A tagállamok számára 1971 óta[2] adott a lehetőség, hogy az európai polgári eljárásjog jogforrásai, kezdetben a különböző egyezmények, aztán az Amszterdami Szerződésnek köszönhetően megszületett másodlagos jogforrások kapcsán az Európai Bírósághoz, majd a névváltoztatás után az Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EU Bírósága) forduljanak az egyes rendelkezések egységes értelmezésének elősegítése céljából.
Az elmúlt csaknem fél évszázadban számos ítéletében értelmezte az EU Bírósága az egyes jogforrásokat és - úgy tűnik - a tagállamok előszeretettel veszik is igénybe ezt, hiszen évről évre újabb rendelkezéseket kell megvizsgálnia az EU Bíróságának: az ügyek száma nem csökken, hanem viszonylag konstans módon évi 20 és 25 között mozog a polgári eljárásjogi tárgyú másodlagos jogforrásokat érintő ítéletek száma.
A jelen tanulmány egy sorozat második tagja, melynek egyetlen célja, hogy - az előző évihez hasonlóan - bemutassa az egyes jogforrásokhoz kapcsolódóan 2017-ben született ítéleteket, ezzel is könnyítve a téma iránt érdeklődők munkáját. Az ítéletek az egyes jogforrásokhoz kapcsolódóan az ítélettel érintett rendelkezések sorrendjében kerülnek bemutatásra.
- 24/25
A második Luganói Egyezményhez 2017-ben született az első és eddig egyetlen ítélet. A német kezdeményezésre indult ügyben a "bíróság" fogalmának értelmezését kérték ez EU Bíróságától, pontosabban annak eldöntését, hogy vajon a svájci jog szerinti békéltető hatóságot is magában foglalja-e a "bíróság" fogalma, illetve, hogy a második Luganói Egyezmény 27. és 30. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy perfüggőség esetén a svájci jog szerinti békéltető hatóság előtti kötelező békéltetési eljárás megindításának időpontja vajon annak az időpontnak minősül-e, amikor a "bíróságot" felhívottnak kell tekinteni. Az EU Bírósága ennek kapcsán arra a megállapításra jutott, hogy a svájci polgári perrendtartásban rájuk bízott feladatkörük gyakorlása tekintetében a békéltető hatóságokat "bíróságoknak" lehet minősíteni, ezért perfüggőség esetén a svájci jog szerinti békéltető hatóság előtti kötelező békéltetési eljárás megindításának időpontja minősül annak az időpontnak, amikor a második Luganói Egyezmény szerint a "bíróságot" felhívottnak kell tekinteni.[4]
A "régi Brüsszel-I. rendelet" a 2017. évben is több alkalommal került az EU Bírósága elé: összesen nyolc ítélet született a rendelet értelmezésére indított előzetes döntéshozatali eljárások eredményeként. A korábbi joggyakorlatnak megfelelően az EU Bírósága legtöbbször a joghatóságra vonatkozó rendelkezéseket vizsgálta, emellett azonban született ítélet a perfüggőségre vonatkozóan is.
A különös joghatósági okokkal csak két esetben foglalkozott 2017-ben az EU Bírósága.
Az Olasz Semmítőszék által indított előzetes döntéshozatali eljárásban a jogellenes károkozás esetén alkalmazandó különös joghatóságot értelmezte az EU Bírósága a joghatósági megállapodásra, a Brüsszel-I. rendelet 24. cikkében szabályozott megjelenés helye szerinti joghatóságra és a közösségi formatervezési minták kapcsán indítható nemleges megállapításra irányuló perekre vonatkozó szabályozás kereszttüzében. Ennek keretében megállapította, hogy a Brüsszel-I. rendelet 5. cikkének 3. pontjában foglalt, a jogellenes károkozásra vonatkozó joghatósági ok nem alkalmazható az erőfölénnyel való visszaélés és a tisztességtelen verseny megállapítására vonatkozó, közösségi formatervezési minta bitorlásának nemleges megállapítására irányuló keresettel összefüggő kérelmekre, amennyiben az azoknak való helytadás előfeltételét képezi az, hogy ennek a nemleges megállapítási keresetnek helyt adjanak. Kimondta továbbá, hogy ez a joghatósági ok nem alkalmazható a közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12-i 6/2002/EK tanácsi rendelet 81. cikkének b) pontjában említett, nemleges megállapításra irányuló perekre. A megjelenés helye szerinti joghatóság kapcsán arra a megállapításra jutott az EU Bírósága, hogy a Brüsszel-I. rendelet 24. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az eljáró bíróság joghatóságának hiányára alapított, az első válaszbeadványban előterjesztett többi eljárási kifogáshoz képest másodlagosan, ugyanazon beadványban tett kifogás nem tekinthető az eljáró bíróság joghatósága elfogadásának, és ezért nem eredményez e cikk alapján joghatóságról való megállapodást. Végül megállapította, hogy a közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12-i 6/2002/EK tanácsi rendelet 82. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a rendelet 81. cikkének b) pontjában említett, nemleges megállapításra irányuló pereket abban az esetben, ha az alperes lakóhelye vagy székhelye az Európai Unió egyik tagállamában van, ezen tagállam közösségi formatervezésiminta-oltalmi bíróságai előtt kell megindítani, kivéve ha a Brüsszel-I. rendelet 23., illetve 24. cikke értelmében vett joghatóságról való megállapodás áll fenn, és eltekintve a perfüggőség és összefüggő eljárások említett rendeletekben foglalt eseteitől.[6]
