Strasser úgy fogalmazott, hogy "a nem vagyoni kár egy "maradékfogalom", mindazt a "maradékot" öleli fel, amely a vagyoni kár körbeírását követően megmarad."1
Az uralkodó ítélkezési gyakorlat szerint a nem vagyoni kár - eltekintve a törvényileg szabályozott esetektől - nem rendelkezik kártérítési képességgel.2 A nem vagyoni kártérítés jogszabályi elismerését az ABGB kártérítési joggal foglalkozó részének két jogszabályhelyén mutatja: a § 1293 és § 1325, valamint az azt követő szakaszokban. Az § 1293 ABGB jelöli meg a kárfogalmat, melyet a vagyonban, személyben és jogban bekövetkezett hátrányhoz köt, a § 1325-1330 ABGB a testi-, szabadság- és "becsület"-sértésekre vonatkozó polgári jogi rendelkezéseket tartalmazza.3
Az ABGB § 1325-ben szabályozott fájdalomdíj az osztrák nem vagyoni kártérítés legjelentősebb alkalmazási területévé nőtte ki magát az elmúlt évtizedek, évszázadok során. Amennyiben valaki "testi sérülést", "Körperverletzung"-ot szenved, úgy "Schmerzengeld"-re, "fájdalomdíj"-ra válhat jogosulttá bizonyos jogszabályi feltételek megléte esetén. A fájdalomdíj megítélése, jogi természete komoly dogmatikai vitákra adott és ad okot a mai napig. Többértelműségre okot adó természete odáig vezet, hogy bizonyos jellemzői tekintetében egymásnak teljesen ellentmondó, logikai pontossággal levezetett eltérő megoldást alkalmaz a bírósági joggyakorlat és másik teóriát vázol fel a jogelmélet.
A jogirodalomban szélesen elterjedt az a felfogás, hogy a fájdalomdíj megjelenésének és kialakulásának jogtörténeti alapjai nem a római jogba vezetnek vissza, elődje a germán jog Buße-ja, bírsága volt,4 és egyes középkori városi jogok bírság-katalógusa következtében5 fejlődött tovább mára a legjelentősebb jogintézménnyé a "Körperverletzung" bekövetkezte esetében.
A § 1325 ABGB szerint "Aki valakinek testi sérelmet okoz, ... az köteles a sérelmet szenvedőnek annak igénye szerint, a felmerült körülményeknek megfelelő mértékű fájdalomdíjat fizetni".6 A vagyoni kártérítés mellett "Körperverletzung" esetén, mintegy "második kártérítési kategóriaként" a nem vagyoni károk megtérítése is igényként jelentkezik. Mivel a nem vagyoni károk immateriális eszközökkel való kiegyenlítése a kártérítési jogban nem értelmezhető, materiális eszköz, a fájdalomdíj intézménye alkalmazása révén kerül kiegyenlítésre. Bár a "Schmerzengeld" fogalma további kártérítési jogi ún. "Nebengesetz"-ekben visszatér, a joggyakorlat és a jogirodalom feladata maradt a fájdalomdíj alapelveinek kidolgozása, ahol elevenen él az "aliter in theoria, aliter in praxi" elve. (A vélemények különbözősége leginkább - miként az a cikk későbbi részében látható - a fájdalomdíj mértékének kialakítására hatással lévő körülmények értékelésében mutatható ki. Ez az eltérő álláspont sok esetben oda vezet, hogy míg a jogirodalom egésze érvekkel alátámasztva bizonyos, a fájdalomdíj mértékére hatással lévő körülmények figyelembevételét látja alkalmazandónak, addig a bírósági gyakorlat eltérő álláspontja következtében e körülmények értékelését mellőzi.)
A fájdalomdíj természete és alkalmazhatósága kapcsán mind a jogirodalom, mind a bírósági joggyakorlat hangsúlyozza, hogy a fájdalomdíj "se nem büntetés, se nem bírság, hanem kártérítés" (ZVR 1967/16).
A fájdalomdíjnak célja nem a büntetés, vagy a pénzbírság alkalmazása, hanem igényként jelentkezik valamely valódi, nem vagyoni kár kiegyenlítésére.7 A joggyakorlat és jogirodalom a fájdalomdíjat "als Genug-tung für alles Ungemach"-ként aposztrofálja, a fájdalomdíj funkciójának, a "kiegyenlítést", elégtételt tekinti.
