A Brüsszeli Egyezményhez[2] csatolt 1971-es értelmezési jegyzőkönyvnek köszönhetően már a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés vívmányaiként megszületetett másodlagos jogforrások előtt majdnem 30 évvel, immár csaknem fél évszázada előzetes döntéshozatali eljárás formájában fordulhatnak a tagállamok az Európai Bírósághoz, majd a névváltoztatás után az Európai Unió Bíróságához (a továbbiakban: EU Bírósága), hogy a Brüsszeli Egyezményt, illetve a másodlagos jogforrásokat értelmezze és ezáltal az egységes jogalkalmazást minél szélesebb körben biztosítsa a tagállamok számára e körben.
A több évtizedes értelmezési tevékenység eredménye az a több száz ítélet, melyek az egyes jogforrások egy-egy cikkét vagy rendelkezését, fogalmát, illetőleg ezek egymással való összhangját, összeegyeztethetőségét próbálják meg a jogalkalmazás felé érthető és világos módon megmagyarázni. Az egy-egy, valamilyen okból nagyobb érdeklődést kiváltó ítéletek tartalmának feldolgozott bemutatásától eltekintve mind a jogalkalmazás, mind pedig a tudomány képviselői számára egyetlen út marad az ítéletek megismerésére: az EU Bíróságának honlapján való keresőprogramban eltöltött rövidebb-hosszabb ideig való kutatás, hiszen az ítéleteket az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén közzéteszik az EU Bírósága honlapján. A keresés ebben a keresőprogramban gyakran még a gyakorlott szakemberek számára is sok fejfájást képes okozni, mert az ítéleteknek az egyes tárgyszavakhoz, témákhoz való hozzárendelése nem minden esetben teljesen pontos. Ezért a jelen írás hiánypótló jellegű: egyetlen célja, hogy bemutassa az egyes jogforrásokhoz kapcsolódóan 2016-ban született ítéleteket, ezzel is könnyítve a téma iránt érdeklődők munkáját. Az ítéletek az egyes jogforrásokhoz kapcsolódóan az ítélettel érintett rendelkezések sorrendjében kerülnek bemutatásra.
Az EU Bíróságának joggyakorlata a 'régi Brüsszel-I. rendelet' vonatkozásában - a korábbi évekhez hasonlóan - 2016-ban is egy-egy 'gócpont' köré rendeződött, így 2016-ban is fontos szerep jutott az EU Bíróságának jogértelmező tevékenysége körében a különös joghatóságnak, ezen belül is a teljesítési hely és a jogellenes károkozás joghatóságának, a kikötött joghatóságnak, valamint a határozatok elismerése körében a megtagadási okoknak. A jelen beszámoló tárgyát képező idő-
- 15/16 -
szakban csaknem 15 döntést hozott az EU Bírósága a 44/2001/EK rendelet egyes rendelkezéseinek értelmezése céljából.
A különös joghatóság körében a 'szerződés vagy szerződéses igény' fogalmának értelmezését Olaszországból kezdeményezték az EU Bíróságánál és annak eldöntését kérték, hogy vajon úgy kell-e érteni, hogy az a szerződésből eredő jogi kötelmekkel szorosan összefüggő jogvitákon túl kizárólag azokra terjed ki, amelyek e kötelmek peres úton történő érvényesítésére irányulnak, avagy azokra a jogvitákra is kiterjed, amelyekben a felperes a szerződésre való hivatkozás nélkül vitatja a jogilag érvényes szerződéses kötelem fennállását, és a véleménye szerint érvénytelen jogcímen megfizetett összeg visszatérítését kéri. Ennek kapcsán az EU Bírósága ítéletében azt állapította meg, hogy a 44/2001/EK rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját úgy kell értelmezni, hogy a szerződés semmisségének megállapítása és az említett szerződés alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti kereset az e rendelkezés értelmében vett 'szerződés vagy szerződéses igény' hatálya alá tartozik.[4]
Az ingó dolog értékesítése és a szolgáltatás nyújtása esetében a szerződéses kötelezettség teljesítésének helyét illetően - francia kezdeményezésre - indult előzetes döntéshozatali eljárásában az EU Bírósága úgy döntött, hogy a 44/2001/EK rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontját akként kell értelmezni, hogy a régóta fennálló kereskedelmi kapcsolatokat 'ingó dolog értékesítésére vonatkozó szerződésnek' kell minősíteni, ha a szóban forgó szerződés jellemző kötelezettsége valamely áru szállítása, 'szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek' pedig akkor, ha e kötelezettség valamely szolgáltatás nyújtása, amit a tagállami bíróságnak kell meghatároznia.[5]
A jogellenes károkozással, a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben alkalmazott különös joghatósági ok esetében viszonylag széles körű értelmező tevékenységet fejtett ki - a korábbiakhoz hasonlóan - 2016-ban is az EU Bírósága. Osztrák kezdeményezésre (újra) foglalkozott a 'jogellenes károkozás, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény' fogalmával. Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság ugyanis azzal a kérdéssel fordult az EU Bíróságához még 2014-ben, hogy vajon a 44/2001/EK rendelet 5. cikk 3. pontja értelmében vett 'jogellenes károkozásból vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményből' fakadó kötelezettségnek minősül-e a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti 'méltányos díjazás' megfizetéséhez való, az osztrák jog alapján adathordozókat belföldön kereskedelmi céllal, visszterhesen elsőként forgalomba hozó vállalkozásokkal szemben fennálló jog. Ennek kapcsán az EU Bírósága végül arra a következtetésre jutott, hogy a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti 'méltányos díjazási' rendszert átültető nemzeti szabályozás értelmében fizetendő díjazás megfizetésére irányuló kérelem az e rendelet 5. cikkének 3. pontja szerinti 'jogellenes károkozás, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény' hatálya alá tartozik.[6]
