Dr. Kőfalusi Eszter cikkére hívjuk fel az alábbiakban a figyelmet, amely a Családi Jog 2013. márciusi számában jelent meg.
Ma mintegy 12,3 millió európai uniós állampolgár él más tagállamban, évente 450.000 nemzetközi öröklési ügy indul a tagállamok területén, a hagyatékok összértéke pedig meghaladja a 120 milliárd eurót. Hazánkba 2010-ben 117.353 fő érkezett az Unió más tagállamaiból, de a magyar állampolgárok is egyre nagyobb számban élnek a szabad mozgás jogával, egyre többen vállalnak más tagállamban munkát, szereznek ott ingó vagy ingatlan vagyont.
A fenti ténnyel járó rengeteg gyakorlati problémára igyekszik választ adni az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló - 2015 nyarától életbe lépő - 650/2012/EU rendelet, amely több mint egy évtizedes előkészítő munka után került elfogadásra.
Az Európai Unión belüli öröklési ügyek egységesítéséért folyó törekvések jó ideje meghatározó jelentőségűek voltak, hiszen ma a nemzetközi elemet tartalmazó, határon átívelő hagyatéki ügyek elintézése nehézkes, lassú, az egyes államok belső jogában érvényesülő kollíziós normák, két- és többoldalú egyezmények alkalmazása rendszeresen nehézséget okoz a jogalkalmazóknak, a más tagállamok által kiállított okiratok elfogadásának megtagadása pedig számtalan bosszúságot és sérelmet okoz az örökösöknek. Előfordul, hogy a joghatóság megállapítása is nehézségekbe ütközik, hiszen a tagállamok eltérő szabályozása magával hozza, hogy ugyanabban az ügyben több állam is joghatósággal rendelkezik, avagy egyik államnak sincs joghatósága. Az alkalmazandó jog meghatározásának sokféle szabályozása szintén lassítja az ügyintézést.
Az elfogadott rendelet célja tehát, hogy a joghatóság kérdésének, az alkalmazandó jog meghatározásának, az öröklési ügyekben hozott határozatok és kiállított közokiratok elismerésének
- 60/61 -
és végrehajtásának egységesítésével, továbbá az európai öröklési bizonyítvány jogintézményének bevezetésével megkönnyítse a határokon átívelő öröklési ügyek elintézését.
A rendelet megszületésének előzményeit taglalva a szerző rögzíti, hogy bár az Európai Unió jogalkotása korábban tradicionális okokból kizárta a polgári ügyekben történő Igazságügyi Együttműködés hatálya alól az öröklési jogi kérdéseket, az ezen a területen történő jogharmonizáció szükségessége már régebben is felvetődött. Az öröklésre vonatkozó egységes szabályozás kívánalma az Unió szintjén először 1998-ban jelent meg, a Bécsi Cselekvési Tervben. A Német Közjegyzői Intézet, Heinrich Dörner, valamint Paul Lagarde 2002-ben a Bizottság számára készített jogösszehasonlító tanulmánya rámutatott a határokon átnyúló vagyonszerzés és öröklési jogi vonatkozásai következményeire, illetve a joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó szabályok egységesítésének fontosságára, egy egységes végrendeleti nyilvántartás és öröklési tanúsítvány szükségességére. Világossá vált, hogy a joghatóság megállapításának, az alkalmazandó jog és az eljáró hatóságok körének tagállamonkénti eltérősége akadályozza a személyek Unión belüli szabad mozgását és a magántulajdonhoz való jog maradéktalan gyakorlását. A tanulmányra építve a Bizottság 2005-ben kiadta Öröklés és Végrendelet című Zöld Könyvét, amit széles körű társadalmi konzultáció, számos konferencia követett, majd 2009 végén a Bizottság közzétette javaslatát a rendelet tervezetéről; ehhez 2010-ben számos állásfoglalás érkezett. Megjegyzendő, hogy az öröklési jogi rendelet témáját a 2011. évi magyar elnökség a kiemelt témák között kezelte.
