A Ptk. korlátozott cselekvőképességre vonatkozó rendelkezéseinek 2001. évi újraszabályozása óta nem történt meg a személyek jogának, illetve az öröklési jogi fejezetnek az összehangolása. Ennek következtében fennáll annak a lehetősége, hogy egy, az örökösödési ügyek tekintetében korlátozott cselekvőképességű személy közvégrendelet tesz, amely a Ptk. öröklési jogi fejezete szerint érvényes lesz. Ugyanezen összehangolatlanság másik következményeként egy örökösödési jogai tekintetében korlátozottan cselekvőképes, azonban más ügykörök tekintetében cselekvőképes személy által tett magánvégrendelet az öröklési jogi fejezet alapján érvénytelen lesz. A jogi gondolkodásban uralkodó zavart mutatja, hogy a legfrissebb új Ptk.-tervezet is részben követi a hatályos szabályozás hibás logikáját.
A cselekvőképesség polgári jogi rendszerének a Ptk. 1960-as hatálybalépése óta történt egyetlen újraszabályozása 2001-ben történt, az új szabályok 2001. november l-jén léptek hatályba.[1] A nemzetközi trendek már ekkor is a megváltozott cselekvőképességű személyek önrendelkezési jogának a lehető legnagyobb mértékben történő tiszteletben tartása irányába mutattak, és egyre nagyobb teret nyert a korlátozás arányosságának követelménye.[2] Ennek megfelelően a korábbi, minden ügykörre kiterjedő cselekvőképességet korlátozó gondnokság helyett két megoldás közül választhat a bíróság egy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezési perben. A hatályos rendszer szerint megmaradt a cselekvőképesség általános jelleggel történő korlátozásának lehetősége, azonban lehetőség van arra is, hogy a bíróság csak meghatározott ügykörök tekintetében korlátozza a cselekvőképességet.[3] Mára tehát az arányosság követelményének megfelelően akkor helyezhető valaki általános jelleggel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá, ha nem elegendő ügykörök tekintetében korlátozni a cselekvőképességét, mivel a belátási képesség csökkenése az élet minden területére kiterjed.
A szabályozás célja a 2001. évi módosítás indokolása szerint tehát egyértelműen az, hogy a korlátozottan cselekvőképes nagykorú cselekvőképessége csak a feltétlenül szükséges mértékben, a belátási képesség csökkenésének megfelelő ügykörökben legyen korlátozott.[4] Minden ügykörre kiterjedően csak akkor kerülhet sor a cselekvőképesség korlátozására, ha a belátási képesség csökkenése az élet lényegében minden területén előforduló döntéshozatali helyzetekre kiterjed. A bíróságnak értelemszerűen indokolnia kell a gondnokság alá helyező ítéletében döntését, így különösen ki kell térnie az ítéletnek arra, hogy milyen okok miatt látta a bíróság bizonyítottnak azt, hogy a meghatározott ügykörök tekintetében, illetve általános jelleggel csökkent a belátási képesség.
A Ptk. szerint "cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés
- 261/262 -
állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt - általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent".[5] Ugyanezen szakasz kifejezetten meghatározza az örökösödési ügyeket mint olyan ügykört, amely tekintetében a bíróság különösen korlátozhatja a cselekvőképességet.[6] Fontos látnunk, hogy az örökösödési ügyek - tekintettel a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezettek többségének idős korára, valamint arra a tényre, hogy a végrendelkezés jellemzően az örökhagyó egész vagyonát érinti - még az ügykörök Ptk.-beli felsorolásából is kiemelt fontosságúnak tekinthetőek.
Ellentétben a cselekvőképesség korlátozásának rendszerével, az öröklési jog jelentősebb újraszabályozása mind a mai napig nem történt meg. Ennek megfelelően a Ptk. 1960. évi hatálybalépése óta hatályos azon szabály, amely szerint "korlátozottan cselekvőképes személy csak közvégrendeletet tehet; végrendelete érvényességéhez sem a törvényes képviselő hozzájárulása, sem a gyámhatóság jóváhagyása nem szükséges".[7]
A hatályos Ptk. öröklési jogi fejezete nem tartalmaz speciális rendelkezést az ügykörök vonatkozásában korlátozott cselekvőképességű személyekre nézve, így hallgat arról az esetről is, amikor a bíróság a gondnokolt cselekvőképességét kifejezetten az örökösödési ügyekre nézve korlátozta ítéletében. A szabály nyelvtani értelmezése alapján tehát minden korlátozottan cselekvőképtelen személy - függetlenül attól, hogy általános jelleggel vagy egyes ügycsoportok vonatkozásában korlátozott a cselekvőképessége - érvényesen tehet közvégrendeletet.