A 'jogellenes károkozással kapcsolatos ügy' fogalmát illetően Párizsból érkezett az EU Bíróságához előzetes döntéshozatal iránti kérelem, melyben a 44/2001/EK rendelet értelmezését abban a kérdésben kérték, hogy vajon a jogellenes károkozással kapcsolatos ügyek körébe tartozik-e az áruk keretszerződéssel és kizárólagossággal nem rendelkező forgalmazó részére több éven át történő szállításában megnyilvánuló tartós kereskedelmi kapcsolatok megszakítása miatti kártérítési kereset. Ennek kapcsán az EU Bírósága ítéletében azt állapította meg, hogy a régóta fennálló kereskedelmi kapcsolatok hirtelen megszakítása miatti kártérítési kereset nem tartozik a rendelet értelmében vett, jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek körébe, ha a felek között hallgatólagos szerződéses jogviszony állt fenn, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. Az ilyen hallgatólagos szerződéses jogviszony fennállása bizonyításának egybevágó körülmények csoportján kell alapulnia, amely körülmények között többek között szerepelhet a régóta fennálló kereskedelmi kapcsolatok megléte, a felek közötti jóhiszeműség, az ügyletek szabályszerűsége és időbeli alakulásuk mennyiségben és értékben kifejezve, a felszámított árakra és/vagy a nyújtott árengedményekre vonatkozó esetleges megállapodások, valamint a levélváltások.[7]
A 'káresemény bekövetkezésének helye' mint fogalom értelmezése iránt tett holland előterjesztés kapcsán az EU Bírósága rögzítette, hogy egyéb kapcsolótényezők hiányában az a valamely tagállambeli hely, ahol a kár bekövetkezett, nem tekinthető annak a 'helynek [...], ahol a káresemény bekövetkezett', ha ez a kár kizárólag olyan pénzügyi veszteségből áll, amely közvetlenül a kérelmező bankszámláján következik be, és amely valamely másik tagállamban elkövetett jogellenes cselekmény közvetlen következménye. E körben pedig úgy kell értelmezni a 44/2001/EK rendeletet, hogy a nemzeti bíróságok, amelyeknek mérlegelniük kell, hogy a 44/2001/EK rendelet alapján rendelkeznek-e joghatósággal az ügyben, kötelesek a rendelkezésükre álló összes elemet értékelni, ideértve adott esetben az alperes által felhozott kifogásokat is.[8]
Francia kezdeményezésre az EU Bírósága megállapította, hogy a 44/2001/EK rendelet 5. cikkének 3. pontját úgy kell értelmezni a tekintetben, hogy mely bíróság
- 16/17 -
rendelkezik a rendelkezés által biztosított joghatósággal a szelektív forgalmazási hálózaton kívüli értékesítésre vonatkozó tilalomnak az e hálózat tárgyát képező termékekre vonatkozó, különböző tagállamokban üzemeltetett internetes oldalakon megjelenő értékesítési ajánlatok útján való megsértésével kapcsolatos felelősség megállapítása iránti kereset elbírálására, hogy a kár bekövetkezése helyének azon tagállam területét kell tekinteni, amely az említett értékesítési tilalmat a szóban forgó kereset útján védi, és amely területen a felperes - állítása szerint - értékesítéseinek csökkenését elszenvedte.[9]
A Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelem alapján indult eljárásban az EU Bírósága azon kérdésre kellett, hogy választ adjon, hogy vajon a rendelet 5. cikk 3. pontja szerinti jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményből fakadó igénynek minősül-e a versenyfelügyeleti eljárásban kiszabott, a más tagállami székhelyű ügyfél által befizetett bírság - ezen ügyfél részére történő, utóbb alaptalannak minősült - visszatérítéséből származó azon követelés, melyet a versenyfelügyeleti hatóság támaszt az ügyféllel szemben a visszatérítés esetére az ügyfél javára jogszabályban meghatározott, a hatóság által megfizetett kamat visszafizetése iránt. Ennek kapcsán az EU Bírósága arra a következtetésre jutott, hogy nem tartozik a 44/2001/EK rendelet 1. cikke szerinti 'polgári és kereskedelmi ügyek' körébe a jogalap nélküli gazdagodáson alapuló visszatérítés iránti, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló olyan kereset, amely a versenyfelügyeleti eljárásban kiszabott bírság visszatérítéséből származik.[10]
