Jogállam: a magyar politikai és jogtudományi diskurzus egyik fogalmi ásza. Kis túlzással már mindent és annak ellenkezőjét is elmondtuk róla és napjainkra olyan hit- és identitásképző erővel ruháztuk fel, mely egymással szóba állni képtelen szakmai és a politikai csoportokat választ el hermetikusan.[1] E felfokozott hangulatban szinte fel sem tűnik, hogy nemcsak nekünk vannak jogállami vitáink, hanem más európai országokban is élénk diskurzus alakult ki a jogállam fogalma, elemei és mindennapi működése körül. Ez a rövid tanulmány egy kortárs hollandiai fogalmi újítást kíván bemutatni, és ezzel arra szeretne rámutatni, hogy a jogállam jelensége kapcsán radikálisan más problémák is felvethetőek, mint amelyekkel a hazai tudományos közbeszédben találkozunk napról napra és évről évre visszatérően.
A holland közjogi gondolkodásban, szűkebben a közigazgatási jogtudományban, a 2010-es évek közepe óta megjelent a jogállam fogalmának egy több szempontból is újszerű értelemzése. Ez a fogalom a reszponzív jogállam - responsieve rechtsstaat - koncepciója, mely több ponton meg kívánja haladni a hagyományos, bevetett megközelítést. A reszponzivitás a társadalomtudományok több területén gyakran használt, és éppen ezért jelentésében némileg el is koptatott kifejezése.[2] A sokféle és hangsúlyában eltérő alkalmazások közös magja az a gondolat, hogy egy adott intézménynek vagy jelenségnek - a lehető legtágabban értelmezve - képesnek kell lennie megfelelően választ adni a vele szemben megfogalmazott elvárásoknak, azaz nem működhet kizárólag csak saját, belső - sok esetben intézményi - logikája szerint, hanem tudnia kell kezelnie a külső "hatásokat". Talán nem véletlen, hogy a legszélesebb körben használt angol egynyelvű szótár - a dictionary.com - is a responsive government kifejezéssel példázza a jelző jelentését.[3]
E kifejezést a magyar jogtudományban Pokol Béla - Nonet és Seleznik 1978-as műve alapján[4] - már az 1980-as években megjelent műveiben használta a jog egy meghatározott típusának leírására - represszív, autonóm és reszponzív jog -, és értelmezése szerint a reszponzív jog "a szabály az szabály" elv fokozatos felpuhítását jelenti a jogban megjelenő célok és értékek fényében.[5] Emellett a politikatudományban is lehet a reszponzivitás fogalmával találkozni, ezzel leginkább a politikai szféra és a társadalmi elvárások közötti kapcsolat minőségét kívánták leírni a kutatók. Körösényi András például a "szavazók vágyaira" való fogékonyság értelemben alkalmazta és ezt a későbbiekben mások is követték.[6] A reszponzivitás terminusa tehát nem idegen a hazai tudományos közegtől, de nem is a legszélesebb körben használt fogalomról beszélünk. Ennek köszönhető, hogy a reszponzivitásnak nincs elfogadott fordítása, leginkább az 'érzékenység' vagy a 'fogékonyság' kifejezésekkel lehetne jól visszaadni a jelentését, és ezért ebben a rövid tanulmányban is az eredeti forma magyar átírásában használjuk fel. Mindenesetre, jelentése alapvetően a korábbi bekezdésben említett, egyfajta közös magként is jellemezhető jelentésmezőben helyezkedik el: egy intézménynek egy bizonyos szintig képesnek kell lennie az intézményi - belső - logikán kívül álló külső hatások beépítésére működésébe, és amennyiben ez teljesül, akkor beszélhetünk a reszponzivitás valamilyen szintű képességéről.
