"Mikor legkiválóbb tanítványomnak e munkáját a jogilag érdeklődő magyar közönség elé bocsátom, legyen szabad annak a reményemnek kifejezést adnom, hogy ez a munka, vagy bizonyos részei a nagyvilág számára jobban hozzáférhető nyelven is, mint amely honunk szép nyelve, napvilágot fog látni. Ez nemcsak a szerzőnek, hanem a magyar kanonisztikus tudománynak is érdeke." írja Baranyay Jusztin professzor 1941. augusztus 3-án Móra Mihály, Házassági kereseti jog a köteléki perben az egyházi jog szerint című művének előszavában.[1]
Baranyay Jusztin csendes ember volt, keveset és röviden írt, ám ezek az állásfoglalásai mindig lényegre törőek, megfontoltak, mértékadók és meghatározóak voltak. Várpalotán született 1882. december 3-án, általános és középiskolai tanulmányai után belépett a Ciszterci Rend Zirci Kongregációjába 1900. augusztus 29-én, ahol 1907. június 27-én szentelték pappá. Azok közé tartozott, akik a rendi tanulmányokon túli teológiai képzést Ausztriában, Innsbruckban végezték. Ennek hosszú hagyománya volt a magyarországi ciszterci és premontrei közösségek részéről, egészen 1950-ig. Doktori értekezését is Innsbruckban védte meg 1909-ben. Ezzel a fiatal tudós egyike lett a ciszterciek budapesti tanári képzésének rendi körülmények közötti hátteret biztosító Bernardinum-nak, mint teológiai tanár, 1915-től pedig mint házfőnök. Innen került át először a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karára, megbízva a Kánonjogi Tanszék vezetésével, 1925-től. Ekkor
- 199/200 -
a kánonjogi képzés nyelve a Hittudományi Karon latin volt.[2] Ezt azért szükséges kiemelnünk, mivel Baranyay Jusztin tudományos pályafutását, tizenhét évvel később, ugyanezen egyetem Jog- és Államtudományi Karán folytatta, ahol a magyar nyelven oktató Egyházjogi Tanszéket vezette 1942-től a tanszék 1950-ben történt megszüntetéséig, és azt követő letartóztatásáig. A Mindszenty-per egyik vádlottjaként fegyházbüntetésre ítélték, ahonnan 1956. február 26-án szabadult, de mindmáig nem rehabilitálták. A börtönévek azonban egészségi állapotát teljesen lerombolták, így 1956. június 21-én halt meg Pannonhalmán.[3]
A megjelölt időszak önkényesnek is nevezhető, hiszen a kánonjog feldolgozásában, művelésében és oktatásában a tényleges változást Szent. X. Piusz pápa (1903-1914) 1904-ben indította el, amikor összehívta a Rómában szolgálatot teljesítő bíborosokat, kikérve véleményüket egy motu proprió kiadása tekintetében, amely meg is jelent 1904. március 19-én Arduum sane munus kezdettel,[4] amellyel megindulhatott az első egyházjogi kodifikáció folyamata. Ehhez szükséges volt mindazt az anyagot feldolgoz -ni, ami a Corpus iuris canonici-ből, a Trienti Zsinat (1545-1563) fegyelmi rendelkezé -seiből, a pápák hivatalos aktáiban foglaltakból, továbbá a kongregációk és a Szentszék központi bíróságainak tevékenysége nyomán keletkezett állásfoglalásokból hatályban volt; elhagyva a már újra szabályozott, illetve hatályon kívül került kánonokat. Ezeket hierarchikus és tematikus egységbe rendezve, kánonokra, azon belül paragrafusokra kellett bontani.[5] Az így elkészült, Pietro Gasparri és Serédi Jusztinián nevéhez kötődő végső szöveg, Codex iuris canonici-ként 1917. május 27-én XV. Benedek (1914-1922) pápa által került kihirdetésre, hatályba pedig 1918 Pünkösdjén, május 19-én lépett.[6] Azonban - amint azt korábban láttuk - Baranyay Jusztin 1909 előtt sajátította el az Egyház saját jogát, mégpedig Ausztriában. Ez egyértelműen a Corpus iuris canonici hat gyűjteményből álló anyagának szisztematikus megismerését jelentette, nem pedig a kodifikált jogot, amit később ő maga is tanított a pesti egyetem mindkét fakultásán.