A több alperes esetén biztosított különös joghatóságot illetően - olasz kezdeményezésre - azt vizsgálta az EU Bírósága, hogy vajon fennáll-e két ügy között a 44/2001/EK rendelet 6. cikkének 1. pontja szerinti kapcsolat abban az esetben, ha a két keresettel érvényesíteni kívánt követelés tárgya és azon jogcímek, amelyek alapján a követeléseket bíróság elé terjesztették, anélkül térnek el egymástól, hogy e követelések között alárendeltségi kapcsolat vagy logikai-jogi összeférhetetlenség lenne, az egyik kérelem megalapozottságának esetleges elismerése azonban potenciálisan ténylegesen hatással lehet azon jog terjedelmére, amelynek védelme érdekében a másik kérelmet előterjesztették. A feltett kérdésre az EU Bírósága nemleges választ adott, mikor kimondta, hogy a 44/2001/EK rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a több alperessel szemben benyújtott két olyan kereset esetében, amelyek tárgya és jogcíme eltér egymástól, és amelyek nincsenek alárendeltségi vagy összeférhetetlenségi kapcsolatban, az egymásnak ellentmondó határozatok e rendelkezés értelmében vett veszélyének fennállásához nem elegendő, hogy az egyik kérelem megalapozottságának esetleges elismerése potenciálisan hatással legyen azon jog terjedelmére, amelynek védelme érdekében a másik kérelmet előterjesztették.[11]
A beavatkozási keresetekre vonatkozó joghatósági ok értelmezését kérte a Finn Legfelsőbb Bíróság az EU Bíróságától, mely e körben rögzítette, hogy a 44/2001/EK rendelet 6. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya kiterjed egy harmadik személy által a nemzeti jog rendelkezéseivel összhangban az eredeti eljárás alperesével szemben és ezen eredeti kérelemhez szorosan kapcsolódó kérelem tárgyában előterjesztett keresetre, amellyel e harmadik személy az általa az említett eredeti eljárás felperesének nyújtott kártérítés megtérítését kéri, feltéve hogy e kereset nem az említett alperesnek az ügyében egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alóli kivonására irányul.[12]
Szlovéniából érkezett előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelem az EU Bíróságához, hogy a 44/2001/EK rendelet 6. cikke 3. pontjában szabályozott, a viszontkeresetekre vonatkozó joghatóság körében értelmezze a 'viszontkereset' fogalmát. Ennek kapcsán az EU Bírósága megállapította, hogy a 44/2001/EK rendelet 6. cikkének 3. pontja szerinti 'viszontkeresetet' magában foglalja az olyan keresetet, amelyet a nemzeti jog szerint viszontkeresetként terjesztettek elő azt követően, hogy az eljáró bíróság a felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte az alperes eredeti keresetén alapuló eljárásban meghozott, jogerőssé és végrehajthatóvá vált ítéletet, és az ügyet visszautalta az elsőfokú bírósághoz új vizsgálat lefolytatása céljából, a felperes azonban a jogalap nélküli gazdagodásra alapozott viszontkeresetében azon összeg visszafizetését kéri, amelyet az alperes eredeti keresete alapján indult eljárásban meghozott, majd hatályon kívül helyezett ítélet alapján kellett megfizetnie.[13]
A joghatósági megállapodások kapcsán az EU Bírósága több alkalommal is értelmezni kényszerült 2016-ban a 44/2001/EK rendelet rendelkezéseit. E körben egy magyar vonatkozású ügy is szerepel: a Pécsi Törvényszék kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást az EU Bírósága előtt, melyben a joghatósági kikötés érvényessége és pontossága kapcsán terjesztett elő kérdéseket. Ebben az ügyben az EU Bírósága azt állapította meg, hogy a 44/2001/EK rendelet 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan joghatósági kikötés, amely egyrészt a megrendelőnek a felek között létrejött szerződésekben említett és azok megkötésekor a másik félnek átadott általános beszerzési feltételeiben szerepel, másrészt valamely tagállam egyik városa bíróságainak joghatóságát köti ki, megfelel az e rendelkezésben a felek hozzájárulására és e kikötés tartalmi pontosságára vonatkozóan előírt követelményeknek.[14]
- 17/18 -
Egy olasz előterjesztésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban az EU Bírósága a joghatósági megállapodás formáját illetően adott a nemzeti jogalkalmazás számára iránymutatást, mikor megállapította, hogy a 44/2001/EK rendelet 23. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt írásbeli formára vonatkozó követelmény a joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése esetén csak akkor teljesül, ha az értékpapírok elsődleges piacon való kibocsátásakor a felek által aláírt szerződés említést tesz e kikötés elfogadásáról, vagy kifejezett utalást tartalmaz e tájékoztató füzetre. A kötvények kibocsátásáról szóló, az említett értékpapírok kibocsátója által összeállított tájékoztató füzetben szereplő joghatósági kikötésre azonban hivatkozni lehet az ezen értékpapírokat egy pénzügyi közvetítőtől megszerző harmadik személlyel szemben, feltéve hogy bizonyítást nyer először is az, hogy e kikötés érvényes a kibocsátó és e pénzügyi közvetítő jogviszonyában, másodszor pedig, hogy a szóban forgó értékpapírok másodlagosan piacon való jegyzésével az említett harmadik személy az ezen értékpapírokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek tekintetében az alkalmazandó nemzeti jog értelmében az említett közvetítő helyébe lépett, és végül, hogy az érintett harmadik személynek módja volt megismerni az említett kikötést tartalmazó tájékoztató füzetet; mindezeknek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Rögzítette továbbá, hogy egy joghatósági kikötésnek a kötvények kibocsátásáról szóló tájékoztató füzetbe illesztése akkor tekinthető a 44/2001/EK rendelet 23. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a nemzetközi kereskedelemben szokásos gyakorlatnak megfelelő formának, amely lehetővé teszi azon személy egyetértésének vélelmezését, akivel szemben e kikötésre hivatkoznak, amennyiben bizonyítást nyer többek között egyrészt az, hogy az érintett ágazat gazdasági szereplői az ilyen típusú szerződések megkötése során általánosan és rendszeresen követik ezt a magatartást, másrészt vagy az, hogy a felek korábban kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek egymás között, vagy az érintett ágazatban működő más felekkel, vagy pedig az, hogy a szóban forgó magatartás megfelelően ismert ahhoz, hogy azt megszilárdult gyakorlatnak lehessen tekinteni; mindezeknek a vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.[15]
A joghatósági megállapodások körében - román kezdeményezésre - az EU Bíróság vizsgálta a harmadik államok javára létrejövő joghatósági kikötéseket. Ebben a kérdésben az EU Bírósága arra a következtetésre jutott, hogy a 44/2001/EK rendelet 23. cikkének (5) bekezdését és 24. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a szerződéses kötelezettség teljesítésének hiányára vonatkozó olyan jogvitában, amelyben a felperes az alperes székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt indított keresetet, e bíróságok joghatósága a rendelet 24. cikkére alapítható, amennyiben az alperes nem vitatja e bíróságok joghatóságát, még akkor is, ha az e két fél közötti szerződés harmadik állam bíróságai javára szóló joghatósági kikötést tartalmaz. A 44/2001/EK rendelet 24. cikkét tehát úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a valamely harmadik állam bíróságai javára szóló joghatósági kikötést tartalmazó szerződés felei közötti jogvita keretében az, hogy az alperes székhelye szerinti tagállam bírósága, amely előtt keresetet indítottak, annak ellenére hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát, hogy az alperes nem kifogásolja e bíróság joghatóságát.[16]
Az EU Bírósága egy holland elsőfokú bíróság előterjesztése nyomán folytatott le előzetes döntéshozatali eljárást, melyben a joghatóságot vizsgálta a benelux védjegyekkel és formatervezési mintákkal kapcsolatos vitákban. A feltett kérdésekre az EU Bírósága azt a megállapítást tette, hogy 44/2001/EK rendelenek az EUMSZ 350. cikkel összefüggésben értelmezett 71. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a szellemi tulajdonról (védjegyek és formatervezési minták) szóló, 2005. február 25-én Hágában a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség és a Holland Királyság által aláírt Benelux Egyezmény 4.6 cikkében előírt bírósági joghatósági szabály alkalmazása a benelux védjegyekkel és formatervezési mintákkal kapcsolatos jogvitákban.[17]
Az elismerésmegtagadási okok körében indított előzetes döntéshozatali eljárásokban az EU Bírósága 2016-ban kettő ítéletet hozott: egyikben a közrend, másikban a jogorvoslati kérelem fogalmát értelmezte. A közrend kapcsán a Lett Legfelsőbb Bíróság kezdeményezésére az EU Bírósága megállapította, hogy a 44/2001/EK rendeletnek az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének fényében értelmezett 34. cikke 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a valamely tagállam bírósága által hozott olyan végzés elismerése és végrehajtása, melyet olyan harmadik személy előzetes meghallgatása nélkül fogadtak el, akinek a jogait érintheti e végzés, nem tekinthető e rendelkezések értelmében úgy, mint amely nyilvánvalóan ellentétes a megkeresett tagállam közrendjével vagy a tisztességes eljáráshoz való joggal, amennyiben e személynek lehetősége van e bíróság előtt érvényesíteni jogait.[18] Egy lengyel előterjesztésre indult előzetes döntéshozatali eljárásban az EU Bíróság pedig azt állapította meg, hogy a 'jogorvoslati kérelemnek' a 44/2001/EK rendelet 34. cikkének 2. pontjában szereplő fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a jogvesztő határidő elmulasztásának a következményei alóli mentesítés iránti kérelmet, ha a rendes jogorvoslat iránti kérelem határideje már lejárt.[19]
- 18/19 -
Az 'új Brüsszel-I. rendelet' 2015. január 10-től alkalmazandó, így a nem meglepő, hogy ez ideig csak néhány ítéletében foglalkozott ezen jogforrással az EU Bírósága. Az alkalmazhatóság viszonylag rövid időtartama mellett nyilvánvalóan az is az 1215/2012/EU rendelet kapcsán induló előzetes döntéshozatali eljárások gyér számát eredményezi, hogy a jogalkotók e rendelet megalkotása során igyekeztek a Brüsszeli Egyezmény, illetve a Brüsszel-I. rendelet vívmányait, illetve az alkalmazásuk kapcsán kialakult jó szokásokat, valamint az EU Bíróságának jól kimunkált fogalommeghatározásait oly módon a rendelet részévé tenni, hogy az a gyakorlatban egy egységes, könnyen és jól alkalmazható rendszerét adja a joghatóságra, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben született határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályoknak.
