Schweitzer Gábor: Adalékok a weimari alkotmány két világháború közötti magyarországi visszhangjához (KJSZ, 2020/1., 60-64. o.)

Egy évszázaddal ezelőtt, 1919. július 31-én fogadta el a Weimarban ülésező Alkotmányozó Nemzetgyűlés a Német Birodalom Alkotmányát (Die Verfassung Des Deutschen Reichs), közismertebb nevén a weimari alkotmányt. Miközben a weimari alkotmány parlamentáris köztársaság intézményrendszerét állította fel a vesztes világháború végén összeomló monarchia helyébe, jelentős mértékben támaszkodott a korábbi német alkotmányok - az 1849. évi paulskircheni alkotmány, valamint az 1871. évi birodalmi alkotmány - elveire és szabályaira is.[1] Az alábbiakban azt szeretném bemutatni, hogy miként reflektáltak a két világháború közötti hazai társadalomtudományi - ezen belül elsősorban az alkotmányjog-tudomány körébe sorolható - munkák a weimari alkotmányra, illetve annak intézményeire. Egyúttal arra is rá kívánok mutatni, hogy milyen egykorú törvényalkotási folyamatok kapcsán érzékelhető a weimari alkotmány szövegszerű hatása. Az áttekintés második részében az 1933 után megjelenő munkákról esik szó. Ezeknek a nemzetiszocialista hatalomátvételt követően megjelenő műveknek az az egyik ismérve, hogy a kibontakozó totalitárius közjogi berendezkedés ismeretében utaltak vissza a de jure még mindig hatályos weimari alkotmány tovatűnő korszakára.

I. Elsőként a Concha Győző tanítványi köréhez tartozó Kaas Albert Az alkotmányfejlődés tényezői című, 1926-ban közzétett kötetét szükséges megemlítenünk. A szerzőt elsődlegesen az a cél vezérelte, hogy alkotmánytörténeti szempontok alapján jellemezze az alkotmányok fejlődését befolyásoló tényezőket, valamint az ezek kölcsönhatásában kimutatható esetleges törvényszerűségeket. Meglepőnek tűnhet, de az 1919-es német birodalmi alkotmánynak kevés teret szentelt ez a nagy ívű áttekintés. A weimari alkotmány kapcsán ugyanis a szociális elvi deklarációk kiemelését tartotta szükségesnek. A szociális gondolat az alkotmányok fejlődésére hatást gyakorló tényezők egyikeként aposztrofált "korszellem" megnyilvánulásaként kapott szerepet a kötetben. "A szociális gondolatot [...] hiába keresnők a háború előtti alkotmányok betűi között. De íme, a háborús kor forgatagában és a forradalmakban felszínre vetve a jelennek a szociális problémája is megjelent, mint elvi deklaráció, a weimari német köztársasági alkotmányban. A korszellem hatása azonban eleven erővel tör ki és kizárólagos érvényesülést keres az alkotmányválságok és a forradalmak idején."[2] Kétségtelen tény, hogy a weimari alkotmány az európai kontinens legelső ún. szociális alkotmányának tekinthető.

Rusznák (utóbb Rudai) Rezső Az államformák értelme és tartalma című, 1928-ban megjelenő monográfiája a prezidenciális és a parlamentáris kormányforma összehasonlító jellegű áttekintését tűzte ki célul. Így került a szerző látókörébe a weimari alkotmány is. Emellett azonban Rusznák Rezső kora diktatórikus államainak, így a fasiszta Olaszországnak, illetve a bolsevik Szovjetuniónak a kormányformáját is bevonta a vizsgálódások körébe.

A weimari alkotmányt Rusznák Rezső frappáns, de árnyalandó meglátása szerint "az amerikai prezidenciális és a francia parlamentáris kormányzat kompromisszuma" jellemezte.[3] Jól érzékelte ugyanakkor a birodalmi elnök kiemelkedő alkotmányjogi helyzetét. "A német elnök prezidenciálisan szervezett elnök - parlamentáris kormányzattal. Ezért hasonlók a működésének társadalmi megnyilvánulásai az Unió elnökéhez és az angol államfőhöz egyaránt."[4] Másutt egyenesen úgy fogalmazott, hogy a birodalmi elnök az "előre nem látott esetekben" a német birodalom biztosító szelepe, másként kifejezve: "technikai szerve".[5] A birodalmi elnök kapcsán hangsúlyozta, hogy egyénisége függvényében képes mindazon alkalmakkor befolyást gyakorolni, amikor arra jogi lehetősége adódik. "A kancellár dezignálását megelőző párttárgyalások, a kormánnyal való állandó érintkezés és tárgyalás, a külügyekben való részvétel, a kormányzattal való állandó kapcsolat mindmegannyi módot és alkalmat nyújtanak arra, hogy befolyását érvényesíthesse, amihez még az is járul, hogy bizonyos esetekben a kivételes hatalmat is gyakorolhatja, s más esetekben pedig a népszavazáshoz folyamodhat."[6]

