A jognyilatkozatok érvényességének egyik alapvető feltétele a cselekvőképesség - aki nem cselekvőképes, önállóan nem tehet érvényes jognyilatkozatot, hiszen az emberi cselekvés csak akkor eredményezhet jogi következményeket, ha az érintett képes a felelős döntéshozatalra.[1] A cselekvőképesség megvonásának vagy korlátozásának - a gondnokság alá helyezésnek - a célja éppen az, hogy a belátási képességgel nem rendelkező személyt megóvja a számára hátrányos szerződések megkötésének következményeitől. Ez azonban azt is jelenti, hogy az érintett sem vagyonjogi, sem egyéb viszonyairól nem rendelkezhet önállóan. Az a kérdés tehát, hogy a jog kit tekint cselekvőképesnek, milyen feltételek mellett és milyen eljárásban kerülhet sor a személy cselekvőképességének korlátozására vagy megvonására, alapvető jelentőségű, hiszen az érintett életvezetésébe való mélyreható beavatkozást jelent.[2]
Magyarországon az új Polgári Törvénykönyv kodifikációjától függetlenül került sor a cselekvőképességre és a gondnokságra vonatkozó joganyag újraszabályozására,[3] a cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes
- 35/36 -
törvények módosításáról szóló 2001. évi XV. törvényt ez év tavaszán fogadta el az Országgyűlés, és november 1-jén lép hatályba. Nem érdektelen tehát áttekinteni, hogy Európában hogyan szabályozzák az ezzel kapcsolatos kérdéseket, értékelni a meglévő hasonlóságokat és különbségeket. Választásunk három nyugat-európai országra esett, amelyek ezen a területen a jogfejlődés eltérő stádiumaiban vannak. Svájcban a joganyag gyakorlatilag 1912. óta változatlan, megújításának előkészületei most folynak. Ausztriában viszonylag korán, 1987-ben alakították át jelentősen a szabályozást, míg Németországban erre 1992-ben került sor. A három ország szabályozása - a számos kétségtelenül meglévő hasonlóság mellett - jelentős eltéréseket mutat. A kelet-európai államok jogának áttekintése sajnos röviden elvégezhető, tekintettel arra, hogy a vizsgált országok közül még egyikben sem történt meg a régi polgári törvénykönyvek ezen részének revíziója. Végezetül áttekintjük a hatályos magyar szabályozást, valamint annak tervezett változtatását.
Nemzetközi szervezet dokumentuma is foglalkozik a gondnokság kérdéskörével, az Európa Tanács kidolgozott egy ajánlást a belátási képességgel nem rendelkező felnőttek jogi védelmének alapelveiről (Recommendation No. R(99)4 of the Committee of Ministers to Member States on Principles Concerning the Legal Protection of Incapable Adults, 1999. febr. 26.).[4] Az ajánlás részletesen és igényesen elkészített dokumentum, ismertetésétől azonban eltekintünk, csupán ott utalunk rá, ahol a vizsgált kérdések szempontjából fontos rendelkezést tartalmaz.
A cselekvőképességgel és a gondnoksággal kapcsolatos szabályozás sajátos jogterület. Egyrészt a polgári és a családjog határterülete. Alapvető polgári jogi kategóriákat érint, így a cselekvőképesség-cselekvőképtelenség intézménye a polgári jog klasszikus területét képezi. Számos országban ugyanakkor - tekintettel a gyámság és gondnokság jogintézményének szoros tartalmi összefüggésére - a gondnokság a családjoghoz is kapcsolódik. A svájci polgári törvénykönyv[5] (a továbbiakban ZGB) és a német polgári törvénykönyv[6] (a továbbiakban BGB) is az első részben, a személyek joga körében tartalmazza az alapvető rendelkezéseket a cselekvőképességről, cselekvőképtelenségről, majd a családjogi rész szól a gondnokságról: ebben rendezik a gondnokság alá helyezés feltételeinek, a gondnokság alá helyezési eljárásnak, valamint a
- 36/37 -
gondnok feladatainak, a gondnokság megszűnésének kérdéskörét. Ugyanakkor a gondnokság nem kifejezetten magánjogi intézmény, hiszen itt az állam, mint fölérendelt jogalany, potentior persona lép fel. Alkalmazásával az egyén jogi helyzete jelentős mértékben és gyakran tartósan megváltozik, ezért Riemer találóan úgy fogalmaz, hogy a gondnokságra vonatkozó joganyag "formailag magánjog, tartalmilag közjog".[7]
A BGB hatálybalépése (1900. 1. 1.) óta eltelt időben egészen 1992-ig nem változott lényegesen a jogi szabályozás, ekkor a nagykorúak gondnokságának szabályait - egy nagyszabású reform keretében - alapvetően új alapokra helyezték. A személyek joga fejezetben elhelyezkedő, a cselekvőképességre, cselekvőképtelenségre vonatkozó szabályok kisebb részben változtak, viszont a családjogi részben elhelyezkedő, a gondnokságra vonatkozó szabályozás teljes egészében átalakult. Az eltelt időben többször is módosították a törvényt, de a módosítások jelentős része technikai jellegű volt. Ez alól egy kivétel van: a közelmúltban az általános meghatalmazottnak az orvosi kezelésbe történő beleegyezésének szabályai jelentősen kiegészültek.
A jogképesség (Rechtsfähigkeit) fogalmát a BGB nem definiálja. Az általánosan elfogadott definíció szerint a jogképesség a személy azon képessége, hogy jogai és kötelezettségei legyenek. A cselekvőképesség ezzel szemben azt a képességet jelenti, hogy a személy saját nevében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. A Handlungsfähigkeit fogalmát is használja a német jog, de más tartalommal, mint például a svájci: nem a cselekvőképességet és a vétőképességet összefoglaló fogalomról van szó, hanem egy közjogi kategóriáról. Azt a képességet jelenti, hogy a személy a közigazgatási eljárásban eljárási cselekményeket végezhet. A vétőképességet a német jog egyrészt életkorhoz, másrészt a belátási képességhez köti: a hét év alatti gyermek minden esetben vétőképtelen (BGB 828. § 1. bekezdés), valamint az is, aki eszméletlen, vagy más a szellemi működést, szabad akaratképzést kizáró kóros állapotában cselekszik (BGB 827. § 1. bekezdés). A hét és tizennyolc év közötti kiskorú ún. korlátozottan vétőképes: csak akkor felel, ha a károkozás tekintetében megfelelő belátási képességgel rendelkezik (BGB 828. §). Végül
- 37/38 -
a perképesség fogalma azt takarja, hogy a személy eljárásjogi cselekményeket saját maga, vagy általa meghatalmazott képviselő útján tehet.[8] A házasságkötési képességet és a végrendelkezési képességet, mint a cselekvőképesség különleges esetét sorolják be.[9]
A gondnokság alá helyezés szükségszerűen együtt járt a cselekvőképességtől való megfosztással (Entmündigung). Érdekes módon a két fokozat közötti különbségtételt alapvetően az az ok határozta meg, ami miatt a személy nem volt képes az ügyei vitelére. Abban az esetben, ha ez az ok az elmebetegség volt, akkor a cselekvőképtelenség megállapításának volt helye (BGB 104. § 3. bekezdés), és a gondnokolt abba a jogi helyzetbe került, mint a hét éves életkort be nem töltött kiskorú: jognyilatkozata érvénytelen volt, helyette a törvényes képviselő járt el. Ha nem elmebetegség miatt, hanem más okból (gyengeelméjűség, szenvedélybetegség, könnyelműség) került sor a gondnokság alá helyezésre, akkor a gondnokolt abba a jogi helyzetbe került, mint egy korlátozottan cselekvőképes (7-14 év közötti) kiskorú: csak a törvényes képviselője hozzájárulásával tehetett érvényes jognyilatkozatot (BGB 114. §). Az ideiglenes gondnokság alá helyezés - amit a gondnokság alá helyezési eljárás megindulását követően rendelhetett el a bíróság - jogkövetkezménye is a cselekvőképesség korlátozása (a törvényes képviselő hozzájárulásának szükségessége a jognyilatkozatok érvényességéhez) volt.
A korlátozottan cselekvőképes személy minden jognyilatkozatának érvényességéhez tehát a törvényes képviselő hozzájárulása kellett, kivéve azokat, amelyekkel kizárólag előnyt szerzett (BGB. 107. §). A törvényes képviselő hozzájárulásáig függő jogi helyzet keletkezett, amely alatt a szerződő fél visszavonhatta az ajánlatát, kivéve, ha tudott a másik fél korlátozott cselekvőképességéről (BGB 109. §). Az ún. zsebpénz-szabály (BGB 110. §) értelmében nem lehetett semmisnek tekinteni az olyan jogügyleteket, amelyeket a korlátozottan cselekvőképes személy a törvényes képviselő (vagy annak hozzájárulásával harmadik személy) által erre a célra, vagy szabad felhasználás céljára a rendelkezésére bocsátott pénzeszközökkel kötött.
- 38/39 -
A gyakorlat ezt a szabályozást rugalmatlannak, túlságosan korlátozónak találta, és gyakran a BGB egy másik jogintézményéhez (Gebrechlichkeitspflegschaft, fogyatékosok részére a cselekvőképesség érintése nélkül rendelt eseti gondnokság,[10] BGB 1910. §) nyúltak segítségért.[11] A Pflegeschaft intézménye - amelyet a reform során is megtartottak -, a cselekvőképesség érintése nélkül rendelt eseti gondnokság lényegében egy "gondnokság jellegű" jogintézmény elsősorban azokra az esetekre, amikor nem a cselekvőképesség érintettsége miatt van szükség intézkedésre (pl. méhmagzat részére, távollevő részére rendelt gondnok). Ennek egyik sajátos vállfaja volt a fogyatékosok részére rendelt gondnokság, amely akár testi (vakság, süketség, némaság), akár szellemi fogyatékosság esetén alkalmazható volt. Lehetett teljes, vagy részleges, ez utóbbi esetben csak egyes, meghatározott ügycsoportokra terjedt ki. Elrendelése nem érintette a cselekvőképességet, és nem is volt feltétele elrendelésének a cselekvőképesség hiánya vagy korlátozott volta.[12] Szellemi, lelki fogyatékosság miatt csak részleges lehetett: elrendelésének akkor volt helye, ha az érintett nagykorú személy, aki nem állt gondnokság alatt, szellemi, lelki fogyatékossága következtében egyes ügyeinek vagy egyes ügycsoportok (különösen a vagyoni ügyei) vitelére nem volt képes. A gyakorlat ennek a jogintézménynek az alkalmazásával kísérelte megkerülni, hogy a cselekvőképtelenség általános érvényű kimondására, illetve a gondnokság alá helyezésre sor kerüljön. Főszabályként az érintett beleegyezése kellett elrendeléséhez, és az érintett kérelmére azt meg kellett szüntetni (BGB 1920. §). A gyakorlat azonban - éppen azért, hogy a "rendes" gondnokság szabályait ne kelljen alkalmazni - a főszabály alóli kivételt, az érintett akarata ellenére történő elrendelést alkalmazta nagyvonalúbban, annak ellenére, hogy a jogalkotónak nyilvánvalóan nem ez volt a szándéka.[13] A BGB 1910. §-ának 3. bekezdése szerint ugyanis az érintett akarata ellenére csak akkor lehet elrendelni a gondnokságnak ezt a formáját, ha az "egyetértés az érintettel nem volt le-
- 39/40 -
hetséges" ("eine Verständigung mit ihm niht möglich ist"). Ha az érintett a BGB 104. § 2. bekezdése értelmében a "természetes" cselekvőképtelenség állapotában volt, akkor a joggyakorlat úgy tekintette, hogy nincs szükség a beleegyezésére, és ezzel létrehozták a "kötelező eseti gondnokság" jogintézményét. Ezt a gyakorlatot sok kritika érte, főleg eljárásjogi szempontból: ezzel ugyanis megkerülték azokat az eljárásjogi garanciákat, amelyeket a "rendes" gondnokság alá helyezési eljárás tartalmazott.[14]
Az eseti gondnokság (Pflegeschaft) nem érintette a cselekvőképességet, akkor sem, ha mind a személyes gondoskodásra, mind pedig a vagyoni ügyletekre kiterjedt. A gondozó - abban a körben, amire a feladatköre kiterjed - a gondozott képviselője, a gondozott azonban - amennyiben cselekvőképes - maga is tehet jognyilatkozatokat. Az ellentétes jognyilatkozatokat úgy kellett tekinteni, mint a jogügyleti képviselet esetében az ellentétes jognyilatkozatokat, a gondozott jognyilatkozata nem élvezett előnyt.
A cselekvőképesség kérdésében más bíróság döntött, mint a gondnokság alá helyezés kérdésében. A cselekvőképesség kérdésében eljáró bíróságok nem hozhattak ideiglenes intézkedést, hanem a gondnoksági bíróságot kellett értesíteni az ideiglenes gondnokrendelés szükségességéről. Az ideiglenes gondnokság addig tartott, ameddig a gondnokság alá helyezés iránti keresetet vissza nem vonták, jogerősen el nem utasították vagy a végleges gondnokságot el nem rendelték, vagy a bíróság azt meg nem szüntette, tehát konkrétan meghatározott időbeli határa nem volt. Ugyanakkor garanciális szempontból fontos szabály volt, hogy csak akkor lehetet elrendelni, ha a gondnokság alá helyezési kérelmet már benyújtották a bírósághoz. Az ideiglenes gondnokság jogkövetkezményeit tekintve cselekvőképességet korlátozó gondnokság volt. Ha nem rendelték el a végleges gondnokságot, és emiatt szüntették meg az ideiglenes gondnokságot, az nem érintette az ideiglenes gondnokrendelés hatálya alatt tett jognyilatkozatok érvénytelenségét (BGB 115. §, FGG[15] 61. §). Az ideiglenes gondnokság elrendelése ellen az érintett még cselekvőképtelensége esetén is élhetett jogorvoslattal, de a gyakorlat ezt szűkítően értelmezte, és bizonyos kérdésekben (pl. a gondnok
- 40/41 -
személyének kiválasztása) nem fogadta el a cselekvőképtelen alperes jogorvoslathoz való jogát.[16]
A szabályozással szemben megfogalmazott leglényegesebb kritika az volt, hogy túlságosan sematikus: nem veszi figyelembe az érintett pszichiátriai beteg maradvány-képességeit, mindenkit egyforma mértékben korlátoz a vagyoni forgalomban való részvétel tekintetében. Ezen túlmenően a szabályozás előterében anonim képviselet állt, és nem a gondnokoltról való személyes gondoskodás szükségessége. Eljárásjogilag is számos gyenge pontja volt a rendszernek. A rendszeres felülvizsgálat hiánya mind a rendes, mind pedig az eseti gondnokság esetében azt eredményezte, hogy a gondnokság alá helyezés rendszerint a gondnokolt élete végéig tartott. Problémás volt az is, hogy a szabályozás az érintett perképességét is aránytalanul korlátozta. Ezen kívül az eljárást feleslegesen bonyolította, hogy a cselekvőképtelenség (korlátozott cselekvőképesség) kimondása más bíróság előtt, más eljárási szabályok (ZPO)[17] szerint zajlott, mint a gondnokrendelés (FGG). A kritikák hatására már 1975 óta napirenden volt a jogi szabályozás megújítása. A reform hivatalosan megfogalmazott célja a "diszkrimináló és stigmatizáló szabályozás felváltása"[18] volt. A jelentős jogszabályi változtatást a nomenklatúra váltása is kifejezi, hiszen az Entmündigung kifejezést (amelynek lényege a megfosztás a cselekvőképességtől) felváltotta a Betreuung, amely szemlélteti a gondoskodási elem előtérbe kerülését.
A cselekvőképesség tekintetében továbbra is három fokozatú rendszert használnak: a személy lehet cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképes.
- 41/42 -
A cselekvőképtelenségnek két esete van. Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki a 7. életévét még nem töltötte be (BGB 104. § 1. bekezdés), valamint az is, aki a szellemi működés szabad akaratképzést kizáró állapotában van, kivéve, ha ez az állapot átmeneti (BGB 104. § 2. bekezdés). A szabad akaratképzést kizáró állapot akkor áll fenn, ha képtelen az akaratát szabadon és az elmeműködés fennálló zavarától nem befolyásoltatva képezni, és annak megfelelően cselekedni.
A irodalomban a többségi nézet szerint[19] a szellemi működés kóros állapota tágabb fogalom, mint a gondnokság alá helyezést megalapozó elmebetegség vagy szellemi fogyatkozás, és a kettő független egymástól. Ebből következik, hogy egy gondnokság alá nem helyezett pszichiátriai beteg vagy gyengeelméjű esetében - aki a gondnokság alá helyezés hiánya miatt teljesen cselekvőképesnek minősülhet - is előfordulhat, hogy az adott ügy vonatkozásában gondnokság alá helyezés nélkül is a 104. § 2. bekezdés alapján cselekvőképtelennek kell tekintetni.
A cselekvőképtelenség jogkövetkezménye a jognyilatkozat érvénytelensége, a törvényes képviselő jár el.
