Az 1954-ben Pécsett született Szerző Egyetemünk Bölcsészettudományi Karának filozófus professzora, az MTA Filozófiai Intézetének volt igazgatója, a bölcseletek alapos ismerője, tekintélyes tanára és alkotó fejlesztője. Főleg a 20. század és a harmadik évezred újszerű filozófiai irányzatainak nemcsak alapos ismerője, kritikusa, hanem egyik termékeny és neves alkotója, aki több hazai és külföldi tekintélyes filozófussal tartalmas együttműködést folytat. Személyiségének és munkásságának elismerést érdemlő jellemzője az is, hogy korszakunk tudományos-műszaki fejlődését, gazdasági és politikai folyamatait, a társadalmi közösségek és az egyén, az ember, a személy rendeltetését, lehetőségeit, szerepét és felelősségét sokoldalúan elemzi és megfontoltan minősíti. Különös gondossággal támogatja a fiatal filozófusok munkásságát, serkenti és segíti Egyetemünk szerepének bővítését és elismertségét.
Boros János több művének, különösen a "Filozófia" (2009), "A demokrácia antropológiája" (2009), "A tudomány, a tudás és az egyetem" (2010), a "Demokrácia és szabadság" c. (2011), valamint az itt bemutatandó könyvének ismeretében határozottan állíthatjuk, hogy Ő olyan kiemelkedő bölcselő, akinek elmélyült és újszerű elemzéseit, megállapításait, sokoldalúan indokolt következtetéseit más tudományok művelőinek, szakterületek képviselőinek, közöttük a jogászoknak is előnyös megismerniük, megfontolniuk és hasznosítaniuk.
A recenzeált mű tartalmának és jellemzőinek körvonalazása előtt megjegyzem, hogy elsődlegesen nem arra törekszem, hogy a könyv fejezeteinek tárgyköreiről, a feldolgozás módszeréről, korábbi megjelenési fórumairól adjak tájékoztatást, hanem idézőjel nélkül, de a megfelelő oldalszámokat jelezve kiemeljem azokat a megállapításokat, amelyeket különösen újszerűnek és tanulságosnak tartok. Az erkölcs, a morál szabályai az emberi és az emberi közösségek vallási vagy anélküli értelmi, érzelmi, érdekeltségi forrású követelményei az egyén és a közösség feladataival, cselekvéseivel, tartózkodásaival, mulasztásaival, életvitelével, viselkedésével szemben. Természetesen az embert és az emberi közösségeket nemcsak erkölcsi irányultság, hanem sok más körülmény, törekvés is befolyásolhatja. Az ember és az emberi közösségek szellemi, pszichikai, fizikai adottságainak és életkörülményeinek alakulásával párhuzamosan előnyösen vagy hátrányosan változnak az erkölcsi szabályok is. Az erkölcsi normákat és érvényesülésüket gyűjti, értékeli, minősíti és befolyásolni törekszik az etika, az erkölcstan, amely a filozófiának a lételmélet, az ismeretelmélet, az esztétika és a logika mellett, de ezekkel összefüggő, jelentős ágazata.
A kötet bevezető fejezeteiben az etika újszerű irányzatainak áttekintésével azokra a kérdésekre találunk válaszokat, amelyeket tekintélyes szerzők a tudományok és a modern technika rohamos fejlődése, a népek, nemzetek és más közösségek, valamint az egyének változó helyzete figyelembe vételével fogalmaznak meg. Ezek közül illusztrálásként a következőket emelem ki. Az etika mint az erkölcsi normák és a helyes magatartások tudománya nem zárt, hanem folytonosan változik. A klasszikus etika és modern képviselői szerint mindig az igazságosság elvei alapján kell cselekednünk függetlenül attól, hogy ez a cselekvő, vagy a cselekvésben érintettek boldogságára vezet-e. A modern utilitarizmus szerint a helyes cselekvés elve, hogy a cselekvés a lehető legtöbb embernek a legnagyobb boldogságot eredményezze. (10) A kulturális relativizmus képviselői úgy vélik, az erkölcs szabályai abba a kultúrába ágyazottak, amelyben az emberek élnek. Az etikai szubjektivizmus szerint valamely magatartás lehet helyes vagy helytelen, de nem mondhatjuk rá, hogy "igaz". (12) Nem a kultúrából, hanem saját érzésből fakad, hogy mi a jó és mi a rossz. A szubjektivista tehát a szabadságot és az egyéni döntés jelentőségét hangsúlyozza. Az "idealista szubjektivista" azt állítja, hogy morális döntéseknél az érzelmeket is figyelembe kell venni, de az észre is hallgatni kell. Szerinte inkább azt kellene kérdeznünk, hogy éreznénk magunkat, ha racionális mérlegeléssel lennénk morálisak. A racionális szubjektivista szerint megnyilvánulásaink alakításában a legnagyobb tájékozottságra kell törekednünk, és lehetőleg pártatlannak kell lennünk. (13) A szupernaturalista vagy természetfeletti etika úgy érvel, hogy "x" azért jó, mert Isten így akarja, vagy