Amennyiben tehát Baranyay Jusztin kánonjogi műveltségéről, majdan pedig oktatási metódusáról akarunk képek alkotni, akkor elsődlegesen - a Corpus iuris canonici és az évszázadok során körülötte kialakuló segédirodalom ismeretén túl (melynek
- 200/201 -
értékes és gazdag állománya található meg az innsbrucki fakultás kánonjogi könyvállományában) - Francisco Xavier Wernz S.J. hatkötetes Ius Decretalium ad usum praelectionum in scholis textus canonici sive iuris decretalium című monumentális munkájára kell fordítani a figyelmünket.[7] Wernz művének kristálytiszta szerkezete, tárgyalási metódusa és forráskezelése alapvetően meghatározta - már Baranyay Jusztin tanulmányi időszaka idején - az akkori kánonjogi képzést az összes Szentszék által elismert fokozat kiállítására jogosult (legyen az teológiai vagy kánonjogi) felsőoktatási intézményben. Sőt, amennyiben összehasonlítjuk Wernz művét a későbbi Codex iuris canonici szerkezetével, az egyes részek, címek és alcímek tartalmi beosztásával, egyértelműen kitűnik a rokonság az első Törvénykönyv joganyagának rendezettsége és az említett kézikönyv struktúrája között. Wernz a vallásról, a Katolikus Egyházról és annak a társadalmon belül betöltött szerepének, valamint intézmény- és jogforrástörténetének tárgyalása után, az egyházjog általános jellegzetességeit és a kánonjogtudomány sajátosságait mutatja be. Ezt követően tárgyalja a keletkezési jogforrások kérdését, majd az egyes megismerési jogforrásokat. A második kötetben Wernz szól a szent rend egyes fokozatairól és a klerikusok kötelességeiről és jogairól; a harmadik kötetben az Egyház küldetése, az oktatási intézmények, a tilalom alatt álló könyvek, az egyházi hivatal működése, az egyház anyagi javai és kezelése, a szerzetesi házak, a szerződések, a végrendelet és az idő jogviszonyokra gyakorolt hatása kerül bemutatásra. Ezután tér rá az szentségek kiszolgáltatásának általános szabályaira, a szerzetesrendekre, a konfraternitásokra és más egyházi társulatokra, majd az egyes szentségekre és szentelményekre. A teljes negyedik kötet a házasság kérdéskörének van szentelve, míg az ötödik az eljárásjognak, a hatodik pedig a büntetőjognak.[8]
Mindez a háttér természetes jelleggel kihatással volt Baranyay Jusztin 1925-1942-ig tartó, latin nyelvű kánonjogi, majd 1942-től 1950-ig tartó, magyar nyelvű, egyházjogi oktatásának metodológiájára és tartalmára. Azonban, az elsajátított ismereteken túl, felhasználta a kodifikált joghoz íródott kézikönyveket, tanulmányokat, és monográfiákat is. Ezek közül legfőbb forrásnak tekinthetjük - magának a CIC (1917) szövegén túl - Dominicus M. Prümmer O.P. Manuale Iuris Canonici in usum clericorum praesertim illorum qui ad instituta religiosa pertinent címmel megjelent alapvető összefoglaló művét.[9] A munka - mint minden kortárs kézikönyv - a CIC (1917) szerkezetét követi, kiegészítve a jogforrásokról szóló bevezetéssel, mivel azok ismerete elengedhetetlen volt a hatályos egyházjog értelmezésében is. Így a kánonjog tudományának rövid definiálása után, rátér a kánonjog forrásaira és az általános normák felsorolására;[10] ezt követi a személyekről szóló rész, önállóan tárgyalva a klerikusokat,
- 201/202 -
a szerzeteseket, és a világiakat.[11] A harmadik rész a "dolgokról" (De rebus) szólva kifejti a szentségekre, a szent helyek és időkre, az istentisztelet rendjére, az egyház tanítói tevékenységére és az egyház anyagi javaira vonatkozó fegyelmet.[12] Negyedikként az eljárások[13] - beleértve a szenttéavatási eljárást is - és a büntetőjog bemutatása kap helyet.[14] Ez az áttekintés jól mutatja a kánonjog szerkezetének átfogó bemutatását, részletes kázusokkal - azaz jogesetekkel illusztrálva.