A reszponzív jogállam fogalmának kidolgozója, az 1939-ben született Michiel Scheltema a holland közigazgatási jogi gondolkodás meghatározó személyisége. Az egyetemi életben eltöltött évtizedek mellett a Groningen Egyetemen volt például sokáig oktató, jelentős és szerteágazó politikai tapasztalattal is rendelkezik, a nyolcvanas években több kormányban is igazságügyi kérdésekkel foglalkozó államtitkári pozíciót töltött be.[7] Emellett a nyolcvanas évektől különböző pozíciókban, például kormánybiztosként, a közigazgatási jog általános fejlesztését irányította, és ezért őt tartják a hatályos holland közigazgatási jog egyik megteremtőjének. Tevékenységének hatásáról sokat elmond, hogy az egységes holland közigazgatási jog kialakításával 1982-ben megbízott bizottságot - mely munkájának
- 68/69 -
eredménye, hogy 2009-re teljesen átalakult a holland közigazgatási eljárási jog és megszűnt annak korábbi széttagoltsága - a szakmai nyelvben Scheltema Bizottságnak nevezik.[8]
Scheltema több tanulmányban is foglalkozik a reszponzív jogállam problematikájával. E tanulmányok stílusa a hazai tudományos írás bevett formáitól részben eltér, ugyanis az elméleti kérdések tárgyalása közben többször is beilleszt személyes élményeket, egyes esetekben a saját életéből vett tapasztalatokat is megoszt.[9] Ez a megoldás Scheltema szövegeinek és gondolatmeneteinek egyfajta "közeliséget" kölcsönöz - a jogtudományos írás hagyományosan távolságtartásra törekvő megoldásaival szemben - és kiválóan illik fő üzenetéhez, mely a legjobban talán így foglalható össze: a jogállamnak el kell engednie a hagyományos, bürokratikus attitűdjét, és ehelyett a polgárok igényei felé kell fordulnia.[10]
Scheltema értelmezésében a "bürokratikus jogállam" legkomolyabb hiányossága az, amit a dogmatikus orientációjú jogtudomány gyakran a jogállamiság egyik legfontosabb értékének tart. A "bürokratikus jogállamban" ugyanis a törvényhozást, és annak legfontosabb termékeit: a törvényeket, alapvetően jogászi perspektívából igazolják, azaz a közjogi gondolkodás legalapvetőbb követelményeit kérik rajta számon. Ezek között kiemelt helyet foglal el konzisztencia, a jogi koherencia és a technikai jogi garanciák érvényesítése.[11] Azaz, a jogállam e klasszikus formájában a belső, jogászi perspektíva dominálja a jogrendszer működtetését, és alapvetően a jogászi gondolkodásmód követelményeit érvényesíti. Ez a 19. és 20. századi kontinentális jogi gondolkodás számára egyértelműen előrelépés és komoly technikai eredmény volt,[12] a jogállamiság modern kontinentális történetének szemszögéből - melynek esszenciája a jogilag korlátozott hatalom gondolatának szembeállítása az abszolutista és diktatórikus hatalomgyakorlás bevetett mintázataival az európai kontinensen[13] - pedig olyan vitathatatlan vívmány, mely érdemben járult hozzá a hatalom humanizálásához.[14]
Scheltema szerint azonban, mindezzel párhuzamosan, e felfogás egy alapvető hiányossággal is terhelt. Ez pedig az, hogy az állampolgár teljességgel irreális "képére" épül és így a gyakorlatban megvalósíthatatlan elvárásokat fogalmaz meg velü(n)k szemben. Erre jó példa, hogy a jogászok a mai napig azt feltételezik, hogy a polgárok ismerik a jogszabályokat és ebből arra a következtetésre jutnak, hogy a jogszabályok megsértse döntően szándékos.[15] A "nemtudás" - ignoratia iuris - problematikáját e keretben egyszerűen negligálják, és meg sem próbálják megérteni, miért cselekszik valaki úgy, ahogy cselekedett - még ha jogszabályt sért is.
Összegezve, Scheltema szerint a jogállam klasszikus felfogásának lényeges hiányossága, hogy teljes mértékben kizárja működéséből a polgárok perspektíváját, miközben az egyes emberi cselekedeteket igen kategorikusan minősíti. Ez a premissza azonban szerinte az évtizedek óta dinamikus növekvő empirikus kutatási eredmények miatt egyszerűen fenntarthatatlan.[16] Jó példa erre szerinte az, hogy abból, hogy valaki ismeri a jogi szabályokat, egyáltalán nem biztos, hogy az azokkal összhangban álló cselekvés szándéka következik, illetve az sem biztos, hogy valaki egyáltalán képes azokkal összhangban cselekedni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