Csak a szellemi működés tartós zavara vezethet a cselekvőképtelenség megállapításához, a szellemi működés átmeneti zavara (pl. ittasság) a BGB 105. § 2. bekezdése szerint nem cselekvőképtelenséghez, hanem csak az ebben az állapotban tett saját jognyilatkozatok érvénytelenségéhez vezet. A különbségtételnek abból a szempontból van jelentősége, hogy a cselekvőképtelen esetében mind a saját, mind a vele szemben megtett (elfogadásra köteles) jognyilatkozatok érvénytelenek, az átmenetileg zavart állapotban lévők esetében pedig csak a saját jognyilatkozatok érvénytelenek. A vele szemben tett jognyilatkozatok úgy lesznek érvényesek, mintha távollevővel szemben tették volna meg azokat.
Az átmeneti zavart tudatállapotban tett jognyilatkozat akkor is érvénytelen, ha az érintett valószínű akaratának megfelel, akkor is, ha az érintett számára csak előnnyel jár, és akkor is, ha az érintett maga tehet róla, hogy az állapotát előidézte.
A korlátozott cselekvőképes személyek bizonyos körben önállóan tehetnek jognyilatkozatot, de főszabály szerint a törvényes képviselő hozzájárulása kell a jognyilatkozat érvényességéhez.
Korlátozottan cselekvőképes kizárólag a 7 és 14 év közötti kiskorú, nagykorúak esetében ez a kategória már nem alkalmazható (korábban a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy a 7 és 14 év közötti
- 42/43 -
kiskorúval esett azonos jogi megítélés alá). Ugyanakkor az a nagykorú személy, akit gondnokság alá helyeztek, és a bíróság úgy rendelkezett, hogy jognyilatkozatainak érvényességéhez a gondnok hozzájárulása kell - bár fogalmilag nem lesz korlátozottan cselekvőképes -, mégis nagyon hasonló helyzetbe kerül, mint a korlátozottan cselekvőképes kiskorú (ld. később részletesen).
A korlátozottan cselekvőképes megköthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez, egyébként a törvényes képviselő beleegyezésével vagy utólagos hozzájárulásával köthet szerződést. A törvényes képviselő beleegyezésének nem kell feltétlenül egy jogügyletre vonatkoznia, kiterjedhet bizonyos ügycsoportokra is, de nem vonatkozhat korlátlanul minden jogügyletre (ez ugyanis a korlátozottan cselekvőképes személyt a cselekvőképes helyzetébe hozná, ami ellenkezne a törvény szellemével).
A korlátozottan cselekvőképes személy által kötött szerződés megkötésétől számítva érvényes, ha olyan eszközökkel teljesít, amelyet kifejezetten erre a célra, vagy szabad felhasználásra bocsátott a törvényes képviselő, vagy annak hozzájárulásával harmadik személy a korlátozottan cselekvőképes személy rendelkezésére (BGB 110. §.).
A korlátozottan cselekvőképes által a törvényes képviselő beleegyezése nélkül tett jognyilatkozat, amely egyoldalú jogügylet létrehozására irányul, nem érvényes (kivéve, ha kizárólag előnyt szerez vele). Az ilyen jognyilatkozat nem válik érvényessé a törvényes képviselő utólagos jóváhagyásával sem (BGB 111. §).
A rész-cselekvőképesség (Teilgeschäftsfähigkeit). A BGB két esetkört ismer, ahol a korlátozottan cselekvőképes teljes egészében cselekvőképesnek minősül. Ezt a két rendelkezést a gondnokság alá helyezettekre is alkalmazni kell, ha a bíróság úgy rendelkezett, hogy a törvényes képviselő beleegyezése vagy hozzájárulása kell a jognyilatkozata érvényességéhez.
Az egyik ilyen terület a megszerzett vállalkozással kapcsolatos szerződések megkötése (BGB 112. §). Ha a törvényes képviselő hozzájárul - a bíróság jóváhagyásával -, hogy a korlátozottan cselekvőképes kiskorú megszerezzen egy vállalkozást, akkor az ezzel kapcsolatos szerződéseket már önállóan megkötheti. Ez azonban nem vonatkozik azokra a szerződésekre, amelyek megkötéséhez egyébként a bíróság hozzájárulása szükséges.
A másik terület a munkaviszony létesítése: amennyiben a törvényes képviselő ehhez hozzájárult, ettől kezdve az ezzel kapcsolatos jognyilatkozatok vonatkozásában teljesen cselekvőképessé válik, és hasonló szerződést is önállóan köthet (BGB 113. §.)
- 43/44 -
Ahhoz, hogy valakit gondnokság alá helyezzenek, három feltételnek kell teljesülnie. Először is, az érintettnek nagykorúnak kell lennie. A következő feltétel a pszichiátriai betegség, vagy szellemi, lelki, testi fogyatékosság fennállása. Szemben a korábbi szabályozással, a gondnokrendelésnek már nem feltétele a cselekvőképtelenség, tehát a betegségnek illetve fogyatékosságnak nem kell olyan súlyosnak lennie, ami az érintett cselekvőképtelenségéhez vezet. További feltétel, hogy az érintett az ügyei vitelére részben, vagy egészben képtelen legyen. Az "ügy" ebben az esetben magában foglalja mind a jogi (pl. a gyógykezelésre irányuló szerződés megkötése), mind pedig a ténybeli cselekményeket (pl. megbeszélés az orvossal), amelyek a gondnokolt életvezetésével összefüggésben állnak, és vonatkozhat a vagyoni és a személyes gondoskodásra egyaránt.
Először tehát meg kell határozni, hogy melyek azok az ügycsoportok, amelyeket a beteg nem tud ellátni. A gondnokrendelés azonban ezekben az ügycsoportokban is csak akkor jön szóba, ha ezek az ügyek jelentősek. Az érintett betegsége, illetve fogyatékossága és az ügyei vitelére való képtelenség között okozati összefüggésnek kell fennállnia.
A gondnokságot csak akkor lehet elrendelni, ha az szükséges. Ehhez a következő feltételeknek kell teljesülniük.
Először is, a gondnokrendelés csak akkor szükséges, ha egyáltalában vannak olyan ügyletek, amelyekről rendelkezni kell. Ezen túlmenően a gondnokság csak azokra az ügycsoportokra vonatkozhat, amelyekre nézve az eljárás során megállapították a gondnokrendelés szükségességét. Ebből következik az is, hogy a törvényes képviselő nyilatkozata csak akkor köti a gondnokoltat, ha a feladatkörébe tartozott az adott jogügylet. Ez a legalap-vetőbb különbség a korábbi szabályozáshoz képest, ahol a cselekvőképességtől megfosztás az élet minden területére vonatkozott.
Harmadrészt, a szubszidiaritás elve szerint a gondnokrendelés csak akkor tekinthető szükségesnek, ha más úton - képviselet útján, vagy a szociális gondoskodás más eszközeivel - nem biztosítható az érintett ügyeinek vitele (BGB 1896. §). Más eszközök alatt elsősorban a családtagok, szociális munkások segítségét kell érteni, természetesen ez csak abban az esetben jön szóba, ha az érintett nem szorul képviseletre. Más a helyzet a képviselettel. A gondnokrendelés akkor sem jön szóba, ha az érintett még cselekvőképes
- 44/45 -
állapotában valakit megbízott a képviseletével arra az esetre, ha később olyan állapotba kerülne, ami gondnokrendelést tenne szükségessé. Ezt meg lehet tenni ún. időskori képviseletre szóló meghatalmazással (ún. Altersvorsorgevollmacht), vagy pedig olyan módon, hogy az érintett még cselekvőképes állapotában bizonyos ügytípusokra nézve képviseletre szóló meghatalmazást ad - például egy későbbi komoly megbetegedés esetére a kezelés módozatait előre meghatározza (Patiententestament). Ha a meghatalmazó később cselekvőképtelenné válik, ez a meghatalmazást alapjában nem érinti. Az időskor esetére szóló meghatalmazás lehetőséget ad arra, hogy valaki a saját ügyeinek vitelének módját későbbi cselekvőképtelensége esetére tartalmilag maga határozza meg, és ezzel kizárja a közjogi gondnokrendelés szükségességét. Ugyanakkor a BGB 1901. § 2. bekezdése kimondja, hogy a gondnoknak a gondnokolt ügyeit úgy kell ellátnia, ahogy az a gondnokolt javát szolgálja, és a gondnokolt javát az is szolgálja, hogy a képességeinek megfelelően az életét az egyéni kívánságainak és elképzeléseinek megfelelően alakíthatja. Ez lehetőséget ad arra is, hogy valaki előre meghatározza a később esetlegesen szükségessé váló gondnokság kereteit (Betreuungsverfügung). Ezzel ugyan a későbbi gondnokrendelést nem zárja ki, de a gondnok eljárásának módját befolyásolhatja.
Problematikus ugyanakkor, hogy a cselekvőképtelenség bekövetkeztét követően a meghatalmazó a meghatalmazást sem visszavonni nem tudja, sem a képviselő eljárását nem tudja ellenőrizni. Erre a problémára szolgáltat megoldást a BGB 1896. § 3. bekezdése, amely lehetőséget ad arra, hogy ha a meghatalmazott képviselő nem a meghatalmazó érdekében jár el, akkor ún. ellenőrző gondnokot rendeljenek a részére, aki a gondnokolt jogait képviseli a meghatalmazottal szemben, és különösen a meghatalmazást is visszavonhatja.
A gondnokrendelés vagy hivatalból, vagy pedig kérelemre történik, ez utóbbinál a cselekvőképtelen személy is teljes perbeli cselekvőképességgel rendelkezik. Ha csak testi fogyatékosságról van szó (vakság, süketség), akkor kizárólag kérelemre van helye a gondnokrendelésnek. A kérelem azonban nem mentesíti a bíróságot a szükségesség vizsgálatának kötelezettsége alól.
Az új szabályozás alapelve az, hogy a gondnokrendelésnek alapvetően nincs hatása az érintett cselekvőképességére. A cselekvőképességet kizárólag a 104. § 2. bekezdés alapján lehet megítélni, amely azt mondja ki, hogy cselekvőképtelen az, aki a szellemi működés szabad akaratképzést kizáró kóros állapotában van, kivéve, ha ez az állapot átmeneti. Amíg tehát ez e feltétel
- 45/46 -
nem következik be, a gondnokság alá helyezett személyt is cselekvőképesnek kell tekinteni.
Az irodalomban vannak, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a gondnokrendelés csak akkor jöhet számba, ha a gondnokolt legalább részlegesen cselekvőképtelen (partiell geschäftsunfähig) azoknak az ügycsoportoknak a vonatkozásában, amelyre a gondnokrendelés kiterjed. Ez azonban nyilván nem lehetett a jogalkotó szándéka, hiszen akkor nem lenne értelme annak a BGB 1903. §-ban foglalt rendelkezésnek, hogy ha a gondnokolt vagyonát vagy személyét jelentős veszélytől kell megóvni, akkor - azokban az ügycsoportokban, amelyekre a gondnokrendelés kiterjed - a jognyilatkozat érvényességéhez a gondnok hozzájárulása kell. Ennek ellenére a gyakorlatban nyilván ez utóbbi az általános, és a kivételes eset az, amikor a gondnokolt teljesen cselekvőképes.
Az új szabályozás hatálybalépése kapcsán fellángoltak azok a régi viták, amelyek a "relatív cselekvőképtelenség" jogszabályi elismeréséről már korábban is folytak.[20] A relatív cselekvőképtelenség kizárólag egyes, különösen nagy súlyú jogügyletekre vonatkozna. Például[21] ha egy enyhe fokban gyengeelméjű személy ingatlan adásvételi szerződést köt, bonyolult szerződési feltételekkel, akkor a szerződést nem lehet sem a BGB 104. §-a, sem a 105. §-a alapján érvénytelennek tekinteni a cselekvőképesség hiánya miatt. Igaz ugyan, hogy a gyengeelméjűség a szellemi működés kóros zavarának tekinthető, de az enyhe fokú gyengeelméjűség nem zárja ki a szabad akaratképzést - vagyis hogy építési telket szeretne vásárolni az adott áron - se tartósan, sem pedig átmenetileg. A gyengeelméjűség egyedül arra teszi képtelenné, hogy a bonyolult szerződési feltételeket megértse és mérlegelje. A jogirodalom többségének és a bírói gyakorlatnak az álláspontja szerint ez a szerződés érvényes akkor is, ha a vásárló nem értette meg a szerződési feltételek részleteit. Azonban egy jelentős kisebbség azt a nézetet képviseli, hogy a 105. § vonatkozásában azt kell vizsgálni, hogy a személy a szerződés megkötése során a komplikált szerződési feltételek vonatkozásában is átlátta-e a cselekménye következményeit. Mivel itt ez nem valósult meg, szerintük a szerződés érvénytelen.
- 46/47 -
A bírói gyakorlat ugyanakkor elfogadja a részleges cselekvőképtelenséget. Ebben az esetben a személynek bizonyos ügycsoportok vonatkozásában nincs cselekvőképessége, míg másokban van (pl. kóros féltékenység esetén a házassággal kapcsolatos jognyilatkozatok).
A jog a cselekvőképtelen személy védelmét részesíti előnyben a forgalom biztonságával szemben. Tehát az, aki jóhiszeműen a másik szerződő fél cselekvőképességét feltételezve kötött szerződést, nem részesül védelemben, saját maga viseli kárát, kártérítési igénnyel semmilyen jogcímen (culpa in contrahendo, megtévesztés) nem élhet. (A német jogban a cselekvőképtelen olyan ügyletet sem köthet meg, amellyel kizárólag előnyt szerez).
A gondnok a gondnokolt törvényes képviselője. Ha a gondnokolt cselekvőképes, akkor mind a ketten tehetnek a gondnokoltat kötelező érvényes jognyilatkozatot. Ha ellentétes jognyilatkozatokat tesznek, akkor az általános szabályok szerint az időrendben első az érvényes.
A bíróság dönthet úgy, hogy a gondnokolt jognyilatkozatainak érvényességéhez a gondnok hozzájárulása kell (BGB 1903. § 1. bekezdés). Ennek a döntésnek a meghozatala során sem határoz azonban a bíróság arról, hogy a gondnokolt cselekvőképes vagy cselekvőképtelen-e. A hozzájárulási kötelezettség kiterjedhet minden, a gondnoksággal érintett ügycsoportra, vagy csupán azok egy részére. Feltétele az elrendelésének, hogy a gondnokoltat (vagyonát vagy személyét) jelentős károsodástól óvja meg. Ebből az is következik, hogy nincs helye az elrendelésnek akkor, ha csak csekély vagyoni károsodás veszélyéről, vagy harmadik személyek veszélyeztetéséről van szó, viszont szükség van az elrendelésére, ha a gondnokolt ésszerűtlen jognyilatkozatokkal magának kárt okoz, vagy a saját jólétét veszélyezteti.
Ha a bíróság elrendelte a hozzájárulási kötelezettséget, akkor a gondnokolt jognyilatkozata csak a gondnok hozzájárulásával érvényes. A gondnokoltat ez a cselevőképességében nem korlátozza, cselekvőképes marad, de a joghatások mégis a korlátozott cselekvőképesség szabályaihoz hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy általános hozzájárulási kötelezettség elrendelésére nincs lehetőség, csak körülhatárolt ügycsoportok tekintetében lehet kimondani. Fontos különbség a korlátozottan cselekvőképes kiskorúakkal kapcsolatos szabályozással szemben, hogy a mindennapi életben tömegesen előforduló, csekély jelentőségű szerződések megkötéséhez nem kell a gondnok
- 47/48 -
hozzájárulása, kivéve, ha a bíróság másként rendelkezik (BGB 1903. § 3. bekezdés 2. mondat). Ez túlmegy a már említett zsebpénz paragrafus rendelkezésén, mert ezt a jogügyletet a gondnokolt nem csak az erre a célra rendelkezésére bocsátott eszközökkel teheti meg.
Bizonyos, személyhez kötődő jognyilatkozatok vonatkozásában kizárt a hozzájárulási kötelezettség elrendelése. Ilyen például a házasságkötéssel kapcsolatos jognyilatkozat. Mivel a cselekvőképtelen által kötött házasság érvénytelen, az anyakönyvvezető feladata az, hogy megítélje a gondnokság alatt álló cselekvőképességét. A halál esetére szóló jognyilatkozatokkal kapcsolatban sem rendelhető el a hozzájárulási kötelezettség, ami sok problémát vethet fel akkor, amikor a végrendelkezési képesség kapcsán merülnek fel kétségek. Ez azonban nem új keletű probléma, hanem a cselekvőképesség-gondnokság problémakörével kapcsolatban régen ismert kérdés, különösen idős, gondnokság alatt nem álló örökhagyók esetében. Ezenkívül számos olyan családjogi és öröklési jogi jognyilatkozat megtételéhez szintén nem lehet elrendelni a gondnok kötelező hozzájárulását, amelyeket a korlátozottan cselekvőképes kiskorú is törvényes képviselője hozzájárulása nélkül tehet meg (végrendelet készítése, öröklési szerződés felmondása).