Ne feledjük el azonban, hogy a Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudományi, de a hittudományi képzésében is, az egyházjog, ill. a kánonjog nem foglalt el központi szerepet. Így a fentebb bemutatott kánoni jogágak közül, a középkor óta kikristályosodott egyszerűsített tartalommal került kifejtésre az egyház fegyelme. Ez magában foglalta a forrásokat, az általános jogi normákat, az egyházszerkezet bemutatását, valamint a házasságjog - mint legaktívabb kánonjogi jogterület - ismertetését. Ez egészült ki hangsúlyos arányban az állami egyházjog elemzésével a Jog- és Államtudományi Karon, amelynek az egyházjogi tanszéken történő tárgyalása követte a német jogi hagyományokat. A kéziratos jegyzetek tanúsága szerint Baranyay Jusztin ezen a téren nagyon alapos és széleskörű ismeretekkel rendelkezett, és előadásaihoz felhasználta mind az osztrák, mind a német példákat.
Amint korábban már utaltunk rá, kevés írása jelent meg nyomtatásban. Ezek jól mutatják széleskörű kulturális érdeklődését, hiszen mind a magyar drámairodalom helyzetéről, mind a magyar színházi életről is publikált.[15] Rövid írásai leginkább a kortárs, és az egyházi társadalmat leginkább foglalkoztató kérdéskörökben jelentek meg.
Azonban azt is tudjuk tanítványainak visszaemlékezéseiből, hogy előadásai nagy hatással voltak hallgatóságára, és ezáltal sokakban keltette fel a kánonjog, mint az Egyház önálló belső jogrendszere iránti érdeklődést. Erre maga Bánk József (f2002) is utal, aki tanítványból, a budapesti egyetem Kánonjogi Tanszékén utódja lett korábbi mesterének 1964-ig.[16] Az a néhány, szakkánonjogi írása, amelyet nyomtatásban olvashatunk, érthetővé teszi számunkra az egyetemi ifjúságra gyakorolt hatását.
Ezek közül az írások közül, első helyen említjük az 1934-ben megjelent "Az egyház egyetemi törvénye" című művét.[17] Ezt a munkáját Baranyay Jusztin XI. Piusz pápa (1922-1939) felsőoktatási reformja bemutatásának szentelte. Az apostoli konstitúció
- 202/203 -
Deus scientiarum Dominus kezdettel került kihirdetésre, 1931. május 24-én.[18] Az új jogszabály a teológiai, filozófiai és a kánonjogi képzés megerősítését tűzte ki célul, a szenttudományokat oktató egyetemeken. Érdemes figyelemmel kísérni Baranyay professzornak a téma feldolgozásához alkalmazott szerkezeti felépítését. Az általános történelmi bevezető után első kérdésként a kiadott jogforrás műfajáról és formai jellegzetességeiről tárgyal, azaz besorolja a CIC (1917) szerkezetének megfelelő, egyházi törvényekre vonatkozó kritériumrendszerbe.[19] Második pontként - miután a külső jogi jelleget kellően elemezte - áttér a belső, azaz a tartalmi kérdés feltételére, vagyis a hittudományok egyetemi oktatásának céljára.[20] Ezt követi az alapvető - a törvény alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges - módszertani kérdések bemutatása.[21] Végül - mindennek alapján - a megreformált tananyagot és szigorlatokat összegzi.[22] A dokumentum kapcsán megjelent írást, nem szabad pusztán egy egyházi jogszabály ismertetésének gondolnunk. A Deus scientiarum Dominus egy olyan időszakban - a két világháború között - hangsúlyozta ki az egyház belső joga kellő képzésének megerősítését, amikor az egyház helyzete egész Európában jelentősen romlott, valamint a 19. század végi konkordátumokban rögzített állam-egyház kapcsolatrendszer nemzetközi garanciája ellenére, nagyon gyakorivá vált a konkordátumban garantált jogok megsértése, vagy megsértésének hallgatólagos tűrése az egyes államok részéről.[23] Éppen ezért fontos, hogy Baranyay Jusztin, jó jogérzékkel a konstitúció formai és tartalmi szempontjait vizsgálja először, amely világos útmutatás a kánonjog által garantált egyházi autonómiára vonatkozó alapelvek felsőoktatási szinten történő átadásának szükségességére. Ezzel segítve az omladozó jogalkalmazás megerősítését.