A bel- és igazságügy miniszterek 2011. decemberi tanácskozásán megállapodás született a rendelet szövegéről; a szöveget az Európai Parlament 2012. tavaszán megszavazta, végül 2012. június 7. napján megkapta az Európai Unió Bel- és Igazságügy miniszterek Tanácsának végső támogatását is.
Tekintsük át a szerző segítségével a rendelet főbb tárgyait. Az I. fejezet: "Hatály és fogalommeghatározások", II. fejezet: "Joghatóság", III. fejezet: "Alkalmazandó jog", a IV. fejezet rendelkezik az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről, végrehajthatóságáról és végrehajtásáról, az V. fejezet pedig a közokiratok és a perbeli egyezségek elismerésének és végrehajthatóságának szabályait rögzíti. A VI. fejezet vezeti be az európai öröklési bizonyítványt. Az általános és záró rendelkezéseket a VII. fejezet szabályozza.
A rendelet tárgyi hatálya az öröklésre terjed ki, ide értve mind a törvényes, mind a végrendeleti és a szerződéses öröklés esetét is. Az öröklés fogalmát a rendelet - számunkra ismerős és ezért megnyugtató módon - az alábbiakban definiálja: öröklés "az örökhagyó vagyonában bekövetkező jogutódlás; amely a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján".
A rendelet nem terjed ki a) a személyállapotot, családi jogállást, családi kapcsolatokat érintő kérdésekre; nem érinti b) a természetes személyek jogképességét és cselekvőképességét; c) az eltűnéssel, távollétével, holttá nyilvánítással kapcsolatos kérdéseket, d) a házassági vagyonjogot
- 61/62 -
és az azzal egy tekintet alá eső kapcsolatokra (bejegyzett élettársak) alkalmazandó vagyonjogot. Nem lehet alkalmazni a rendeletet e) a nem haláleset miatt keletkező tartási kötelezettségekre; f) a szóbeli végrendelet alaki érvényességére. Nem terjed ki a tárgyi hatály g) az örökléstől eltérő módon létrejött, vagy átszállt vagyoni jogokra, érdekeltségekre, vagyontárgyakra (így az ajándékozásra); h) a társasági jog, valamint jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jogszabályok, létesítő okirat, alapszabály által szabályozott kérdésekre (tag halála esetén irányadó szabályok); i) társaságok, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek megszűnésére. Szintén nem érinti a rendelet k) a dologi jogok természetét (tartalmát). Valamely jog a rendelet szerint, azonban a nemzeti jogban meghatározott tartalommal száll át a tagállam belső joga szerint meghatározott örökösi körre. A tagállamok ugyanakkor nem kötelesek elismerni az adott tagállamban található tulajdonhoz kapcsolódó, a tagállam vagyonjogában ismeretlen dologi jogot.
Végül a tárgyi hatály alóli kivételt képez 1) az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vétele, beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is, és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy a nyilvántartásba vétel elmulasztásának joghatása, Így a rendelet a közhiteles nyilvántartásokra vonatkozó eljárási és anyagi nemzeti szabályokat nem érinti.
A tagállamok öröklési ügyekben alkalmazott hatásköri szabályai érintetlenül maradnak. Magyarországon a hagyatéki eljárást a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdés alapján továbbra is - a jegyző hatáskörébe utalt eljárási cselekmények kivételével - a közjegyző folytatja le. Hagyatéki perben a helyi bíróság, másodfokon pedig a közjegyző székhelye szerint illetékes törvényszék jár el.
A rendelet területi hatálya az Európai Unió tagállamaira terjed ki. Fontos kiemelni, hogy a hatálybalépést követően a tagállamokkal fennálló két- és többoldalú nemzetközi egyezményeket, valamint a most hatályos kollíziós normákat, amelyek jelenleg irányadóak a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyekben, már nem lehet alkalmazni. A területi hatály alól - nem meglepő - kivételt képez Dánia, mivel Dánia nem vett részt az öröklési rendelet elfogadásában, az így rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. Szintén nem lehet alkalmazni a rendelet szabályait az Egyesült Királyságra és Írországra, mivel ez a két tagállam nem írta alá azt. Ezen tagállamok érintettsége esetén hazánkban - eltérő szabályozást tartalmazó nemzetközi egyezmények hiányában - a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. vonatkozó rendelkezései továbbra is alkalmazandóak lesznek.