A hozzájárulási kötelezettség elrendelése olyan jogintézmény, amelynek célja, hogy az a gondnokolt is tehessen jognyilatkozatot, aki nem képes minden területen a döntései következményeit átlátni, hiszen a gondnok hozzájárulásáig létrejövő függő jogi helyzet megvédi őket a károsodástól.
Főszabály szerint a gondnok kötve van a gondnokolt kívánságaihoz. Ennek során nincs jelentősége annak, hogy ezek a kívánságok racionális alapokon jöttek-e létre, vagy hogy a gondnokolt cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, vagy hogy a gondnok a kívánságot ésszerűnek tartja-e vagy sem. Itt sincs az ésszerűségnek objektív standardja, amivel definiálni lehetne, hogy a gondnokoltnak mit kell csinálnia. A gondnokolt a kívánságait a gondnok személyének kiválasztásával, vagy a gondnokság vitelével kapcsolatban előre, már annak elrendelése előtt rögzítheti az ún. gondnoksági rendelkezésben (Betreuungsverfügung, BGB 1901. § 2. bekezdés 2. mondat). Ha ez írásban történik meg, akkor azt a gondnokságot elrendelő bírósághoz el kell juttatnia annak, akinek ez a birtokában van (BGB 1901a. §). Ha a gondnokolt nem fejezi ki a kívánságait, akkor a gondnokot a gondnokolt érdeke kell, hogy vezérelje, ezt pedig szubjektíven, a gondnokolt szemszögéből kell megítélni. Így a gondnok a döntések meghozatalát nem alapozhatja a saját ér-
- 48/49 -
tékrendjére. Azonban ez a kötelezettség csak a gondnokolt és a gondnok viszonyában érvényesül, a külső jogviszonyokat, a gondnok képviseleti jogát nem érinti.
Az új szabályozás is lehetőséget ad arra, hogy még a végleges gondnokrendelés megtörténte előtt ideiglenes gondnokot rendeljenek (FGG 69. §), és az ideiglenesen a gondnok hozzájárulásától tegyék függővé a gondnokolt jognyilatkozatainak érvényességét. Az elrendelésnek több feltétele is van. Az első feltétel, hogy feltételezhetően fennállnak a gondnokrendelés, illetve a gondnok kötelező hozzájárulása elrendelésének feltételei. Másodszor szükséges, hogy a döntés késleltetése veszélyekkel járna. Rendelkezésre kell állnia az érintett állapotáról készült orvosi véleménynek [míg a végleges gondnokság elrendeléséhez szakértői véleményre van szükség a "gondnokság elrendelésének szükségességéről" (FGG 68b. §), itt elegendő egy egyszerű orvosi vélemény az állapotról]. Az ideiglenes gondnokrendelés során az érintettet meg kell hallgatni, kivételes esetben (ha a meghallgatás az érintett egészségi állapotára jelentős mértékben kedvezőtlen hatással lenne, vagy az érintett nem képes az akaratát nyilvánítani) ettől el lehet tekinteni.
Az ideiglenes gondnokrendelés legfeljebb hat hónapig tarthat, ez - szakértő meghallgatását követően - legfeljebb összesen egy évig terjedő időre meghosszabbítható.
Orvosi kezelés (BGB 1904. §). A gondnok hozzájárulása a gondnokolt egészségi állapotának vizsgálatához, gyógyító vagy egyéb céllal végzett beavatkozás elvégzéséhez csak a bíróság jóváhagyásával érvényes abban az esetben, ha alaposan feltehető, hogy a beavatkozás következtében a gondnokolt meghalhat, vagy súlyos, és hosszantartó károsodást szenvedhet. A beavatkozást abban az esetben szabad elvégezni a bíróság jóváhagyása nélkül, ha a bírósági nyilatkozat beszerzésével járó késedelem veszélyekkel járna. A legutóbbi módosításkor ezt a szakaszt módosították, és kiegészítették azzal a rendelkezéssel, hogy az általános meghatalmazott csak akkor egyezhet bele az ilyen beavatkozásokba, ha a meghatalmazás erre kifejezetten kiterjed, azt írásban tették meg, és a bírósági hozzájárulás ugyanúgy kell hozzá.
Művi meddővétel. (1905. §). Nagy viták előzték meg a jogi szabályozás előkészítését ezen a területen, ami nem csoda a történelmi előzmények ismeretében. 1992 előtt ezt a kérdést jogszabály nem rendezte, de ennek ellenére nem volt ritkaság, hogy cselekvőképtelen gondnokság alá helyezetteken ilyen
- 49/50 -
műtétet végeztek. A művi meddővététel olyan orvosi beavatkozás, amely a BGB 1904. §-ának hatálya alá esik, tehát külön szabályozás hiányában is csak bírósági hozzájárulással lehetne végezhető. Ezt azonban nem találták elegendőnek, a jogalkotó a beavatkozás elvégzését az alábbi feltételekhez kötötte. Csak beleegyezési képességgel nem rendelkező gondnokoltakra vonatkozik, mert a nagykorú, belátási képességgel rendelkező személy a művi meddővétételről akkor is maga dönt, ha gondnokság alá helyezték. Feltétel, hogy előreláthatóan a gondnokoltnak tartósan nem lesz beleegyezési képessége. Feltételezhetőnek kell lennie, hogy a művi meddővétel nélkül terhesség következne be (ez természetesen a férfi gondnokoltakra is vonatkozik, ebben az esetben értelemszerűen a partner terhességéről lehet szó). Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy megakadályozza, hogy a művi meddővételt csak "profilaktikusan" végezzék el. További feltétel, hogy a terhesség bekövetkezése más eszközökkel nem akadályozható meg. Szintén feltétel, hogy a terhesség következtében a terhes életének veszélyeztetésétől, vagy a testi, lelki egészségének súlyos károsodásától kellene tartani, amely más módon nem hárítható el. A lelki egészség súlyos károsodásához vezethet az is, ha a gyermek megszületése esetén azt az anyától el kellene választani gyámhatósági határozattal. A művi meddővé tételbe történő beleegyezéshez speciális, kifejezetten ennek a döntésnek a meghozatalára feljogosított gondnokot kell rendelni, a gondnok hozzájárulását a bíróságnak kell jóváhagynia.
A gondnokságra vonatkozó első szabályozás még 1916-ból származott, az ez alapján az elmebetegekkel és a szellemi fogyatékosokkal szemben alkalmazható eszközrendszer nagyon merev és differenciálatlan volt, így nem volt alkalmas arra, hogy az érintettek valós igényeihez mérten kerüljön alkalmazásra. A bíróság csak két lehetőség közül választhatott: a cselekvőképességet kizáró illetve a cselekvőképességet korlátozó gondnokság között, nem volt lehetősége arra, hogy egyénre szabott intézkedéseket hozzon. A cselekvőképességtől való megfosztást az érintettek gyakran diszkriminatívnak élték meg. A cselekvőképességtől való teljes megfosztás (Entmündigung) azt jelentette, hogy az érintett a hét év alatti gyermek jogi helyzetébe került, a részleges megfosztás pedig azt, hogy a 14 és 19 év közötti gyermek helyzetébe. A személyes és a vagyoni érdekek képviseletére a teljesen cselekvőképtelenek-
- 50/51 -
nél ún. Kurator-t rendelt a bíróság, a korlátozottan cselekvőképteleneknél pedig ún. Beistand-ot.
A kritikák legélesebben éppen ezzel a sematizálással kapcsolatban fogalmazódtak meg. Ezért az új szabályozás kiindulópontja az volt, hogy a gondnokság alá helyezés az érintetteket ne differenciálatlanul korlátozza a jogaik gyakorlásában, csak azokon a területeken kerülhessen sor gondnok kirendelésére, ahol az érintett személyes eljárása esetén komolyan tartani kell attól, hogy számára hátrányos jognyilatkozatot tesz. Az új szabályozás,[22] amely 1984. július 1-jén lépett hatályba, az anyagi jogi rendelkezések körében a polgári törvénykönyvnek (ABGB) a gondnokságra vonatkozó rendelkezéseit módosította, az eljárásjogi rendelkezések tekintetében pedig a nemperes eljárásokra vonatkozó törvényt (AußStrG).[23]
Az osztrák jogban - hasonlóan a némethez - annak érdekében, hogy az alapvető szemléletváltást megfelelően kifejezésre juttassák, a nomenklatúrát is megváltoztatták. A pejoratív cselekvőképességtől megfosztás (Entmündigung) helyett a gondnokrendelés (Sachwalterbestellung) szót használják, bár ez a szó is különbözik attól, amivel a korábban a gondnoki teendőket ellátó személyeket illeték. A magyarban elég nehéz ezt a szemléletváltást visszaadni, annál is inkább, mert a magyar Ptk. reformja során a nomenklatúra változatlan maradt. Ezért a továbbiakban mind a korábbi, mind a jelenlegi osztrák szabályozás vonatkozásában ugyanazt a nomenklatúrát használjuk.
Szerkezeti elhelyezkedését tekintve mind a cselekvőképességre, mind a gyámságra - gondnokságra vonatkozó szabályok az ABGB, első fejezetében (személyek joga) helyezkedik el. Az ABGB nem tartalmaz külön családjogi fejezetet, a családjogra vonatkozó rendelkezéseket (a házasságkötésre, a szülők és gyermek közötti jogviszonyra vonatkozókat) is ebben, a személyek jogára vonatkozó fejezetben találjuk.
Napjainkban Ausztriában ismét a gondnoksággal kapcsolatos szabályozás reformja zajlik, elsősorban az orvosi beavatkozásokkal kapcsolatos rendelkezéseket akarják revízió alá venni, tekintettel arra, hogy ezen a téren a szabályozás a gyakorlat számára nem kielégítő. Az AGBG gondnokságra vonatkozó rendelkezéseit egészítenék ki három új szakasz beiktatásával. Az szabályozás legfőbb célja az lenne, hogy pontosan meghatározza a beleegyezési képesség fogalmát, a művi meddővététel elvégzésére vonatkozó szabályokat
- 51/52 -
a gondnokság alatt lévő személyek esetében és a bírói hozzájárulás szükségességét.[24]
Az osztrák polgári jog a cselekvőképesség differenciált szabályozását tartalmazza.
Az életkortól függően négy fokozat különíthető el:
a) 7 év alatti gyermek,
b) 7-14 év közötti, belátási képességgel nem rendelkező kiskorú,
c) 14-19 év közötti, belátási képességgel rendelkező kiskorú,
d) 19 év felett nagykorú.
a) A 7 év alatti gyermek teljes egészében cselekvőképtelen, csak a törvényes képviselője jognyilatkozata által szerezhet jogokat és kötelezettségeket. Ez alól egy kivétel van: az AGBG 151. § 3 bekezdés értelmében a mindennapi élet olyan szokásos, már teljesített szerződéseit nem lehet érvénytelennek tekinteni (ún. "zsebbpénz-szabály").
A teljes cselekvőképtelenség azt is jelenti, hogy azok az ügyletek, amelyekkel a gyermek kizárólag előny szerez, szintén semmisek, a törvényes képviselő hozzájárulásával nem válnak érvényessé (a törvényes képviselő utólagos hozzájárulásával nem tudja megmenteni ezt a jogügyletet), csak új szerződés jöhet létre.
b) A 7-14 év közötti kiskorú korlátozottan cselekvőképes, ami azt jeleni, hogy jognyilatkozatának érvényességéhez a törvényes képviselőjének hozzájárulására van szükség, vagy a törvényes képviselő maga tesz jognyilatkozatot a kiskorú nevében (ABGB 151. § 1. bekezdés). Ez alóli kivételt képeznek azok a jogügyletek, amivel kizárólag előnyt szerez (ABGB 865. §). Itt természetesen nem a szerződés gazdasági előnyei számítanak, hanem az, hogy az, hogy a jogügylettel az érintett csak jogokat szerez-e, vagy kötelezettséget is vállal.[25]) Az általános, előre adott hozzájárulás csak akkor érvényes, ha ezt nevelési okok kifejezetten szükségessé teszik (pl. a kiskorú távoli városban
- 52/53 -
tanul). Ha a korlátozottan cselekvőképes kiskorú szerződést köt, akkor az függő jogi helyzetet eredményez, a törvényes képviselő hozzájárulásáig a másik fél kötve van az ajánlatához (ABGB 865. §). A szerződő fél követelheti, hogy a törvényes képviselő megfelelő határidőn belül tegyen nyilatkozatot. Ha a törvényes képviselő nem adja meg a hozzájárulását, vagy a megadott határidőn belül nem tesz nyilatkozatot, akkor a szerződést visszaható hatállyal érvénytelennek kell tekinteni.
Egyes esetekben nem elegendő csak a törvényes képviselő hozzájárulása, hanem a bíróságét is be kell szerezni, ebbe a körbe a rendes gazdálkodás körén kívül eső szerződések tartoznak (ABGB 154. § 3. bekezdés). A törvény nem taxatív, hanem igen részletes példálózó felsorolást tartalmaz: az ingatlan adásvételével vagy megterhelésével kapcsolatos szerződések, a gazdasági társaság alapításával, megszerzésével, átalakulásával, megszüntetésével kapcsolatos jognyilatkozatok, az öröklésről való lemondás, az ajándék visszautasítása, vagy a megterhelt ajándék elfogadása.
c) A 14 és 19 közötti kiskorúakra alapvetően ugyanezek a szabályok vonatkoznak, de egyes esetekben saját maguk köthetnek szerződést. Így a 14. életévét betöltött kiskorú saját jövedelmével, illetve a szabad rendelkezésére bocsátott eszközökkel kötelezettséget vállalhat, addig a mértékig, amíg ez a megélhetését nem veszélyezteti (ABGB 151. § 2. bekezdés). Végrendeletet is készíthet, de 18 éves koráig csak közjegyző vagy bíróság előtt (közvégrendelet). Megbízási szerződést is önállóan köthetnek, de a törvényes képviselő azt - nevelési célból - felmondhatja (ABGB 152. §).
A 18 éves életkornak két szempontból van jelentősége: ha a 18 évét betöltött személy a másik felet a cselekvőképességét illetően megtéveszti, akkor az ebből eredő kárét felelős (AGBG 866. §). A felelősség azonban nem áll be, ha a szerződő partner gondatlanul elmulasztotta, hogy ellenőrizze a nagykorúság tényét, holott ezt különösebb nehézség nélkül megtehette volna. Másrészt a 18. életévét betöltött kiskorú formai kötöttség nélkül tehet végrendeletet (AGBG 569. §).
d) 19 éves kor felett - a nagykorúság elérésével - a személy teljesen cselekvőképessé válik.
A 18. életév betöltése után a bíróság nagykorúvá nyilváníthatja a személyt (ABGB 174. §), valamint a házasságkötés is a nagykorúság megszerzésével jár együtt (ABGB 175. §). A kiskorúságot a bíróság meg is hosszabbíthatja a szülők kérelmére, ha a gyerek elmaradt a fejlődésben, és emiatt az ügyei vitele során fennáll az a veszély, hogy saját magára nézve hátrányosan jár el. A meghosszabbítás csak a 21. életév betöltéséig tarthat, az erre vonatkozó kérelmet még a nagykorúság bekövetkezése előtt kell előterjeszteni (ABGB 173. §). Ha
- 53/54 -
ezt követően sem képes az ügyei vitelére - és a törvényben foglalt feltételek fennállnak -, gondnokrendelésre kerülhet sor.
A cselekvőképességet a gondnok rendelése is érinti. Annak a részére, aki pszichiátriai betegségben szenved, vagy értelmi fogyatékos, és emiatt az ügyei vitele során fennáll az a veszély, hogy saját magára nézve hátrányos jogügyletet köt, gondnokot kell rendelni (ABGB 273. §). A gondnokság alá helyezett személyre - általánosságban - a 7-14 év közötti kiskorúra vonatkozó szabályok vonatkoznak, de csak azon ügycsoportok vonatkozásában, amelyekre a gondnok feladatköre kiterjed (ld. részletesen alább a 3. pontban).
A beterjesztett törvényjavaslatban még szerepelt az, hogy a gondnokságot a kizárólag testi fogyatékossággal rendelkezők részére is - saját kérésükre - el lehet rendelni. Ezt a parlamenti vita során elvetették, abból a meggondolásból, hogy az ilyen személyek akadálytalanul adhatnak meghatalmazást harmadik személynek az ügyeik vitelére, nincs szükség állami beavatkozásra.[26]
Az, aki nagykorú, és nincs gondnokság alá helyezve, lehet - átmenetileg vagy tartósan - olyan állapotban, hogy nem rendelkezik belátási képességgel (ABGB 865. §), és ezért cselekvőképtelen. A törvény nem tesz különbséget ebben az állapotban cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség között, de az irodalom elfogadja, hogy kisfokú befolyásoltság esetén csak korlátozott cselekvőképességről van szó.
