E tanulmány alapvető kérdése az, hogy a végrendelet, mint egyoldalú jogügylet, és az öröklési szerződés, mint kétoldalú jogügylet miként befolyásolja a kötelesrész mértékét. Számos európai kontinentális jogrendszerben ugyanis az öröklési szerződés (pl. eltartási szerződés) kizárja a törvényes örökösödési rend alkalmazását, azaz ennek részét, a kötelesrészt, a szerződésbe foglalt vagyonrész tekintetében. Az új magyar Ptk. ezt a megoldást nem fogadja el és korlátozottan ugyan, az öröklési szerződések eseteiben, fenntartja a kötelesrészt. Az új magyar Ptk. - szemben más európai kontinentális jogrendszerek szerinti megoldással, mely a kötelesrészt dologi, azaz univerzális (egyetemleges) szukcessziónak (öröklésnek) tart, - a kötelesrészt kötelmi jellegűnek, szinguláris szukcessziónak minősíti. Így a kötelesrész kiadása a törvényes örökösöknek, a végrendeletben vagy (kivételesen) a szerződésben kedvezményezett örökösök iránti külön igényérvényesítése alapján valósítható meg, amennyiben a végintézkedés túllépte a kötelesrészt.
A végintézkedési és a végrendelkezési szabadság, habár a mai magyar öröklési jogirodalomban többnyire jogi szinonimaként szerepel, és erre van érv, - valójában egymáshoz úgy viszonyul, mint a tágabb (végintézkedés) és szűkebb (végrendelet) jogi jelentéstartalommal bíró fogalom. Mindkét jogi szintagmának van közös nevezője: ami az örökhagyó halála esetére, vagyonával való szabad rendelkezését és ennek korlátait jelenti. A kettő közötti különbség terjedelemben nyilvánul meg. Míg a végintézkedési szabadság az összes öröklési jogcímet (végrendelet, öröklési szerződés), beleértve akár a törvényes öröklést is (ami végintézkedés hiányában vélelmezi az örökhagyó hagyatéki akaratát), addig a végrendelkezési szabadság csupán a végrendelet, mint sajátos öröklési jogcím alapján történő hagyatéki felosztást jelenti.
A végintézkedési (végrendelkezési) szabadság[1] és a
- 373/374 -
kötelesrész[2] viszonyítását nem lehet csupán sommás, számszerűségi módon szemléltetni, leegyszerűsített, pár pontos képlettel. Amennyiben a kötelesrész nagyobb pl. a törvényes öröklési rend szerinti örökösrészhez képest ennek fele, - a végrendelkezési (végintézkedési) szabadság kisebb, csökken. És megfordítva, ha törvényes örökösrészhez képest a kötelesrész hányada kisebb, pl. annak egy harmada, a végrendelkedési szabadság növekszik, - nagyobb az örökhagyónak halála esetére szóló vagyonával kapcsolatos rendelkezési joga. A kettő egymás közötti viszonya azonban a számszerűséginéi összetettebb. Valójában jogi súlyozásról van szó, ami attól függ, mit tart a jogalkotó fontosabbnak - a végrendelkező (örökhagyó) jogügyleti akaratnyilvánítását, végakaratát, autonómiáját, vagy a törvényes örökösödési rend, kötelesrész kisebb, vagy nagyobb arányában történő fenntartásával, az utódok (leszármazók és más törvényes örökösök) érdekeinek oltalmát. Első szempillantásra úgy tűnik, hogy a közvetlen utódok, leszármazottak, elődök és a házastárs, azaz az örökhagyó legközelebbi hozzátartozóinak, mint törvényes örökösöknek érdekeit kell oltalmazni, így nagyobb teret kell nyújtani, a végakarat tiszteletben tartásával, a kötelesrésznek, azaz fokozni kell a kötelesrész mértékét. Alaposabb megfontolás azonban azt is megmutathatja, hogy a végintézkedés - végrendelet olyan vagyoni jellegű, halála esetére szóló jogügyleti rendelkezése az örökhagyónak, amelyet minden jogrendszer, így a magyar is, elsődlegesként, messzemenően tiszteletben tart (favor testamenti),[3] mind a jogügyleti jogértelmezés, mind a jogügylet érvénye útján, - ám nem mellőzve a közeli hozzátartozók törvényben meghatározott körének minimális jogait.[4]
Azokban a jogrendszerekben, amelyekben a kötelesrész jogi természete szerint öröklési jog, és ennek megfelelően az örökhagyó halálának pillanatában (de-
- 374/375 -
latio) a kötelesrész törvényben meghatározott arányában átszáll a kötelesrész jogosultjára, külön ezirányú igény nélkül - mint amilyen az osztrák jog, - a végrendeletnek a kötelesrészt sértő rendelkezései semmisek.[5]
A XIX. század második felétől a magyar Kúria elvi élű 43. számú teljes ülési határozata a kötelesrészt alapvetően öröklési igényként minősíti. Ez pedig abban jutott kifejezésre, hasonlóképpen mint az osztrák jogban, hogy a kötelesrészt sértő mértékben a végrendelet semmis volt.[6]
Ez a megoldás abból következett, következik, hogy a végrendelkezési szabadság két elemből áll össze: (1) Az örökhagyó halál esetére szóló vagyoni rendelkezésének szabadságából (rendelkező rész); (2) a rendelkezési szabadság kötelesrésszel való korlátozásából. Utóbbi kényszerítő jellegű (imperativ) norma, s ennél fogva, mint minden kényszerítő jogszabály jogügylet útján történő megsértése esetében, a szabad rendelkezési részen való végintékedési túllépés, - semmis.
A hatályos magyar jog (új Ptk.) szerint, a favor testamenti értelmében, ezzel szemben, a kötelesrészen túlmenő végrendelkezés-rész nem semmis, érvényben marad,[7] mivel a kötelesrész jogosultja kötelmi követeléssel léphet fel a végrendelet által kedvezményezett örökössel szemben. A jogosult kötelesrész iránti követelése nem adott dolog átadásában nyilvánul meg, mint ahogyan ez a hagyomány esetében[8] fennáll, - hanem ő a kötelesrészt hányada szerinti (eszmei) értékének pénzbeli követelése útján érvényesítheti. Ílymódon a kötelesrész jogosultja a hagyatékban részesedő személyek hitelezője.[9] Igaz azonban az is, hogy a hatályos magyar jog szerint a kötelesrész jogosultjának joga az örökhagyó halálának időpontjában keletkezik, s így kötelmi jellege mellett, egyúttal öröklési jellegű is. Hiszen a kötelesrész jogosultjának követelése nem inter vivos (az örökhagyó életében), hanem ennél később, halálával, mortis causa áll be.
A kötelesrész intézményének magyar jogfejlődése szerint a kötelesrész kezdetben dologi - azaz öröklési jogi igény (ITSZ, 1861), a később (első teljes kódex tervezet 1900, az 1913-14. évi tervezet és az 1928 évi Mtj) azonban az öröklési jelleg mellett a kötelmi jelleg is kifejezésre jut.[10] Az 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről pedig a kötelesrészt kizárólag kötelmi igényként minősíti.[11] A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről ezzel szemben, a kötelesrésznek kettős vonását fémjelzi, azaz mind öröklési mind kötelmi jogi jellegét, miközben a főhangsúly az utóbbin van, mivel a kötelesrész jogosultja a pénzbeli követeléssel léphet fel a végrendelettel kedvezménye-
- 375/376 -
zett örökösök irányában kötelesrészének kiadása céljából.[12] A kötelesrész kielégítésének módja, a betudás is utal arra, hogy az új magyar Ptk. a kötelesrészt elsősorban kötelmi tartozásnak tartja. Ugyanis (1) a kötelesrész kielégítésére szolgál mindaz, amit a jogosult a hagyatékból bármely címen kap, továbbá amit az örökhagyótól ingyenes adományként kapott, feltéve, hogy azt a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani. (2) Ha a kötelesrészre jogosult leszármazó az öröklésből kiesett[13] leszármazójának a kötelesrészébe be kell tudni mindannak az ingyenes adománynak az értékét, amelyet ő és a kiesett felmenő kapott. Több leszármazó az adományt a hagyatékban való részesedésének arányában köteles betudni. (3) Az örökhagyó a betudást - kifejezett nyilatkozattal - elengedheti. A betudás elengedése más jogosult kötelesrészét nem sértheti.[14]
Lehetséges, hogy az örökhagyó végintézkedésével nem a törvényes örökösökön kívül határozza meg örököseit, hanem azon belül. Ebben az esetben az örökhagyó jogügyleti akarata (szándéka) az ő örökségüknek törvényes örökrészen felüli mértékben való meghatározására irányul. A törvényes örökrészen felüli végintézkedéssel kedvezményezett törvényes örökösnek örökhagyót az örökösnek iránta való (pozitív) viszonyulása is motiválhatja. Kivételesen az örökhagyó, e (negatív) viszonyulástól függően, a törvényben szigorúan meghatározott okoknál fogva a kötelesrésztől is megfoszthatja, kizárhatja örökösét, annak érdemtelensége okán. Ilymódon az örökhagyói mérlegelés legszigorúbb intézménye az, hogy érdemtelenség miatt, akár a kötelesrészből való kizárás is alkalmazható.[15] Az örökösöknek a végintézkedés általi örökhagyói különböző "súlyozásának" indítéka, oka egyéb örököseinek vagyoni és személyi körülményeinek örökhagyói szempontok szerinti mérlegelését is (pl. adott törvényes örökös iskoláztatása, kora) lehetővé teszi.