- 259/260 -
így parancsolja. Az intuicionizmus irányzata pedig azt állítja, hogy az alapvető szakrális igazságok önmaguktól evidensek az érett emberi értelem számára, ezért ezeket alapvető morális meglátásaink, intuícióink közül kell kiválasztani. (15)
A Bécsi Kör filozófiai mozgalma képviseli az emotivizmust az etikában. Szerintük az etikai kijelentések szerepe az érzelmek kifejezésére és cselekvéseink ajánlására korlátozódik. A preskriptivizmus irányzata az "egyetemes előírás" tanát hirdeti, és ezáltal azt vallja, hogy a morális nyelv előíró és nem leíró. Ez az elmélet azonban nem határozta meg azt, hogy mely konkrét cselekvési elv egyetemesíthető és melyik nem. Boros szerint a megoldást John Dewey adta meg, aki szerint minden etika eleve a demokratikus társadalmi gyakorlatok összességéből származhat, ahol mindenki javát kell keresni. Kurt Baier (1917-2010) is hangsúlyozza, hogy a társadalmi és etikai vitáknak ezt az elvet kell szem előtt tartaniuk, és csak így dönthető el, mi a helyes és mi nem. Az etikai realizmus védelmezői szerint vannak etikai tények, amelyek igazak függetlenül attól, hogy ki hogyan vélekedik. Az etikai konvencionalizmus úgy véli, hogy az etikai igazságok nem a társadalom független létezői, hanem azokat valaki igaznak jelentette ki, például Isten, a társadalom vagy az egyén. A normatív etika szabályokat keres és ad meg arról, hogy melyek a morális értelmemben helyes, azaz jó cselekedetek és melyek nem azok. Az aszimmetrikus etikai pozíciót deontologikus (szabálykövető) vagy nem konzekvencionalista etikának nevezzük, amely a cselekvést önmagában tartja jónak vagy rossznak. A szimmetrikus irányzat pedig nem foglalkozik a belső hozzáállással, hanem pusztán azt tárgyalja, hogy bizonyos cselekvéseknek milyenek a hatásai az emberi közösségre. Az ilyen típusú konzekvencionalista etika szerint nincsenek önmagukban jó cselekedetek, hanem a cselekedeteknek vannak jó vagy rossz következményei. Nem-konzekvencializmusnak is nevezik a kötelességetikát, amely a cselekvő kötelessége és szándéka felől közelíti meg a morális jó kérdését, és kevésbé törődik a következményekkel. Az etikai konzekvencializmus viszont azt vallja, hogy akkor vagyunk etikusak, ha a cselekvéseink a legnagyobb jót eredményezik, vagyis a lehető legtöbb ember számára előnyösek a következmények. Ha a javakat magunk számára maximáljuk, akkor egoisták vagyunk, ha pedig mindenki számára, akkor altruistáknak minősülünk. A klasszikus utilitarizmus képviselői szerint azt kell tennünk, ami az örömet, a gyönyört, a boldogságot és a megelégedettséget maximalizálja a fájdalommal és a szenvedéssel szemben mindenki számára, akit cselekvésünk érint. Az utilitarista azt az alternatívát választja, amely a legtöbb embernek a legtöbb boldogságot okozza.
Boros János nem titkolt szimpátiával és nem mellőzött tárgyilagossággal részletesen jellemzi Dewey (1859-1952) pragmatikus etikai koncepcióját. E megállapítás alátámasztásaként a következőkre utalok. Dewey azt sugallja az amerikaiaknak és természetesen másoknak is, hogy a demokrácia csak akkor érvényesíthető, ha mindenki saját magában keresi és szabadítja fel az erőforrásokat, és tetteiben képviseli, hogy "a demokrácia az egyéni élet személyes módja". A perszonalista demokráciának mindennapi racionális tetteinkben és viselkedésünkben kell megnyilvánulnia. Ez a követelmény az intézmények tagjainak személyes attitűdjeire is vonatkozik. Nincs demokrácia a társdalom tagjai túlnyomó többségének demokratikus, tehát erkölcsös viselkedése nélkül. Szerző a folyton változó sokszínű valóság ismeretében méltán állapítja meg, hogy a kritikai értelem nem tudott Dewey segítségével olyan potenciálként megjelenni, mint Marx eszméi, amelyekre támaszkodtak a Frankfurti Iskola tagjai éppen a kritikus értelem társadalmi szerepének hangsúlyozásával. Eszerint ugyanis a társadalmi és történeti valóság soha nem redukálható, merevíthető, igen-nem egyértelműségekké. (28) A filozófiában, a társdalom- és politikaelemzésben szükségünk van a kritikai gondolkodásra, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a kritikus attitűd inkvizíciós potenciált is rejteget. Minden kritika időlegesen kritikátlanul elfogadott elveket feltételez, amelyeket további kritika tárhat fel. Alig tagadható, hogy az előnyös társadalmi változás motorja a fogyatékos, a veszélyes, a hátrányos megnyilvánulások kritikus értékelése. A társadalmi változás legfontosabb motorja tehát a kritikus gondolkodás, az elnyomás, a visszaélés struktúráinak és gyakorlásának kimutatása a különböző közegekben. (30)