A 2016-ban befejeződött egyetlen, e rendeletre vonatkozó ítéletében az EU Bírósága - osztrák kezdeményezésre - azzal foglalkozott, hogy az ajándékozási szerződésnek az ajándékozó ügyleti képességének hiánya miatti érvénytelenné nyilvánítása és a megajándékozott tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásból való törlése iránti per az 1215/2012/EU rendelet ingatlanon fennálló dologi jogra vonatkozóan kizárólagos joghatóságot előíró 24. cikke 1. pontjának (kizárólagos joghatóság az olyan eljárásokra, amelyeknek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog vagy ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete) hatálya alá tartozik-e. Az EU Bírósága minden lényeges körülmény mérlegelése után nemleges választ adott e kérdésre, azzal kiegészítve, hogy ez a per az 1215/2012/EU rendelet 7. cikke 1. pontjának a) alpontjában előírt különös joghatóságba ('vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság') tartozik. A megajándékozott tulajdonjogára vonatkozó bejegyzéseknek az ingatlan-nyilvántartásból való törlése iránti kereset vonatkozásában azonban megjegyezte az EU Bírósága, hogy az már az 1215/2012/EU rendelet 24. cikke 1. pontjában előírt kizárólagos joghatóságba tartozik.[21]
A nem vitatott követelések végrehajtásáról szóló rendeletet egyetlen alkalommal, olasz kezdeményezésre értelmezte 2016-ban az EU Bírósága: a rendelet tárgyi hatályát, ezen belül az alperes távollétében hozott olyan ítélet esetét vizsgálta, amelyben a távol lévő felet anélkül marasztalták, hogy az kifejezetten elismerte volna a követelést. Az előterjesztő bolognai bíróság ugyanis annak értelmezését kérte, hogy a fent megjelölt esetben a nemzeti jog feladata-e annak meghatározása, hogy az ilyen eljárásjogi magatartás a nem vitatott követelések végrehajtásáról szóló rendelet értelmében vett nem vitatásnak minősül-e és esetlegesen a követelés nem vitatott jellegének tagadása a nemzeti jog alapján, avagy az alperes távollétében történő marasztalása pusztán annak jellege miatt az uniós jog alapján nem vitatást eredményez, amelyből következően a nemzeti bíróság általi értékeléstől függetlenül a nem vitatott követelések végrehajtásáról szóló rendeletet kell alkalmazni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre az EU Bírósága azt a választ adta, hogy mulasztási ítélet esetén azon feltételeket, amelyek alapján valamely követelést a nem vitatott követelések végrehajtásáról szóló rendelet 3. cikke (1) bekezdése második albekezdésének b) pontja értelmében 'nem vitatottnak' kell tekinteni, kizárólag a rendelet alapján önállóan kell meghatározni.[23]
Az EU Bírósága 2016-ban több alkalommal is foglalkozott a Brüsszel-IIA. rendelet értelmezésével, melyek közül három ügyben hozott ítéletet a rendelet egyes szakaszaival kapcsolatosan: a rendelet tárgyi hatályát, a házassági ügyekben alkalmazandó általános joghatóságot, az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz való áttételt, valamint a bíróság megkeresését vizsgálta az előzetes döntéshozatali eljárásokban.
A Brüsszel-IIA. rendelet tárgyi hatályának értelmezése iránt Varsóból érkezett kérelem az EU Bíróságához, mely arra irányult, hogy vajon a Brüsszel-IIA. rendelet hatálya alá tartoznak-e a házasság érvénytelenítése iránt az egyik házastárs halála után indított keresetek és ha és amennyiben igen, akkor a házasság érvénytelenítése iránti olyan keresetekre is kiterjed-e a rendelet hatálya, amelyeket a házastársaktól eltérő személy indított. E körben az EU Bírósága tágan húzta meg a Brüsszel-IIA. rendelet hatályát, mikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a házasság érvénytelenítése iránt harmadik személy által az egyik házastárs halála után indított kereset a Brüsszel-IIA. rendelet hatálya alá tartozik. Az ezen harmadik személyek vonatkozásában alkalmazható joghatósági okok kapcsán pedig megállapították, hogy a Brüsszel-IIA. rendelet 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ötödik és hatodik franciabekezdését (a kérelmező szokásos tartózkodási helyére alapozott általános joghatósági okok) úgy kell értelmezni, hogy a házasság érvénytelenítése iránt keresetet indító, a házastársaktól eltérő személy nem hi-
- 19/20 -
vatkozhat az e rendelkezésekben foglalt joghatósági okokra.[25]
Írországból a Brüsszel-IIA. rendeletnek a szülői felelősség körében igénybe vehető rendelkezésének, az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz való áttételének értelmezését kérték az EU Bíróságától. Ennek kapcsán az először is leszögezte, hogy a Brüsszel-IIA. rendeletnek az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz való áttételére vonatkozó 15. cikkét akként kell értelmezni, hogy azt alkalmazni kell valamely tagállam illetékes hatósága által a közjog alapján, szülői felelősséggel kapcsolatos intézkedések elfogadása tárgyában indított, az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló gyermekvédelmi keresetre, amennyiben valamely másik tagállam bírósága joghatóságának megállapításához az szükséges, hogy a későbbiekben e másik tagállam valamely hatósága - saját belső joga értelmében és figyelemmel az esetlegesen eltérő ténybeli körülményekre - az első tagállamban indítottól eltérő eljárást indítson. Megállapították, hogy annak felmérése érdekében, hogy egy másik olyan tagállam bírósága, amely tagállamhoz a gyermeket különös kötelék fűzi, alkalmasabb az ügy tárgyalására, a joghatósággal rendelkező bíróságnak arról kell megbizonyosodnia, hogy az ügynek egy ilyen bírósághoz való áttétele - tekintettel többek között az említett másik tagállamban alkalmazandó eljárási szabályokra - tényleges és konkrét hozzáadott értékkel bírhat az ügy vizsgálata szempontjából. Emellett azt is kijelentették, hogy annak felmérése érdekében, hogy ez az áttétel megfelel a gyermek mindenekfelett álló érdekének, a joghatósággal rendelkező bíróságnak többek között arról kell megbizonyosodnia, hogy az említett áttétel esetén nem áll fenn a gyermek helyzetére nézve gyakorolt hátrányos hatás kockázata. A Brüsszel-IIA. rendelet 15. cikkének (1) bekezdése kapcsán pedig egyértelművé tették, hogy azt akként kell értelmezni, hogy a rendelkezésnek a szülői felelősséggel kapcsolatos adott ügyben való végrehajtása során valamely tagállam joghatósággal rendelkező bírósága nem veheti figyelembe sem az ezen ügynek egy másik tagállam bíróságához való esetleges áttétele által a szóban forgó gyermektől eltérő, érintett személyek szabad mozgáshoz való jogára gyakorolt hatást, sem pedig azt az okot, amely miatt e gyermek anyja a bírósághoz fordulást megelőzően élt ezzel a joggal, kivéve ha e megfontolások nem hatnak vissza hátrányosan e gyermek helyzetére.[26]
Egy másik, szintén ír kezdeményezésű előzetes döntéshozatali eljárásában az EU Bírósága a Brüsszel-IIA. rendelet 16. cikkében szabályozott bírósági megkeresés kapcsán az eljárást megindító iratnak a bírósághoz történő benyújtásának időpontja vonatkozásában fejtett ki értelmező tevékenységet. Végzésében megállapította, hogy a Brüsszel-IIA. rendelet 16. cikk (1) bekezdése a) pontja értelmében vett 'eljárást megindító irat, illetve azzal egyenértékű irat bírósághoz történő benyújtásának időpontja' az az időpont, amikor e benyújtás az érintett bíróságnál megtörténik, még akkor is, ha a nemzeti jog értelmében ez önmagában nem eredményezi az eljárás azonnali megindítását.[27]
A fizetésképtelenségi eljárásról szóló rendelete kapcsán az EU Bírósága összesen három döntést hozott. A döntések a nemzetközi joghatóság, az alkalmazandó jog, a harmadik személyek dologi jogai, valamint a fizetésképtelenségi eljárások hatását érintették a folyamatban lévő peres eljárásokra.
