A versenytilalmi megállapodás munkajogviszonybeli fontossága és kettős jogi természete miatt visszatérő problémaforrásnak tűnik a munkajog keretei között, és emiatt nagy érdeklődésre is tart számot. Több aspektusból is feldolgozásra került már e speciális jogintézmény (legújabban: Lőrincz György, A versenytilalom és ellenértéke, Gazdaság és Jog, 2015/1., 23-24.), azonban a folyamatosan felmerülő gyakorlati problémákra szükségesnek tartjuk az aktuális reflexiót. Ennek megfelelően a következő néhány oldalban olyan jogi problémákat veszünk alapul, amelyek megoldása a jelenleg hatályos szabályozás alapján lehetséges ugyan, de nézetünk szerint annak ellenére, hogy az Mt.-beli szabályozás egyértelmű és nehezen vitatható, szükséges eltérő nézőpontokat felvázolni, így meglátásaink nagy része a jövőben formálódó joggyakorlatra, illetőleg az 1992-es Mt.-vel történő összehasonlításra fokuszál szükségszerűen.
Lőrincz György említett munkájában (Lőrincz György, A versenytilalom és ellenértéke, Gazdaság és Jog, 2015/1, 23-24.) álláspontunk szerint is helytállóan utal arra, hogy a versenykizárási megállapodás a munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközése miatt akkor semmis az Mt. 28. § (1) bekezdése és 228. § (2) bekezdése alapulvételével, ha a munkáltató ellenértékként nem biztosítja a munkavállaló adott időszakban irányadó alapbérének legalább egyharmadát, vagy ad absurdum ellenértéket egyáltalán nem határoznak meg a megállapodásban az azt kötő felek. Ez a jogi konstrukció a korábbi munkajogi szabályozáshoz képest kedvezőbbnek tűnik a munkavállalóra nézve, mivel az 1992. évi Mt. 3. § (6) bekezdésének figyelembevételével csak akkor volt semmis a versenytilalmi megállapodás, ha a versenytilalom kikötéséért ellenértéket egyáltalán nem állapítottak meg a felek, vagyis a megállapodás ingyenes volt. Itt kell megjegyezni, hogy az ellenszolgáltatás nélkül vállalt ilyen tartalmú munkavállalói kötelezettség természetszerűleg érvénytelen (lásd az ellenérték kompenzációs jellegére is történő utalással: Kajtár Edit, Pénzt vagy munkát? A versenytilalmi megállapodás szabályozása, Pécsi Munkajogi Közlemények, 2013/2, 67-71.), ez a versenytilalmi megállapodás rendeltetéséből egyenesen következik, így ez nem is lehet további jogi fejtegetés tárgya.
Ki kell azonban emelni, hogy a jogalkotó részéről ez a határozott állásfoglalás nem csak látszólagosan bír jelentős hatással a versenytilalmi megállapodás érvényességi szempontú megítélésre, hiszen a kirívóan alacsony mértékű ellenérték és az ingyenes szolgáltatás között szignifikáns különbség mutatkozik. Ez a különbség leginkább a jogalkalmazás és jogértelmezés során szük-
- 18/19 -
ségszerűen alkalmazandó mérlegelés vonatkozásában ütközik ki, hiszen az 1992-es szabályozás értelmében a nem ingyenesen, de nem megfelelő (alacsony mértékű) ellenérték ellenében kikötött versenytilalom megítélése lényegében a bírói mérlegelés körébe tartozott. Nem túlságosan előre tekintve hozzátesszük, hogy véleményünk szerint önmagában e jogszabályi változásból nem feltétlenül következik az, hogy a versenytilalmi megállapodás érvénytelenségére nézve kizárólag a semmiség szabályai lehetnek irányadók az ellenérték kapcsán, azonban azt mindenképpen rögzíteni kell, hogy a jogalkotói szándék minden bizonnyal ez volt (T/4786. számú törvényjavaslat a Munka Törvénykönyvéről, általános és részletes indokolás, 169-170.). Mindez persze azt is jelenti - és az Mt. miniszteri indokolása ezt hangsúlyozza -, hogy a jognyilatkozatokra vonatkozó Mt.-ben foglalt részletszabályok nem teszik indokolttá a polgári jogi szabályok alkalmazását, azonban a munkajogi kódex szerint irányadó részleges érvénytelenség alkalmazását a semmisséggel összefüggésben szintén kiemeli a jogalkotó (T/4786. számú törvényjavaslat a Munka Törvénykönyvéről, általános és részletes indokolás, 170.). Nézetünk szerint ezen Mt.-beli átstrukturálás önmagában véve még nem indokolja a polgári jogi szabályok teljes mértékű hanyagolását, már csak ezért sem, mert a munkajogi semmisség és a polgári jog szerinti feltűnő értékaránytalanság jogcímén történő megtámadás nem zárják és nem is üresítik ki egymást.