Az öröklési jogcímek a következők: (a) a törvény,[16] (b) a végrendelet[17] és (c) a szerződés.[18] Ezek az "öröklésre hívás" jogalapjai, és az európai kontinentális jog-
- 376/377 -
rendszerekben, így a magyar jogban is (legalábbis az első kettő), általánosan elfogadottak.[19] Más jogrendszerekben is, mint az osztrák jogban (Berufung zur Erbfolge - Berufungsgründe)[20], azonosak az öröklési jogcímek. Hozzá fűzhető, hogy az új magyar Ptk. öröklési jogcímek között csak a törvényt és a végrendeletet határozza meg.[21] Nyilván arról van szó, hogy az új magyar Ptk. öröklési jogi koncepciója szerint csupán e két (általános és egyedi) jogi aktus vezet az "örökléshez", vagyis az egyetemleges jogutódláshoz. Ezekkel szemben, a Ptk. koncepciója és szabályozása szerint, az öröklési szerződés, - habár ez is örökhagyó halála esetére szóló vagyonelosztói intézkedés, - kötelmi jellegű és szinguláris jogutódlásnak minősül.
A törvényes örökösödési rend[22] alkalmazásának feltétele - a végrendelet[23] és az öröklési szerződés hiánya közös jellemzője az európai és a magyar öröklési jognak. A törvényes örökösödési rend alkalmazására általában, a legtöbb jogrendszerben, akkor kerül sor, ha az örökhagyónak nincs jogügyleti intézkedése - az örökhagyó nem hagyott hátra végrendeletet[24], nem kötött tartási vagy életjáradéki szerződést, nem kötött öröklési szerződést.
Megfordítva, amennyiben van jogügyleti rendelkezése az örökhagyónak, sorrendtartás tekintetében, elsőbbsége van a jogügyleti végintézkedésnek a törvényes örökösödési szabályok alkalmazásával szemben. Más szóval, a "legerősebb" örökösödési, örökbehívási jogcím a szerződés (pl. tartási), ezt követi a végrendelet, majd a törvényes örökösödési rend. Ha van végrendelet és öröklési szerződés is egyazon hagyatékra nézve, mérvadó az öröklési szerződés szerinti hagyatékfelosztás. Ha az öröklési szerződés és a végrendelet a hagyaték más-más vagyonrészeire vonatkozik, tehát a rendelkezések egymással nem ütköznek, a két örökbehívási jogcím, úgy tűnik, kivételesen párhuzamosan alkalmazható. Ha sem a végrendelet, sem az öröklési szerződés együttesen nem öleli fel az örökhagyó hagyatékát, a fennmaradó részre a törvényes örökösödési rend szabályai a mérvadóak.
A kötelesrész a legtöbb jogrendszerben a törvényes örökösödési rendhez (ld.: fentebb az osztrák jogot), tartozó jogintézmény, főszabályként univerzális (egyetemleges) és nem szinguláris szukcesszió. A hatályos magyar jogban ettől eltérően, a kötelesrész a törvényes örökösödési rendhez fűződő, nem univerzális örökösödési jog (nem egyetemleges jogutódlás), hanem szinguláris, kötelmi jogi követelés, mely közvetlenül vagy közvetve korlátozza az örökhagyó végrendelkezési szabadságát. Azokban a jogrendszerekben (pl. osztrák jog) amelyekben a kötelesrész szerves részét képezi a törvényes örökösödési rendnek, - mert ezekben a kötelesrész jogi természete szerint öröklési és nem kötelmi jogi, - a kötelesrész kiadása a törvényes örökösödési rend szerinti örökbehívás leszármazói és felmenői sorrendje (descendens és ascendens parentela) szerint történik. Azzal a megszorítással, hogy öröklés mértéke és alanyainak köre a törvényes örökösödési rendhez képest korlátozott. A kötelesrész kedvezményezetti körét a gyermek, a házastárs és a szülők teszik ki. Az oldalági rokonokat nem öleli fel. Az osztrák jogban, amennyiben vannak gyermekek és van túlélő házastárs, akik kötelesrészre jogosultak, akkor az első törvényes örökösödési rend szabályainak alapulvételét kell alkalmazni. Eszerint az első törvényes örökösödési körben, a kötelesrész e jogosultjai annak a felére jogosultak, amit a törvényes örökösödési rend szerint kaphattak volna. Ha tehát, pl.: van házastárs és két gyermek, ők az első törvé-
- 377/378 -
nyes örökösödési rend szerint egyformán egy-egy harmadot örökölnének. Ezeknek fele jár a kötelesrész címén, ami azt jelenti, hogy a kötelesrész e jogosultjai egyenként az örökhagyó vagyonának (hagyatékának) egy-egy hatodára jogosultak. Azonban, ha nincs gyermek, de van túlélő házastárs és szülő, a második törvényes örökösödési rendből kell kiindulni, azzal, hogy immáron a törvényes örökösödési résznek a kötelesrészre jogosultak csupán egy harmadára tarthatnak igényt. A törvényi örökösödési rend a jogosultak alanyi körén, öröklési arányán és (az osztrák jogban) dologi vagy (a magyar jogban) kötelmi jellegén túlmenően abban is különbözik a kötelesrész örökösödési rendjétől, hogy a törvényes öröklés esetén rendszerint van,[25] a kötelesrész esetén, - a kötelesrészre jogosultak körének leszűkítése miatt - rendszerint nincs (halál esetén) helyettesítés, de érdemtelenség miatti kiesés esetén (mind a magyar, mind az osztrák jogban) van helyettesítés (ius representationis).[26]
Az osztrákkal azonos, első (fél) és második (egyharmad) törvényes örökösödési rend szerinti részarányra differenciált (az első rendre fél, a másodikra harmad) kötelesrészt tartalmazott a korábbi Ptk. eredeti szövege is.[27] Az új magyar Ptk. vonatkozó rendelkezése szerint ezzel szemben, a kötelesrész jogosultjai egységesen, függetlenül az első és második parentelára, annak az egyharmadát igényelhetik, ami nekik a törvényes örökösödési rend szerint járna.[28]
Mint fentebb már utaltunk rá, azokban a jogrendszerekben, melyekben a kötelesrész öröklési és nem kötelmi jellegű, megkülönböztetést nyer a végrendelkezési jog szabad rendelkezési része, mely a kötelesrész határáig terjed, melynek értelmében, ha a végrendelkező túllépi ezt a határt, a túllépő rész tekintetében intézkedése érvénytelen és erre nézve mérvadó a törvényes örökösödési rend kötelesrészre vonatkozó szabályai, tehát e részre nézve adott vagyonrész megfelelő eszmei hányada ipso iure átszáll a kötelesrész jogosultjára.
Míg a végrendelkezőnek végrendeletében tiszteletben kell tartania a kötelesrészt, addig a tartási szerződés útján történő vagyonrészével való rendelkezése az örökhagyónak a kötelesrészt főszabályként mellőzheti. Más szóval, amennyiben az örökhagyó tartási, életjáradéki, vagy öröklési szerződést kötött (tágabb értelemben vett öröklési szerződések), a szerződésben megállapított vagyon tekintetében törvény alapján kizárt, vagy korlátozott a törvényes örökösödési rend-, beleértve a kötelesrészt, - szabályainak alkalmazása. Más szóval, az öröklési szerződések kizárják vagy korlátozzák a törvényes örökösödés szabályainak alkalmazását. Amennyiben azonban az örökösödési szerződés nem ölelte fel az örökhagyó teljes vagyonát, a maradék tekintetében, ha van végrendelet, akkor erre nézve a végrendelkezési, ha végrendelet nincs, akkor a törvényes örökösödési rend szabályait kell alkalmazni.
