2024-ben ünnepeljük a cikkem témájául szolgáló alkotás kiadásának 320. évfordulóját. E jubileumi alkalom több kérdést is felvet. Mely történelmi események időszakában jött létre a mű? Ki és milyen céllal készítette? Milyen utóhatása lett a műnek? Rövid tanulmányomban ezen kérdéseket kívánom megválaszolni.
Előzményként itt érdemes megjegyeznünk, hogy a Szent Liga[1] katonai tevékenységének egyik eredményeként 1690 októberében Badeni Lajos "bevonult Nagyszebenbe, és ezzel Erdély vitán felül Habsburg-fennhatóság alá került. A császári haderő győzelmesen szorította ki az oszmánokat az ország és Erdély területéről, így a győztes pozíciójából rendelkezhetett. Ilyen körülmények között az erdélyi rendek kívánalmait igen csekély mértékben figyelembe véve született meg a Diploma Leopoldinum [...] [amely] Erdély elsőrendű államjogi okmányává, mintegy alkotmányává vált, és egészen 1848-ig meghatározta a Habsburg Birodalomhoz kapcsolt tartomány közjogi helyzetét."[2]
Így a fent említett dokumentum okán nem véletlen, hogy 1691-ben pont Nagyszebenben kezdte meg működését a Gubernium,[3] amelybe a király kinevezte a számára lojális főtisztségviselőket, rendelkezett az országgyűlés évenkénti összehívásáról, illetve "megerősítette az erdélyi fejedelmek által adott korábbi adományokat és kiváltságokat; érvényben tartotta Erdély korábbi tövénykönyveit",[4] valamint háború és béke esetére is adó fizetését rendelte el.
II. Apafi Mihály[5] esete azonban vészjósló előjel volt Erdély számára is, mert az ő jövőbeni fejedelemmé választásának kérdésében elnapolta a döntést. A fent említett dokumentum szerint ugyanis "mint tizennégy éves ifju, a törvények szerint - melyek iránt a nemes rendek szent engedelmességgel viseltetnek - huszadik esztendeje előtt a kormányra serdültnek nem tekinthetik."[6]
Így az okmány kiadásával el is indult az apja - I. Apafi Mihály[7] - által, az 1681-es gyulafehérvári országgyűlésen de jure fejedelemmé választatott fiának[8] trónfosztása. Lemondatásának ürügyéül pedig a Habsburg udvar számára az szolgált, hogy időközben 1695-ben - tehát még húszéves kora előtt - engedély nélkül feleségül vette "Bethlen Gergely erdélyi főgenerális lányát, Katát, amihez azonban nem kérte ki gyámja, a császár beleegyezését".[9] (Ezt követően 1696-ban császári parancsra Bécsbe internálták és Erdély katonai parancsnokság alá került, irányítója Rabutin tábornok lett.) Így de facto megszűnt a fejedelem cím várományosa lenni, majd "1701. augusztus 31-én mondott le fejedelmi [várományosi] címéről, cserébe a császár birodalmi herceggé nevezte ki és évi kegydíjat utalt ki a részére".[10]
Ezt az abszolutista[11] hatalompolitikai törekvést támasztja alá az is, hogy a Diploma Leopoldinum végső változata alapján a törvényhatóságok vezetőinek kinevezésében, valamint a rendi kiváltságok és a vallási kérdések ügyében[12] a mindenkori Habsburg uralkodó hoz döntést.
Aközben az 1693-ban Bécsben felállított Bécsi Erdélyi Udvari Kancellária már elnevezésével és tevékenységeivel is jelezte, hogy a Birodalom Erdélyt közigazgatásilag Magyarországtól külön kívánja irányítani. Ez a külön udvari kancellária a török felett aratott 1697-es zentai győzelem után is fennmaradt, és az 1699-es karlócai béke meg is szilárdította a Habsburg Birodalom déli határait.
Nem sokkal később azonban kitört a spanyol örökösödési háború (1701-14), valamint az annak háttércsatájaként is értelmezett Rákóczi-féle szabadságharc (1703-11), amely a birodalom katonai erejének megosztásához vezetett, ugyanis a "spanyol trónörökösödés kérdése miatt keletkezett nagy európai háború[ban], melynek a Rákóczi-féle szabadságharc hazánkban egyik részét alkotta,"[13] a Habsurg haderő így nyugaton volt lekötve.