Az időbeli hatály érdekes módon alakul. A rendelet hatályba lépésének napja és az alkalmazásának kezdő időpontja elválnak egymástól. A "rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba". A gyakorlatban alkalmazni azonban 2015. augusztus 17-étől kell; az ezen a napon, vagy azt követően elhunyt személyek hagyatéki eljárásában.
- 62/63 -
A rendelet szempontjából fontos fogalmak, így az "öröklés", "öröklési szerződés", "közös végrendelet", "végintézkedés", az "eredeti tagállam", a "végrehajtás helye szerinti tagállam", a "határozat", "perbeli egyezség", a "közokirat", valamint a "bíróság" a 3. cikk alatt kerültek definiálásra.
A bíróság fogalmát a rendelet kiterjesztően értelmezi; "bíróság minden olyan igazságügyi hatóság és minden egyéb olyan, öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóság és jogi szakember, amely/aki igazságszolgáltatási feladatot lát el, vagy igazságügyi hatóság felhatalmazása alapján vagy igazságügyi hatóság ellenőrzése alatt jár el, feltéve, hogy ezek az egyéb hatóságok és jogi szakemberek szavatolják a pártatlanságot és a felek meghallgatáshoz való jogát, valamint, feltéve, hogy a tevékenységük helye szerinti tagállam joga értelmében: a) határozataik ellen igazságügyi hatóság előtt jogorvoslattal lehet élni, vagy azokat igazságügyi hatóság felülvizsgálhatja; és b) határozataik hasonló hatállyal és joghatósággal rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen ügyben hozott határozatok" . Így tehát Magyarország vonatkozásában bíróság alatt értjük a közjegyzőt és meghatározott eljárási cselekmények tekintetében a jegyzőt. Magyarországi eljárás során "perbeli egyezség" alatt természetesen a közjegyző előtt kötött egyezséget is érteni kell.
A rendelet az általános joghatóságot az elhunyt halál időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helyéhez köti. A szokásos tartózkodási hely fogalmát sem ez a rendelet, sem korábbi polgári jogi tárgyú közösségi jogszabály nem határozza meg, azt a bírói gyakorlat alakítja. A szokásos tartózkodási hely meghatározása a személynek az adott helyhez kapcsolódó foglalkozási és személyes kötődése, a kötődés időtartama alapján történhet, ezeket együttesen kell vizsgálni. Ha nem állapítható meg a szokásos tartózkodási hely, akkor elsődlegesen a személyes kötődést kell figyelembe venni. Hagyatéki ügyekben az utolsó szokásos tartózkodási hely általában megegyezik a javak jelentős részének helyével.
Közjegyzői szemmel külön hangsúlyozandó, hogy a rendelet speciális joghatósági szabályokat állapít meg az örökhagyó jogválasztása esetére. Az örökhagyó ugyanis az alkalmazási időpontot - 2015. augusztus 17. napja - megelőzően élhet a jogválasztás lehetőségével (elsősorban végrendelet formájában). Ezek az előzetes nyilatkozatok érvényesek, ha megfelelnek a rendelet "Alkalmazandó jog" című III. fejezetében meghatározott feltételeknek. Ha a végintézkedést az alkalmazás kezdő időpontja előtt olyan állam joga szerint tették, amelyet az örökhagyó e rendelet szerint választhatott volna, akkor azt az öröklésre alkalmazandó választott jogának kell tekinteni.
Amennyiben tehát az örökhagyó egy tagállam jogát választotta, az érintett felek írásbeli, vagy elektronikus úton tartósan rögzített megállapodást köthetnek a választott jog szerinti tagállam bírósága kizárólagos joghatóságáról.
