Több év kutatómunkájának összegzéseként, a hazai államtudományi és kormányzástani szakirodalmat gazdagítva a közelmúltban a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg Halász Iván és Szabó Zsolt Alkotmány és kormányzás Kelet-Európában című monográfiája. A szerzők - a könyv címében jelzett földrajzi területen is túlmutatóan - 14 délkelet-európai, avagy nyugat-balkáni, kelet-európai és kaukázusi állam alkotmányos rendszerét és kormányzását mutatják be részletgazdag módon, amely egyedülálló és nagyívű vállalkozássá teszi a kötetet. A térség közjogi-politikai berendezkedését, intézményi rendszerét és az ezekhez kapcsolódó kihívásokat a szakirodalomban eddig csak szűkebb körben tárgyalták. A fellelhető tanulmányok között megtalálhatók a szerzők korábbi művei is, amelyekben a nyugat-balkáni térség hat országának kilenc parlamentjét összehasonlító módon tárgyalják, továbbá a közép- és kelet-európai demokráciákban kialakult kormányzati rendszereket, a nyugat-balkáni államok államépítő tevékenységét, az egyes régiók közigazgatási rendszerét és reformtörekvéseit, valamint közjogi kihívásait és konfliktusait elemzik.
A kötet egy a kelet- és délkelet-európai államok 1989 utáni közjogi jellemzőit és kihívásait összefoglaló, összehasonlító módszertanon alapuló fejezettel indul, ezzel a szerzők térben és időben is tematikus kontextusba helyezik a vizsgálat tárgyát. A fejezetből megismerhetjük az egyes régiók közös történelmi gyökereit, a független állami létük kialakulását, az eltérő alkotmányozási folyamatok hátterét és az új államszervezet kialakítását befolyásoló tényezőket, valamint a jogállamiságot, a demokráciát és az igazságszolgáltatást érintő legfőbb kérdéseket és kihívásokat. A recenzált mű egyik erénye az egész köteten átívelő közjogtörténeti kitekintés, valamint a fejezetek főként deskriptív jellegű, azonos struktúra szerinti felépítése, amelynek köszönhetően az egyes országtanulmányok önmagukban is kerek egészet alkotnak és értelmezhetők. Tartalmi szempontból a földrajzi térségeknek megfelelő három fejezet fogja össze a vizsgált államok közjogi fejlődését, államfilozófiáját, alkotmányos alapelveit, intézményeit, közigazgatását bemutató 14 alfejezetet, amelyek mindegyikét egy rövid országadat-összefoglaló is színesíti.
A kötet első, a nyugat-balkáni térség államait (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Koszovó, Montenegró, Szerbia) bemutató fejezetéből szembetűnik, hogy bár mind közjogi, mind kulturális értelemben heterogén a régió, mégis vannak olyan sarokpontok - többek között az európai integrációba történő jövőbeli bekapcsolódásra való törekvés, mint az államelmélet mozgatórugója, valamint a közös történelmi múlt, illetve a párhuzamosságokat mutató közjogi berendezkedés -, amelyek összekapcsolják a tárgyalt államokat. A térséget a többnyire külső tényezők által befolyásolt és irányított alkotmányozás jellemzi. Abból kifolyólag, hogy ezek a hatások a belső folyamatokkal szemben sokszor erősebben is hatottak, a régióban több állam is oktrojált alkotmánnyal rendelkezik. Az önálló állami működés feltételei az 1990-es évek végére ugyan kialakultak, valamint a demokrácia- és piacgazdaság-építésben a különböző nemzetközi szervezeteknek is jelentős szerepe volt, mindezek ellenére a jogállamiság működése és a demokratikus intézményrendszer nem tudott stabilan kialakulni. A parlamenti munkát az ellenzék obstrukciói és szervezett bojkottjai ellehetetlenítik, a politikai rendszer szintén instabil, korrupció jellemzi és erősen polarizált, az alkotmányos értékek elfogadása a politikai kultúrában nem megfelelő. A választások alacsony részvételi arány mellett zajlanak, ráadásul az etnikai polarizációt is növelik, mivel diszkriminatív elemeket tartalmaznak. A főként az állami intézmények összetételében megmutatkozó etnokratikus megoldások etnikai törésvonalakat eredményeznek. A törvényalkotás nem hatékony, sok esetben nincs a törvényhozó hatalomnak jogalkotási terve, gyakoriak emellett a gyorsított eljárások - főként jogharmonizáció során -, továbbá a jogszabályszerkesztés színvonala is alacsony. A közszolgálat fragmentált, az alacsony fizetések sem segítik elő a motivációt, mindez pedig ellehetetleníti a teljesítményalapú értékelést. Nincs megfelelő köztisztviselői képzési rendszer, a közigazgatás szakemberhiánnyal küzd, kapacitásai szűkösek és az intézményi hatékonyság is alacsony. Ezek alapján a szerzők megállapítják, hogy nem megfigyelhető Nyugat-Balkánon a közös jogi vagy közigazgatási kultúra, a közfeladatok el nem látása pedig növeli a korrupciót,
- 77/78 -
valamint tovább rontja a hatékonyságot. A politikának meghatározó befolyása van az igazságszolgáltatásra - a parlamentek közvetlenül tudnak hatni a bírói kinevezésekre -, így nem tud érvényesülni a bírói függetlenség elve. Az igazságszolgáltatás nem hatékony, nem független, nem elszámoltatható. A szerzők a fejezetben megvilágítják Nyugat-Balkán legfőbb kihívásait is, amelyet leginkább az igazságszolgáltatás és a parlamenti struktúrák fejlesztése jelent. Ezek érdekében mélyreható - de többnyire csak spontán jellegű, vagy pénzügyi szempontból nem megfelelően támogatott - reformtörekvések indultak főként a közigazgatás, valamint a megbízható, a jogállamiság feltételeinek megfelelő működés megteremtése kapcsán, azonban ezek túlnyomórészt még nem valósultak meg.