Csak pszichés megbetegedés, illetve szellemi fogyatékosság esetén van lehetőség a gondnok kirendelésére (ABGB 273. § 1. bekezdés). A korábbi szabályozás által használt elmebetegség és gyengeelméjűség fogalmakat az új szabályozás elvette, az új fogalmak definícióját azonban a törvény nem tartalmazza. A
- 54/55 -
kétféle állapot nyilvánvalóan élesen nem különíthető el egymástól, de a döntés szempontjából lényegében nem is az a fontos, hogy pszichiátriai betegségből, vagy gyengeelméjűségből következik-e a belátási képesség hiánya, hanem az, hogy valamelyiknek - vagy mindkettőnek - fenn kell állnia. A tékozlást, iszákosságot, és a kábítószer fogyasztást külön nem említi a törvény, mint a gondnokság alá helyezést megalapozó tényezőt. Ezeknek az állapotoknak jogi relevanciája - ebből a szempontból - csak akkor van, ha pszichiátriai betegség szintjét elérik.
További feltétel, hogy a személy - betegsége, állapota következtében - nem képes az ügyei önálló vitelére anélkül, hogy fennállna a veszélye a hátrány okozásának saját maga számára (ABGB 273. § 1. bekezdés). Ebből következik, hogy a gondnokság alá helyezésre nem kerülhet sor, ha az érintettnek nincs olyan ügye, aminek a viteléhez szüksége van gondnokra (például nem rendelkezik vagyonnal és szabad rendelkezésű jövedelemmel[27]).
Ha a fenti két feltétel teljesül, akkor is csak abban az esetben lehetséges a gondnokrendelés, ha más eszközökkel - családi segítséggel vagy a szociális gondoskodás egyéb eszközeivel - nem hozható olyan helyzetbe, hogy az ügyeit megfelelően tudja ellátni. Abban az esetben, ha az állapot átmeneti, és a beteg gyógyulása várható, szintén felesleges lehet a gondnokrendelés.[28]
Harmadik személyek érdeke, a közérdek nem elegendő a gondnokság alá helyezés elrendeléséhez. A törvény ezt egy speciális eset-csoportra vonatkozóan ki is mondja, amikor negatív feltételként határozza meg, hogy nem rendelhető gondnok kizárólag harmadik személyek érdekeinek védelmére, akikkel szemben az érintett feltehetően (akár bírósági, akár egyéb) eljárást indítana. A kveruláns betegek számára a gondnokrendelés tehát csak akkor elfogadható, ha ez magát az érintettet óvja meg a hátrányoktól (pl. tetemes eljárási költségek).[29]
A gondnokrendelés tehát deklaráltan csak a legvégső eszköz lehet, ha már más segítségnyújtási eszköz már nem jön szóba, és akkor is csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozhatja az érintettet jogainak gyakorlásában.
- 55/56 -
A gondnokrendelés kiterjedhet - a pszichés megbetegedés, fogyatékosság súlyosságától, valamint az ellátandó ügycsoportok jellegétől függően
a) egyes jogügyletek (pl. szerződéskötés, igény érvényesítése), vagy
b) egyes ügycsoportok, így a vagyon egy részével vagy egészével kapcsolatos ügyek, vagy
c) a gondnokolt minden ügyének
intézésére (ABGB 273. § 1. bekezdés).
Ezen kívül a bíróságnak határoznia kell arról, hogy a személyes ügyek intézésére kiterjed-e a gondnok feladatköre (ABGB 282. §).
A gondnokrendelés a gondnokolt cselekvőképességét csak abban az ügycsoportban érinti, amelyre a gondnok feladatköre kiterjed, ezért a bíróságnak az ítéletében ezeket pontosan meg kell határoznia (AußStrG 244. § 2. bekezdés). Lehet, hogy a gondnokrendelés csak egyetlen ügyre történik (pl. egy orvosi beavatkozásba történő beleegyezés megadására, vagy a tartózkodási hely meghatározására, vagy egy általános meghatalmazás visszavonására), de lehet, hogy az ügyek egy csoportjára, vagy az érintett összes ügyének vitelére. Pichler[30] ezt "háromfokozatú gondnokságnak" nevezi, valójában azonban egy "fokozatok nélküli" rendszerről van szó, annál is inkább, mert az egyes lehetőségek egymással is kombinálhatók.[31]
A gondnok kirendelése az érintett cselekvőképességét nem feltétlenül korlátozza, hiszen abban a körben, amire a betegség, fogyatkozás kiterjed, már a gondnokrendelés előtt cselekvőképtelen lehetett, ami azt jelenti, hogy minden jognyilatkozata érvénytelen. A gondnokrendelés sokkal inkább azt szolgálja, hogy megnyissa a lehetőséget a beteg számára, hogy részt vegyen a gazdasági forgalomban azáltal, hogy a törvényes képviselője segítségével érvényes jognyilatkozatokat tehet. A bíróság feladata abban áll, hogy a fennálló cselekvőképtelenség terjedelmét - amennyire lehet - pontosan megállapítsa, és erre a körre gondnokot rendeljen. A cél az, hogy a gondnok által ellátandó feladatok köre lehetőség szerint egybeessen a tényleges cselekvőképtelenséggel. Ebben áll az új szabályozás lényegi újdonsága a korábbihoz képest, amely csak fokozatokat ismert, de a cselekvőképtelenség terjedelmét nem lehetett meghatározni.
A gondnokrendelés tehát csak akkor vezet a cselekvőképesség korlátozásához, ha a gondnok feladatköre tágabb, mint a tényleges cselekvőképte-
- 56/57 -
lenség terjedelme. Itt jut jelentőséghez a gondnokrendelés konstitutív jellege: a gondnok feladatkörén belül a gondnokolt nem tehet érvényes jognyilatkozatot tenni, akkor sem, ha a bíróság rosszul ítélte meg az állapotát. A beteg "világos pillanatainak" (lucidum intervallum) nincs jogi relevanciája, sem a shubokban lezajló betegség esetén az egészséges intervallumoknak.
Abban a körben, amire a gondnokrendelés kiterjed, a gondnokolt jogállása a 7 és 14 év közötti kiskorúéval egyezik meg. Ez azt jelenti, hogy a törvényes képviselő hozzájárulása nélkül nem tehet jognyilatkozatot, kötelezettséget nem vállalhat. Ha a gondnokolt minden ügyére kiterjed a gondnok feladatköre, akkor teljes egészében a 7-14 éves kiskorúval megegyező jogi helyzetbe kerül, így önállóan csak olyan jognyilatkozatokat tehet, amelyekkel kizárólag előnyt szerez.
A gondnok önállóan is tehet jognyilatkozatot a gondnokolt helyett, de meg kell hallgatnia a gondnokolt véleményét.
A törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy mely életkortól kezdve lehet a személyt gondnokság alá helyezni, de abból, hogy a 7-14 év közötti gyerekkel sorolja egy kategóriába a gondnokság alá helyezetteket, az a következtetés vonható le, hogy erre csak 14 éves életkor felett kerülhet sor. A korábbi szabályozás szerint a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés 7 éves kortól kezdődően, a korlátozó pedig 19 év felett volt lehetséges.
Amennyiben az érintett személy jólétét ez nem veszélyezteti, a bíróság úgy határozhat, hogy a gondnokság alá helyezett személy a gondnok feladatkörén belül is bizonyos dolgok tekintetében, vagy jövedelme (illetve annak egy része) tekintetében szabadon rendelkezhet (ABGB 2731. § 1. bekezdés). Az irodalomban vitatott, hogy ebben az esetben csak a gondnokolt rendelkezhet-e efölött, vagy - vele konkurálva - önállóan a gondnok is. Maurer[32] és Pichler[33] azon az állásponton van, hogy ebben a vonatkozásban mindketten önállóan járhatnak el, arra hivatkozva, hogy a jogszabály szövegezése szerint a szabad rendelkezés a gondnok feladatkörén belül történik. Steinbauer[34] szerint azonban ez a rendelkezési jog csak a gondnokoltat illeti meg, mert különben a törvény által kifejezésre jutatott "szabad rendelkezésnek" semmi értelme nem lenne. Ha kettős kompetenciáról lenne szó, akkor szabályozni kellene azt is, hogy ellentétes jognyilatkozatok esetében
- 57/58 -
melyiket kell figyelembe venni. Ha az elsőként tett jognyilatkozatot kellene érvényesnek tekinteni, akkor ez Steinbauer szerint értelmetlen versenyfutáshoz vezetne gondnok és gondnokolt között. Ha a gondnok visszavonhatná a gondnokolt nyilatkozatát, akkor ez megint oda vezetne, hogy a gondnokolt csak függő jognyilatkozatokat tehet. Maurer[35] szerint - legalábbis egyidőben tett jognyilatkozat esetén - a gondnokolt jognyilatkozata élvezne elsőbbséget.
Azon ügycsoportok vonatkozásában, amelyre nem terjed ki a gondnok feladatköre, a gondnokolt megtartja a cselekvőképességét. Például ha az érintett nem képes a vagyonát megfelelően kezelni, és erre a feladatra gondnokot rendelnek, akkor a rendszeres jövedelmével még szabadon rendelkezhet.[36]
A mindennapi élet csekély jelentőségű szerződéseit a gondnokság alá helyezett személy maga - a gondnok hozzájárulása nélkül - is megkötheti, ezek a teljesítéssel visszamenőleg érvényesekké válnak. Tehát egy ilyen ügylet csak akkor köti a gondnokoltat, ha ő - vagy a törvényes képviselője - teljesített. Vitatott az irodalomban, hogy ez alatt milyen értékhatárt kell érteni, tekintettel arra, hogy a kiskorúak esetére vonatkozó rendelkezés - amely a mintát szolgáltatta a gondnokság alá helyezettekre vonatkozó rendelkezések megalkotásához - ezt az életkortól teszi függővé, így egy nyolc éves tekintetében ez az értékhatár alacsonyabb, mint egy 13 éves tekintetében.
A gondnokság alá helyezett személy is lehet teljes egészében cselekvőképtelen: ha - ugyanúgy, mint a gondnokság alá nem helyezettek esetében - nem rendelkezik a megfelelő belátási képességgel ("Gebrauch der Vernunft", ABGB 865. §), és így nem hozhat létre függő jogi helyzetet a jognyilatkozatával, és olyan szerződést sem köthet meg, amellyel kizárólag előnyt szerez. Ezek a személyek tehát csak a mindennapi élet szokásos, csekély jelentőségű szerződéseit köthetik meg (ABGB 151. § 3. bekezdés). A gondnokrendelés tehát nem akadályozza meg azt, hogy a gondnokolt teljesen cselekvőképtelen legyen, ha csak egy gyermek belátási képességével rendelkezik.
Ez a rugalmas szabályozás természetesen a forgalom biztonságának gyengülésével jár együtt. Annak, aki szellemi fogyatékos, vagy pszichiátriai betegségben szenvedő személlyel akar szerződést kötni, nagyfokú bizonytalansággal kell szembenéznie. Először is ismernie kell a gondnokság alá helyezést kimondó ítélet tartalmát, hogy tisztában legyen vele, a gondnok feladatköre
- 58/59 -
mire terjed ki. Ha úgy gondolja, hogy a gondnokság alá helyezettel érvényes szerződést kötött, mert a szerződés tárgya kívül esik a gondnok feladatkörén, ez is később megtámadható a gondnokolt teljes cselekvőképtelenségére hivatkozva (például állapotromlás miatt). De az ellenkezője is igaz lehet: ha a gondnokrendelés minden ügyre kiterjed, még ebből sem lehet azt a következtetést levonni, hogy a betegnek teljes egészében hiányzik a belátási képessége.
A forgalom biztonsága szempontjából ebből jelentős nehézségek adódhatnak, mert annak, aki gondnokság alatt álló személlyel köt szerződést, a cselekvőképesség mind a három fokozatával számolnia kell. Lehet, hogy a személy teljesen cselekvőképtelen (ABGB 865. §), akinek a jogállása a hét év alatti gyerekével egyezik meg. Az is lehetséges, hogy korlátozottan cselekvőképes, aki a gondnokrendeléssel a 7-14 év közötti gyerek jogállását szerzi meg. Végül azzal is számolni kell, hogy aki a korábbi szabályozás szerint korlátozottan cselekvőképes volt, azok az átmeneti rendelkezések alapján a 14-19 év közötti gyerek jogállását tartották meg.
A végrendelkezési képesség tekintetében számos kritikát kapott a szabályozás. Eszerint ugyanis a gondnokság alá helyezett személyek csak közvégrendeletet (szóban bíróság vagy közjegyző előtt) tehetnek. Ez tehát azokra is vonatkozik, akiknek egyetlen ügy intézésére rendeltek gondnokot, a gondnok feladatköre ebből a szempontból nem mérvadó. Ez a kritikák szerint nem csak az új törvény célkitűzéseivel nem esik egybe, de az érintettek jogi pozícióját is nagymértékben veszélyezteti. Annál inkább, mert a bírói gyakorlat szerint a végrendelkezési képességgel szemben nem kell különösen nagy elvárásokat támasztani: a szellemi képességek teljes megtartottsága nem feltétele a végrendelkezési képesség megállapításának. A végrendelkezőnek azt kell tudnia, és akarnia, hogy végső akaratát nyilvánítja. Csak ha a pszichiátriai betegsége nem teszi lehetővé a szabad akaratképzését, akkor nem rendelkezik azzal a "józansággal" (Besonnenheit, ABGB 566. §), ami a végrendelkezéshez szükséges.
A házasságkötés tekintetében sem differenciált kellően a szabályozás. Az, akit gondnokság alá helyeztek és ezért korlátozott a cselekvőképessége, a törvényes képviselője hozzájárulásával köthet házasságot. Így tehát a gondnoknak kell vizsgálnia, hogy az érintett rendelkezik-e a szükséges belátási képességgel. Ha a törvényes képviselő megfelelő ok nélkül tagadja meg a hozzájárulást, ezt a bíróság pótolhatja. Ebben az esetben is teljesen közömbös, hogy a gondnok feladatköre mire terjed ki. Az osztrák szabályozásból teljes egészében hiányzik a személyhez kötődő jognyilatkozatok fogalma és az ehhez kapcsolódó jogkövetkezmények.
- 59/60 -
A gondnokolt egyetértési joga. Ha a gondnok fontos, a beteg személyét vagy vagyonát érintő döntést készül hozni, akkor a gondnokoltnak joga van arra, hogy erről a gondnok időben értesítse, és véleményét nyilváníthasson. A gondnoknak a gondnokolt véleményét figyelembe kell vennie, amennyiben ez nem ellentétes a gondnokolt érdekeivel (ABGB 373a. § 3. bekezdés). A gondnok feladata, hogy - a gondnokolt érdekeit szem előtt tartva - megítélje, figyelembe vehető-e a gondnokolt kívánsága. Ez azonban csak a kettejük belső jogviszonyára vonatkozik, a gondnok által tett intézkedés akkor is érvényes, ha ezt a kötelezettségét elmulasztotta. Közvetlen szankciója nincs, ha a gondnokoltnak ebből kára származik, akkor a gondnok az általános szabályok szerint kártérítéssel tartozik. Ez Steinbauer szerint azonban elfogadható amiatt, hogy ezekben az ügyekben amúgy is be kell szerezni a bíróság hozzájárulását is, és a bíróságnak kötelessége gondot fordítani arra, hogy a jogügylet ne a gondnokolt bevonása nélkül történjen. Az értesítési kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a gondnokolt képes annak tartalmát megérteni, és arról véleményt nyilvánítani.[37]
A bíróságnak "ésszerű időközönként" vizsgálnia kell, hogy fennállnak-e még a feltételek.
Az ideiglenes gondnokság alá helyezés lehetőségét az anyagi jogi rendelkezések nem említik, csak az eljárásjogi szabályok között találunk rá szabályozást (AußStrG 238. §). Két fajtája van, az egyik csak a gondnokság alá helyezési eljárásban a képviselet ellátására vonatkozik, ez természetesen a cselekvőképességet nem érinti. Ezen kívül az érintett egyéb - sürgős - ügyeinek intézésére is rendelhet a bíróság ideiglenes gondnokot. Ez az érintett személy cselekvőképességét olyan mértékben korlátozza, mintha végleges gondnokrendelésre került volna sor: csak az ideiglenes gondnok hozzájárulásával tehet érvényes jognyilatkozatot azokban az ügycsoportokban, amelyre az ideiglenes gondnok feladatköre kiterjed. Az ideiglenes gondnokrendelés az eljárás időtartamára terjed ki, de egyéb, konkrétan meghatározott időkorlátja nincs. Az a bíróság rendeli el, ahol a gondnokság alá helyezési eljárást megindították.
- 60/61 -
A jelenlegi szabályozás 1912 óta van hatályban, azóta lényegi változtatás nem történt rajta, annak ellenére sem, hogy a ZGB családjogi fejezetét - amely a gondnokságra vonatkozó szabályokat is tartalmazza - időközben szinte teljes egészében átdolgozták. Az egyetlen lényegi változtatás a ZGB-nek a pszichiátriai betegek kötelező intézeti gyógykezelésére vonatkozó részt érintette, ennek a revízióját az Európai Emberi Jogi Egyezmény rendelkezéseitől való jelentős eltérés tette szükségessé, az új rendelkezések 1981. január 1-jén léptek hatályba. A cselekvőképesség-gondnokság hatályos szabályozását érintő kritikák akkor erősödtek fel, amikor a szomszédos országok - először Ausztria, majd pedig Németország - revízió alá vette saját szabályozását. Munkacsoportot állítottak fel, amelynek feladata a hatályos rendelkezések áttekintése, és az új szabályozás koncepciójának kidolgozása volt. A munkacsoport jelentését[38] még 1995-ben elkészítette, igaz, ez a jövőbeli szabályozás általános irányelveit határozza csak meg. Az azóta eltelt időben újabb hivatalos publikáció a jogszabályi változtatás előkészítéséről nem született.