A rendelet kitér az úgynevezett kiegészítő joghatóság kérdésére. Ez arra az esetre vonatkozik, amikor az elhunyt szokásos tartózkodási helye a halál időpontjában nem valamely tagállamban, hanem ún. harmadik államban volt. A rendelet a hagyaték egységének elvét szem előtt tartva "az öröklés egészében történő határozathozatalra" joghatóságot ad a hagyatéki vagyon fekvése szerinti
- 63/64 -
tagállamnak, ha az elhunyt a halála időpontjában ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett, vagy, ha az örökhagyó előző szokásos tartózkodási helye ebben a tagállamban volt, amennyiben ez a szokásos tartózkodási hely a bírósági eljárás kezdő időpontja előtti 5 éven belül változott meg.
Ha a joghatóság ez alapján sem lenne megállapítható egyik tagállamban sem, akkor a rendelet értelmében a vagyon fekvése szerinti tagállam bírósága ezen vagyontárgyak tekintetében joghatósággal rendelkezik.
Végül a rendelet lehetővé teszi a szükségképpeni joghatóság (fórum necessitatis) megállapítását. Ha egyik tagállam sem rendelkezik joghatósággal, "kivételes esetben valamely tagállam bíróságai határozatot hozhatnak az öröklés tárgyában, amennyiben az eljárás megindítása vagy lefolytatása ésszerűtlen vagy lehetetlen lenne egy olyan harmadik államban, amelyhez az ügy szorosan kapcsolódik".
Technikai szabály, hogy az örökség, a hagyomány, a kötelesrész elfogadása vagy visszautasítása tárgyában tett nyilatkozat a határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróság mellett a nyilatkozat tételére jogosult fél szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is megtehető, feltéve, hogy a tagállam joga szerint ilyen nyilatkozatfajta létezik.
Ha az eljárást joghatósággal nem rendelkező tagállam bírósága előtt kezdeményezik, akkor a bíróság joghatóságának hiányát hivatalból köteles megállapítani. Az azonos felek közötti azonos jogviszony alapján ugyanazon jog iránt különböző tagállamok hatóságai előtt indult öröklési ügyben a később megkeresett bíróság hivatalból mindaddig felfüggeszti az eljárását, amíg az a bíróság, amely előtt elsőként indult meg az eljárás, nem dönt a joghatóság kérdésében. Lehetőség van a magyar Pp.-ben is ismert ügyegyesítésre is összefüggő eljárások esetében, továbbá biztosítási intézkedéseket bármely tagállam bíróságánál lehet kezdeményezni.
A rendelet egységesíti az alkalmazandó jogra vonatkozó kollíziós normákat. Főszabály szerint az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, melynek területén a halál időpontjában az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt. Ez a jog az öröklés egészére vonatkozik, nem válik szét az ingóságok és az ingatlanok öröklése. A korábbi magyar kollíziós normákhoz képest újdonságot jelentenek a fenti szabályok, hiszen eddig Magyarországon az alkalmazandó jog az állampolgárság alapján került meghatározásra, ez a kapcsoló elv azonban a rendelet alkalmazásának napjától a tagállamok vonatkozásában már nem lesz alkalmazható.
Szintén jelentős újítást tartalmaz az eddigi magyar kollíziós normákhoz képest az a szabály, amely a jogválasztás szabályait részletezi. Mivel ez a Magyarországon közvetlenül alkalmazandó jogi norma már hatályba lépett, a mindennapi közjegyzői munkánk során már most gondolnunk kell rá: a rendelet lehetővé teszi, hogy az örökhagyó - a hagyaték egységének szem előtt tartásával - hagyatékának egészére irányadó jogként a jogválasztás vagy a halál időpontja szerinti állampolgársága szerinti jogot válassza. Többes állampolgárság esetén bármelyik állam joga választható, a rendelet eltérő rendelkezésének hiányában azonban a hagyaték egységét itt is meg kell tartani.
- 64/65 -
A jogalkotó védi a kötelesrészre jogosultak érdekeit is, mivel a jogválasztás célja önmagában nem lehet a házastárs, illetve más kötelesrészre jogosultak jogának korlátozása.
