Az alperesi védekezés sokrétű tevékenység, hiszen a Kp. számos olyan kérdést szabályoz, ami a közigazgatási szerv védekezéséhez kapcsolódik. A védekezés alapját az alperesi jogállás szabályai adják, míg mikéntjét formailag elsősorban a védirat, illetve a nyilatkozattételi jog, tartalmilag pedig a Kp. számos egyéb szabálya adja meg. A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási cselekmény - vagy elmulasztása - jogszerűsége, ezért a közigazgatási szerv feladata a perben a közigazgatási cselekmény jogszerűsége melletti érvelés, a saját eljárásának és döntésének megvédése. Éppen ezért a közigazgatási szerv védekezésének kereteit elsősorban a megvalósított, vagy éppen megvalósítani elmulasztott közigazgatási cselekmény, illetve a felperesi kereseti kérelem jelöli ki. A védekezés alapját a megvalósított közigazgatási cselekmény indokolása, illetve az alapul fekvő jogszabályi rendelkezések képezik elsősorban, de a perbeli alperesi védekezés a keresetlevélben testet öltő kereseti és egyéb kérelmekkel, illetve a per során tett nyilatkozatokkal, indítványokkal szemben konkretizálódik. Éppen ezért a kapcsolódó jogalkotói elképzelések elsősorban nem a védirat jogintézményében kristályosodnak ki, hanem az alperesre és a védiratra vonatkozó kifejezett rendelkezéseken és természetesen az alapelveken túl a keresetlevél vizsgálata, a bizonyítási eljárás és az azonnali jogvédelem, továbbá a bíróság határozatai szabályozásában, valamint a hatósági eljárásjog bizonyos jogintézményeiben érhetőek tetten. Szintén nem hagyhatjuk figyelmen kívül az alperesi magatartás tágabb értelemben vett védekezésre irányuló mechanizmusait, úgymint a jogsérelem közigazgatás általi orvoslására irányuló eljárást és döntést, a megelőző eljárás együttdöntési mechanizmusait. A védekezés megnyilvánulásai még a keresetlevél benyújtásához és továbbításához kapcsolódó alperesi kötelezettségek megszegését vizsgáló bírósági felhívásra adandó magyarázat, akárcsak az ítélet érvényre juttatásának elmaradása felőli magyarázat.
A közigazgatási perek sajátosságaiból adódóan a közigazgatási szervnek bizonyos szempontból kissé "skizofrén" a helyzete, mivel állami szervként egyszerre feladata a klasszikus alperesi szerepkör, tehát saját közigazgatási tevékenységének "megvédése" és a felperesi joggyakorlás elősegítése. Előbbi az indokolási kötelezettségre tekintettel mintegy független a bírósági eljárástól, hiszen a közigazgatás a jogállamiság elve, különösen is az abból fakadó, a közigazgatás legalitásának elve alapján minden esetben köteles megindokolni a döntését, amelynek során részletesen be kell mutatnia eljárása és döntése jogszerűségét. A felperesi joggyakorlás elősegítése alapvetően szintén a jogállamiság és a legalitás elvéhez kapcsolható, hiszen nemcsak tartalmilag kell az ügyfélnek képesnek lennie a közigazgatási cselekmény bíróság előtti eredményes megtámadására, hanem eljárásilag is. A közigazgatási szervnek a megvalósított cselekmény kapcsán egyrészt ki kell tanítania a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről a jövendőbeli felperest, másrészt az esetek jelentős részében aktívan közre is kell működnie a bírósági eljárás beindításában. Egyfelől, amennyiben a keresetlevelet a közigazgatási szervnél kell előterjeszteni, neki kell továbbítania a keresetlevelet a bírósághoz, másfelől az eljárás további szereplői felé értesítési kötelezettségek is terhelik. A bíróság ítéletének végrehajtásában is nélkülözhetetlen sok esetben az alperesi szerv közreműködése. Tehát a védekezési tevékenység már a per megindulása - sőt a keresetlevél előterjesztése - előtt kezdődik, és időben jóval a jogerős ítélet meghozatala után érhet akár csak véget.