A több alperes esetén alkalmazandó joghatósági szabályok kapcsán - német kezdeményezésre - kimondta az EU Bírósága, hogy a közösségi formatervezési mintáról szóló, 2001. december 12-i 6/2002/EK tanácsi rendeletet - a Brüsszel-I. rendelet 6. cikkének 1. pontjával együttes olvasatban - úgy kell értelmezni, hogy olyan körülmények esetén, mint az alapeljárások tárgyát képező körülmények, amikor egy bitorlási kereset ügyében eljáró közösségi formatervezésiminta-bíróság joghatósága az elsőrendű alperes tekintetében a 6/2002 rendelet 82. cikkének (1) bekezdésén alapul, a valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező másodrendű alperes tekintetében pedig a 6. cikkének 1. pontján, a 6/2002 rendelet 79. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezve, mivel e másodrendű alperes gyártja és szállítja az elsőrendű alperes számára azokat a termékeket, amelyeket ez utóbbi forgalmaz, e bíróság a felperes kérelmére hozhat olyan végzéseket a másodrendű alperes tekintetében, amelyek a 6/2002 rendelet 89. cikke (1) bekezdésének és 88. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó intézkedésekkel kapcsolatosak, és kiterjednek e másodrendű alperesnek a fent említett szállítói láncon kívüli magatartásaira is, illetve amelyeknek a hatálya adott esetben az Európai Unió területének egészére kiterjed.[7]
A biztosítási ügyekben irányadó joghatóság körében a károsult közjogi intézmény jogállású munkáltatója ál-
- 25/26 -
tal a munkavállalóját a balesetben érintett jármű biztosítójával szemben megillető jogok törvényes engedményeseként indított keresettel, valamint a biztosító és a károkozó által kötött joghatósági megállapodással kapcsolatos kérdéseket vizsgálta az EU Bírósága.
Egy, az Osztrák Legfelsőbb Bíróság által indított előzetes döntéshozatali eljárásban eljárást befejező ítéletében arra a megállapításra jutott, hogy a Brüsszel-I. rendelet 9. cikke (1) bekezdésének b) pontját a rendelet 11. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az első tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató, amely továbbra is folyósítja közlekedési baleset következtében távol lévő alkalmazottja díjazását, és amely ezen alkalmazott jogai tekintetében annak helyébe lépett az e balesetben érintett jármű egy második tagállamban székhellyel rendelkező felelősségbiztosítójával szemben, az ez utóbbi rendelkezés értelmében vett "károsulti" minőségben perelheti e biztosítótársaságot az első tagállam bíróságai előtt, amennyiben a közvetlen keresetindítás megengedett.[8]
A Dán Legfelsőbb Bíróság kezdeményezésére indult eljárásban pedig kimondta, hogy a Brüsszel-I. rendelet 14. cikke 2. pontjának a) alpontjával összefüggésben értelmezett 13. cikkének 5. pontját úgy kell értelmezni, hogy arra a károsultra, aki az általa elszenvedett kár okozójának biztosítójával szemben közvetlen keresetindításra jogosult, nem kötelező a biztosító és a károkozó közötti joghatósági megállapodás.[9]
Belgiumból érkezett előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelem az EU Bíróságához, hogy értelmezze a 44/2001/EK rendelet 19. cikk 2. pontjának a) alpontjában, az egyedi munkaszerződésekre vonatkozó joghatóság körében szabályozott "a munkavállaló szokásos munkavégzési helye" fogalmat. Ennek kapcsán az EU Bírósága megállapította, hogy egy légitársaság saját, vagy a rendelkezésére bocsátott légiutas-kísérő személyzetének tagja által indított kereset esetén a jogvita elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság megállapítása céljából a "munkavállaló szokásos munkavégzési helye" fogalom nem tekinthető azonosnak a 2006. december 12-i 1899/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet által módosított, a polgári légi közlekedés területén a műszaki előírások és a közigazgatási eljárások összehangolásáról szóló, 1991. december 16-i 3922/91/EGK tanácsi rendelet III. melléklete szerinti "bázishely" fogalommal. A "bázishely" fogalom ugyanakkor egy fontos valószínűsítő körülménynek minősül annak meghatározása céljából, hogy hol található a "munkavállaló szokásos munkavégzési helye".[10]
A kizárólagos joghatóság körében a 2017. évben csak egyetlen ítéletet hozott az EU Bírósága: az iparjogvédelmi ügyekben alkalmazandó, a Brüsszel-I. rendelet 22. cikk 4. pontja alapján fennálló kizárólagos joghatóság körében kimondta, hogy a rendelet ezen rendelkezését nem lehet alkalmazni az annak meghatározására irányuló jogvitára, hogy valamely személyt jogszerűen jegyeztek-e be védjegyjogosultként.[11]
