A Pázmány Péter esztergomi bíboros-érsek (+1637) által alapított egyetem Hittudományi Kara 2015-ben ünnepelte fennállásának 380. évét.[1] A Hittudományi Kar keretében az egyes időszakokban folyó kánonjogi oktatás jelentőségének és kiemelkedő színvonalának bemutatása lehetséges lenne az egyes tanszékvezetők kutatói és oktatói tevékenységének kronologikus felsorolásán keresztül.[2] Sőt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi és Jog- és Államtudományi Kara együttműködésében az Apostoli Szentszék 1996. november 30-án fakultási jogú Kánonjogi Intézetet alapított, amelynek egyik pillére a Hittudományi Kar Kánonjogi Tanszéke. Az új intézet további kánonjogi professzorok munkájával egészítette ki a kánonjogtudomány
- 207/208 -
egyetemi szintű művelését Magyarországon.[3] Ennek ellenére az alábbiakban, a számos meghatározó kánonjogtudós munkájának jellemzése helyett, mindössze a 20. századi magyar kanonisztika egyik legfontosabb személyiségén, valamint nemzetközileg is elévülhetetlen szerepén keresztül szeretnénk rávilágítani a magyar kánonjogtudomány és a budapesti kánonjogi képzés széles körben elismert, figyelemreméltó, mindmáig meghatározó és nélkülözhetetlen eredményeire.
A CIC (1917) átdolgozására 1963. március 28-án alakult meg a Pápai Kódexrevíziós Bizottság, amelyet először Pietro Ciriaci bíboros, majd Pericle Felici bíboros vezetett. Az új Egyházi Törvénykönyv 1980. június 29-re teljessé vált schemájának véleményezését követően, II. János Pál pápa (1978-2005) újabb tagokat nevezett ki a Bizottságba az egész egyházból, köztük a magyar Bánk József érsek-püspököt,[4] aki már 1966-tól a Bizottság konzultoraként tevékenykedett.[5] Ezzel, Csernoch János[6] és Serédi Jusztinián[7] után, újabb nemzetközileg elismert magyar kánonjogtudós működhetett tevékenyen közre az egyetemes egyházjog kodifikációs munkálataiban.[8]
Bánk József a Heves megyei Adácson született 1911. január 26-án. A középiskolát Gyöngyösön majd Esztergomban, kisszeminaristaként végezte. 1931-től a budapesti Központi Szeminárium növendéke volt, így teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán folytathatta, ahol ekkor Baranyai Jusztin O.Cist. vezette a Kánonjogi Tanszéket.[9] Bánk József az ő előadásai hatására szerette meg a kánonjog tudományát.[10] Miután 1936. június 21-én Serédi Jusztinián bíboros pappá szentelte, 1936. november 7-én teológiai doktorrá avatták; disszertációja Faulhaber Mi-
- 208/209 -
hály müncheni érsek és Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök hitszónoki méltatása címmel született meg.[11] Kánonjogi tanulmányokra főpásztora Rómába küldte, ahol 1936 és 1939 között volt az Institutum Pontificium Utriusque Iuris (vö. Inst. Apollinaris) hallgatója, amely időszakot megszakított egy rövid ideig tartó kápláni szolgálat Esztergom-Vízivárosban (1938. szeptember 1 - 1939. január 10-ig).[12] Kánonjogi doktori fokozata megszerzése után 1939-ben visszatért Rómából Esztergomba, ahol először az Érseki Hivatalban dolgozott, majd érseki levéltáros, 1940-től az Érseki, 1942-től pedig a Prímási Főszentszék jegyzője. 1943. augusztus 7-én vette át a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara megüresedett Kánonjogi Tanszékének a vezetését, amelyet 1964-ig látott el.[13] Ő volt a Hittudományi Kar dékánja az 1949/50-es tanévben, amikor az Alkotmány 54. §-a nyomán és az Elnöki Tanács 1950. évi 23. törvényerejű rendelete értelmében, 1950. augusztus 30-án leválasztották a Hittudományi Kart a pesti egyetemről, amely így Hittudományi Akadémia néven folytatta tovább a római katolikus teológia felsőfokú képzését.[14]