Az örökhagyó vagyonának örökösre való átszállásának időpontja tekintetében kétféle rendszer ismeretes a jogösszehasonlításban: Az első az ex lege, vagy ipso iure rendszer, mely szerint az átszállás időpontja az örökhagyó (de cuius) halálának pillanata, elvben függetlenül az örökbehívás jogcímétől. E rendszerben a bírói, vagy közegyzői végzés deklaratív, "dolga" csupán az, hogy megállapítsa, mi történt a deláció pillanatában. A másik rendszer a hereditas iacens - vagyis a fekvő örökség rendszere, mely szerint az örökség az örökösre nem száll át azonnal az örökhagyó halálának pillanatában, hanem egy későbbi időpontban, pontosabban az örökségről szóló bírósági, vagy közjegyzői (jogerős) határozat, végzés időpontjában. E határozat konstitutív, jogkeletkeztető jelleggel bír. Az első rendszerben nem szükséges a külön örökösödési kereset benyújtása, az örökséget megállapító peren kívüli bírósági vagy közjegyzői eljárás hivatalból (ex officio) indul. A második, hereditas iacens (fekvő örökségi) rendszer szerint, ezzel szemben, szükséges az örökség iránti kereset (követelés) benyújtása, ahhoz, hogy az eljárás beinduljon, az eljárás jogi természete szerint peren kívüli, - kivételesen azonban, mindkét öröklési rendszerben peres eljárás amennyiben az örökösök között jogvita támad. Ebben az esetben az eljárást vezető szerv perre utalja azt a felet, melynek öröklési igénye, igényének mértéke kevésbé valószínű.
Mint a legtöbb kontinentális öröklési rendszer, a magyar jog is az univerzális szukcesszió (egyetemleges jogutódlás) esetében, amelynél a de cuiusnak, vagyis örökhagyónak mind jogaiba, mind kötelezettségeibe lép az örökös, a törvényi átszállási rendszert fogadja
- 378/379 -
el, tehát azt, hogy az örökség az örökösre az örökhagyó halálának időpontjában száll át.[29] Ez azt jelenti, hogy az örökség tulajdonosi alanyváltást idéz elő, az örökhagyó halálának pillanatában. Ez nem érvényes az örökség iránti kötelmi követelésre (szinguláris örökség), melynél az örökös ennél későbbi időpontban valósíthatja meg tulajdoni jogát, akkor amikor szinguláris joga megállapítást nyert, - azzal, hogy az örökhagyónak csupán jogaiba lép be, de nem "örökli" kötelezettségeit.
A tartási szerződés (a korábbi magyar jogban: élethossziglani eltartási szerződés) az örökhagyó (eltartott) és az eltartó (aki lehet egyébként törvényes örökös, de lehet más személy is) közötti olyan visszterhes, egyben aleatorikus (szerencse jellegű)[31] és formális (alaki kötöttségű) szerződése, melynek értelmében az eltartó vállalja az örökhagyó élethossziglani ellátását, gondozását,[32] annak fejében, hogy az eltartott ingó és ingatlan vagyona egészében vagy részben, rendszerint halálának időpontjában átszáll az eltartóra. E szerződés rendszerint a feleket - az örökhagyót (eltartottat) és az eltartót egy háztartásban való együttélésére is kötelezi, különösen akkor, ha az eltartott egészségi állapota és gondozása ezt megköveteli. Az életközösség elviselhetetlensége mindkét fél számára lehetővé teszi a szerződés felbontását. E szerződés olyan változata is ismeretes, amely szerint az eltartott az eltartóra még életében átruházza vagyonát, vagy ennek részét, azzal a megszorítással, hogy az eltartottnak a lakásingatlanon élethossziglan tartó, lakhatási célú szolgalmi jogosultságot, haszonélvezetet biztosít. A tartási szerződés az eltartottnak szerződésben meghatározott vagyona tekintetében elvben kizárja, azaz korlátozza a törvényes örökösödési rend és a kötelesrész[33] szabályainak alkalmazását.
Azon túlmenően, hogy az új Ptk. hetedik, öröklési jognak szentelt könyvében, egy általános rendelkezéssel felöleli az öröklési szerződések összes típusát, a tartási szerződésre nézve, az új Ptk. hatodik, kötelmi jognak szentelt könyvében, az egyes nevesített szerződések körében, tartalmaz külön a tartási szerződésre vonatkozó jogszabályokat. A kettős szabályozás, úgy tűnik, egymással szoros kapcsolatban áll, mivel a tartási szerződés mind kötelmi, mind öröklési jelleggel bír. A tartási szerződés létrejövetelét, tartalmát, alaki kellékeit az új Ptk. a kötelmi jogi könyvéban szabályozza, míg főként öröklési jogi hatását az öröklési jogi könyvben. (Nota bene, talán helyesebb lett volna a tartási szerződéseket egy helyen, áttekinthetően szabályozni, vagy a kötelmi, vagy az öröklési jogról szóló könyvben.) A tartási szerződés fogalom-meghatározása tekintetében a kötelmi jogi törvényi definíció szerint: a tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelős ellátására, illetve gondozására, a tartási jogosult ellenérték teljesítésére köteles. A tartási szerződés formális, vagyis a tartási szerződést írásba kell foglalni.[34] Az új Ptk. szabályozza a tartásra kötelezett és a tartásra jogosult jogait és kötelezettségeit. Ezek a jogszabályok szerint a tartásra kötelezett kötelezettsége kiterjed a tartásra jogosult lakhatásának biztosítására,
- 379/380 -
élelemmel és ruházattal való ellátására, gondozására, betegsége esetén ápolására és gyógyíttatására, halála esetén illő eltemettetésére.[35] Nyilván az eltartott lakhatási lehetőségeinek eltartó oldaláról történő biztosítási kötelezettsége arra az esetre szól, ha az eltartott lakását, házát még életében, az eltartás fejében, eltartó tulajdonába átruházta. Ismeretes azonban egy másik lehetőség is, hogy az eltartott tulajdonában levő lakás, egyéb lakhatási ingatlan tulajdonjogának eltartó javára történő átszállására majd csak az eltartott halálának időpontjában kerül sor, s ő addig megtartja tulajdoni jogosultságát. Ez esetben nem szükséges az eltartó által, az eltartott javára szóló "lakhatás" biztosításának kötelezettsége. Amennyiben azonban, a szerződés értelmében, az eltartott lakásingatlanának tulajdonjogát még életében az eltartottra átruházza, lehetséges az a megoldás is, hogy a szerződés az eltartott lakhatásának biztosítása céljából, korábban tulajdonában levő lakásban lakhatási szolgalmi, vagy haszonélvezeti jogot alapítson, természetesen, az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyezve. A Ptk. szabályozza a tartás ellenében történő ingatlan tulajdonjog átruházását. Ennek értelmében, ha a tartási kötelezettség ellenében a tartási kötelezettre ingatlan tulajdonjogát ruházzák át, és a tartásra jogosult felhívására a tartásra kötelezett az őt terhelő kötelezettség biztosítására biztosítékot nem ad, a tartásra jogosult kérelmére az ingatlan-nyilvántartásba az átruházott ingatlan terheként tartási jogot kell bejegyezni.[36] Az új Ptk. szabályozza továbbá a tartási szerződés megszűnését[37] és módosítását.[38]
Az életjáradéki szerződés a tartási szerződéstől abban különbözik, hogy az eltartói kötelezettség nem terjed ki az eltartott gondozására, ellátására és csupán élethossziglan tartó, rendszeresen ismétlődő meghatározott összegű, tartási célú pénzbeli szolgáltatásra szorítkozik, továbbá abban, hogy e szerződés az eltartott és az eltartó között nincs életközösség. Az eltartott ingó vagy ingatlan vagyonának egésze vagy része majd csak az eltartott halálának időpontjában száll át a járadékszolgáltatóra. E szerződés visszterhes, aleatorikus (szerencseszerződési) jellegű. A felek ilyen szerződést akkor kötnek, ha az eltartottnak nincs szüksége gondozásra. Ennél a szerződésnél is, a szerződésben foglalt örökhagyói vagyontárgyak tekintetében kizárt (a szerződés megkötésétől számított két éves határidőt követően megnyílt örökség tekintetében) vagy korlátozott[40] a törvényes örökösödési rend és a kötelesrész szabályainak alkalmazása.
Az új Ptk. kötelmi jogi részében az életjáradéki szerződést úgy határozza meg, hogy az életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Az életjáradékot havonta előre kell teljesíteni. A járadékszolgáltatásra jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített járadékot bírósági úton nem követelheti. Az életjáradéki szerződésre egyebekben a tartási szerződés szabályait kell alkalmazni.[41]
A kölcsönös öröklési szerződést rendszerint a házastársak kötik meg egymás között.[42] E szerződés értelmében a túlélő házastárs örökli az elhunyt házastárs különvagyonának, vagy közös vagyonuk elhunytra eső hányadát - ezeknek egészét, vagy részét. Ennek a szerződésnek a jogkövetkezménye is azonos a fentebb említett két szerződés hatásáva[43]. Az öröklési szerződés is az általa megszabott vagyonrész tekintetében kizárja, azaz korlátozza[44] a törvényes örökösödési rend és a kötelesrész szabályait.