Kaas Alberthez hasonlóan Rusznák Rezső is kiemelte a weimari alkotmány alapjogi katalógusának szociális jellegét: "Az új német alkotmány a többi alkotmányban is lefektetett alapjogokat tartalmazza, de igen erős államszociális kidomborítással. Mert az alkotmányban mondja ki a család, a gyermek és az anya védelmét, továbbá, hogy a magántulajdon forrásául az alkotmányt állítja és minden kisajátítást törvényileg megengedhetővé tesz, s a magántulajdon kötelességeiről is szól. Továbbá mert a munkaerő védelmét deklarálja, valamint

- 60/61 -

a középosztály védelmét jelenti ki, és az üzemi munkástanácsokról és a szociális önkormányzatról is szól."[7]

A jogtudományi és bölcsészettudományi háttérrel egyaránt rendelkező Mihelics Vid 1931-ben közzétett, Az új szociális állam című kötetének középpontjában a társadalom- és szociálpolitikai kérdések alkotmányos szabályozásának vizsgálata állt. Az összehasonlító módszert alkalmazó szerző a következő alkotmányokat vette figyelembe: csehszlovák (1918), finn (1919), német birodalmi (1919), észt (1920), osztrák (1920), lengyel (1921), jugoszláv (1921), lett (1922), ír (1922), román (1923), török (1924), görög (1927), litván (1928).[8] A kötet irányultságának megfelelően Mihelics Vid a weimari alkotmányt is elsősorban a társadalompolitikai és szociálpolitikai rendelkezéseken keresztül mutatta be, bár figyelme kiterjedt a birodalmi alkotmány egész struktúrájára is. A vizsgálatba bevont alaptörvények egy része kapcsán mutatott rá arra, hogy miután több esetben is kompromisszumok árán fogadták el az alkotmányokat, szerkesztési egyenetlenségek és belső ellentmondások terhelik a normaszöveget. "A legfeltűnőbb a logikátlanság a weimari alkotmányban, amit az magyaráz, hogy az egyedül lehetséges kormánykoalíciót a benne képviselt centrum-, szociáldemokrata és demokrata pártok bármelyike felboríthatta volna. Igy azután közös megegyezéssel beiktatták az alkotmányba mindazokat a tételeket, amelyeket az egyes pártok szívügyüknek tekintettek."[9] Így állhatott elő egy párhuzamos processzus: "az alapvető egyéni jogok védelme, másrészt valamely szociális elv nevében (szolidaritás, közjó, államérdek stb.) ugyanezen alapjogok korlátozása; egyik paragrafus kiterjeszti az egyéni jogokat, a következő pedig korlátozza az imént már proklamált alapjogot."[10]

Mindezek az anomáliák természetesen összefügghettek azzal a zaklatott politikai időszakkal is, amely az alkotmányozást Németországban jellemezte. Az esetleges belső ellentmondásoktól függetlenül Mihelics Vid azokra a területekre is rámutatott, amelyek vonatkozásában viszont a weimari alkotmányt az elsőbbség illette meg. Ezek közé tartozott annak a tételnek a kinyilvánítása, mely szerint a magántulajdon oka a közjó, vagyis a magántulajdonban rejlő szociális funkció. A tulajdon ugyanis kötelezettségekkel jár, hiszen a tulajdon használatának egyúttal a köz javát is kell szolgálnia.[11] Mihelics többször is hangsúlyozta, hogy egyes általa vizsgált társadalompolitikai területeken eléggé egyértelműnek és kimutathatónak tűnik a weimari alkotmány hatása egyes akkoriban elfogadott alkotmányok tekintetében. Így pl. az érdekképviseleti alapon szervezett Országos Gazdasági Tanács intézménye a weimari alkotmány alapján került be a lengyel és a jugoszláv alkotmányba.[12] A nemzetközi munkásvédelem melletti elkötelezettség terén szintén megelőzte a weimari alkotmány kora alaptörvényeit.[13] Figyelemre méltónak tartotta továbbá, hogy a család-, anya- és gyermekvédelmi rendelkezések az általa vizsgált alkotmányok közül a weimari alkotmányban a legrészletesebbek.[14]