Bánk József kánonjogászi tevékenysége szorosan kötődött a budapesti kánonjogi katedrához. Éppen ezért tudományos munkássága nem a kánonjog egyetlen ágára korlátozódott csupán. Számos publikációja közül kiemelkedik két terjedelmes kézikönyve: az egykötetes és Rómában napvilágot látott Connubia canonica[15] és a kétkötetes budapesti kiadású Kánoni jog.[16] E két monumentális munkája mellett több kisebb terjedelmű művet adott közre, akár a magyar partikuláris kánonjogot,[17] az egyházjog általános normáinak területét,[18] az egyház hierarchikus felépítését,[19] a világi intézményeket
- 209/210 -
(institutum saeculare),[20] vagy akár a kánoni házasságjogot érintő kérdésekben.[21] Írásainak másik önálló - és meghatározó - területe volt Serédi Jusztinián kánonjogászi tevékenységének a bemutatása. Ezzel elsődlegesen arra törekedett, hogy részletesen ismertesse Serédinek az 1917. május 27-én XV. Benedek pápa által kihirdetett Codex iuris canonici kodifikációs munkálataiban, és a törvénymagyarázat segédeszközeként megjelent kilenc kötetes forrásgyűjtemény összeállításában végzett alapvető munkáját.[22] A Codicis iuris canonici fontes[23] VII. kötetének 1935. június 29-én keltezett előszavában Serédi szerepe a gyűjtemény megszületésében egyértelművé vált,[24] amit Bánk József 1958-ban kiadott Egyházi jog című műve legelején így foglalt össze: "Ebben az évben ünnepli a Világegyház az Egyházi Törvénykönyv hatálybalépésének negyvenedik évfordulóját. [...] most már köztudomású, hogy az Egyházi Törvénykönyv nagyrészt, annak kilenc kötetes hatalmas forrásgyűjteménye [...] pedig kizárólag Serédi Jusztinián, magyar bíborosérsek műve."[25]
Ha szemügyre vesszük kétkötetes kézikönyvét - amit a CIC (1917)-hez készített, és amellyel a szó sajátos értelmében iskolát teremtett Magyarországon a kánonjog művelése és alkalmazása terén -, akkor egy széles látókörű, a különböző korok kánoni jogforrásait alaposan és magabiztosan ismerő, a kánonjog rendszerét, a Codex iuris canonici keletkezését és szerkezetét értő, az egyetemes és részleges jog egymáshoz való viszonyát kristálytisztán bemutató, a jogalkotás, jogalkalmazás és az egyház mindennapi életének szoros kapcsolatát kiegyensúlyozottan átlátó kánonjogtudós alakja rajzolódik ki előttünk. Látható a nemzetközi - mértékadó - szakirodalomban való alapos tájékozottsága, az 1959. május 17-én egyetemi rangra emelt Lateráni Egyetemen tanultakra jellemző érvelési stílus, továbbá a latin és a német nyelv magas szintű művelése. A Kánoni jog I-II. hat könyvre osztva tárgyalja anyagát, melyek közül három az első, három pedig a második kötetben került kifejtésre. Az 1960-ban megjelent első kötet a Bevezetés a kánoni jogba (I: 15-103.); A kánoni jog forrásai (II: 105-393.); és a Személyi jog (III: 395-752.) területét öleli fel. Az 1963-ban kiadott második kötet az Igazgatási jog (IV: 15-407.); az Eljárásjog (V: 409-651.); végül a Büntetőjog
- 210/211 -
(VI: 653-876.) kérdéskörét mutatja be részletesen. Nyilvánvaló tehát, hogy a két kötet felépítése szorosan követi a CIC (1917) tartalmi beosztását, amint arra műve előszavában a szerző is kifejezetten utal.[26] Figyelemreméltó ekkleziológiai megalapozást találunk a Bevezetés a kánoni jogba című első könyv I. fejezetében, melyben Bánk az egyetemes egyházról,[27] annak fogalmáról,[28] jellemző tulajdonságairól,[29] az "egyház" kifejezés terminológiájáról,[30] valamint a hit és a jog egyháza közötti azonosságról,[31] az egyházi hatalomról (vö. tanítói, megszentelői, és kormányzati hatalom),[32] továbbá a keleti egyházról és a rítusokról értekezik.