A rendelet joghatóságra vonatkozó 3. cikkének (1) bekezdése vonatkozásában az EU Bírósága az Olaszország által indított előzetes döntéshozatali eljárásban megállapította, hogy azt akként kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha a társaság székhelyét valamely tagállamból egy más tagállamba helyezték át, az a bíróság, amely előtt az említett áthelyezést követően indítottak eljárást, és amely a származási tagállamban jár el a fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelem ügyében, csak abban az esetben hagyhatja figyelmen kívül azt a vélelmet, amely szerint e társaság fő érdekeltségeinek a központja az új székhely helyén található, és csak abban az esetben állapíthatja meg, hogy ezen érdekek központja az eljárás megindításának az időpontjában továbbra is a származási tagállamban található annak ellenére, hogy e társaságnak a származási tagállamban már nincs telephelye, ha egyéb objektív és harmadik személyek által ellenőrizhető információkból az következik, hogy az említett társaság vezetésének és irányításának a tényleges központja, valamint az érdekeinek a kezelése az említett időpontban mégis továbbra is a származási tagállamban van.[29]
Egy magyar vonatkozású, a Maros Megyei Törvényszék (Románia) által kezdeményezett eljárásban az EU Bírósága a fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti állam jogában szabályozott fizetésképtelenségi eljárás joghatásait vizsgálta, illetve azt, hogy lényeges-e az a körülmény, hogy az eljárás megindításának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban történő végrehajtás útján érvényesített követelés egy adótartozás. E körben arra a megállapításra jutott, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ennek alkalmazási körébe tartoznak a fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti tagállam azon belső jogi rendelkezései, amelyek a fizetésképtelenségi eljárásban részt nem vevő hitelező tekintetében előírják a követelés érvényesítéséhez való joga megszűnését, illetve az ilyen követelés végrehajtásának
- 20/21 -
felfüggesztését egy másik tagállamban. Az eljárás megindításának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban végrehajtás tárgyát képező követelés adójellege kapcsán pedig arra a következtetésre jutott, hogy az az alapügyben nem tekinthető lényeges körülménynek, így nincs hatással a joghatások vonatkozásában.[30]
A harmadik személyek dologi jogai vonatkozásában a német Grundsteuergesetz (ingatlanadókról szóló törvény) értelmezését kérte a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság. E körben az EU Bírósága megállapította, akként határozott, hogy a fizetésképtelenségi rendelet 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk értelmében vett 'dologi jognak' minősül a nemzeti jog valamely olyan rendelkezése értelmében képzett biztosíték, mint az alapügy tárgyát képező rendelkezés, amely szerint az ingatlanadó-tartozással rendelkező adós ingatlana a törvény erejénél fogva ingatlanközteherrel terhelt, és e tulajdonosnak tűrnie kell az adótartozás jogcímén ezen ingatlanra vezetett végrehajtást.[31]
A kézbesítési rendelet rendelkezéseit két döntésében vizsgálta meg és értelmezte az EU Bírósága 2016-ban: egyrészt a rendelet hatálya alá tartozó iratok átvételének megtagadása kapcsán, másrészt pedig azon határidő vonatkozásában, amelyen belül a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés iránti kérelem elfogadható.