Az új Ptk. e szerződést házastársak közös öröklési szerződéseként nevesíti.[45] Az új Ptk. megszabja, hogy (1) házastársak, mint örökhagyók az életközösség fennállása alatt érvényesen köthetnek ugyanabba az
- 380/381 -
okiratba foglalt öröklési szerződést. (2) A felek eltérő megállapodásának hiányában az örökhagyókkal szerződő fél által örökölt lakáson és hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon a túlélő házastársat holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg, ha ő azokat az örökhagyóval közösen használta.
E szerződés olyan ingyenes szerződése az örökhagyónak, mint ajándékozónak és a kedvezményezettnek (megajándékozottnak), mely szerint az ajándékozó egy tulajdonában levő meghatározott vagyontárgyát halála esetére átruházza a kedvezményezett megajándékozottra. E szerződés kétoldalú jogügylet, szemben a végrendeleti hagyománnyal, mely egyoldalú jogügylet. Ez azt jelenti, hogy a halál esetére szóló ajándékozás esetében a megajándékozott kifejezett vagy hallgatólagos egyetértésére (akarategységére) is szükség van, míg a végrendeleti hagyomány esetében nincs szükség a kedvezményezett egyetértésére.
A Ptk. e szerződésre vonatkozó rendelkezése szerint (1) ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli, a szerződésre az ajándékozás szabályait[46] azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződés alaki követelményeire az öröklési szerződés alaki követelményei az irányadók. (2) Halál esetére szóló ajándékozás olyan juttatásra nézve érvényes, amely végrendelet esetén dologi hagyománynak minősülne.[47]
A Ptk. szabályozza a várt örökségggel kapcsolatos örökösi rendelkezést. Ugyanis, az örökhagyó leszármazol egymás között az örökhagyó életében is köthetnek szerződést várt örökségük tárgyában. (2) A szerződést írásba kell foglalni.[48] E rendelkezés gyakorlatilag a remélt örökséggel kapcsolatos rendelkezést tartalmazza. A remélt öröklésről szóló rendelkezés azért hipotetikus, mert a rendelkező nem biztos, hogy örökössé válik, hiszen e szerződés megkötése után az örökhagyó végrendeletével kizárhatja a szerződő örököst örökségéből, vagy a vártnál kisebb, vagy más jellegű juttatást (pl. hagyomány) örökséget juttathat neki.
a) Az öröklési szerződés az új Ptk. öröklési jogi rendelkezéseiben
Az új Ptk. fogalom-meghatározása szerint: (1) öröklési szerződésben az örökhagyó a vele szerződő felet magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik személynek nyújtandó tartás, életjáradék, illetve gondozás ellenében - vagyona, annak egy meghatározott része vagy meghatározott vagyontárgyak tekintetében - örökösévé nevezi; a másik fél kötelezettséget vállal a tartás, életjáradék, illetve gondozás teljesítésére. (2) Ha az örökhagyóval szerződő fél kötelezettsége a harmadik személlyel szemben kiterjed az örökhagyó halála utáni időre, a hagyatéki eljárásban az ingatlan-hagyatékot a harmadik személy javára fennálló tartási joggal terhelten kell átadni, és a tartási jogot a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző megkeresésére az ingatlan-nyivántartásba be kell jegyezni. (3) Az örökhagyó az öröklési szerződésben bármilyen végrendeleti rendelkezést tehet. Az örökhagyóval szerződő félnek az öröklési szerződésbe foglalt végrendeleti rendelkezése érvénytelen.[49]
Az öröklési szerződés formális (forma ad solemnitatem), azaz a törvényben előirt kötelező alaki kellék nélkül érvénytelen. A Ptk. vonatkozó rendelkezése szerint[50] az öröklési szerződés érvényességéhez szükséges az a forma, alaki kellék, melyet a törvény az írásbeli végrendeletre[51] irányoz elő.
Az öröklési szerződés módosítására és megszüntetésére az új Ptk. rendelkezése szerint a tartási és életjáradéki szerződésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni[52], beleértve a létrejövetelükhöz szükséges alaki kellékeket. A szerződés megszüntetése a kötelező alaki érvényességi feltételek teljesítése nélkül érvényes, ha az ennek megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából létre jött.[53]
Jogi természetükre nézve a magyar jogirodalom az öröklési szerződéseknek kettős jellegét domborítja ki. Egyfelől e szerződéseknek tartási, tehát kötelmi jogi, másfelől öröklési jogi, azaz végintézkedési jellege van.[54]
Az öröklési szerződés tulaj donátruházási hatálya akkor áll be, ha az eltartó túlélte az örökhagyót, azaz eltartottat. Az eltartói kötelezettséget, ameny-
- 381/382 -
nyiben az eltartó az eltartott halála előtt meghal, az ő örököse elvben nem folytathatja. Elsősorban azért, mert az öröklési szerződés, különösen a gondozást és együttélést is magában foglaló tartás esetében, intuitu personae (a másik személy személyiségére, tudására, képzettségére való tekintettel) megkötött szerződés. Ilymódon az eltartott előtt elhunyt eltartó kötelezettsége automatikusan nem száll át az ő örökösére.[55] A csupán pénzbeli járadék (gondozás és együttélés nélküli) nyújtására kötelező eltartás nem tekinthető intuitu personae szerződésnek, hiszen a pénzszolgáltatás - szemben az ápolással, gondozással, amely személyre, vagy ismeretre, szakértelemre tekintettel kell legyen - helyettesíthető szolgáltatás, tehát elvben, ilyen szempontból, "örökölhető", azaz elhunyt eltartó egyetemleges örököse által folytatható kötelezettség. Különösképpen akkor, ha az eltartóra a járadékszolgáltatás fejében, a szerződés értelmében, az örökhagyó ingatlanát vagy egyéb vagyonát életében átruházta. Mert ennek tulajdonát az eltartó halálával eltartó örököse megszerzi.
Az öröklési szerződésnek a további hatálya abban van, hogy amennyiben e szerződés kimeríti az örökhagyó teljes ingó és ingatlan vagyonát, a törvényes öröklés szabályai alkalmazásának nincs helye, vagy csupán korlátozott mértékben. E főszabály alól kivételt képez, ha az öröklési szerződés nem ölelte fel az örökhagyó teljes vagyonát. Ilyen esetben az öröklési szerződés tárgyát nem képező vagyon elosztását illetően mérvadóak a törvényes öröklési rend szabályai.[56]
b) Az öröklési szerződések közös és egymástól eltérő jogi jellemzői.
Az öröklési szerződés elemzett típusainak közös jellemzője az, hogy ezek két oldalú jogügyletek, vagyis létrejövetelükhöz szükséges mindkét szerződő fél akarata, jogügyleti akaratnyilatkozata. (Szemben a végrendelettel, mely egyoldalú jogügylet, azaz nála elegendő egy jogügyleti nyilatkozat, és anélkül is érvényes, ha a címzett nem ismeri ennek tartalmát). Közös az is, hogy ezek a szerződések az örökhagyó vagyonával kapcsolatos végintézkedések körébe tartozik. Közös az is, hogy szemben a végrendelettel, melynek elvben tiszteletben kell tartania a törvényes örökösök első és második parentelájában, a törvényben meghatározott jogosultak körében a kötelesrészt, e szerződések megkötése esetében értelemszerűen kizárt a kötelesrész szabályainak alkalmazása. (Ami megkülönböztetendő a kizárás és az érdemtelenség jogintézményétől, amely külön esetét képezi az örökségből való döntően végintézkedésen alapuló kiesésnek). Közös nevezője továbbá az öröklési szerződéseknek az, hogy mindegyik formális, kötelező az írásbeli (pl. közjegyzői okiratba foglalt) alaki kellék. Az egyes öröklési szerződéstípusok joghatás tekintetében egymástól eltérnek abban, hogy mikor, mely időpontban száll át az örökség (részben vagy egészében) az örökhagyóról a szerződésben kedvezményezett javára. Többségükben az öröklési szerződések az örökhagyó tulajdonában levő ingó és ingatlan dolgok másik szerződési fél javára történő tulajdonátruházására, az örökhagyó elhunytával kerül sor. Van azonban olyan szerződés is, mely az örökhagyó tulajdonában levő ingó és ingatlan dolgok másik szerződő félre való átruházását még az örökhagyó életében valósítják meg. Ha az örökhagyó tartás fejében életében átruházza lakása tulajdonát az eltartóra, szükséges az eltartott (örökhagyó) lakáshasználati jogának (szerződési szolgalom, vagy megfelelő ingatlanbejegyzési terhelés útján való) biztosítása.
