Nem férhet kétség ahhoz, hogy a bíróság összetételének meghatározó garanciális jelentősége van minden bírósági eljárás során, mivel az igazságszolgáltatás minőségét nagyban meghatározza az, hogy kik járnak el bírósági ügyeinkben. Ezen alapvető igazságszolgáltatási kérdés egyrészt alkotmányos szempontból vizsgálandó, de ugyanolyan jelentőséggel bír az ezen nyugvó igazságügyi igazgatási szempont is, amelyek egymástól elválaszthatatlanul alapozzák meg az igazságszolgáltatás működését.
A felek jogait leginkább az érinti, hogy konkrétan kik bírálják el ügyüket, ami az ügykiosztás során dől el. Ez a bíróság összetételére vonatkozó alaptörvényi és törvényi szintű szabályok mellett az ügyelosztási renden mint a bírósági munkaszervezés eszközhatározóján alapszik; a bíróság összetételének absztrakt szabályai ugyanis ezen keresztül konkretizálódnak, ezáltal legalább ugyanakkora hatást gyakorolva egy eljárásra, mint a törvényi szintű szabályozás. A bírósági igazgatás és az eljárásjogi normák szerves kölcsönhatásban vannak a magyar alkotmányos rendelkezésekkel és a nemzetközi jogi szabályozókkal is; csak ezek teljes körű megismerésén keresztül kaphatunk valós képet a bíróság összetételéről. A bíróság összetételének legkonkrétabb alakítója az ügyelosztás, amely Fabri és Langbroek szerint "a bírósági igazgatás veleje, hiszen az igazságszolgáltatás esszenciális alapjainak, azaz a bíróság függetlenségének és pártatlanságának, rugalmasságának és hatékonyságának alakulásában sarkalatos szerepet játszik. A megfelelő ügyelosztási rend ezáltal nem más, mint a bíróságokba vetett közbizalom conditio sine qua nonja."[2]
Az ügyelosztási rend a tisztességes eljáráshoz való jog és annak részelemeként megjelenő törvényes bíróhoz való jog érvényesülésében garanciális szerepet játszik. A rá vonatkozó garanciákat a tisztességes eljáráshoz való jogot rögzítő nemzetközi és hazai jogi instrumentumok tartalmazzák. Így tehát kiemelkedő jelentőséggel bír az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke, amely szerint "mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően." Az EJEE tehát három jelentős követelményt állít a bíróságokkal szemben: törvény által létrehozottnak, függetlennek és pártatlannak kell lenniük. Ezen feltételek mind szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Bár elsőre az EJEE szövege alapján úgy tűnhet, hogy az kizárólag polgári és büntetőügyekre vonatkozik, míg a közigazgatási jogviták teljességgel kívül esnek a 6. cikk tárgyi hatályán, az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlata alapján ez nincs így. A Bíróság autonóm módon, a nemzeti jogoktól függetlenül értelmezi a polgári jog és a büntetőjog által lefedett területeket, így teret enged annak, hogy a nemzeti jogban a közigazgatási jog által szabályozott jogviszonyok kapcsán felmerülő jogviták egy része is besorolható legyen valamely kategóriába,[3] így gyakorlatilag szinte minden bírósági ügyre alkalmazandó a 6. cikk. Nemzeti szinten az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdése alapozza meg a tisztességes eljáráshoz való jogot, amely a törvény által felállított, független és pártatlan bíróság követelményét, így a törvényes bíróhoz való jogot is magában foglalja.
