A jelen tanulmány a technológiai fejlődés, mindenekelőtt a mesterséges intelligencia terjedő alkalmazása által a joggal szemben támasztott kihívásokat törekszik azonosítani és a jog lehetséges, illetőleg szükséges fejlődési irányaira javaslatot tenni. Annak érdekében, hogy a problémák a társadalmi igények szintjén legyenek egyszerűen megfogalmazhatók, a vizsgálat kiindulópontja alapjogi szemléletű. E helyütt nem cél definíciók alkotása és a vizsgálat során nem is alkalmazunk ilyeneket. Ez gátolná a problémacentrikus megközelítést és olyan elemzéseket kényszerítene ki, amelyek a fenti kérdésre adható válaszok keresésében nem segítenének.
A technológiai fejlődés alapjogokra gyakorolt hatásának a vizsgálata voltaképpen azt a kérdést teszi fel, hogy a műszaki-technológiai innováció miként érinti az egyéni jogosultságok érvényesülését. Az alapjogokra való rákérdezés ebből a szempontból csak annyit jelent, hogy nem feltétlenül jogágakra lebontva tesszük fel azt a kérdést, hogy milyen kihívásokra kell a jognak választ adnia, hanem a társadalom működési mechanizmusainak és a jog rendszerének az alapjait érintő változásokat próbáljuk meg a jog szempontjából megragadni. Ilyen hatások a jogrendszereket az elmúlt évezredekben többször is érték, időnként érintve a jog paradigmáit vagy a jogászok társadalmi szerepét is.
A technológiai fejlődés hatásai, ideértve a mesterséges intelligencia alkalmazását is, önmagukban nem újak és nem értelmezhetők elszigetelt jelenségként. A jogra a hatásukat a tömegtermelés, valamint a javak tömeges elosztása és fogyasztása által előidézett változásokba illeszkedve fejtik ki. Voltaképpen a tömegtermelésnek és a javak tömeges elosztásának egy újabb fejezetét jelentik és egyelőre nehéz meghatározni, hogy mennyiben hoznak merőben új jelenségeket és mennyiben adnak csupán új ruhát a régóta meglévő kérdésekre és problémákra.
- 5/6 -
A tömegtermelés és a javak tömeges elosztása előtérbe helyezte a hatékonysági szempontokat. Ehhez a gazdaság, és ennek nyomán a jog is alkalmazkodott. A szerződések tartalma standardizálódott, és így a szerződéssel telepített kockázatok kiszámíthatóbbá váltak. A szerződéskötési folyamat is standardizálódott, mert így csökkenthetővé váltak a tranzakciós költségek és a cégek belső ügyintézési folyamatainak a hibái is minimalizálhatóvá váltak. A kártérítési felelősség rendszerszinten is távolodni kezdett a vétkességi gondolattól; megjelentek olyan felelősségi alakzatok, amelyek a kockázatokat nem magatartási alapon telepítik, hanem a veszélyt hordozó tevékenységgel járó költséget internalizálják. A kötelezett ezekben az esetekben nem azért tartozik kártérítési felelősséggel, mert nem megfelelően járt el, hanem azért, mert a tevékenységével járó hasznokat élvezi. Ezért az helyes, ha neki kell viselnie a tevékenységgel járó költségeket, ideértve a kockázat manifesztálódásával járó károkat is. Ilyen felelősségi formaként[2] jelent meg a termékfelelősség, a környezeti károkért való felelősség, a magyar jogban a veszélyes üzemi felelősség, egyes jogokban a vállalati felelősség.[3] Megjelentek új kommunikációs formák, az internet használatával új értékesítési módszerek váltak általánossá, sajátos szerződéskötési helyzeteket teremtve, a platformok pedig új gazdasági szereplőként jelentek meg.
A gazdasági átalakulás átstrukturálta a jogot is: a fogyasztóvédelem rendszerszintű megjelenésével a polgári jog és a kereskedelmi jog dichotómiáját új, alanyi alapú megkettőzés váltotta fel. Előtérbe került, különösen a versenyjogban és a fogyasztóvédelem körében, a közjogi kikényszerítés. Növekszik a hatóságok által kikényszerített jogérvényesítés szerepe, ezzel pedig az állami szerepvállalás a gazdaság és a társadalom irányításában. Az automatizált döntéshozatalon alapuló közigazgatási és egyéb hatósági folyamatok egyszerűsítik és felgyorsítják a tranzakciók nyilvántartását, miközben csökkentik a tartalmi kontrollt és ezzel az állam szerepét is. Az akaratkifejezés és a kommunikáció elektronikus formái pedig szükségessé teszik a formalitások szerepének és a jogilag releváns akaratkifejezési formákhoz fűzött joghatásoknak az újragondolását.
A mesterséges intelligencia lehetőségeket és kockázatokat is hordoz. Kétségtelenül hozzájárul a társadalmi jólét növeléséhez valamennyi szektorban és az élet valamennyi területén. A polgárok ugyanakkor joggal érzik eszköztelennek magukat az algoritmusokkal történő döntéshozatal információs aszimmetriáival járó hátrányokkal szemben, a vállalatok pedig joggal várhatják el a jogbiztonságot. A mesterséges intelligencia növelheti a polgárok biztonságát és segítheti őket az alapvető jogaik gyakorlásában is. Alappal merülhet fel azonban bennük aggodalom a mesterséges intelligencia szándékon túli hatásaival és jogellenes használatával kapcsolatban. Ezek olyan fenntartások, amelyekre a jognak rea-
- 6/7 -
gálnia kell, mert a bizalom hiánya olyan tényező lehet, amely gátolja a mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazását.
Az európai jogalkotás a kockázatalapú megközelítésen nyugszik. Az Európai Unió által kiadott, a mesterséges intelligencia szabályozásáról szóló, 2021 április 21-én megjelent rendelettervezetnek[4] az előkészítése során az európai jogalkotó a mesterséges intelligencia alkalmazásával járó potenciális kockázatokat az átláthatatlan döntéshozatalban, a nemi vagy más alapú diszkriminációnak a veszélyében, továbbá a magánélet sérelmének a lehetőségében azonosítja. A formálódó jogi környezet súlypontjait tehát a magánélethez és a személyes adatokhoz való jog védelme, a biztonsági előírások és a felelősségi szabályok kell, hogy képezzék. Ha a biztonsági kockázatok materializálódnak, világos követelmények hiányában a mesterséges intelligencián alapuló technológiák sajátosságai jelentős mértékben elnehezítik a káros döntési folyamatok visszakövetését. A mesterséges intelligencia alkalmazásával működő technológiák átláthatatlansága több szempontból is nagy kihívás a jog számára. Ez az átláthatatlanság már a jogsértések felderítését és bizonyítását is akadályozza, az ebből fakadó bizonytalanságok pedig nehezítik a felelősségnek az értékesítési láncolatban résztvevő piaci szereplők közötti telepítését.