A végrendelkezési és végintézkedési szabadság a magánautonómia szerves része, mivel a magánautonómia lehetővé teszi a tulajdonosnak, örökhagyónak vagyonával való szabad jogügyleti (végrendelet, öröklési szerződés) rendelkezését élők között (inter vivos) és halála (mortis causa) esetére. A végrendelet alapvető jellemzője az, hogy egyoldalú jogügyleti akaratnyilatkozat, rendeltetése pedig az, hogy lehetővé tegye az örökhagyónak a vagyonával, örökségével való, az ő halála esetére szóló szabad, befolyásmentes rendelkezését, és megnevezhesse örökösét. A végrendelkezési szabadságot egyfelől a végrendelet formai kellékei és egyéb kényszerítő jogszabályok, másfelől a kötelesrész, mint az örökhagyó legközelebbi hozzátartozóinak minimális öröklési, örökségben való részesedési joga korlátozzák. A végrendelet végintézkedési jellegéből következik, hogy amennyiben egyazon örökség tárgyában több végrendelet volna, az örökség elosztása tekintetében mérvadó az utolsó, főként, ha ez az örökség elosztásának egészére tartalmaz örökhagyói intézkedést. A hatályos magyar jogban, - szemben más európai jogrendszerekkel, melyek a kötelesrészt a törvényes örökösödési rend kiegészítő szerves részeként, továbbá öröklési és nem kötelmi igényként szabályozzák, - a kötelesrészen túlmenő végrendeletrész érvényes, de a kötelesrész jogosultja kötelmi követeléssel léphet fel a hagyatékban részesedő végrendeletben kedvezményezett személyekkel szemben.
A végrendelkezési szabadságnál tágabb a végintézkedési szabadság. Ugyanis a végintézkedési szabadság a szabad végrendelkezésen túlmenően magában fog-
- 382/383 -
lalja az örökhagyónak a halála esetére szóló, vagyonával való rendelkezési jogot kétoldalú jogügylet, azaz szerződéskötés (öröklési szerződés) útján is. Az öröklési szerződés megkötésénél érvényesül a szerződéskötési szabadság, különösképpen a másik szerződő fél megválasztása tekintetében, hiszen a másik fél, összhangban az örökhagyó szerződéskötési szabadságával, lehet akár a törvényes örökös, akár a törvényes örökösödési renden kívüli személy, aki rendszerint az örökhagyó eltartója. Az öröklési szerződés a legerősebb jogcíme az örökbehívásnak, örökösnevezésnek. Egyfelől azért, mert a szerződésbe foglalt örökség egésze, vagy része tekintetében elvben kizárt, azaz korlátozott a törvényes örökösödési rend szabályainak alkalmazása, másfelől azért, mert sorrendben a szerződéses öröklés az elsőbbségi öröklési jogcím, majd hiánya esetén őt követi a végrendelet, ennek hiánya esetén következik a törvényes örökösödési rend.
Az új magyar Ptk. a korábbi Ptk.-hoz képest növelte a végrendelkezési szabadságot, azáltal, hogy a korábbi Ptk. első (descendes) paréntélában megszabott, törvényes öröklési rész feles, és a második (ascendens) parentélára alkalmazott egyharmados hányadát egységesítette és összevéve csökkentette a kötelesrészt egy harmadra. Úgy tűnik, hogy ez nemcsak egyszerű matematikai korreláció, az örökhagyó javára, inkább annak tudható be, hogy a jogalkotó viszonylag nagyobb teret biztosított a végrendelkező jogügyleti végakaratának, a favor testamenti elve útján. Az öröklési szerződések esetében általában, a kontinentális európai jogszabályok kifejezetten, törvényi jogszabály alapján kizárják nemcsak a törvényi örökösödési rend alkalmazását, de ennek derivátumát is, a kötelesrészt. Úgy tűnik, hogy a magyar hatályos polgári jog megtorpant, ebben nem követi teljesen az európai megoldást. Bár, követhetné, hiszen a szerződéses öröklés arról szól, hogy aki az örökhagyót eltartja, azt kell előnybe részesíteni, azokkal szemben, akik ugyan közeli hozzátartozók, de az eltartást nem vállalják.
Ami a kötelesrész tiszteletben tartása követelményének nemcsak a végrendeletre, hanem (korlátozottan) az öröklési szerződésre nézve való kiterjesztését illeti, az utóbbi tekintetében az új Ptk. teljesen nem marasztalható el. A hatályos Ptk. ugyanis a kötelesrész intézményét korlátozottan ugyan, de mégis, kiterjeszti a szerződési öröklésre is, abban az esetben, ha az öröklési (tartási, járadékszolgáltatási) szerződés megkötésére az örökség megnyílása előtti kevesebb, mint két év során került sor. Nyilván arról van szó, hogy a jogalkotó meg kívánta akadályozni az örökhagyó meggondolatlan intézkedését és ezúton kívánta oltalmazni a legközelebbi hozzátartozók érdekeit. ■
JEGYZETEK
* E tanulmány a szerzőnek a Miskolci Egyetem ÁJK-n 2015. évi, jún. 5.-ei országos POT konferenciáján elhangzott előadásának szerkesztett változata (Szerk.).
[1] Ld. a Ptk. 7:10. § (végintézkedési szabadság), mely szerint az örökhagyó halála esetére vagyonáról, vagy annak egy részéről szabadon rendelkezhet. Az újabb magyar jogirodalomban, Vékás Lajos, Magyar Polgári jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, Végintézkedési szabadság, 35-38. Az osztrák jogirodalom szerint a végrendelkezés, mint az örökhagyó, magánautonómián alapuló, saját vagyonának, halála esetére szóló rendelkezésének határa a kötelesrész, mely az ún. kényszerű örökösöket (Noterbe) illeti meg, mégpedig az örökségben való minimális részesedésüket illetően. (Ld. Koziol-Weber, Bürgerliches Recht, Band II: Welser, Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht Besonderer Teil, Erbrecht, Manz Verlag, Wien, 2001 (és későbbi kiadások), Das Pflichteilsrecht - Kötelesrész, 503.; Testierfreicheit - végrendelkezési szabadság, 410., 418, 443. A német jogban, egyébként mint a magyar jogban is, a végrendelkezés, mint halál esetére szóló jogügyleti végintézkedés az örökhagyó személyes, másra át nem ruházható és más által nem képviselhető joga. (Ld. a német BGB 2064. paragrafusát - Persönliche Errichtung). A végrendelet megtámadható a kötelesrész jogosultjai részéről az örökhagyó tévedése (Irrtum) és végakaratára gyakorolt kényszerhatás (Drohung) esetén. (Ld. a BGB 2078. paragrafusát). Az örökhagyó végrendeletében kötelesrészen túlmenő rendelkezése megtámadható a kötelesrész jogosultja által és a végrendletnek ez a része semmissé nyilvánítható. (Ld. BGB 2079. paragrafusát - Anfechtung wegen Übergehung eines Pflichteilsberechtigten). A BGB a kötelesrész jogosultjairól és mértékéről 2303. paragrafusában rendelkezik. E rendelkezés szerint az örökhagyó leszármazottja, a szülei és a házastársa, vagy élettársa kötelesrészre jogosultak, akik a kötelesrész jogcímén a törvényes öröklési résznek (minden esetben) a fele jár. Ld. pl. Prütting, Wegen, Weinreich, BGB Kommentar, Luchterhand, 2007, 2671, 2680, 2828. E rendelkezéseknél fogva a német jogban a kötelesrész öröklési (ipso iure) és nem kötelmi jellegű. A francia jogban a Code civil 894-917. szakaszai rendelkeznek az élők közötti és halál esetére szóló ingyenes intézkedésekről (Des donations enter vifs et des testaments), melyek szerint az örökhagyó, tulajdonos, szabadon rendelkezhet tulajdonával élők közötti és halál esetére szóló (ingyenes) jogügylet (ajándékozás, végrendelet) útján, a törvényben előírt formában. (Code civil, art. 893). A szabad rendelkezés mind élők közötti, mind halál esetére szóló végrendeleti úton történő ingyenes jogügylet a közrendi korlátozás (l'ordre public, Code civil, 6. szakasz) mellett, különleges korlátozást is tartalmaz, mely szerint az örökhagyó, azaz tulajdonos vagyonának három negyedével rendelkezhet szabadon, a megmaradt egynegyed részre a leszármazottak és a közvetlen felmenők, valamint a túlélő és el nem vált házastárs jogosultak. (Code civil, 914-1 szakasz). Ld. pl., Jeantet, Mélanges Breton/Derrid, Réserve héréditaire et fiducie, Dalloz, 1991, 175; Raffray et Sénéchal, Avenir de la réserve, Jurist Calsseur periodique, édition notariale, 1986, I. 249; Code civil, Redaction.: A. Tisserand, G. Wiederkehr, F. Jacob, X. Henri, G. Venandet (Red.), Dalloz, Paris, 2003;812-813.