A hatályos jogi szabályozás szerint tehát elképzelhető olyan eset, amikor a bíróság a gondnokság alá helyezés iránt indított eljárásban bizonyítottnak látta és jogerősen kimondta, hogy a csökkent belátási képességű személy nem képes önálló döntést hozni örökösödési ügyekben, majd ugyanezen gondnokság alá helyezett személy az öröklési jogi fejezet alapján mégis közvégrendeletet tehet.
A cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés másik esetében a cselekvőképességet általános jelleggel korlátozza a bíróság, ez értelemszerűen magában foglalja az örökösödési ügyeket is. Az arányosság elvére tekintettel általános jelleggel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezni valakit kizárólag abban az esetben lehet, ha a bíróság meggyőződött a gondnokság alá helyezés iránt indított eljárásban, hogy nem elegendő csak egyes ügykörök tekintetében korlátozni a cselekvőképességet, azaz bizonyított, hogy az élet minden területén előforduló jogügyletek megkötéséhez szükséges belátási képesség csökkent - különös tekintettel a Ptk. 14. § (6) bekezdésében található felsorolásban szabályozott ügykörökre, ezek között az örökösödési ügyekre. A bíróság köteles teljes körű bizonyítást lefolytatni, és csak akkor helyezhet valakit általános jelleggel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá, amennyiben bizonyított, hogy ezen személy nem képes - többek között - örökösödési ügyekben önállóan döntést hozni.
Ellentmondás áll fenn tehát a korlátozott cselekvőképesség mindkét esetében a személyek joga, illetve az öröklési jog vonatkozó rendelkezése között. A személyek joga szerint ugyanis a bíróságnak jogában áll a cselekvőképességet az örökösödési ügyek (ideértve a végrendelettételt) tekintetében korlátozni, az öröklési jog szerint azonban a korlátozottan cselekvőképes személy gondnoka és a gyámhatóság közreműködése nélkül tehet érvényesen közvégrendeletet.[8]
A Ptk. azon rendelkezése mögött, mely szerint korlátozottan cselekvőképes személy csak közvégrendeletet tehet, a Ptk. kommentárjából[9] is kiolvashatóan az a megfontolás áll, hogy a közvégrendeleti forma nagyobb biztonságot nyújt, hiszen közvégrendeletet a hatályos szabályok alapján csak bíróság vagy közjegyző előtt lehet tenni.[10]
A hatályos szabályozás ezt a megfontolást nem támasztja alá. A közvégrendelet és a magánvégrendelet közötti különbség értelemszerűen a nyilatkozat rögzítésének formájában (közokirat, illetve magánokirat) áll, ezen a különbségen túlmutató rendelkezést nem tartalmaz a Ptk. öröklési jogi fejezete. A közokirati forma legfontosabb gyakorlati előnye a magánokirattal szemben az, hogy megkönnyíti a végrendeleti örökösök helyzetét, hiszen ezen esetben a végrendelet megtételekor a közjegyző szigorú szabályok betartásával jár el, így igen nehéz lesz egy esetleges jogvita
- 262/263 -
során az ellenérdekű feleknek (jellemzően a törvényes örökösöknek) bebizonyítaniuk, hogy a végrendeletet valójában nem az örökhagyó tette, az nem felelt meg tényleges nyilatkozatának stb.
A végrendelkezés bíróság előtti formája igen ritka eset; olyan, a bíróságokra irányadó eljárási szabály, amely a közvégrendelet megtételét szabályozná, nem ismert.
A közjegyzők eljárása vonatkozásában irányadó jogszabály szintén nem tartalmaz a közvégrendeletet megtétele során a korlátozottan cselekvőképes személyekre vonatkozó speciális rendelkezést, mindössze annyit ír általánosságban elő, hogy a közjegyzőnek meg kell győződnie a fél ügyleti képességéről és jogosultságáról.[11] Ezen tulajdonságok pedig a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyező ítélet és a Ptk. hivatkozott öröklési jogi szabálya alapján fennállnak.