A joghatósági megállapodások kapcsán összesen egy alkalommal vizsgálta meg az EU Bírósága a Brüsszel-I. rendeletet és a joghatósági kikötésre vonatkozó 23. cikke (1) bekezdése vonatkozásában kimondta, hogy két társaság között létrejött szerződésben szereplő joghatósági kikötésre nem hivatkozhatnak e társaságok valamelyikének képviselői, hogy vitassák a bíróság azon kártérítési kereset elbírálására vonatkozó joghatóságát, amely a feladataik ellátása során elkövetett, állítólagosan jogellenes cselekményekért fennálló egyetemleges felelősségük megállapítására irányul.[12]
A perfüggőség kapcsán német kezdeményezésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban arra a megállapításra jutott az EU Bírósága, hogy perfüggőség esetén az az időpont, amikor a pert megelőző, bizonyításfelvételi intézkedés meghozatalára irányuló eljárást megindították, nem tekinthető a rendelet 30. cikke 1. pontja értelmében az azon "bírósághoz fordulás időpontjának", amelynek érdemben kell határoznia az ugyanezen tagállamban, ezen intézkedés eredményéből következően indított kérelem tárgyában.[13]
Az "új Brüsszel-I. rendelet" 2015. január 10-től alkalmazandó, így 2017 előtt csak egy-egy ítélet született ezen jogforrással kapcsolatban. A 2017-es év áttörést hozott ezen a téren, hiszen már összesen öt ítéletet hozott a megindított előzetes döntéshozatali eljárásokban az EU Bírósága annak ellenére, hogy a jogalkotók a rendelet megalkotása során igyekeztek a Brüsszeli Egyezmény, illetve a Brüsszel-I. rendelet vívmányait, illetve az alkalmazásuk kapcsán kialakult jó szokásokat, valamint az EU Bíróságának jól kimunkált fogalommeghatározásait oly módon a rendelet részévé tenni, hogy az a gyakorlatban egy egységes, könnyen és jól alkalmazható rendszerét adja a joghatóságra, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben született határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályoknak. Az ítéletek a rendelet hatályát, valamint a joghatóságra vonatkozó szabályait érintették.
Az 1215/2012/EU rendelet hatályát illetően az EU Bírósága három alkalommal hozott döntést: foglalkozott magával a hatályra vonatkozó rendelkezéssel és a hatály alól kivett területekkel is.
- 26/27 -
Az 1215/2012/EU rendelet hatályát rögzítő 1. cikke (1) bekezdés kapcsán - horvát kezdeményezésre - az EU Bírósága megállapította, hogy azt akként kell értelmezni, hogy az a végrehajtási eljárás, amelyet a valamely területi önkormányzat tulajdonában álló társaság egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező természetes személlyel szemben olyan közterületi parkolóban való parkolásból eredő, meg nem fizetett követelés behajtása érdekében kezdeményezett, amelynek az üzemeltetésére vonatkozó hatáskört az említett önkormányzat e társaságnak átengedte, és amely eljárás olyan követelésre vonatkozik, amely nem büntető jellegű, hanem csupán a nyújtott szolgáltatás ellenértékét képezi, a rendelet hatálya alá tartozik. Ugyanakkor kimondta, hogy a nemzeti jog által részükre biztosított hatáskörök keretében valamely "bizonyító erejű okirat" alapján végrehajtási eljárásban, Horvátországban eljáró közjegyzők nem tartoznak a rendelet értelmében vett "bíróság" fogalma alá.[15]
Az 1215/2012/EU rendelet 1. cikkének (2) bekezdésének a) pontjában szerepel, hogy a rendelet nem vonatkozik a természetes személyek személyi állapotára, jog- és cselekvőképességére, házassági vagyonjogra, illetve az olyan kapcsolatból eredő vagyonjogra, amelyet az adott kapcsolatra alkalmazandó jog szerint a házasságéval hasonló joghatásúnak tekintenek. Ezt a rendelkezést az EU Bírósága 2017-ben bolgár kezdeményezésre értelmezte és arra a megállapításra jutott, hogy a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező, de egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező házastársak által a házasság fennállásának idején megszerzett ingó dolognak a házasság felbontásakor történő értékesítésével kapcsolatos jogvita nem a rendelet hatálya alá, hanem a házassági vagyonjog területére, ekként pedig az 1. cikk (2) bekezdésének a) pontjában szereplő kivételek körébe tartozik.[16]
A rendelet hatálya alól az 1. cikk (2) bekezdés b) pontjában kivett csődeljárás, kényszeregyezség és hasonló eljárások kapcsán az EU Bírósága az Osztrák Legfelsőbb Bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban kimondta, hogy a rendelet 1. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy ez a rendelkezés vonatkozik a hitelezői bizottság tagjai elleni, a fizetésképtelenségi eljárásban a pénzügyi helyreállítási tervvel kapcsolatos szavazási magatartásra alapozott kártérítési keresetre, és ezért az ilyen kereset nem tartozik az 1215/2012/EU rendelet tárgyi hatálya alá.[17]
A joghatóság körében a szerződéses ügyekben, valamint a jogellenes károkozással kapcsolatos ügyekben alkalmazandó joghatósági szabályokat értelmezte az EU Bírósága.