Egy barcelonai elsőfokú bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban az EU Bírósága az iratok átvételének megtagadása vonatkozásában foglalt állást az irat címzettjének nyelvismerete kapcsán. E körben az EU Bírósága akként határozott végzésében, hogy a kézbesítési rendelet 8. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy irat másik tagállam területén lakóhellyel rendelkező címzettnek való kézbesítése során, amennyiben az iratot nem az érintett által értett nyelven, vagy az átvevő tagállam hivatalos nyelvén, vagy ha e tagállamnak több hivatalos nyelve van, úgy a kézbesítés helyének hivatalos nyelvén vagy hivatalos nyelveinek egyikén szövegezték meg, illetve azt nem látták el ilyen nyelvű fordítással, akkor az áttevő tagállamban eljáró bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy a kézbesítési rendelet II. mellékletében szereplő formanyomtatvány útján megfelelően tájékoztatták-e a címzettet ezen irat átvételének megtagadásához való jogáról. Ezen eljárási követelmény elmulasztása esetén a bíróság feladata, hogy a kézbesítési rendelet rendelkezéseinek megfelelően orvosolja az eljárási szabálytalanságot, ugyanis az eljáró bíróság nem akadályozhatja a címzettet az irat átvételének megtagadásához való joga gyakorlásában. Az eljáró bíróság azonban csak az iratátvétel megtagadásához való jog címzett általi tényleges gyakorlását követően vizsgálhatja a megtagadás megalapozottságát: a bíróságnak e célból figyelembe kell vennie az iratanyag valamennyi releváns elemét annak meghatározása érdekében, hogy az érintett ért-e a kézbesítendő irat megszövegezésének nyelvén. Ha a bíróság megállapítja, hogy az irat címzettje általi megtagadás nem volt indokolt, akkor főszabály szerint alkalmazhatja a nemzeti joga által ezen esetre előírt következményeket, feltéve hogy ez nem gátolja a kézbesítési rendelet hatékony érvényesülését.[33]
A Brüsszel-I. rendelet kapcsán már említett, a Lengyel Legfelsőbb Bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban az EU Bíróságának a kézbesítési rendelet 19. cikk (4) bekezdésének utolsó albekezdését kellett értelmeznie, hogy vajon az kizárja a jogvesztő határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítésre vonatkozó nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását, vagy pedig az alperes választhat, hogy a rendelkezés alapján nyújt-e be kérelmet, vagy a nemzeti jog megfelelő jogintézményét használja-e. Az EU Bírósága úgy ítélte meg, hogy a kézbesítési rendelet 19. cikk (4) bekezdésének utolsó albekezdése kizárja a jogvesztő határidő elmulasztásának a következményei alóli mentesítés iránti kérelmek rendszerére vonatkozó nemzeti jogi rendelkezések alkalmazását abban az esetben, ha az említett rendelkezés által hivatkozott tagállami közleményben az ilyen kérelmek benyújtására vonatkozóan meghatározott elfogadhatósági határidő lejárt.[34]
Az EU Bírósága által az európai fizetési meghagyásos eljárás, mint az első közösségi szinten egységes eljárás vonatkozásában ez ideig hozott 11 döntés közül egyetlenegy született 2016-ban. Ez az ügy azonban magyar vonatkozású: az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Kúria terjesztette elő és az ezekben az eljárásokban alkalmazandó joghatósági szabályok értelmezését kérte az EU Bíróságától, különösen a rendelet 17. (Az ellentmondás benyújtásának joghatásai) és 20. (Felülvizsgálat különleges esetekben) cikke kapcsán.
Az ügyben lefolytatott előzetes döntéshozatali eljárásában az EU Bírósága ítéletében megállapította, hogy az uniós jogot úgy kell értelmezni, hogy olyan körülmények között, amikor valamely bíróság az európai fizetési meghagyás származási tagállama illetékes bíróságának kijelölésére irányuló, az alapeljárás-
- 21/22 -
hoz hasonló eljárásban jár el, és azt vizsgálja, hogy ilyen körülmények között e tagállam bíróságai rendelkeznek-e joghatósággal az ilyen, a kötelezett által az előírt határidőben ellentmondással megtámadott fizetési meghagyás alapját képező igénnyel kapcsolatos per lefolytatására, a rendelet 26. cikke értelmében továbbra is a tagállam nemzeti joga alkalmazandó, mivel az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet nem szabályozza a bíróság jogait és kötelezettségeit. A Brüsszel-I. (44/2001/EK) rendelet azonban megköveteli, hogy az európai fizetési meghagyás származási tagállama bíróságai joghatóságának kérdését olyan eljárási szabályok alapján bírálják el, amelyek lehetővé teszik az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet rendelkezései hatékony érvényesülésének és a védelemhez való jognak a biztosítását, akár a kérdést előterjesztő bíróság, akár az általa az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló követelés elbírálására a polgári peres eljárás szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkezőként kijelölt bíróság határoz e kérdésekről. Abban az esetben, ha valamely tagállami bíróság az európai fizetési meghagyás származási tagállama bíróságainak joghatóságáról határoz, és a Brüsszel-I. rendeletben foglalt szempontokra tekintettel megállapítja az ilyen joghatóság fennállását, a Brüsszel-I. rendelet és az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet arra kötelezik e bíróságot, hogy a nemzeti jogot úgy értelmezze, hogy az lehetővé tegye számára az ezen eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság meghatározását vagy kijelölését, továbbá abban az esetben, ha valamely tagállami bíróság a joghatóság hiányát állapítja meg, e bíróság nem köteles hivatalból, az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelet 20. cikkével való analógia útján felülvizsgálni e fizetési meghagyást.[36]
Az EU Bíróságának a fentiekben röviden ismertetett, 2016. évi európai polgári eljárásjogot érintő esetjoga kapcsán leszögezhető, hogy a korábbi időszak 'trendjét' követte, így ismét fontos szerep jutott a 44/2001/EK rendelet értelmezésének, emellett a Brüsszel-IIA. rendeletet és a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó rendeletet is több alkalommal vetették vizsgálat tárgyává. Örömteli, hogy 2016-ban már megjelent az 1215/2012/EU rendelet is az előzetes döntéshozatali eljárások tárgyaként, ugyanakkor sajnálatos, hogy van olyan rendelet[37], melyek vonatkozásában még egyetlen ítéletet sem született előzetes döntéshozatali eljárás keretében.
Az EU Bíróságának 23 bemutatott (melyek közül 3 magyar kezdeményezésre indult és további 1 bír magyar vonatkozással), 2016-ban hozott döntése kapcsán elmondható, hogy mindegyik a maga módján hiánypótló és abban segíti a tagállami bíróságokat, illetve magukat az uniós polgárokat is, hogy minél pontosabb tartalommal tudják kitölteni a másodlagos jogforrások rendelkezéseit. ■
JEGYZETEK
[1] A jelen beszámoló tanulmány megírásához az ötletet Rolf Wagner e témában született írása adta. Lásd Rolf Wagner: Aktuelle Vorabentscheidungsersuchen zur justiziellen Zusammenarbeit in Zivilsachen. GPR - Zeitschrift für Privatrecht der Europäischen Union, 2016/5. 241-244.