Nem elfogadható tehát azon érv (holott könnyen lehet, hogy ezen, a bíróság és a közjegyzők viszonyát súlyosan félreértelmező gondolatmenet húzódik meg a szabályozás hátterében), mely szerint a végrendelkező ugyan nem rendelkezett teljes belátási képességgel a gondnokság alá helyező ítélet meghozatalakor, viszont a későbbiekben visszanyerhette azt, és a közvégrendeleti forma megfelelő garanciát ad arra, hogy ez bebizonyosodjék.[12] Ezen esetben ugyanis a helyes eljárás az, hogy a gondnokság alá helyezett (vagy más, a jogszabály által keresetindításra feljogosított)[13] személy gondnokság megszüntetése iránti pert indít, ahol a bíróságnak megfelelő eszközök (pl. igazságügyi elmeszakértő)[14] állnak rendelkezésére a megalapozott döntés meghozatalához, ellentétben a közjegyzővel, akit a jogállamiság eszméjével ellentétes megoldás feljogosítani egy bírósági döntés "felülírására".[15]
A kollíziók nem kizárólag a modern jogrendszerek sajátosságai, már a római jogból is ismert a conflictus legum.[16] A jogelmélet általános érvényű szabályokat dolgozott ki az ilyen helyzetek megfelelő kezelésére. A római jog által is elfogadott szabály[17] a normakollíziók feloldására a lex posterior derogat legi priori elve, azaz hogy a későbbi szabály lerontja a korábbit. Ennek megfelelően úgy lehetne értelmezni a hatályos Ptk.-t, hogy a korlátozottan cselekvőképes személyekre irányadó öröklési jogi szabály helyett a jóval később (ráadásul a korlátozott cselekvőképesség rendszerének újraszabályozása keretében) hatályba lépett, a korlátozott cselekvőképességre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
Közismert ugyanakkor a lex specialis derogat legi generali elve is, azaz hogy a különös szabály lerontja az általánost. A korlátozott cselekvőképességre vonatkozó azon szabály, mely szerint a korlátozottan cselekvőképes személy jognyilatkozata csak törvényes képviselője előzetes vagy utólagos jóváhagyásával érvényes, általános szabálynak tekinthető, amely alól kivételt jelent az öröklési jog azon szabálya, amely kimondja, hogy a közvégrendelet érvényességéhez nincsen szükség sem a törvényes képviselő, sem a gyámhatóság jóváhagyására.[18],[19] Ezen elgondolás alapján az öröklési jogi szabály alkalmazandó, szemben az általános jellegű, korlátozott cselekvőképességre vonatkozó szabállyal.
Hasonló ellentmondás merül fel, ha a jogszabályt történeti (vagy az igen hasonló teleologikus), illetve objektív kontextusban kívánjuk értelmezni. Az ilyen ellentmondás esetén Szladits szerint a jogértelmezésnek kettős feladata van: "a történeti akarat megállapítása és ennek az akaratnak megfelelő kiegészítéseképpen a mindenkori életviszonyoknak megfelelő tárgyi értelem kifejtése".[20] A történeti akarat jelen esetben igen nehezen állapítható meg, a jelenlegi életviszonyoknak azonban álláspontunk szerint jobban megfelelnek a személyi jogi fejezet rendelkezései, mint az öröklési jogi szabály.
Az összes körülményt mérlegelve, a jogállamiság követelményeit is figyelembe véve tehát inkább a lex posteriori derogat legi priori elve tűnik jelen esetre alkalmazhatónak. Igen erős érv ezen szabály alkalmazása mellett, hogy az ellenkező értelmezés ésszerűtlen és igazságtalan helyzethez vezetne.[21] A problé-
- 263/264 -
ma megnyugtató rendezése érdekében azonban mindenképpen szükséges lenne a Ptk. megfelelő módosítása.
A korlátozottan cselekvőképes személyek végrendelkezésének rendezetlensége a gyakorlatban is felvet problémákat. Ismert olyan, idősek tartós betegápolását ellátó intézmény, amely kihasználja a szabályozás adta lehetőséget, és olyan gyakorlatot alakított ki, mely szerint az intézmény vezetői a korlátozottan cselekvőképes ápoltakat közjegyzőhöz viszik, akik ott az intézményt fenntartó alapítvány javára végrendelkeznek. Hiába nem volt képes kellő megfontolással átlátni a végrendelkező az ilyenkor mérlegelendő életviszonyokat, a törvényes örökösök nehéz helyzetbe kerülnek a későbbiekben, ha meg kívánják támadni a végrendelet érvényességét.