[33] Ezek az oldalak világosan, letisztultan - a kötet kiadása után összeült II. Vatikáni Zsinaton komoly szerepet kapó teológiai véleményeket előkészítő szerzőkre és véleményeikre is reflektálva - és közérthetően világítják meg az egyház intézményes működésének lényeges sajátosságait, annak teológiai és jogi összefüggéseit. Hasonlóan fontos a jog, a természetjog, és a kánoni jog fogalmának és felosztásának pontos - a jogelmélet legnevesebb klasszikus képviselőinek véleményét felsorakoztató - kifejtése a II. fejezetben.[34] Itt, a kánonjogtudomány fejlődésének bemutatásakor, nemcsak a sajátos kánonjogi módszer kialakulását, a kánoni joganyag hagyományos felosztásának tematikáját (vö. iudex, iudicium, clerus, connubia, crimen), és a kánonjog segédtudományait mutatja be, hanem a kánonjogi irodalom tárgyalásakor külön kitér a kánonjog magyarországi irodalmára.[35] A jogforrások történetének összegzéséhez - amelyre jelentős hatást gyakorolt Alphonse Van Hove[36] és Alphons M. Stickler[37], de különösen volt tanára, Bertrand Kurtscheid[38] forrástörténeti munkája - a legjobb kortárs kézikönyveket, monográfiákat, tanulmányokat és szövegkiadásokat használta fel a szerző, melyek megjelennek mind az alapos jegyzetapparátusban, mind az egyes alcímekben közölt részletes bibliográfiákban,[39] figyelmet szentelve a magyar partikuláris jogforrásoknak.[40] Ki kell emelnünk a IX. Gergely pápa (1227-1241) és a VIII. Bonifác pápa (1294-1303) által összegzett jogi alapelvek, azaz a Regulae iuris felsorolását. Előbbi tizenegy, utóbbi nyolcvannyolc rövid jogelvet
- 211/212 -
tartalmaz, melyek latin szövegét, magyar fordítását és a CIC (1917) kánonjaiban való alkalmazását is jelzi Bánk.[41] Általánosságban is elmondható erénye Bánk kézikönyvének a kánonjogtörténeti háttér alapos felvázolása, amellyel - a részletes teológiai, történeti és jogfilozófiai érvek felsorakoztatásán keresztül - a szerző minden bizonynyal a kortárs egyházjogellenes hangulattal szemben igyekezett védeni a kánonjog rendszerét.[42] Jól ismerte, és kiváló jogérzékkel használta fel a legjelentősebb magyar jogtudósok (vö. Notter Antal, Moór Gyula, Szászy-Schwarz Gusztáv, Polner Ödön, Móra Mihály, Nizsalovszky Endre, Világhy Miklós stb.) munkáit, sőt, beépítette az akkor még új magyar Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. tv.) vonatkozó rendelkezéseit a jogalanyok és a jogcselekmények tárgyalásába.[43] Az egyházi hivatalok betöltésének a kérdéskörét széles nemzetközi kitekintéssel, különösen az egyes konkordátumok sajátosságai következtében kialakult eltérő jellegzetességek figyelembevételével írta le.[44] A II. kötet szentségi jogi része - amely az Igazgatási jog című könyvben kerül tárgyalásra - a házasságjog tiszta és áttekinthető rendszerének összefoglalásán túl,[45] gazdag és világosan szerkesztett kifejtését adja a többi szentségre és szentelményre vonatkozó egyházfegyelemnek, különös tekintettel a liturgikus könyvek előírásaira és a partikuláris jogra.[46] Az eljárásjog részletes kifejtése nemcsak a kánoni per joghatósági, szervezeti, személyi és fegyelmi előfeltételeit ismerteti,[47] valamint a peres eljárás lefolyásának a pontos menetét magyarázza,[48] de figyelmet szentel a római és germán jogi hatás megvilágításának, valamint a klasszikus kánonjog kora eljárásjogának is.[49] Minden bizonnyal Bánk József kézikönyvének eljárásjogi magyarázata gyakorolta - a házasságjogi fejezet mellett - a legnagyobb és legszélesebb hatást a magyarországi kánonjogi joggyakorlatra.