A svájci jogban a Handlungsfähigkeit alatt az egyénnek azt a jogát értik, hogy saját cselekményével jogokat és kötelezettségeket szerezhet. Két formája van: a cselekvőképesség (Geschäftsfähigkeit) és a vétőképesség (károkozásért való felelősségre vonhatóság). A svájci jogban, ugyanúgy, mint a németben bizonyos esetekben a vétőképtelen személy is marasztalható (ZGB 54. §). Az eljárásjogban a cselekvőképesség megfelelője a perbeli cselekvőképesség (Prozessfähigkeit), míg a jogképesség analógja a Parteifahigkeit.
A cselekvőképesség és a vétőképesség együttes feltétele a belátási képesség megléte (Urteilsfähigkeit), a gondnokság alá helyezés hiánya és a nagykorúság (Mündigkeit). Ennek megfelelően a személyeket négy csoportba sorolják.[39]
- 61/62 -
Aki mindkettővel rendelkezik, vagyis belátási képessége is van, nagykorú és nincs gondnokság alatt, az cselekvőképes.
Akinek a belátási képessége hiányzik - függetlenül attól, hogy gondnokság alatt van-e vagy sem, kiskorú-e vagy sem - cselekvőképtelen és vétőképessége sincs.
Aki belátási képességgel rendelkezik, de vagy kiskorú, vagy gondnokság alatt van, korlátozottan cselekvőképtelen (beschränkte Handlungsunfähigkeit). Ez azt jelenti, hogy főszabály szerint cselekvőképtelen, de vannak olyan jognyilatkozatok, amelyeket mégis megtehet.
A negyedik csoportot azok a személyek képezik, akik belátási képességgel is rendelkeznek, nagykorúak is, nincsenek gondnokság alatt, mégis egyes jognyilatkozatokat nem tehetnek meg: korlátozottan cselekvőképes (beschränkte Handlungsfähigkeit). Ide tartozik az, aki Beiratschaft alatt van, és a svájci jogban még ma is a házasságkötés bizonyos területeken a cselekvőképesség korlátozásához vezet.
Az emberi cselekvések is négy csoportba oszthatók, és minden egyes csoport vonatkozásában megállapítható, hogy a cselekvőképesség különböző kategóriáiba tartozó személyek mely jognyilatkozatai vonnak maguk után joghatást: személyes jellegű jognyilatkozatok, egyéb jognyilatkozatok, jogellenes cselekmények, jogszerű reálaktusok.
A belátási képesség feltételei különböznek attól függően, hogy a cselekvőképesség vagy a vétőképesség vonatkozásában vizsgáljuk azt.[40]
A cselekvőképességgel kapcsolatban a belátási képesség két elemből tevődik össze: képesség arra, hogy saját (ésszerű) akaratot képezzen, valamint arra, hogy ennek megfelelően cselekedjék. A vétőképesség körében a belátási képesség azt jelenti, hogy a személy képes a károkozás lehetőségét, annak jogellenességét átlátni, és ennek megfelelően cselekedni. A belátási képesség megállapításánál lényegtelen, hogy az harmadik személyek számára felismerhető volt-e vagy sem. A vélelem az, hogy a belátási képesség megtartott, a belátási képesség hiányát annak kell bizonyítania, aki erre hivatkozik.
A belátási képesség hiányának lehetséges okai:
a) Gyerekkor: a ZGB a belátási képesség hiánya lehetséges okaként említi a gyerekkort, anélkül azonban, hogy konkrét életkori határt húzna meg. A cselekvőképesség vonatkozásában magasabb az életkori határ, mint a vétőképesség esetében. Ellentétben a vétő-
- 62/63 -
képességgel, a jogi következményektől függően nincs lehetőség a differenciálásra, a "minden vagy semmi" elve érvényesül. Az egyszerűbb jogügyletek vonatkozásában (pl. élelmiszer vásárlás) a gyakorlat körülbelül nyolc éves kor felett tekinti belátási képességgel rendelkezőnek a gyereket. A jelentősebb jogügyletek esetében (pl. hosszú távú szerződéses kötelezettség vállalás) a belátási képességet csak 14-16 éves kor felett ismerik el.
A vétőképességet a közzétett esetek 7 éves kor felett ismerik el, de a 14. életév betöltéséig - meglévő belátási képesség mellett is - a törvény lehetőséget ad a kártérítés mérséklésére. A vétőképesség differenciálása a jogkövetkezményektől függően nem csak hogy megengedett, hanem kívánatos is.
b) Elmebetegség. Elmebetegség alatt a svájci jogban minden, az elmeműködést befolyásoló állapotot érteni kell, ami a belátási képességet kizárja. Mindig az adott eset körülményeitől függően kell eldönteni, hogy az elmebetegnek egy adott jogügylet vonatkozásában megtartott vagy hiányzik a belátási képessége.
c) Szellemi fogyatkozás. A szellemi fogyatkozás fennállta - ami nem betegség, veleszületett vagy szerzett állapot - szintén nem jelenti automatikusan, hogy az adott jogügylet vonatkozásában az érintett nem rendelkezik belátási, vagy vétőképességgel, ezt csak az eset összes körülményeinek figyelembe véve lehet megítélni.
d) Ittasság és "ehhez hasonló" állapotok. Az alkohol vagy a kábítószer élvezet is okozhatja (rendszerint átmenetileg) a belátási képesség hiányát. Ha az emiatt belátási képességgel nem rendelkező kárt okoz, akkor kártérítésre kötelezhető, kivéve, ha bizonyítja, hogy a belátási képesség hiányának bekövetkezése neki nem felróható.
A belátási képességet tehát mindig az adott cselekményhez vonatkoztatva kell megítélni. Ahogy a Legfelsőbb Bíróság fogalmazott: "A svájci jog nem ismeri a belátási képesség hiányának absztrakt megállapítását. A bíróságnak mindig vizsgálnia kell, hogy a kérdéses személy a konkrét esetben, vagyis egy adott cselekménnyel összefüggésben belátási képességgel rendelkezőnek tekinthető-e." (BGE 118 Ia 238).
A belátási képesség viszonylagossága két vonatkozásban is fennállhat. Egyrészt lehet időbelileg korlátozott: egy elmebeteg világos pillanataiban tehet érvényes nyilatkozatot. A belátási képességnek az adott jognyilatkozat megtétele időpontjában kell hiányoznia. A belátási képesség korlátozott lehet bizonyos jogügyletek vonatkozásában is: lehetséges, hogy valaki képes a mindennapi élettel szükségszerűen együtt járó jognyilatkozatokat megtételére, de egy nagyobb horderejű ügyet már nem tud ellátni. A Legfelsőbb
- 63/64 -
Bíróság a végrendelet készítést is ilyen bonyolult ügynek tekinti, ahol a belátási képességgel szemben fokozott követelményeket kell támasztani (BGE 124 III 8). A viszonylagosság elve érvényesül: minél nagyobb horderejű az ügylet, annál fokozottabb követelményeket kell állítani a belátási képesség meglétét illetően.
A ZGB hatályba lépése előtt a svájci kantonok eltérően határozták meg a nagykorúság korhatárát, majd a ZGB egészen 1996-ig 20 éves korra tette ezt, csak azt követően lett 18 év. Addig, amíg 20 éves kor volt a határ, lehetőség volt a 18. életévét betöltött kiskorú bírósági határozattal nagykorúvá nyilvánítására - ennek azokban az esetekben volt jelentősége, amikor a szülő viszonylag kevés idővel a kiskorú nagykorúvá válása előtt meghalt, és nem lett volna praktikus erre az időre törvényes képviselőt rendelni. Ugyanakkor lehetőség van a kiskorúság meghosszabbítására is, ez is bírósági határozattal történik, és legfeljebb az érintett 21 éves koráig tarthat, az eljárást még a nagykorúság elérése előtt le kell folytatni.
A gondnokság (Vormundschaft) alatt lévő személy, ha belátási képességgel rendelkezik, korlátozottan cselekvőképtelen, ha nem, akkor cselekvőképtelen.[41]
A cselekvőképtelen személy helyett törvényes képviselője tesz jognyilatkozatot, az ő nyilatkozata által a képviselt szerez jogokat, a képviseltre szállnak a kötelezettségek. A kiskorút a szülő vagy a szülői felügyeleti jogokat gyakorló személy (gyám) képviseli, a gondnokság alá helyezettnek (ha nem helyezik újra szülői felügyelet alá, ZGB 385. § 3. bekezdés) gondnokot rendelnek (ZGB 379. §). A szülők képviseleti joga valamivel szélesebb, mint a gondnoké, mert utóbbi egyes olyan jognyilatkozatokat nem tehet meg, amelyet a szülő megtehet (ajándékozás, alapítvány, ZGB 408. §).
A cselekvőképtelen személy jognyilatkozata ex tunc semmis, függetlenül attól, hogy a szerződő fél tudott-e vagy tudhatott-e a cselekvőképtelenségről.
A cselekvőképtelen személy vétőképességgel sem rendelkezik, de a svájci jog mérlegelési lehetőséget ad, és a cselekvőképtelen károkozó is marasztalható, ha vagyoni viszonyai vagy a károsult érdeke ezt indokolja (OR 54. §).
- 64/65 -
A törvényes képviselő egyedül tesz jognyilatkozatot, de vannak olyan személyes jellegű jognyilatkozatok, ahol nincs helye képviseletnek. A személyes jellegű jognyilatkozatok alatt azokat értjük, amelyekkel az érintett személye, mint jogosított, elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ezeken a területeken kell különösen nagy gondossággal mérlegelni, hogy megvan vagy hiányzik a belátási képesség. Például a Legfelsőbb Bíróság a BGE 109 II 276 sz. döntésében a házasságkötési képesség tekintetében elégségesnek találta, ha a házasulandó fél bizonyos mértékig átlátta a házasság életközösségi jellegét. A svájci jogban az abszolút személyes jellegű jognyilatkozatok közé sorolják a végrendeletet, öröklési szerződést, egyesületi tagságot, családjogi jognyilatkozatok jelentős részét (apaság elismerése, válás kezdeményezése), életbiztosítás kedvezményezettjének megnevezését.
A belátási képességgel rendelkező, de kiskorú vagy gondnokság alá helyezett személy korlátozottan cselekvőképtelen (19. §), így jognyilatkozatot általában a törvényes képviselője hozzájárulásával tehet.
Azonban egyes jognyilatkozatokat a korlátozottan cselekvőképtelen személy önállóan, a törvényes képviselője hozzájárulása nélkül is megtehet. Ide tartoznak azok a jognyilatkozatok, amellyel kizárólag előnyt szerez. Ebben az esetben nem elegendő, hogy a jogügylet gazdaságilag "előnyös" legyen az érintett számára, azzal semmiféle teher nem járhat együtt. Viszont a hátránynak közvetlenül a jogügyletből kell származnia (például egy sportkocsi ajándékozása esetén nem tekintik hátránynak az annak későbbi fenntartásával kapcsolatos költségeket, mert az nem a tulajdonátszállással kapcsolatos, hanem magával a tulajdonosi jogállással).
Ezen kívül a korlátozottan cselekvőképtelen személy önállóan megteheti a személyes jellegű jognyilatkozatokat (ZGB 19. § 2. bekezdés). Ezek körét a törvény nem határozza meg, a bírói gyakorlatra hagyja a részletek kidolgozását. A joggyakorlat szerint a korlátozottan cselekvőképes személy felléphet a személyhez fűződő jogai érdekében, de ennek körében kártérítési igényét már csak törvényes képviselője hozzájárulásával érvényesítheti. A családjogi nyilatkozatok többségét a bírói gyakorlat ide sorolja, így a válás iránti kereset benyújtása, az apasági elismerés, a visszalépés az eljegyzéstől, a 16. életév után a vallási hovatartozás eldöntése, a végrendelet készítése és ennek visszavonása. A belátási képességgel rendelkező, gondnokság alatt lévő személy a gondnokság megszüntetésével kapcsolatos eljárásban is önállóan jár el, ebben a körben ügyvédet is meghatalmazhat. Ugyanakkor a házasságkötéshez, az eljegyzéshez a törvényes képviselő hozzájárulása kell.
- 65/66 -
Azok az orvosi beavatkozásokat is, amelyeknek nincs diagnosztikai vagy terápiás célja, ha ez a beteg jelentős megterhelésével jár, vagy maradandó hatása van (kozmetikai operációk, beleértve a tetoválást is, művi meddővététel a szexuális szabadság elnyerése céljából, petesejtek eltávolítása művi megtermékenyítés céljából, nem regenerálódó szövetek, illetve szervek eltávolítása átültetés céljából, orvosbiológiai kutatásban részvétel) csak az érintett személy személyes hozzájárulása és a törvényes képviselő hozzájárulásával jogszerű.
Nem sorolják a személyes jellegű jognyilatkozatok közé az orvos és beteg között létrejövő szerződést. Ebben az esetben nem a szerződéskötésnek van személyhez fűződő jellege, hanem a szerződésszerű végrehajtásnak (beavatkozás a testi integritásba). Ebből a svájci jog számára az következik, hogy minden olyan orvos-beteg között létrejövő szerződést, amelynek a kifizetése nem a gyermek szabad rendelkezésű vagyonából történik, a törvényes képviselőnek kell megkötnie, míg a belátási képességgel rendelkező gyerek maga adja a beleegyezését a beavatkozás elvégzéséhez. A szabad rendelkezésű vagyon terhére a kiskorú is köthet orvossal gyógykezelésre irányuló szerződést, de csak olyan beavatkozások vonatkozásában, amelyekre nézve a megfelelő belátási képességgel rendelkezik.
A korlátozottan cselekvőképtelen személy önállóan tehet jognyilatkozatot a szabad rendelkezésű vagyona terhére. Ezzel a vagyonnal a kiskorú, és a gondnokság alá helyezett is szabadon rendelkezik, kötelezettségeket vállalhat, saját nevében. Ezzel kapcsolatban felelőssége ennek a vagyonnak az értékéig korlátozott.
A korlátozottan cselekvőképtelen személy megkötheti a mindennapi élet szokásos szerződéseit, harmadik személyek képviseletét elláthatja, és marasztalható a károkozásért is.
Bizonyos esetekben a belátási képességgel rendelkező, nagykorú, és gondnokság alatt nem lévő személy sem tehet meg minden jognyilatkozatot önállóan. Ennek két esetköre van.
a) A svájci jogban vannak olyan jogügyletek, amelyek házastársak esetében a másik fél hozzájárulása nélkül semmisek (pl. a bérleti szerződés felmondása, a család házával kapcsolatos olyan jogügylet, amely a családnak a területhez való jogát szűkíti, ZGB 169. §)
b) Az a személy, akit Beiratschaft alá helyeztek, korlátozottan cselekvőképes. A Beiratschaft olyan gondnokság jellegű jogintézmény, amely alapvetően nem érinti a személy cselekvőképességét.
- 66/67 -
A gondnokságszerű intézkedéseknek három formája van, amelyek mindegyike eltérő mértékű beavatkozást jelent az érintett jogi pozíciójába.[42]
A gondnokság (Vormundschaft) jelenti a legjelentősebb jogkorlátozást. Mind a vagyoni ügyekről való, mind a személyes gondoskodásra kiterjed, és a cselekvőképesség megvonásával (Entmündigung) jár.
A gondnokság alá helyezésre okot adó körülményeket a törvény felsorolja. Az első, és legfontosabb gondnokság alá helyezési ok az elmebetegség vagy szellemi fogyatkozás (ZGB 369. §), de csak akkor, ha ehhez az is társul, hogy ezen elmeállapot miatt az érintett képtelen az ügyei vitelére, vagy védelemre, segítségre szorul, illetve másokat veszélyeztet.
Gondnokság alá helyezési okként nevesíti a törvény a tékozlást, az iszákosságot, a kedvezőtlen életmód-változtatást vagy a vagyoni ügyek ésszerűtlen intézését (ZGB 370. §). Itt is további feltétel, hogy ezzel a magatartással az érintett saját magát, vagy családját veszélyezteti, az elszegényedés veszélyének teszi ki.