Ezekhez a tényezők nem merítik ki a mesterséges intelligencia által megjelenített kockázati tényezőket. Társadalmi szinten számolni a kell a "megfigyelési kapitalizmus" következményeivel. Ennek egyik sajátos tényezője, hogy az ember megnyilvánulásait szabadon feldolgozható nyersanyaggá, a viselkedéssel kapcsolatos adattá konvertálja.[5]
A jog válaszai ezekre a kihívásokra akkor lehetnek megfelelők, ha a válaszkeresés egyéni jogosultságokból indul ki, emberközpontú marad és a szakjogágakban is alapjogi szemléletet tükröz. Az emberközpontú megközelítés azért fontos támpont, mert a jog célját a technológiai innováció nem változtatja meg. Mindaddig, amíg a társadalmat emberi közösségként tételezzük, a jog célja a közösség tagjai által hozott döntések és az általuk tanúsított magatartások befolyásolása lehet. Amíg ez a társadalmi paradigma nem változik, addig nem lehet helyes olyan szemlélet, amely nem az emberi magatartást tekinti a szabályozási tárgyának. Jelenleg nem reális olyan, jog által szabályozott helyzetekkel számolni, amelyekben emberi tényező nem játszik szerepet. Ha ez a kiindulópont megváltozik, az azért történik, mert a társadalmi paradigma változik meg. Ilyen helyzetben a jog alapjai fogják az érvényességüket elveszteni és másik axiómarendszerben kell majd gondolkodni. Pillanatnyilag ez nem lenne értelmes törekvés.
Az alapjogi szemlélet előnye, hogy a technológiai fejlődés által felvetett problémákat társadalmi kérdésként tudja a jog nyelvén úgy tematizálni, hogy az valamennyi jogágban érvényes kérdésfeltevés legyen. Ez tudja biztosítani az egységes megközelítést és egységes
- 7/8 -
válaszkeresést, továbbá azt, hogy az egyes jogágak lehetőleg konvergáljanak a kihívásokra adott válaszok keresése során. Az emberi jogok referencia-pontként való használata továbbá segíti a nemzetközi, de legalábbis európai szinten egységes megközelítés kialakulását. Ez a szemlélet tudja továbbá biztosítani azt is, hogy az újabb kihívásokra adott válaszok illeszkedjenek a korábbi gyakorlatba.
A magánjogtudományban felmerült az a kérdés, hogy az alkotmányos jogok a polgári jogi jogviszonyokban miként érvényesülhetnek. Úgy tűnik, hogy ez a vita nyugvópontra jutott azzal, hogy az alkotmányos jogoknak a polgári jogi jogviszonyokban is érvényesülnie kell, a kérdés csupán az lehet, hogy ez az érvényesülés közvetlen vagy közvetett-e.[6] Úgy tűnik, egyetértés van abban, hogy a polgári jogi jogviták elbíráló bíróság nem hozhat olyan döntést, amely az Alaptörvénnyel ellentétes vagy amely az Emberi Jogi Egyezményben biztosított jogot sért. Ezért érdemben nem vitatható, hogy az alapjogoknak a magánjogi jogviszonyokban is érvényesülniük kell. Ez pedig alátámasztja annak a megközelítésnek az indokoltságát, amely a fókuszt az alapjogok vizsgálatára helyezi.
Figyelemmel a technológiai fejlődés, illetőleg a mesterséges intelligencia alkalmazásával járó társadalmi kockázatok természetére, a jogi szabályozás alappillérei a személyes autonómia védelmében, a károk megelőzésére való törekvésben, továbbá a tisztességesség és a magyarázhatóság biztosításában határozhatók meg.
A társadalmi szereplők választásai akkor tekinthetők önkéntes (autonóm) döntéseknek, ha kényszermentesen és kellően informált helyzetben születtek. A jognak az informáltság és az önkéntesség biztosításában központi szerepe van. Társadalmi berendezkedésünk alapvető értéke a magánautonómia. Ezt a jog azzal fejezi ki, és egyúttal azzal biztosítja, hogy a társadalmi mozgástér korlátozását az érintett informált hozzájárulásának a hiányában jogellenes magatartásként kezeli. Az informáltság és az önkéntesség ("informed consent") a jognyilatkozatok érvényességének alapvető feltétele, amelyet a másik fél magatartásába vetett bizalom védelme ellensúlyoz. A jog ennek a két értéknek a mentén osztja meg a felek között a kényszerhelyzetekből és az információhiányból eredő kockázatokat. Az autonómia határait pedig elsősorban azzal vonja meg, hogy annak korlátozását bizonyos helyzetekben még tájékozott beleegyezés mellett sem teszi megengedetté.[7]
A digitális korszak egyik alapkérdése az, hogy milyen értelmet kap a beleegyezés olyan környezetben, amely nem tudja biztosítani az informáltságot és az önkéntességet még a szerződési feltételek megismerésének a tekintetében sem. Az általános szerződési feltételek alkalmazásával való szerződéskötés átformálta a hagyományos, szerződési szabadságon
- 8/9 -
alapuló, a szerződés tartalmát alkufolyamat eredményének tételező szerződési modellt. Ennek eredményeként kialakult az általános szerződési feltételek formai és tartalmi kontrollja. A formai kontroll arra irányul, hogy az alkalmazó által megfogalmazott általános szerződési feltétel a szerződés részévé vált-e. Ennek minimális, de nem feltétlenül elégséges feltétele a szerződési feltétel megismerhetősége. A tartalmi kontroll arra irányul, hogy az általános szerződési feltételekben foglalt kikötés nem eredményez-e elfogadhatatlanul aránytalan kockázattelepítést a felek közötti viszonyban (tisztességtelenség). A digitális környezetben való szerződéskötés azonban felveti a kérdést, hogy bármilyen értelemben beszélhetünk-e valós beleegyezésről például "click-wrap" vagy "browser-wrap" licencek esetében, vagy ilyen szerződéskötési módozatoknál a tételezett konszenzus valójában már csak fikció.
Az általános szerződési feltételek alkalmazásának további, a modern jogi gondolkodásban már megfogalmazott veszélye, hogy aláássa a jogállamiságot és a piaci szereplőket az ún. "public choice" irányába tolva, politikai megoldásokra kényszeríti. Az általános szerződési feltételek alapján működő szerződéses kapcsolatokban ugyanis nincsenek garantálva a jogállamiság alapvető feltételei, nevezetesen hogy a norma a címzettek számára ismert legyen, a címzettek azt képesek legyenek követni, és a norma címzettjei formálisan egyenlők legyenek, azaz a jog velük szemben pártatlanul és tisztességes módon kerüljön érvényesítésre.[8] Ez a veszély nemcsak fokozódik, de nagyon reálissá is válik a technológiai fejlődés következményeként: gazdasági társaságok nyújtanak tömeges szolgáltatást és akár szolgáltatnak igazságot olyan szerződéses kapcsolatok rendszerében, amely szerződéseket a felhasználókkal a saját maguk által kidolgozott általános szerződési feltételek alapján kötöttek.
Ezek a kérdések azért kerülnek előtérbe, mert a digitális szolgáltatásokat a fogyasztóik szerződési jogi jogviszonyok alapján veszik igénybe, ahogy a közösségi oldalak felhasználóinak a magatartása, illetőleg a közösségi oldalaknak a felhasználóval szembeni jogai és kötelezettségei is jellemzően a köztük létrejött szerződési jogi jogviszony keretei között értelmezendők. A szerződés, mint jogi instrumentum, a cselekvési autonómia korlátozásáról szól, amennyiben a szerződő fél lehetséges magatartását szorítja korlátok közé és szerződésszegésként a felek relatív jogviszonyában jogellenessé tesz olyan magatartást, amely a kötelezettségvállalás hiányában jogszerű lenne. Ezért központi kérdés, hogy mit tekintünk érvényes beleegyezésnek és melyek azok a helyzetek, amelyek önkéntes és informált döntésként sem válhatnak megengedhetővé. Különösen érzékeny terület ebből a szempontból az emberi méltóság védelme, továbbá az alapjogok sérelme.