Ezek azok a fontos történelmi előzmények, amelyek meghatározták a röpirat 1704-es kiadási évét. Ezen esztendő "július 8-án [ugyanis] a gyulafehérvári országgyűlés"[14] II. Rákóczi Ferencet választotta Erdély fejedelmévé, majd "1707. április 5-én az erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyt beiktatja fejedelmi székébe II. Rákóczi Ferencet".[15]
Összefoglalva tehát ez az időszak a török kiűzése utáni Habsburg hatalomátvétellel jellemezhető röviden, amely igazi ihletést adhatott egy politikai röpirat elkészüléséhez.
- 106/107 -
A Bölcsészettudományi Oktatóközpont Irodalomtudományi Intézetének hivatalos jegyzéke szerint Bethlen Miklós kéziratos munkái között találjuk a témánk középpontjában álló művet, amelynek teljes címe: Olajágat viselő Noé galambja, avagy a magyarországi és erdélyi gyulladásnak eloltására, és a németekkel, magyarokkal, erdélyiekkel, törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség megszerzésére készíttetett korsó víz, mely a felséges Leopoldus császárnak, Annának, Nagy-Britannia királynéjának, és az több keresztyén királyoknak, fejedelmeknek, respublikáknak, népeknek és nemzeteknek bemutattatik Fridericus Gotefridus által, Hágában, Theophilus Philadelphus betűivel, a kígyó címere alatt, anno pacis mundi MDCCIV.[16] E hosszú és többszörösen összetett cím újabb kérdések tisztázására késztethet bennünket.
Az első ilyen kérdés, hogy ki is lehet valójában a fent említett mű szerzője. A Magyar Nagylexikon szerint a "Columba Noe (Olajágat viselő Noé galambja, 1704) szerzője"[17] gróf Bethlen Miklós.
Az Árpád-korig visszanyúló Bethlen-családnak két ága[18] volt, melyek közül az általunk ez alkalommal vizsgált ág[19] egyik híres leszármazottja az a bizonyos Bethlen Miklós, aki 1642. szeptember 1-jén született a Kisbún faluban lévő ősi Bethlen-fészekben, és akinek az ősei viselték többek között Erdélyben a főgenerálisi, tanácsúri, főárendási és főinspektori címet.
Bethlen Miklós sem ejtett csorbát családja nevén, hiszen mind gazdasági tevékenységeiben, mind pedig politikai ténykedésében példamutató viselkedést tanúsított Transsylvania főúri nemzetségei között; annak ellenére, hogy pátriája már születésekor sem volt a béke és a boldogság szigete, mert a "két császári birodalom" tusakodása ezt lehetetlenné tette. Így Bethlen az állandó rettegések és fenyegetések közepette szívta magába a tudományokat az európai hírű Apáczai Csere Jánostól és Keresztúri Páltól. Korának szokása szerint tanult Gyulafehérvárott, Enyeden és külföldön: "1661-ben Csernátoni Pál mentorságával külföldre ment. Ez évben a heidelbergi, a következőben az utrechti, 1663 tavaszán a leideni egyetemnek lett hallgatója."[20]
Politikai gondolkozását is ez hatotta át. Példaadója és tanítója Zrínyi Miklós, akinek dédapja Szigetvárt védte hősiesen. Fő műve - Bethlen Miklós Önéletírása[21] -, amelyet a kor tudományos kutatói az egyik hiteles és korhű műnek tartanak a költő, politikus és hadvezér 1664-es haláláról (bár ő csak pár hónapig tudott Zrínyi udvari tevékenységének szemtanúja lenni), majd "1667-ben nevezték ki udvarhelyi főkapitánynak".[22] Fogarason a Béldi Pál vezette összeesküvésben való részvételéért bebörtönzik, ezt követően azonban "fokozatos emelkedéséről tanúskodnak az életrajzi adatok. Az 1681-iki hadjáratban főstrázsamester, a következő évben a mezei hadak vezére, azután Kolozsvár főkapitánya, 1688-ban pedig fejedelmi tanácsos."[23]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