1. A fájdalomdíj iránti igény érvényesítésének elsődleges feltétele "Verletzung am Körper" testi sérülés, testi sérelem bekövetkezte.8
Az ABGB által védett jogtárgynak, a testi integritásnak nem tulajdonítható szűkített körre redukálódott értelem. A fájdalomdíj igény alapját képező jogsérelem alatt nem pusztán a test, mint fizikai egység épségének megsértését kell érteni, tágabb felfogásban kell a testi sérthetetlenséget értékelni. A "Werletzung am Körper" körébe tartozik valamennyi testi sérelem függetlenül annak megjelenési módjától. Dörner különbséget tesz a testi sérthetetlenség megsértése különböző formái között: a) anatómiai (pl. egy láb amputációja), b) funkcionális (érzékszervi károsodás), c) szellemi (gondolkodási képesség változása) vagy d) pszichikai deficit (depresszió fellépése).9
A fájdalomdíj igényre vonatkozó törvényi tényállás védett jogtárgya meghatározásánál a joggyakorlatban problematikát okozott annak az igen fontos kérdésnek a megválaszolása, hogy a test és az egészség különböző védett jogtárgyakként értékelendőek-e. A kialakult bírósági joggyakorlat és a jogirodalom, így Koziol egyértelműen amellett foglalt állást, hogy bár a törvényi felsorolás nem jelöli meg kifejezetten az egészség károsodást, mint "Körperverletzung"-ot, ennek ellenére a § 1325 ABGB magába szubszumálja védendő jogi tárgyként az egészség sérthetetlenségét is.10, 11
Különleges problematikával rendelkezik az ún. szellemi-lelki sérelmek fájdalomdíjra jogosultsága. A lelkiszellemi szférának azt a sérelmét, mely pusztán kedvet-lenségi érzetet eredményez, nem lehet testi sérülésként értékelni. Bár a szellemi egészség megsértése megvalósítja a testi sértést, ugyanakkor a pszichés sérelem okán érzett kedvetlenség önmagában nem elégséges a fájdalomdíj igény megállapításához. Ahhoz az szükséges, hogy a kedvetlenségi érzet valamely testi sérelem, vagy ahhoz hasonló, a § 1325 ABGB hatálya alá tartozó sérelem bekövetkezte okán lépjen fel. A "lelki fájdalom" annyiban alapozza meg a fájdalomdíjra való jogosultságot, amennyiben az "Körperverletzung" következményeként állt be.
Az egyedi esetekben a megítélhetőség, elhatárolha-tóság problémájára vonatkozó iránymutatást tartalmaz az OGH a JBl 1989, 41 döntésében. Az OGH egy lár-mázási zaklatás miatt indult eljárás során kimondta: "olyan pszichikai sérelem miatt, ami a hangos zenehallgatás miatt bekövetkező kedvetlenségi érzet következtében keletkezik, nem ítélhető meg fájdalomdíj, megítélhető azonban a hangos zenehallgatás által bekövetkezett szellemi-egészség sérelem következtében fellépő kedvetlenségi érzet miatt."
Erre a logikára alapítottan a joggyakorlat szerint valamely bekövetkezett károsodás miatti "puszta izgalom" (pl. "baleseti sokk") nem sorolható a "Körperverletzung" körébe kivéve, ha ez az "izgalom", "baleseti sokk" egészségsérelemmel jár.
Az, hogy a "bagatellkárok" - jelentősebb, tartós kár nélküli károsodások - esetén a fájdalomdíj-igény nem megalapozott, az a jogirodalomban nem képezi sem vita, sem tudományos fejtegetések tárgyát egyszerűen abból az okból, hogy a § 1325 e tekintetben nem ismer semmilyen kivételt. Egy ilyen - kizárólag a károsult tekintetéből - jelentős (semmilyen, vagy csak három napig tartó) sérülést csak a büntetőjog ismer a "fahrlässige Körperverletzung" tényállásában.
A joggyakorlatban és a jogirodalomban sokáig vitatott volt, hogy az erőszak, vagy a jogellenes szabadságmegvonás esetén, ha azok testi sérülés nélkül járnak, megítélhető-e a fájdalomdíj. Az újabb bírósági döntések többnyire megítélik a fájdalomdíjat a testi sérelem bekövetkeztének vizsgálata nélkül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
