A Magyar Jog 2001. évi 8. számában jelent meg dr. Fecz Józsefnek a Heves Megyei Bíróság bírájának tollából "A közérdekű munka büntetés végrehajtásának gyakorlati problémái" című írása, amely a szerzőnek a bírósági hivatásos pártfogók pilisszentkereszti szemináriumán 2001. január 30-án elhangzott előadását tartalmazta. A szerző a közérdekű munka főbüntetést három nézőpontból, a törvényi szabályozás, a kiszabás gyakorlata, valamint a végrehajtás oldaláról tekintette át.
Az írás III. része a közérdekű munka büntetés végrehajtásának gyakorlati problémáit elemezte, melynek keretében több jogértelmezési kérdésben is állást foglalt. Figyelemmel arra, hogy ezen állásfoglalások zömmel olyan kérdéseket érintettek, amelyek már eddig is megosztották a jogalkalmazói gyakorlatot, ezért hasznosnak tűnhet az eltérő álláspont és indokainak megismerése is a teljesség, valamint a helyesnek tartott szakmai vélemény kialakításának elősegítése érdekében.
A szerző hangsúlyozza, hogy a Bv. tvr. II. fejezete a közérdekű munka első munkahelyének kijelölése iránti bv. bírói eljárást nem nevesíti, az első munkahely kijelölését a Bv. tvr. V. fejezete, a 60. § (1) bekezdése szabályozza. Ezzel összefüggésben azon meggyőződésének ad hangot, mely szerint a Bv. tvr. 6. §-a (3) bekezdésének d) pontjában meghatározott kötelező bírói meghallgatás e körben nem követelmény, bár elismeri, hogy az országban jelenleg ettől eltérő gyakorlat is ismert.
A Bv. tvr. 60. §-ának (1) bekezdése szerint a közérdekű munka végrehajtásának helyéül az elítélt állandó lakóhelye - az elítélt kérelme alapján az ideiglenes lakóhelye - szerint megyei (fővárosi) bíróságon működő bv. bíró, az ott működő hivatásos pártfogó javaslatára intézményt vagy gazdálkodó szervezetet jelöl ki. A fenti jogi szabályozás tehát a közérdekű munka végrehajtása helyének kijelölését a bv. bíró hatáskörébe utalja. Kétségtelen, hogy a Bv. tvr. II. fejezetében a bíróság büntetés-végrehajtási feladatai között a közérdekű munka végrehajtása első helyének kijelölése nem szerepel, csupán a más munkahely kijelölését nevesíti a szabályozás a Bv. tvr. 10. §-ában. Álláspontom szerint azonban ebből még megalapozottan nem vonható le az a következtetés, hogy ez a fajta eljárás más, vagy alacsonyabb rangú processzus lenne a bv. bíró hatáskörébe utalt egyéb döntéseknél.
A Bv. tvr. a bv. bíró eljárásának két formáját szabályozza, a meghallgatást, illetve a tárgyalás tartását. Az elítélt meghallgatása az egyszerűbb, és az általánosabb eljárási forma, minden esetben erre kerül sor, amikor az érdemi döntés meghozatalakor nem szükséges bizonyítást felvenni. A meghallgatás tartását illetően a Bv. tvr. 6. §-a (3) bekezdésének b) pontja egyértelmű rendelkezést tartalmaz, kizárt tehát az, hogy a bv. bíró az elítélt meghallgatását mellőzve csupán iratok alapján döntsön. Igaz ez a közérdekű munka végrehajtása első helyének kijelölésével kapcsolatos eljárásra nézve is. Amennyiben ugyanis a meghallgatás tartását a jogalkotó e körben mellőzni kívánta volna, illetve a bv. bíró mérlegelésétől tette volna függővé, úgy azt a Bv. tvr. szövegében is egyértelműen kifejezésre juttatta volna. A Bv. tvr. a feltételes szabadságra bocsátás [8. § (1) bek.], valamint a szabadságvesztés fokozatának utólagos meghatározása [14. § (1) bekezdés] kapcsán külön is kiemeli a meghallgatás szükségességét. Az a körülmény, hogy a jogalkotó a fenti két esetben garanciális okból nevesítve is nyomatékosította az elítélt meghallgatását, nem érinti a 6. § (3) bekezdésének b) pontjában előírt meghallgatási kötelezettség általános érvényét.
