A sajtón keresztül időről időre fellángol a vita a fiatalkorúak és a homoszexualitás kapcsolatának megítéléséről.
Néhány éve a "Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért" elnevezésű érdekképviseleti szervezet bírósági nyilvántartásba vételének megtagadása váltott ki komoly vitákat, hiszen a bejegyzés elutasításának indoka az volt, hogy a leendő egyesület az alapszabályában nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy fiatalkorúak is a tagjai lehessenek.
Legutóbb az ún. Pepsi Sziget szervezői és az óbudai polgármester azon megállapodása korbácsolt indulatokat, hogy nem lehetnek meleg programok a Szigeten.
Az említett mindkét esetnél gyakori hivatkozási pont a Büntető Törvénykönyv 199. §-ában foglalt természet elleni fajtalanság bűntette.
Ezen bűncselekményt az a tizennyolcadik életévét betöltött személy követheti el, aki ennél fiatalabb, azonos nemű személlyel fajtalankodik, és ezért három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Ezen bűncselekmény jogi tárgya az ifjúság egészséges irányú szexuális és erkölcsi fejlődése.1-2 A Btk. kommentár is hangsúlyozza, hogy "a serdülő-ifjúkor a nemi ösztönök kialakulásának, rögzülésének időszaka. Az ilyen korban levő személyeket érő szexuális atrocitások a nemi ösztönök elferdülésének, a homoszexualitás kialakulásának a veszélyével jár".3
Ezen bűncselekményt a magyar homoxeszuálisok leginkább azért sérelmezik, mert diszkriminatívnak tartják. Egy nagykorú férfi vagy nő 14. életévét betöltött, ellenkező nemű személlyel élhet nemi életet, ellenben homoszexuális kapcsolatban a korhatár 18 év. Ezért pl. igen furcsa, de a törvény szerint az állami büntetőhatalom fellépését és beavatkozását igénylő helyzet állhat elő, ha két fiatalkorú fiú vagy lány egymás iránt szerelemre lobban, s hosszú időn keresztül nemi életet él. Abban a pillanatban, ahogy az egyikük hamarabb betölti a 18. életévét, rögtön büntethető azért, amit néhány nappal korábban, vagy akár éveken keresztül nyugodtan megtehetett.
A törvény szerint ugyancsak bűncselekmény valósul meg, ha pl. egy évek óta homoszexuális orientációjú 17 éves fiú kezdeményezésére, rábeszélésére vele szexuális kapcsolatot létesít egy 18. életévét betöltött férfi, ugyanis ezen idősebb férfi lesz felelősségre vonva a nála fiatalabb személy egészséges szexuális fejlődésének veszélyeztetése miatt.
A természet elleni fajtalanság kapcsán óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy alkalmas-e a büntetőjog a maga sajátos eszközrendszerével az erkölcs, ill. a szexuális erkölcs kikényszerítésére, ill., hogy ez a feladata-e.
A választ az Alkotmánybíróság gyakorlatában keresve - anélkül, hogy belebonyolódnánk az erkölcs meghatározásába - azt kell mondjuk (legalábbis feltételezve), hogy igen.
Az Alkotmánybíróság ugyanis több határozatában is megállapította, hogy a büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio, és társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek [30/1992. (V. 26.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatában azt fejtette ki, hogy a nemi erkölcs egyes részei - éppen az erkölcsi pluralizmus elismerésével - a jogi szabályozásból kikerülnek, azonban az is kétségtelen, hogy a büntetőjog a nemi erkölcs területén is meghúzza azt a szélső határt, amelynek áthágását a társadalom már nem tűri el.
A nemi erkölcs területén azonban ezt a határt nem olyan egyszerű meghúzni, mint pl. az emberölésnél, amelynek büntetendőségét nem lehet komolyan kérdésessé tenni.
Az, hogy bizonyos viselkedési mércék egy adott társadalomban a többség számára közösek, s e mércéket többé kevésbé egyértelműen támogatják a "tűrhetetlen, felháborító és undorító" dolgoknak kijáró érzések, az álláspontom szerint még nem feltétlenül a jogilag kikényszerítendő erkölcs jele.4
Az a tény pl., hogy a társadalom többsége nem utasítaná el a halálbüntetés visszaállítását, még önmagában nem ok erre.
Visszatérve a vizsgált bűncselekménynek a Btk. kommentárban is rögzített jogi tárgyára, ha azt állítjuk, hogy a gyermekek/fiatalok erkölcsi fejlődése szempontjából veszélyt jelent a homoszexualitás, akkor ennek igazolására vajon elegendő-e a társadalom részéről megnyilvánuló negatív erkölcsi megítélésre hivatkozni?
Az egyik széleskörűen használt egyetemi tankönyv5 is kiemeli ezen tényállás indokaként, hogy nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni a homoszexuális viselkedést kevéssé toleráló hazai társadalmi megítélést sem.
A válaszhoz Halmai Gábornak az egyik ugyancsak ezzel a kérdéssel foglalkozó tanulmányából vett példáját analóg alkalmazva arra a következtetésre juthatunk, hogy önmagában ez nem elég. A társadalom - esetleges - többsége részéről megnyilvánuló cigányellenesség sem volna elegendő a fiatalok távoltartására a cigányságtól.6
Az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatában az Alkotmányt sem értelmezi úgy, mintha a gyermek "erkölcsi fejlődését" (Alkotmány 67. §) a homoszexuálissá válás lehetősége veszélyeztetné, mert a homoszexualitásról a semlegesség követelményéből adódóan az Alkotmány alapján nem formálható erkölcsi ítélet a homoszexualitás vagy a heteroszexualitás mellett.
Ha azonban nem magasabb rendű vagy előrébbvaló a sokak - és bízom benne, hogy a társadalom többsége által legalábbis az utódnemzésre való alkalmasság szempontjából - normálisnak tekinthető heteroszexuális kapcsolat (lévén, hogy az ember kétivarú lény), akkor milyen alapon minősíthetjük a homoszexualitást mint potenciális lehetőséget a fiatalkorúakra veszélyesnek?
Ha - miként az Alkotmánybíróság a bírói döntések számára előírja - tartózkodnunk kell a kétféle nemi vonzalom és szerep erkölcsi rangsorolásától, akkor nincs okunk rá, hogy a homoszexualitás esetén bármiféle veszélyről beszéljünk.
Ebben az esetben azonban mi lehet az a védett jogi tárgy, amelynek megóvása e bűncselekményi tényállást indokolhatja?
Ugyancsak kénytelen vagyok az alkotmánybírósági határozatok indokolását segítségül hívni.
A Szivárvány egyesület bejegyezhetőségének apropóján hozott alkotmánybírósági határozat7 jelen problémára is értelmezhető indokolása szerint az állami beavatkozás célja nem az, hogy a homoszexuálissá válástól, mint valami elferdüléstől megóvja a gyermeket. A cél: nyitva hagyni a fiatalkorú számára a lehetőséget, hogy később érett fejjel felelősségteljes döntést hozzon. Az állam tehát nem a heteroszexualitás és a homoszexualitás között foglal állást, hanem az idő előtti és az időben bekövetkező nemi önmeghatározás között. Az államnak ugyanis az Alkotmány 67. §-a értelmében kötelessége az olyan kockázatvállalásoktól is megóvnia a gyermeket/fiatalkorút, amelyekkel kapcsolatban életkoránál fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