Érdemes egy pillantást vetnünk Baranyay professzor egy másik művére, amely A kánoni jog szerepe és jelentősége a jogtudományok világában címmel jelent meg Budapesten, 1941-ben, mint a Magyar Jogászegylet Egyházi Jogi Szakosztályának kiadványa.[24] Ebben a művében a szerző nem a megszokott érvelési módszert alkalmazza. Nem a római jogi gyökerekre, a ius commune által a kánonjogból átvett állami jogtechnikai eszközökre és a kontinentális jogrendszereknek az egyház jogával való szoros kapcsolatára hívja fel a figyelmet, hanem mindössze a 19. századi állam és egyház közötti kapcsolatokat elemzi a legkiemelkedőbb német egyházjogi szaktekintélyeken keresztül. Paul Hinschius (f!898), Ulrich Stutz (f1938) munkáinak ismerte-
- 203/204 -
tése és érvelésük felvázolása[25] biztos konklúzióra vezet: a jogtudományok hiteles és magas szintű művelése, nem nélkülözheti a kánonjog beható ismertét, metodológiáját és jogelméleti koncepcióját.[26]
Baranyay Jusztin professzor keze alatt 1925 és 1942 között megszületett disszertációk magas száma és változatos témái kellően alátámasztják a széles látókörű tudós és szakterületén - tanítványai körében is - komolyan megbecsült egyetemi oktatói és témavezetői munkáját. Az említett időszakban megvédett disszertációk kronologikusan a következők voltak:[27]
- 1925: Balázs László: Az új Codex és a perbeli bizonyítás; Korponay Sándor: A királyi adományból származó magyar róm. Katholikus egyházi beneficiumok vagyonjogi állása; Kosztka László: De decretali de libris recipiendis et non recipiendis. Textum recensuit, annotationibus auxit, tractatum literario-historico-criticum subjecit; ifj. Péteri Ferenc: Egyház és állam szétválasztása. A szellemi mozgalom áttekintése és kritikája; Pintér László: A vegyesházasságok rendezése Magyarországon a XIX. századig; Sümegi Mihály: A magyar királyság viszonya az egyházhoz, különös tekintettel a főkegyúri jogra; Traub István: Volt-e az ősegyházban jog és alkotmány?; Ulviczky Ferenc: De consensu matrimoniali C.J.C. Lib. III. Cap. V. cc. 1081-1093; Ziskó Ernő: A törvényhozó hatalom fejlődésének története, szervezete, hatásköre.
- 1926: Borovics József: Az egyházi és nem egyházi fenyíték az ókorban; Ebner-Rupp Géza: A magyar püspökök kinevezésének joga kánonjogi szempontból; Szlaboczky Pál: A káptalanok jogállása.
- 1927: Bartók Ödön: Az egyház és állam közti viszony történeti kialakulása; Cso-mor János: A káptalanok; Mák Antal: A magyar hercegprímás jogállása s annak kifejlődése; Miklós József: Gratian Decretumánakjogi értéke; Szabó István: A magyar király javadalomadományozási joga.
- 1928: Bursch Elek Károly: Az egyház és állam viszonyáról különös tekintettel az utódállamokra; Gáspár Pál: A múlt század negyvenes éveinek vegyesházasságjogi irodalma; Hajdu János: Szent István egyházjogi fontossága, különös tekintettel a főkegyúri jog eredetére; Hálnek Béla: De requisitis in subiecto sacras ordinationis; Tari József, Az előzetes cenzura és könyvtilalom az egyházban.
- 1929: Dsida Elemér: A magánkegyúri jog történeti fejlődése és jelenlegi helyzete, különös tekintettel a magyarországi viszonyokra; Galló Béla: A magyar király főpapkinevezési joga; Nagy Ferenc: A katholikus egyházi vagyonjog alapelvei; Tordy Géza: A király által adományozott ingatlanok jogi természete Magyarországon.
- 1930: Kayos György: A pápai követekről.
- 1931: Eigner Ferenc: Egyház és állam; Forintos Géza: A római katholikus egyházi adóztatás Magyarországon.
- 204/205 -
- 1932: Folláth Ádám: Államvallás-e a katholikus vallás Magyarországon; Steindl Emil: A róm. Katholikus egyház büntető és magánjogi igazságszolgáltatásának fejlődése különös tekintettel Magyarországra; Tóth István: Az állam és az egyház viszonya különös tekintettel a római katholikus egyházra.