A kötet második fejezete Kelet-Európa görögkeleti vallási gyökerekkel rendelkező volt szovjet utódállamainak (Belarusz, Moldova, Oroszország, Ukrajna) közjogi fejlődését és kormányzását mutatja be. A térségben nem jellemző a közös birodalmi múlt élménye, a régi nemzeti államiság is halványabb emlékként él, azonban meghatározóak a volt Szovjetunió államszervezési és államépítési megoldásai, amelyek különböző kulturális-mentális elemei kisebb-nagyobb mértékben most is jellemzőek a tárgyalt országokban. A szovjet jogi hagyományok, a rendszerváltás szellemisége és politikai gondolkodásának jellemzői az egyes államok alkotmányain egyaránt érződnek, így például a képviselők visszahívhatóságának intézménye, mint a szovjet korszakra jellemző egyik vonás, a hatályos belarusz alkotmányba is bekerült. A szovjet múlt hatása rendszerszinten érződik az önkormányzati, illetve helyi igazgatási rendszereken, valamint a bírósági és ügyészségi szervezetekben. Az államok további közös jellemzője - szemben Nyugat-Balkánnal - hogy az európai integrációba való jövőbeli bekapcsolódásra való törekvés nem elsődleges célként jelenik meg. A szerzők kiemelik, hogy Nyugat-Balkánhoz hasonlóan Kelet-Európában is megfigyelhetők etnikai konfliktusok, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy ezek nem ugyanakkora mértékben hatnak ki az alkotmányozás folyamatára, így nem is eredményeznek olyan erőteljes etnokratikus megoldásokat. Emellett a külföldi tényezők és nemzetközi szervezetek alkotmányozásra gyakorolt hatása is korlátozottabban érvényesül a régióban.
Az egyes államok kapcsán számos további sajátosságot is kiemelnek a szerzők. A belarusz jogrendben az alkotmánymódosító törvényeken, valamint rendes törvényeken túl ismertek az ún. "programjellegű", kétharmados törvények is, amelyek a bel- és külpolitika irányait határozzák meg. A belarusz elnökközpontú politikai rendszer jellemzője, hogy lényegében nem létezik egy jól megszervezett, egységes kormánypárt, ennek eredménye, hogy a hivatali és politikai előmenetel nem párttagságon, hanem a lojalitáson, szakmai érdemeken és tapasztalaton múlik. Hasonlóan, Moldovában sem stabilizálódott a kormányok helyzete, a politikában az elmúlt három évtizedben oligarchikus viszonyok alakultak ki. Szemben a belarusz rendszerrel azonban az oligarchák rendelkeznek pártokkal, a sajtó is a tulajdonukban van, így sokszor ennek köszönhetően akár magas pozícióhoz is juthatnak. Moldovát belpolitikai válságok jellemzik, nem alakult ki a jól működő jóléti demokrácia, az állami identitás nem konszolidálódott, emellett az európai uniós integráció sem halad előre. Ukrajna pártrendszerét nehéz elemezni, mivel a többpártrendszer az elmúlt negyedszázadban folyamatosan átalakuló állapotban van a pártstruktúráktól független képviselők mozgásai miatt. Ukrajnában összetett folyamat vezetett az önálló állameszme kialakulásához, a nemzeti gondolkodás középpontjában jelenleg is az állam- és nemzetépítés, a nemzeti identitás építése áll. Az előbbiekkel ellentétben az orosz politikai rendszer kiszámítható, a bizonytalanságot okozó tényezőket minimálisra csökkentették. A párt fő feladata, hogy megnyerje a soron következő választásokat. Mindezt a médiatámogatás és "adminisztratív erőforrások" aktivizálásával éri el. A látszólag félprezidenciális jellemzőkkel rendelkező államban jelen van a miniszterelnöki intézmény, azonban egyértelműen elnöki kormányforma figyelhető meg Oroszországban, ahol az erős jogállású államfői hatalom a közhatalmi rendszer fő pillérét adja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