Gondnokság alá helyezési ok a szabadságvesztés büntetés kiszabása is (ZGB 371. §). Azt, akit egy évet meghaladó szabadságvesztés büntetésre ítélnek, erre az időtartamra gondnokság alá kell helyezni, függetlenül attól, hogy ez szükséges-e az érintett érdekeinek védelmében, vagy sem. Ez tehát abszolút gondnokság alá helyezési ok. Tekintettel arra, hogy a gondnokság alá helyezés tényét publikálni kell, ez hátrányosan érintheti az elitéltet. Az irodalomban többen ennek a gondnokság alá helyezési oknak a relativizálása mellett foglaltak állást:[43] csak akkor kerülhessen ilyen okból gondnokság alá helyezésre sor, ha feltétlenül szükséges. Mivel azonban a törvény szövegéből ez nem következik, a bírósági gyakorlat sem támogatta.
A gondnokság alá helyezés történhet az érintett saját kérésére is (ZGB 372. §). Tekintettel arra, hogy a cselekvőképességről senki sem mondhat le önként, azt nem korlátozhatja, itt is a bíróság dönt a gondnokság alá helyezés szükségességéről. A kérelmen kívül feltétel az is, hogy az érintett idős kora, vagy más fogyatékossága, tapasztalatlansága miatt nem képes az ügyei megfelelő vitelére. Ennek a szabálynak alapján a testi fogyatékosságban szenvedők is gondnokság alá helyezhetők. A gyakorlatban ezt a gondnokság alá helye-
- 67/68 -
zési formát nagyon gyakran alkalmazzák,[44] és az eljárás is egyszerűbb. Az érintettnek belátási képességgel kell rendelkeznie akkor, amikor kéri a gondnokság alá helyezést, és kérelmét az első fokú döntés meghozataláig nem is vonhatja vissza. Ha visszavonja, a törvényben szabályozott más ok alapján - ha az megállapítható - kerülhet csak sor a gondnokság alá helyezésre. A jogorvoslati eljárásban már nem kell tekintetbe venni a gondnokság alá helyezés iránti kérelem visszavonását.
A gondnok személyének kiválasztása során előnyt élvez a házastárs és a közeli hozzátartozó. Az alperes és szülei javaslatot tehetnek a gondnok személyére vonatkozóan. Ezért az alperest erre vonatkozóan meg kell hallgatni, de nem követelheti, hogy az általa megnevezett személyt nevezzék ki, mint ahogy a megnevezett személy sem támaszthat igényt a kinevezésére. A gondnoki teendők elvállalása nem csak a közeli hozzátartozók és a házastárs számára kötelező, hanem általános állampolgári kötelesség (a ZGB 2000. január 1-jén hatályba lépett módosítása[45] előtt csak a férfiak számára volt ez kötelező).
A ZGB a kantonok számára nyitva hagyja azt a kérdést, hogy gondnokság alá helyezési eljárást bírósági vagy közigazgatási eljárás keretében szabályozzák, egyedül a szövetségi bírósághoz való fellebbezés lehetőségét írja elő (ZGB 373. §). Azonban a szövetségi bíróság a tényállás tekintetében kötve van a kantonban első fokon eljáró hatóság vagy bíróság megállapításaihoz, így ez nem elégítené ki az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelyében foglalt eljárásjogi követelményrendszert. Ezért a kantonoknak úgy kell az eljárásjogot kialakítani, hogy az eljárás során valamelyik fázisban mindenképpen bíróság járjon el, amely mind a tényállás, mind a jogi minősítés kérdésében szabadon mérlegelhet. A gondnok személyét a gyámhatóság választja ki, és ezt ugyanúgy publikálni kell, mint a gondnokság alá helyezés tényét.
A Beiratschaft olyan gondnokságszerű jogintézmény, amely kisebb beavatkozást jelent az érintett jogi helyzetébe, mint a gondnokság alá helyezés. A törvényben csak egyetlen szakasz foglalkozik ezzel a jogintézménnyel, azért, mert a benyújtott törvényjavaslatban még nem szerepelt, a törvény parlamenti vitája során módosító javaslat iktatta be. A ZGB 395. § értelmében akkor kerülhet sor alkalmazására, ha nincs elég ok a gondnokság alá helye-
- 68/69 -
zésre, de az érintett védelme érdekében mégis szükséges a cselekvőképesség korlátozása. Két formája van. A Mitwirkungsbeiratschaft (ZGB 395. § 1. bekezdés) esetében a törvényben felsorolt 9 ügycsoportban (amely lényegében a jelentősebb vagyoni ügyleteket fogja át), az érintett korlátozottan cselekvőképessé válik. Ez azt jelenti, hogy a felsorolt vagyoni ügycsoportokban döntéseihez a Beirat hozzájárulása szükséges. A gondnoksággal szemben ez a legjelentősebb különbség, hiszen - a gondnokkal ellentétben - a Beirat nem járhat el önállóan, hanem csak az érintettel együttesen.
A Verwaltungsbeiratschaft (ZGB 395. § 2. bekezdés) akkor jön számításba, ha az érintettnek jelentős vagyont vagy vállalkozása van, és ennek az ésszerű kezelésére nem képes. Ebben az esetben magával a vagyonnal kapcsolatos döntéseket a Beirat önállóan hozza meg, de az érintett a jövedelme tekintetében megtartja a teljes cselekvőképességet.
A Beiratschaft kétféle formáját gyakran kombinálják, különösen idős emberek esetében. Ebben az esetben a Beirat a vagyoni ügyek tekintetében ugyanolyan erős jogosítványokkal rendelkezik, mint a gondnok, azonban személyes gondoskodást nem kell nyújtania.
Végül a gondnokságszerű jogintézmények harmadik, legkevésbé korlátozó típusa a Beistandschaft. Ez lényegében vagyoni ügyekben nyújtott segítséget jelent, anélkül, hogy az érintett cselekvőképességét érintené. Ennek is két formája van. A Vertretungsbeistandschaft (ZGB 392. §) elrendelésére akkor kerülhet sor, ha egy nagykorú, gondnokság alá nem helyezett személy betegség vagy távollét miatt nem tud személyesen eljárni vagy mást az ügyei vitelével megbízni, vagy ha a gondnokság alá helyezett, illetve kiskorú személy törvényes képviselője érdekellentét miatt nem járhat el, vagy akadályoztatva van. A leggyakoribb eset, amikor az egyik szülő halálát követően mind a gyerek, mind a másik szülő örököl, és a gyermeket ebben az eljárásban - a feltételezett érdekellentét miatt - a szülő nem képviselheti. Végül a Verwaltungsbeistandschaft (ZGB 393. §) akkor jön szóba, ha egy vagyon teljesen képviselet nélkül marad, mert például a rendelkezésre jogosult ismeretlen helyen tartózkodik.
A svájci polgári törvénykönyv cselekvőképességre, és gondnokságra vonatkozó részei reformjának alapgondolata[46] - csakúgy, mint az osztrák és a né-
- 69/70 -
met jogban volt - a pszichiátriai betegek, szellemi fogyatékosok érdekeinek megfelelő érvényre juttatása, a jogaik fokozott védelmének biztosítása. A reform azonban még annyira kezdeti stádiumban van, hogy csak általános irányelvek kristályosodtak ki, a konkrét megvalósítás körvonalai még nem kerültek publikálásra. A kiindulópont mindenesetre az, hogy a stigmatizáló, diszkriminatív szabályozás helyett egy rugalmasabb, az érintettek igényeihez jobban igazodó rendszert kell kialakítani.[47] Ennek során alapvető az arányosság követelményének érvényesítése, az érintettet csak annyiban szabad a jogaiban korlátozni, amennyiben ez feltétlenül szükséges. A bíróság feladata az, hogy megítélje, mely területeken van szükség az érintett cselekvőképességének korlátozására. A gondnokság alá helyezés csak másodlagos szerepet tölthet be az egyéb szociális gondoskodási formák mellett. A gondnokság intézményében - amely elnevezésében is megváltozik majd - a vagyoni képviselet mellett a személyes gondoskodásnak kiemelt szerepet kell majd biztosítani.
Litvániában a hatályos családjogi kódex a függetlenné válás után tíz év elmúltával még mindig a litván szovjet köztársaság 1969. július 16-i törvénykönyve. Néhány részletkérdéstől eltekintve lényegi változtatás csak az örökbefogadást érintő szabályozásban történt 1993-ban, és néhány kisebb jelentőségű módosítás részletkérdésekben. Az eltelt időben már készült egy előterjesztés a családjogi szabályozás megreformálására, ez azonban a gondnokságra vonatkozó részeket nem érinti, és a hatálybaléptetése lényegesen elhúzódott, így csak 2001-ben várható.
A gondnokságra és a cselekvőképességre vonatkozó szabályozás a családjogi törvénykönyv 15. fejezetében található (136-172. §§), és mind a kiskorúak gyámságát, mind pedig a nagykorúak gondnokságát érinti. A szabályozás itt is háromfokozatú, aki nem teljesen cselekvőképes, az vagy korlátozottan cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, aki lelki betegség vagy gyengeelméjűség miatt a tetteik jelentőségét nem képesek felmérni, helyettük a törvényes képviselő tesz jognyilatkozatot. Aki alkoholista, kábítószer fogyasztó, korlátozottan cselekvőképessé nyilvánítható. A korlátozottan cse-
- 70/71 -
lekvőképes személy csak a mindennapi élet csekély jelentőségű szerződéseit kötheti meg, egyébként minden jognyilatkozata csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A cselekvőképesség kérdésében bíróság határoz, de a gondnok kirendelése, tevékenységének felügyelete közigazgatási feladat.
Észtországban a cselekvőképességre vonatkozó szabályozást a Ptk. tartalmazza (1994. június 28-i törvény), a gondnokságra vonatkozót a családjogi kódex (1994. október 12-i törvény).
A cselekvőképesség a 18. életév betöltésével vagy a házasságkötéssel áll be. A 7 és 18 év közöttiek korlátozottan cselekvőképesek és a törvényes képviselő hozzájárulásával tehetnek jognyilatkozatot. Kivételt képeznek ez alól azok a szerződések, amelyeket a kiskorú a törvényes képviselő által, vagy annak beleegyezésével harmadik személy által rendelkezésére bocsátott eszközökkel teljesít. A bíróság és a törvényes képviselő hozzájárulásával a korlátozottan cselekvőképes kiskorú vállalkozást szerezhet, ettől kezdve az ezzel kapcsolatos jognyilatkozatokat önállóan megteheti.
A bíróság annak a személynek a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezését rendelheti el, aki tékozlás, alkohol- vagy kábítószer fogyasztás miatt a családját nehéz anyagi helyzetbe hozza. A bíróság meghatározza, hogy melyek azok a jogügyletek, amelyeket a korlátozottan cselekvőképes személy csak a törvényes képviselője hozzájárulásával tehet meg. Ez ezen a körön kívül eső jognyilatkozatokat a korlátozottan cselekvőképes személy önállóan teheti meg.
A bíróság azt a személyt helyezi cselekvőképességet kizáró gondnokság alá, aki elmebetegség vagy gyengeelméjűség miatt tartósan képtelen arra, hogy a cselekményei következményeit belássa, és annak megfelelően cselekedjék. Jognyilatkozata érvénytelen, helyette törvényes képviselője tesz jognyilatkozatot. A bíróság azonban fenntarthatja bizonyos területeken a cselekvőképességét: ezeken a területeken önállóan tesz jognyilatkozatot.
A gondnokság alá helyezést a gyámhatóság indítványára a bíróság rendeli el, és a gondnokot is a bíróság jelöli ki.
Bosznia-Hercegovinában a cselekvőképességre vonatkozó szabályozást a családjogi törvény tartalmazza. A cselekvőképesség a 18. életév betöltésével vagy a házasságkötéssel következik be. A bíróság meghosszabbíthatja a szülői felügyeleti jogot abban az esetben, ha a gyermek nem képes a saját jogai érdekében cselekedni. A korlátozottan cselekvőképesnek ugyanolyan jogai
- 72/73 -
vannak, mint a 15. életévét betöltött kiskorúnak, a cselekvőképtelennek pedig, mint a 15. év alattinak.[48]
Lengyelországban a hatályos polgári törvénykönyv felépítését, szerkezetét és terminológiáját tekintve is a BGB-t követi. A rendszerváltást nagyobb változtatások nélkül élte meg, ha eltekintünk azoktól a módosításoktól, amelyek a tipikus szocialista megoldások és kifejezések átalakítására irányult. A cselekvőképesség tekintetében lényegében megegyezik a szabályozás a hazai hatályos szabályozással. A gondnokság alá helyezés nélküli cselekvőképtelenséget a szerződés érvénytelensége körében szabályozza, a Ptk. 82. §-a szerint semmis a jognyilatkozata annak, aki valamely okból a szabad vagy tudatos akaratképzést és gyakorlást kizáró állapotban, így elmezavarban, gyengeelméjűségben, vagy más a pszichés tevékenység átmeneti zavarában szenvedett. Korlátozottan cselekvőképes a 13. életévét betöltött kiskorú, és az, akit a cselekvőképességétől részben megfosztottak, csak a törvényes képviselő hozzájárulásával tehet jognyilatkozatot. Cselekvőképtelen a 13. év alatti kiskorú, és az, akit cselekvőképességétől megfosztottak. Jognyilatkozata semmis, a törvényes képviselő jár el helyette.
A cselekvőképesség-gondnokság kérdésére vonatkozó hatályos szabályozás rendkívül összetett. A Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit számos, egymással szorosan összefüggő jogszabály egészíti ki. Ezek egy része több évtizedes szabályozás, ami nem, vagy alig került módosításra az elmúlt időszakban, de találunk a közelmúltban megalkotott jogszabályokat is, amelyek egy-egy részletkérdésben próbáltak az elavult rendelkezéseken változtatni.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek a személyekkel foglalkozó második része tartalmazza annak szabályait, hogy ki tekinthető cselekvőképesnek, cselekvőképtelennek illetve korlátozottan cselekvőképesnek, valamint azt, hogy milyen jognyilatkozatokat tehet a cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes személy önállóan, a törvényes képviselőjének beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával, mely esetekben van szükség
- 73/74 -
a törvényes képviselő mellett a gyámhatóság jóváhagyására, melyek azok a jognyilatkozatok, amelyek a gyámhatóság jóváhagyásával sem érvényesek. A Ptk. XIX. fejezetében, a képviselet szabályai között találjuk az eseti gondnokrendelésre, az eseti gondnok jogkörére vonatokozó szabályozást (225. §).
Az 1960. évi 11. törvényerejű rendelet a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról (Ptké.) egyrészt eljárási jellegű szabályokat rögzít [a gondnokság alá helyezési és a gondnokság megszüntetése iránti eljárás megindítására jogosult személyek (8., 13. §), zárgondnok kirendelése (10. §), bíróság ideiglenes gondnokság alá helyezést kimondó határozata (11. §), gondnokrendelés szabályai (11. §)], másrészt kimondja, hogy a gondnokságra - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik - a gyámság szabályait kell alkalmazni (12. §). A gyámság szabályaival a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) III. fejezete foglalkozik.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény tartalmazza a gyámhivataloknak a gondnokság alá helyezési eljárásokkal kapcsolatos hatásköri és illetékességi szabályait. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet tartalmazza a gondnok kirendelésére, a gyám és a gondnok működésének felügyeletére és irányítására, a gyámhivatalnak a gondnokság alá helyezés és megszüntetése iránti perekben játszott szerepére, valamint az ingatlan vagyonnal kapcsolatos ügyekre és az ingó vagyonra vonatkozó jognyilatkozatokra vonatkozó szabályozást.
A magyar Ptk. is a három-fokozatú rendszerre épít. Eszerint mindenki cselekvőképes, akinek a cselekvőképességét a törvény nem korlátozza vagy nem zárja ki. A Ptk. három okot ismer, amely a cselekvőképesség korlátozásához, illetve kizárásához vezethet.
Objektív tényező az életkor: a 14. év alatti kiskorú cselekvőképtelen, a 14. életévét betöltött kiskorú korlátozottan cselekvőképes.
A bíróság jogerős ítélete korlátozhatja vagy kizárhatja a cselekvőképességet. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota, szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt
- 74/75 -
helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt - állandó jelleggel teljesen hiányzik. Államigazgatási határozat is kizárhatja a cselekvőképességet: a gyámhatóság annak a nagykorú személynek a részére, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége állandó jelleggel hiányzik, szükség esetén ideiglenes gondnokot rendel [Ptké. 44. § (1) bek.]. Az ideiglenes gondnokrendelés hatálya a gondnokság alá helyezéssel, legkésőbb azonban a kirendeléstől számított egy év elteltével megszűnik.
Végül gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik (Ptk. 17. §). Ez természetesen vonatkozik a cselekvőképes személyekre, de azokra is, akik korlátozottan cselekvőképesek, akár életkoruk, akár cselekvőképességet korlátozó gondnokság miatt.
Aki cselekvőképes, maga köthet szerződést vagy tehet más jognyilatkozatot.
Akit a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett, olyan jogi helyzetbe kerül, mint a 14 év alatti kiskorú. Jognyilatkozata semmis, nevében a törvényes képviselő jár el. Ez alól a szabály alól egyetlen kivétel van: nem lehet semmisnek tekinteni a cselekvőképtelen személy által közvetlenül kötött és már teljesített csekély jelentőségű szerződéseket, amelyek megkötése a mindennapi életben tömegesen fordul elő, és különösebb megfontolást nem igényel. Ez a szabály nem azt mondja ki, hogy a cselekvőképtelen megkötheti a mindennapi életben tömegesen előforduló, különösebb megfontolást nem igénylő szerződéseket, hanem pusztán azt, hogy ha az ilyen szerződést már teljesítették, akkor azt utólag nem lehet érvénytelennek tekintetni.