- 1933: Dauner József: A bizonyítás a decretalis jogi perben; Debreczy Béla: Az erdélyi katholikus autonómia; Koós György: A szerzetesrendek megalapítása és fejlődése; Héjjas István: A vallás jelentősége és szerepe; Tóth Béla: A budapesti katholikus egyházközségek adórendszere.
- 1934: Dr. Móra Mihály: Az ítéletvégrehajtásával kapcsolatos fő kérdések. A Codex Iuris Canonici alapján figyelemmel a régi jogra is; Sardoz Rudolf: A lateráni szerződés értelmezése.
- 1935: Budai János: A főkegyúri jog a magyar kánonistáknál és közjogászoknál a jozefinizmus korában; Németh István: A Győri káptalandombi plébánia jogtörténet fejlődése és különleges jogi helyzete.
- 1937: Benczik Lajos: A plébánia feladatáról, javadalmáról és korszerűségéről; Jaczó László: Az egyházi reform VII. Gergely korában.
- 1938: Bittenbinder Miklós: Az egyház és állam viszonya a XIII. és XIV. század fordulóján az állambölcselőknél és a kánonistáknál; Gyetvai Péter: A vallás körüli felségjogok (jura circa sacra) a magyar közjogászoknál és kánonistáknál; Kovács István: A magánkegyúri jog kialakulása.
- 1939: Bónis György: Szent István törvényeinek önállósága; Demel Iván: A személyválogatás erkölcsi megítélése a plébánosi javadalom betöltésénél; Keresztury József: A lateráni megegyezés 1929. február 11-én; Lipics József: Világiak szerepe az egyházi vagyonkezelésben. A volt erdélyi római katholikus státus és francia associations cultuelles kánonjogi rendezése; Szilas József: A káplánnevezés.
- 1940: Kopcsányi Miklós: "Ad nutum" kifejezés története és jogi értelme; Parniczky Mihály: A magyar ius regium az árpádházi királyok korában; Szabados Béla, ifj.: A magyar magánkegyúri jog a középkorban.
- 1941: Jaszovszky László: A római Szentszék és az Olasz királyság kibékülésének egyházi jogi- és nemzetközi jogi vonatkozásai; Kelemen István: A kegyúri jog; Mester István: A világi jog hatályossága az egyházi jog területén; Szőke Péter: A katolikus autonómia Magyarországon.
- 1942: Balogh Imre: Szent István király apostoli követsége; Berényi Szilárd: A katolikus autonómia és az egyházközségek; Kubinyi György: Szerzetesek és világi javadalmak; Sarkady Béla: A városok kegyurasága, különös tekintettel Budapest kegyuraságára.
Az Alkotmány 54. §-a nyomán és az Elnöki Tanács 1950. évi 23. törvényerejű rendelete értelmében, 1950. augusztus 30-án nemcsak a Hittudományi Kart választották le a pesti egyetemről, hanem megszüntették az egyetem Jog- és Államtudományi Karának Egyházjogi Tanszékét is. A tanszék ajtaját, Baranyay Jusztin kérésére - letartóztatása miatt - tanársegéde, Erdő Sándor zárta be.
- 205/206 -
Negyvenhat évvel később, 1996-ban, Pio Laghi bíboros, a Nevelésügyi Kongregáció akkori prefektusa személyesen mutatta be a fakultási jogú Kánonjogi Intézet Szentszék által kibocsátott alapító okiratát (975/96, 1996. XI. 30)[28] a Központi Papnevelő Intézet földszinti dísztermében.[29] Erdő Péter, az újonnan megnyílt Intézet elnöke pedig köszöntőjét ezekkel a szavakkal zárta: "Soha nem gondoltam, hogy én fogom kinyitni azt az ajtót, amit édesapám kényszerből bezárt."■
- 206 -
JEGYZETEK
* Elhangzott a Pázmány Napok keretében megrendezett Nagy elődök emlékezete című konferencián (Budapest, 2015. október 16) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alapításának 380. évfordulója tiszteletére. A kutatást az OTKA K 106300 és a KAP-3.6-14/003 program támogatta.
[1] Móra M.: Házassági kereseti jog a köteléki perben az egyházi jog szerint. Budapest, 1941. v-x, különösen x.