Rawls (1921-2002) "A Theory of Justice" c. (magyarul "Az igazságosság elmélete" címmel először1971-ben megjelent) híres művében kísérletet tett arra, hogy az igazságosság új és átfogó magyarázatát adja. Megállapítása szerint amint a gondolatrendszereknek az igazság, a társadalmi intézményeknek az igazságosság a legfőbb erénye. Szerinte a demokráciát és a társadalmat az egyén mint felelős személy felől kell értelmezni. Az igazságosság alapján rendelkezik minden személy azzal a sérthetetlenséggel, amelynél még a társdalom egészének jóléte sem lehet fontosabb. Ezért nem teszi lehetővé az igaz-
- 260/261 -
ságosság egyesek szabadságának feláldozását azon az alapon, hogy ezáltal több jót kapnak mások. A társadalmi rendszer szemben az egyes személlyel nem változtathatatlan, és ebben az értelemben nem sérthetetlen, mert az egyéneknek diszkussziók és megegyezések révén mindig lehetőségük van jobb társadalmi szerkezetet létrehozni. Az igazság és az igazságosság mint az emberi tevékenységek legfőbb erényei nem tűrnek megalkuvást. (33) Mindenkinek a lehető legnagyobb szabadsággal kell rendelkeznie, amíg az nem sérti mások hasonló szabadságát. A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket csak akkor szabad megengedni, ha a különbségek mindenki javára szolgálnak, és a jobb helyzetbe kerülés lehetősége mindenki számára nyitott. (34)
A fenti cím alatt (34-39) Szerző drámai hangvétellel fogalmazza meg a biológiai- és orvostudományok újabb és természetesen korántsem lezárt eredményeiből származtatható veszélyeket és ezek megakadályozását szolgáló erkölcsi és jogi normák kimunkálásának, rögzítésének, alkalmazásának és folytonos fejlesztésének szükségességét. Megállapítása szerint beláthatatlan következményekre vezethet, ha az emberi genom manipulálásával mutánsokat hoznak létre. (36) Ezért az új etikának és a korszerű jogalkotásnak fel kell vennie az új tudományok fejlődési sebességét, "instanttá" kell válnia, ha az emberiség nem akar saját kreatív energiájának kiszolgáltatottjává vagy áldozatává válni. (39) Megjegyzendőnek tartom, hogy az Európai Unió Lisszaboni szerződése alapszerződési rangra emelte az EU 2000-ben elfogadott Alapjogi Chartáját, amely többek között tiltja a genetikai tulajdonságokon, az életkoron, a szexuális irányultságon, valamint a szellemi és testi fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést is. "A személyes integritáshoz való jog" c. cikkében pedig tiltja az emberek szelekcióját célzó fajnemesítési gyakorlatokat (eugenic practices), az emberi test és testrészek árusítását, valamint az emberi lények klónozással történő megismétlését (reproductive cloning of human beings).
A mobilkommunikációval összefüggésben Szerző helyeselhetően abból indul ki, hogy az idő és a tér fogalmi, vagyis expresszív segítségek számunkra ahhoz, hogy a világban tájékozódhassunk. Amíg azonban az időt és a teret szemléletként is felfoghatjuk, a mobilkommunikáció ennél több: távolságba ható cselekvés. Senki sem lehet biztos, hogy abban a térben, amelyben fizikailag mozog, csak azok a személyek hatnak éppen fizikailag, akik közvetlen környezetében vannak. (42) A közös mobilkommunikációs élet ígéretektől függ, az ígéret pedig az etika alapvető aktusa. A mobilkommunikáció esetében nem látom az ígérőt, nem érzékelem helyzetét és ígéretének körülményeit. Mobilkommunikációval ezért is több etikára van szükségünk, mint a hagyományos kommunikációban. Szerző ajánlása szerint a beszélőnek jeleznie kell kommunikációjának körülményeit és jellegét, meg kell fogalmaznia közlésének tárgyát és tartalmát. Etikánk és moralitásunk fejlesztésének ezért mellőzhetetlen alanyává, tárgyává és területévé válik mobilszemélyiségünk igényes formálása.
