Az Armin von Bogdandy és Sonnevend Pál szerkesztésében, a C. H. BECK, Hart, Nomos kiadók gondozásában 2015-ben megjelent "Constitutional Crisis in the European Constitutional Area. Theory, Law and Politics in Hungary and Romania" című tanulmánykötet előzménye a "The European Constitutional Area and National Constitutionalism" címmel rendezett nemzetközi konferencia volt Budapesten 2011 januárjában, az ELTE ÁJK és a Max Planck Institute für ausländisches öffentliches Recht szervezésében.[1] A kiadvány koncepciója azonban a rendezvényhez képest konkrétabb, strukturáltabb, s nem utolsósorban aktualizált. A szerkesztők az európai térség alkotmányossági problémáit nem a hagyományos, top down megközelítésben konceptualizálták, hanem fordított nézőpontot választottak. A top down megközelítés alatt azt érthetjük, s az eddigi művek inkább ennek vizsgálatára helyezték a hangsúlyt, hogy a közös európai - alapjogi, demokrácia-, jogállami stb. - standardok nem erodálják-e a tagállamok saját alkotmányos garanciarendszerét. A lisszaboni szerződés azonban normatív módon meghatározta az Unió és a tagállamok közös értékeit, azokat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.) 7. cikke alapján védelemben is kívánja részesíteni. Indokolt ezért azt is feltérképezni, hogy az alapító szerződésben konstitutált, közös európai alkotmányos értékek miként garantálhatók, ha egyes tagállamokban - átfogó alkotmányjogi változások, vagy nem kellően egyértelmű alkotmányossági követelmények, vagy a korábbi alkotmányvédelmi szint visszaesése miatt - azok tiszteletben tartása kérdésessé válik. Másként fogalmazva, nem csupán az európai integrációs folyamatok jelentenek kihívást a tagállami alkotmányosság számára, hanem az egyes tagállamokban bekövetkezett alkotmányjogi változások is kihívást jelentenek az európai intézmények és más tagállamok által elfogadott közös értékek szempontjából. A bottom up szerkesztési koncepció kiindulópontja ezért az, hogy a kötet első részében (Setting the Scene) a szerzők alaposan elemzik a két választott tagállam, Magyarország és Románia sajátos, mainstreamtől eltérő alkotmányos megoldásait. Magyarország kiválasztását a nemzetközi érdeklődés középpontjában álló új, libertariánus megoldásokkal szakító, közösségi szempontokat előtérbe helyező alkotmány elfogadása és többszöri módosítása indokolta, Romániáét pedig - bár itt maga az alkotmány nem került veszélybe - az alkotmányos alapelvek túlzottan rugalmas értelmezése. Ezt követően a második részben (Instruments for Maintaining Constitutionalism in Europe) szereplő tanulmányok áttekintik, miként óvható meg az európai alkotmányosság a rendelkezésre álló, vagy újszerű, javasolt eszközökkel; illetve milyen követelményeknek kell megfelelniük a nemzeti alkotmányoknak és alkotmányos gyakorlatnak az Európai Unió normatív értékei, az Alapvető Jogok Chartája és az Emberi Jogok Európai Egyezménye által determinált európai alkotmányos erőtérben.
A kötet első részében négy írás foglalkozik az új magyar Alaptörvénnyel, kettő tárgyalja a Romániában felmerült alkotmányossági problémákat.