A szerződéssel kapcsolatos joghatóság keretében - ismét Osztrák Legfelsőbb Bíróság kezdeményezésére - a "szerződéssel kapcsolatos ügy" és a "szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés" fogalmát pontosította az EU Bírósága a jogalkalmazók számára. Először is megállapította, hogy a kölcsönszerződés egyetemleges adóstársai közötti visszkereset a "szerződéssel kapcsolatos ügyek" körébe tartozik. Aztán pedig rögzítette, hogy az 1215/2012/EU rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan, hitelintézet és két egyetemleges adóstárs között létrejött kölcsönszerződést, mint amely az alapügyben szerepel, "szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek" kell minősíteni, valamint hogy amennyiben a hitelintézet két egyetemleges adóstársnak nyújtott kölcsönt, a rendelkezés értelmében véve "a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani", eltérő megállapodás hiányában e hitelintézet székhelye, többek között az ezen adóstársak közötti visszkeresetet elbíráló bíróság illetékességének meghatározása szempontjából.[18]
Az 1215/2012/EU rendelet 7. cikk 2. pontjában szereplő, a jogellenes károkozással kapcsolatos különös joghatósági ok értelmezését az Észt Legfelsőbb Bíróság kérte az EU Bíróságától. Ebben a körben az EU Bírósága megállapította, hogy a 7. cikk 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy az a jogi személy, amelynek a személyiségi jogait állítólagosan megsértették a rá vonatkozó valótlan állításoknak az interneten történő közzététele és az őt érintő hozzászólások eltávolításának elmulasztása révén, az állítások helyreigazítása, a hozzászólások eltávolítására való kötelezés és a valótlan állítások interneten történő közzétételével okozott vagyoni kár megtérítése iránt keresetet indíthat az általa elszenvedett teljes kár tekintetében azon tagállam bíróságai előtt, ahol érdekeinek központja található. Kiegészítésként rögzítette továbbá, hogy ha az érintett jogi személy tevékenységeinek legnagyobb részét a létesítő okirata szerinti székhelye tagállamától eltérő tagállamban végzi, e személy a jogsértés feltételezett elkövetőjétől a kár bekövetkezésének helye alapján e tagállamban követelheti a teljes kár megtérítését. AZ EU Bírósága leszögezte ugyanakkor, hogy az a személy, aki azt állítja, hogy személyhez fűződő jogait valótlan állítások interneten történő közzététele és a rá vonatkozó hozzászólások törlésének elmulasztása révén megsértették, nem nyújthat be keresetet ezen állítások helyesbítése és az említett hozzászólások törlése iránt minden olyan tagállam bíróságai előtt, amelynek a területén az interneten közzétett információk hozzáférhetők vagy hozzáférhetők voltak.[19]
A nem vitatott követelések végrehajtásáról szóló rendeletet 2017-ben két alkalommal kényszerült értelmezni az EU Bírósága.
- 27/28 -
Egy horvát helyi bíróság által indított előzetes döntéshozatali eljárásban a horvát közjegyzőket, valamint az általuk kiállított "bizonyító erejű okiratot" vizsgálta meg az EU Bírósága. Ebben a körben - az 1215/2012/EU rendelet hatályát értelmező ítéletében foglaltakkal megegyezően - arra a megállapításra jutott, hogy a nemzeti jog által részükre biztosított hatáskörök keretében valamely "bizonyító erejű okirat" alapján végrehajtási eljárásban, Horvátországban eljáró közjegyzők a nem tartoznak az említett rendelet értelmében vett "bíróság" fogalma alá. Ennek megfelelően pedig a Horvátországban közjegyző által "bizonyító erejű okirat" alapján kiállított olyan végrehajtási lap, amely ellen nem emeltek kifogást, nem hitelesíthető európai végrehajtható okiratként, mivel az nem e rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nem vitatott követelésre vonatkozik.[21]
A nem vitatott követelések végrehajtásáról szóló rendelet hatályát vizsgálta az EU Bírósága egy másik, lengyel kezdeményezésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban is, melyet lezáró ítéletében kimondta, hogy az olyan ítéletben foglalt, bírósági eljáráshoz kapcsolódó költségek összegére vonatkozó végrehajtható határozat, amelyet nem valamely nem vitatott követelés tárgyában hoztak, nem hitelesíthető európai végrehajtható okiratként.[22]
A Brüsszel-I. rendelet kapcsán már említett, a német kezdeményezésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban az EU Bírósága a Róma II. rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében szereplő "a jogsértés elkövetésének helye szerinti ország" fogalmát is értelmezte és ennek kapcsán megállapította, hogy a fogalom arra az országra vonatkozik, amelyben a kárt okozó esemény bekövetkezik. Kimondta továbbá, hogy olyan körülmények esetén, amikor ugyanannak az alperesnek különböző tagállamokban elkövetett különféle bitorlási cselekményeket rónak a terhére, a kárt okozó esemény beazonosításához nem az egyes felrótt bitorlási cselekményekre kell hagyatkozni, hanem átfogó jelleggel kell értékelni az említett alperes magatartását ahhoz, hogy meghatározható legyen az a hely, ahol az eredeti bitorlási cselekményt - amely a felrótt magatartás alapját képezi - elkövették vagy megkísérlik elkövetni.[24]
Az EU Bírósága 2017-ben több alkalommal is foglalkozott a Brüsszel-IIA. rendelet értelmezésével, melyek közül kettő ügyben hozott ítéletet a rendelet egyes szakaszaival kapcsolatosan: a szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóság körében az általános joghatóságot, valamint a gyermek visszavitelére vonatkozó rendelkezéseket vizsgálta az előzetes döntéshozatali eljárásokban.