Mindemellett azért tartjuk fontosnak hangsúlyozni, hogy ez a jogi megoldás nem biztos, hogy az egyedüli helyes álláspontként jelenik meg, mert adott esetben - és erről a későbbiekben még lesz szó - a munkavállaló alapvető érdekeinek védelmét az érvénytelenség mindkét formájának alkalmazhatósága segítné elő hatékonyan, még akkor is, ha a semmisségi alapú objektív érvénytelenség hatásosabb eszköz a munkavállaló kezében, mint a bonyolultabb és nem biztos, hogy sikeres relatív érvénytelenséget jelölő megtámadhatóság.
Lőrincz György szerint abban az esetben, ha a munkavállaló a szakmájánál fogva és a szakmájából fakadó elhelyezkedési nehézségnél fogva a munkáltató által megjelöltnél magasabb ellenértéket érdemel, és ezt az igényét a munkáltató elutasítja, akkor semmisség, nem pedig megtámadhatóság jogcímén indíthat pert. Lőrincz György szerint ugyanis - ellentétben a polgári jogi visszterhes szerződéseknél jelentkező szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanság esetével - "az elhelyezkedési tilalom kikötése csak abban az esetben érvényes, ha ennek ellentételezéseként a munkáltató megfelelő ellenértéket fizet" (Lőrincz György: A versenytilalom és ellenértéke, Gazdaság és Jog, 2015/1, 23-24.). Lőrincz György álláspontja szerint a jelenleg hatályos Mt. 228. § (2) bekezdése "iránymutatást ad az ellenérték összegének a meghatározására is" (Lőrincz György: A versenytilalom és ellenértéke, Gazdaság és Jog, 2015/1., 23-24.). Ebből szerinte "az a következtetés vonható le, hogy a versenytilalmi megállapodás érvényességi kelléke az arányos ellenérték megfizetése" (Lőrincz György: A versenytilalom és ellenértéke, Gazdaság és Jog, 2015/1., 23-24.). Tehát, ha aránytalanság áll fenn, abban az esetben az semmisségi oknak minősül, mivel erre nézve konkrét, kógens iránymutatás került meghatározásra az Mt.-ben. Minderre tekintettel Lőrincz György értelmetlennek és szükségtelennek tartja a versenytilalmi szerződésnél a megtámadást. Hozzátesszük ugyanakkor, hogy az arányosság-aránytalanság problémájának megítélése ugyanúgy jogalkalmazói mérlegelés körébe tartozik tipikusan, mint a fentebb az 1992-es szabályozás alapján kirívóan alacsony mértékben kikötött, de nem ingyenes versenytilalom értelmezése esetében.
Ha viszont az előző bekezdésben részletezett érvelést elfogadnánk, akkor ugyanezen az alapon azt is helytállónak fogadhatnánk el, hogy a visszterhes polgári jogi ügyleteknél is a semmisség esete áll fenn feltűnő értékaránytalanság esetén. Mivel az értékaránytalanság esetében a "feltűnő" szó az iránymutató - aminek fennállása esetén szintén semmisséggel, nem pedig megtámadhatósággal állunk szemben -, ezért, ha Lőrincz György álláspontját következetesen végigvinnénk, akkor eme értelmezési nehézség csak nehezen lenne feloldható. Álláspontunk szerint - miként a polgári jogban a "feltűnő" szó jelöli az iránymutatást a megtámadásra lehetőséget adó aránytalanságra - ugyanígy az Mt. megfogalmazásában az ellenértéknél a "megfelelőség" hiánya alapozza meg ugyanezt. Mindez analógia útján annak ellenére megfontolandónak - illetőleg a gondolatmenet elvetése aggályosnak - tűnik, hogy az Mt. az 1992-es szabályozással ellentétben nem utal a versenytilalmi megállapodás kapcsán a polgári jogi szabályok alkalmazására, következésképpen kizárólag az Mt.-t kell irányadónak tekinteni. Így nézetünk szerint e jogalkalmazási módosítás nem biztos, hogy indokolt volt a jelenleg hatályos munkajogi kódexben, különösen akkor nem, ha nem tévesztjük szem elől a 2012-es munkajogi reformmal egyre hangsúlyosabbá váló egyértelmű kapcsolatot a munkajogi és polgári jogi szabályozás között (a jogalkotó szemszögéből lásd: T/4786. számú törvényjavaslat a Munka Törvénykönyvéről, általános és részletes indokolás, 86-87.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
