A szerződések létszakaszait áttekintve a gazdasági élet szereplői számára jellemzően két mozzanat bír kiemelkedő jelentőséggel: a szerződés megkötése és a szerződés megszűnése, illetve megszüntetése.
A szerződés megkötése azért, hogy az ily módon megvalósítani kívánt céljaikat minél könnyebben, gyorsabban el tudják érni és a jogrendszer - a szerződések kikényszeríthetősége, valamint a különböző szerződéses biztosítékok révén - ezt biztosítsa számukra.
Ugyanakkor a felek által elérni kívánt célok a szerződés megkötését követően változhatnak. Egy vállalkozási szerződés esetében ennek oka lehet akár az, hogy a vállalkozó egy számára nagyobb haszonnal kecsegtető megrendelést tudna elvállalni, akár az, hogy a megrendelőnek a szerződés megkötésekor még oly vonzónak tűnő mű, az idő múlásával egyre kevésbé tűnik előnyösnek. Ha ez az eset áll elő, akkor felmerülhet a megváltozott érdekviszonyok miatt kedvezőtlenebb helyzetbe kerülő félben a szerződés módosításának szándéka, amelyet azonban partnere diszkrecionális jogkörében eljárva elutasíthat.[1]
Ekkor megfogalmazódhat - az egyik vagy akár mindkét félben - a gondolat, hogy miként tudnának jogszerűen szabadulni a szerződésből.
Az e kérdésre adott jogalkotói válasz - révén, hogy az egész jogviszonyt befolyásolja - kihat a szerződés valamennyi létszakaszára, hiszen ha a felek a kötelemből való szabadulás szabályozását nem tartják elfogadhatónak, abban az esetben létre sem jön - az egyébként minden szempontból előnyös - szerződés.
Jelen sorok írója a Magyar Jog korábbi lapszámában[2] a szerződéskötéssel és a jogviszony alanyaival kapcsolatos kritikáját már megfogalmazta. Jelen tanulmány - a fent kihangsúlyozott jelentősége miatt - a szerződés megszűnésével kapcsolatos normára fekteti a hangsúlyt.
A vizsgálat tárgya a franchise szerződés megszűnésével és megszüntetésével kapcsolatban felmerülő egyes kérdéskörök. Ugyanakkor a tanulmány kiterjeszti elemzésének eszköztárát és a jogviszony elemzéséhez felhasználja a közgazdaságtan fogalomkészletét is.
A fent hivatkozott tanulmányban megfogalmazott közgazdaságtani megközelítésmódra vonatkozó alapvetés[3] jelen tanulmányban is irányadó, így annak megismétlésétől a szerző eltekint.
A tanulmány által vizsgált hipotézis az, hogy a közgazdaságtan fogalomrendszere alkalmas lehet arra, hogy a franchise szerződés megszűnésére vonatkozó szabályozással kapcsolatos kritikát megalapozzon, s a szabályozás egyik iránymutató szempontja legyen.
A tanulmány szerkezete az alábbiak szerint épül fel:
Elsőként a bevezető fejezetében tisztázza a témaválasztás indokát, a tanulmány szerkezeti felépítését, az alkalmazott módszereit, a szerzőnek a fennálló tudományos diskurzushoz való viszonyát.
Ezt követően a szerződés megszűnése fejezetben kifejtésre kerülnek a felekre ható fontosabb ösztönző hatások, valamint a megszűnés jellemző esetei. E körben - tekintettel a Ptk.-ban megjelenő lex specialis szabályokra is - külön alfejezetben kerül elemzés alá a rendes felmondás, majd a rendkívüli felmondás.
A fentiek tárgyalását követően a befejező részben a tanulmány összegzi eredményeit, téziseit.
Az alkalmazott módszerek kapcsán a tanulmány sajátossága a franchise szerződések szabályozásának elemzése a közgazdaságtan fogalomtárának felhasználásával, ekként jelen írás részint egy pozitív közgazdaságtani tanulmánynak is tekinthető, amely arra keresi a választ, hogy a racionális emberekre milyen ösztönzők hatnak a franchise szerződések keretében.[4]
A szerző célja, hogy a jog gazdasági elemzése útján rákérdezzen a franchise szerződések megszűnése kapcsán a normatív szabályozás hatékonyságára, a hatályos szabályozást értékelje.