A Brüsszel-IIA. rendelet általános joghatóságra vonatkozó rendelkezéseit a tartási rendelet általános joghatóságra vonatkozó rendelkezéseivel együttesen vette górcső alá az EU Bírósága egy litván kerületi bíróság által indított előzetes döntéshozatali eljárásban és ítéletében kijelentette, hogy a Brüsszel-IIA. rendelet 8. cikkét és a tartási rendelet 3. cikkét akként kell értelmezni, hogy az alapügyhöz hasonló ügyben a tagállam bíróságai, amelyek egy kiskorú gyermek tekintetében fennálló szülői felelősség és tartási kötelezettség tárgyában jogerőre emelkedett határozatot hoztak, nem rendelkeznek többé joghatósággal az e határozat által kikötött rendelkezések módosítása iránti kérelem elbírálására, amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye egy másik tagállam területén található. A kérelem elbírálására ezen utóbbi tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal.[26]
A görög kezdeményezésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban megállapította az EU Bírósága, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapeljárás tárgya, és amelyben a szülők közös szándékának megfelelően a gyermek azon tagállamtól eltérő tagállamban született, és tartózkodott több hónapig megszakítás nélkül az édesanyjával, amelyben a szülők a gyermek születése előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkeztek, a szülők azon eredeti szándéka, hogy az anya a gyermekkel együtt visszatér az utóbbi tagállamba, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy e gyermeknek ott található a rendelet értelmében vett "szokásos tartózkodási helye", következésképpen ilyen helyzetben az, hogy az anya megtagadta az e tagállamba a gyerekkel való visszatérést, nem tekinthető a gyermeknek a Brüsszel-IIA. rendelet 11. cikk (1) bekezdése értelmében vett "jogellenes elvitelének vagy visszatartásának".[27]
A házassági rendelet kapcsán a hatályát illetően folytatott le német kezdeményezésre az EU Bírósága előzetes döntéshozatali eljárást, melyben megállapította, hogy az egyik házastárs által egy vallási bíróság előtt tett, olyan egyoldalú nyilatkozat útján történő házas-
- 28/29 -
ságfelbontás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, nem tartozik e rendelet tárgyi hatálya alá.[29]
Az EU Bírósága ez ideig viszonylag keveset foglalkozott a tartási rendelet rendelkezéseinek értelmezésével, 2017-ben azonban angol kezdeményezésre a határozatok elismerése, végrehajthatósága és végrehajtása témájában alaposan meg kellett vizsgálnia a rendeletet. E körben megállapította, hogy a tartási rendelet IV. fejezetének rendelkezéseit, és különösen a rendelet 41. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a tartásra jogosult, aki számára valamely tagállamban kedvező határozatot hoztak, és aki e határozatot valamely másik tagállamban kívánja végrehajtatni, benyújthatja kérelmét közvetlenül ezen utóbbi tagállam illetékes hatóságához - például bírósághoz -, és nem kötelezhető arra, hogy kérelmét ezen utóbbihoz a végrehajtás helye szerinti tagállam központi hatósága révén nyújtsa be. Az EU Bírósága kimondta továbbá, hogy a tagállamok - adott esetben eljárási szabályaik módosítása révén - kötelesek biztosítani a tartási rendelet 41. cikkének (1) bekezdésében előírt jog teljes érvényesülését, illetve a nemzeti bíróság feladata az e 41. cikk (1) bekezdésében szereplő rendelkezések alkalmazása, szükség esetén eltekintve a nemzeti jog uniós joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától, következésképpen pedig annak lehetővé tétele a tartásra jogosult számára, hogy kérelmét akkor is közvetlenül a végrehajtás helye szerinti tagállam illetékes hatóságához nyújtsa be, ha ezt a nemzeti jog nem írja elő.[31]
Emellett - litván kezdeményezésre - a tartási rendelet joghatósági szabályait vizsgálta meg az EU Bírósága a Brüsszel-IIA. rendelet általános joghatóságra vonatkozó rendelkezéseivel együtt: az erre vonatkozó megállapítások a Brüsszel-IIA. rendeletet érintő ítéletek bemutatása körében már ismertetésre került.