A jogválasztásnak egyértelmű, kifejezett, végintézkedés formájában megtett nyilatkozatnak kell lennie, vagy annak a végintézkedésből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. A rendelethez fűzött magyarázat szerint a jogválasztás akkor érvényes, ha az örökhagyó a végrendeletben az állampolgársága szerinti állam valamely jogszabályi rendelkezésére hivatkozik, vagy más módon ezt a jogot említi. A jogválasztásra irányuló jognyilatkozat tartalmi érvényességére a választott jog lesz az irányadó.
A fentiek alapján a külföldön szokásos tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgár öröklési ügyében a szokásos tartózkodási hely szerinti jog helyett kifejezett nyilatkozattal választhatja a magyar jogot. Ezt a nyilatkozatot Magyarországon érvényesnek kell tekinteni. Ha azonban felmerül a nyilatkozat tartalmi érvénytelensége, úgy azt a nyilatkozatok érvénytelenségére vonatkozó hatályos magyar szabályok szerint kell elbírálni. A jogválasztás módosítására és visszavonására a végintézkedés módosítására és visszavonására vonatkozó alaki követelmények alkalmazandók.
A rendelet részletesen tartalmazza az írásbeli végintézkedések alaki érvényességére vonatkozó szabályokat. Alakilag érvényes a végintézkedés, ha az megfelel a) a végintézkedés megtételének, illetve az öröklési szerződés megkötésének helye szerinti állam; vagy b) az örökhagyó végintézkedésekor, vagy a halála időpontjában meglévő állampolgársága szerinti állam; vagy c) az örökhagyó állandó lakóhelye szerinti állam; vagy d) az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti állam; vagy e) ingatlan hagyaték esetén az ingatlan fekvési helye szerinti állam jogának.
Az elfogadó, illetve visszautasító nyilatkozatokat alakilag érvényesnek kell tekinteni, ha megfelelnek az öröklés egészére alkalmazandó jognak vagy a nyilatkozatot tevő személy szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának.
A határozatok elismerhetőségéről és végrehajthatóságáról jelenleg még az államok egymás közötti szerződéseikben, egyezményeikben rendelkeznek, ennek hiányában pedig a belső jog szabályozza a más állam által hozott határozat elismerhetőségének feltételeit. Ez a helyzet a tagállamok vonatkozásában a rendelet alkalmazásának kezdő időpontjától megváltozik. A rendelet ugyanis kimondja, hogy "a valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik". A határozat elismerésének megtagadására közrendbe ütközés és eljárási hiba esetén kerülhet sor, illetve ha az összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti korábbi határozattal. Más tagállamban hozott határozat nem képezheti érdemi felülvizsgálat tárgyát.
Rögzítésre kerül továbbá, hogy valamely tagállamban hozott és az adott tagállamban végrehajtható határozat a többi tagállamban végrehajtható, ha azt az erre vonatkozó eljárásban az érdekelt fél kérelmére a többi tagállamban végrehajthatóvá nyilvánították. Az eljárásra a végrehajtás helye szerinti jogot kell alkalmazni.
A rendelet biztosítja a tagállamokban az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadását és végrehajthatóságát is: "a valamely tagállamban kiállított közokirat ugyanolyan bizonyító erővel
- 65/66 -
bír egy másik tagállamban, mint az eredeti tagállamban, vagy azzal a lehető legnagyobb mértékben hasonló bizonyító erővel bír, feltéve, hogy ez nem nyilvánvalóan ellentétes az érintett tagállam közrendjével". A közokiratot kiállító hatóság a közokiratot egy másik tagállamban felhasználni kívánó személy kérelmére formanyomtatványt tölt ki, amelyben többek között feltünteti azt, hogy a közokirat a kiállítás helye szerinti tagállamban milyen bizonyító erővel rendelkezik. A közokiratot kiállító hatóság a fél kérelmére a közokiratról tanúsítványt állít ki. A bírósági egyezségek végrehajthatóságára a rendelet a közokiratok végrehajthatóságával azonos szabályokat állapít meg.