7.1 Sokszempontú egyéni vizsgálódás alapján lényeges megállapításokat, kritikai észrevételeket, ajánlásokat, következtetéseket fogalmaz meg Szerző a fenti című fejezetben, amelynek alapanyaga korábban konferencia-előadásként hangzott el. Kiindulásként egyetértve utal a 2007-ben elhunyt Richard Rortynak arra a pragmatista megállapítására, hogy a filozófiának korszakunkban főleg a jelent kell vizsgálnia és a jövőt kell szolgálnia. Helyesléssel fogadja Jacques Derridának (1930-2004) azt a nézetét, hogy a korszerű demokrácia részben valós egyensúlyozás, másrészt jövőt szolgáló erőfeszítés (democratie à venir). Alapvető tételként rögzíti, hogy "a demokrácia egyetlen megalapozása etikai, és csak az etikára alapozott demokrácia lehet tartós és stabil". Úgy vélem, ezt a kategorikus megállapítást csak akkor fogadhatjuk el a valóságot kifejezőnek, ha figyelembe vesszük, igényeljük és alkalmazzuk az alapozó etikai princípiumok valóra váltásának sokszínű jogi, intézményi, anyagi-technikai, eljárásrendi, pszichikai stb. eszközrendszerét. Szerző természetesen ismeri, sőt hangsúlyozza a valóság sokszínűségét, az összefüggések folytonos változásait. Megfogalmazása szerint nincs egyetlen igazság, egyetlen módszer, amely a világ egészében egyetlen nyelven leírható lenne, de az igazság szolgálatában a gazdasági-pénzügyi egyenlőtlenség közepette is a demokráciának biztosítania kell a relatív anyagi biztonságot, amely minden működő demokráciának feltétele. Az etika szorosan kapcsolódik a felelősséghez, illetve annak érvényesüléséhez. A demokrácia az egyes emberre épül, pontosabban az egyén építi saját és közösségi létmódját. A demokrácia nem lehet hierarchikus szerkezetű, nem lehet benne centrum és periféria (57). A valóság ismeretében úgy vélem, az utóbbi megállapítás korszakunkban mint igény is hosszabb elemzésre szorul. Az előadás terjedelme ezt nem tette lehetővé.
- 261/262 -
Sokatmondó azonban az a szerzői megállapítás, hogy az interdiszciplinaritás, a multidiszciplinaritás és a transzdiszciplinaritás a demokrácia diszkurzív közegének tudásformái, amelyek hozzájárulhatnak annak humanizálásához, amint a demokrácia is elősegítheti a tudományok emberibbé tételét. A demokrácia összetettségét, bonyolultságát, változatosságát jelzi - Szerző szerint is - Karl Poppernek (1902-1994) a tudományos falszifikáció ellensúlyozását célzó bizonyítás-elmélete, Jürgen Habermas (1929-) hatalommentes kommunikációs cselekvéstana, Derridának a társadalmi érdekcsoportok folytonos egyensúlyozó erőfeszítéseit helyeslő és igénylő dekonstrukciós koncepciója.
7.2 Szerző jelentős megállapítása szerint a demokráciában politikai értelemben nem lehetnek kisebbségek. Ténylegesen azonban számos kisebbség él, sőt maga az egyén is kisebbség. Ezért a demokráciának az egyenlő esélyekkel rendelkező egyének és közösségek egyezkedéseken és megállapodásokon nyugvó társadalmává kell válnia. Azt is határozottan állítja, hogy a demokrácia a kisebbségek társadalma, ezért nélkülözhetetlen az affirmativ action, a pozitív diszkrimináció, az előnyös megkülönböztetés, az aequitas, a méltányosság. Minden többségi döntésnek biztosítania kell a kisebbségben maradottak védelmét. Ha ezeket a jelentős megállapításokat elfogadjuk, - szerintem - nehezen akceptálható a következő szerzői kijelentés: "A demokrácia létrehozásakor nincs szó különféle társadalmi, kulturális, nyelvi vagy etnikai csoportokról, hanem csak egyénekről ... csak egyének lehetnek morálisan felelősek". (60-61) Boros további érvelése szerint kisebbségek az alapítás, az elgondolás, a létrehozás, az elv szempontjából nem lehetnek. A demokrácia az egyénre mint olyanra épül és az egyénre épülő és abból fakadó moralitásra. Azért, mert csak egyén lehet tudatos, tetteiért közvetlenül felelős. Ha nem ilyen a megalapozás, akkor mindig lehetséges a fogalmakkal - és aztán a törvényekkel - való visszaélés. Ebből a szempontból minden ember a demokrácia alapítója - elvileg, és ennek az elvnek minden demokráciát létrehozó alaptörvénybe bele kell folynia, annak alapjául kell szolgálnia. Az egyes ember pedig még nem egy bizonyos csoport tagja, mert a morál nem magyar vagy német vagy bélyeggyűjtő, hanem morális szubjektum. Ezért a demokrácia nem alapítható társadalmi csoportokra, hiszen ezek nem morális szubjektumok, hanem csak az egyénre. - A létrehozás szempontjából nem lehet kisebbség, mindenki egy és egyetlen, és mint ilyen egyszerre többség (nincs nagyobb, mint az egyes ember), és ugyanakkor kisebbség (mert az egyes ember a legkisebb egység a társadalomban). Aztán a sok ember persze hozhat létre bármilyen kulturális, nyelvi, nemzeti csoportokat, de soha nem a demokrácia és a morál ellen.
