A Parlamenti Szemle előző számában beszámoltunk az Országgyűlésben szervezett új szakmai programról, amely "A Házszabályon túl" címet viseli. Az elmúlt öt előadás alapján joggal mondhatja a szervező - amely nem más, mint az Országgyűlés Hivatala -, hogy sikerült rendhagyót alkotnia. Valóban többről van szó, mint az Országgyűlés alkotmányos feladatait felvonultató képzésről. A rendezvény-sorozat célja nemcsak egy-egy közjogi témájú előadás bemutatása, hanem az is, hogy láthatóvá tegye magát az előadót, és szemléletformálódásának útját: ki volt a meghatározó mentor vagy tanár, aki elindította az alkotmányjogi pályán, mi volt az a mozzanat, ami e téma felé irányította az érdeklődését.
Nemcsak az előadás tartalma a fontos, hanem az is, ahogy az előadó elhelyezi magát abban a koordináta rendszerben, ami a rendezvény szempontjából a rendszerváltozás utáni jogalkotást jelenti. Jól megfigyelhető, ahogy a tapasztaltabb oktatók a pályafutásuk során megszerzett ismereteknek köszönhetően gyakrabban tesznek kritikai észrevételeket, míg fiatalabb kollégáik frissebb, modernebb megközelítésből láttatnak egy problémát. Az előadások valamennyi egyetem számára lehetőséget adnak, hogy az alkotmányjogi tanszékük tudományos tevékenységét a hallgatóság az Országgyűlés falai között ismerhesse meg. Legyen szó akár egy olyan nagy múltú egyetemről, mint például az ELTE és a pécsi egyetem, vagy akár egy ifjabb jogászképzésről, mint amilyen a győri Széchenyi István Egyetemen folyik. A rendezvények idejére a parlament nemcsak a politikai aréna szerepét tölti be, hanem egy olyan találkozási helyet is jelent, ahol a jogalkotók, a jogot hallgatók, a jogot oktatók ismerhetik meg egymás nézeteit.
Jelen recenzió célja, hogy A Házszabályon túl legutóbbi három előadásáról beszámoljon, lezárva ezzel a két éven át tartó rendezvény-sorozat alapozó szemeszterét. Tematikáját tekintve mindegyik előadás valamilyen alkotmányjogi alapvetést állított a középpontba, úgy mint a hatalommegosztás, a törvényalkotási eljárás- vagy az Országgyűlés ellenőrző szerepe.
- 148/149 -
Smuk Péter és Erdős Csaba a győri Széchenyi István Egyetem oktatói "duett-előadás" keretében fejtették ki nézeteiket "Az Országgyűlés a hatalommegosztás rendszerében, a parlament döntési autonómiája" címmel. Smuk Péter személyes alkotmányjogi indíttatásával kapcsolatban elmondta, hogy az egyetemi közélet szervezésében mindig aktív szerepet vállalt, majd a győri jogász szakkollégium beindításával már egyfajta mikro demokráciát kellett működtetnie. Ezeknek köszönhetően a demokratikus eljárásokban való szocializálódás a mindennapjai részévé vált. Erdős Csaba a közjogi érdeklődése kialakulása útján az inspiráló győri tanszéki környezetet emelte ki, amelynek alapját olyan neves oktatók adták, mint Kukorelli István, Bihari Mihály, Halmai Gábor és Papp Imre. Kutatásait a népszavazásokkal és a parlamenti fegyelmi joggal kezdte, míg eljutott egy újszerű módszertan kifejlesztéséig: az országgyűlési aktustan alkalmazásáig.
Erdős Csaba a montesquieu-i institucionális hatalommegosztás rendszerét vizsgálva azt állapította meg, hogy máig nem ért véget ennek a felfogásnak a fejlődése, amit például az autonóm államigazgatási szervek és a Költségvetési Tanács léte is bizonyít. A funkcionális felfogás a három szükségszerű állami hatalomgyakorlási formát keresi minden állami szervben és akként osztályozza őket, hogy melyik dominál egyik vagy másik intézménynél. A parlamentek vonatkozásában a temporális hatalommegosztás is tetten érhető abban az értelemben, hogy az alkotmányokba foglalt örökkévalósági klauzulák révén egy parlament a következő parlament tevékenységét is befolyásolhatja. Ugyanerre a következtetésre juthatunk akkor, ha a sarkalatos törvények által szabályozott jogintézmények módosítására gondolunk. Az országgyűlés vonatkozásában azonban elsősorban az úgynevezett politikai hatalommegosztás dominál, amely a kormányformából eredő szükségszerűség. Ennek mentén parlamentáris és prezidenciális kormányformákat különíthetünk el. A prezidenciális kormányformák esetében a törvényhozás és a végrehajtás nem fonódik össze, a parlamentáris kormányformáknál a törvényhozó hatalom valamilyen módon determinálhatja a végrehajtó hatalom megbízatását akár a miniszterelnök megválasztásával vagy a megbízatásának megszűnéséről való döntéssel. A politikai hatalommegosztás másik értelme, hogy a kormányzattal szemben egy olyan semleges állami szerv áll, amely elsősorban jogi és nem politikai érveket alkalmaz. Tipikusan ilyen az alkotmánybíróság.