A jog feladata a társadalomban és a gazdaságban felmerülő kockázatok optimális allokálásának a biztosítása. A közigazgatási jog által előírt magatartásszabályok ex ante védelmet
- 9/10 -
tudnak biztosítani a potenciálisan bekövetkező károkkal szemben. A szabványok, gyártási és forgalmazási előírások, áruk és szolgáltatások kötelező minőségi paramétereinek a jogszabályi meghatározása vagy olyan intézkedések, amelyek ténylegesen megakadályozzák a szabályellenes magatartásokat (pl "geofencing") mind szolgálhatják jogsérelmek és károk megelőzését. Ez az államnak közvetlen feladata.
Az állami szabályozónak ebben a körben három fő feladata van. Az egyik az, hogy biztosítsa az emberi és társadalmi lét, illetőleg bármely emberi közösség előfeltételeinek a fenntartását és védelmét; a második, hogy megfogalmazza és tiszteletben tartsa a közösség megkülönböztető alapértékeit; a harmadik pedig a közösség tagjainak jogos (bár potenciálisan egymással versengő és ellentétes) érdekei közötti elfogadható egyensúly fenntartása. Így például elfogadható egyensúly megteremtése az innovációhoz és a technológiai fejlődéshez fűződő érdek és az emberi egészséghez és biztonsághoz fűződő érdek között is.[9]
A prevenció másik megoldása a polgári jogi kártérítési felelősség. Amellett, hogy a kártérítési felelősség része a jog kockázattelepítési rendszerének, egyik alapvető szerepe a jogos és a jogellenes magatartások közötti különbségtétel. A kártérítési felelősség társadalmi elvárásokat fogalmaz meg és az elvárásoknak való meg nem felelést szankcionálja. A helyes és a helytelen magatartások közötti különbségtételt a kártérítési felelősség nem szabályokkal, hanem standardokkal határozza meg. Ahogyan fentebb már említésre került, kialakultak továbbá és egyre nagyobb alkalmazási teret kapnak olyan kártérítési felelősségét alakzatok, amelyek nem magatartási alapon telepítik a kockázatot. Valamennyi kártérítési felelősség formára igaz ugyanakkor az is, hogy ex post reakcióként működnek, és ösztönzőket generálnak, így befolyásolva a jogalanyok magatartását.
A kártérítési felelősség rendszerében egyre nagyobb szerepet játszik a biztosítás. Ez igaz a biztosításra, mint kockázattelepítési sémára és a biztosításra mint jogintézményre is. Az olyan kártérítési felelősségi alakzatok, mint a termékfelelősség, valójában kötelező biztosításként működnek. A gyártó a termék hibája által okozott károk valószínűségét statisztikai adatok alapján ki tudja számítani. Ezzel ki tudja számítani azt is, hogy egységnyi számú eladott termék után egy adott időszakon belül mekkora összegű helytállási kötelezettséggel kell számolnia, majd ezt az összeget a gyártási költségekkel együtt beépíti a terméknek az árába. Ezzel a termék vevői egyúttal megvásárolják a termékfelelősségi alapú helytállási kötelezettséget; éppen úgy, mintha biztosítást vásárolnának. Emellett egyre nagyobb szerep jut a biztosításnak, mint jogintézménynek is: a "no-fault" biztosítási rezsimek nemcsak kiegészítik, de felváltani is képesek a kártérítési felelősséget.[10] Ezzel jelentősen csökken a perekkel járó társadalmi költség. A károk tömegessé válásával a vétkesség nélküli, direkt kockázattelepítési alapú kártérítési alakzatok továbbá a biztosítási alapú kockázattelepítés lehet megfelelő eszköz a kártelepítésre.
- 10/11 -
A mesterséges intelligencia a szabályozási koncepció szintjén, pragmatikus megközelítésben adatok, algoritmusok és számítási kapacitás kombinációjaként közelíthető meg. Az algoritmusok által vezérelt működés, akár termékekről, akár szolgáltatásokról van szó, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a felhasználót. Ennek a kiszolgáltatottságnak alapvetően két forrása van. Az egyik abban rejlik, hogy az algoritmusok által vezérelt, a felhasználó szempontjából döntésként megjelenő eredmény a felhasználó számára jelentős érdek- vagy jogsérelmet okozhat úgy, hogy ezt a felhasználó nem tudja befolyásolni és nem is feltétlenül jut ez a tudomására. A másik pedig abban, hogy mivel nem ismert számára az algoritmus működése, nem tud szabadon és informáltan dönteni arról, hogy az adott algoritmus által vezérelt terméket vagy szolgáltatást igénybe kívánja-e venni illetőleg meg akarja-e vásárolni.
A piaci viszonyokkal és a felek autonómiájának a támogatásával az információs szabályozási modell van összhangban. Ez a modell abból indul ki, hogy ha a fél megfelelően informált helyzetben hozott kényszermentes döntést, akkor a jogalkotónak nem kell beavatkoznia a fél érdekének a védelmében azzal, hogy a jogviszony tartalmi kereteit is meghatározza. Az informáltság alapja ebben az összefüggésben az, hogy az algoritmus megfelelően magyarázható, ezért a felhasználó az algoritmus működésével kapcsolatos tájékoztatást megkaphatja és azt értelmezni tudja. A tisztességességben megjelenő tartalmi kontroll ugyanakkor szükséges lehet olyan helyzetben, amelyben a döntés informált ugyan, a felhasználó azonban nem tud szabad döntést hozni, mert a gazdasági erőforrás máshogy nem érhető el a számára; azaz nincs reális döntési alternatívája. Ez a megközelítés érdemben azonos azzal, amely a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelenségének a szabályait formálta.
A technológiai fejlődésben rejlő gazdasági lehetőségek egyik sajátos vonása, hogy potenciálisan felerősíti az eddig meglévő egyenlőtlenségeket. Ez nemzetközi szinten az Európai Uniót készteti versenyre az Egyesült Államokkal és Ázsiával, amely a technológiai szektorba áramló befektetések drasztikus növelését eredményezi. A regionális és a nemzetgazdaságok makroszintjén ugyanakkor a mesterséges intelligencia térnyerése az erőviszonyokat még inkább a nagyvállalati szektor javára tolja el, ami hátrányt jelent a kis-és a középvállalkozásoknak. A piaci egyenlőtlenségeket a nagyobb állami szerepvállalás tudja kompenzálni.
Talán a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a gazdasági versenyképességet úgy kell növelni, hogy a jogvédelmi garanciák ne szenvedjenek csorbát. A biztonság és a hatékonyság egymásnak ellentmondó követelmények. A biztonság növelése csökkenti a hatékonyságot, a hatékonyság növelésének pedig az egyik szükségszerű ára a biztonság csökkenése.
- 11/12 -
Ez a két szempont nem hozható összhangba; legfeljebb arra lehet törekedni, hogy a megkötött kompromisszum összességében a lehető legkedvezőbb legyen. A hatékonyság növelésével a biztonsági és jogvédelmi garanciák szintje mindenképpen csökken. Más megfogalmazásban arról van szó, hogy az innováció kockázatait a jogalkotónak telepítenie kell.