Ha végig tekintünk az 1943 és 1964 között a Hittudományi Kar, majd Hittudományi Akadémia Kánonjogi Tanszékén Bánk professzor irányításával elkészített és benyújtott licenciátusi és doktori dolgozatok témáin, látható, hogy azok az egyházjog részterületeinek széles skáláját ölelik fel. Mind a személyi jogi, az egyházi vagyonjogi, házasságjogi, eljárásjogi, büntetőjogi, mind a keleti jogi, egyházjogtörténeti és állami egyházjogi kérdések is helyet kapnak az aktív tudományos műhelymunkáról tanúskodó anyagban.[50] Az 1960-as évektől az új Egyházi Törvénykönyv kihirdetéséig (1983. január 25.), sőt, a mindennapi jogalkalmazás segédeszközeként Magyarországon egészen 1992-ig, Bánk kézikönyve volt a legalapvetőbb támpont a kánonjogi kérdések megoldásában, az egyházmegyei hivataloktól kezdve, az egyházi bíróságokon
- 212/213 -
keresztül, egészen a plébániai munkáig. Annak ellenére, hogy Erdő Péter Egyházjog című kézikönyve,[51] valamint kommentált bilingvis törvénykönyv-kiadása,[52] a hatályos Kódex rendelkezéseinek értelmezésében és alkalmazásában átvette azt a feladatot, amelyet a CIC (1917)-hez kapcsolódóan Bánk József munkája betöltött Magyarországon; mégis a CIC (1917) és a CIC (1983) tudományos igényű összehasonlítása terén, valamint azokban az esetekben, ahol az új Egyházi Törvénykönyv rendelkezései a régi Kódex kánonjaival, fogalomkészletével és meghatározásaival szoros összefüggésben vannak, ott Bánk kézikönyve továbbra is megkerülhetetlen a kánonjogászi munkában.
1964. szeptember 15-én VI. Pál pápa (1963-1978) Bánk Józsefet győri segédpüspökké nevezte ki. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a tapasztalt, az egyházjog szerteágazó irodalmát alaposan ismerő, és nemzetközileg elismert kánonjogász megvált a budapesti katedrától, hanem azt is, hogy kánonjogi műveltségét még inkább az egyház mindennapos intézményes működésének közvetlen hasznára tudta fordítani. Igaz ez a II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965) való aktív részvételére,[53] de segédpüspöki (Győr, 1964-1966), apostoli kormányzói (Győr, 1966-1969), püspöki (Vác, 1969-1974) és érseki tevékenységére (Eger, 1974-1978) is. Amikor 1978. március 2-án - saját kérésére - visszakerült a Váci Püspökség élére, megtarthatta érseki rangját (vö. "érsek-püspök": 1978-1987). Püspöki jelmondata a "Szelídséggel párosult határozottság" (Pie severus - graviter mitis) volt, amely tömören összegzi egész kánonjogászi, oktatói, lelkipásztori és apostoli munkáját. Erdő Péter Bánk József 2002. szeptember 7-én bekövetkezett halálakor úgy emlékezett meg róla, hogy "a háború utáni idők vitathatatlanul legnagyobb magyar egyházjogásza volt".[54] ■
JEGYZETEK
* Bánk József érsek-püspök kánonjogászi munkája címmel a Jogtörténeti Szemle 2 (2009) 58-60-ban megjelent tanulmányunk átdolgozott változata. Elhangzott 2015. október 14-én, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapításának 380. évfordulójának tiszteletére, annak Hittudományi Karán, a Pázmány Napok konferencia-sorozat keretében. A kutatást az OTKA K 106300 és a KAP-3.6-14/003 program támogatta.
[1] A Hittudományi Kar történetéről részletesen vö. Hermann E. - Artner E.: A hittudományi kar története 1635-1935. Budapest, 1938.; Török J. - Legeza L.: A Hittudományi Kar története 1635-1999. Budapest, 1999.; Szuromi Sz. A.: Az egyházjogi oktatás és kutatás a pesti egyetem szemináriumi rendszerének létrejöttétől. In: Studia dedicata seminariis universitatis. Tanulmányok az egyetemi szemináriumokról. (Bibliotheca Iuridica, Miscellanea 19) Budapest, 2006. 140-148.