A szerző utalt arra, hogy dr. Vókó György a fenti kérdésben jogegységi döntést sürgetett. Időközben a Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványára 4/2000. szám alatt jogegységi határozatot hozott. Ennek indokolása rámutatott arra, hogy a bv. bíró "elsőfokú" eljárásban hozott döntése az elítélt alapvető jogait és kötelességeit érinti, ezért nem zárható el attól, hogy a bv. bíró döntése előtt őt személyesen meghallgassa. A Be. különleges eljárásra vonatkozó szabályait tehát a meghallgatást illetően is megelőzik a Bv. tvr. speciális rendelkezései. Álláspontom szerint a Legfelsőbb Bíróság fenti jogegységi határozata irányadó a Bv. tvr. 60. §-ának (1) bekezdése alapján meghozott bv. bírói döntést illetően is.
A szerző hangsúlyozta, hogy nem ért egyet azzal az egyes megyékben tapasztalható gyakorlattal, mely szerint, ha a közérdekű munka végrehajtása helyének kijelölésére irányuló eljárásban az elítélt eltűnik, kezdeményezik a közérdekű munka büntetés fogházra történő átváltoztatását. Álláspontja szerint az eltűnésnek a Bv. tvr. szerinti szankciója a körözés kibocsátása, ebből tehát az következik, hogy munkahely kijelölése nélkül átváltoztatásra nem kerülhet sor.
A közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatásának anyagi jogi szabályait a Btk. 50. §-a tartalmazza. Ennek értelmében, ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka, illetőleg ennek hátralévő része helyébe szabadságvesztés lép. A közérdekű munka átváltoztatására olyan körülmények miatt kerülhet sor, amelyekből okszerűen következik, hogy az elítélt "önként" nem hajlandó teljesíteni munkakötelezettségét (igazolatlanul távol marad a munkavégzés helyétől, vagy ott megjelenik ugyan, de nem veszi fel a munkát, vagy olyan magatartást tanúsít, hogy a munkatársai számára megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a munkavégzést stb.).
Álláspontom szerint a fentiekkel érdemben azonos megítélés alá esik, amennyiben az elítélt a bíróság által kiszabott főbüntetés végrehajtásának szándékos ellehetetlenítése érdekében eltűnik, kivonja magát az eljárás alól, ezáltal a későbbi munkavégzés alapjául szolgáló első munkahely kijelölését is meghiúsítja. Erre mutatott rá többek között a Zala Megyei Bíróság 2000. június 23. napján BF. 295/2000/3. szám alatt meghozott végzésében is, melyben a megyei főügyészség fellebbezésének helyt adva megváltoztatta a megyei bíróság bv. csoportjának határozatát és az elítélttel szemben kiszabott közérdekű munkát fogházbüntetésre változtatta át. A konkrét ügyben az elítélt részére a hivatásos pártfogó a bv. bíró általi meghallgatásra irányuló felhívást nem tudta kézbesíteni, az idézések "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkeztek vissza. Az elítélt felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. A másodfokú bíróság határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy az elítélt jogszabályellenesen ismeretlen helyre költözött, magát a végrehajtás alól kivonta és a hivatásos pártfogó felhívásának nem tett eleget, így emiatt a közérdekű munka végrehajtása nem volt megkezdhető. Az elítélt tehát önhibájából nem volt felhívható a büntetés végrehajtásának megkezdésére, következésképpen a közérdekű munka végrehajtásának elmaradásában mulasztás terheli. Az elítélt a közérdekű munkát kiszabó ítélet jogerőre emelkedését követően annak ellenére költözött - bejelentése nélkül - a hatóságok számára ismeretlen helyre, hogy az ítélő bíróság figyelmeztette a munkakötelezettség megsértésének törvényi következményeire, ezáltal a közérdekű munka büntetés végrehajtása alól magát kivonta, annak önként nem tett eleget, ezért a szabadságvesztésre történő átváltoztatás vele szemben indokolt volt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