Az innovációs kockázatokat az európai termékfelelősségi szabályozás a jelenlegi állapotában a károsultra hárítja azzal, hogy a gyártót a termék hibájáért való felelősség alól mentesíti abban az esetben, ha a hiba a forgalomba hozatalakor a tudomány és a technika adott állása mellett nem volt felismerhető.[11] Az innovációs kockázatoknak a gyártóra telepítése fékezné az innovációt, hiszen a gyártót arra ösztönözné, hogy csak olyan terméket illetőleg szolgáltatást vigyen piacra, amelynek az esetében a kockázatok a lehető legnagyobb mértékben kizártak. Ezért jogpolitikai szempontból továbbra is indokolt marad ennek a mentesülésnek a fenntartása. Ugyanakkor ez társadalmilag igazságtalan eredményre vezet, mert az innovatív termékek és szolgáltatások vevői élvezik az innováció hasznát, miközben az innovatív termék vagy szolgáltatás kockázatait és az ezzel járó költséget a károsultak viselik. Így externália keletkezik, és ez az eredmény morálisan sem támaszható alá. Ezt a biztosítás, elsősorban a társadalombiztosítás tudja kompenzálni. Ezért is kerül, többek között, előtérbe a biztosítás az innováció társadalmi kockázatainak a telepítése során; a biztosítás egyik elsődleges előnye az, hogy a kárt nemcsak telepíti, hanem egyúttal porlasztja is.[12]
A mesterséges intelligencia alkalmazásával járó kockázatok leginkább azokat a védett jogi érdekeket érintik, amelyeket az emberi jogok, az alapjogok és a személyiségi jogok jelenítek meg a jogrendszerben. A szabályozási súlypontok ezért érthetően körvonalazódnak az emberi méltóság és a magánélet védelmében, a személyes adatokhoz való jog védelmében, a felelősségi szabályokban és a biztonsági előírásokban.
A technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia előnyei az állampolgárok számára elsősorban az egészségügyi szolgáltatások magasabb színvonalában, a biztonságosabb és tisztább szállítási rendszerekben, a pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb és szélesebb körű biztosításában, valamint a közszolgáltatások magasabb minőségében jelentkeznek. Az üzleti szektor számára a gépesítés, a mezőgazdasági termelés, az internetes biztonság, a szállítás, a turizmus, a divatszektor és az egészségügy hatékonyabb működése jelent várható előnyként. A közérdeket a közszolgáltatások költségének a csökkenése, a szállítás, a nevelés, az energiaszektor és a hulladékfeldolgozás fejlődése szolgálja. Az alapjogi megközelítés implementálása az egyes szektorokban eltérő szabályozási
- 12/13 -
igényeket és felelősségi problémákat vet fel. Ezért a jogalkotás és a gyakorlat a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia alkalmazásával felvetődő kérdésekkel és szabályozási, illetőleg kockázattelepítési igénnyel elsősorban "alulról" szembesül, azokban az ágazatokban, amelyekben az innováció eredményei hasznosíthatók.
Az egészségügyi ágazatban az ápolórobotok, a diagnosztikai és okoseszközök alkalmazása a társadalmilag legmagasabb értékek, az élet és az egészség magasabb szintű védelmét képes biztosítani. A további fejlesztéseknek a kulcsa a diagnosztikai és kezelési adatok hasznosítása, ami érzékenyen érinti az adatok feletti rendelkezési jogok és az adatok felhasználásával szerzett hasznok allokálását. Az egészségügyi szektorban a kutatások szorosan összefüggnek a profitszerző tevékenységgel. Amennyiben a kezelési adatok jogosultja a páciens, és a kezelési adatoknak felhasználása haszonszerzéssel járó eredményekhez vezet, felmerül a kérdés, hogy az adatok jogosultja nem jogosult-e valamifajta ellenszolgáltatásra például jogalap nélküli gazdagodás címén. Ha pedig az adatok felhasználása az ő hozzájárulásával történt, vajon megtámadhatja-e tévedés címén ezt a hozzájárulást azzal, hogyha tudta volna, hogy a hozzájárulás profitszerzést (is) eredményez, akkor ő maga is csak megfelelő ellenszolgáltatás fejében engedte volna az adatainak a felhasználását. Ha az adatok felhasználására irányuló jogosultságot az egészségügyi vagy kutatási intézmény számára ilyen helyzetben jogszabályi rendelkezés biztosítja, akkor pedig azt kell megvizsgálni, hogy ez nem jelent-e kisajátításszerű helyzetet és nem indokol-e alkotmányos védelmet az adatok felhasználásában rejlő vagyoni értékre.
Az ápolórobotok üzemeltetése például idősotthonokban érzékeny kérdés lehet abból a szempontból, hogy ha a gondozottat a szellemi hanyatlása akadályozza annak felismerésében, hogy "akivel" kommunikál, az nem egy másik természetes személy hanem egy gép, akkor ez nem jár-e az emberi méltóság sérelmével.[13] Egyértelműnek tűnik a diszkriminációtilalom megsértése és az ezzel okozott kárért való felelősség például akkor, ha a bevitt adatok diszkriminatív jellege miatt áll elő diagnosztikai hiba, így ha a mesterséges intelligencia által vezérelt diagnosztikai szoftver azért nem tár fel valamilyen betegséget, mert az algoritmus valamely, a hátrányos megkülönböztetés szempontjából releváns társadalmi csoportra (pl. csak világos bőrtónusú páciensekre) lett modellezve.[14]
Elsősorban a biztosítási piac szempontjából merül fel az a kérdés, hogy milyen keretek között ösztönözhetők a biztosítottak arra, hogy például okoseszközök alkalmazásával mért fizikai és ellenőrzött aktivitást fejtsenek ki bizonyos megbetegedési kockázatok csökkentésére. Nemcsak az a kérdés, hogy jutalmazhatók-e ilyen módon ellenőrzött teljesítmények például díjkedvezményekkel, hanem az is, hogy a biztosító előírhat-e ilyet kötelező jelleggel, és kizárhatja-e a helytállási kötelezettségét az alkalmazás használatának a mellőzése esetén.
A hitelezési gyakorlat körében elsősorban a számítógépes algoritmusokkal elvégzett banki hitelminősítések kapcsán merülnek fel felelősségi kérdések. Ezek illeszkednek abba
- 13/14 -
az átfogóbb folyamatba, amely a bank számára pozitív kötelezettséget tételez hitelfelvételt megelőző helyzetekben.[15]
A munkajogi jogviszonyokban a diszkriminációtilalom, az adatvédelem és a magánélethez való jog a leginkább előtérbe kerülő problémák. Így például az álláspályázatokat rangsoroló algoritmusok alkalmazása kapcsán a hátrányos megkülönböztetés szempontjából releváns helyzetben a munkáltatónak kell igazolnia, hogy az általa alkalmazott, rendszerint harmadik személytől vásárolt program algoritmusa nem tartalmaz diszkriminatív elemet. Ehhez azonban a munkáltatónak is ismernie kell a programot, amiben a magyarázhatóság kulcskérdés, a felelősségi kérdések pedig majd érintik a szerződési láncolatot is. A munkahelyi megfigyelés, továbbá a közösségi oldalakról elérhető információknak a munkáltató általi felhasználhatósága az adatvédelem és a magánélethez való jog szempontjából szenzitív kérdések.
Az automatizált döntéshozatali mechanizmusok jelentős mértékben tudják gyorsítani a közigazgatási és bírósági regisztrációs feladatok elvégzését. Az elektronikus alapokra helyezett cégnyilvántartás és az elektronikus ingatlan-nyilvántartás bevezetésével csökken a tranzakciók feletti állami kontroll és ezzel párhuzamosan nő azoknak a jogi szolgáltatást nyújtóknak a felelőssége, akik ilyen tranzakciókhoz nyújtanak szakmai támogatást. A hazai hivatásrendek tagjainak a számára ennek a megnövelt felelősségnek tudatossá kell válnia.