Vannak olyan jognyilatkozatok, amelyekhez nem elegendő a törvényes képviselő nyilatkozata, ahhoz a gyámhatósági jóváhagyása is szükséges. Ilyen az érintett tartására, örökösödési jogviszonyára, és a külön jogszabályban meghatározott összeget meghaladó értékű[49] vagyontárgyra vonatkozó jognyilatkozat.
Végezetül vannak olyan jognyilatkozatok, amelyek még a gyámhatóság jóváhagyásával sem érvényesek, ilyen az ajándékozás, az idegen kötelezettségért megfelelő ellenérték nélküli felelősségvállalás, a jogokról ellenérték nélküli lemondás [Ptk. 20. § (1) bek.].
Aki gondnokság alá helyezés nélkül, belátási képességének hiánya miatt cselekvőképtelen, szintén nem tehet érvényes jognyilatkozatot. Ez alól a szabály alól - a fentebb már említett kisebb jelentőségű szerződések mellett - még egy jelentős kivétel van. A gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen nagykorú személy jognyilatkozatát ugyanis cselekvőképtelenség miatt nem lehet semmisnek tekinteni, ha tartalmából és körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat a fél cselekvőképessége esetében is indokolt lett volna. Ez a szabály annak a tételnek a valóságos érvényre juttatását segíti elő, hogy gondnokság alá helyezés nélkül csak akkor cselekvőképtelen a nagykorú személy, ha ténylegesen képtelen jognyilatkozatainak jelentőségét felfogni.[50] A Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiben kimondta, hogy ez csak az élők közötti forgalmi ügyletekre vonatkozik, "érvénytelen végrendelet nem válhat érvényessé abból az okból, hogy a végrendelkezés indokolt volt".[51]
Akit a bíróság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett, olyan jogi helyzetbe kerül, mint a 14 és 18 év közötti kiskorú. Főszabály szerint jognyilatkozata csak a törvényes képviselő beleegyezésével, vagy utólagos jóváhagyásával érvényes. (Tehát ha a törvényes képviselő nem hagyja jóvá a jognyilatkozatot, akkor az érvénytelen.) Ez alól a szabály alól azonban négy irányban is eltérést enged a törvény.
Vannak jognyilatkozatok, amelyeket csak a gyámhatóság jóváhagyásával tehet meg a törvényes képviselő, és olyanok is, amelyek még a gyámhatóság hozzájárulásával sem érvényesek. Ezek ugyanazok, mint a cselekvőképtelen esetében.
Vannak olyan jognyilatkozatok, amelyeket a korlátozottan cselekvőképes személy önállóan tehet meg. Így házasságot köthet, közvégrendeletet tehet, és felléphet személyhez fűződő jogai védelmében. Megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket. Rendelkezik a munkával szerzett keresményével, végül megköthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez.
Végül a törvény lehetőséget ad arra, hogy a jognyilatkozatok egy jelentős részét a törvényes képviselő önállóan, a korlátozottan cselekvőképes személy helyett is megtehesse [Ptk. 14. § (4) bek.]. Ez a rendelkezés nagyon közelíti egymáshoz a korlátozottan cselekvőképes és a cselekvőképtelen személy jogállását, hiszen a törvényes képviselő tesz jognyilatkozatot, anélkül, hogy az érintett jognyilatkozatának jogi relevanciája volna. Ez nem vonatkozik
- 75/76 -
azokra a jognyilatkozatokra, ahol a törvény a korlátozottan cselekvőképes személy saját jognyilatkozatát kívánja meg (házasságkötés, közvégrendelet), valamint a munkával szerzett keresményre. Számos, alapvető jognyilatkozat azonban nem tartozik ebbe a körbe, tehát ezekben a kérdésekben a törvényes képviselő ugyanúgy dönthet az érintett személy helyett, mintha az cselekvőképtelen volna. Ilyen például a tartózkodási hely meghatározása (bár szociális intézeti elhelyezés esetében együttdöntés szükséges[52]), lakásbérleti szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok megtétele, kórházi felvételbe, gyógykezelésbe történő beleegyezés, a munkával szerzett keresményt nem jelentősen meghaladó vagyonjogi ügyletek, a korlátozottan cselekvőképes személy megtakarított pénzével kapcsolatos döntések, stb.
A gondnokságra vonatkozó szabályokat lényegében nem maga a Ptk., hanem a Ptké. tartalmazza. Ez kimondja, hogy a gondnokságra - amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik - a gyámság szabályait kell alkalmazni [Ptké. 12. § (1) bek.], valamint azt is, hogy a gondnok feladata elsősorban a vagyoni ügyek intézése, hiszen a gondnok a gondnokolt személyéről csak annyiban köteles gondoskodni, amennyiben ez a gondnokság alá helyezés alapjául szolgáló körülményekre tekintettel szükséges [Ptké. 12. § (2) bek.]. A gondnokságra vonatkozó szabályozás legfőbb jellegzetessége talán az, hogy a gondnokság alá helyezés kimondásával a bíróság szerepe lényegében véget ér, és a továbbiakban ez tisztán közigazgatási feladat. A gondnok személyéről a gyámhatóság dönt, mint ahogy tevékenységének ellenőrzése, és elszámoltatása is a gyámhatóság feladata. A gondnokot pozíciójából szintén csak a gyámhatóság mozdíthatja el. Mind a cselekvőképességet kizáró, mind a korlátozó gondnokság határozatlan ideig tart, megszüntetéséhez bírósági eljárásra van szükség.
A hatályos szabályozással kapcsolatban többféle kritika megfogalmazható. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa "A betegek emberi és állampolgári jogainak érvényesülése a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetekben és pszichiátriai otthonokban" címmel, 1996. március-áprilisában lefolytatott vizsgálatában kezdeményezte a népjóléti és igazságügyi minisztereknél a
- 76/77 -
gondnokságra és a gyámhatósági eljárásra vonatkozó jogszabályok átfogó felülvizsgálatát. A vizsgálat tapasztalatai alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alkotmányossági szempontból kifogásolta a jogi szabályozást, amely alapján az ideiglenes gondnokság alatt lévő személyt akarata ellenére pszichiátriai otthonba lehet utalni (Ptké. 10. §, 1993. évi III. tv. 93. §), a jogszabály által előírt kötelező költőpénz mértékét (1993. évi III. tv. 117/A. §), javasolta a gondnok személyes gondoskodási kötelezettségének felülvizsgálatát [Ptké. 12. § (1)-(2) bek., Csjt. 101. § (1) bek.].
A szabályozás legnagyobb hiányossága a rugalmatlanság, az, hogy nincs lehetőség a jogkövetkezmények tekintetében az érintett pszichiátriai betegek, szellemi fogyatékosok megtartott képességeinek megfelelő differenciálásra. A bíróság mozgástere pusztán annak meghatározására korlátozódik, hogy az alperes cselekvőképessége korlátozott-e vagy teljes egészében hiányzik. Ha a két fokozat között megtörtént a választás, akkor a továbbiakban már a törvény határozza meg, hogy mely jognyilatkozatokat tehet meg a gondnokolt önállóan, melyeket a törvényes képviselő vagy ezen túlmenően a gyámhivatal hozzájárulásával, és melyek azok a jognyilatkozatok, amelyeket a gondnokolt egyáltalán nem tehet meg. Egyéniesítésre, az érintett jogainak csak a szükséges területen történő korlátozására nincs lehetőség. Ebből következően olyan esetekben, amikor elegendő lenne a gondnokoltat például csak a nagyobb vagyonjogi döntések meghozatalában korlátozni, a gondnokság alá helyezéssel az érintett az élet szinte minden területén elveszti jognyilatkozat tételi képességét.
Ugyanakkor a cselekvőképességet kizáró, illetve korlátozó gondnokság alá helyezés jogkövetkezményei között lényegében nagyon csekély a különbség. Mint fentebb már kitértünk rá, a cselekvőképtelen személy helyett mindig, a korlátozottan cselekvőképes személy helyett pedig az esetek jelentős részében a törvényes képviselő tesz jognyilatkozatot, nagyon szűk az a mozgástér, ahol a korlátozottan cselekvőképes személy jognyilatkozatának jelentősége van.
Az Európa Tanács ajánlása hangsúlyosan állást foglal amellett, hogy kellően rugalmas jogszabályi környezetre van szükség az érintett jogainak korlátozása tekintetében. Így a második alapelv leszögezi, hogy "az érintett személy személyes vagy gazdasági érdekeinek védelmét szolgáló intézkedéseknek kielégítően rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy a belátási képesség különböző fokozatainak és az eltérő helyzeteknek megfelelő választ tegyenek lehetővé". Az ajánlás harmadik alapelve az, hogy az egyén döntési képességét a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell. Ennek keretében "a jogi környezetnek, amennyire lehetséges, figyelembe kell vennie,
- 77/78 -
hogy a belátási képességnek különböző fokozatai vannak, és ezek időben változhatnak. Ennek megfelelően az érintett személy védelme érdekében hozott intézkedés nem vezethet automatikusan a jogi cselekvőképesség megvonásához. Ugyanakkor a cselekvőképesség korlátozására a jogszabályoknak lehetőséget kell adni azokban az esetekben, amikor az érintett személy védelme érdekében ez feltétlenül szükséges."
A gondnokság alá helyezés alapvetően korlátozza az érintetett abban, hogy jogait gyakorolja, így különösen indokolt, hogy a ez a korlátozás csak addig álljon fenn, ameddig arra feltétlenül szükség van.
Hatályos jogunkban a gondnokság alá helyezést kimondó jogerős bírósági ítélettel a gondnokolt mindaddig korlátozottan cselekvőképessé illetve cselekvőképtelenné válik, ameddig a gondnokságot a bíróság meg nem szünteti [Ptké. 13. § (1) bek.]. A gondnokság alá helyezés megszüntetése iránti eljárás megindítására hivatalból nincs lehetőség, az csak a jogszabályban meghatározott személyek kérelmére indulhat.
Az Európa Tanács ajánlása a határozott időre elrendelt gondnokság mellett foglal állást, a 14. alapelv a) pontja kimondja, hogy "az érintett védelme érdekében hozott intézkedések - ahol ez megfelelő és lehetséges - határozott időtartamra szóljanak. Meg kell fontolni a rendszeres felülvizsgálat bevezetését."
A gondnokság alá helyezési eljárásban alapvető szempont, hogy az elrendelt gondnokság minél jobban szolgálja a gondnokolt érdekeit, a gondnok és a gondnokolt között megfelelő együttműködés alakuljon ki.
A hatályos jog szerint a gondnokság alá helyezést kimondó bírósági határozat nem rendelkezik a gondnok személyéről, ennek meghatározása az illetékes gyámhivatal feladata. Ugyanakkor a szabályozás nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a gondnok személyének kiválasztásakor a gondnokság alá helyezett személy kívánságait figyelembe kell venni, hogy joga van javaslatot tenni a gondnok személyére vagy kizárni egyes személyeket a gondnokság köréből. A gondnokság alá helyezés nem "függeszti fel" a gondnokolt autonómiáját, így az eljárás során kívánságait - a lehetőségekhez, pszichés állapotához képest - indokolt lehet figyelembe venni.
Az Európa Tanács ajánlása is hangsúlyozza az érintett kívánságai tiszteletben tartásának követelményét. A 9. alapelv szerint: "a belátási képességgel nem rendelkező felnőtt védelme érdekében alkalmazott intézkedések meghozatala során az érintett korábbi és jelenlegi kívánságait, érzelmeit amennyire lehetséges fel kell tárni, és a döntéshozatalkor figyelembe kell venni... Ez különösen magába foglalja azt, hogy az érintett törvényes kép-
- 78/79 -
viselője vagy a neki más módon segítséget nyújtó személy kiválasztása során az érintett véleményét figyelembe kell venni."
A gondnokságra és a cselekvőképességre vonatkozó joganyag átalakításával a jogalkotó nem várta meg a Polgári Törvénykönyv átfogó reformját. A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2001. évi XV. törvényt ez év tavaszán fogadta el az Országgyűlés, az 2001. november 1-jén lép hatályba. Az új szabályozás legfontosabb célja az volt, hogy differenciáltabb, rugalmasabb szabályozás szülessen, amely megteremti a lehetőséget a jogalkalmazók számára, hogy az arányosság-szükségesség követelményét a legmesszebbmenőkig érvényesíthessék: a gondnokság alá helyezés csak a legszükségesebb mértékben korlátozza az érintetteket jogaik gyakorlásában. A szabályozás elsősorban a német mintát követi, de számos rendelkezésében visszatükröződnek az osztrák szabályozás jellegzetességei is.
Fontos változtatás, hogy a szabályozásban elválnának egymástól a kiskorúság és a gondnokság alá helyezés miatti cselekvőképtelenség, korlátozott cselekvőképesség szabályai. Az elkülönült szabályozás célja az, hogy a gondnokság alá helyezés ne helyezze az érintettet automatikusan a cselekvőképtelen, vagy a cselekvőképes kiskorúval azonos jogi helyzetbe. A kiskorúak ugyanis sokkal inkább homogén csoportot képeznek, mint azok, akiknél pszichiátriai betegség, szellemi fogyatékosság miatt van szükség a döntési autonómia korlátozására, itt differenciáltabb szabályozásra van szükség. Az új szabályozás a kiskorúak vonatkozásában kisebb mértékű változásokat tartalmaz, a jelentősebb változás inkább a gondnokság alá helyezettekre vonatkozik.
A törvény - a német mintát véve alapul - prioritásként kezeli annak lehetővé tételét, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság tekintetében egyénre szabottan, rugalmasan, csak a szükséges mértékre korlátozottan kerüljön meghatározásra, mely jognyilatkozatokat tehet meg a gondnokolt önállóan, és melyeket csak törvényes képviselője közreműködésével. A benyújtott törvényjavaslat még azt a megoldást tartalmazta, hogy a bíróságnak azt kell ítéletében meghatároznia, hogy melyek azok az ügycsoportok, amelyekben a gondnokolt önállóan tehet jognyilatkozatot, az összes többi ügy tekintetében jognyilatkozata csak gondnoka beleegyezésére illetve utólagos jóváhagyásával érvényes. Ez éppen a fordítottja annak, amit a BGB alkalmaz, hiszen ott a bíróságnak az kell meghatároznia, ahol a gondnok
- 79/80 -
jóváhagyása szükséges, az összes többi, az ítéletben nem említett terület vonatkozásában a gondnokolt cselekvőképessége fennmarad. A javaslat parlamenti vitája során végül nem a benyújtott megoldást fogadták el, hanem annak ellenkezőjét: a bíróság arról dönt, hogy mely ügycsoportokban rendelkezik a gondnokolt korlátozott cselekvőképességgel, az összes többiben fennmarad a gondnokolt cselekvőképessége. A jogbiztonságot minden bizonnyal jobban szolgálta volna a törvényjavaslat előkészítői által alkalmazott megoldás, hiszen így azoknak az ügycsoportoknak a vonatkozásában, amelyekre a bíróság esetleg nem gondolt az ítélet meghozatalakor, korlátozottan cselekvőképesnek kellett volna tekinteni a gondnokoltat, egészen addig, ameddig az ítélet ebből a szempontból felülvizsgálatra kerül. Ugyanakkor az érintettek számára sokkal nagyobb mozgásteret biztosít az, hogy csak a bírói ítéletben pontosan felsorolt ügycsoportok vonatkozásában van korlátozva döntési autonómiájuk. A tervezet egy példálózó felsorolást is tartalmaz, amely megnevezi azokat a jellemző ügycsoportokat, ahol a bíróság fenntarthatja a gondnokolt cselekvőképességét. A törvény hatálybalépést megelőzően hozott, cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést kimondó ítéleteket is felül kell majd vizsgálni ebből a szempontból.
A törvény rugalmasabb szabályozást kívánt létrehozni a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy és a törvényes képviselő nyilatkozattételi jogosultságát illetően is. A cél az, hogy a korlátozottan cselekvőképes személy és gondnoka valóban együtt döntsön, és ne a törvényes képviselő önálló nyilatkozattétele legyen a főszabály. Ennek érdekében tehát a korlátozottan cselekvőképes személy jognyilatkozata a gondnok beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával érvényes, és csak kivételesen van arra lehetőség, hogy a gondnok egyedül tegyen jognyilatkozatot. Ha a gondnok és a gondnokolt nyilatkozata eltér egymástól, akkor a gyámhatóság dönt. A főszabály alóli kivételek közé tartozik, ha a gondnokolt és a gondnok között megállapodás jön létre arra vonatkozóan, hogy - általános jelleggel - a gondnok jár el a gondnokolt helyett. Ez a megállapodás csak közokirat formájában érvényes. Természetesen azok a jognyilatkozatok, amelyeket a hatályos jog szerint (és az életkoruk miatt korlátozottan cselekvőképesek esetében az új törvény szerint is) a korlátozottan cselekvőképes személy önállóan is megtehet [Ptk. 14. § (2) bek.], nem vonhatók ebbe a körbe, hiszen különben a cselekvőképesség szerződéssel történő korlátozásáról lenne szó, ami érvénytelen [Ptk. 11. § (3) bek.]. Ugyancsak a kivételek közé tartozik, amikor azonnali intézkedésre van szükség, és nincs idő arra, hogy a gondnokolt jognyilatkozatát beszerezzék, vagy hogy az egymástól eltérő nyilatkozataik miatt a gyámhatósági eljárást lefolytassák.