Jelen tanulmány elsődlegesen jogdogmatikai alapokon áll. Elemzésre kerül az elérhető hazai szakirodalom, a szerző összeveti a jogirodalmi kritikákat és a hatályos szabályozást. Elemzésre kerülnek az üzleti életben kialakult megoldások és a releváns - sajnálatos módon igen csekély - bírói gyakorlat is.
A fennálló tudományos diskurzus kapcsán jelen sorok írója a franchise szerződések kodifikálása mellett foglal állást. Álláspontja szerint a franchise szerződések kodifikálása mellett szóló érvek (így a jogbérletbe vevő védelme, a jogalkalmazó bíróság munkájának segítése) meg-
- 209/210 -
győzőek, azonban úgy véli, hogy a hatályos szabályozás nem alkalmas sem a jogalkalmazó munkájának segítésére, sem a jogbérletbe vevő védelmére.
A franchise szerződések kapcsán három olyan - joggazdaságtani szempontból - releváns tényezőre érdemes felhívni a figyelmet, amely befolyásolhatja a feleket abban, hogy megkötik-e a szerződést.
Egyrészről a jogviszonyban a franchise-átadó dominanciája, erőfölénye érvényesül. Elsőként a magyar jogirodalomban Haraszti Mihály hívta fel a figyelmet arra, a franchise átadó jellemzően a jogok és a kötelezettségek megoszlása szempontjából számára kedvezőbb jogviszonyt kíván létrehozni, ahol hangsúlyosak a jogbérletbe adó jogai és a jogbérletbe vevő kötelezettségei.[5]
E kérdéskörrel részletesebben Tajti Tibor foglalkozott, aki a franchise szerződés Janus-arcú aszimmetriája megnevezést alkalmazta.[6] A probléma sajátosságát éppen az adja, hogy ami egyben a franchise rendszer sikerének a kulcsa - a jogbérletbe adó erőfölénye, többletjogai, amellyel irányítja a rendszert -, az egyben az a veszélyforrás is, ami a jogbérletbe vevőt sújtja, ugyanis e többletjogosultságok révén a franchise átvevő teljesen ki van szolgáltatva franchise átadójának.
Ennek az aszimmetriának két rétege határozható meg.[7] Egyrészt létezik egy erőfölénybeli aszimmetria: a franchise átadó határozza meg egyoldalúan a tárgyalás feltételeit, valamint valamennyi jogilag releváns dokumentumot ő szövegez meg. Tekintettel arra, hogy a franchise átadó kockáztatja elsőként a tőkéjét, valamint az egész rendszer goodwill-jét, így ehhez kapcsolóan többletkontroll is jár a franchise átvevők felett.
Másrészről beszélhetünk egy információs aszimmetriáról is, ugyanis maga az üzleti modell a jogbérletbe adó birtokában van, aki elsősorban abban érdekelt, hogy kizárólag az előnyökről tájékoztassa a jogbérletbe vevőt. Ez utóbbi jellemzően a franchise szerződés megkötésekor jelentkezik.
A második jelentős tényező a franchise átvevő korlátozott racionalitása. A korlátozott racionalitás alapvetően a fogyasztói szerződések kapcsán merül fel a jogirodalomban, nevezetesen akként, hogy a fogyasztók nem feltétlenül képesek olyan döntést hozni, amely a saját érdekeiket szolgálná. Ennek okai egyrészről a fent említett információs aszimmetria, másrészről - az aszimmetria felszámolása esetén - a kapott információk megfelelő értelmezésének hiánya, valamint a könnyű befolyásolhatóság.
Ugyan a franchise szerződések tipikusan nem tartoznak a fogyasztói szerződések közé, hiszen mind a jogbérletbe adói, mind a jogbérletbe vevői oldalon vállalkozások állnak, azonban - mint az a fentiekben kifejtésre került - a jogviszony fennállása során jellemzően a jogbérletbe adó dominanciája érvényesül, míg a jogbérletbe vevő oldalán éppen a fent kifejtett korlátozott racionalitás elemei jelenhetnek meg, különösen a kis-és középvállalkozások esetében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