A rendelet VI. fejezete vezeti be a külföldi felhasználás céljából kiállított európai öröklési bizonyítvány jogintézményét, amelynek segítségével az örökösök, hagyományosok, végrendeleti végrehajtók, hagyatéki gondnokok egy másik tagállamban (például a hagyatéki vagyon fekvése szerinti tagállamban) könnyebben tudják igazolni jogállásukat, gyakorolni jogaikat, illetve amelynek révén egyszerűbbé válhat a jogoknak a más tagállamban vezetett közhiteles nyilvántartásba (különösen az ingatlan-nyilvántartásba) történő bejegyzése.
A bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, tehát az érintettek nem kötelesek ennek kiállítását kérelmezni, ügyeikben eljárhatnak határozatok, közokiratok és perbeli egyezségek alapján, viszont a hatóságok, akik előtt a bizonyítvány felmutatásra kerül, kötelesek lesznek azt elfogadni és nem kérhetik helyette más okirat felmutatását. A bizonyítvány nem lép a nemzeti jogokban hasonló célokra használt belföldi okmányok helyébe, de az ilyen bizonyítványok, amennyiben azok a rendelettel összhangban kerülnek kiállításra, rendelkeznek majd azokkal a joghatásokkal, melyeket az európai öröklési bizonyítvány vonatkozásában a rendelet 69. cikke határoz meg.
A bizonyítvány különösen az alábbi tények bizonyítását segíti: a) a bizonyítványban említett örökösök, hagyományosok jogállása és/vagy jogai; az őket megillető örökrész; b) a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgyaknak a bizonyítványban említett örökös, illetve hagyományos javára történő juttatása; c) a bizonyítványban említett személynek a végrendelet végrehajtására vagy a hagyaték kezelésére vonatkozó hatásköre.
A bizonyítványt azon tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósága állítja ki, mely az ügyben a rendelet szerinti joghatósággal rendelkezik. A kiállító hatóság lehet a rendelet fogalomrendszere szerinti bíróság, vagy más, a nemzeti jog felhatalmazása alapján öröklési ügyben eljáró hatóság.
A bizonyítvány kiállítása az örökös, a hagyományos, a végrendeleti végrehajtó, vagy a hagyatéki gondnok (kérelmező) kérelmére történik. A rendelet szabályozza, hogy a kérelemnek milyen adatokat kell tartalmaznia, és mit kell csatolni a kérelemhez. Amennyiben a szükséges tények az alkalmazandó jognak megfelelően megállapításra kerülnek, a hatóság a 68. cikknek megfelelő tartalommal "haladéktalanul" kiállítja az európai öröklési bizonyítványt, az előírt formanyomtatványon. A bizonyítvány kiállításának nincs helye, ha az igazolandó tényekkel kapcsolatban jogorvoslati eljárás folyik vagy ha a bizonyítvány nem lenne összhangban valamely, ugyanazon tényekre vonatkozó határozattal.
- 66/67 -
A bizonyítvány eredeti példányát a kiállító hatóság őrzi, és arról a kérelmező, vagy más érdekelt személy számára hiteles másolatot ad ki. A hatóság jegyzéket vezet azokról, akik részére hiteles másolat kiadásra került. A hiteles másolat hat hónapig érvényes, a "lejárati időt" a másolaton fel kell tüntetni. A lejárati idő leteltét követően az meghosszabbítható, vagy új hiteles másolat kiállítását lehet kérni.
Elírás esetén a kiállító hatóság kérelemre, vagy hivatalból javítja a bizonyítványt. Ha a bizonyítvány egyes elemei nem felelnek meg a valóságnak, a hatóság hivatalból, vagy kérelemre módosítja, vagy visszavonja azt. A kijavításról, módosításról, visszavonásról haladéktalanul tájékoztatni kell valamennyi érdekeltet.
A bizonyítvánnyal kapcsolatos eljárással szembeni jogorvoslati lehetőségeket a rendelet szintén részletezi.
Az európai öröklési bizonyítvány valamennyi tagállamban külön eljárás nélkül azonos joghatással bír: bizonyító erővel; azaz vélelmezni kell, hogy hitelesen bizonyítja az öröklésre, vagy bizonyos tényezőkre alkalmazandó jognak megfelelően az abban rögzített tényeket. Az örökösként, hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, hagyatéki gondnokként feltüntetett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban rögzített jogállással, a bizonyítványban feltüntetett jogok illetik és rendelkezik a feltüntetett hatáskörrel. Az európai öröklési bizonyítvány nem tanúsítja ugyanakkor a hozzátartozói minőséget, és azt sem, hogy a vagyontárgy ténylegesen az elhunyt tulajdonát képezte-e.