[2] Ld. a Ptk. 7:75-7:86. § (Jogosultság a kötelesrészre, kitagadás, kötelesrész alapja, kötelesrész mértéke, kötelesrész kielégítése). A Ptk. 7:81. §a szerint (1) nem tartozik a kötelesrész alapjához a) az örökhagyó által halálát megelőző tíz évnél régebben bárkinek juttatott ingyenes adomány értéke b) az olyan ingyenes adomány értéke, amelyet az örökhagyó a kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat keletkezését megelőzően juttatott, c) a szokásos mértéket meg nem haladó ingyenes adomány értéke, d) a házastárs vagy az élettárs, továbbá a leszármazó részére nyújtott tartás mértéke, e) az arra rászoruló más személyek ingyenesen nyújtott tartás értéke a létfenntartáshoz szükséges mértékben. (2) A kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat létrejöttének időpontja házasságból származó gyermek és a házastárssal közösen örökbefogadott gyermek esetén a házasságkötés időpontja, más örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadás időpontja, egyébként a gyermek fogamzása. (3) Az ingyenes adományt, amelynek betudását az örökhagyó elengedte, nem lehet a jogosult saját kötelesrészének alapjához hozzá számítani.
[3] Ld. pl. az osztrák jogban, OAPtk. 655. paragrafusának utolsó félmondatát. E rendelkezés a meghagyásra vonatkozik, és erre nézve általános értelmezési szabályt ír elő. A szavakat azoknak közönséges jelentése szerint kell értelmezni, az ettől eltérő jelentést külön kell bizonyítani, nevezetesen azt, hogy az örökhagyó bizonyos kifejezéseknek sajátos, különleges jelentést tulajdonított. Másfelől, a favor testamenti elv a végrendelet messzemenő érvényben tartását célozza meg. Kétely esetén, ugyanis a bírói gyakorlat és doktrína szerint a végrendelet úgy értelmezendő, hogy az érvényben maradhasson. OGH (Osztrák Legfelsőbb Bíróság), in SZ 46/34, NZ 1997, 365. Ennek kritikáját ld, Schilder: Erbrecht und bewegliche System, Juristische Blätter, 1977, 57. A favor testamenti jogdogmatikai, jogértelmezési oka az, hogy messzemenően az örökhagyó valóságos akaratának megfelelően kell eljárni. A végrendelet célja ugyanis az örökség, azaz a hagyaték elosztása a végrendelkező akarata szerint. Ld. Koziol-Welser: Bürgerliches Recht, Bd. II.: Welser: Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht besonderer Teil, Erbrecht, 12. Auflage (és a későbbi kiadások) Manz Verlag, Wien, 2001, 456-457. Ld. pl. in: Kodex des österreichischen Rechts (Hrsg. Werner Doralt), Bürgerliches Recht, 42. Auflage, LexisNexis, Wien, 2012/13, 1. ABGB, 78.
[4] Ld. a magyar hatályos jogra nézve, Vékás Lajos: Magyar polgári jog - Öröklési jog, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2013, 58. Az új Ptk. 7:24. § értelmében a végrendeletet kétség esetében az örökhagyó feltehető akaratának megfelelően és úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata lehetőség szerint érvényre jusson. E szabály azonban nem szolgálhat alapul a végrendelet alaki hibájának orvoslásához. Ld. pl. Polgári Törvénykönyv, 2013. évi V. törvény a Polgári törvénykönyvről. 2013. évi CLXXVII. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről, Kiegészítve a vonatkozó bírói gyakorlattal, Hatályos, 2014. március 15, Budapest, Patrocínium, 2015, 322.; Vékás Lajos (szerk.) Gárdos Péter (munkatárs): A polgári Törvénykönyv magyarázata, Complex Wolters Cluwer, Budapest, 2013, 993-996. 9. pont; Magyar Polgári Jog - A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény tükrös szerkezetben (a hatályos joganyaggal), szerk. Juhász Ágnes, lektorálta Bíró György, továbbá Pusztahelyi Réka és Révész Katalin közreműködésével, 2. kiadás, II. kötet, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2013, 601. old.
[5] Ld. Az osztrák Általános Ptk. (OÁPtk.) 764. paragrafusát, mely szerint a kötelesrész az örökség azon része (melyre a 762 - és 763. paragrafusban meghatározott személyek - az örökhagyó gyermekei, hiányukban a szülők és a házastárs) jogosultak (Pflichtteil), akik kötelezően örökösök (Noterbe). Az OÁPtk. 765. paragrafusa értelmében a gyermek és a házastárs kötelesrésze fele annak, amit a törvényes örökösödés rendje szerint örökölhetnének. A felmenői örökség esetében a kötelesrész egy harmadát képezi annak a résznek, melyet az örökös a törvényes öröklési rend szerint örökölne. (OÁPtk., 766. paragrafus). Ld. pl. in: Kodex des österreichischen Rechts (Hrsg. Werner Doralt), Bürgerliches Recht, 42. Auflage, LexisNexis, Wien, 2012/13, 1. ABGB, 87. Az osztrák jogirodalom megállapítása szerint (hasonlóképpen mint a magyar jogban), a kötelesrész iránti jog az örökhagyó halálának pillanatában keletkezik. E jog öröklési jellegű. Azzal, hogy a kötelesrész iránti igény átruházható (OGH in SZ 10/159). A kötelesrészre való jogosultságot az örökhagyó csak különleges, törvényben megállapított oknál fogva tagadhatja meg (Enterbung). Az OÁPtk. öröklési jogi rendelkezéseinek 1989. évben végrehajtott reformja, és a 977/a paragrafusának bevezetésével, többek között, lehetővé tette az örökhagyó számára a leszármazottak és felmenők kötelesrészének csökkentéséi - kivéve a házastársét. Ez abban az esetben lehetséges, ha a szülők és a gyermekek között nem volt egyébként szokásos közelebbi kapcsolat. Ami a gyakorlatban az apa és a házasságon kívüli gyermek esetében szokott elő fordulni. Ebben az esetben az örökhagyó a törvényben előírt kötelesrészi hányadot a felére csökkentheti. Ugyanakkor a kötelesrész növelhető abban az arányban, amilyen arányban az örökhagyó életében más örököst ajándékozott meg (OGH in NZ 1997, 394). Az örökhagyó végrendeletével a törvényben - OÁPtk., 768-770 és 773. paragrafusaiban szigorúan meghatározott eseteiben megtagadhatja a kötelesrészt. Ld. Koziol-Welser, Bürgerliches Recht, Bd. II.: Welser, Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht besonderer Teil, Erbrecht, 12. Auflage (és a későbbi kiadások) Manz Verlag, Wien, 2001. 503., 505., 512., 516. old. Ld a további osztrák jogirodalmat: Paliege, Neues im österreichischen Erbrecht, Zeitschrift für Rechtsvergleichung, 1991, 169. old; Schauer, Neues Erbrecht ab 1991, Österreichisches Recht und Wirtschaft, 1990, 70. old; Umlauft, Pflichtteilsminderung nach Par. 773a ABGB, u.o, Die Pflichtteilsminderung im Lichte des Repräsentationsrechtes, Juristische Blätter,1992, 557. old.; Welser, Rudolf, Die Erbrechtsreform, 1989, Österreichische Notariatszeitschrift, 1990, 137. old.; Welser, Rudolf, Die Reform des österreichischen Erbrechts, Wien, 2009; Zemen, Die Pflichteilsminderung im Parantelensystem, Juristische Blätter, 1992, 220. old. Az osztrák jog szerint a kötelesrész a végrendelet megnyitásától kezdődően, három éven belül igényelhető. (Az OÁPtk. 1487. paragrafusa szerint). Az osztrák jogban, egyes esetekben, a kötelesrész kiadása iránti követelés lehet kötelmi jogi jellegű is. Így. pl. az inventárium (pl. épület vagy dolog felszerelése, tartozéka) követelhető kötelesrész cimén. (Az OÁPtk. 804. paragrafusa szerint). Továbbá a házastárs követelheti az örökségből eltartásának pénzbeli értékét, mindaddig amíg új házasságot nem köt, vagylagosan úgy is mint törvényes örökös, de úgy is mint kötelesrészre jogosult. (Ld. az OÁPtk., 796. paragrafusát).
[6] Ld. Vékás Lajos: Magyar polgári jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, 128.
[7] Ld. Vékás Lajos: Magyar polgári jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, 128-129.
[8] Ld. Ptk. 7:31. § (1) bekezdését. A hagyomány szingulásris örökösödés, amikor is a hagyatékának egy vagy több meghatározott vagyontárgyát a végrendelkező örökhagyó végrendeletében a hagyományos javára rendeli ki.
[9] Ld. Ptk., 7: 84. § (1)-(3) bekezdését, továbbá, Vékás Lajos: Magyar polgári jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, 128.