A törvényes bíróhoz való jog azt írja elő, hogy az adott ügyben eljáró bíró személye objektív, előre meghatározott szempontokon alapuljon és ettől a bírótól senki se legyen elvonható. Egyes országokban, így Spanyolországban és Belgiumban ez alkotmányos szabályokban jelenik meg.[4] Az Alaptörvény ezzel szemben a lengyel alkotmányhoz hasonlóan egy általános fogalommal operál, amely expressis verbis nem rögzíti a törvényes bíróhoz való jogot, csupán a tisztességes eljáráshoz való jogot, amelyből az levezethető. E megoldással szemben a Velencei Bizottság az individuális bíróra fókuszáló megközelítést támogatja.[5] A lengyel kommentárirodalomban a törvényes bíróhoz való jogot a tisztességes eljáráshoz való jog kompetens bíróság[6] fordulatából vezetik le, miszerint a kompetens nemcsak azt jelenti, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jár el (külső kompetencia), hanem a bíróságon belüli ügyelosztási rendnek megfelelően kijelölt bíró ítélkezik (belső kompetencia).[7] Hazánkban szintén a tisztességes eljáráshoz való jog törvény által felállított, független és pártatlan bíróság fordulatából vezet-
- 53/54 -
hető le a törvényes bíróhoz való jog mint a tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványa, deklarálása azonban csak törvényi szinten, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényben (a továbbiakban: Bszi.) történt meg.
A törvényes bíróhoz való jog a bírói függetlenség oldaláról, az ügyelosztáson keresztül fogható meg leginkább. Az ügyelosztási rendnek kell garantálnia a bíróság integritását, tehát azt, hogy a szignálás manipuláció nélkül, az eljáró bíróság megalakítása nem helytelen befolyástól vezérelve történik. A hangsúly a konkrét ügyben eljáró bíróságon van, amely lehet egyesbíró vagy tanács is. A tanácsra szignálás kapcsán merülhet fel különösen a "bíróválogatás" (panel packing), amely azt a jelenséget írja le, amikor a szignálásra jogosult egy-egy bírót kifejezetten a kívánt eredmény elérése céljából válogat be az ítélkező tanácsba.[8] A törvényes bíróhoz való jogot az adott ügyben eljáró bíró vonatkozásában kell érvényesíteni, mivel a szignálásra jogosult manuális ügykiosztása az önkényesség veszélyét hordozza magában.[9] E veszélyt leginkább a semleges ügykiosztás tudja eliminálni. A semleges szignálás a jogállamiság részeleme, amely négyszeresen óvja a bíróságok függetlenségét: a) megvédi a bíróságot a külső beavatkozástól, b) növeli a társadalomnak a bíróságok függetlenségébe és pártatlanságába vetett bizalmát, c) mindenki számára egyenlő esélyt biztosít, hogy olyan bírót kapjon, aki szimpatizál az ügyével, végül d) erősíti a bíróságok által ellátott széles körű alapjogvédelmi funkciót az ügyelosztási rend megingathatatlan alapokra helyezésével, mert csak így tudja betölteni funkcióját a bíróság.[10]
Az EJEB annak megállapításához, hogy függetlennek tekinthető-e egy testület, figyelembe veszi tagjai kiválasztásának módját, hivatali megbízatásuk időtartamát, a külső nyomásgyakorlás elleni garanciák létét, valamint azt is, hogy a függetlenség látszatát kelti-e a testület.[11] A független bíróság követelménye személyes oldalról elsősorban a felektől és a végrehajtó hatalomtól való függetlenséget ír elő, emellett intézményi oldalról az intézményi függetlenség garantálását kívánja meg. A függetlenség vizsgálatakor a EJEB elsősorban az intézményi függetlenség vizsgálatára helyezi a hangsúlyt, míg az ítélkező bíró személyi függetlenségét a pártatlanság körében veszi górcső alá. Kapcsolódási pont a személyi és intézményi függetlenség között, ahogy arra az Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában rámutatott, hogy "mivel a bírónak mindenkitől - más bíróktól is - függetlennek kell lennie, függetlenségét hasonló garanciákkal kell biztosítani az elvileg hasonló igazgatási befolyás ellen, származzék az akár a bírósági szervezeten belülről, akár azon kívülről. A bírói függetlenség garantálása tehát nem azonosítható a bírói hatalom elválasztásával a másik két hatalmi ágtól, hanem általánosabb, s a bírósági szervezeten belül is megoldandó probléma."[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