[2] Vö. Szuromi Sz. A.: Az egyházjogi oktatás és kutatás a Pesti Egyetem szemináriumi rendszerének létrejöttétől. In: Studia dedicata seminariis universitatis. Tanulmányok az egyetemi szemináriumokról. (Bibliotheca Iuridica, Miscellanea 19), Budapest, 2006. 140-148.
[3] Szuromi Sz. A.: Magyar kánonjogi bio-bibliográfia. http://www.kjpi.ppke.hu/bio.html (2014.[3] javított, bővített kiadás, konzultáció: 2015. október 14.).
[4] Acta Sanctae Sedis 26 (1904) 549.
[5] Vö. J. Llobell - E. De León - J. Navarrete: Il libro "De processibus" nella codificazione del 1917. Studi e documenti. I. Cenni storici sulla codificazione "De iudiciis in genere" ilprocesso contenzioso ordinario e sommario, il processo di nullitá del matrimonio. (Pontificia Universitá della Santa Croce. Monografie Giuridiche 15) Milano, 1999.
[6] N. Álvarez de las Asturias: Los dos codificaciones canónicas y su lugar en la historia. Folia Theologica et Canonica, II (24/16), (2013) 159-176, különösen 160-164.
[7] F. X. Wernz: Ius Decretalium ad usum praelectionum in scholis textus canonici sive iuris decretalium, I-VI. Romae, 1905-1913.
[8] Részletesen vö. Szuromi Sz. A.: Serédi Jusztinián (1884-1945). In Hamza G. - Siklósi I. (szerk.): Magyar Jogtudósok, V. Budapest, 2015. 132-141.
[9] D. M. Prümmer: Manuale Iuris Canonici in usum clericorum praesertim illorum qui ad instituta religiosa pertinent. Freiburg am Breisgau, 1922.[3]
[10] Prümmer i. m. 9-71.
[11] Prümmer i. m. 71-359.
[12] Prümmer i. m. 359-534.
[13] Prümmer i. m. 535-623.
[14] Prümmer i. m. 623-677.
[15] Baranyay J.: Színházaink hanyatlása. Katholikus Szemle, 4., (1900) 929-942.; Baranyay J.: Színházaink és drámairodalmunk. Katholikus Szemle, 6., (1902) 963-970.
[16] Szuromi Sz. A.: Bánk József érsek-püspök kánonjogászi munkája. Jogtörténeti Szemle, 2., (2009) 5860., különösen 58.
[17] Baranyay J.: Az egyház egyetemi törvénye. Theologia, 1., (1934) 42-53.
[18] Pius XI, Const. Ap. Deus scientiarum Dominus (24 mai. 1931): Acta Apostolicae Sedis, 23., (1931) 241-262.
[19] Baranyay (1934) i. m. 43-45.
[20] Baranyay (1934) i. m. 45-48.
[21] Baranyay (1934) i. m. 48-50.
[22] Baranyay (1934) i. m. 50-53.
[23] Vö. F. Marchisano: La legislazione accademica ecclesiastica. Dalla Costituzione Apostolica "Deus Scientiarium Dominus" alla Costituzione Apostolica Sapientia Christiana. Seminarium, 20., (1980) 332-351.
[24] Baranyay J.: A kánoni jog szerepe és jelentősége a jogtudományok világában. Magyar Jogászegyleti Értekezések, 2., (1941/április) 3-11.
[25] Baranyay (1941) i. m. 4-7.
[26] Baranyay (1941) i. m. 9-10.
[27] Részletesen vö. Szuromi (2006) i. m. 140-148., különösen 142-146.
[28] P. Laghi: Discorso per l'inaugurazione dell'anno accademico dell'Istituto di Diritto Canonico deli' Universitá Cattolica Péter Pázmány di Budapest. Folia Theologica, 8., (1997) 5-11.
[29] Sz. A. Szuromi: Il quindicesimo anniversario dell'Istituto di Diritto Canonico "ad instar facultatis" dell'Universitá Cattolica Pázmány Péter. In: Sz. A. Szuromi (a cura di): Il quindicesimo anniversario dell'Istituto di Diritto Canonico "ad instar facultatis" dell'Universitá Cattolica Pázmány Péter. Budapest, 2011. 5-7, különösen 5.; vö. Erdő P.: Egyházjog. (Szent István Kézikönyvek 7) Budapest, SZIT, 2014.[5] 702.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Anzelm O.Praem. egyetemi tanár (PPKE KJPI).
Visszaugrás