Azt is megállapítja Szerző, hogy mindnyájan különböző kisebbségi csoportok tagjai vagyunk, és korszakunk lehetőségei megjelölik az utat személyiségünk foglalkozási, képzettségi, művészeti, társasági, családi, szórakozási, hobbi stb. többességének gazdagodásához. A kisebbség a demokráciában olyan fogalom, amelyet bizonyos értelemben el kellene vetni, más szempontokból pedig középpontba kell helyeznünk. (65) Jelentősek azok a megállapítások, igények, követelések is, amelyeket a migrációról, a bevándorlásról olvashatunk. A bevándorlás a demokrácia vonzása és igazolása, amelynek tiltása a demokrácia sérelmét jelenti.
7.3 A tudomány, a filozófia, a történelem és a demokrácia jelentését, szerepét és ezek kapcsolódásának változatait elemző rendkívül tanulságos fejezetek (71-87) megállapításaiból a következőket emelem ki. A tudomány és a filozófia művelése az embert jellemző tulajdonság, proprietás, amely a valóság megismerésére, megértésére és megváltoztatására irányul. Demokrácia mint erkölcsön és más szabályokon nyugvó céltudatos emberi, közösségi élet nem nélkülözheti a múltat, a jelent és az építendő jövőt tanulmányozó, értékelő és következtetéseket megfogalmazó tudományokat és bölcseleteket. Mivel a világmindenség végtelen és folytonosan változik, a tudományok és a filozófiák tartalma illetve szerepe sem zárulhat le. Rendszeresen megújuló értékelésre azért is szükség van, mert az előnyös vagy hátrányos változásokat nem csekély arányban céltudatos vagy ösztönös emberi megnyilvánulások, tevékenységek és mulasztások okozzák. A tudományoknak és a bölcseleteknek nemcsak az előnyös lehetőségeket és kedvezőbb életfeltételek eszközeit, módozatait kell kutatniuk, hanem a természeti folyamatokból vagy az emberi aktivitásból fakadó veszélyeket, hátrányokat, valamint az egyéni, közösségi, közhatalmi visszaélés lehetőségeit és tényleges előfordulásait is minősíteni kell. Feltárni és értelmezni kell minden veszélyes, káros lehetőséget, forrást és tényleges megnyilvánulást.
A jó és a rossz, vagyis az előnyös, a veszélyes, a hátrányos, a káros egyéni, közösségi, társadalmi, közhatalmi, országos, világtáji és univerzális összetevőit tanulmányozó bölcseleteknek és tudományoknak, közöttük az etikának is rendeltetése a valóság megismerése, az előnyös gyarapítása, a hátrányos, a káros megelőzése, illetve elítélése. A tudományok és a bölcseletek általában nem döntenek, nem kényszerítenek, nem büntetnek, de figyelmeztetnek, óvnak, ajánlanak, serkentenek és felelősségérzetet indukálnak. Szerző elismeri, hogy a munkanélküliek számának növekedésével, a népesség jelentős részének szegényedésével, számos egyéb hátránnyal járó gazdasági és pénzügyi világválságot a financi-
- 262/263 -
ális folyamatok nem megfelelő szabályozása, sokak túlméretezett hitelezése, megnevezett milliárdosok feltárt súlyos visszaélései váltották ki, de ezek a szimptómák nem tekinthetők a demokrácia alapvető válságának.
7.4 Boros megalapozatlannak, kiüresedettnek és feleslegesnek tekinti a posztmodernitás és a posztdemokrácia kifejezéseket. Ezzel az állásponttal összefüggésben a következőkre emlékeztetek. A feudális előjogok és más kötöttségek felszámolásán, a polgárok törvény előtti formális egyenjogúságán, a tulajdon, a vállalkozás, valamint sok más emberi és állampolgári alapjog elismerésén nyugvó tőkés gazdasági, társadalmi és politikai berendezkedés alakulásában számos hatótényező következtében több sajátos fejlődési szakasz váltotta egymást, és valószínűsíthetjük, hogy a folyamat nem áll meg. A kínálat és a kereslet, vagyis a piac automatikus önszabályozásában bizakodó, az állam kapcsolódó funkcióját éjjeliőr szerepre korlátozó, ún. liberál-kapitalizmus működésében súlyos zavarok születtek. Az állam kezdeményező, támogató, korlátozó, szabályozó szerepe nélkülözhetetlenné vált. A második világháború után néhány szerencsés adottságú országban kibontakozott a szociális és jóléti jogállamiság alkalmazásának törekvése. Ezek az ideák nem válhattak általánossá, és nem érvényesülhetnek maradéktalanul.