A Kp. kodifikációs célja a hatékony bírói jogvédelem megteremtése volt. A hatékony jogvédelem egyrészt hézagmentességet követel meg, másfelől fegyveregyenlőséget, továbbá időszerűséget és persze szakmaiságot.[1] Az alperesi védekezés ebben a koordináta-rendszerben helyezendő el, és leginkább a fegyveregyenlőség és az időszerűség azok a kívánalmak, amelyek tartalmilag befolyásolják a terjedelmét. Tudatában kell annak lenni, hogy "a felek esetében az egyenlőség ténylegesen csak jogi, s ezen belül eljárásjogi szempontból állapítható meg, valójában szakmai vagy szociológiai értelemben a felek nyilvánvalóan nem egyenlőek. A köz-
- 14/15 -
igazgatási perek egyik állandó résztvevője - rendszerint alperesként - a közhatalom, illetve annak valamely szervezetrendszere, a hozzá kapcsolódó szakmai lehetőségekkel és háttérrel. [...] az ellenérdekű fél a lehetőségeit tekintve nyilvánvalóan nem áll azonos színvonalon a perbeli ellenfelével, és ezt a kétségtelenül fennálló egyensúlytalanságot olyan garanciák beépítésével kell kiküszöbölni, amely a polgári perek esetében általában nem indokolt."[2]
A fegyveregyenlőség biztosítása egyrészt a peres felek jogainak és kötelezettségeinek másfajta elosztását teszi szükségessé, másrészt a bíróság feladatai is máshogy alakulnak, több hivatalbóli fellépést, teendőt eredményezve.[3] A Kp. szabályai igyekeztek figyelemmel lenni egyfelől a felek eltérő lehetőségeire, másfelől az objektív jogvédelmi funkció kellő érvényesítésére. Több, a polgári perben felperesiként megjelenő kötelezettség ezért vagy alperesi kötelezettséggé alakult, vagy a bíróság feladatává vált. Ilyen például az alperes téves megjelölése, vagy a további alperes perbe állításának szükségessége, amit a bíróság hivatalból észlel és "javít", vagy az alperesi jogutódlás esetében a közigazgatási szerv bíróság felé fennálló tájékoztatási kötelezettsége.[4] E kötelezettségek újraelosztása a védekezés terjedelmére is hatással van, hiszen a védekezésnek már nem képezik tárgyát: nem hivatkozhat pergátló kifogásként vagy elutasítási okként az itt korábban felmerülő felperesi hibákra. A bíróságnak fontos feladata a közrehatás abban, hogy a közigazgatási szerv a védekezését megfelelően tudja ellátni, ennek alapja a Kp. 2. § (6) bekezdése, valamint az anyagi pervitel.
Szintén jelentős hatást gyakorol a megelőző eljárás is a védekezés terjedelmére, több szempontból is. A Kp. tudatosan azért választotta a védirat fogalmát a korábbi ellenkérelem helyett, mert az jobban kifejezi a perjogi jogviszonyok polgári perbelitől eltérő konstellációját. A védekezés és védirat terminológia utal arra, hogy a jogvita tárgya a közigazgatási szerv korábban tanúsított tevékenységének jogszerűsége, amelyet a perben a közigazgatási szerv megvédeni - vagy akár helyreállítani - hivatott. A "saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat" premissza ebben az esetben is érvényes kell, hogy legyen, következésképpen a megelőző eljárás hiányosságaira, a megvalósított közigazgatási cselekmény fogyatékosságaira, akárcsak a jogorvoslati jog biztosításához kapcsolódó kötelezettségeinek elmulasztására nem hivatkozhat a közigazgatási szerv, azok a védekezés keretein kívül esnek.[5] A fegyverek egyenlőségét itt leginkább meghatározó kérdések a bizonyítási kötelezettség megfordulása, illetve a preklúziós szabályok érvényesülésének korlátai. Itt nagyon fontos annak tudatában lenni, hogy minél szigorúbb mércéket állít fel a bíróság egyfelelől a bizonyítási kötelezettség megfordításához, illetve az új tények, bizonyítékokra való hivatkozás megengedhetőségéhez, annál inkább "helyzetbe hozza" az alperest és nehezíti a felperes dolgát. Ezért nagyon fontos, hogy a valószínűsítés ne csapjon át bizonyítási kötelezettségbe, és a bíróság ezeket a jogintézményeket ne kivételes lehetőségekként kezelje, hanem a jogvédelmi feladatának talaján minden szükséges esetben engedje érvényesülni. Ha nem ezt teszi, azzal a jogvédelem hatékonyságát veszélyezteti.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
