Kérdező: Nemrégiben egy koncepció látott napvilágot a víz jogalanyisága új-zélandi példájának alkalmazhatóságáról a Balaton és a magyar jog viszonylatában. Szilágyi János Ede,[2] az elképzelés felvetője szerint mi ennek a lényege?
Szilágyi János Ede: Az új-zélandi Északi-szigeten található 'Whanganui' folyó - a maori őslakosok által hivatkozott 'Te AwaTupua' néven - 2017-ben nyert önálló jogalanyiságot egy, az új-zélandi parlament által elfogadott törvényen[2] (továbbiakban: ATA) keresztül. Az új-zélandi parlament döntésének környezetjogi vonatkozásai nemzetközi szinten nem előzmény nélküliek. A bevezetést ugyanakkor elsődlegesen emberi jogi megfontolások indokolták. Az ATA ismertté válását követően nem sokkal Magyarországon is felvetődött az a gondolat, hogy annak mintájára a Balaton önálló jogalanyiságot nyerjen. Kérdés, hogy az ATA vízjogalanyisági koncepció[4] alkalmazása mennyiben lenne indokolható, illetve jogi vonatkozásait tekintve mennyiben lenne alkalmazható a "Magyar-tenger" esetében. Fontos a kérdés komplex megközelítése, vagyis ne pusztán környezetvédelmi aspektusok kerüljenek felvetésre, hanem a víz jogalanyiságának dogmatikai vonatkozásai, vagy éppen a gazdasági hasznosíthatóság kérdéskörei is.
Horváth M. Tamás: Nem kevésbé érdekesek lehetnek az érdekviszonyok, amelyek a koncepció érvényesülésében - ott is, itt is - szerepet játszhatnak.
Kérdező: Van tehát más nemzetközi kapcsolódása, előfordulása ennek a koncepciónak? Melyek ezek?
Bartha Ildikó: Az európai uniós környezetpolitika értékeivel és elveivel több ponton is van hasonlóság, habár a gazdasági integrációs gyökerek miatt teljes azonosságról nem beszélhetünk. A közösségi tagállamok képviselői az Európai Tanács 1972-es, párizsi ülésén először fogalmazták meg, hogy szükség van a "gazdasági növekedést kísérő" közösségi környezetpolitikára. Az Európai Bizottság 1973 óta ad ki többéves környezetvédelmi cselekvési programokat (ún. akcióprogramokat), formális jogi alapot pedig az Egységes Európai Okmány (EEO) 1987-es hatálybalépése teremtett ennek az új területnek.[3]
A közösségi környezetpolitika deklaráltan olyan célok érdekében jött létre, mint a környezet minőségének megőrzése, védelme és javítása; az emberi egészség védelméhez való hozzájárulás; valamint a természeti erőforrások körültekintő és észszerű hasznosításának biztosítása.[4] Az alapítószerződés-szövegekben és uniós szakpolitikai dokumentumokban tehát megfigyelhető egyfajta értékszemlélet, a belső piachoz és más szakpolitikákhoz való viszony alakulása azonban nem egyenletes az uniós környezetpolitika több évtizedet átfogó történetében. Míg az első három akcióprogram keretében a gazdaság és a környezetvédelem összekapcsolásának igényén túl fokozatosan kifejlődött a környezetvédelem mint önálló közösségi cél megvalósítására törekvés, a negyedik akcióprogramban, egy időben a belső piac mélyítését célzó EEO hatálybalépésével, a környezetvédelem inkább alárendelten, a gazdasági integráció akadályai elhárítását szolgáló eszközként jelent meg. Az ötödik, de még inkább a hatodik akcióprogramban, illetve az erre épülő szabályozási rendszerben pedig már előtérbe került a fenntartható fejlődés stratégiája és ezzel együtt az erőforrás-hatékonyságra és a véges erőforrások védelmére való törekvés, mint amit a többi uniós szakpolitika keretében,[5] sőt akár a gazdasági integrációs célokkal szemben is biztosítani kell.[6]
A környezetpolitikai célkitűzéseknek részét képezi a víz mint természeti erőforrás védelme is,[7] amelyet az Unió jogi és szakpolitikai dokumentumai mint "nem kereskedelmi terméket",[8] minden uniós polgár számára alapvető fontosságú közjavak[9] egyikét, korlátozottan rendelkezésre álló forrást definiálnak.[10] Az uniós politikákban tehát elsősorban az erőforrás-hasznosítás alapú szemlélet jelenik meg, és kevésbé az erőforrás mint közösséget szimbolizáló önálló entitás, amely saját jogokkal rendelkezik.
