Recenzió Wolfgang Ismayr Gesetzgebung in Westeuropa EU-Staaten und Europäische Union c. könyvéről
Az elmúlt évszázadban megjelenő, és rohamosan terjedő egységesülés és globalizálódás a jogtudományt minden területén újfajta kihívás elé állítja, amelyre az egyik legfontosabb válasz a jogágak és intézmények összehasonlító szemlélete. Ez azonban megkívánja, hogy a szakemberek a nyelvi korlátok dacára a többi ország jogáról, az azonos intézmények rendszeréről és szabályairól részletes és a lehető legteljesebb körű ismerettel rendelkezzenek. Ennek ellenére azonban még mindig ritkaságszámba megy az olyan szakirodalmi munka, amely valamennyi uniós tagországra kiterjedne, és mindegyikből felvonultatná szerzőként a kötet témájának egyik kiemelkedő szaktekintélyét. Éppen ezért mindenképp hiánypótlónak lehet tekinteni egy olyan kiadványt, amely a szuverén államok egyik alapvető alkotmányos intézménye, a parlament, valamint hozzá kapcsolódóan az egész jogalkotási mechanizmus bemutatását tűzi ki céljául.
Wolfgang Ismayr, a Technische Unversität Dresden filozófiai karának professzora, szerkesztőként és szerzőként is jegyzi a 2008-ban megjelent német nyelvű, a nyugat-európai uniós országok és az Európai Unió törvényhozását összefoglaló jelleggel, rendszerszerűen bemutató, több mint 700 oldalas könyvet. A könyv a VS Verlag für Sozialwissenschaften, a társadalomtudományi tárgyú szakkiadványok egyik legjelentősebb német kiadójának gondozásában jelent meg; a kiadó politikatudományi repertoárjában a metodológiai alapoktól kezdve a rendszertani kérdéseket taglaló kiadványok mellett az egy-egy konkrét ország politikai rendszerét elemző monográfiákig már eddig is kiemelkedő súllyal jelent meg az összehasonlító politológiai szakirodalom.
A rendkívül igényes kivitelű, keményborítós kötet az Európai Unió 2004-es keleti bővítése előtti állapotot rögzíti, vagyis csak az akkori 15 tagországra, és az unióra, mint szervezetre terjed ki. Ugyan az eredeti elképzelések még arról szóltak, hogy abban valamennyi tagország bemutatásra kerül, ám - amint arra a szerkesztő előszavában kitér - az Unió keleti bővítése az előkészítés alatt, a vártnál gyorsabban következett be, így a szerkesztőség inkább a végleges mű tartalmi behatárolása, ennek egyik leképezéseként pedig a cím módosítása mellett döntött. Az elkészült munka ily módon - a terjedelmi korlátokat is figyelembe véve - megfelelőnek mutatkozott arra, hogy valamennyi ország bemutatására átlagban 30-50 oldal közötti terjedelem jusson. A kötet külön erénye pont ennek révén az, hogy mind a 15 akkori tagállamra nagyjából ugyanolyan mélységben ki tud térni, ami különösen azért fontos, mert több ország - pl. Dánia, Luxemburg, Portugália vagy Finnország - rendszerint kívül esik az összehasonlító tudományos vizsgálódások körén.
A könyv erényei között mindenképp ki kell emelni azt, hogy a következetes szerkesztési elveknek köszönhetően az egyes tanulmányok nagyjából azonos szerkezeti egységeket tartalmaznak. Ismayr azzal a rendhagyó és figyelemre méltó újításnak tekinthető szerkesztési megoldással élt, hogy az egyes országokat földrajzi régiónként, és nem az ország nevének kezdőbetűje, vagy az Európai Közösséghez történő csatlakozásának időpontja szerint veszi sorra. Így kerülhetett az élre Finnország és a sor végére Görögország. A tudományos kutatás céljára történő felhasználást nagymértékben segíti, hogy a tanulmányok végén megtalálható a felhasznált irodalom jegyzéke is, amelyek közül a fontosabbak - amelyek az adott ország jogalkotásának vizsgálatához különösen ajánlottak - a sor elején elhelyezett csillaggal kerültek megjelölésre. A könyvet a szerzők tablója zárja, amely rövid betekintést enged a szakemberek tudományos munkásságába, egyes jelentősebb publikációik felsorolása által.