[2] Csak a 20. századi maradandó kánonjogi munkát végző tanszékvezetőket említve: Hanuy Ferenc (1908-1923); Baranyay Jusztin O.Cist. (1925-1942); Erdő Péter (1988-2002); Kuminetz Géza (20022009); vö. Török-Legeza i. m. 44.; Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye névtára és évkönyve 2007 - Schematismus statusque Archidiocesis Strigoniensis-Budapestinensis anno Domini MMVII, Budapest, 2007. 481-482.; Szuromi Sz. A.: Magyar kánonjogi bio-bibliográfia. 2014.[3] (javított, bővített változat), elérhető: http://www.kjpi.ppke.hu/bio.html
[3] Sz. A. Szuromi: Il quindicesimo anniversario dell'Istituto di Diritto Canonico "ad instar facultatis" dell 'Universitá Cattolica Pázmány Péter. In: Sz. A. Szuromi (a cura di): Il quindicesimo anniversario dell'Istituto di Diritto Canonico "ad instar facultatis" dell'Universitá Cattolica Pázmány Péter. Budapest, 2011. 5-7.
[4] Communicationes, 13., (1981) 261.; vö. Szuromi Sz. A.: Kánonjogtudomány és kodifikáció (Megjegyzések a latin egyházjog kodifikációjához). Iustum Aequum Salutare, IV/2. (2008) 83-92.
[5] Erdő P.: Bánk József érsek-püspök emlékére. Kánonjog, 4. (2002) 73-77., különösen 74.
[6] Erdő P.: Csernoch János szerepe az 1917-es kodifikációban. In: Beke M. (szerk.): Szentjeink és nagyjaink Európa kereszténységéért. (Miscellanea Ecclesiae Striginiensis I) Budapest, 2001. 199-203.; Erdő P.: Csernoch XI. János. In: Beke M. (szerk.): Esztergomi érsekek 1001-2003. Budapest, 2003. 385-389.
[7] Erdő P.: Serédi Jusztinián. In: Beke (szerk., 2003) i. m. 389-393.; Szuromi Sz. A.: Serédi Jusztinián (1884-1945). In: Hamza G. - Siklósi I. (szerk.): Magyar Jogtudósok. V. (Bibliotheca Iuridica. Publicationes Cathedrarurum LV) Budapest, 2015. 132-141.
[8] Erdő P.: Az egyházjog forrásai, történeti bevezetés. (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae Budapest, 1998. 240-248.
[9] Erdő P.: Huszadik századi magyar egyházjogászok az európai kölcsönhatások összefüggésében. In: Beke M. - Bárdos I. (szerk.): Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán. Esztergom, 1994. 365-378., különösen 374. Szuromi Sz. A.: Baranyay Jusztin O.Cist. a pesti jogi kar utolsó egyházjogi tanszékvezetője. Iustum Aequum Salutare, XII/1., (2016) 199-206.
[10] Tisztességesen legeltette a báránykákat. A 90 éves Bánk József érsek-püspök köszöntése. Új Ember, LVII/4. (2740) [2001. 01. 18.].
[11] Somorjai Á.: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának disszertációi (1863-1993). [Studia Theologica Budapestinensia 9] Budapest, 1993. 20 (n. 73).
[12] Turányi L. (szerk.): Magyar katolikus Almanach 1984. Budapest, 1984. 377-379.
[13] Vö. Beke M.: Az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye papsága 1892-2006. Budapest, 2008. 54-55.
[14] Bánk J.: Kinek a jogán tanítanak a Hittudományi Karon a professzorok? Magyar egyháztörténeti vázlatok, 1. (1989) 177-194, különösen 191-192.
[15] J. Bánk: Connubia canonica. Romae, 1959.
[16] Bánk J.: Kánoni jog. Budapest, I. kötet: 1960., II. kötet: 1963. [a továbbiakban I. kötet: Bánk (KJ 1960); II. kötet: Bánk (KJ 1963)]
[17] Bánk J.: Címzetes apátok és prépostok újabb jogi helyzete Magyarországon. Budapest, 1941. (klny. Notter Antal emlékkönyv).; J. Bánk: De personis moralibus ecclesiasticis in iure Hungariae civili. Roma, 1943.; Bánk J.: A káptalani "dignitas" fogalma. Theologia, 10., (1944) 348-367.; Bánk J.: A káptalani méltóságok Magyarországon. Budapest, 1945.