- 80/81 -
Ilyenkor megállapodás hiányában is a gondnok teheti meg a jognyilatkozatot. A harmadik kivétel, amikor más törvény jogosítja fel a gondnokot a jognyilatkozat tételére. A hatályos egészségügyi törvény rendelkezései például, amelyek az egészségügyi kezeléssel kapcsolatos döntések meghozatalával kapcsolatban - sok szempontból korlátozott - döntési jogot adnak a gondnok kezébe, továbbra is hatályban maradnak.
A törvény meghatározza azoknak a jognyilatkozatoknak a körét, amelyekhez mind a cselekvőképességet kizáró, mind a korlátozó gondnokság alá helyezett személy esetében a gyámhatóság hozzájárulása kell. A törvény szerint a bíróságnak - az eset körülményeinek figyelembe vételével - kell rendelkeznie arról, hogy milyen összeghatárt meghaladó értékű vagyontárgyra, vagyoni értékű jogra vonatkozó jognyilatkozat érvényességéhez kell a gyámhatóság jóváhagyása.
Alapvető változás az is, hogy gondnokság alá helyezés - legalábbis a cselekvőképességet korlátozó gondnokság esetében - nem határozatlan időre szól, hanem a bíróságnak az ítéletében rendelkeznie kell a kötelező felülvizsgálat időpontjáról is, de ez nem eshet későbbre, mint az ítélet jogerőre emelkedésétől eltelt öt év. A cselekvőképességet kizáró gondnokság esetében főszabály a periodikus felülvizsgálat. Azokban az esetekben azonban, ahol az gondnokolt állapota az elmeszakértői vélemény alapján véglegesnek tekinthető, a bíróság ítéletében rendelkezhet arról, hogy a felülvizsgálatra nincs szükség.
Szintén új a szabályozásban, hogy a törvény cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy kívánságait - amennyiben akaratnyilvánításra képes - a gondnoknak meg kell hallgatnia, és lehetőség szerint figyelembe kell vennie döntései meghozatala során. Ha ezt elmulasztja, ez a gondnoki pozícióból történő elmozdításával is szankcionálható.
A fentebb vázolt cselekvőképességi - gondnoksági modellek között számos azonosság, hasonlóság fedezhető fel, ugyanakkor jelentősek az eltérések is.
A svájci modell a legkevésbé rugalmas, hiszen itt a legrégebbi a szabályozás. Ugyanakkor az, hogy a belátási képesség és a nagykorúság, illetve gondnokság alá helyezés elválik egymástól, mégis némiképp flexibilis szabályozást eredményez. A bíróság ugyanis csak a gondnokság alá helyezés tényéről dönt, ezen belül azt, hogy az érintett rendelkezik-e belátási képességgel vagy sem, azt mindig az adott esetben és főleg az adott jogügylet vo-
- 81/82 -
natkozásában kell elbírálni. Ugyanez vonatkozik a kiskorúságra is: a merev életkori határ csak a nagykorúság elérését jelzi, ezen belül a belátási képesség életkori határa az eset körülményeitől, a jogügylet bonyolultságától függ. A belátási képességgel rendelkező kiskorú, illetve a belátási képességgel rendelkező gondnokolt korlátozott cselekvőképtelensége viszonylag tág mozgásteret biztosít, hiszen személyes jognyilatkozatok terén viszonylag tág körben tehet az érintett önállóan jognyilatkozatot, így ezen a területen - a belátási képesség megtartottsága esetén - a kiskorúság, illetve a gondnokság alá helyezés nem korlátozza a cselekvőképességet.
Az ún. Beiratschaft, amely a szűkszavú szabályozás ellenére a gyakorlatban meglehetősen nagy jelentőségre tett szert, a viszonylag merev szabályozásban érdekes kivételt képez. A jelentősebb vagyoni jognyilatkozatok vonatkozásában nyújt csak védelmet az érintett számára, de ezekben az ügyekben az érintett saját jognyilatkozatára is szükség van, így tulajdonképpen a cselekvőképesség korlátozásának nagyon enyhe, mégis hatékony eszközét képezi.
Ugyanakkor sajátosan archaikus rendelkezéseket is tartalmaz a svájci polgári jog, így ma már talán egyedülálló Európában az a megoldása, hogy a nagykorú, gondnokság alá nem helyezett személy cselekvőképességét korlátozottnak tekinti azon jognyilatkozatok körében, amelyeket csak a házastársak tehetnek meg együttesen. A gondnokság alá helyezési okok között is számos olyan van, amit a többi vizsgálat jogrendszer nem fogad el. Így az iszákosság, a tékozlás önmagában egyetlen vizsgálat jogrendszerben sem elegendő ok a gondnokság alá helyezésre, csupán akkor, ha ez a pszichiátriai betegség szintjét eléri. Ugyanígy, a szabadságveszés büntetés kiszabása sem gondnokság alá helyezési ok a többi vizsgált jogrendszerben.
Az osztrák jog a kiskorúak között szintén megkülönbözteti egymástól a belátási képességgel rendelkező és az azzal nem rendelkező kiskorút, de ezt - eltérően a svájci megoldástól - konkrétan meghatározott életkori határhoz köti. A két fokozathoz fűzött jogkövetkezmények tekintetében azonban viszonylag csekély a különbség: a 14. életévét betöltött, belátási képességgel rendelkező kiskorú lényegében csak annyival rendelkezik több szabadsággal, hogy saját jövedelmével, illetve a rendelkezésére bocsátott vagyonnal önállóan rendelkezhet, annak erejéig kötelezettséget is vállalhat.
Az osztrák jog a gondnokság alá helyezettek által megtehető jognyilatkozatok körében viszonylag rugalmas szabályozást alkalmaz. A gondnokság alá helyezett személy főszabály szerint a belátási képességgel nem rendelkező kiskorú jogi helyzetébe kerül - tehát jognyilatkozatai csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényesek -, de csak azoknak a jognyilatkozatoknak a tekintetében, amelyre a gondnok feladatköre kiterjed. Ugyan-
- 82/83 -
akkor ezen a területeken nincs szükség feltétlenül együttes döntésre, elegendő lehet a törvényes képviselő jognyilatkozata is, ehhez azonban meg kell hallgatnia a gondnokolt véleményét. Ez a megoldás lehetővé teszi az egyénre szabott jogalkalmazást, bár kétségtelenül a jogbiztonság csökkenését is eredményezi.
A német jog alkalmazza a legrugalmasabb megoldást. A gondnokság alá helyezésnek se nem következménye, se nem feltétele a cselekvőképtelenség, az kizárólag az érintett aktuális pszichés állapotától függően kerülhet megállapításra, mindig az adott jogügylet vonatkozásában. A gondnokság alá helyezett személy döntési autonómiájának terjedelme elsősorban attól függ, hogy pszichés állapota alapján cselekvőképtelennek tekinthető-e vagy sem, valamint attól, hogy a bíróságnak a gondnokság alá helyezést kimondó ítélete mely körben rendelte el a törvényes képviselő kötelező hozzájárulását jognyilatkozataihoz. Mivel a kötelező hozzájárulás elrendelésére nem kerülhet sor minden ügycsoport vonatkozásában, a bíróságnak át kell tekintenie az összes lehetséges jognyilatkozat-típust, amelyekről nem rendelkezik, abban az érintett önállóan tehet jognyilatkozatot.
A magyar jog köztes megoldást választott, ami talán mégis legközelebb az osztrák szabályozáshoz áll. Megtartva a cselekvőképesség - korlátozott cselekvőképesség - cselekvőképtelenség hármas felosztását, elsősorban a cselekvőképességet korlátozó gondnokság jogkövetkezményeinek rugalmassá tételével, az egyénre szabott döntés lehetőségének megteremtésével segíti a szükségesség-arányosság követelményét érvényre juttatni a bírói döntésekben. A gondnokság alá helyezett személy és a kiskorúság miatt nem cselekvőképes személy jogállása elválik egymástól, és a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy esetében - szűk körben elismert kivételektől eltekintve - a törvényes képviselő nem dönthet önállóan, együtt-döntésre van szükség. Ugyanakkor az új magyar szabályozás némiképp konzervatívabb, mint például az osztrák, hiszen a bíróságnak lehetősége van arra, hogy általános jelleggel korlátozza az érintett cselekvőképességét, és ne térjen ki egyenként a korlátozást szükségessé tevő ügycsoportokra. A gondnokság alá helyezés időszakos, rendszeres bírói felülvizsgálatának kötelezettsége, a gondnok személyének kiválasztása során az érintett véleményének kötelező figyelembevétele jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy minél kevésbé sematizált döntés szülessen.
* * *
- 83/84 -
by Ágnes Dósa
The article reviews the legal regulation on the protection of incompetent persons in selected countries. The civil codes of Germany, Austria, and Switzerland despite the common roots are in different stages of development on this field. Switzerland still has the old regulation from 1912, and is now considering reform, Austria was the first one to introduce major changes in 1984, and Germany undertook the most exceptional reform with a completely new regulation in 1992. From the reviewed Central and Eastern European countries only Hungary introduced new regulation on the issue of incompetence and guardianship. The author gives a detailed description of the legal regulation of the selected countries and evaluates differences and similarities.■
JEGYZETEK
* A tanulmány az Open Society Support Foundation támogatásával készült, RSS No. 648/1999.
[1] WEISS E.: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1969. 75.
[2] Ez a megállapítás akkor is igaznak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon ma mindössze alig több mint harmincezer ember áll gondnokság alatt. Ez a szám valószínűleg nem tükrözi azok számát, akik állapotuk alapján kielégítik a gondnokság alá helyezés követelményeit, de mivel családban élnek, nem merül fel a gondnokság alá helyezés szükségessége.
[3] A magyar szabályozásról lásd: DÓSA Á.: A cselekvőképesség és a gondnokság szabályozásának problémái a hatályos magyar jogban. In: Polgári Jogi Tanulmányok (szerk.: Harmathy A.). ELTE ÁJTK, Budapest, 1999. 9-36. DÓSA Á.: A nem teljesen cselekvőképes személyek jogai: rugalmasabb szabályozás felé. Fundamentum, 2000/2. 83-90.
[4] Magyarul lásd: Fundamentum, 2000/2. 103-107.
[5] Schweizerisches Zivilgesetzbuch vom 10. Dezember 1907.
[6] Bürgerliches Gesetzbuch vom 18. August 1896.
[7] RIEMER, H. M.: Grundriss des Vormundschaftsrechts. Stämpfli Verlag, Bern, 1997. 33.
[8] SCHMITT, J. In.: Münchener Kommentar. Beck, München, 2001. § 1. Rn. 6-11.
[9] BROX, H.: Allgemeiner Teil des BGB. Carl Heymanns Verlag, Köln, 1996. 126.
[10] A nomenklatura magyarra fordítása meglehetősen nehéz, hiszen a Pflegschaft-al teljesen megegyező jogintézményt a magyar jog nem ismer. Mivel a tartalmilag legközelebb eső jogintézmény az eseti gondnokság, az alábbiakban ezt a kifejezést használjuk azzal a megkötéssel, hogy nem azonos a magyar Ptk. 225. §-ában szabályozott jogintézménnyel.
[11] BEITZKE, G. In.: Familienrecht. C. H. Beck, München, 357.; GIESEN, D.: Familienrecht. Mohr, Tübingen, 1997. Rn. 751.
[12] GOERKE, P.: in.: Münchener Kommentar. Beck, München, 1987. § 1910. Rn. 1.
[13] Uo. § 1910. Rn. 21.
[14] GITTER, W. In.: Münchener Kommentar. Beck, München, 1987. § 6. Rn. 7.
[15] Reichsgesetz über die freiwillige Gerichtsbarkeit. vom 17. Mai 1898.
[16] BEITZKE: i. m. 359-360.
[17] ZPO, Zivilprozessordnung vom 12. September 1950.
[18] GIESEN: i. m. Rn. 754.
[19] MÜLLER, G.: Betreuung und Geschäftsfähigkeit. Gieking, Bielefeld, 1998. 11.
[20] DIECKMANN, A.: Empfielt es sich, das Entmündigungsrecht, das Recht der Vormundschaft und der Pflegeschaft über Erwachsene sowie das Unterbringungsrecht neu zu ordnen? Juristenzeitung, 1988. 789-800.; HOLZHAUER, H.: Betreuungsrecht in der Bewährung. Zeitschrift für das gesamte Familienrecht, 1995. 1463-1473.
[21] GIESEN, D.: BGB Allgemeiner Teil. Rechtsgeschäftslehre. Walter de Gruyter, Berlin, 1995. Rn. 121.
[22] Bundesgesetz vom 2. 2. 1983. über die Sacwalterschaft für behinderte Personen.
[23] Gesetz über das gerichtliche Verfahren in Rechtsangelegenheiten außer Streitsachen vom 9. August 1854.
[24] BARTH, P.: Medizinische Maßnahmen bei Personen unter Schwalterschaft. Österreichische Juristenzeitung, 2000. 57.
[25] KOZIOL, H.-WELSER, R.: Grundriss des bürgerlichen Rechts. Band. I. Allgemeiner Teil und Schuldrecht. Wien, Manz, 1995. 49.
[26] STEINBAUER, P.: Die Handlungsfähigkeit geistig Behinderter nach dem neuen Schwalterrecht. Österreichische Juristenzeitung, 1985. 386.
[27] PICHLER, H.: Probleme, Erfreuliches und gesetzgeberische Fehlleistungen im neuen Sachwalterrecht. Juristische Blätter, 1984, 227.; PICHLER, H. In.: Rummel Kommentar zum allgemeinen bürgerlichen Gesetzbuch. Manz, Wien, 1990. 1. Band. § 273. Rz. 2.
[28] OGH 13. 3. 1974.
[29] PICHLER: Rummel Kommentar i. m. § 273. Rz. 4.
[30] PICHLER: Probleme, Erfreuliches und... i. m. 226.
[31] STEINBAUER: i. m. 386.
[32] MAURER, E.: Sachwalterrecht in der Praxis. Juridica-Verlag, Wien, 1984. 65.
[33] PICHLER: Probleme, Erfreuliches und... i. m. 228.
[34] STEINBAUER: i. m. 388.
[35] MAURER: i. m. 65.
[36] STEINBAUER: i. m. 389.
[37] PICHLER: Probleme, Erfreuliches und... i. m. 229.
[38] Zur Revsion des schweizerischen Vormundschaftsrechts. Bericht der Expertengruppen. Mundesamt für Justiz, 1995.
[39] HAUSHEER, H.-AEBI-MÜLLER, R.: Das Personenrecht des Schweizerischen Zivilgesetzbuches. Stämpfli Verlag, Bern, 1999. 42-48.
[40] PEDRAZZINI, M.-OBERHOLZER, N.: Grundriss des Personenrechts. Verlag Stämpfli, Bern, 1993. 78-95.
[41] RIEMER: i. m. 85-96.
[42] RIEMER: i. m. 96.
[43] Lásd összefoglalóan egy legfelsőbb bíróségi ítélet indokolásában: BGE 104 II 13 f.
[44] Az 1995 év végi adat szerint Zürich kantonban összesen 3635 személy volt gondnokság (Vormundschaft) alá helyezve, ebből 638 saját kérésére. RIEMER: i. m. 163.
[45] Bundesgesetz über die Anderung des Schweizerisches Zivilgesetzbuches vom 26. Juni 1998, Referendumsvorlage in Bbl 1998. 3491.
[46] HÄFELI, Ch.: Organe und Verfahern im neuen Betreuungsrecht. Zeitschrift für Vormundschaftswesen, 1995. 182.
[47] SCHNYDER, B.: Vom Vormundschaftsrecht zum Betreuungsrecht. Zeitschrift für Vormundschaftswesen, 1995. 164.
[48] BRANDHUBER, R.-ZEYRINGER, W.: Standesamt und Ausländer. Frankfurt-Bosnien-Herzegowina. 12.
[49] A külön jogszabály [a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet] valójában nem értékhatárt határoz meg, hanem a vagyontárgyak jellege szerint különböztet (ingatlan, muzeális értékű tárgyak stb.).
[50] A Polgári Törvénykönyv magyarázata (szerkesztő-lektor: Gellért Gy.). KJK, Budapest, 1992. 97.
[51] Uo. 98.
Lábjegyzetek:
[1] Dósa Ágnes, tudományos munkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest. E-mail: dosa@jog.mta.hu
Visszaugrás