Ekkor jellemzően két - egymást nem kizáró - lehetőségük van: megpróbálhatják meggyőzni a bíróságot a korábban kifejtett normakollízió fennállásáról és a lex posterior derogat legi priori elvének alkalmazandóságáról, illetve - amennyiben az örökhagyónak valójában a teljes belátási képessége hiányzott - megpróbálhatják bebizonyítani, hogy az örökhagyó gondnokság alá helyezés nélkül cselekvőképtelen volt.[22] Ez utóbbi esetben igen nehéz dolguk lesz a végrendelet megtételekor jellemzően jelen nem lévő törvényes örökösöknek, hiszen nekik kell kétséget kizáróan bebizonyítaniuk, hogy az örökhagyó valóban nem rendelkezett a végrendelet megtételének időpontjában belátási képességgel.[23]
Ráadásul a hatályos Ptk. arról is hallgat, hogy a gondnokság alá helyezés nélkül cselekvőképtelenség jogintézménye alkalmazható-e egy már korábban cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy esetében, és ilyen irányú jogalkalmazói gyakorlat sem ismert.[24]
Vélelmezhető, hogy a fenti okok miatt a problémával szembesülők meg sem kísérlik bebizonyítani igazukat a komoly anyagi és szervezeti háttérrel rendelkező intézmények ellen, ezért az ügyek jellemzően nem jutnak el bírósági ügyszakba, így nincs komoly esély arra, hogy egységes joggyakorlat alakuljon ki a kérdésben.
A Vékás Lajos professzor nevével fémjelzett 2008-as Szakértői Javaslat változatlanul fenn kívánta tartani az általános jelleggel, illetve az ügykörök tekintetében korlátozott cselekvőképesség intézményét.[25] A Szakértői Javaslat indokolásában hivatkozott az arányosság követelményére, valamint célul tűzte ki az alkotmányos elveknek történő megfelelést.[26] Ennek ellenére szó szerint átvette a hatályos Ptk. vonatkozó öröklési jogi szabályát, mely szerint "korlátozottan cselekvőképes személy csak közvégrendeletet tehet; végrendelete érvényességéhez sem a törvényes képviselő hozzájárulása, sem a gyámhatóság jóváhagyása nem szükséges".[27] Ezen tervezetben tehát a kollízió változatlanul fennállt.
A végül hatályba nem lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény (az ún. Minisztériumi Tervezet) el kívánta törölni a cselekvőképtelenség intézményét, és kizárólag a cselekvőképességet korlátozó gondnokságot szabályozta. E körben kimondta, hogy "a cselekvőképességében korlátozott személy - a választójog kivételével - cselekvőképes mindazon ügycsoportokban, amelyekre nézve a bíróság a cselekvőképességét nem korlátozta".[28] Az öröklési jogi fejezet vonatkozó passzusa szó szerint megegyezett a Szakértői Javaslat korábban idézett szövegével, tehát a kollízió ezen tervezetben is megtalálható volt.
A közelmúltban az Országgyűlés elé terjesztett, szintén Vékás Lajos professzor vezette Kodifikációs Főbizottság készítette új Ptk.-tervezet - helyeselhető módon - megtartja a korlátozott cselekvőképességcselekvőképtelenség dichotómiáját.[29] A nagykorúak cselekvőképességének korlátozása az új Ptk.-tervezet szerint kizárólag egyes ügykörökre terjedhet ki.[30] Az ügykörök felsorolását már nem tartalmazza a jogszabály-tervezet, ennek meghatározását - a nagyobb rugalmasságot előmozdítandó - a bírói gyakorlatra bízza.
Az öröklési jogi fejezet változatlanul tartalmaz rendelkezést a korlátozottan cselekvőképes személyek végrendelkezéséről, és előírja, hogy "a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében kizárólag vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú érvényesen kizárólag közvégrendeletet tehet. A végrendelet érvényességéhez a törvényes képviselő hoz-
- 264/265 -
zájárulása és a gyámhatóság hozzájárulása nem szükséges."[31] Az új Ptk.-tervezet kizárólag közjegyző előtt teszi lehetővé közvégrendelet megtételét, bíróság előtt nem.[32]
Helyeselhető, és a fennálló kollízió részleges észlelésére utal, hogy a legfrissebb új Ptk.-tervezet már nem zárja ki a magánvégrendelet megtételéből a vagyoni jogaik (ideértve a végrendelkezési jogot is) tekintetében cselekvőképességükben nem korlátozott személyeket,[33] hiszen ezen személyekről a bíróság korábban, a gondnokság alá helyezési eljárás során megállapította, hogy vagyoni jogaik tekintetében teljes belátási képességgel rendelkeznek, hiszen ellenkező esetben köteles lett volna vagyoni jogaik tekintetében is korlátozni cselekvőképességüket.