[2] A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszelben 1968. szeptember 27-én kelt egyezmény.
[3] A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, HL L 12., 2001.1.16., 1-23.
[4] Profit Investment SIM SpA kontra Stefano Ossi és társai C-366/16. sz. ügyben 2016. április 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:282).
[5] Granarolo SpA kontra Ambrosi Emmi France SA C-196/15. sz. ügyben 2016. július 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:559).
[6] Austro-Mechana Gesellschaft zur Wahrnehmung mechanisch-musikalischer Urheberrechte Gesellschaft mbH kontra Amazon EU Sàrl és társai C-572/14. sz. ügyben 2016. április 21-én hozott ítélet (ECLI:EU: C:2016:286).
[7] Granarolo SpA kontra Ambrosi Emmi France SA C-196/15. sz. ügyben 2016. július 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:559).
[8] Universal Music International Holding BV kontra Michael Tétreault Schilling és társai C-12/15. sz. ügyben 2016. június 16-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:449).
[9] Concurrence Sàrl kontra Samsung Electronics France SAS és Amazon Services Europe Sàrl C-618/15. sz. ügyben 2016. december 21-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:976).
[10] Gazdasági Versenyhivatal kontra Siemens Aktiengesellschaft Österreich C-102/15. sz. ügyben 2016. július 28-án hozott ítélet (ECLI:EU: C:2016:607).
[11] Profit Investment SIM SpA kontra Stefano Ossi és társai C-366/16. sz. ügyben 2016. április 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:282).
[12] SOVAG - Schwarzmeer und Ostsee Versicherungs-Aktiengesellschaft kontra If Vahinkovakuutusyhtiö Oy C-521/14. sz. ügyben 2016. január 21-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:41).
[13] Marjan Kostanjevec kontra F&S Leasing, GmbH C-185/15. sz. ügyben 2016. október 12-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:763).
[14] Hőszig Kft. kontra Alstom Power Thermal Services C-222/15. sz. ügyben 2016. július 7-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:525).
[15] Profit Investment SIM SpA kontra Stefano Ossi és társai C-366/16. sz. ügyben 2016. április 20-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:282).
[16] Taser International Inc. kontra SC Gate 4 Business SRL és Cristian Mircea Anastasiu C-175/15. sz. ügyben 2016. március 17-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:176).
[17] Brite Strike Technologies Inc. kontra Brite Strike Technologies SA C-230/15. sz. ügyben 2016. július 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:560).
[18] Rudolfs Meroni kontra Recoletos Limited C-559/14. sz. ügyben 2016. május 25-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:349).
[19] Emmanuel Lebek kontra Janusz Domino C-70/15. sz. ügyben 2016. július 7-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:524).
[20] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, HL L 351., 2012. 12. 20., 1-32.
[21] Wolfgang Schmidt kontra Christiane Schmidt C-417/15. sz. ügyben 2016. november 16-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:881).
[22] Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról, HL L 143., 2004.04.30., 15-39.
[23] Pebros Servizi Srl kontra Aston Martin Lagonda Ltd C-511/14. sz. ügyben 2016. június 16-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:448).
[24] A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 338., 2003.12.23., 1-29.
[25] Edyta Mikołajczyk kontra Marie Louise Czarnecka és Stefan Czarnecki C-294/15. sz. ügyben 2016. október 13-án hozott ítélet (ECLI:EU: C:2016:772).
[26] Child and Family Agency kontra J. D. C-428/15. sz. ügyben 2016. október 27-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:819).
[27] M.H. kontra M.H. C-173/16. sz. ügyben 2016. június 22-én hozott végzés (ECLI:EU:C:2016:542).
[28] A Tanács 1346/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a fizetésképtelenségi eljárásról, HL L 160., 2000.06.30., 1-18.
[29] Leonmobili Srl és Gennaro Leone kontra Homag Holzbearbeitungssysteme GmbH és társai C-535/15. sz. ügyben 2016. május 24-én hozott végzés (ECLI:EU:C:2016:374).
[30] ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. kontra Directia Generală Regională a Finantelor Publice Brasov (DGRFP) C-212/15. sz. ügyben 2016. november 9-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:841).
[31] SCI Senior Home kontra Gemeinde Wedemark és Hannoversche Volksbank eG C-195/15. sz. ügyben 2016. október 26-án hozott ítélet (ECLI:EU: C:2016:804).
[32] Az Európai Parlament és a Tanács 1393/2007/EK rendelete (2007. november 13.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 324., 2007.12.10., 79-120.
[33] Alta Realitat SL kontra Erlock Film ApS és Ulrich Thomsen C-384/14. sz. ügyben 2016. április 28-án hozott végzés (ECLI:EU:C:2016:316).
[34] Emmanuel Lebek kontra Janusz Domino C-70/15. sz. ügyben 2016. július 7-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:524).
[35] Az Európai Parlament és a Tanács 1896/2006/EK rendelete (2006. december 12.) az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról, HL L 399., 2006.12.30., 1-32.
[36] Flight Refund Ltd kontra Deutsche Lufthansa AG C-94/14. sz. ügyben 2016. március 10-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:148).
[37] Pl. az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete (2007. július 11.) a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről, HL L 199., 2007.7.31., 1-22.
Lábjegyzetek:
[1] Horváth E. Írisz, tudományos segédmunkatárs (PPKE JÁK)
Visszaugrás