A platformok a legáltalánosabb meghatározásban különböző felhasználói csoportok egymás közötti interakcióit működtetik. A platformok egy része a felhasználók közötti kommunikáció számára biztosít közvetítő csatornát (ilyenek például a közösségi oldalak), egy másik része pedig áruk és szolgáltatások piacra juttatásában működik közre. Ezek a szerepkörök eltérő felelősségi kérdéseket vetnek fel. Míg a kommunikációs közvetítői szerepkör a felelősség szempontjából azt a kérdést veti fel, hogy milyen keretek között terhelheti a közvetítő közeget biztosító platformszolgáltatót felelősség a közvetítő közegben megvalósuló jogsértések megakadályozása kapcsán, addig a kereskedelmi közvetítői szerepkör azt a kérdést veti fel, hogy a közvetítő közeget biztosító platformszolgáltatót terhelheti-e felelősség az általa közvetített áru vagy szolgáltatás által okozott károkért.
- 14/15 -
A platformok egyik fontos sajátossága, hogy korlátozhatják a hozzáférést a platform szolgáltatásaihoz, korlátozhatják - és ezáltal kontrollálják - továbbá a felhasználók magatartását. Ezáltal befolyásolhatják is a felhasználóknak a platform közegében való magatartását.
Az európai szabályozási környezet[16] tartalmi keretrendszere elsősorban az illegális tartalmak kiküszöbölésére, az eladók nyomon követhetőségének és azonosíthatóságának a biztosítására, felhasználók érdekeinek a védelmére (pl megjegyzések moderálásával), átláthatósági követelmények megfogalmazására (pl ajánlási algoritmusok működési elveinek illetőleg hatásainak a feltárása), a rendszerrel való visszaélési lehetőségek kiküszöbölésére, továbbá adatok hozzáférhetőségének a biztosítására és külső felügyeleti rendszer működtetésére fókuszál.
A platformok, akár kereskedelmi közvetítőként, akár más természetű közvetítő közegként ténylegesen szabályozóként működnek, amennyiben korlátozhatják a hozzáférést és a felhasználói magatartást is. A kártérítési felelősség releváns lehet több irányban is: a vevő által a másik termék hibája miatt elszenvedett kárért, a harmadik személyek által elszenvedett közvetett károkért és a platform üzemeltetője által elszenvedett kárért való felelősség is felmerül, ha például csökken a felhasználói kör; ezen túlmenően reputációs kockázattal is számolni lehet.
A platformok működtetői központi szerepet töltenek be a társadalmi diskurzusok becsatornázásában és a kereskedők piacra lépésében. A közösségi és a kereskedelmi közvetítői platformok azonban nem kezelhetők egységesen, mert a működésük eltérő szabályozási igényeket és felelősségi kérdéseket vet fel. A közösségi platformok szabályozása már egy ideje napirenden lévő kérdés és általános álláspontnak tűnik, hogy szabályozásra szükség van. Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a jogot nem lehet a szabályozással azonosítani. A jognak egy része társadalmi közvetítéseket tükröző bírósági döntéseken alapszik, amelyekben egymásnak ellentmondó értékek között kell a bíróságnak valamifajta prioritást felállítania. Az alapjogok érvényesítése tipikusan ilyen, a hagyományos értelemben vett szubszumcióval nem kezelhető jogalkalmazást igényel. Ennél fogva nem lehet szabályozás tárgyává tenni, mert nem lehet előre megfogalmazni, hogy egy előre nem ismert tényállás mellett, az adott tényállásban releváns társadalmi értékek közül melyiket kell előnyben részesíteni a másikkal szemben. Márpedig a közösségi platformoktól éppen ezt várjuk el; azaz az elvárásunk ugyanaz, mint ami egy bíróságnak vagy alkotmánybíróságnak lenne feladata. Ha ezt a jogalkotó szabályozással akarja megközelíteni, akkor hamis illúziót kelt.[17] Amikor a közösségi oldalak üzemeltetőjétől az alapjogok betartását várjuk el, akkor valójában állami feladat ellátását várjuk el tőlük. A szabályozás
- 15/16 -
helyett innovatív megoldásra lesz szükség ezen a téren.[18] A hagyományos megközelítések és jogvédelmi keretek nem működnek és az is valószínű, hogy ezeknek platformokat nem elegendő szabályozási tárgyként kezelni; eredményesebb megközelítés lenne ezeket a piaci szereplőket a privatizált szolgáltatások gondolatkörében mozogva partnernek tekinteni és erre felépíteni az egyébként valóban szükséges állami kontrollt.
Az európai szabályozási környezet egyelőre nem foglalkozik a platformok felelősségével, így a platformok felelősségét a jelenleg meglévő keretrendszerben kell értelmezni. A kereskedelmi közvetítői jogviszonyok alapvetően két kategóriába sorolhatók, annak megfelelően, hogy a közvetítő (jelen esetben a platform) csak a szerződő feleket közvetíti, vagy az áru illetőleg szolgáltatás értékesítésében is közreműködik-e. A közvetítőnek feladata az áru értékesítése bizomány, forgalmazási vagy franchise jogviszonyokban. A közvetítő csak a szerződő feleket közvetíti egymáshoz önálló kereskedelmi ügynöki vagy alkuszi jogviszony esetében. A tartós kereskedelmi közvetítő (önálló kereskedelmi ügynök) jellegadó sajátossága, hogy független, de az eladó értékesítési rendszerébe integrált, kevés számú eladó részére nagyobb számú vevő felé és lojalitási kötelezettsége van az értékesítő felé. Az alkusz nagy számú eladó ajánlatát nagy számú vevő felé és lojalitási kötelezettség a vevővel szemben terheli. A platformok, mint kereskedelmi közvetítők egyértelműen abba a kategóriába sorolhatók, amelyikben a közvetítő nem lép fel a vevő felé az áru vagy szolgáltatás értékesítőjeként, csak a szerződő feleket közvetíti egymáshoz. Ugyanakkor a platformok nem illeszkednek a kialakult keretrendszerbe. A jogállásuk leginkább az alkuszi pozícióhoz áll közel, a lojalitási kötelezettségük azonban egyáltalán nem világos.
A jelenlegi szabályozási keretek nem teszik lehetővé az ilyen pozícióban lévő kereskedelmi közvetítő felelősségének a megállapítását a közvetített eladó (szolgáltató) által értékesített termék vagy szolgáltatás hibájáért, illetőleg az ebből eredő károkért. A platform (üzemeltetője) nem eladó, ezért nem terheli szavatosság. Elvileg egy jogrendszer lehet nyitott az eladó fogalmának olyan széles értelmezésére, amely a közvetítőt is magába foglalja, a jelenleg ismert mértékadó jogrendszereknél azonban ez nem tapasztalható és ilyen irányú fejlődés nem is várható. A platform nem gyártó, ezért nem terheli termékfelelősség sem. Az Európai Bíróság mértékadó gyakorlata szerint erre az európai termékfelelősségi szabályok nem is adnak lehetőséget.[19] A platform felelősségének a megállapításával szembeni további érvként lehet felhozni továbbá, hogy a platform nem tudja befolyásolni a termék gyártójának a magatartását és nem tudja ellenőrizni a termék minőségét sem. Általános konklúzióként fogalmazható meg, hogy az eddigi felelősségi sémák alapján a platform üzemeltetőjének a felelőssége a platform igénybevételével értékesített áru vagy szolgáltatás hibájáért vagy az abból eredő károkért nem alapozható meg.