Érthetetlen ugyanakkor, hogy miért gondolja továbbra is azt a jogalkotó, hogy egy, a vagyoni jogai tekintetében korlátozottan cselekvőképes személy képes lesz átgondolt módon közvégrendeletet tenni, holott korábban éppen az bizonyosodott be, hogy nem képes az ilyen jellegű döntéseket egyedül meghozni. Változatlanul megtalálható az öröklési jogi fejezetben a gyámhatóságok közreműködésének kizárása a korlátozottan cselekvőképes személyek végrendelkezése esetén.[34]
A hatályos magyar szabályozás elavultságának és ellentmondásosságának megértéséhez segítséget nyújthat más, a magyarhoz hasonló jogrendszerű országok szabályrendszerének rövid ismertetése.
A német jog szerint nem tehet végrendeletet olyan személy, aki képtelen felismerni a szándéknyilatkozat megtételének jelentőségét, és ezen felismerésnek megfelelően eljárni patologikus, mentális zavar, mentális hiányosság vagy az érzékelés zavara miatt.[35] A BGB kizárólag a kiskorú számára teszi kötelezővé a közjegyző előtti végrendelettételt,[36] a korlátozottan cselekvőképes személyek vonatkozásában nem tartalmaz a BGB speciális rendelkezést. Megjegyzendő, hogy erre nincs is szükség, hiszen az általános szabályok alapján kizárólag ügykörök vonatkozásában van lehetőség a cselekvőképesség korlátozására.[37]
Az osztrák jog a kiskorúak részére bíróság vagy közjegyző előtt teszi lehetővé a végrendelkezést.[38] A szabályozás 2001 előtt megfelelt a hatályos magyar szabályozásnak, és a gondnokság alá helyezett személyek csak bíróság vagy közjegyző előtt szóban tehettek végrendeletet. Később akként módosult a törvényszöveg, hogy a bíróságnak vizsgálatot kellett lefolytatnia, hogy meggyőződjön, az örökhagyó nyilatkozattétele szabad és megfontolt módon történt.[39] Az ABGB ezen megoldásait heves kritikák kísérték.[40] A közelmúltban átfogalmazták a gondnokság alá helyezettek végrendelkezésére vonatkozó szabályozást, és már csak a bíróság kifejezett, ilyen irányú rendelkezése esetén szükséges bíróság vagy közjegyző előtt végrendelkeznie a gondnokság alá helyezettnek.[41]
A svájci jog általános jelleggel előírja, hogy a korlátozottan cselekvőképes személyek önállóan - gondnokuk beleegyezése nélkül - nem tehetnek jognyilatkozatot,[42] és ezen szabály alól az öröklési jogi fejezet nem határoz meg kivételt, mindössze annyit ír elő, hogy csak olyan személyek tehetnek végrendeletet, akik belátási képességgel rendelkeznek.[43]
A francia jog szerint a gondnokság alá helyezést követően tett végrendelet semmis,[44] a gyámság alá helyezett személy végrendelete ugyanakkor főszabályként érvényes.[45]
A térségbeli országok közül a cseh Polgári Törvény-
- 265/266 -
könyv hasonló szerkezetű, mint a hatályos magyar Ptk. Az öröklési jogi fejezet tartalmaz a magyar joghoz hasonló rendelkezést, azonban kizárólag a 15. életévüket betöltött kiskorúak esetén követeli meg a közvégrendeleti formát.[46] A korlátozottan cselekvőképes nagykorúak esetében tehát az általános szabály érvényesül, mely szerint a bíróság ítéletében meghatározott ügykörök tekintetében a gondnok közreműködésére van szükség.[47]
A kialakult helyzet szorosan érinti a gondnokság alá helyezettek legalapvetőbb jogait, ezért érdemes figyelemmel lenni a nemzetközi szervezetek joggyakorlatára. Egy korábbi ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága egy korlátozottan cselekvőképes személy előterjesztésére megvizsgálta a magyar választójogi rendelkezéseket a korlátozottan cselekvőképes személyek aspektusából. Az eljárás eredményeként az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Alkotmányban foglalt, korlátozott cselekvőképes személyekre vonatkozó automatikus kizárási szabály nem felel meg a nemzetközi jogi szabályozásnak, mivel egyéniesített bírósági értékelés nélkül, indokolatlanul és aránytalanul korlátozza azon korlátozottan cselekvőképes személyek választójogát, akik rendelkeznek ilyen irányú belátási képességgel.[48]
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága is foglalkozott a közelmúltban a fogyatékos személyek választójogával, és megállapította, hogy a korlátozás ellentétes a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménnyel.[49] Hasonló következtetésre jutott az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is legfrissebb ajánlásában.[50] Könnyen belátható, hogy a választójog korlátozásához igen hasonló helyzet áll elő, amikor pl. egy kizárólag egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében korlátozott cselekvőképességű nagykorú személy magánvégrendeletét nyilvánítja érvénytelennek a hatályos jogi szabályozás. Különbség azonban, hogy a politikai jogokkal kapcsolatos korlátozásokat jelentősen nagyobb nemzetközi figyelem kíséri, mint a végrendeleti joggal kapcsolatos megszorításokat, hiszen az öröklési jogi kérdésekről jellemzően nem rendelkeznek a nemzetközi szervezetek alapokmányai és nemzetközi szerződések sem.