Sólyom László nyitófejezete (The Rise and Decline of Constitutional Culture in Hungary) először eszmetörténeti és komparatív kontextusban vázolja a magyar alkotmányos kultúra kialakulását és fejlődését, a kelseni modellt magáénak valló Alkotmánybíróság e téren vállalt küldetését, az európai alkotmányosság integrálását, az extenzív normabíráskodás és az actio popularis szerepét. Ezután, 2010-től datálva, a korábbi alkotmányos kultúra hanyatlásának sokféle - politikai és alkotmányossági - tényezőjét tekinti át. Ezek között is kiemelten elemzi a parlamenti szuverenitás megújult kormányzati hangsúlyozását, az Alkotmány ad hoc politikai eszközként való kezelését a korábbi alkotmányos berendezkedés lebontásának folyamatában, az Alaptörvény elfogadását, az alkotmánybíráskodás korlátozó jellegű átalakítását, az alkotmányossági döntések parlamenti felülírását, és a korábbi Alkotmány alapján hozott alkotmánybírósági döntések hatályvesztésének hatását. Zárásként a magyar alkotmányosság vívmányainak fennmaradási esélyeit vizsgálja, és összességében bizakodó a magyar alkotmányos kultúra belső erőforrásai tekintetében, amelyek a fejlődés kezdetétől összefonódtak a nemzetközi joggal és az európai alkotmányos tradíciókkal, s megőrzésük nemcsak az alkotmánybírósági, ombudsmani, jogászi hivatásrendi praxisban, hanem a jogi képzésben és az emberek attitűdjében továbbvihető.
Sonnevend Pál, Jakab András és Csink Lóránt az első fejezetnek mintegy normatív-történeti keretet adva, részletesen leírják az Alaptörvény keletkezésének körülményeit és módosításainak hatását (The Constitution as an Instrument of Everyday Party Politics: The Basic Law of Hungary). A tanulmány kronológiai rendben halad, röviden kitér az élő alkotmányos tradíciók hiányára, amely a rendszerváltoztatás alkotmányozását is determinálta, valamint utal az 1989-ben elfogadott Alkotmány politikai és normatív sérülékenységére, gyenge pontjaira. Ezt követően bemutatja a 2010-11. évi alkotmányozási folya-
- 69/70 -
matot, nem hagyva figyelmen kívül a Velencei Bizottság és az Európai Parlament állásfoglalásait sem, majd az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseivel összefüggő közjogi vitákat tekinti át, amely valóban mellőzhetetlen az Alaptörvény módosításainak elemzéséhez. Az öt módosítás genezisének, hátterének, politikai motivációinak és európai fogadtatásának ismertetése kontextusba helyezi az alkotmányozó parlament és az alkotmánybíróság mögöttes küzdelmeit. Az áttekintést értékelő rész követi: a szerzők végigveszik az Alaptörvényt érintő főbb vitakérdéseket, mint a jogforrási jelleg, a kontinuitás-diszkontinuitás problematika az Alkotmánybíróság kapcsolódó tesztjeivel, a nemzet-koncepció és a kereszténység, a történeti alkotmány felélesztése, a szervezeti jogi zárak (a Költségvetési Tanács vétójoga és a sarkalatos törvények nagy száma), az alapjogi dilemmák, és a negyedik módosítással eszközölt kivételszabályok, az Alkotmánybíróság mozgástere, az ombudsmanrendszer átalakítása, a bírói hatalmat érintő főbb - és leginkább kritizálható - változások.
A Kim Lane Scheppele által jegyzett, rövidebb, esszéisztikus fejezet a 2010-ben kétharmados - alkotmányozó - többséghez jutó kormányzat alkotmánypolitikai ténykedését a hatalommegosztás irányából elemzi, különös figyelmet szentelve a fékek és ellensúlyok lebontása folyamatában az Alaptörvény negyedik módosításával kialakult helyzetnek (Understanding Hungary’s Constitutional Revolution). Az Alaptörvényben kialakított hatalmi konstrukció nézete szerint nem képes korlátozni a parlamenti többséget, s így még az egyesült államokbelihez képest szélesebb körű alkotmánybíráskodás sem alkalmas már korábbi ellensúly szerepének betöltésére. A hatalommegosztás amerikai koncepciójával összevetve az új magyar konstrukciót, megállapítja, hogy a szűkebb körű alkotmányossági felülvizsgálatot ott a bikameralizmus, a föderalizmus és az aktív civil társadalom egészíti ki. Ehhez képest Magyarországon ezek a garanciák hiányoztak, így különösen érzékeny az alkotmánybíróság és a bírói függetlenség korlátozása. Végül azt vizsgálja, mi lehet az Egyesült Államok, az EBESZ és a transznacionális NGO-k számára hatékony eszköz a konszenzusos demokrácia elősegítéséhez, tiszteletben tartva ugyanakkor az állami függetlenséget.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