7.5 A 20. század hatvanas éveinek szellemi és életviteli mozgalmai lényeges változásokhoz vezettek a nemek közötti kapcsolatokban, a családi életben, a szülők és gyermekek viszonyában, az öltözködésben, a viselkedésben stb. A számítástechnika és a távközlés folyton újuló lehetőségeinek előnyös és hátrányos hatásait Szerző is mérlegeli. Az időjárás-változás, a megrázó természeti és műszaki katasztrófák, az újszerű súlyos betegségek terjedése és sok más körülmény a közhatalom adaptált felkészültségét, felszereltségét és hatékony, intenzív funkcionálását igénylik. A demokrácia kivívott és bevált, illetve a körülmények változásaihoz ésszerűen igazodó alakzatainak érvényesítése természetesen nélkülözhetetlen. Úgy vélem azonban, hogy a jelzett változásokra tekintettel a demokrácia mibenlétére vonatkozó felfogásokhoz és tanulságos szerzői következtetésekhez indokolt a következőket is hozzáfűznünk. A demokrácia az emberiség kiemelkedő és folyton fejlesztendő vívmánya, amelynek érvényesülésében nélkülözhetetlen az ugyancsak rendszeresen időszerűsítendő erkölcsi követelmények követése. A demokrácia érvényesülése azonban nem korlátozódik az erényes egyéni és közösségi életvitelre. Ezzel együtt a demokrácia korszakunkban ugyanis számos nemzetközi és szupranacionális normában, állami alkotmányban, alaptörvényben és más jogszabályban szabályozott egyéni, közösségi és közhatalmi jogosítványokkal, kötelességekkel és felelősséggel gyakorolható működési rend, a fejlett jogállamiság nélkülözhetetlen összetevője és biztosítéka is.
7.6 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a feudális kiváltságok felszámolását közvetlenül követően kialakult polgári-társadalmi, gazdasági és hatalmi berendezkedés bizonyos elemei eltűntek, mások módosultak, és emellett teljesen újszerű összetevők és működési alakzatok születtek. Azt, hogy az eltelt több mint két évszázadban végbement változásokat és a közelmúlt, valamint a jelen újdonságait milyen általánosító elnevezéssel illetjük, természetesen vitatható. Szerintem a posztmodernitás és bizonyos esetekben, így pl. a 2010 után hazánkban kialakult hatalomgyakorlási rendszerre a posztdemokrácia elnevezés sokat jelző és ezért alkalmazható kifejezések. Ezeket a minősítéseket tartalmi sajátosságaik körvonalazásával néhány publikációmban magam is használtam.[1]
A polgári társadalom eredeti európai és észak-amerikai modelljének eszménye az autonóm egyének kölcsönös tiszteletén, korrektségén, az adott szó szentségén, a másoknak adott ígéret megtartásán, a szorgalmon, a helytálláson, a felelősségen, vagyis a tisztes polgári erényen és az abból fakadó kölcsönös bizalmon nyugodott. Ez az ideál, illetve ennek gyakorlata a legtöbb országban korszakunkban nagymértékben megváltozott. Nemcsak a bűnözés ölt széles méreteket, hanem meglazultak az erkölcsi kötelékek is. A valláserkölcsöt a végbement szekularizáció után nem, vagy csak szűk mértékben helyettesíti az ésszerűségből, a közösségi elvárásokból, az előnyösnek ígérkező következményekből és a felelősségtudatból fakadó polgári erény. Sokan nemcsak erkölcsi, hanem általános értékválságról beszélnek.
Paradoxonnak tekinthető, hogy a szervezett és egyéb bűnözés félelmetes szaporodása, a terrorizmus, a korrupció, a prostitúció, a vandalizmus, az erőszak és kegyetlenkedés, a kibernetikai bűnözés, a kábítószerfogyasztás, a biogenetikai és biomedicinális visszaélések terjedésének, valamint a vallási alapú és a szekularizált erkölcsi kötelékek lazulásának időszakában az alkotmány és a jogrendszer erkölcsiesedéséről beszélhetünk. Pedig az erkölcsiesedés szükségességét éppen a jelzett negatív jelenségek támasztják alá. Mivel egyrészt a jellegzetes jogi eszközök nem bizonyulnak az említett deliktumok és visszaélések elleni küzdelemben eléggé hatékonynak, egyre több országban észlelhető az a törekvés és eljárás, hogy a különböző állami és nem állami szervek, szakmai és más közösségek szerepükhöz és jellegükhöz igazodva dolgozzák ki és nyilvánítják magukra kötelezőnek speciális - pl. orvosi, ügyvédi, bírói, rendőri, tanári, más közszolgálati, magántársulati stb. - erkölcsi normáikat. Ennek ösztönzésére szaporodnak a jóhiszeműségre, a tisztességre, a méltányosságra, a jog rendeltetésszerű használatára, a joggal való visszaélés tilalmára, a közerkölcsre,
- 263/264 -
az ágazati erkölcsi kódexek kidolgozására vonatkozó alkotmányi és egyéb jogi előírások. Ezáltal számos erkölcsi követelmény nyer jogi színezetet, a jogi előírások végrehajtása pedig erkölcsi biztosítékokkal is kiegészül. Alig vonható kétségbe, hogy a jogrendszer erkölcsiesedésének jelzett folyamata a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a közintézetek és a civil szervezetek értékvédő szerepét jelentős mértékben alakíthatja.[2]
