https://doi.org/10.59851/KJSZ.2026.1.03
Köztudott, hogy Magyarországon 1976-tól - fokozatosan szűkülő kivételekkel - kötelező a gépjárművekben a biztonsági öv használata. Azóta a kötelezettséget alátámasztó érvrendszer csiszolódott, a jogsértéseket észlelő eszközök fejlődtek, a közvélemény általánosan elfogadta a szabályt, és annak fokozatosan szigorodó kikényszerítését. Ötven év után is maradt azonban egy zavaró, kevéssé tárgyalt körülmény. Az állam olyan kötelezettséget ír elő és szankcionál, amelynek megsértésével a gépjárművezető vagy az utasa senki másnak nem árt. Magának is csak akkor, ha baleset éri. E körülmény átszínezi az ismert indokokat.
Kulcsszavak: biztonsági öv, jogi paternalizmus, legitimáció, jogalkotói igazolás, alapjogi érintettség
It is known that seat belt use in cars has been required in Hungary since 1976, with fewer and fewer exceptions. The reasoning behind the obligation and the tools for detecting violations have been improved, and most people agree with the obligation and the stricter enforcement of it. Still, even after fifty years, there is an embarrassing factor that is rarely talked about. Here, the State prescribes and sanctions an obligation, by the violation of which the drivers or passengers do not harm anyone else, at most only themselves. This specific circumstance sheds a slightly different light on the known reasons.
Keywords: seat belt, legal paternalism, legitimization, legislative justification, concern relating to fundamental rights
A biztonsági öv használatának elmulasztása más embert jellemzően nem veszélyeztet, a tágabb közösség érdekeit közvetlenül nem sérti. Ilyen kötelezettséget előíró, és annak elmulasztását szankcionáló állami szabályozás - ezen jellegénél fogva - az ún. paternalista jogalkotás tiszta esete.
Jogi paternalizmus alatt azt értjük, hogy az állam kényszerrel korlátozza valakinek a magatartását, mert védeni kívánja őt az abból fakadó, az életét, testi épségét, egészségét veszélyeztető kockázatoktól, és ezzel korlátozza a testi integritása feletti rendelkezését. Esetünkben az állam beleszól az egyén döntésébe, hogy bekapcsolja-e a biztonsági övet. A szabályszegés következményeként - az egyén érdekére hivatkozva - elvonja javainak egy részét (bírság), és kilátásba helyezi, hogy kizárja a közúti gépjárműforgalomból (közlekedési előéleti pontok kirovása).[1] Az alapprobléma abban áll, hogy az állam okozhat-e ilyen érdeksérelmet éppen az érintett személy saját érdekeit védve.
Az elméleti háttér felvázolását itt elkerülhetjük. Egyrészt, a jogi paternalizmus elméletével a szakirodalom már sokat foglalkozott, így elég erre visszautalni.[2] A magyar szakirodalomban is megjelent elméleti igényű áttekintés.[3]
Másrészt, a jogi paternalizmus elméleti kritikája elsősorban a John Stuart Mill (1806-1873) által megfogalmazott, klasszikus liberális elvre támaszkodik. Ennek lényege, hogy az egyén szabadsága kényszerrel csak mások sérelmének elkerülése céljából korlátozható (nem lehet indok az egyén saját érdekének vagy jólétének védelme).[4] Az elv érvényesülési köre feltételekhez kötött és valamelyest korlátozott (pl. nem terjeszthető ki gyermekekre).
Mi itt nem tudjuk használni Mill tételét kritikai mérceként. A magyar jogalkotásban az elv kifejezetten nem elismert, de legalábbis nem nyilvánvaló, hogy milyen állami szabályozás kialakításánál és elfogadásánál játszott vagy játszik szerepet. Így az elvre alapított kritika elbeszélés lenne a biztonsági öv használatát alátámasztó gyakorlati érvek mellett. A problémát másként kell megközelíteni.[5]
Nem az lesz a középpontban, hogy a biztonsági övre vonatkozó szabályozás mennyiben egyeztethető össze egy klasszikus elvvel, hanem az, hogy a szabályozás önmagában mennyiben igazolható. Az állam által nyújtott igazolás elégséges-e az egyén döntésének, cselekvésének korlátozásához. Az indokoltság értékelésénél Mill tételének morális tartalma szempontként szerepet játszhat, de az elv önmagában nem lesz mérce.
A biztonsági övvel összefüggő szabályozás igazolása háromirányú a magyar gyakorlatban. Az egyik a szabályozás és a kiszabott büntetések társadalmi elfogadottságát folyamatosan biztosítani kívánó, a médiában megjelenő igazolás (legitimációs célú igazolás). Ez jogon kívüli, szakpolitikai szféra. A szabályozást alátámasztó érvek, indokok gyártása, ismétlése, átfogalmazása folyamatosan jelenik meg elsősorban a jogalkalmazó, rendészeti szervekhez kötődően (pl. ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága - OBB). A második ilyen irány a szabályozást tartalmazó eredeti vagy módosító jogszabályokhoz fűzött indokolásokban jelenhet meg, alapvetően a döntéshozóknak vagy a jogalkalmazóknak címezve (jogalkotói igazolás). A harmadik irány akkor lép be, ha a biztonsági övre vonatkozó szabályozás alapjogot korlátoz: ekkor a korlátozás igazolásának meg kell felelnie a szigorúbb, alkotmányi követelményeknek (alapjogi korlátozás igazolása).
A felhozott indokok, érvek átfedhetik egymást, merítenek a másik területről. Abban különböznek, hogy más a célcsoportjuk, mások az érvelésekkel szembeni követelmények, és részben eltérő eszközöket használnak. Így a legitimációs célú igazolás nagyban hagyatkozhat emocionális-retorikai eszközökre ("a család mindenkit hazavár"), míg a másik két esetben elvárható a racionális és logikailag koherens igazoló érvelés. Az igazolásnak nemcsak a biztonsági övvel kapcsolatos előírások megalapozottságára kell (kellene) kiterjednie, hanem a kilátásba helyezett joghátrányok, büntetések igazolására is.
A legitimációs célú igazolás funkciója, hogy a jogszabályi kötelezettség elfogadottságát az adott társadalomban széles körben elérje és fenntartsa. A biztonsági öv esetében ez eredményes: nincs jelentős ellenállás a közúti forgalomban részt vevők körében a biztonsági öv viselésével szemben, annak elfogadása lassan, fokozatosan nő.[6]
- 14/15 -
A biztonsági öv esetében a legitimációs igazoló érvek legfőbb előállítója a rendőrség mint jogalkalmazó szerv; az elsődleges felület a hagyományos és a közösségi média. Az igazoló tevékenység járulékos (egy létező jogi kötelezettség igazolására szolgál), így eszközeiben szabadabb, bátrabban élhet emocionális-retorikai eszközökkel.
A legitimációs célú, szakpolitikai igazolással sok dolgunk itt nem lenne. A szabályozás megalapozottságát (igazoltságát) vizsgáljuk, és nem a végrehajtó hatalom törekvéseit az adott kötelezettség elfogadottságának növelésére. Mégis kitérünk rá, mert egyes érvek tartalmilag átszűrődhetnek a jogalkotói vagy az alkotmányos alapjogi érvelésekbe.
A legitimációs célú igazolás nem áll össze egységes, logikus rendszerré, de az érvelési módoknak nagyjából négy fajtája különböztethető meg. Ezekre érdemes külön-külön is pillantást vetni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
