat ki e szerződéstípus kodifikációja.
Mohos László 2002-ben így írt: "A Legfelsőbb Bíróság orvosi műhibával kapcsolatos pereket tárgyaló tanácsa pl. kifejezetten és ismételten felhívta a jogi képviselők figyelmét arra, hogy ezekben a perekben az orvosi megbízásra ne is hivatkozzanak, mert a bíróság a felperesi követelést mindenképpen a deliktuális felelősség szabályai szerint bírálja el."[2] Ez a bírósági álláspont azóta finom változásokon ment át. A kurrens gyakorlat alapján felmerül az egészségügyi kezelési szerződés Ptk.-ba illesztésének szükségessége. Ehhez azonban meg kell találni azt a megoldást, ami a lehető legkevesebb jogszabály-módosítással járna. Azt, ami a legkevésbé bontaná meg a hatályos polgári törvénykönyvünk és egészségügyi törvényünk, valamint az egészségügyi joggyakorlat jelenleg fennálló egységét. Továbbá a lex parsimoniae elvére is tekintettel kell lenni. Az alább kifejtett tudományos kutatási eredményeim egy régi szemlélet új jogi formába öntését tartják indokoltnak. A jogalkotás feladatát nem helyezhetjük a joggyakorlat kezébe. Az orientáló bírósági gyakorlat fontos forrás, de nem az egyetlen. A külföldi példák kellő kritikával történő megválogatása és átvétele a jogbiztonság mellett az európai jogi kultúrkör koherenciáját is szolgálja. Továbbá a szerződési joggal foglalkozó tudományos műhelyek javaslatait is érdemes fontolóra venni. A jogtudomány kezdeményező szerepe egyértelmű, de arra fogékony gyakorló jogászok nélkül az elmélet nem valósulhatna meg. A jogtudomány pedig éppen ebből a gyakorlatból merít, amikor továbbfejleszti az orvosi jogot.
Az egészségügyi kezelési szerződés mint polgári jogi szerződéstípus a magyar jogrendszerben nincs jelen, de atipikus szerződésként virágkorát éli. Az egészségügyi kezelési szerződést megtaláljuk a német és a holland polgári törvénykönyvben, továbbá az angol magánegészségügyben is treatment contract jön létre a beteg és az orvos között. Az olasz, az osztrák és a svájci joggyakorlat is szerződésnek tekinti a páciens és a szolgáltató közti jogviszonyt. A sort lehetne folytatni más országokkal, ahol szintén tipikus vagy atipikus jelleggel, de jelen van az egészségügyi kezelési szerződés. A német jogcsalád országaiban a bírósági gyakorlat már korán, egészen a 19. századig visszavezethetően megbízásnak (Auftrag) tekin-
- 80/81 -
tette a kezelési szerződést. A királyi magyar Kúria gyakorlatában is eddig visszavezethető az orvos-beteg jogviszony megbízásos jellege. Magyarországon az orvosi rendtartásról szóló 1936. évi I. törvény 39. §-ának (1) bekezdése így rendelkezett: "Az orvost a magángyakorlat körében kifejtett tevékenységéért díjazás illeti meg." A 39. § (3) bekezdése kimondta: "A szabad egyezkedéssel megállapított díjazást a bíróság leszállíthatja, ha előre nem látott esemény folytán a megbízás megszűnt vagy az orvos a további tevékenységétől visszalépett vagy nem végezte el azt a munkát, amelynek szem előtt tartásával állapították meg a díjazás mértékét." A magyar jogalkotó ekkor nevezte először expressis verbis megbízásnak az orvos-beteg jogviszonyt. Később a kommunista egészségügy nem kontraktuális alapon fogta fel az orvos-beteg kapcsolatot.[3]
Magyarországon csak néhány évig volt hatályban a rendszerváltás utáni, 1997. évi egészségügyi törvényünk azon rendelkezése, amely alapján törvény által kimondottan szerződéses felelősség volt az egészségügyi szolgáltató és a beteg közti jogviszonyban. 2010. január 1-jén lépett hatályba az egészségügyi törvényünk szerződéses felelősséget előíró módosítása. Az új Ptk. (2013. évi V. törvény) hatálybalépésével - 2014. március 15-től - az egészségügyi törvényünk szövege is módosult szerződésen kívüli felelősségre.[4] Ennek egyik oka az objektívvé váló szerződéses felelősség volt, melynek nem lehet kitenni az egészségügyi szolgáltatókat. Különösen, mivel a magyar orvosi jog a negligence standard mintáját követi, nem pedig az avoidability standardet. Valós esélyt kell adni, hogy az egészségügyi szolgáltató kimenthesse magát egy bírósági eljárásban. Az egészségügy a társadalom egyik fontos és megkerülhetetlen alrendszere. Fenn kell tartani a védelmét a páciens igényeivel szemben is. A páciens igényei csak az alaki és az anyagi igazság keresése mentén érvényesülhetnek. Nem lenne valódi megoldás tehát, ha az egészségügyi szolgáltatók viselnék a társadalmi terhet a páciensek (a polgárok) helyett.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