[18] Bánk J.: XXIII. János pápa jogalkotása. Vigilia, 29., (1964) 321-326.; Bánk J.: Pápai enciklikák és jelentőségük. Vigilia, 47., (1982) 593-595.
[19] Bánk J., Egyházi jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Budapest, 1958.
[20] XII. Pius: Provida Mater kezdetű apostoli konstitúciója a tökéletesség megszerzésére. (ford. és bevezetővel ellátta Bánk J.) Budapest, 1958.
[21] Bánk J.: Törvényesítés a kánonjogban. Budapest, 1944. (klny. Egyházi Lapok, 1944. 8-12.); Bánk J.: A kényszerházasság. Budapest, 1945.
[22] J. Bánk: De Iustiniano Card. Serédi. Monitor Ecclesiasticus, 81., (1956) 463-481.; J. Bánk: Kardinal Serédi der Kanonist. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung, 44., (1958) 209-336.; J. Bánk: Norme a Iustiniano Card. Serédi conscriptae de Fontibus CIC edendis. Monitor Ecclesiasticus, 83, (1958) 315-353.; Bánk J.: Serédi bíboros, mint jogtudós. Vigilia, 23., (1958) 87-92.; Bánk J.: Serédi, a kánonjogász. Vigilia, 49., (1984) 808-816.; Bánk J.: Serédi bíboros fiatal évei Rómában 1908-7927. Budapest [1997].
[23] P.Gasparri - I. Serédi: Codicis iuris canonici fontes. I-IX. Romae, 1923-1939.
[24] Bánk (KJ 1960) i. m. 221-228.
[25] Bánk (1958) i. m. 3; vö. Szuromi i. m.(2015) 131-141., különösen 136-140.
[26] Bánk (KJ 1960) i. m. 3-4, (KJ 1963) i. m. 3-4.
[27] Bánk (KJ 1960) i. m. 15-23.
[28] Bánk (KJ 1960) i. m. 15-19.
[29] Bánk (KJ 1960) i. m. 20-21.
[30] Bánk (KJ 1960) i. m. 21.
[31] Bánk (KJ 1960) i. m. 21-23.
[32] Bánk (KJ 1960) i. m. 24-30.
[33] Bánk (KJ 1960) i. m. 30-39.
[34] Bánk (KJ 1960) i. m. 40-75.
[35] Bánk (KJ 1960) i. m. 98-103.
[36] A. Van Hove: Prolegomena ad Codicem iuris canonici. (Commentarium Lovaniense in Codicem iuris canonici Mechliniae-Romae, 1945.[2]
[37] A. Stickler: Historia iuris canonici Latini. Institutiones academicae, I. Historia fontium, Taurini, 1950. (repr. Romae 1985).
[38] B. Kurtscheid - F. A. Wilches: Historia iuris canonici, I. Historia fontium et scientiae iuris canonici. Romae, 1943.; vö. Bánk (KJ 1960) i. m. 114.
[39] Bánk (KJ 1960) i. m. 113-237.
[40] Bánk (KJ 1960) i. m. 208-209.
[41] Bánk (KJ 1960) i. m. I. 277-284.
[42] Erdő (2002) i. m. 75.
[43] Bánk (KJ 1960) i. m. 338-339., 356-358.
[44] Bánk (KJ 1960) i. m. 598-606.
[45] Bánk (KJ 1963) i. m. 142-280.
[46] Bánk (KJ 1963) i. m. 49-141., 280-357.
[47] Bánk (KJ 1963) i. m. 463-505.
[48] Bánk (KJ 1963) i. m. 505-565.
[49] Bánk (KJ 1963) i. m. 411-419.
[50] Részletesen vö. Szuromi (2006) i. m. 145-146.
[51] Erdő P.: Egyházjog. (Szent István Kézikönyvek 7) Budapest, 2014.[5]
[52] Codex iuris canonici - Az Egyházi Törvénykönyv. (hivatalos latin szöveg magyar fordítással és magyarázattal; szerkesztette, fordította és a magyarázatot írta Erdő P.) Budapest, 2015.[5]
[53] Erdő (2002) i. m. 75.; Turányi (szerk.) i. m. 378.
[54] Erdő (2002) i. m. 75.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző intézetvezető egyetemi tanár (PPKE JÁK).
Visszaugrás