- 14/15 -
SZ. J. E.: A második világháborút követő modern jogrendszerben számos megvalósított újítás, illetve elméleti elképzelés jelent meg a környezet védelmének előmozdítása érdekében.[11] Ezek közül különösen kettőre érdemes felhívni a figyelmet.
A közelmúltból különösen[12] az Ecuadori Köztársaság 2008-as alkotmánya érdemel kiemelést, amely fontos példaként szolgált más országok számára is. Számunkra ezentúl azért is lehet fontos, mivel annak első bírósági eljárásban történt érvényre juttatására éppen egy folyóra, a Vilcabambára tekintettel került sor. Az ecuadori alkotmány II., Jogokról szóló címének hetedik, a Természet jogairól szóló fejezete (71-74. §) magának a természetnek - saját szóhasználatában Föld Anyának (Pacha Mama) - biztosít jogokat. Konkrétan jogot ahhoz, hogy (a) tiszteljék létezését és hogy fenntartsák életciklusait, rendszerét, funkcióit és evolúciós folyamatait, valamint, hogy (b) helyreállítsák. A dogmatikai újítás itt jelen esetben magának a természetnek az alkotmányban rögzített egyfajta megszemélyesítése. Az ecuadori alkotmány ugyanakkor a természet jogainak rögzítése mellett tilalmakat fogalmaz meg (ti., hogy mások ne sértsék a természet e jogait), az állam számára számos kötelezettséget ír elő, továbbá - témánk szempontjából talán az egyik legfontosabb részletszabálya ennek az alkotmánynak -, hogy "minden személynek, közösségnek és népnek joga van a hatóságokhoz fordulni a természet jogainak érvényre juttatása céljából" (71. §). Vagyis az ecuadori alkotmány a természet mint jogalany jogai érvényre juttatásának garanciájaként egyfajta actio popularist[7] biztosít lényegében bárki számára.[13]
Az ecuadori alkotmány fent ismertetett rendelkezéseinek első jelentős bírósági alkalmazása[14] 2011-ben történt, amikor is egy, a Vilcabamba folyóhoz közeli, azt szennyező, illetve áradásokat is okozó útépítéssel szemben néhány érintett polgár fordult a bírósághoz a folyó jogaira hivatkozással. A természet joga és az arra hivatkozó polgárok képviseleti jogosultsága (az alkotmány 71. §-a alapján) elismerést nyert a bíróság előtt; nem mellesleg a konkrét esetben az is megállapítást nyert, hogy a természet joga sérült. Ugyanakkor mindez nem eredményezte magának az útépítésnek a leállítását, hanem pusztán a kivitelezés minőségének változásához vezetett egy bizonyos - elég hosszúra nyúlt (…) - idő elteltével. Vagyis az ügy rámutat arra, hogy a természet megszemélyesítése és a részére biztosított locus standi, továbbá ezek bírósági elismerése önmagában nem biztosít kellő garanciát a természet magas szintű védelmére, illetve fejlesztésére; így, például (a) a végrehajtási deficitet eredményező egyéb hiányosságok kiküszöbölésére, illetve (b) az érintett természeti érték megfelelő használati, illetve hasznosítási mértékének meghatározására, vagyis hogy a gazdasági fejlődés és a környezeti fenntarthatóság között milyen értékpreferencia alapján húzzuk meg a határt.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