[10] Ld. A kötelesrész kodifikációs fejlődésmenetét, in: Vékás Lajos: Magyar polgári jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, 128. bc) pont.
[11] Ld. pl. a korábbi Ptk. 661. § (kötelesrészre jogosultak köre: leszármazottak, házastárs, szülők), 665. § (1) bekezdését, mely meghatározta a kötelesrész mértékét - annak a fele, ami az örökösnek, mint törvényes örökösnek jutna. A kötelesrész alapja a korábbi Ptk. 666. § (1) bekezdésének a)-c) pontja szerint a hagyaték tiszta értéke. A régi Ptk. 671. § (2) bekezdése szerint a kötelesrészre jogosult kötelesrészének pénzben való kiadását követelheti. Ld. Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog, II. kötet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1965, 482-495.
[12] Ld. a Ptk.7:84. § (Felelősség a kötelesrész kielégítéséért). A Ptk. e § (1) bekezdésének a) pontja megszabja, hogy a kötelesrész kiadásáért vagy kiegészítéséért elsősorban a hagyatékban részesedő személyek felelnek. E bekezdés b) pontja szerint a kötelesrésznek a hagyatékból ki nem elégíthető részéért az örökhagyó által a halálát megelőző tíz éven belül megadományozottak adományaik időbeli sorrendjére tekintet nélkül felelnek. E paragrafus (2) bekezdése szerint több személy felelősségének arányát juttatásaik figyelembe vehető értéke határozza meg. A (3) bekezdés szerint pedig, aki a juttatástól önhibáján kívül elesett, a kötelesrészért nem felel. Jellemző, hogy a Ptk. itt a hagyatékban részesedők kötelesrész jogosultja iránti felelősségéről szól, ahelyett, hogy ezeknek a kedvezményezetteknek a kötelesrész jogosultja irányában való tartozásáról szólt volna. Itt a hagyatékban részesedőknek a kötelesrész jogosultja javára szóló törvényi forrású kötelméről van szó és nem "felelősségről", hiszen a felelősség jogellenes magatartás esetében áll be. Itt pedig a kötelesrész kielégítésével tartozó, hagyatékban részesülő személyek nincsenek "jogellenes" helyzetben. A Ptk. 7:86. § (1) bekezdése értelmében, a kötelesrészt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni. A Ptk..7:94. paragrafusa (1) bekezdésének d) pontja szerint a kötelesrészen alapuló kötelezettségek hagyatéki tartozásként minősülnek.
[13] Ld. Ptk. hetedik könyvének, II. címét: Kiesés az öröklésből, azaz 7:4- 7:9. §§
[14] Ld. Ptk. 7:83. § hivatkozott (1)-(3) bekezdéseit.
[15] A hatályos magyar jogban (Ptk. 7:77. § Kitagadás) nem jár kötelesrész annak akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. Vö.: Vékás Lajos: Magyar Polgári jog, öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, Kitagadás, 131-133. A Ptk. 7:78. § szabályozza a kitagadási okokat, - melyek között szerepel az örökös érdemtelensége, továbbá az, hogy az örökös örökhagyó ellenében vagy egyenesági rokonának, házastársának életére törve, bűncselekményt követett el; továbbá, ha az örökhagyó irányában az örökös mulasztja a kötelező tartást, az örökös erkölcstelen életmódot folytat, az örökös elmulasztotta az elvárható segítségnyújtást, stb.). Az érdemtelenséget az új magyar Ptk. 7:6. paragrafusában szabályozza közelebbről. E szerint érdemtelen az öröklésre, aki az örökhagyónak, vagy az örökhagyó törvényes vagy végrendeleti örököseinek életére tört, továbbá megakadályozta az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását. Az osztrák jogban, hasonlóképpen, mint a hatályos magyar jogban, - törvényi rendelkezéssel meghatározott esetkörben az örökhagyó iránta való súlyos elbánás miatt, végakaratával kizárhatja az örököst. Mint a magyar jogban, az osztrák jogban is, a kizárás, azaz érdemtelenség az örököst nemcsak az örökségtől, hanem a kötelesrésztől is megfosztja. Az OÁPtk. 540/ 542. paragrafusának rendelkezése értelmében érdemtelen az az örökös, aki az örökhagyóval szemben bíróság által marasztalható bűncselekményt követ el, szülői és gyermeki kötelezettségeinek teljesítését súlyosan és durván mellőzi, kényszerhatást gyakorol az örökhagyó valós végakaratának megváltoztatása céljából (Erbunwürdigkeit). Ld.: Kodex des österreichischen Rechts (Hrsg. Werner Doralt), Bürgerliches Recht, 42. Auflage, LexisNexis, Wien, 2012/13,1. ABGB, 72. Az osztrák jogirodalomban ld. pl., Koziol-Welser, Bürgerliches Recht, Bd. II.: Welser, Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht besonderer Teil, Erbrecht, 12. Auflage (és a későbbi kiadások) Manz Verlag, Wien, 2001., 422. Az osztrák jog szerint nemcsak az örökhagyó, hanem bárki (örökségre) érdekelt is hivatkozhat az érdemtelenségre. (Koziol-Welser, op. cit., 422). Ez azt jelenti, hogy az érdemtelenség megállapítása nemcsak magán - hanem közérdek is.
[18] Ld. a Ptk. 7: 48-7. 52. §§ (öröklési szerződés), a Ptk. 6:491-6:496. §§ (tartási szerződés), a Ptk. 6:497. § (életjáradéki szerződés). Természetesen, figyelemmel kell lenni a halál esetére szóló ajándékozásra és a várt örökségre szóló rendelkezésre (Ptk. 7:53 és 7:54. §§ szerint). Az új Ptk. halál esetére szóló szerződések egy részét a kötelmi jog egyes nevesített szerződésekre vonatkozó fejezetében, azaz a hatodik könyvben, - más részét, eseteit pedig az öröklési jog fejezetében, azaz a hetedik könyvben szabályozza. Ennek a szabályozási megoszlásnak a jogi jelentősége abban nyilvánulhat meg, hogy a Ptk. egyes örökléssel kapcsolatos szerződéseket túlnyomóan kötelmi (inter vivos), másokat pedig túlnyomóan öröklési jellegűnek (mortis causa) tartja. Annak ellenére, hogy e szerződések közös jellemzője, az, hogy az örökhagyó életében, halála esetére rendelkezik vagyonának teljes, vagy részleges átruházásáról. A jogirodalom ezeket a szerződéseket egy néven, mint öröklési szerződéseket tartja számon.
[19] Ld. pl. akár a korábbi Ptk. vonatkozásában, Világhy Miklós-Eörsi Gyula: Magyar polgári jog, II. kötet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1965, 418. 10. pont (az öröklési jogcímek). Az új magyar Ptk.-ban megmaradtak a korábbi Ptk.-ban meghatározott öröklési jogcímek (törvény, végrendelet, bizonyos értelemben a szerződés), azzal, hogy az új Ptk. öröklési szerződések különböző változatait árnyaltabban szabályozza, egyébként összhangban, azaz összehasonlíthatóan a kontinentális európai jogrendszerek szabályozásával.
[20] Ld. pl. Koziol-Weher, Bürgerliches Recht, Bd. II.: Weber, Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht besonderer Teil, Erbrecht, 12. Auflage (és a későbbi kiadások) Manz Verlag, Wien, 2001, 418.
[21] Az új Ptk. ugyanis 7:3 § (Az öröklési jogcím) (1) bekezdésében megszabja, hogy örökölni végintézkedés alapján vagy törvény szerint lehet. E paragrafus (2) bekezdése szerint ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg.
[22] A magyar hatályos jogra nézve, a törvényes öröklés általános rendjét, ld. a Ptk. 7:55-7:66. §-aiban. A törvényes örökösödési rendre vonatkozó újabb magyar jogirodalomban ld. pl. Vékás Lajos, Magyar Polgári Jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, 88-123. Ebben a törvényes örökösök sorrendjét, Id. ibid, 90-100.
[23] Ld. a végrendeletről szóló következő újabb magyar jogirodalmat: Földi András: Érvényesség és hatályosság a végrendeleteknél, Közjegyzők Közlönye, 2. évfolyam, 1998. évi 1-2. szám, 2-12.; Orosz Árpád, Végrendelet, - bírói gyakorlat füzetek, 1. Budapest, 2012; Sőth Lászlóné: A végintézkedések, Budapest, 2001; Csiffáry Gabriella (szerk), Testamentum, Magyar végrendeletek gyűjteménye, Budapest, 2006.
[24] Ld. Ptk. 7:10-7:24. §§ (végrendelet fajtái, érvénye és értelmezése) 7:25-7:36. §§ (végrendelet tartalma), 7:37-7:47. §§ (végrendelet érvénytelensége és hatálytalansága).