A rendszerváltozáskor kiépített modellhez képest az alkotmánybíróság jogköreit illetően elmozdulás figyelhető meg a parlamenti autonómia irányába. A mindenki által kezdeményezhető, utólagos absztrakt normakontroll lehetősége megszűnt, helyébe az egyedi jogsérelmekre koncentráló alkotmányjogi panaszeljárások léptek. Amíg az államadósság a GDP felét meghaladja, az Alkotmánybíróság nem
- 149/150 -
vizsgálhatja a központi költségvetést, az adótörvényeket, az illetéktörvényeket, a vámtörvényeket, a helyi adókat megállapító törvényeket. Az Alaptörvény csak szűk kiskaput nyit, mivel az Alkotmánybíróság kizárólag az élethez és az emberi méltósághoz való joggal, a személyes adatok védelméhez való joggal, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joggal, a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal összefüggésben vizsgálhatja felül ezeket a törvényeket.[1] A legfontosabb vonatkozó alapjog, a tulajdonhoz való jog ebben a felsorolásban azonban nem szerepel. Egy jelentős alapjogi terület alkotmányos védelem nélkül maradt, ezért ebben a vonatkozásban kitágult az országgyűlési autonómia.
Amennyiben az Országgyűlés törvényhozó funkciója szempontjából az Alkotmánybíróságot tekintettük a parlament legfőbb közjogi ellensúlyának, ehhez képest a Költségvetési Tanács arra is rendelkezik jogkörökkel, hogy ne utólag, hanem a parlamenti döntést megelőzően járjon el. Előzetes hozzájárulása nélkül nem lehet megalkotni Magyarország éves költségvetését.[2] A Költségvetési Tanács tehát átveszi az alkotmányos kontroll szerepét, de hangsúlyozandó, hogy ez egy előzetes és nem egy utólagos döntés, vagyis nem a megsemmisítés lehetőségét hordozza, hanem eleve a parlamenti döntés blokkolására képes. A költségvetés el nem fogadásához komoly közjogi következmény fűződhet. Ha a tárgyévi költségvetést az adott év március 31-ig nem alkotja meg az Országgyűlés, a köztársasági elnök feloszlathatja a Tisztelt Házat.[3] A Költségvetési Tanács tagjai - illetőleg a köztársasági elnök adott esetben közös döntéssel - akár az Országgyűlés feloszlatását is el tudják érni.
Smuk Péter abból a tételből indult ki, hogy parlamentáris rendszerekben a végrehajtó és a törvényhozó hatalom politikailag összefonódik. Az Alkotmánybíróság ezt a tényt rögzítette a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában. Ha a végrehajtó hatalmat a parlament bizalma köti, illetve visszafelé nézve a politikailag kontrollált képviselők úgy szavaznak, ahogy azt a miniszterelnök vagy a pártvezetőjük kéri, akkor ez a két hatalmi ág igazából nem különül el egymástól, a politikai összefonódás létrejön. Ebből az következik, hogy a hatalommegosztás a végrehajtó és a törvényhozó hatalom közötti frontvonalról áttolódik, behúzódik a parlamenten belülre. A Házon belüli hatalommegosztás bástyái az ellenzéki jogok, azok az intézmények és hatáskörök, amelyekkel az ellenzék élni tud a kormánytöbbség akarata ellenére vagy éppen azzal szemben. Az ellenzék jogain keresztül olyan parlamenti hatáskörök gyakorolhatók, amelyeket a hatalommegosztás tekintetében úgy értelmezhetünk, hogy a törvényhozó hatalom ellenőrzi a végrehajtó hatalmat, így tehát a mindenkori ellenzék ellenőrzi a kormányoldalt vagy a kormányzatot általában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
