Véleményem szerint minden egyes uniós szakpolitikai területnek azzal a nehézséggel kell megküzdenie, hogy mennyiben kívánnak engedni szuverenitásukból a tagállamok, s ez alól nem kivétel az Európai Unió "közigazgatási politikája" sem. Mielőtt azonban ismertetném az Európai Unió közigazgatási szervezetrendszerének jellemzőit, a probléma mélyebb megértése érdekében szükséges bemutatni a tagállamok szervezetrendszerének alapvető működési elveit is.
Az államszervezet rendszerébe azok a szervek tartoznak, amelyek az alkotmány által konstituált államhatalommal rendelkeznek, s ekképpen az államot képviselik, az államot jelenítik meg eljárásukban. Az államok szervezetrendszerét akképp tudjuk megítélni, hogy az egyes állami szervek milyen tevékenységet látnak el, milyen a felépítésük, belső struktúrájuk, illetve egymás közti viszonyuk, kapcsolódásuk. A magyar államszervezet legfőbb jogi normája a 2012. január 1. napjától hatályos Alaptörvény, amely meghatározza az egyes, kiemelkedő jelentőségű állami szerveket, megállapítja legfontosabb rendeltetésüket, felépítésüket, feladat- és hatásköreiket, valamint rendezi egymáshoz való viszonyukat.[1]
Véleményem szerint az állam belső jogi felelőssége[2] kapcsán kiemelkedő jelentőséggel bír az állami szervek egymáshoz való viszonya. E gondolat alapkövét a hatalommegosztás elve adja, amely már a felvilágosodás kiemelkedő gondolkodója, Montesquieu írásaiban is megjelent. Montesquieu a XVIII. századi, az uralkodói abszolutizmus önkényével jellemezhető Angliát vizsgálta, s az angol államberendezkedést elemezve úgy vélte, hogy szükséges egymástól elkülöníteni, sőt szigorúan elválasztani a három hatalmi ágat. Azok a szervek, amelyek a törvényhozó, a végrehajtó vagy az igazságszolgáltató hatalom valamelyikéhez tartoznak, olyan jogokkal rendelkeznek, amelyek visszaélésszerű gyakorlása jelentős károk, illetve egyéb hátrányok okozására lehet alkalmas. E jogellenes hatalomgyakorlás elvi lehetőségéről Montesquieu az 1750-ben megjelent "A törvények szelleme" című munkájában ekképp ír: "...örök tapasztalat, hogy mindenki, aki hatalommal rendelkezik, kész visszaélni vele; addig megy el ebben, míg korlátokba ütközik. Hogy ne lehessen visszaélni a hatalommal, arra van szükség, hogy a dolgok elrendezése folytán hatalom állítsa meg a hatalmat."[3]
A Montesquieu által megfogalmazott gondolat szerint az egyes állami szervek közti viszonynak alkalmasnak kell lennie arra, hogy egymás hatalmát kontrollálni tudják, vagyis a hatalommegosztás elvének érvényesülése nem azt jelenti, hogy az Országgyűlés, a Kormány és a bíróságok között ne lenne semmiféle jogi kapcsolat; még a bírói hatalom specifikumai sem jelentenek alkotmányos izoláltságot, de a más hatalmi ágak szervezetétől való függés kizárt.[4] A bírói hatalom sem korlátlan hatalom, korlátait a jogszabályok jelentik, amelyek alkotása az Országgyűléshez, illetve - a rendeleteket érintően - a Kormányhoz, illetve az egyes miniszterekhez köthető. A bíróság függetlensége az ítélkezés függetlenségét tekintve abban mutatkozik meg, hogy a bíróság a törvényeket és más jogszabályokat önállóan értelmezi, vagyis a jog jelentését a saját jogértelmezésével állapítja meg.[5] A fékek és ellensúlyok rendszerére további példaként említhető az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés e) pontjában szereplő rendelkezés, amely szerint az Országgyűlés mint legfőbb népképviseleti szerv választja meg a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság tagjait és elnökét, a Kúria elnökét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt, az alapvető jogok biztosát és helyetteseit, valamint az Állami Számvevőszék elnökét is. Mindehhez képest az Országgyűlés és a Kormány közti kapcsolat még speciálisabb, egyfajta bizalmi és felelősségi viszonyként jellemezhető, amely abból fakad, hogy az Országgyűlés Kormánnyal szembeni bizalma a miniszterelnök személyéhez kötött: ezt a bizalmat a parlament először a miniszterelnök megválasztásakor nyilvánítja ki, de abban az esetben, ha a későbbiek során a miniszterelnöktől a bizalmat megvonja, az egyben a Kormány támogatásának a megvonását is jelenti.[6]
Minden egyes, az államszervezetre vonatkozó szabály azt a célt szolgálja, hogy az állam szervei törvényes keretek között, az állampolgárok érdekeit szolgálva gyakorolják az alkotmány által konstituált államhatalmat. Az állam belső jogi felelősségének tehát az államhatalmi ágak egymás feletti kontrollja jelenti a garanciáját.