- 16/17 -
A platform üzemeltetőjét terhelő felelősség megállapítása mellett ugyanakkor komoly jogpolitikai érvek szólnának. A platform (üzemeltetője) dönt arról, hogy ki értékesíthet a platformon keresztül. Ő továbbá a legolcsóbb költségviselő, mert olyan helyzetben van, hogy eldöntse, ki és milyen feltételek mellett értékesíthet a platform igénybevételével. A felelősség megállapítását diktálja a károsult érdekvédelem is: sokszor a platform az egyetlen elérhető szereplő a láncolatban, nagyobb az esély a kártérítési fedezetre, miközben a költségek internalizálhatók és a felelősség megállapítása jó ösztönző a platform üzemeltetője számára a platform igénybevételéhez meghatározott feltételek megfelelő kialakítására és a tevékenység kontrollálására. Így erősebb lehet a preventív hatás. A platform üzemeltetője a termék forgalmazásának a korlátozására mindenképpen jobb helyzetben van, mint a fogyasztó.
Az amerikai bírói gyakorlat a jelek szerint ez utóbbi szempontok mentén változásnak is indult. Az amerikai bírói gyakorlat egészen a legutóbbi időig elutasította a platformok üzemeltetőivel szemben támasztott követeléseket, ez azonban 2019-ben megváltozott. Amerikai felsőbíróságok két olyan döntéssel, amelyek éppen a felelősség megállapítása melletti jogpolitikai megfontolások mentén marasztalták az Amazon-t az Amazon platformján értékesített termék hibája által okozott károkért.[20]
Az európai színtéren egyelőre sem közösségi, sem tagállami szinten nincs jele változásnak. A kereskedelmi közvetítő platformok működése nem illeszkedik a létező szabályozási keretrendszerbe és a közvetítői jogviszonyok természete nem állapítható meg a jelenlegi szabályozási paradigmák mellett. Érzékelhetően formálódik ugyanakkor a társadalmi igény a felelősség megállapítására, de az európai szabályozási térben a felelősségnek egyelőre nincs alapja. A termékfelelősségi szabályoknak a kereskedelmi közvetítőkre való kiterjesztése európai jogalkotói lépést igényel. Ugyanakkor a divergáló európai és amerikai megközelítés önmagában is problémát jelent a globális környezetben és ez a feszültség jogalkotói lépéseket fog igényelni a közeljövőben.
A mesterséges intelligencia nyersanyaga az adat, ezért központi feladat annak meghatározása, hogy az adaton, ideértve a személyes adatot is, kit és milyen terjedelemben illethetnek meg hasznosítási jogok, továbbá, hogy a hasznosítási jogosultságokban milyen szabályok szerint következhet be alanyváltozás akár jogutódlással, akár eredeti módon. A forgalomképes vagyoni pozíciók keletkezésének az algoritmusa általában is az, hogy a jog első lépésben védelmet biztosít, majd lehetővé teszi, hogy a jogvédelemről az érintett lemondjon. Ezt követően pedig megnyitja azt a lehetőséget, hogy az, aki a jogosultságot a jogvédelemről való lemondás folytán megszerezte, ezt a pozíciót tovább is adhassa másnak. Az adatok védelme ezért önmagában nem akadálya az átruházhatóságnak - ehhez következő lépésként arra van szükség, hogy a fél erről a védelemről jogszerűen
- 17/18 -
lemondhasson. Ennek az adatvédelem kontextusában nincs akadálya, hiszen a jogosult hozzájárulhat az adatainak a felhasználásához. Nehézséget az jelent, hogy az adatvédelmet a jog elsősorban személyiségi jogként kezeli és abból is vezeti le.[21] A személyiségi jogokról le lehet érvényesen mondani, a személyiség attribútumainak az átruházhatóságát és örökölhetőségét azonban a személyiségi jogok természetétől idegennek tartjuk. A személyiségi jogok kommercializálódásának részeként azonban a vagyoni értékkel bíró személyiségi jogok esetében mind az átruházás mind pedig az örökölhetőség igénye felmerül és a jogrendszerek egyre inkább elfogadják ezt a lehetőséget. Egyes személyiségi jogok ezzel forgalomképes vagyoni pozícióvá válnak ("right of publicity")[22] és ennek elfogadása útján az első lépéseket a magyar jognak is meg kell tennie, ha választ akar adni a kérdésre, hogy az elhunyt személy adataival és más vagyoni értékű személyiségi attribútumaival az örökösök rendelkezhetnek-e vagy az közjószággá válik.
Ahhoz, hogy a jogosultságok forgalomképességét a jog elismerje, nem feltétlenül kell azokat tulajdonjog tárgyaként kezelni. A jogok, követelések és a szerződési pozíciók is tudnak forgalomképesek lenni, úgyis, hogy nem minősíti őket a jog tulajdonjog tárgyának. Így az adatok feletti rendelkezési jog elismerése és átengedése sem feltételezi azt, hogy az adatot tulajdonjog tárgyaként kezelje a jog.
Az interneten felépült virtuális terek vagyoni értékű pozíciókat is létrehoznak, amelyek köre rendkívül változatos. A nyomtatott és az elektronikus könyvek között is különbség, hogy míg a nyomtatott könyv ingó dologként tulajdonjog tárgya, addig az e-könyv nem az. A jog nem is tudná értelmesen annak minősíteni, hiszen az e-könyvön fennálló jogosultságok a kiadóval vagy forgalmazóval fennálló szerződéses kapcsolatból származnak és a tárgyi világban nem jeleníthetők meg. Számítógépes játékokban vagy bármely más virtuális környezetben vásárolt virtuális "tárgyak" szintén vagyoni értékkel bírnak, és a védett érdekek is valójában azonosak a tulajdonosi érdekkel. A digitális tulajdon, mint védett pozíció valójában létre is jön, azonban csak az érintett felek szerződéses jogviszonyának a kontextusában értelmezhető. Ezen a viszonyrendszeren kívül akkor sem lenne az, ha a jog tulajdoni tárggyá minősítené őket. Ugyanez igaz az olyan virtuális vagyoni elemekre is, mint a "non-fungible token"-ek (NFT-k). Ezeknek a jogi minősége hasonlít a kaszinók által kibocsátott zsetonokhoz,[23] amelyek szintén csak a kaszinóval való szerződéses jogviszonyban értelmezhetők. A jog azzal azonban valóban adós, hogy ezeknek a virtuális vagyontárgyaknak az átruházhatóságát a "kibocsátó"-tól független módon biztosítsa. Nem kizárt, hogy egy olyan szerződés-átruházási konstrukció, amely a pozíció forgalomképességét a másik szerződő fél hozzájárulásának hiányában is lehetővé teszi, teljeskörű megoldást adhatna az ezzel kapcsolatban felmerült, egyébként valós jogi kihívásokra. Hasonló úton lenne érdemes keresni a választ az öröklési jogi aspektusokra is.
- 18/19 -
A digitális átalakulás által hozott egyik jelentős változás a jognyilatkozatok alakszerűségéről kialakult rendszert érinti. A technológiai fejlődés szükségessé teszi olyan kérdések felülvizsgálatát, mint az írásbeliség szerepe és az annak való megfelelés feltételei, vagy akár a jognyilatkozatok szóbeli, írásbeli és ráutaló magatartással tett formáinak a paradigmája. Ez érinti a konszenzus szerepét is. Voltaképpen az igazi kérdés a tartalom és a tartalom megjelenítésének a kapcsolata, a formalitások szerepe és legfőképpen az, hogy a forma lehet-e önmagában vett érték.