E fejezetben (99-110) Lukács György (1885-1971) filozófiai felfogásának alakulásáról és fő művéről olvashatunk lényeges tartalmi elemeket felidéző, bizonyos hiányokat és ellentmondásokat érzékeltető, tárgyilagos értékelést. E megállapítás illusztrálására a tanulmány következő megállapításait idézem. Lukács György a filozófus a 20. században nemzetközi ismertséget vívott ki magának, műveit nemcsak számtalan nyelvre fordították, de esztétikai és társadalomelméleti könyvei hivatkozott alapműveknek számítanak. (99) Lukács Hegel nyomán úgy véli, hogy az "ésszerű" korlátai megoldandó problémák, amelyek magasabb rendű ismeret lehetőségét, a gondolkodás továbbfejlődését, a dialektika lehetőségét hordozzák. Ezzel szemben az irracionalizmus olyan válasz a fejlődésre, amely szkeptikus, megragad a fennállóban, és nem képes, vagy nem hajlandó a határok túllépésére. (108) Szerző szerint Lukácsnak az a tétele, hogy nincs ártatlan világnézet, hogy a filozófusok talán közvetve, de koruk meghatározói és új fejlődési vonalak kijelölői, akár érvényesnek is tekinthető. A gondolkodók maguk is felelősek, hogy a Hitler-rezsimre is jellemző "korrupció, gengszterség, bűnözés és politikai terror" soha többé ne térhessen vissza sem az egyes országok, sem az európai kontinens történelmében. (109) Kevés, de határozott módosítással a hatalmas műveltségű Lukács műve továbbra is kiváló alapanyaga lehetne a demokráciát mind szélesebb körben megvalósítani és terjeszteni kívánó értelmiség számára. (110)
A monográfia utolsó előtti terjedelmes része (110-130) Heller Ágnes (1929-) deskriptív etikáját, narratív filozófiájának sajátosságait és lényeges tartalmi összetevőit mutatja be elismerő értékeléssel. Heller deskriptív etikája és narratív filozófiája elsődlegesen saját sorsával, tanulmányaival, munkájával, élményeivel, tapasztalataival összefüggő színes és tanulságos bölcseleti, etikai értékelések, kritikai elemzések, következtetések és állásfoglalások. "Morálfilozófia" c. művének bevezetőjében Heller hangsúlyozza, hogy az elméleti tudás állandóan változik, amit ma igaznak tartunk, holnap talán már nem. A moralitás viszont valami olyan, amit érdemes átörökítenünk. (110) Az élet tényét, azt, hogy élünk nem lehet pénzzel megfizetni. Aki él, azért él, mert megszámlálhatatlan sok ember és élőlény életben tartja. Ezért neki is a többi ember jobb életéért és a természet megtartásáért kell rendelkezésre állnia: gondoskodnia kell róluk. (115) Az ember csak akkor lehet etikus, ha szabadságát teljes mértékben biztosítják, tehát ura cselekedeteinek. A politikai értelemben szabadnak tekintett demokráciák piacgazdaságában emberek nagy tömegei a biológiai megélhetés-szükséglettől vezettetve kénytelenek lemondani hétköznapjaik cselekvési szabadságáról. (117) A munkamegosztásra épülő társadalmakban soha nem lehet mindenki mindig etikai szubjektum. Az etika az ideálist fogalmazza meg, hogy aztán egy második szinten megengedje a kompromisszumokat a mindennapi túlélés érdekében. A tisztességes embernek állandóan és józan ésszel kompromisszumokat kell kötnie és folytonosan kritizálnia kell a fennálló szabadságtalanító és etikátlanító struktúrákat. (118-120) Heller hangsúlyozza a tisztesség struktúrájának reciprocitását. Ritkán tarthatók fenn hosszabb távon olyan emberi viszonyok, amelyben bizonyos személyek mindig az adás, mások pedig mindig a kapás oldalán vannak.
A narratív filozófia nem elődök nélküli, a narratív filozófia archetípusa a Biblia, amely történeteket mesél el, amelyekből tanulságokat szűr le, következtetéseket, elvárásokat fogalmaz meg, de nem épít metafizikus épületeket. (131) Szerinte a filozófiát nem fogadhatjuk el anyai vagy paternalisztikus alakként, örökké változatlan egyetemes és ellentmondást nem tűrő tanítómesterként. Nyelvünk, világunk és mi magunk együtt születtünk, együtt alkotódtunk, és ezek együtt állanak fenn. (132-133) Azt is állítja, hogy nincs gondolkodás érzelmek nélkül. Boros hozzáfűzi, hogy érzelmek sincsenek gondolkodás nélkül. Heller szerint nem lehet világunk az érzelmi függőség láncolatain kívül, ezért bár nem utasítja el a tudományos filozófiát, hangsúlyozza, hogy ez nem elégséges az emberi helyzet és állapot megértéséhez. (138) A jelenlegi helyzetben, amikor különböző kultúrák, eltérő érzések, változatos értékek, különböző sebességek egyre inkább együtt érvényesülnek, még nyilvánvalóbbá válik, hogy az emberi lények, közösségek, társadalmak nem egyetlen elv szerint strukturáltak, nem egyetlen cél megvalósítására irányulnak, hanem inkább olyanok, mint a sok kötelékből álló hálók, illetve csomók. (145) Heller szerint a posztmodern ... olyan háztartás, amelyben minden receptre szükség van vagy lehet. Ez érvényes a narratív filozófiára is.