A már említett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény tiltja azonban a fogyatékos személyek bárminemű hátrányos megkülönböztetését, valamint előírja, hogy a fogyatékos személyeket az élet minden területén másokkal azonos alapokon megilleti a cselekvőképesség.[51] Az egyezmény ratifikálásával Magyarország is vállalta, hogy megfelelő és hatékony biztosítékokat tartalmazó, arányos és személyre szabott intézkedéseket tesz a cselekvőképesség gyakorlására vonatkozóan a visszaélések megelőzésére.[52] Ezen elveknek egyértelműen nem felel meg a hatályos magyar szabályozás, amikor az öröklési jogai tekintetében cselekvőképességében nem korlátozott személyek magánvégrendeletét érvénytelennek nyilvánítja.
Összességében elmondható, hogy a kontinentális jogrendszerek változatos megoldásokkal élnek, a magyar szabályozás logikájával ellentétesen a belátási képességet vagy a bíróság ítéletében meghatározottakat veszik alapul. A nemzetközi jogi kötelezettségeket úgyszintén megsérti a hatályos magyar szabályozás. Kijelenthető tehát, hogy a magyar szabályozás sem a hasonló jogrendszerrel rendelkező államok szabályozási elveinek, sem a nemzetközi jogi standardoknak nem felel meg jelen formájában.
A korlátozott cselekvőképesség és a közvégrendelettétel szabályrendszerének összehangolatlansága igen komoly problémákat vet fel mind de lege lata, mind de lege ferenda. Kívánatos lenne, ha a jogalkotás tisztán látna a szabályhalmaz egymáshoz való viszonyát és a fennálló ellentmondást illetően.
A szabályozás egyfelől indokolatlanul megfosztja azon korlátozottan cselekvőképes személyeket a magánvégrendelet megtételének lehetőségétől, akiknek cselekvőképessége öröklési jogi ügyekben nem korlátozott, másfelől indokolatlanul lehetővé teszi a közvégrendelet megtételét azon személyeknek, akik bizonyítottan nem képesek ilyen kérdésekben segítség nélkül megalapozott döntést hozni.
Szükséges lenne tehát a kollízió mielőbbi megszüntetése, valamint annak átgondolása, nem volna-e indokolt a gyámhatóságokat bevonni az öröklési jogi ügyekben cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett nagykorúak végrendelkezésének folyamatába. A gyámhatóságok a hatályos szabályok alapján is több fontos döntés meghozatalakor közreműködnek, amelyek közé tartozik pl. a gondnokoltat öröklési jogi viszonya alapján megillető jogokról lemondás. Ezen szabályok nyilvánvaló célja a gondnokolt védelme érde-
- 266/267 -
ke, fontos azonban azt is látni, hogy nem csak a gondnokolt érdekei sérülhetnek indokolatlanul egy jogügylet során, hanem más személyeké, jelen esetben a gondnokolt törvényes örököseié is.
A gyámhatóságnak lehetősége van megismerni a gondnokolt személyes körülményeit, így pl. megvizsgálhatja, hogy a gondnokolt milyen viszonyban van a törvényes, valamint a végrendeletben megnevezendő örökösökkel. Különösen indokolt lenne tehát egy átfogó vizsgálat lefolytatása a korlátozott cselekvőképességgel leggyakrabban érintett idős emberek esetén felmerülő egyik legfontosabb jognyilatkozat, a végrendelet megtétele előtt.
Amennyiben a jogalkotó el kívánja kerülni a gyámhatóság beavatkozását a korlátozottan cselekvőképes személyek végrendelkezésébe, akkor a legegyszerűbb megoldást érdemes választania. Szükséges volna - mind a hatályos, mind az elfogadandó - Ptk. öröklési jogi fejezetéből hatályon kívül helyezni, illetve törölni a korlátozottan cselekvőképesekre vonatkozó szabályt, így a személyek joga fejezetben meghatározott általános szabályozás érvényesülhetne - mely szerint ha a gondnokolt cselekvőképessége az öröklési jogai tekintetében nem korlátozott, akkor bármilyen formában végrendelkezhet, ellenkező esetben viszont csak a gondnoka vagy a gyámhatóság jóváhagyásával tehet végrendeletet. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd a cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2001. évi XV. törvényt.