Az okirat szerepe az, hogy a tárgyi valóságban a jogügyletet rögzíti és ezt az aláírás teszi a külvilág felé "kibocsátottá." Azaz, a jelenlegi gondolkodásunkban az aláírás teremti meg a kapcsolatot az okirat és a jogi aktus alanya között. Így mások azonosítják vele a nyilatkozattevőt és meggyőződhetnek az okirat eredetéről, valamint az aláíróhoz való kapcsolódásáról. Az ebbe vetett bizalmat a jog megvédi, de ez egyúttal az aláíró érdekeit is védi. Elvileg bármilyen jel minősülhet aláírásnak. Az aláírás rugalmas értelmezését a magyar bírói gyakorlat is alátámasztja.[24]
Az aláírás szerepe az, hogy összekapcsolja az aláírót a dokumentum tartalmával, azonosíthatóvá tegye a nyilatkozattevőt és jelezze az aláíró személyes közreműködését a nyilatkozat megtételében. Elvileg bármilyen jel, akár elektronikus hang, jelkép vagy olyan folyamat is alkalmas lehet erre, amely logikailag kapcsolódik a dokumentumhoz és az aláíró ügyleti akaratát fejezi ki. Az aláírás ugyanakkor a jog belső logikája szempontjából nem feltétlenül szükséges eleme az írásbeli alakszerűségnek.[25]
Az írásbeliség kapcsán az az alapvető kérdés, hogy az írásba foglalást anyagi jogi vagy eljárásjogi kérdésként kezeljük-e. Amennyiben eljárásjogi kérdésként tekintünk az írásbeliségre, úgy az okirat csak bizonyíték, de nem a jogügylet érvényes létezésének a feltétele. Amennyiben pedig anyagi jogi szempontból relevánssá tesszük, akkor azt a kérdést tesszük fel, hogy az okiratba foglalás szükséges-e ahhoz, hogy az abban foglalt tartalmat jogi tényként fogadjuk el. Amennyiben az írásba foglalás érvényességi kellék, annyiban írásba foglalás hiányában a jog nem kezeli a megtett jognyilatkozatot jogi tényként és ahhoz nem fűz a jog joghatást.
A Ptk. 6:7. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés az írásbeliség meghatározására technológiasemleges definíciót ad, amikor úgy rendelkezik, hogy írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor. A jogalkotó célja az volt, hogy a korábbi megoldás helyett rugalmas, a gazdasági és társadalmi változásokra nyitott fogalmat adjon. Úgy tűnik azonban, hogy a gyakorlat erre egyelőre nem fogékony.[26]
- 19/20 -
Ennek egyik elsődleges oka az aláírás értelmezésében és abban van, hogy a Ptk. fogalma meghamisíthatatlansági elvárásként is leképezhető.[27]
A bírói gyakorlatban megmutatkozó, erősen konzervatív megközelítés egyik üzenete az írásbeliség önmagában vett értékként való kezelése, figyelmen kívül hagyva az írásbeliség valós szerepét. Egy további üzenet az, hogy olyan helyzetben is a jogügylet létezési kellékének tekintjük az írásbeliséget, amikor a társadalmi igény szerint elegendő lenne azt csupán bizonyítékként kezelni. Egy harmadik következmény pedig az, hogy a digitális kommunikációt[28] kívül helyezzük az ismert alakszerűségeken, mert nem tekintjük sem szóbelinek, sem írásbelinek sem pedig ráutaló magatartásnak. Jobb esetben esetleg a szavakkal kifejezett kommunikációt is ráutaló magatartásként kell kezelnünk, de ez aligha egyezik a jelenlegi szakmai alapjainkkal.[29]
Ennél rosszabb a helyzet a végrendeletek terén. A Ptk. jelenleg kizárja annak lehetőségét, hogy hétköznapi elektronikus eszközzel, hitelesített elektronikus aláírás nélkül tegyen valaki végrendeletet. A társadalmi igények és szükségletek szempontjából nehezen magyarázható azonban, hogy míg rendkívüli helyzetben a polgári jog szabályai elfogadják a végrendelet szóban való megtételének a lehetőségét, ilyen helyzetben sem fogadják el az elektronikus eszközön rögzített végrendeletet érvényesnek. Így azok, akik életük utolsó óráiban egyedül maradtak, és nincsenek olyan helyzetben, hogy papírra írószerszámmal írjanak, miközben természetes a számukra az elektronikus eszköz alkalmazása, nem tudnak érvényesen végrendelkezni. Akkor sem, ha egyébként kétséget kizáró módon bizonyítható a végintézkedésük tartalma.
Figyelemre méltó és kifejezetten innovatív ebből a szempontból az ausztrál bírói gyakorlat, amely el nem küldött SMS-ben,[30] mobiltelefonon létrehozott dokumentumban[31] vagy számítógépen, "word" formátumban írt dokumentumban[32] leírt végrendeleteket is elfogadott érvényesnek, azt követően, hogy a számítástechnikai eszköz meta-adatainak és az egyéb körülményeknek a vizsgálata alapján kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintette a végintézkedés tételének a körülményeit és a végintézkedés tartalmát. Jól látszik ezen a megközelítésen vannak a jelentősége, hogy az okirati megjelenítésnek anyagi jogi vagy bizonyítási jelentőséget tulajdonít-e a jog.
Az elektronikus formában tett végrendeletek érvényességének az elfogadása szükséges lépés lesz a magyar jog számára is a közeli jövőben. Ebből a szempontból meg kell fontolni az offline, online és letétbe helyezett elektronikus végrendeletek alakiságainak az újragondolását. Emellett annak a lehetőségét is meg kell vizsgálni, hogy a jogszabályi környezet legalább rendkívüli helyzetben lehetővé tegye hétköznapi számítástechnikai eszköz útján tett végrendelet érvényességének az elismerését is.
- 20/21 -
A mesterséges intelligencia a szabályozási koncepció szintjén, pragmatikus megközelítésben adatok, algoritmusok és számítási kapacitás kombinációjaként közelíthető meg. A digitális szolgáltatásokat a fogyasztóik szerződési jogi jogviszonyok alapján veszik igénybe, ahogy a közösségi oldalak felhasználóinak a magatartása, illetőleg a közösségi oldalaknak a felhasználóval szembeni jogai és kötelezettségei is jellemzően a köztük létrejött szerződési jogi jogviszony keretei között értelmezendők. Ezért központi kérdéssé válik, hogy mit tekintünk érvényes beleegyezésnek és melyek azok a helyzetek, amelyek önkéntes és informált döntésként sem válhatnak megengedhetővé. A szabályozás számára a legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy a gazdasági versenyképességet úgy kell növelni, hogy a jogvédelmi garanciák ne szenvedjenek csorbát. A biztonság és a hatékonyság azonban egymásnak ellentmondó követelmények. A biztonság növelése csökkenti a hatékonyságot, a hatékonyság növelésének pedig az egyik szükségszerű ára a biztonság csökkenése. Az innováció kockázatait a jogalkotónak telepítenie kell. A túl szigorú felelősség a fejlesztések ellen hat, azonban a gyártó mentesítése az innovációs kockázat aló társadalmilag igazságtalan eredményre vezet, mert az innovatív termékek és szolgáltatások vevői élvezik az innováció hasznát, miközben az innovatív termék vagy szolgáltatás kockázatait és az ezzel járó költséget a károsultak viselik. Így externália keletkezik, és ez az eredmény morálisan sem támaszható alá. Ezt a biztosítás, elsősorban a társadalombiztosítás tudja kompenzálni.