- 264/265 -
E filozófia eredeténél az a szándék található, hogy a filozófus törekedjék a lehető legtágabb értelemben mindenről véleményt formálni.
Az etika a narratív gondolkodó számára személyes, egyedi erkölcsi választások leírása, az ember motívumainak megértése. A narratív filozófia révén az ember megértheti, hogy ami ugyanaz, az nem mindig ugyanaz, mivel az elbeszélés "referenciapontja" révén az esemény többféleképpen elmesélhető. A narráció révén történeteink konstrukciója, ezek között a filozófia újra kalanddá tehető, életkalandunk pedig filozófiai szintre emelhető. A modern demokratikus alkotmányok néhány játékszabály követését kérve lehetővé teszik, hogy annyi és olyan életmódot, stílust alakítsunk ki és éljünk meg, amennyit akarunk, illetve amennyire lehetőségünk nyílik. Heller narratív filozófiájával a '80-as évektől kezdve új műfajt teremtett, a filozófia újszerű ágazatát műveli és gyarapítja.
A monográfiát a fenti című fejezet zárja (161-184). Szerző nem idézi fel Vajda Mihály (1935-) gerinces életútját, hanem kiterjedt spektrumban számos neves hazai és külföldi bölcselő, etikus, közíró kapcsolódó nézeteire utalással összefoglalja, elemzi és méltatja Vajda felfogását a demokráciáról és az etikáról. A színes és tanulságos megállapítások közül a következőket említem. A gondolat-, a szólás- és cselekvési szabadság korlátozása egyszerre akadályozza az új, hatékonyabb eszmék és magatartásformák létrejöttét és az elfogadott igazságokba vetett bizalom fenntarthatóságát. Ezzel az elvvel lép színre Vajda Mihály a kulturális antropológus, a radikális moralista, a posztkoloniális gondolkodó a rendszerváltás előtti szabadnak még nem nevezhető években. (173) Vajda 1989-ben fogalmazta meg azt az álláspontját, amely szerint "nem szabad, hogy az írástudók valamifajta ügynek kötelezzék el magukat: csakis az igazságnak vannak elkötelezve". A történelmi folyamatban bízik, mivel szerinte a demokráciához szükséges, hogy az egyének saját szabadságukat felismerjék. A demokrácia igazi ellenlábasa a modern világban ugyanis nem a partikularitások megléte és ösztönzése, hanem azok létjogosultságának kétségbe vonása. A demokráciát, az individuumot, a szabadságot az alapjánál ott lévő "formális morált" minden áron védeni kell. Filozófiai vándorútján Vajda nem az örökkévalóságot, hanem az igazságos társadalmat, a társadalmi igazságosságot keresi, és eljutott arra a meggyőződésre, hogy a nyugati típusú demokrácia a legfőbb érték, amellyel korszakunkban az emberiség rendelkezik. (184) Rendkívül tanulságosak Vajdának azok a megállapításai, amelyeket "Túl a filozófián" c., 2013-ban megjelent könyvében a "humaniorák"-ról ír. Ezekből a következőket idézem. A humaniorák kiiktathatatlan eleme egy meghatározott perspektíva tudatos vállalásában mutatkozik meg, amellyel képviselőik azt deklarálják, hogy a maguk igazsága mellett más igazságokat is tolerálniuk kell, ha nem is sajátjukként, ha adott esetben ellenséges érzülettel is. Ennek jegyében, amit tanítok, semleges és feltétlen elméletnek kell lennie, máskülönben nem tanár vagyok, hanem pap, vagy ami még rosszabb, pártfunkcionárius, valamely párt elkötelezett katonája. Ez mégis performatív hitvallás. Hit, döntés, nyilvános elkötelezettség, etikai-politikai felelősségvállalás nélkül ugyanis a humaniorák üresek, semmitmondóak. (220-221. o.) ■
JEGYZETEK
* Iskolakultúra-könyvek 46. Gondolat Kiadó, Budapest 2013. 186 o.
[1] Ádám Antal: A posztmodernitásról és a posztdemokráciáról. Közjogi Szemle 2012. március 1-8. o.
[2] Vö. Ádám Antal: Az erkölcsi és a jogi értékekről. In: Etikák - identitások - perspektívák. Szemelvények az erkölcselmélet és a kortárs hivatásetikák köréből (Szerk. Bertók Rózsa, Barcsi Tamás) ETHOSZ Tudományos Egyesület - Virágmandula Kft., Pécs 2013. 137-160. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus.
Visszaugrás