[2] Bodnár Eszter: A Kiss Alajos-ügy - A gondnokság alatt állók választójogáról. Jogesetek Magyarázata. 2011.1. sz. 75. Lásd még a 2001. évi XV. törvény indokolását a Ptk. 14. §-hoz.
[3] Ptk. 14. § (6) bek..
[4] A 2001. évi XV. törvény indokolása a Ptk. 14. §-hoz.
[5] Ptk. 14. § (4) bek..
[6] Ptk. 14. § (6) bek. 6. Ezen szakasz felsorolása nem taxatív, tehát lehetősége van a bíróságnak arra is, hogy a felsorolásban nem szereplő ügykörök tekintetében korlátozza a cselekvőképességet.
[7] Ptk. 624. § (2) bek.. Ezen szabály jóval korábban is érvényesült a magyar jogban, lásd az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1831. §.
[8] Megjegyzendő, hogy az öröklési jogi szabály a korlátozottan cselekvőképes kiskorúak esetében - akikre szintén vonatkozik a norma - könnyebben értelmezhető, mivel a kiskorúakat a Ptk. nyilvánítja korlátozottan cselekvőképesnek, így egyéni értékelésre értelemszerűen nincs lehetőség.
[9] A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerk. Gellért György). 2. kötet. Budapest, Complex, 2007. 2294.
[10] Ptk. 625. § (1) bek.., Pp. 195-196. §.
[11] A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 120. § (1) bekezdés a) pont.
[12] Vö. a lucidum intervallum (világos időköz) jelenséggel, amely az elmebetegek zavartságának átmeneti feltisztulását jelenti, amikor az egyébként korlátozott vagy hiányzó belátási képességű beteg rövidebb ideig visszanyeri tiszta gondolkodását.
[13] Lásd Ptk. 21. § (2) bek..
[14] Lásd Pp. 310. §,
[15] Megjegyzendő, hogy a végakarat közvégrendeletben történő rögzítése során a bíróság is kvázi hiteleshelyként jár el, így éppúgy nem írhatja felül a korábbi bírósági döntést, mint a közjegyző.
[16] Hamza Gábor: Did Private International Law Exist in the Imperium Romanum? In: II ruolo della buona fede oggettiva nel'esperienza giuridica storica e contemporanea, Atti del Convegno internazionale di studi in onore di Alberto Burdese. A cura di Luigi Garofalo. Vol. II. 2003. 323-331.
[17] Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2011. 72.
[18] A személyek joga fejezet általános jelleggel szabályozza a cselekvőképességre vonatkozó szabályokat, míg az öröklési jogi fejezet csak egyetlen szabályt tartalmaz erre vonatkozóan (a Ptk. hivatkozott 624. § (2) bekezdését), ezért is speciálisnak tekinthető a cselekvőképességi szabályokhoz képest. Az öröklési jogi norma ráadásul kifejezetten utal az általános szabályra, amikor kizárja a gyámhatóságot és a törvényes képviselőt a közvégrendelet-tétel folyamatából, ezzel is erősítve a szabály speciális jellegét.
[19] Megjegyzendő, hogy - összhangban a vélelmezhető jogalkotói szándékkal - a lex specialis derogat legi generali jogelv volt az irányadó 2001-ig, az új korlátozott cselekvőképességi szabályok hatálybalépéséig, hiszen korábban csak általános jelleggel volt lehetőség a nagykorúak cselekvőképességének korlátozására. Lásd a Ptk. 2001. november 1-jét megelőzően hatályos 13-14. §-a.
[20] Szladits Károly: A magyar magánjog. Általános rész, személyi jog. Budapest, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, 1941.163.
[21] Az argumentum ex absurdo, azaz hogy a törvény többféle értelmezési lehetősége közül egynek kivételével a többi mind képtelen eredményre vezet, Szladits szerint a létező legerősebb argumentum. Lásd Szladits: i. m. 160.
[22] Lásd Ptk. 17. § (1) bek..
[23] Megjegyzendő, hogy a közjegyzőnek a 1991. évi XLI. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontja alapján ebben az esetben meg kell tagadnia a közreműködését, de természetesen nem zárható ki, hogy tévedések ilyen esetekben is előfordulhatnak.