A fizetésképtelenségi eljárásról szóló rendelete kapcsán az EU Bírósága 2017-ben kettő döntést hozott: az egyik a joghatósággal rendelkező bíróságot illetően, a másik pedig valamennyi hitelező számára hátrányos jogügyleteket illetően szolgál iránytűként a jogalkalmazás számára az Európai Igazságügyi Térségben.
Francia kezdeményezésre az EU Bírósága a fizetésképtelenségi rendelet 3. cikkének (1) bekezdése kapcsán kimondta, hogy azt úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik a fizetésképtelenségi eljárást megindító bíróság joghatósága alá annak a tisztességtelen versenymagatartás miatti felelősség megállapítása iránti keresetnek az elbírálása, amelyben azt rótták fel a fizetésképtelenségi eljárás keretében megszerzett tevékenységi ág kedvezményezettjének, hogy tévesen jelent meg az adós által előállított cikkek kizárólagos forgalmazójaként.[33]
Egy olasz kezdeményezésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban az EU Bírósága a fizetésképtelenségi rendelet hátrányt okozó cselekményeket szabályozó 13. cikkét értelmezte. E körben megállapította, hogy a szóban forgó cikket úgy kell értelmezni, hogy a valamennyi hitelező számára hátrányos jogügylet kedvezményezettjének milyen formában és milyen határidőn belül kell felhoznia az e cikk értelmében vett kifogást annak érdekében, hogy kifogásolja ezen jogügyletnek a lex fori concursus rendelkezései szerinti megtámadására irányuló keresetet, valamint az a kérdés, hogy az illetékes bíróság hivatalból is alkalmazhatja-e ezen cikket, adott esetben az érintett féllel szemben előírt határidő lejártát követően is, azon tagállam eljárási jogának hatálya alá tartozik, amelynek területén a jogvita folyamatban van. E jog azonban nem lehet kedvezőtlenebb, mint a belső jog hatálya alá tartozó hasonló helyzeteket szabályozó jog (az egyenértékűség elve), és nem teheti gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve), amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. Emellett megállapította, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a fél, amelyre a bizonyítási teher hárul, köteles bizonyítani, hogy amennyiben a lex causae lehetővé teszi a hátrányosnak ítélt jogügylet megtámadását, nem állnak fenn konkrétan a lex fori concursus által meghatározott feltételektől eltérő, ahhoz szükséges feltételek, hogy az e jogügylettel szemben benyújtott keresetnek helyt lehessen adni. Rögzítette továbbá, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 13. cikkére érvényesen lehet hivatkozni akkor, ha a szerződő felek, akik ugyanazon tagállamban rendelkeznek székhellyel, amely tagállam területéhez kapcsolódik valamennyi egyéb releváns tényállási elem is, az e szerződésre alkalmazandó jogként egy másik tagállam jogát választották, feltéve hogy a felek e jogot nem csalárd módon vagy visszaélésszerűen választották, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.[34]
A kézbesítési rendelet rendelkezéseit értelmezésére egyetlen eset kapcsán került sor 2017-ben az EU Bíró-
- 29/30 -
sága előtt: a portugál kezdeményezésre indult ügyben a kézbesítés érvényességének feltételeit vizsgálták. E körben az EU Bírósága akként határozott ítéletében, hogy a kézbesítési rendeletet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint olyan esetben, amikor a másik tagállam területén lakó alperesnek kézbesített bírósági irat nem olyan nyelven íródott vagy ahhoz nem mellékeltek olyan nyelven készült fordítást, amelyet az alperes ért, illetve amely az átvevő tagállam hivatalos nyelve, vagy amennyiben e tagállamnak több hivatalos nyelve van, azon hely hivatalos nyelve vagy hivatalos nyelvei közül az egyik, ahol a kézbesítésre sor kerül, az a rendelet II. mellékletében szereplő formanyomtatvány mellékelésének elmulasztása az említett kézbesítés érvénytelenségét vonja maga után, még akkor is, ha ezen érvénytelenségre ugyanezen alperesnek egy meghatározott határidőn belül, vagy az eljárás kezdetén, még az érdemi védekezést megelőzően kell hivatkoznia. A rendelet azonban megköveteli, hogy az efféle mulasztást a rendeletben foglalt rendelkezéseknek megfelelően orvosolják, a rendelet II. mellékletében szereplő formanyomtatványnak az érintettel való közlése útján. Ezért a kézbesítési rendeletet úgy rendelte értelmezni az EU Bírósága, hogy az eljárást megindító irat postai szolgáltatások útján való kézbesítése akkor is érvényes, ha:
• a címzettnek kézbesítendő iratot tartalmazó ajánlott levél tértivevényét egy másik irattal helyettesítették, feltéve hogy ez utóbbi egyenértékű garanciákat nyújt a benne foglalt adatok és a bizonyíthatóság terén. Az áttevő tagállam bíróságának feladata meggyőződni arról, hogy a címzett olyan feltételek mellett kapta meg a szóban forgó iratot, amelyek biztosították a védelemhez való jogának tiszteletben tartását;
• a kézbesítendő iratot nem a címzettnek adták át személyesen, ugyanakkor azt az ezen címzett állandó lakóhelyén tartózkodó felnőtt korú személy részére, akár a címzett családtagjaként, akár annak alkalmazottjaként, átadták. Adott esetben az említett címzettre hárul, hogy az áttevő tagállam bírósága előtt minden elfogadható eszközzel bizonyítsa, hogy ő valójában nem szerzett tudomást arról a tényről, hogy ellene valamely másik tagállamban bírósági eljárás indult, és nem tudta beazonosítani sem a kereseti kérelem tárgyát, sem annak okát, illetve hogy nem rendelkezett kellő idővel védekezésének előkészítésére.[36]
Az EU Bírósága 2017-ben 7 év után ismét ítéletet hozott a jogi segítségnyújtásról szóló irányelv értelmezése tárgyában. A német szövetségi munkaügyi bíróság kezdeményezésére indult ügyben az irányelv hatályát, vizsgálták, valamint a költségmentesség iránti kérelmek beadására vonatkozó szabályokat. E körben az EU Bírósága arra a megállapításra jutott, hogy a bíróság székhelye szerinti tagállam által nyújtott költségmentesség - amely tagállamban a másik tagállamban lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy költségmentesség iránti kérelmet nyújtott be egy határon átnyúló vonatkozású jogvitában - magában foglalja az e személy által az említett kérelem elbírálásához szükséges, csatolt iratok fordításakor előlegezett költségeket is.[38]
Az EU Bíróságának a fentiekben röviden ismertetett, 2017. évi európai polgári eljárásjogot érintő esetjoga kapcsán elmondható, hogy az ítéletek számát illetően nem történt változás az elmúlt évhez képest: míg 2016-ban összesen 23, addig 2017-ben 25 ítélet született. Az ítéletekben értelmezett másodlagos jogforrások tekintetében egyértelműen látszik, hogy a tagállamok elkezdték alkalmazni az 1215/2012/EU rendeletet, így a 44/2001/EK rendeletet érintően hozott ítéletek száma csökkenést mutat, míg az azt felváltó 1215/2012/EU rendelet rendelkezéseit egyre nagyobb szánban citálják az EU Bírósága elé értelmezés céljából. Továbbra is hangsúlyos területként vannak jelen a különböző családi kapcsolatok rendezését célzó polgári eljárásjogi tárgyú, valamint a fizetésképtelenségi eljárások kapcsán felmerülő jogértelmezési kérdések. Az ezen tárgyköröket nem érintő területeken egy-egy ügy indul, így ezeken a területeken széles körű jogértelmező tevékenységet (még) nem fejtett ki az EU Bírósága, sőt vannak olyan másodlagos jogforrások[39] is, melyek vonatkozásában még egyetlen ítélet sem született előzetes döntéshozatali eljárás keretében.
Az EU Bíróságának 25 bemutatott ítélete közül egyik sem bír magyar vonatkozással, ugyanakkor megemlítendő egy ügy, mely marginálisan érinti az európai polgári eljárásjogot: az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban az EU Bírósága megállapította, hogy Magyarország - mivel a közjegyzői hivatás gyakorlását állampolgársági feltételhez kötötte - nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit, ezért az EU Bírósága elmarasztalta Magyarországot.[40]■
JEGYZETEK
[1] A beszámoló tanulmány megírásához az ötletet Rolf Wagner e témában született írása adta. Ld. Rolf WAGNER: Aktuelle Vorabentscheidungsersuchen zur justiziellen Zusammenarbeit in Zivilsachen. GPR - Zeitschrift für Privatrecht der Europäischen Union, 2016/5. 241-244., az Európai Unió Bíróságának 2016. évi ítéleteiről ld. Horváth E. Írisz: Az Európai Unió Bíróságának európai polgári eljárásjogot érintő esetjoga 2016-ban. Eljárásjogi Szemle, 2017/2. 15-22.
[2] A Brüsszeli Egyezményhez (a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszelben 1968. szeptember 27-én kelt egyezmény) csatolt 1971-es értelmezési jegyzőkönyv tette lehetővé, hogy tagállamok az Egyezmény rendelkezéseinek értelmezését kérhessék az Európai Bíróságtól.
[3] A Tanács 2009/430/EK határozata (2008. november 27.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény megkötéséről, HL L 147., 2009.6.10., 1-4.
[4] Brigitte Schlömp kontra Landratsamt Schwäbisch Hall C-467/16. sz. ügyben 2017. december 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:993).
[5] A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, HL L 12., 2001.1.16., 1-23.
[6] Bayerische Motoren Werke AG kontra Acacia Srl C-433/16. sz. ügyben 2017. július 13-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:550).