A rendelet védelemben részesíti azt, aki a bizonyítvány (annak hiteles másolata) tartalmában és bizonyító erejében jóhiszeműen bízva kifizetéseket teljesít, vagyontárgyat ad át a bizonyítványban arra jogosultként megjelölt személynek, továbbá azt is, aki jóhiszeműen tulajdon átruházásra irányuló ügyletet köt az adott vagyontárgy fölötti rendelkezési jog jogosultjaként feltüntetett személlyel.
Fontos joghatás, hogy a bizonyítvány alapján lehetőség nyílik a hagyatékban szereplő javak elhelyezkedése szerinti tagállam megfelelő nyilvántartásaiba (így elsősorban az ingatlannyilvántartásba) történő bejegyzésre. Mint a szerző megjegyzi, ez a joghatás a rendelet elfogadását megelőzően sok vitát váltott ki a tagállamok között, azonban ha az EÖB elterjed a gyakorlatban, várhatóan nagy segítséget jelent majd mind az örökösöknek, mind az eljáró szerveknek, különös tekintettel az európai uniós állampolgárok egyre nagyobb számú külföldi ingatlanszerzésére.
A bizonyítvány joghatásai bármely érdekelt kérelmére felfüggeszthetők a bizonyítvány módosításáig, visszavonásáig, illetve ha jogorvoslati eljárás van folyamatban, annak lezárultáig.
A szerző zárszavában kitér arra, hogy a rendelet az összes érintett ország joggyakorlatában újítást hoz; valamennyi tagállam számára újdonságot jelent a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyek szabályainak egységesítése. Magyarország számára az európai öröklési bizonyítvány jogintézményén túl a legfontosabb változást az állampolgárságon alapuló kapcsoló elv helyébe lépő, a szokásos tartózkodási helyen alapuló kollíziós normák bevezetése, valamint a jogválasztás lehetőségének biztosítása jelenti. Ahogy az eddigiekből már láthattuk, a rendelet elsősorban
- 67/68 -
a közjegyzők napi gyakorlatát fogja megváltoztatni, ahogy a szerző fogalmaz, "a jogalkotó tőlük különösen nagy felkészültséget vár el a rendelet céljainak maradéktalan megvalósulása érdekében. Az állampolgárok hazánkban (és más tagállamokban is) elsősorban a közjegyzőktől kaphatnak tájékoztatást a rendelet alapján biztosított jogaikról, az örökhagyók a külföldi elemet tartalmazó hagyatékuk elrendezésének lehetséges módjairól, különös tekintettel a jogválasztás lehetőségére."
A jogalkotó a 2015. év mint alkalmazási időpont kitűzésével megfelelő időt biztosított az alkalmazásra való felkészülésre és a rendelethez kapcsolódó nemzeti szabályok elfogadására.
A jövőt illető konkrét elképzelés az Európai Öröklési Bizonyítványok elektronikus nyilvántartásának létrehozása, valamint a közjegyzők munkáját segítő hálózatok létrehozása, továbbfejlesztése.
A jogválasztás lehetőségének biztosítása várhatóan adójogi és a házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdéseket is fel fog vetni. A rendelet tovább növeli az egységes európai végrendeleti nyilvántartás igényét.
"A gyakorlatban várhatóan fellépő nehézségek ellenére a gyakorló jogász szemszögéből mindenképpen üdvözlendő a rendelet által bevezetett egységesítés, hiszen a határokon átívelő öröklési ügyek jelenleg számos nehézséget hordoznak magukban, amelyek nem csupán eljárási nehézségeket jelentenek, de számos esetben a jogosultak jogérvényesítését is megnehezítik." -zárja az európai öröklési rendeletet ismertető cikkét dr. Kőfalusi Eszter.■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