[25] Ld. pl. az új Ptk. 7:55. § (3) bekezdését, 7:63. § (1)-(3) bekezdését, stb.
[26] Ld. a Ptk. 7:78. §-ának (5) bekezdését, mely szerint azonban a kitagadott jogutódja nem esik ki az örökségből, csupán a kitagadott nem képviselheti a kitagadott jogutódja érdekeit: Aki kitagadás miatt kiesik az örökségből nem jogosult törvényes képviselőként a helyébe lépő személy örökségének kezelésére.
[27] Ld. a korábbi Ptk. 599. és 661. §§. Ld. továbbá, Eörsi-Világhy: Magyar Polgári jog, II. kötet, 418-419.
[28] Ld. a Ptk. 7:82. § (1)-(3) bekezdéseit. A Ptk. e rendelkezései szerint (1) kötelesrész cimén a kötelesrészre jogosultat annak a harmada illeti meg, ami neki - a kötelesrész alapja szerint számítva - mint törvényes örökösnek jutna. (2) Ha a házastársat mint törvényes örököst haszonélvezeti jog is megilleti, kötelesrésze e tekintetben a haszonélvezeti jognak olyan korlátozott mértéke, amely szükségleteit biztosítja, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat. (3) A törvényes örökségként haszonélvezeti jogot öröklő házastárs a kötelesrészét igényelheti úgy is, mintha haszonélvezeti jogát megváltották volna.
[29] Ld. Ptk. 7:87. § (1)-(2) bekezdését, mely szerint az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Vagyis e rendelkezések szerint (1) az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. (2) Az örökös az öröklés megnyílásával a hagyatékot vagy annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát - elfogadás, vagy bármely más jog cselekmény nélkül - megszerzi. Ezek a rendelkezések az ex lege, vagy más szóval ipso iure öröklési rendszert fogadják el (mely rendszert egyébként a korábbi Ptk. is követett), tehát azt, hogy az örökös tulajdonszerzése végbemegy az örökhagyó halála időpontjában, akár ingatlantulajdon-bejegyzés nélkül is. /Ld., Vékás Lajos (szerk.), Gárdos Péter, A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal, Complex - Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2013, 1027, 1028. Ám az ingatlannyilvántartásba a delatio után jóhiszeműen és visszterhes jogcím alapján bejegyzett ingatlantulajdonos jogosultsága előnyt élvez az örökségigénylővel szemben (ld. EBH 2010. 20126).
[30] Ld. a Ptk. 7:48. §, mely az öröklési szerződések együttes szabályait és típusait nevesíti, többek között a gondozást is magában foglaló tartási szerződést.
[31] Legfelsőbb Bíróság (ma Kúria), BH 1981.407; BH 1988. 401. a szerencse jellege a tartási szerződésnek, nem abból következik, hogy az eltartó az eltartott minden kötelezettségét nem kell vállalnia, mint azt a LB korábbi praxisa megszabta, hanem abból, hogy a szolgáltatások egyensúlya vagy egyensúlytalansága egy jövőbeni ismeretlen körülmény, feltétel beálltától, az eltartott halálának időpontjától, vagyis az eltartott élettartamától függ.
[32] A magyar bírói gyakorlat szerint e szerződésekben a gondozási kötelezettség túlnyomó lehet a tartásihoz képest (BDT 2008. 1729, BH 2013.16), ennél fogva a LB, Kúria elismerte tartásinak azt a szerződést is, amelyben elsődlegesen az eltartó gondozási kötelezettségén volt a főhangsúly.
[33] Ld. a Ptk. 7:80. § (4) bekezdését. E rendelkezés szerint a szerződéses örökös a kötelesrészért csak akkor "felel", ha az öröklés a szerződéskötést követő két éven belül nyílt meg. Ez esetben a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani az öröklési, tartási, életjáradéki vagy gondozási szerződéssel elidegenített vagyon értékének a ténylegesen nyújtott tartás, életjáradék, illetve gondozás értékével nem fedezett, az öröklés megnyílásának időpontja szerinti értékének részét. Ld. továbbá a Ptk. 7:99. § (1) bekezdését, mely szerint a hagyományosoknak tűrniük kell a kötelesrész jogosultjainak igényét. Ha a hagyományost a kötelesrész sérelmével elégítették ki, a hagyományos kötelesrész iránt helytállni tartozik a jogalap nélküli gazdagodás címén, feltéve, hogy a kötelesrész jogosultja az örököstől nem szerezhetett kielégítést.
[34] Ld. a Ptk. 6:491. § (1) és (2) bekezdését.
[35] Ld. Ptk. 6:492. § (a tartásra kötelezett kötelezettsége).
[36] Ld. Ptk., 6:494. § (1) bekezdését. (tartás ellenében ingatlan tulajdonjogának átruházása).
[37] Ld. a Ptk. 6:493. § (1)-(3) bekezdéseit.
[38] Ld. a Ptk. 6:495, § (1)-(4) bekezdéseit.
[39] Ld. a Ptk. 7:48. §, mely együttes rendelkezése a különböző típusú öröklési szerződéseknek, s melyben többek között az életjáradék-szolgáltatási szerződés és említést nyer.
[40] Ld. a Ptk. 7:80. § (4) bekezdését, továbbá 7: 84. § (1) bekezdésének b) pontját, mely az örökhagyó által megadományozottaknak a kötelesrész iránti helytállását irányozza elő, abban az estben, ha a kötelesrész a hagyatékból ki nem elégíthető.
[41] Ld. a Ptk. 6:497. § (1)-(3) bekezdéseit. (Életjáradéki szerződés).
[42] Az osztrák jogban az öröklési szerződést a házastársak kötik meg egymás között és ez a legerősebb örökösödési jogcím. Ld. Koziol- Weiser, Bürgerliches Recht, Bd. II.: Weiser, Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht besonderer Teil, Erbrecht, 12. Auflage (és a későbbi kiadások) Manz Verlag, Wien, 2001. 482. Ld., OÁPtk., 1249-1266. § (Erbverträge), in: Kodex des österreichischen Rechts (Hrsg. Werner Doralt), Bürgerliches Recht, 42. Auflage, LexisNexis, Wien, 2012/13,1. ABGB, 131-132. Az OÁPtk. meghatározása szerint, a házastársak között öröklési szerződés köthető, mely által ők egymásnak kölcsönösen ígérik, és elfogadják a jövőbeni hagyaték egészét vagy részét. (OÁPtk., 1249, 602. paragrafusai).
[43] Ld. Ptk. 7:80. § (4) bekezdését.
[44] Ld. a Ptk. 7:51.§ (1)-(2) bekezdéseit. (Házastársak közös öröklési szerződése).
[45] Ld. a Ptk. 6:235-237. §§ (Az ajándékozási szerződés).
[46] Ld. a Ptk. 7:53. § (1)-(2) bekezdését. (Halál esetére szóló ajándékozás).
[47] Ld. a Ptk. 7:54. § (1)-(2) bekezdését. (Rendelkezés várt örökségről).
[48] Ld. a Ptk. 7:48. § (1)-(3) bekezdését. (Öröklési szerződés).
[49] Ld. a Ptk. 7:49. § (1) bekezdését (az öröklési szerződés érvényességi követelményei).
[50] Ld. az új Ptk. 7:17. § (1)-(3) bekezdését, 7:18. § (1)-(2) bekezdéseit (Az írásbeli magánvégrendelet alaki érvényességi feltételei és tanúja).
[51] Ld. a Ptk. 7:52. § (1) és (2) bekezdését.
[52] Ld. a Ptk. 7:52. § (1)-(2) bekezdését (Öröklési szerződés módosítása és megszüntetése).
[53] V. ö.: Vékás Lajos: Magyar Polgári jog, Öröklési jog, Eötvös József Kiadó, Budapest, 2013, 76. old. Ld. Továbbá, Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán, Közjegyzők Közlönye, Bp. 1. évfolyam, 1997, 4, 2-7.; Gellért György: Az öröklési szerződés, Budapest, 2001; Szladits Károly: Magyar magánjog, 6. kötet, Öröklési jog, Budapest, 383-228 ,1939.
[54] Ezzel az állásponttal szemben állt a korábbi magyar bírói gyakorlat (BH 1985. 20), mely szerint a tartásra kötelezett halála folytán az öröklési szerződés nem szűnik meg, és ezt az elhunyt örököse folytatni köteles. Ezen álláspont nem védhető az új Ptk. fényében, melynek 7:4. §-a szerint az öröklés feltétele az, hogy az örökös túlélje az örökhagyót.
[55] Ld. Ptk. 7:30. §. Ld. továbbá, Vékás Lajos: Magyar polgári jog, öröklési jog, Eötvös Kiadó, Budapest, 2013,79.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest)
Visszaugrás