[7] Nintendo Co. Ltd kontra BigBen Interactive GmbH, BigBen Interactive SA C-24/16. és C-25/16. sz. egyesített ügyekben 2017. szeptember 27-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:724).
[8] Landeskrankenanstalten-Betriebsgesellschaft - KABEG kontra Mutuelles du Mans assurances - MMA IARD SA C-340/16. sz. ügyben 2017. július 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:576).
[9] Assens Havn kontra Navigators Management (UK) Limited C-368/16. sz. ügyben 2017. július 13-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:546).
[10] Sandra Nogueira és társai kontra Crewlink Ireland Ltd, valamint Miguel José Moreno Osacar kontra Ryanair Designated Activity Company, korábban Ryanair Ltd C-168/16. és C-169/16. sz. egyesített ügyekben 2017. szeptember 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:688).
[11] Hanssen Beleggingen BV kontra Tanja Prast-Knipping C-341/16. sz. ügyben 2017. október 5-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:738).
[12] Georgios Leventis, Nikolaos Vafeias kontra Malcon Navigation Co. Ltd, Brave Bulk Transport Ltd C-436/16. sz. ügyben 2017. június 28-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:497).
[13] HanseYachts AG kontra Port D"Hiver Yachting SARL, Société Maritime Côte D"Azur, Compagnie Generali IARD SA C-29/16. sz. ügyben 2017. május 4-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:343)
[14] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, HL L 351., 2012.12.20., 1-32.
[15] Pula Parking d.o.o. kontra Sven Klaus Tederahn C-551/15. sz. ügyben 2017. március 9-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:193).
[16] Todor Iliev kontra Blagovesta Ilieva C-67/17. sz. ügyben 2017. június 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:459).
[17] Peter Valach és társai kontra Waldviertler Sparkasse Bank AG és társai C-649/16. sz. ügyben 2017. december 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:986).
[18] Saale Kareda kontra Stefan Benkö C-249/16. sz. ügyben 2017. június 15-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:472).
[19] Bolagsupplysningen OÜ, Ingrid Ilsjan kontra Svensk Handel AB C-194/16. sz. ügyben 2017. október 17-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:766).
[20] Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról, HL L 143., 2004.04.30., 15-39.
[21] Ibrica Zulfikarpašić kontra Slaven Gajer C-484/15. sz. ügyben 2017. március 9-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:199).
[22] Grzegorz Chudaś, Irena Chudaś kontra DA Deutsche Allgemeine Versicherung Aktiengesellschaft C-66/17. sz. ügyben 2017. december 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:972).
[23] Az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról (Róma II.), HL L 199., 2007.7.31., 40-49.
[24] Nintendo Co. Ltd kontra BigBen Interactive GmbH, BigBen Interactive SA C-24/16. és C-25/16. sz. egyesített ügyekben 2017. szeptember 27-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:724).
[25] A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 338., 2003.12.23., 1-29.
[26] W, V kontra X C-499/15. sz. ügyben 2017. február 15-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:118).
[27] OL kontra PQ C-111/17. sz. ügyben 2017. június 8-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:436).
[28] A Tanács 1259/2010/EU rendelete (2010. december 20.) a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról, HL L 343., 2010.12.29., 10-16.
[29] Soha Sahyouni kontra Raja Mamisch C-372/16. sz. ügyben 2017. december 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:988).
[30] A Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18.) a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről, HL L 7., 2009.1.10., 1-79.
[31] M. S. kontra P. S. C-283/16. sz. ügyben 2017. február 9-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:104).
[32] A Tanács 1346/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a fizetésképtelenségi eljárásról, HL L 160., 2000.06.30., 1-18.
[33] Tünkers France, Tünkers Maschinenbau GmbH kontra Expert France C-641/16. sz. ügyben 2017. november 9-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:847).
2017:847).
[34] Vinyls Italia SpA, fizetésképtelenségi eljárás alatt kontra Mediterranea di Navigazione SpA C-54/16. sz. ügyben 2017. június 8-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:433).
[35] Az Európai Parlament és a Tanács 1393/2007/EK rendelete (2007. november 13.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 324., 2007.12.10., 79-120.
[36] Andrew Marcus Henderson kontra Novo Banco SA C-354/15. sz. ügyben 2017. március 2-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:157).
[37] A Tanács 2003/8/EK irányelve (2003. január 27.) a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról, HL L 26., 2003.1.31., 41-47.
[38] Jan Šalplachta által indított eljárás C-670/15. sz. ügyben 2017. július 26-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:594).
[39] Pl. az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről, HL L 199., 2007.7.31., 1-22.; Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről, HL L 201., 2012.7.27., 107-134.
[40] Európai Bizottság kontra Magyarország C-392/15. sz. ügyben 2017. február 1-jén hozott ítélet (ECLI:EU:C:2017:73.)
Lábjegyzetek:
[1] Horváth E. Írisz PhD, adjunktus (PPKE JÁK)
Visszaugrás