Az államszervezet egyes szervei nemcsak egymás felé, de az állampolgárok felé is tartoznak felelősséggel.
- 71/72 -
Az állampolgárok irányában fennálló felelősség csak akkor lehet hatékony, ha a jogalkotó megfelelő anyagi jogi és eljárásjogi szabályozást tesz lehetővé az államhatalmat gyakorló szervek esetleges felelősségre vonása céljából. E körben szükséges kiemelni a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény LXXI. fejezetében foglalt rendelkezéseket, amelyek a közhatalom gyakorlásával okozott kárért viselt felelősséget[7] szabályozzák a közigazgatási szervek, a bíróságok, az ügyészségek, a közjegyzők és a végrehajtók vonatkozásában. A polgári jogi felelősségre vonás mellett a büntetőjogi felelősségre vonás is kiemelkedő jelentőséggel bír: a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. fejezete tartalmazza a korrupciós, XVIII. fejezete a hivatali bűncselekményeket. Annak ellenére, hogy bizonyos személyeket, mint például az országgyűlési képviselőket - a felelősségmentességet is magában foglaló - mentelmi jog illet meg, ez nem jelenti azt, hogy a mentelmi joggal rendelkező személy valamennyi felelősségre vonási eljárás alól immunitást élvezne: a felelősségmentesség nem terjed ki a polgári jogi felelősségre és bizonyos bűncselekményekre, így a közösség elleni uszításra, a nemzeti jelkép megsértésére, a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadására, valamint a minősített adattal visszaélésre.[8]
Ami az államok nemzetközi jogi felelősségét illeti, a nemzetközi jogrendre nem jellemző a nemzetközi kötelezettségek tömeges, rendszeres megsértése,[9] de a nemzetközi kötelezettségek megsértésének gyakorisága attól is függ, hogy milyen érdek vagy érték húzódik meg az adott nemzetközi kötelezettség mögött: értelemszerűen minél fontosabb az államok számára a konkrét nemzetközi jogi normával biztosított érdek vagy érték érvényesülése, annál kevésbé valószínű azok megsértése.[10]
Véleményem szerint Montesquieu-nek az a meglátása, miszerint a hatalom megfelelő korlátozása csak egy másik hatalom által lehetséges, az államok belső jogi felelősségéhez hasonlóan azok nemzetközi jogi felelősségére is kiterjeszthető, különösen azért, mert az egységes állameszme, majd az abszolutizmus térhódításával és az egységes államszervezet kialakításával a modern államok felelőssé váltak azokért a nemzetközi jogsértésekért, amelyeket szerveik követtek el.[11] Hogy ez miként valósítható meg, összetettebb és árnyaltabb kérdés, mint az állam belső jogi felelőssége kapcsán, így első ízben az állam különleges nemzetközi jogi helyzetének bemutatása szükséges.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