[24] Az értelmezési zavar elsősorban a jogintézmény megnevezéséből fakad, hiszen a szűkítő (és álláspontunk szerint helytelen) értelmezés szerint nem lehet egy olyan személy gondnokság alá helyezés nélkül cselekvőképtelen, aki már (cselekvőképességet korlátozó) gondnokság alatt áll. Ezt a problémát megfelelőn orvosolja a legfrissebb új Ptk.-tervezet, mivel a jogintézményt új néven, "cselekvőképtelen állapot" címszó alatt szabályozza (lásd új Ptk.-tervezet 2:9. §).
[25] Szakértői Javaslat 2:10.-2:11. §.
[26] Indokolás a Szakértői Javaslat 2:11. §-hoz.
[27] Szakértői Javaslat 6:13. § (4) bekezdés.
[28] 2009. évi CXX. törvény 2:23. § (2) bekezdés.
[29] Új Ptk.-tervezet 2:19-21. §. Az új Ptk.-tervezet a korlátozott cselekvőképesség helyett a cselekvőképesség részleges korlátozása terminológiát használja.
[30] Új Ptk.-tervezet 2:19. § (3).
[31] Új Ptk.-tervezet 7:14. § (4).
[32] Új Ptk.-tervezet 7:14. § (1).
[33] Megjegyzendő, hogy a hatályos szabályozás alapján egy szerencsejáték-függő, és ezért a munkaviszonyából származó jövedelmével rendelkezés tekintetében cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy magánvégrendelete is érvénytelennek minősül.
[34] Ezen szabály különösen érthetetlen, hiszen a legfrissebb új Ptk.-tervezet - hasonlóan a hatályoshoz - nem írja sehol elő a gyámhatóság beleegyezésének szükségességét ezen tárgykörben. (Holott igen ésszerű lenne előírnia, talán a tervezet készítői is felismerték ezt, és ezért rendelkeztek külön róla - kizárva azt.)
[35] BGB § 2229(4).
[36] BGB § 2233(2).
[37] BGB § 1896 (2).
[38] ABGB § 569.
[39] Lásd az ABGB § 568. 2001. július l-jét megelőzően, illetve 2001. július 1.-2005. január 1. között hatályos szövegállapotát.
[40] Dósa Ágnes: Cselekvőképesség és gondnokság Németország, Svájc, Ausztria és egyes kelet-európai államok jogában. Állam- és Jogtudomány. 2001.1-2. sz. 59.
[41] ABGB § 568. Amennyiben a bíróság kötelezővé teszi a bíróság vagy közjegyző előtti végrendelkezést, a bíróságnak továbbra is le kell folytatnia egy vizsgálatot, amely során meg kell győződnie, hogy az utolsó akarat kinyilvánítása szabadon és átgondoltan történik.
[42] ZGB Art. 17.
[43] ZGB Art. 467. A svájci jogban a belátási képességnek van központi szerepe egy jogügylet érvényességének megítélésekor. Nem rendelkezik belátási képességgel (és így végrendeletet sem tehet), aki elmebeteg, csökkent szellemi képességű, ittas vagy más hasonló körülmény miatt nem tud ésszerűen cselekedni. Megjegyzendő, hogy azon korlátozottan cselekvőképesek esetében, akik egyébként rendelkeznek az említett belátási képességgel, kivételesen megengedi a svájci jog, hogy önállóan tehessenek ún. személyes jellegű jognyilatkozatokat, amelyek körébe sorolta a bírói gyakorlat a végrendelkezést is. Lásd még Dósa: i. m. 65., valamint ZGB Art. 16,19.
[44] Code Civil Art. 504.
[45] Code Civil Art. 513. A francia jog szerinti gondnokság nagyjából a magyar cselekvőképtelenséget kizáró, a gyámság pedig a cselekvőképességet korlátozó gondnokságnak felel meg. Megjegyzendő, hogy gyámság alá helyezés esetén lehetősége van a bíróságnak eltérni az általános szabályoktól, és bővíteni vagy csökkenteni a gyámság alá vont személy által egyedül megköthető ügyletek körét -így amennyiben indokoltnak látja, ki is zárhatja a végrendelkezési képességet.
[46] Cseh Ptk. 476d. § (2).
[47] Cseh Ptk. 27. § (2).
[48] Bodnár: i. m. 72-76.
[49] UN General Assembly: Thematic study by the Office of the United Nations High Commissioner for Human Rights on participation in political and public life by persons with disabilities. 2011. http://www.unhcr.org/refworld/pdfid/4dc006cc2.pdf
[50] Committee of Ministers, Recommendation CM/Rec(2011)14 (2011), https://wcd.coe.int/ViewDoc.jsp?id=187128S&Site=CM
[51] A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény, 5. cikk 2.; 12. cikk 2.
[52] A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény, 12. cikk 4.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvédjelölt (Budapest).
Visszaugrás