Mint már említettem, a tanulmányok nagyjából azonos kérdésköröket vizsgálnak, amely a cikkek szerkezetét is meghatározza. Az első fejezetek bevezetésként az adott ország alkotmányos berendezkedésének és politikai kultúrájának kereteit mutatják be. Ezt általában a törvénykezdeményezésre jogosultakról, és az egyéb, a törvényhozás folyamatára informális hatással bíró közhatalmi, politikai és társadalmi szereplőkről szóló fejezetek követik. A parlamenti jogalkotás folyamatát a törvénytervezetek kormányzati és a parlamenten belüli előkészítésétől a bizottságok tevékenységén át a parlament plénuma előtti tárgyalásig követhetjük nyomon. A tanulmányokat a jogalkotás különleges eseteire - az alkotmányozás, a nemzetközi szerződések kezelése, a parlament működésének belső szabályozása, az alkotmánybírósági eljárást és a népszavazást követő jogalkotás - és különleges szereplőire - az államfő, a második kamara, a törvényhozásban való részvétel jogával rendelkező társadalmi és gazdasági szervezetek - vonatkozó jogi szabályozás bemutatása zárja. Természetesen a szerzők nem hagyhatják figyelmen kívül azt a hatást, amit az uniós jogalkotás jelent a tagállamokra nézve; a cikkekben ezért helyet kapnak az európai uniós döntéshozatalban történő tagállami részvétellel együtt járó együttműködési-, és az ebből a törvényhozás irányába fakadó tájékoztatási kötelezettségre, valamint az uniós normák átültetésére irányadó szabályok is.
Ezt az irányadónak tekinthető szerkezeti felépítést maradéktalanul csak a kötet bevezető, maga a szerkesztő által jegyzett tanulmánya követi. Ebben Wolfgang Ismayr az egyes témakörökön végighaladva részletes összehasonlító elemzését adja a jogalkotás legfőbb szintjének, az abban szerephez jutó állami méltóságok és szervezetek kapcsolatának, valamint a folyamatok bonyolult és sokrétű rendszerének. Az átlagban másfél-két oldalas szerkezeti egységek ugyanakkor pont elégnek mutatkoznak arra, hogy az absztrakt meghatározásokat követően a legfontosabb témakörök kapcsán tipizálva ismertesse az általános, jellegzetesnek tekinthető gyakorlatot, kitérve az érdekesebb eltérésekre is. A tanulmány ennek révén jelentősebb terjedelme dacára is alkalmas arra, hogy átfogó képet festve a törvényhozási rendszerekről, megalapozza az olvasó érdeklődését.
Az első országot, Finnországot a Tamperei Egyetemen nemzetközi kapcsolatokat oktató Burkhard Auffermann, valamint az ugyanott közjogot oktató Seppo Laakso mutatja be. A szerzők jelentősebb teret szentelnek a finn közjogi rendszer és intézményei fejlődéstörténetének, a jogalkotás alkotmányos (alapjogi) korlátainak, a törvényhozás alkotmányos kontrollja kapcsán pedig az alkotmánybíróság szerepének és a különösen erős közjogi jogosítványokkal felruházott finn ombudsmani rendszernek. A cikket záró kitekintésben a szerzők megemlékeznek arról, hogy az 1906 óta működő finn parlament létrejöttekor példamutatóan demokratikus közjogi szabályok alapján alakult meg és tevékenykedett.
Svédország törvényhozási rendszeréről Werner Jann, a Potsdami Egyetem politológia professzora, és Jan Tiessen, a RAND Europe szakértője ír. A formális írott alkotmány nélküli, mindössze négy alapvető törvény által szabályozott svéd parlamentáris rendszer rendkívül bonyolult felépítésének áttekintését számos folyamatábra és táblázat segíti, amely mellett a szerzők a törvényhozásban - különösen a tervezetek előkészítése terén - komoly és meghatározó szerepet játszó bizottsági rendszerrel ismertetnek meg alaposabban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