A platformok kapcsán a közösségi oldalak és a kereskedelmi közvetítők eltérő kihívást támasztanak. Amikor a közösségi oldalak üzemeltetőjétől az alapjogok betartását várjuk el, akkor valójában állami feladat ellátását várjuk el tőlük. A szabályozás helyett innovatív megoldásra lesz szükség ezen a téren. A hagyományos megközelítések és jogvédelmi keretek nem működnek és az is valószínű, hogy ezeknek platformokat nem elegendő szabályozási tárgyként kezelni; eredményesebb megközelítés lenne ezeket a piaci szereplőket a privatizált szolgáltatások gondolatkörében mozogva partnernek tekinteni és erre felépíteni az egyébként valóban szükséges állami kontrollt. A kereskedelmi közvetítő platformok működése nem illeszkedik a létező szabályozási keretrendszerbe és a közvetítői jogviszonyok természete nem állapítható meg a jelenlegi szabályozási paradigmák mellett. Érzékelhetően formálódik ugyanakkor a társadalmi igény a felelősség megállapítására, de az európai szabályozási térben a felelősségnek egyelőre nincs alapja.
A digitális tulajdon, mint védett pozíció valójában létrejön a virtuális térben, azonban csak az érintett felek szerződéses jogviszonyának a kontextusában értelmezhető. Ezen a viszonyrendszeren kívül akkor sem lenne az, ha a jog tulajdoni tárggyá minősítené őket.
A jog azzal azonban valóban adós, hogy ezeknek a virtuális vagyontárgyaknak az átruházhatóságát a "kibocsátó"-tól független módon biztosítsa. Nem kizárt, hogy egy olyan szerződés-átruházási konstrukció, amely a pozíció forgalomképességét a másik szerződő fél hozzájárulásának hiányában is lehetővé teszi, teljeskörű megoldást adhatna az ezzel kapcsolatban felmerült, egyébként valós jogi kihívásokra. Hasonló úton lenne érdemes keresni a választ az öröklési jogi aspektusokra is.
- 21/22 -
Az írásbeliség szerepe és kritériumai az élők közötti és a halál esetére szóló jogügyletek kapcsán is erős felülvizsgálatra szorulnak. Az elektronikus formában tett végrendeletek érvényességének az elfogadása szükséges lépés lesz a magyar jog számára is a közeli jövőben. Ebből a szempontból meg kell fontolni az offline, online és letétbe helyezett elektronikus végrendeletek alakiságainak az újragondolását. Emellett annak a lehetőségét is meg kell vizsgálni, hogy a jogszabályi környezet legalább rendkívüli helyzetben lehetővé tegye hétköznapi számítástechnikai eszköz útján tett végrendelet érvényességének az elismerését is. ■
JEGYZETEK
[1] Egyetemi tanár, ELTE, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, ORCID 0000-0001-6420-3091. A jelen tanulmány a TKP2021-NVA-29 számú projekt keretében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NVA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
[2] Helmut Koziol, Introductory Lecture. In Helmut Koziol et al (eds) Product Liability - Fundamental Questions in a Comparative Perspective, De Gruyter, Berlin/Boston, 2017, 1/20 (21)
[3] Principles of European Tort Law Art 4:202 (Enterprise Liability) Principles of European Tort Law, Text and Commentary, Springer, Wien/New York, 2005, 93
[4] https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX%3A52021PC0206
[5] Shoshana Zuboff, The Age of Surveillance Capitalism. Profile Books, London, 2019, 8
[6] Vékás Lajos, Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései (Magánjog és alkotmány: a szerződési szabadság alkotmányos korlátai) HVG-ORAC, Budapest, 2001, 165; Gárdos-Orosz Fruzsina, Alkotmányos polgári jog? Az alapvető jogok alkalmazása magánjogi jogvitákban, Dialóg Campus, Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest 2011, 185. Menyhárd Attila, Az emberi jogok magánjogi érvényesülése. In Kisfaludi András (szerk.) Liber Amicorum, Studia L. Vékás dedicata (Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos tiszteletére) ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Budapest, 2009 225 - 247, 246
[7] Nancy S. Kim, Consentability - Consent and Its Limits. Cambridge University Press, Cambridge, 2019, 218
[8] Margaret Jane Radin, Boilerplate - The Fine Print, Vanishing Rights, and the Rule of Law. Princeton/Oxford, Princeton University Press, 2013, 38
[9] Roger Brownsword, Law, Technology and Society (Law, Science and Society). Routledge, Taylor and Francis, Abingdon / New York, 2019, 89
[10] Helmut Koziol in Helmut Koziol (ed.), Comparative Stimulations for Developing Tort Law (Social Security Systems, Risk-Spreading and the Compensation of Damage in the Case of Personal Injury), Jan Sramek Verlag, Wien, 2015, 7
[11] Termékfelelősségi irányelv, Article 7 e,
[12] Bővebben Menyhárd Attila, Biztosítás és polgári jogi felelősség. In Koltay András - Landi Balázs - Menyhárd Attila (szerk.) Lábady Tamás emlékkönyv, Wolters Kluwer, Budapest, 2019, 291 - 306, 294
[13] Sabrina Ghielmini et al, Grund- und Menschenrechte in einer Digitalen Welt. Schweizerisches Kompetenzzentrum für Menschenrechte, 2021, 78
[14] Ghielmini et al, 81
[15] Danny Busch-Cees van Dam, A Bank's Duty of Care: Perspectives form European and Comparative Law. In Danny Busch-Cees van Dam (eds), A Bank's Duty of Care, Hart Publishing, Oxford and Portland, Oregon, 2017, 373 - 445, 380
[16] Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv, A digitális szolgáltatásokról szóló rendelet
[17] Ennek részletesebb kifejtésére ld Menyhárd Attila, Az információs technológiai fejlődés hatása az állam szerepvállalásaira. In Török Bernát-Ződi Zsolt (szerk.), A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2021 67 - 87.
[18] Ez lehet például speciális bírósági eljárásrend, valamifajta public-private partnership vagy más, együttműködésen, illetőleg gyors visszacsatolásokon alapuló modell kialakítása is.
[19] ECJ C-327/05, Commission v. Denmark, ECLI:EU:C:2007:409
[20] Oberdorf v. Amazon.com Inc, No. 18-1041 (3d Cir. 2019); Bolger v. Amazon.com, LLC, D075738, 2020 WL 4692387, at *5 (Cal. Ct. App. Aug. 13, 2020)
[21] A magyar jogban nevesített jogosultság, egy más jogrendekben és az Európai Emberi Jogi Egyezmény alkalmazásában az adatvédelem a magánélet védelméből (privacy) vezethető le.
[22] Erről részletesen: Menyhárd Attila, Forgalomképes személyiség? In Menyhárd Attila - Gárdos-Orosz Fruzsina (szerk.), Személy és személyiség a jogban, Wolters Kluwer, Budapest, 2016, 65 - 82
[23] Ezek is tokenek, csak nem virtuálisak, hanem fizikaiak
[24] A Legfelsőbb Bíróság például a "Mami" aláírást is elfogadta érvényesnek, tekintettel, a végrendelet címzettje a végrendelkező közötti családi kapcsolatból fakadó szokásra. BH 1973.124. sz.
[25] UNCITRAL E-Commerce Model Law
[26] Új Ptk. Tanácsadó Testület véleménye: a jognyilatkozat írásbeliségének követelményei a Ptk. 6:7. § (3) bekezdésének az alkalmazásában
[27] Éless Tamás, Két dilemma az írásbeli jognyilatkozatok kapcsán. Magyar Jog, 2015/6. sz. 321 - 325, 322
[28] E-mail, SMS, DLT rendszer, software-es megoldások stb.
[29] Éless, 323.
[30] Re Nichol; Nichol v Nichol & Anor [2017] QSC 220
[31] Re: Yu [2013] QSC 322
[32] Mahlo v Hehir [2011] QSC 243
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, ELTE, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék.
Visszaugrás
