https://doi.org/10.59851/kjsz.2026.2.07
A kutatás fókuszában a munkaviszonyban központi fontosságú egyenlő bánásmód követelménye áll. Ezen belül a tanulmány a munkavállalók vallási alapú megkülönböztetésével, illetve az ilyen típusú megkülönböztetés tilalmával, esetleges igazolhatóságával foglalkozik. E vonatkozásban fontos elkülöníteni az igazolt és nem igazolt eltérő bánásmódot, amely differenciálás végeredményben azt mutatja meg, hogy milyen típusú munkáltatói magatartások, illetve tagállami intézkedések minősülnek közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetésnek. Legalább ilyen fontos ugyanakkor az igazolt eltérő bánásmódról, azaz olyan esetekről is szólni, amelyekben a munkavállalókat vallásra tekintettel éri valamilyen munkahelyi, foglalkozási hátrány, de bizonyos igazolhatósági feltételek fennállta esetén mégsem kell vallási alapú diszkriminációt megállapítani. Az elemzés e jogértelmezési mércék között helyezhető el, megpróbálva egyensúlyt teremteni a munkavállalók antidiszkriminációs jogvédelmének hatékony alkalmazása és a munkáltató észszerű kimentési lehetőségei között. A vizsgálat alapjául a 2000/78/EK irányelv, illetve az azt követő európai bírósági joggyakorlat szolgál. A szerző két különálló, de tartalmilag és koncepcionálisan összefüggő részben tárgyalja a jogértelmezési dilemmákat. Az első rész a problémafelvetésre, a vallási alapú foglalkozási diszkrimináció alapkérdéseire és az elemzett joggyakorlat módszertani áttekintésére épül. A második rész pedig - folytatva a joggyakorlatelemzést - a munkáltatói kimentésre, azaz a vallási alapú igazolt eltérő bánásmódra, különösen a munkáltató által biztosított vallássemlegességre koncentrál az első részben felvázolt módszertan mentén. A kisebb részben elméleti, döntően pedig joggyakorlat-orientált elemzés eredményeként megfogalmazott következtetések a tanulmány második részében olvashatók.
Kulcsszavak: 2000/78/EK irányelv, az Európai Unió Bírósága, egyenlő bánásmód, eredeti foglalkozási feltétel, vallási alapú diszkrimináció
The research focuses on equal employment, which is of central importance in employment relationships. Specifically, the study examines religious discrimination against employees, as well as the prohibition of such discrimination and the circumstances under which it may be justified. In this regard, it is important to distinguish between justified and unjustified different treatment, and this distinction ultimately reflects which types of employer conduct or Member State measures constitute direct or indirect discrimination. At the same time, it is equally important to mention cases of justified unequal treatment, that is, situations in which employees face some form of workplace or occupational disadvantage due to their religion or belief, but in which religious discrimination do not exist if certain conditions for justification are met. This analysis falls within this interpretative framework, trying to strike a balance between the effective enforcement of employees' anti-discrimination protections and the employer's reasonable grounds for exemption. The analysis is based on Directive 2000/78/EC and subsequent case law of the Court of Justice of the European Union. The analysis focuses on the general provisions of the Directive - such as the concept of direct and indirect discrimination - and its religion-specific provisions. The research examines the dilemmas of legal interpretation in two separated but substantively and conceptually interrelated parts. The first part is built on the problem statement, basic questions of religious-based employment discrimination and the methodological overview of the analysed case law. The second part - continuing the analysis of the relevant case law - focuses on the employer's justification, that is, unequal treatment justified on religious basis, and on the religious neutrality ensured by the employer, following the methodology outlined in the first part. The conclusions drawn from this analysis - which is partly theoretical but primarily focused on case law - are presented in the second part of the paper.
Keywords: Court of Justice of the European Union, Directive 2000/78/EC, equal employment, genuine occupational requirement, religious discrimination
A diszkrimináció számos formában és módon, eltérő körülmények figyelembevételével, vagy éppen azok ignorálásával jelentkezhet a társadalomban.[1] Ezek az élethelyzetek általában nélkülözik az objektivitást, az egyenlő mérce szerinti elbírálást mint általános elvárást. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy éppen olyan élethelyzetek, intézkedések vagy szabályok vezetnek hátrányos megkülönböztetéshez, amelyek a túlzott objektivitásra, a nem csupán látszólagos semlegességre törekvés eredményei. Ez utóbbi esetben ugyanis könnyen félreérthetővé válik az egész jogrendet átható egyenlő bánásmód kívánalma, ez ugyanis nem jelentheti egyrészt a teljes egyenlőséget a jogalanyok között[2] - legalábbis formális értelemben semmiképpen -, mint ahogyan nem ignorálhatja azt a generális keretrendszert sem, amelyben az egyenlőség nem egyformaságot vagy egyfajta indokolatlan uniformizáltságot kell, hogy jelentsen.[3]
E problémákkal és potenciális megoldásokkal, megelőzési és kezelési lehetőségekkel különösen gyakran találkozhatunk a munka világában.[4] Habár ez a terület valóban kiemelten fontosnak mondható az antidiszkrimináció terén, célszerűtlen lenne azt teljes mértékben függetleníteni az egyenlő bánásmód - ebben az értelemben: társadalmi egyenlőség - generális kontextusától. Ebben az esetben ugyanis könnyen pontatlan, torzított eredményeket kaphatnánk az e körben leginkább érintett jogalanyokkal - munkavállalókkal - szembeni egyenlő vagy éppen egyenlőtlen bánásmód jogi megítéléséről. Habár a munkajogviszonyba mintegy eredendően kódolt az a rizikó, amely a munkáltató részéről egyfajta fokozott veszélynek, diszkriminációs kockázatnak teszi ki a munkavállalót,[5] önmagában e sajátosság mentén nehéz lenne alaposan vizsgálni a foglalkozási antidiszkrimináció egyes kérdéseit és jogi elvárásrendszerének koherenciáját. Az említett eleve elrendeltség a felek közötti egyenlőtlen jogi helyzetből és a nyilvánvalóan különböző érdekekből következik, és csupán azt eredményezi, hogy a "gyengébb" félre eredendően a diszkrimináció potenciális áldozataként tekintünk. Alapvetően ez tűnik a helyes megközelítésnek, de nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, miszerint gyakorlatilag minden jogalany, aki bármilyen védett tulajdonsággal rendelkezik, potenciális áldozatként tűnik fel a társadalomban, ezzel mintegy megteremtve azt a csapdahelyzetet, amelyben voltaképpen nem önmagában a védett tulajdonság mint megkülönböztető, jellegadó sajátossága, hanem ezek, illetve az ezeket viselő csoportok egyfajta mesterséges összehasonlítása lesz a döntő akkor, amikor megalapozott döntést kell hozni a tekintetben, hogy az adott szabály, norma vagy társadalmi elvárás vagy szokás valóban - jogi értelemben értékelhető - hátrányos megkülönböztetéshez vezet-e.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás